Garázdaság miatt körözi a rendőrség a csongrádi pedofilt

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 10 лют 2025
  • Nem csillapodnak a kedélyek Csongrádon, ahol egy helyi férfi megbotránkoztató viselkedésével és a közösségi oldalára feltöltött videóinak tartalmával hívta fel magára a figyelmet. A pedofíliát helyeslő kijelentései miatt egy kocsmában keveredett szóváltásba a vendégekkel, amit saját maga rögzített. A helyiek szerint volt olyan eset, amikor egy baltával a kezében járkált a lakhelyétől nem messze lévő óvoda előtt, máskor a bokorban bujkálva leste a kisgyermekeket. A rendőrség is körözi, mégpedig garázdaság miatt.

КОМЕНТАРІ • 129

  • @editnagy6561
    @editnagy6561 3 дні тому +130

    Fontos lenne, hogy arccal,névvel tudjuk beazonosítani az ilyen "embereket". Kitől is kell védeni, kire is kell odafigyelni, védekezés érdekében. Ahogy Toroczkai László mondta: személyiségi jog NEM illetheti meg őket!!!

    • @ismeretlensrac4008
      @ismeretlensrac4008 3 дні тому +15

      Remélem majd lesz még egy video erről 40 50 perces a rendörökkel legalább meg veretettni ha már börtönbe nem tud menni 1 2 hétig ne tudjon lábra álni

    • @Normi.De.Tud1982
      @Normi.De.Tud1982 2 дні тому +4

      név, kép és persze szivárványos zászlo.
      www.youtube.com/@BookByCover

    • @ismeretlensrac4008
      @ismeretlensrac4008 2 дні тому

      ​@@Normi.De.Tud1982jézus ezek szerint még lmbtq tag is már volt ilyen egyébként korábban tiktokon büszkélkedet hány iskolás srácal csinálta 😠

    • @laszlonagyvari
      @laszlonagyvari 2 дні тому

      Elfogatóparancs alapján körözött személy
      Személyes adatok
      Név: BERCSÉNYI LÁSZLÓ
      Születési családi és utónév: BERCSÉNYI LÁSZLÓ
      Születési hely: CSONGRÁD
      Születési dátum: 1992-06-14
      Állampolgárság: MAGYAR
      Személyleírás
      Testmagasság: 176-180 cm
      Testalkat: közepes
      Haj szín: barna
      Haj típus: rövid
      Haj hossz: rövid
      Homlok magasság: magas
      Arc forma: kerek
      Szem szín: kék
      Szemöldök: széles
      Fül forma: normál
      Fülkagyló: kicsi fejhez simuló
      Orr forma: normál
      Arcszőr típus: borostás
      Arcszőr szín: fekete
      Szájforma: kicsi ajkak
      Körözési információk
      Körözés oka: ELFOGATÓPARANCS (BE. 119. § (1) BEKEZDÉS)
      Körözés jogalapja, bűncselekmény megnevezése, minősítése: GARÁZDASÁG - BTK 339.§
      Körözés elrendelésének időpontja: 2025-02-04
      Körözést elrendelő szerv: CSONGRÁDI RK
      Körözést elrendelő szerv értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:
      Cím: 6640 CSONGRÁD, PACSIRTA UTCA 1-5
      Tel: 36(63)571-510
      Körözés elrendelés határozat száma, iktatószáma: 06020/37/2025. BÜ.
      Körözési eljárást lefolytató szerv: CSONGRÁDI RK
      Körözési eljárást lefolytató értesítési címe, telefonszáma, egyéb elérhetősége:
      Cím: 6640 CSONGRÁD, PACSIRTA UTCA 1-5
      Tel: 36(63)571-510
      Körözési eljárás határozat száma, eljárás iktatószáma: 06020-157/56/2025. KÖR.

    • @karvak1492
      @karvak1492 2 дні тому +1

      na pont ez az. Mindenröl van szó, de a lényeg kimarad. Ha a lényeget mutatná, akkor az a film csak 1 perc se lenne. De igy nyujtani lehet a kurva nagy semmit. Nemtomminek.

  • @Szncsrk-j3y
    @Szncsrk-j3y 3 дні тому +68

    Legyen látható az arca és tudható a neve!
    Ártalmatlanítani!

  • @sindy6177-v9e
    @sindy6177-v9e 3 дні тому +52

    Én a hatóságon vagyok kiakadva, hogy nem tesznek semmit.
    Ez az ember meg kószálhat akárhol. Nyilvánvalóan nem beszámítható állapotban.

  • @tiborjarfas2926
    @tiborjarfas2926 3 дні тому +46

    Lassan , eljön az önbíráskodások kora ! Én, kimetszeném a tökeit egy pillanat alatt , ha a kölykömre vetné a szemét !

    • @Szncsrk-j3y
      @Szncsrk-j3y 3 дні тому +11

      Egyetértek!
      Példát statuálni!

    • @andraskis3453
      @andraskis3453 2 дні тому

      Az a baj hogy ebbe a tetves országban a szemètláda bűnözőket vèdik!! A normális dolgozó embereket meg el lehetettlenítik!!!

    • @ismeretlensrac4008
      @ismeretlensrac4008 2 дні тому

      www.youtube.com/@BookByCover
      itt van az elkövető

  • @csabatari1924
    @csabatari1924 3 дні тому +57

    Fődet rá!

  • @piroskamerk106
    @piroskamerk106 3 дні тому +15

    Ennek a férfinak és mind azoknak akik hasonlóan viselkednek Karóban a helyük !

  • @norbertkantar6738
    @norbertkantar6738 3 дні тому +15

    "Köszönjük" Rendőrség!

  • @stuhangabor2176
    @stuhangabor2176 2 дні тому +10

    Ezt bírom a legjobban a magyar btk ban, hogy egy sajtlopàsért leültetnek ezt meg körözik,hàt hogy hogy körözik??? Értem a szó jelentését csak azt nem hogy ha mindenki ismeri akkor valami kurva nagy gond van a toronyban.... Houston segíts!

  • @gabriella218-n2s
    @gabriella218-n2s 3 дні тому +47

    Ezzel semmire nem megyünk, beszélgetünk rola. Ôk tudjak a nevet jelentsék fel újra. Eszem megáll, ezek mind együtt menjek be feljelenteni, akik nyilatkoznak.

    • @ismeretlensrac4008
      @ismeretlensrac4008 2 дні тому +1

      youtube.com/@bookbycover?si=IpF0JRD0eyU0UmkI
      Itt a csávó érdekes a profilja

  • @cattaneo123
    @cattaneo123 3 дні тому +15

    ki kell herélni!

  • @boglarkabalint2865
    @boglarkabalint2865 3 дні тому +7

    Végre ezek is sorra kerültek🎉 Így tovább

  • @ismeretlensrac4008
    @ismeretlensrac4008 3 дні тому +22

    Jézus beteg egy világ 😢

  • @egyketprod.2854
    @egyketprod.2854 2 дні тому +13

    Hol a rendőrség? Miért nem védik meg a magyar embereket?

    • @ferencblank-te2vw
      @ferencblank-te2vw День тому +1

      Nos cimbikém,feltételezem,hogy tudod a választ.

    • @stalkergreg
      @stalkergreg День тому

      A rendőrség a nép ellen van. Azért tartják ezeket a férgeket, hogyha az emberek engedetlenkednek akkor rájuk uszítják őket.

  • @andrasszabo5896
    @andrasszabo5896 3 дні тому +5

    Ultraprofi az operatőr, a vágás is szuper! Régi szép időket idézi a munkája 😉😉

  • @csabatari1924
    @csabatari1924 3 дні тому +12

    A kockás fülű nyuszit nem kéne belekeverni!

  • @peterfarkas2653
    @peterfarkas2653 2 дні тому +5

    Ilyen szomszédom lenne akkor már nem lenne…

    • @pl82
      @pl82 12 годин тому

      te meg a sittem rohadnál...

    • @peterfarkas2653
      @peterfarkas2653 5 годин тому

      @ nem baj fiam😂 annyit megérne nekem

  • @agnesbiro7364
    @agnesbiro7364 День тому

    Jobban jár,ha a hatóság fogja el vagy adja fel magát,mert ha a szülők kapják el,egy -két morcos apuka,neki annyi!

  • @Szncsrk-j3y
    @Szncsrk-j3y 3 дні тому +7

    Bercsényi László, Csongrád, Tulipán u. 3, I/2

    • @peterkocsis-ye5jh
      @peterkocsis-ye5jh 3 дні тому +5

      Jó tudni...

    • @Szncsrk-j3y
      @Szncsrk-j3y 3 дні тому +1

      @ Bercsényi álneve, talán Kiszely Kis László?

    • @peterkocsis-ye5jh
      @peterkocsis-ye5jh 3 дні тому +2

      @@Szncsrk-j3y Ezt még nem tudom, de ami biztos az a: Budaapest XXIII. kerület, Pimpó utca 2/b.
      Ugye nem baj, hogy Bayer Zsolt után én is "listázom" a feltételezhető pedofil mocskokat??!

  • @klaran.337
    @klaran.337 День тому +1

    A kérdés az, hogy miért kell a hatóságoknak megvárni a polgári engedetlenséget, a lincshangulatot?

  • @Szncsrk-j3y
    @Szncsrk-j3y 2 дні тому +2

    Hátravinni! ……!

  • @ru-ppi3010
    @ru-ppi3010 3 дні тому +9

    De a kocsmába akik voltak nem tudják azonosítani??

    • @LordTchernobog
      @LordTchernobog День тому

      Jobb kérdés: miért nem tartották fel hogy rendőrkézre adják?

  • @2026osHUNorVálasztás
    @2026osHUNorVálasztás 2 дні тому +1

    Ön szerint melyik párt nyeri meg a 2026-os tavaszi országgyűlési választásokat? Kérjük, válassza ki azt a pártot, amelyet a legesélyesebbnek tart a győzelemre!
    166 szavazat
    Fidesz-KDNP
    15%
    Tisza Párt
    31%
    Mi Hazánk Mozgalom
    52%
    Komment-szekcióban megírom
    2%

  • @attilavoros929
    @attilavoros929 10 годин тому

    Beleillik a fideSS portfoliójába.. gratulálok

  • @htristen6805
    @htristen6805 3 дні тому +4

    🤬🤬🤬🤬🤬🤬🤬🤬

  • @poganyrita4468
    @poganyrita4468 2 дні тому +2

    Körözik ? A lakosság nem tud segiteni , hiszen a rendőrség se nevet, se fényképet nem ad közre. Ez bűnpártolás ?

  • @daniadino4366
    @daniadino4366 3 дні тому +7

    Komment az algoritmusért

  • @laszlonagyvari
    @laszlonagyvari 3 дні тому +5

    Négy napja ha jól emlékszem a dátumra még a rendőrségi körözés előtt Belgiumba Antwerpen városába repült állitólag ott kapott munkát.

  • @MonikaSárközi-g3o
    @MonikaSárközi-g3o 3 дні тому +1

    ❤❤❤

  • @torokignyac9753
    @torokignyac9753 3 дні тому +3

    Oltaskarosult

  • @Marika-Antal_1234
    @Marika-Antal_1234 15 годин тому

    😡😡😡😡

  • @ibolyakalman7959
    @ibolyakalman7959 2 дні тому +2

    Hol a rendőrség?
    Hogy lehet ,hogy elmenekült?

  • @cattaneo123
    @cattaneo123 3 дні тому +5

    miért nincs róla fotó?

  • @galzoltangal336
    @galzoltangal336 21 годину тому

    T-72-es jól megtaposnám, ott ahol én gondolom 😮😮😮

  • @zolibest
    @zolibest День тому

    Ideje volt felébredni...

  • @orsolyaszatmari3983
    @orsolyaszatmari3983 3 дні тому +7

    Uramatyám! Örülök, hogy àllatbuzi vagyok és csak az állatokkal foglalkozom.

  • @aadaam
    @aadaam 3 дні тому +16

    Kinek mit intézett a kormánya

    • @torokignyac9753
      @torokignyac9753 3 дні тому +4

      Ennyi. A csuti grazbetegtol semmi jot nem lehet varni.o a wef es who embere

    • @ferencblank-te2vw
      @ferencblank-te2vw День тому

      ​@@torokignyac9753azért van még ott ezen felül is.

  • @istvanboros8240
    @istvanboros8240 3 дні тому +1

    Csávókámat sokszorosítani kéne...!

  • @KunViktor84
    @KunViktor84 3 дні тому +10

    Jól meg kell taposni!!!

  • @janosbogdan1311
    @janosbogdan1311 2 дні тому +1

    A fekete ruhás szemüveges hölgynek unokái???

    • @staizitta666
      @staizitta666 11 годин тому +1

      En is felfigyeltem erre! 😃

  • @tereziahegyi9531
    @tereziahegyi9531 15 годин тому

    Ez az ember sátántól vezérelt személy! Valóban kell neki segítség,ezért vannak a zárt intézmények,így különítve el a társadalom elől,megelőzve ,akár egy brutális gyilkosságot vagy támadást!!!!!!😡😡😡🙏🙏🙏

  • @Szncsrk-j3y
    @Szncsrk-j3y 3 дні тому +11

    Bercsényi àlnevű, valójában Kiszely Kis László a neve?
    Csongrád, Tulipán u. 3, I/2 a cím?

  • @macipapa886
    @macipapa886 12 годин тому

    kegyelem, kegyelem, keresztényi kegyelem... ugye emlékszik még a nép?

  • @Palóc1
    @Palóc1 2 дні тому +1

    Ilyeneken csak a 7.62-es segít!

  • @szdavidpollen2709
    @szdavidpollen2709 2 дні тому +1

    remek munka a csongrádiak részéről h elüldözték, most az összes többi település retteghet mert nem tudjuk hol van xD
    értem én hogy ők örülnek hogy nincs ott, de más település gyerekeit hogyan tervezik megvédeni tőle?

  • @gabriellakiss1719
    @gabriellakiss1719 3 дні тому +4

    Sajnos amíg csak mondja,addig nem büntethető.

  • @barnabarabas7624
    @barnabarabas7624 2 дні тому

    Kár, hogy nam vagyok Charles Bronson.
    Rajongtam a filmjeiért, amikben a leprákat lepufogtatta...

  • @MrBenipapa
    @MrBenipapa 2 дні тому +2

    Gyönyörű ez a feket hajú hölgy a videóban!

  • @ildikobobis6384
    @ildikobobis6384 3 дні тому +3

    Ez egy elmebeteg ember, aki fel akarja magára hívni a figyelmet sajnos...Ha nem bánt senkit tettleg, akkor most lehet, hogy fog. Mint Joker 🤨

    • @Szncsrk-j3y
      @Szncsrk-j3y 3 дні тому +1

      igen, Joker jutott eszrmbe.
      Egy videójábzn mindja is, hogy az anyja gyerekként szörnyűségeket tett vele, az nem volt baj, de most ő felnőtt bántalmazott gyerekként az üvöltöző anyját ha elhallgattatja, az baj.

    • @ismeretlensrac4008
      @ismeretlensrac4008 2 дні тому

      inkább azzal flexelt hogy amugy mindent meg tehet mert a hatóságok semmit nem tesznek

    • @Szncsrk-j3y
      @Szncsrk-j3y 2 дні тому

      @ majd az apák akkor

  • @BookByCover
    @BookByCover 3 дні тому +3

    Kedves barátaim egy szó, Poligráf.

    • @katonaannamaria91
      @katonaannamaria91 3 дні тому +3

      Itt van, ő az ‼️‼️⬆️⬆️⬆️⬆️

    • @mutyusz
      @mutyusz 3 дні тому +2

      Nem hiteles eszköz. Bűnöst ártatlannak, ártatlant bűnösnek mutathat. Rengeteg fajtája van (egyik X, másik y fajta adatot mér), és sokféle a kiértékelési módszere is. Éppen ezért nem fogadják el bizonyítéknak.

  • @ferencbalazs8999
    @ferencbalazs8999 2 дні тому +1

    Biztos migráns.

  • @József-k5l
    @József-k5l 3 дні тому +10

    Ki ez a fekete kabátos néni? Hány éves? Mikor szült? A gyermekének hány éves korában született gyereke? Ez a hölgy igen jól tartja magát, ha ilyen fiatalon nagymama?

    • @g.s26
      @g.s26 3 дні тому +13

      Ki ragadta a lényeget

    • @Szncsrk-j3y
      @Szncsrk-j3y 3 дні тому +12

      Hülyevagyfiam

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 3 дні тому +8

      Valóban nem látszik nagymamakorúnak. De a lényeg mégiscsak az, amit mondott.

    • @levin1202
      @levin1202 3 дні тому +5

      Ennyi a mondanivalod?

    • @Zoltan-sb2hh
      @Zoltan-sb2hh 2 дні тому

      Lehet hogy érintett valami hasonló ügyben...

  • @R.adam1021
    @R.adam1021 3 дні тому +3

    Kopasz oszt ?

  • @kraluhorska6523
    @kraluhorska6523 2 дні тому

    Magyarorszag........ Es meg van aki buszke magyar.......

  • @kendra_25
    @kendra_25 3 дні тому +3

    Kiss Endre Farkas akit kerestek!

    • @MaxRockatansky-qg9gs
      @MaxRockatansky-qg9gs 2 дні тому +1

      K. Endre ő az aki Ausztriában strandoló 8-10 éves kislányokat kamerázott és ruhamentes fürdőkben gyerekek előtt lóbálta? Azt is olvastam, hogy tele van/volt a számítógépe meztelen strandoló gyerekekről készült képekkel.

    • @ismeretlensrac4008
      @ismeretlensrac4008 2 дні тому

      nem hanem lászló itt is meg osztották de ő is probléma

  • @csabavincze6970
    @csabavincze6970 2 дні тому

    Nincs szó😢

  • @Szncsrk-j3y
    @Szncsrk-j3y 3 дні тому +6

    Bercsényi álnév, valójában
    Kiszely Kis László a neve?
    Csongrád, Tulipán u. 3, I/2 a cím?