Sématerápia - Csökkent értékűség - szégyen séma - Pálferi (2012.04.24.)
Вставка
- Опубліковано 3 гру 2019
- "...emlékeztek ott jártunk, hogy a negyedik sémához jutottunk el, és azért beszélünk a sémáinkról, mert nem egyszer az a saját magunkkal, a másik emberrel, a kapcsolatainkkal, a világgal, az élettel, sőt még az Istennel kapcsolatos benyomásunk is, vagy valamiféle rossz érzésünk, hogy valahogy valami nem stimmel, és nem értjük, hogy mi nem stimmel, hogy már olyan sok mindent megpróbáltunk és olyan sokféleképpen próbáltunk meg, és már itt is kerestünk, és ott is, már így is igyekeztünk meg úgy is, és valahogy az életünk, mi magunk, a kapcsolatunk nem fejlődnek, alakulnak, növekednek, és hogy miért van ez? Ennek a nyomába akartunk szegődni és közben pedig meg van a nagy címünk, hogy megelégedetten, elégedetten, boldogan és tartósan tudjunk együtt lenni, élni másokkal. Na, most így jutottunk el oda, hogy létezik egy negyedik sémánk, ami szintén, mint az összes kora gyermekkori mind a 18 séma, a gyermekkori, kora gyermekkori, serdülőkori, magzati korból származó betöltetlen érzelmi fizikai szükségletekből alakul ki és erősödik meg. Különösen a negyedikre ezt igazán látványosan mondhatjuk, és tudhatjuk, ez pedig az önbecsülésnek a hiánya, és a szégyen. És az ebből kialakuló séma: csökkent értékűség, szégyen séma."
Zseniális meglátások, Feri sensei!
Hàlàsan köszönöm.
Hatalmas ölelès küldök szeretettel.
Sokat segített,köszönöm szèpen.
Környezetemben való eligazodáshoz sokat segített. Hálás szívvel köszönöm.
❤
Hatalmas csoka :)
jobb, mint a Bödőcs
Tudna valaki ajánlani ehhez a sémához (vagy az összes többihez is) olvasmányt? Köszi!
Én ismerek két könyvet. Az előbbit már olvastam, az utóbbi pedig várat magára.
Birtalan Balázs: Sorskönyv nélkül illetve Böhönyey Márta; Tóth Melinda: Mira
@@lajosbodo7725 Köszönöm szépen!
Vágyi Petra Sémáink fogságában
buxusodik a bux :DD
akik olyan gurgulázva tudnak ezen kacagni azok biztos közelébe nincsenek ennek a sémának....számomra fájdalmasan életszerü mondhatni szinte saját élményeim sorakoztatása és nem tudok nevetni ezen....bárcsak tudnék....bár ne E/1 lenne a sok példa
Nekem ez a legerosebb semam, en nevettem rajta, mert annyira valos gorbetukor hogy igy viselkedek, hogy az mar nevetseges 😃
Ez a túlértékelése a sémának
Kár, hogy a harmadik karakter ki lett vágva.
Jaja, nagyon vicces lehetett. a palferi.hu-n meg tudod hallgatni. Odaadja valakinek a kóláját, azért kerül hozzá vissza a 4.-nél.
😢788 .m😅nem 😅7. 😮😮🎉😮🎉🎉 o😊
A feleség szomorkásan áll a tükör előtt.
- Mi baj? - kérdi a férje.
A feleség azt mndja.
Egyre mélyebbek a ráncaim, egyre kövérebb és rondább vagyok...
Nem tudnál valami pozitívat mondani?
-Erre a Férj válaszol
Kitünő a látásod! XD