60 percig bírta a fradi a tempót, valóban frissíteni és átállni kellett volna más taktikára. Ember mondta jól, erre lehurrogják, hogy 2-0 után ne változtass. No igen láttuk, mennyire sikerült megőrizni...
Az olyan mérkőzéseken, ahol tudom, hogy az ellenfél sokkal harcedzettebb, eleve úgy készülnék, hogy 60 perc után 3 csere, és kettőt meghagyok későbbre. Ilyen fontos meccsen nem várhatod meg, hogy valakin láthatóvá váljon a fáradtság. A félidőben laktát teszt a teljes kezdőnek, és akinél rezeg a léc, már befejezte. Tovább megyek. Ha úgy is küldök pályára mindenkit, hogy hajtsa ki magát 60 percen át, és ne tartalékoljon tudat alatt az utolsó fél órára, akkor teljes potenciálját ki tudja adni. Ezzel párhuzamosan az összes cserét is készíteni kell rá mentálisan, hogy bármikor szükség lehet a játékukra. Igenis meg kell adni mindenkinek a bizalmat a keretben. Azzal tud tovább épülni a cserejátékos, hogy egy ilyen milliőben bizalmat kap, és ha kétgólos előnynél áll be, nincs rajta akkora nyomás, mint döntetlen állásnál, ezáltal jobban is teljesít. Edzőként én így látom. Igaz, teljesen más sportágból jövök, én nem is cserélhetek, így mondhatjátok, hogy nem tudom, miről beszélek, ami akár igaz is lehet 😊 Az viszont sportágtól függetlenül egészen biztos, hogy az összes, rendelkezésre álló eszközt fel kell használni, ha magas szinten győzni akarsz.
Domi óriási . Imádom. De Öcsi bácsi három BEK-t nyert , ő az egyetlen játékos a világon aki négy gólt rugott BEK döntőben . VB ezüstérmes . Dominak még van dolga , de nagyon szurkolok neki . És képzeljük el ha aranyos Öcsi bácsi a történelem viharai miatt nem hagy ki éveket . A legszebbeket . Ha nincs 1956, akkor most nem merül fel az a kérdés hogy ki volt minden idők legjobb labdarúgója .
Zlatan meg R9 sosem nyert BL-t na és. Szerintem Haaland is messze de messze jobb mint puskás. Meg még van vagy 100 játékos aki erősebb gyorsabb technikásabb. Puskás az 50es években focizott. A modern foci globális sport és iszonyat nagy benne a verseny.
Remek beszélgetés!Köszönjük!
60 percig bírta a fradi a tempót, valóban frissíteni és átállni kellett volna más taktikára. Ember mondta jól, erre lehurrogják, hogy 2-0 után ne változtass. No igen láttuk, mennyire sikerült megőrizni...
Bandi bácsinak kiégett a tv ben a neoncső? 4-5 góllal kellett volna gyôzni ??!!😂
Nem fárasztja magát a csóka pl xg adatokkal, amiben még sikerült is alulmúlni a Debrecent :D
Az olyan mérkőzéseken, ahol tudom, hogy az ellenfél sokkal harcedzettebb, eleve úgy készülnék, hogy 60 perc után 3 csere, és kettőt meghagyok későbbre. Ilyen fontos meccsen nem várhatod meg, hogy valakin láthatóvá váljon a fáradtság. A félidőben laktát teszt a teljes kezdőnek, és akinél rezeg a léc, már befejezte. Tovább megyek. Ha úgy is küldök pályára mindenkit, hogy hajtsa ki magát 60 percen át, és ne tartalékoljon tudat alatt az utolsó fél órára, akkor teljes potenciálját ki tudja adni. Ezzel párhuzamosan az összes cserét is készíteni kell rá mentálisan, hogy bármikor szükség lehet a játékukra. Igenis meg kell adni mindenkinek a bizalmat a keretben. Azzal tud tovább épülni a cserejátékos, hogy egy ilyen milliőben bizalmat kap, és ha kétgólos előnynél áll be, nincs rajta akkora nyomás, mint döntetlen állásnál, ezáltal jobban is teljesít. Edzőként én így látom. Igaz, teljesen más sportágból jövök, én nem is cserélhetek, így mondhatjátok, hogy nem tudom, miről beszélek, ami akár igaz is lehet 😊 Az viszont sportágtól függetlenül egészen biztos, hogy az összes, rendelkezésre álló eszközt fel kell használni, ha magas szinten győzni akarsz.
Lehet hogy a tobbi csapatot is igy kellene tamogatni az allamnak! Egy Fradi szurkolo.
Lehet elég lenne csak az is, ha olyanok ülnének a döntéshozó pozíciókban, akik szeretik is a klubot, amit irányítanak és nem csak a pénzt nézik...
Domi óriási . Imádom. De Öcsi bácsi három BEK-t nyert , ő az egyetlen játékos a világon aki négy gólt rugott BEK döntőben . VB ezüstérmes . Dominak még van dolga , de nagyon szurkolok neki . És képzeljük el ha aranyos Öcsi bácsi a történelem viharai miatt nem hagy ki éveket . A legszebbeket . Ha nincs 1956, akkor most nem merül fel az a kérdés hogy ki volt minden idők legjobb labdarúgója .
Zlatan meg R9 sosem nyert BL-t na és. Szerintem Haaland is messze de messze jobb mint puskás. Meg még van vagy 100 játékos aki erősebb gyorsabb technikásabb.
Puskás az 50es években focizott. A modern foci globális sport és iszonyat nagy benne a verseny.
@@danielmolnar5322 PUSKÁS FERENC ma is a világ legjobbja lenne .
@@vtamaslaszlo1175 persze a pocakjarol lepattana walker meg phonsy :)
@@danielmolnar5322 Nagyon furcsa neveltetést kaptál te molnár . Valószínüleg Öcsi bácsit kórusban szidták nálatok . Sejtem az okát , ismerem a fajtádat .....
Meg azt mondja 4-5 góllal akkor melyik meccset nézte na m1 pont ezért tart itt a magyar foci😬