Sajnos nagyon sok embert átoltottak a túlvilágra,egyedül a MHM hÍvta fel a figyelmet az oltás veszélyre.Köszönjük!A média szerepét is vizsgálni kellene,az is ludas,hisz a csapon is a COVID folyt,nagy a bűnrészük a félelemkeltésben.
Mind a mai napig be van szűkülve mindkét orrlyukam a rohadt, semmire nem jó "tesztelések" miatt! Ingázó vagyok, Ausztriában dolgozom, akkoriban 2 hetes váltásban dolgoztam, és 4 hetente, kiutazás előtt mindig teszteteltetni kellett magam. Kezdettől tudtam, hogy értelmetlen az egész. Ezzel is rohadt sok pénzt "gyűjtöttek" a gazemberek! Oltatni viszont nem hagytam magam, inkább elhagytam a szakmát majdnem egy évre. Utána vissza tudtam menni, mert többen ébredni kezdtek. Így igaz Lászlò! Ki kell lépni a WHO-ból, de mielőbb!!! Hajrá MI HAZÁNK!
Én Németországban dolgoztam és kitalálták hogy munka után menni kell tesztelni mert ha nincs 24-órán belüli negatív teszt , nem engednek be a portán . Egyszer elmentem 2.5 órát álltunk sorba . Bent a tesztállomáson egy 2 méter magas nem fehér valaki belém akarta dugni a cöveket , én meg mondtam neki ha belém dugod orrba váglak . Mondta hogy oké , akkor csak köpjek rá , mármint a cövek végére . Úgy is volt , ráköptem és kész . Ja és minden nap munka után menni kellet volna . Én nem mentem két nap múlva nem engedtek be a portán . Felhívtam a főnököt hogy itt vagyok csak nem engednek be . Kérdezte hogy voltam teszten ? Nem . Akkor menjek . Én mondtam hogy nem megyek tesztelni de bepakolok az autóba és megyek Magyarországra . Mondta , várjak kb. fél óra elteltével jött a portás és beengedett . Egy fél évig úgy jártam dolgozni hogy nem kellet tesztelni .
Érdemes lenne utána néznie, hogy a teszteléskor és az egyszerhasználatos maszkokkal esetlegesen Önbe került grafént, hogyan tudja kivezetni a szervezetéből. Sok filléres megoldás van rá, csak nézzen utána a neten, természetesen németül (és egyéb idegen nyelveken) sokkal több info-t fog találni. Ezek között vannak természetes anyagok is.
Botrány, amit műveltek, és teszik azóta is. Kiadnak bennünket a who-nak az első szóra. Oltatlanul "üldözött" voltam a saját hazámban. Most meg fényezik magukat, hősöknek beállítva az egész bagázst. Egyetértek minden szavaddal!
Pontosan én is így gondolom! Nem bírom feldolgozni ezt a pofàtlansàgot, ez màr szinte provokàcio nekem,…. és még ünnepelhetik magukat érte! Reménytelen a magyar nép többsége !
Minden szavad igaz. Pontosan így történt. Közelről szembesültem a protokollal. Amikor a férjem meghalt, és kimertem mondani azt, hogy , ha nem oltották volna be, még ma is élhetne. Az oltott ismerőseim reakciójuk erre: Biztosan elment az eszem a gyász során. WHO - ból kilépést támogatnám. Hajrá MHM.!!! ❤❤
Ez a magyar kormány. Erdélyi magyarként eltudom mondani, hogy Románia nem egy általános protokolt vezetett be azt jónapot, hanem minden helyzetre más és mást. Plusz tájékoztatták a lakosságot arról is hogy az oltóanyagok (a Pfizer és az amerikai volt Romániába) milyen vérrögképződést tudnak okozni. Most nem bezzeg Romániázni akarok, mert nyilván, de sokkal szervezettebb és átláthatobb protokollok voltak esetenként, plusz a katonai orvosokat is bevetették.
Már Dante is az árulást tartotta a legsúlyosabb bűnnek, és az árulókat a pokol legalsó bugyrába helyezte el a művében... Ez pedig szervezett árulás volt az egész emberiség ellen, egyetlen mocskos brancs által!
jaja... ne is mond -egy ismetősnek szóltunk, hogy milyen "ökör", hogy aláírta. Erre kiakadt, elkezdett kiabálni, hogy nem is irattak vele alá semmit. akkor a kezébe nyomtuk azt az iratot, amit előtte mutatott meg nekünk. 🤣 Az egész A4-es tetején legfelül ott a nyilatkozat. Na akkor állt el a szava... A hülye nem is olvasta el...
Na de mennyire hiteles egy olyan papír, amit kényszer hatására iratnak alá valakivel? Mert ne feledjük, sokaknak akik fizetéstől fizetésig éltek, nem igazán volt opció, hogy megtagadja az oltás beadatását, mert máshol valószínűleg nem tudott volna elhelyezkedni! Sokan nem engedhették meg ezt maguknak.
Azt se értem,hogy egy józan gondolkodó miért irta alá Ha veszek egy mosogepet es az felrobban,mert selejtes,akkor azért se én felelek,hanem a gyártója.Szóval érthetetlen.
Pontosan! Magyar Péter akkor még a feleségével együtt nem csak a végrehajtómaffia haszonélvezői voltak, de ugyanúgy támogatták a kormány összes lezárását és oltásterrorját. A sok birka meg most imádja, hogy "hú de megmondta a covidról 5 év után..." Ja. De akkor kellett volna, nem most.
Szerintem is ki kell lépni a WHO-ból! Ha az USA megteheti ezt, akkor mi is! Főleg, hogy most Trump adminisztráció van, akik a háttérhatalom ellen küzdenek. A népírtás mögött is a háttérhatalom és a globalista milliárdosok vannak.
Nem a WHO teszi, hanem a cionista, a globalista érdekeket buzgón kiszolgáló, a népirtásban élenjáró, önmagát magyarnak hazudó kormány. Nem kellene szolgaian elfogadni amit bűnöző Gebrejesus erőltet.
Mindenki önként döntött nem fogták rájuk semmilyen fegyvert☝️☝️ ez az igazság hogy hitték a gyarló halandó emberek szavát semmint a jó Isten által adott belső tiszta lélek hangját
Elmondta szlávik, hogy hát persze, hogy kísérlet folyik. Rusnyai elmondta, hogy úgy megy át a vírus a maszkon, mint kés a vajon. Most akkor miért kötelezik a maszkot megint a kórházakban? Ezekről sem beszélt a mindentabetegekértkulja.
Köszönet a fáradhatatlan munkátokért! Minden úgy van, ahogy elhangzott, csak Tőled láttam akkoriban olyan riportokat, ami a valóságot mutatta. Tanárokkal, katonákkal, edzővel, kutató orvossal....stb. Jó egészséget, kitartást a továbbiakban, mi kis emberek, legalábbis részemről annyit tehetek, hogy terjeszteni JÓ hírét a Mi Hazánknak.❤ Figyeljenek Rátok az emberek.
Szeretett páromtól kénytelen voltam elköltözni mivel az idősebbik lánya (akik őt is raszedtek pedig nem akarta) és annak az anyósa minden gyorsan bekövetkező mellékhatást nekem tulajdonítottak. Később ez a dolog rendeződött. A párom jól van mert én már akkoriban rendeltem az USA portálon ajánlott immunerősítő szereket. Ő féltve a lányát és az unokáit szintén ajánlotta nekik. Anyu nem kell mindent elhinni amit a Facebookon olvasol, volt a válasz. Nem sorolom, hogy hányszor vitték őket a sürgőssrgire ahol mostanában már meg sem vizsgálják őket. Költik a hatalmas pénzeket S magánklinika. Hála Istennek meg minden közöttünk vannak mert S párom abba jalna bele ha barmelyikkel történne a tragédia. Nagyjából 2ev elteltével tört meg a jég és a nagy lánya szájából elhangzott a beismerés, hogy L. neked volt igazad. A döntő az volt, hogy el kezdtek védekezni és mit ad Isten s klinikai orvos professzor sok X összegért többnyire ugyanazokat a táplálék kiegészítőket javasolta amelyeket az anyjának visszautasított.
Az USA kilépett a WHO-ból , nekünk sincs ott keresnivalónk. Megyei kórházban, négy évvel ezelőtt katonák állták az utamat, hogy oltás nélkül nem mehetek be. Az orvos azt mondta, meg se műt, ha nem veszem fel az oltást. Most ugyanebben a kórházban, ha bemész az ügyeletre az első kérdés, oltást felvette? Valami jelzést is firkantanak egy külön papírra. Ha nem tudják megállapítani mi a probléma, akkor ismét rákérdeznének, hogy felvetted-e az oltást....
@@judittabi8833 Elküldtek 1 év fizetetlen szabadságra megvonták a 6 havi fegyverpénzt és szóban megtiltották a másodállást! Ezt leírni nem merték! Zsaroltak a végsőkig, hogy beadassam a kísérleti valcinár! De hála Istennek nem tudtak megzsarolni!
Ma is csak konteós a világ szemében, csak a jó fizuért akartak/akarnak parlamenti párt, Érdemben nem tesznek semmit, csak a pálya széléről kiabálnak be. Mert 26 a Fidesz és a Tisza nagy harca lesz, mondhatnám kelet vagy nyugat, múlt vagy jövő. A Tisza pártos Dr. Kulja András ebben az ügyben a leghitelesebb.
nekem nem mondják a barátaim, inkább kuss van. pedig én voltam a hülye aki Veszélyezteti a családját... ők azóta rendszeresen betegek én alapból nem kapok el semmit.
A Mi Hazánk az egyetlen hiteles párt, amely mindig a magyarok érdekeit és az igazságot képviseli. Akik ezt tényleg látják, megrendíthetetlen szavazóitok maradnak! Fel a győzelemre!💚🇭🇺
Én azt az egészet nem is értettem. A dal szövege is fura. Az elöadó afrikai nő,ahogyan énekli kb olyan mint valami woodo szertartás! Engem a hideg rázott ki tőle....
Az 50es évektől hatványozottan nő a népesség! Globális probléma a világ urainak, mert egyre több felé oszlanak el az anyagi javak... Sokan hisznek még a politikusoknak......ahogy írtad! Röviden, tömören az igazság!
Hálásan köszönjük a MHM munkáját, kiállasát a nép és az igazság mellett 🙏🙏❤️❤️ Egyet értünk a WHO-ból való mielőbbi kilépéssel, amit maximálisan támogatunk !!
Értem én ,hogy kárpótolni kell,de megint kiknek a befizetett adójából? Azokéból akik nem oltattak? Pereljétek őket magánemberként ,és fizessenek s saját agyonukból.
Az igaz hogy kutatjátok az igazságot. De a Fideszt nehéz lesz megdőnteni sok embernek jót tett. Semmi nem garancia hogy nem bukik meg a Fidesz. Hajrá László. Mindjárt it van 2026.
Eddig is loptak,de ez már a teljes megsemmisítés! Semmi nem elég vagy annyira jó szakemberek vannak ott fent hogy 100milliárdokat keresnek.Hogy is van ez?? Aki nem a királyi köreibe van az pusztuljon el !Sajnos ezek már kivetkőztek minden lelkiismeretből és lenullázódtak emberségből. Az a vigasz hogy ugyanúgy mennek el mint mindenki más,semmit nem vihet magával csak az emberek gyűlöletét.
Azèrt ez szörnyű,hogy tömeg gyílkosokat èltet ès ünnepel a kormány. Ez mindent elmond róluk. Alszanak az emberek, az oltottak pedig hallganak, pedig folyik a lassú haláluk.
Mert jobban érzik magukat birkaként mint felelősséget vállalni bátran önmagukért és embertársaikért! Tisztelet a kivételeknek! Azt látom, hogy a magyarok szeretik a meséket és nem szeretnek gondolkodni, a tapasztalatokat összegezni!
Nekem vannak elveim, ezért csak a Mi Hazánk jöhet szóba,mert egyedül nekik vannak szintén elveik.Engem nem oltottak, és nem is fognak,csak ha leszìjaznak, de el ne engedjenek arra utána figyeljenek!!.
Én még üdvözlöm: Prof dr Szilák Lászlót ,dr Tamasi Józsefet, dr Pós Alfrédot, dr Bardócki Zsuzsannát, dr Mihalik Angelikát.... Ők igaz magyarok , orvosok ,szintén az elejétől jelen vannak és szembe szálltak, szállnak az elnyomással!!!🎉
@@katalinekesnenagy9215 Flavia Rusu doktornőt Nagyváradon,aki nem követte a protokollt,a betegei nem haltak meg,és azt a román doktornőt,akit az USA-BAN törvényszék elé állÍtottak,mert kutatásaival igazolta,hogy az oltás nanorészecskéket tartalmaz,és káros.
Most is csak két hétköznapi - nem tudóskodó- észrevétel: mutogatták az indiai máglyákat az utcán,a """tomboló vírus halottait""" , de pont azon időszak alatt (is) egyre több lett nálunk az indiai... Aztán a romániai tomboló sokadik hullám alatt buszokkal hozták a tömegeket az Okt. 23.- i ünnepre... Akkora ellentmondások voltak végig, hogy hihetetlen- és mégis tömegek hitték el az aljas félelemben tartást, családok rombolását! Ám azt sem tagadhatom, hogy az is furcsa volt, hogy azon ezrek mellé senki sem állt be pártok közül, Akik mindezeket megkérdőjelezve, és megfelelően alátámasztva a Hősök terén és több alkalommal is kimondták az igazat a ""tomboló jár gányról""", az oltásokról és az azok miatt növekedett halálozásokról. Őket ma már nem említi senki. Lehet, ha ott nagyobb lett volna az egység , több dolog is változott volna . Ha a több ezer MH- s is pl. kijött volna az ilyen alkalmakra (korrekt leszek: gondolom voltak is valamennyien), akkor talán nagyobb lett volna a hatása a Nép nyomásának. De sajnos annyira megosztott lett Nemzetünk, hogy ezeket a hazugság elleni fellépéseket nem tartották tömegek fontosnak. Inkább maszkba bújva tették sokan a dolgukat- ezt nem sértő módon írtam- , mert sajnos erősebb volt a félelem. (Azt észre sem véve tömegesen, hogy az """"elit""""" meg vigyorogva bulizott rongy nélküli arccal! Ők nagyon is hiszik,ha ilyen maszlaggal be lehet fogni a Nép száját, akkor később még arcátlanabb módon hazudhatnak - és sajnos ez is lett- van most!)
Pontosan! Soha nem fogok feliratkozni olyan You Tube csatornákra mint például Dave Világa illetve a hozzá hasonló videósokra sem akik becsmérelni próbálják a Mi Hazánk Mozgalmat.
Hát igen sajnos egy hosszú harcra kell felkészülni mert a legközelebbi választásokat már nem kifejezett törömmel fogadnám de magyar péternek kell hogy megnyerje hiszen eljegyenlőre neki van akkor a támogatottsága illetve szavazói bázisa és ha ő talán belekezd a fidesz oligarhák elszámoltatásában 10 év múlva már akár laci is esélyes lehet a miniszterelnöki székre és folytathatja mert 10 év alatt szerintem nem lehet a végére érni viszont magyar péter se maradhat sokáig kormányon hiszen ő a magyar zelenszky ő viszont amerikát és az uniót szolgálja ki hát képesek megjelenni a náci ukrajna pólójában a parlamentben európai parlamentben képes állva tapsolni ursula fonderlájent aki undorítóan magyar ellenes és háború pártja végtelenségig és bőrönd szám kapja a pénzt azért hogy korrupt üzleteket csináljon a volt férjed cg-től vegyen vakcinát továbbá teljesen egy egyszemélyes önkényűrűalmi hatalmat építsen ki az unióban és befeküdjön amerikának hát magyar péter is behajol nekik és egy amerika gyarmat leszünk és körülbelül úgy fognak ugráltatni majd minket az amerikaiak ha péter lesz hatalmon mint ahogy a kis s bohóc zelenszky ugráltatják most jelenleg
Mit érsz vele, ettől még nem kelnek életre, akik már belehaltak. Inkább az oltatlanok örüljenek, hogy nincsenek kitéve a oltás káros hatásainak. Ettől sokkal többet nyúltak már le tőlünk és még fognak is, amíg ez a kormány marad.
Ez egy tökéletes videó volt, minden mondata ül, és a végén ott a csattanó: "ha már Trump kiléptette az USÁ-t a WHO-ból, akkor talán ez megtörténhet Magyarországon is". Úgy legyen!!!
Lassú víz partot mos! A kovid-kérdésben, a hirtelen megjelent hamis-megváltó Magyar Péterben, no meg a Fidesz kettős beszédében szép lassan felnyílnak ebben a másfél évben a szemek. László, csak így tovább! Beérik ez a gyümölcs is!
Két oltást felvettem,mert anélkül a családomat sem láthattam volna el komkrétan,mivel megfenyegettek...a harmadikat a saját orvosi ellátásom miatt terveztem,a hülye oltási igazolvánnyal már...aztán egyszer csak megszűnt az egész "kötelezettség" .Akkor döbbentem rá,hogy tényleg átverés.
Én is 2 vettem fel,hogy ne korlátozhassanak az utazásaimban,de már évek óta hatékony vitaminokat, kiegészítőket szedtem.Ezért nincs utóhatása, se a vírusnak, se az oltásnak. Amit ezek csnáltak az népirtás!
Volt egy nő, aki mentőben halt meg, mert nem fogadta egy korhaz sem. Azzal az indokkal, mert várták a covid betegeket. Minden orvos vissza utasította, kérdem én, mit lehet tenni, azokkal az orvosokkal, akik hagytak meghalni betegeket, mert a covid betegeket vártak.
A pártpolitikai palettán a Mi Hazánk az egyetlen, amely már akkor rávilágított a lezárások miatt tönkremenő vállalkozások és az oltások súlyos mellékhatásainak ügyére, amikor ezek még kényes témának számítottak. Köszönjük a munkátokat!
Okádhatnék vagyok mikor szegeden járok mert minden alkalommal látom ezt a szép festményt. De azért minden alkalommal megnézem, hogy szegény Szentgyörgyi nem e menekült még el a falról, vagy nem e pirult el szégyenében hogy egy ilyen senkiházi ember mellett kell lennie.
A félelemben tartott ember irányítható......
És feláldozható!
Továbbá az immunrendszert lerombolja az állandó stressz.
Ez így igaz!!!!
íGY IGAZ !
@@gkiss2030
Elvileg...
A gyógyszerek és a gyógyhatású készítmények hatékonyabban rombolnak mint egy kis feszültség.
Egészségügyisként meg tudom erősíteni mindazt, ami itt elhangzott, a kórházban folyó visszásságok tekintetében.
tételesen mit és milyen beosztásban?
Az adott időszakban ellátásra váró emberekként elég sokan meg tudjuk erősíteni sajnos.
Sajnos nagyon sok embert átoltottak a túlvilágra,egyedül a MHM hÍvta fel a figyelmet az oltás veszélyre.Köszönjük!A média szerepét is vizsgálni kellene,az is ludas,hisz a csapon is a COVID folyt,nagy a bűnrészük a félelemkeltésben.
Azért az orvosok a tisztánlátásért se felejtődjön már el... rengeteget tettek sokak megmentésében...
A mai napig halnak az emberek, hirtelen halállal is, rákosok is nagyon sokan lesznek, különösen furcsa agresszív rákok jelentek meg fiatalabbaknál is.
Sajnos nagyon sok embert könnyű meg győzni.
És hogy sokan meggondolatlanul rohantak a löttyöt magukba szuratni.
@@NagyZsú-1 Ez így igaz!
Mind a mai napig be van szűkülve mindkét orrlyukam a rohadt, semmire nem jó "tesztelések" miatt!
Ingázó vagyok, Ausztriában dolgozom, akkoriban 2 hetes váltásban dolgoztam, és 4 hetente, kiutazás előtt mindig teszteteltetni kellett magam.
Kezdettől tudtam, hogy értelmetlen az egész. Ezzel is rohadt sok pénzt "gyűjtöttek" a gazemberek! Oltatni viszont nem hagytam magam, inkább elhagytam a szakmát majdnem egy évre. Utána vissza tudtam menni, mert többen ébredni kezdtek.
Így igaz Lászlò! Ki kell lépni a WHO-ból, de mielőbb!!!
Hajrá MI HAZÁNK!
Engem is maradandó károsodás ért.
Túlélhető, de mindent tönkrevág...hol lehet elkezdeni a kártérítési pert?
Sajnos a teszt is méreg
Bár nem értettem egyet én sem,nekem is tesztre kellett mennem a munkám miatt
Én Németországban dolgoztam és kitalálták hogy munka után menni kell tesztelni mert ha nincs 24-órán belüli negatív teszt , nem engednek be a portán . Egyszer elmentem 2.5 órát álltunk sorba . Bent a tesztállomáson egy 2 méter magas nem fehér valaki belém akarta dugni a cöveket , én meg mondtam neki ha belém dugod orrba váglak . Mondta hogy oké , akkor csak köpjek rá , mármint a cövek végére . Úgy is volt , ráköptem és kész . Ja és minden nap munka után menni kellet volna . Én nem mentem két nap múlva nem engedtek be a portán . Felhívtam a főnököt hogy itt vagyok csak nem engednek be . Kérdezte hogy voltam teszten ? Nem . Akkor menjek . Én mondtam hogy nem megyek tesztelni de bepakolok az autóba és megyek Magyarországra . Mondta , várjak kb. fél óra elteltével jött a portás és beengedett . Egy fél évig úgy jártam dolgozni hogy nem kellet tesztelni .
@@robertlaszlovarga674 Gratulálok a bátorságodhoz!
Érdemes lenne utána néznie, hogy a teszteléskor és az egyszerhasználatos maszkokkal esetlegesen Önbe került grafént, hogyan tudja kivezetni a szervezetéből. Sok filléres megoldás van rá, csak nézzen utána a neten, természetesen németül (és egyéb idegen nyelveken) sokkal több info-t fog találni. Ezek között vannak természetes anyagok is.
Botrány, amit műveltek, és teszik azóta is. Kiadnak bennünket a who-nak az első szóra. Oltatlanul "üldözött" voltam a saját hazámban. Most meg fényezik magukat, hősöknek beállítva az egész bagázst.
Egyetértek minden szavaddal!
Pontosan én is így gondolom! Nem bírom feldolgozni ezt a pofàtlansàgot, ez màr szinte provokàcio nekem,…. és még ünnepelhetik magukat érte! Reménytelen a magyar nép többsége !
Még sokan így érzünk! Az a fenyegetés, amit elkövettek a állami szférában dolgozókkal is, minősíthetetlen!
és az oltatlanok sok helyre nem mehettek be, nem kaptak munkát, stb.
@@CsókCsöpi Agenda21 van
@@kovacsmaria906 PONTOSAN !!!
Egyetértek! Lépjünk ki a WHO-ból!
Nem néztem meg a Fidesz filmjét, mert a kamura nem vagyok kíváncsi.
Az igazság érdekel, és az itt van ezen a csatornán.
Minden szavad igaz. Pontosan így történt. Közelről szembesültem a protokollal. Amikor a férjem meghalt, és kimertem mondani azt, hogy , ha nem oltották volna be, még ma is élhetne. Az oltott ismerőseim reakciójuk erre: Biztosan elment az eszem a gyász során. WHO - ból kilépést támogatnám. Hajrá MHM.!!! ❤❤
Ajánlom megnézésre. Remélem, a megfelelő helyen sikeresen fel fogják használni!😉🤔
Én sem néztem meg,csak Viktor oldalán fűztem egy két gondolatot 😅
Egyetértek.
@@gaborneszabo2406 Az oltott ismerőseid jó hülyék, buták, gyávák és félénkek, s befolyásolhatók!
Az egyetlen párt aki úgy emlékezhet vissza a történtekre hogy az emberek érdekében cselekedett. Az összes többi párt szégyen......
Én még tovább mennék, hogy legyenek elszámoltatva azok, akik ezt másokra kényszerítették! Ez bűn!
Ha azt akarod ,hogy az ország sorsa jobb legyen csak a MI HAZÁNKRA szavazhatsz ❤
Ez a magyar kormány. Erdélyi magyarként eltudom mondani, hogy Románia nem egy általános protokolt vezetett be azt jónapot, hanem minden helyzetre más és mást. Plusz tájékoztatták a lakosságot arról is hogy az oltóanyagok (a Pfizer és az amerikai volt Romániába) milyen vérrögképződést tudnak okozni. Most nem bezzeg Romániázni akarok, mert nyilván, de sokkal szervezettebb és átláthatobb protokollok voltak esetenként, plusz a katonai orvosokat is bevetették.
Már Dante is az árulást tartotta a legsúlyosabb bűnnek, és az árulókat a pokol legalsó bugyrába helyezte el a művében...
Ez pedig szervezett árulás volt az egész emberiség ellen, egyetlen mocskos brancs által!
Merkely az omega Meckiét is eltette láb alól, elszámoltatni.
@@istvanbencsik-go6bx Így igaz!
❤❤hajrá Toroczkai László! Hajrá MHM! csak a Nemzet, csak a Haza!❤❤💪🇭🇺🇭🇺🇭🇺
Ja arra ügyeltek, hogy aláírassák a papírt mindenkivel, hogy saját akaratából oltanak !!!
jaja... ne is mond -egy ismetősnek szóltunk, hogy milyen "ökör", hogy aláírta. Erre kiakadt, elkezdett kiabálni, hogy nem is irattak vele alá semmit. akkor a kezébe nyomtuk azt az iratot, amit előtte mutatott meg nekünk. 🤣 Az egész A4-es tetején legfelül ott a nyilatkozat. Na akkor állt el a szava... A hülye nem is olvasta el...
Pontosan!!
Na de mennyire hiteles egy olyan papír, amit kényszer hatására iratnak alá valakivel? Mert ne feledjük, sokaknak akik fizetéstől fizetésig éltek, nem igazán volt opció, hogy megtagadja az oltás beadatását, mert máshol valószínűleg nem tudott volna elhelyezkedni! Sokan nem engedhették meg ezt maguknak.
Azt se értem,hogy egy józan gondolkodó miért irta alá Ha veszek egy mosogepet es az felrobban,mert selejtes,akkor azért se én felelek,hanem a gyártója.Szóval érthetetlen.
Ez is támadható bírósági perben azáltal, hogy félretájékoztatás kapcsán írták alá "saját akaratból"!
Ki kell lépni bizony, mert ezek egyre inkább le akarják uralni a világot - és nem jó szándékkal.
Gyalázatos volt az agymosàs az “ oltakozz”.
Elszámoltatást minden életért!!! Hajrá MHM!
Az egyetlen pártként álltak ki annak idején az oltatlanok mellett! Köszönjük szépen!
Háláld vissza szavazáskor❤
🎉
Pontosan! Magyar Péter akkor még a feleségével együtt nem csak a végrehajtómaffia haszonélvezői voltak, de ugyanúgy támogatták a kormány összes lezárását és oltásterrorját. A sok birka meg most imádja, hogy "hú de megmondta a covidról 5 év után..." Ja. De akkor kellett volna, nem most.
Semmiben sem mások, mint azok, akik mindent támadtak. Ezek azt mondták, hogy semmit se kell csinálni.
Ez így van!
Putyin a háborúval szétlőtte a vírust!!!
Egyetértünk ebben is: azonnal kilépni a WHO-ból! Ne tegyenek több kárt a magyar emberekben!
További sok sikert kívánok a Mi Hazánknak!
Szerintem is ki kell lépni a WHO-ból! Ha az USA megteheti ezt, akkor mi is! Főleg, hogy most Trump adminisztráció van, akik a háttérhatalom ellen küzdenek. A népírtás mögött is a háttérhatalom és a globalista milliárdosok vannak.
Kellene egy MHM által szervezett nagy tüntetés a regionális központ (Bp. Váci út) elé!
Volt ilyen,hogy az év covid orvosaa?Mit tehetett érte!
Nem a WHO teszi, hanem a cionista, a globalista érdekeket buzgón kiszolgáló, a népirtásban élenjáró, önmagát magyarnak hazudó kormány. Nem kellene szolgaian elfogadni amit bűnöző Gebrejesus erőltet.
Így van azonnal kilépni az Egészségügyi Világ Maffiából !!!
Csak a Mi Hazánk!👊
@@balazsmeszaros6399 nem teljesen az3rt, sok igazságot mond ,de ne akkor se szaladjunk előre ezzel ennyire!!!(szerintem!!!!!!!!)
Ha nem támadtak volna 2022-ben az oroszok akkor most kb. a 25.-ik emlékeztető holtásnál tartanánk.
Ez így igaz! Putyin a legjobb orvos a világon.Egy nap alatt kigyógyította a Covid-ból az országot.
Köszönjük! A népírtásért felelniük kell! Hajrá MHM!
Mindenki önként döntött nem fogták rájuk semmilyen fegyvert☝️☝️ ez az igazság hogy hitték a gyarló halandó emberek szavát semmint a jó Isten által adott belső tiszta lélek hangját
@@liza4465 Megzsarolták akit tudtak - aki ellenállt az még le iscsukták -mert nem volt rajta maszk a kijárási tilalomkor :)
Mi Hazánk Mozgalomnak valahogy el kellene érni, hogy még nagyobb figyelmet kapjon.
Ez érdeklődés hiányában elmarad.
@@bossofvazulbarta9524 lenne bőven érdeklődés, ha nem a zselexes, meg a hasonszőrű hulladék oldalakról tájékozódnának az emberek.
@@bossofvazulbarta9524 Volna érdeklödés , csak nem engedi a média , bezzeg a magyartalanpéterke még a vízcsapból is folyik :)
@@bossofvazulbarta9524 Tévedsz,nézd meg a számokat...
Hát, ha Orbán nem lenne olyan irigy, önző, féltékeny a Mi Hazánkra, s nem lenne pénz- és hataloméhes!
Legális népirtás történt.
Illegális!
EGY NÉPIRTÁS SOSEM LEHET LEGÁLIS. HANEM SÁTÁNI
Elmondta szlávik, hogy hát persze, hogy kísérlet folyik. Rusnyai elmondta, hogy úgy megy át a vírus a maszkon, mint kés a vajon. Most akkor miért kötelezik a maszkot megint a kórházakban? Ezekről sem beszélt a mindentabetegekértkulja.
Állami népirtás.
Akár az is esélyes lehet, hogy az még csak főpróba vagy valamiféle modellezés volt.
Kilépni a WHO ból! Sajnos nem az emberiséget szolgálja.. 😢
Az egyetlen hiteles párt vagytok! Fel a győzelemre!
Úgy legyen!
Akkor miért nem tesz jogi lépéseket vajon?
❤ 🎉 ❤
Pontosan
😂
Köszönet a fáradhatatlan munkátokért!
Minden úgy van, ahogy elhangzott, csak Tőled láttam akkoriban olyan riportokat, ami a valóságot mutatta. Tanárokkal, katonákkal, edzővel, kutató orvossal....stb.
Jó egészséget, kitartást a továbbiakban, mi kis emberek, legalábbis részemről annyit tehetek, hogy terjeszteni JÓ hírét a Mi Hazánknak.❤
Figyeljenek Rátok az emberek.
Sok kicsi sokra megy.
Ugyanezt kérdezem,hogy a A Magyar-félék a Covid alatt hol voltak? A szájukat miért nem nyitották ki a magyarokért ?
Én se oltattam be magam. A környezetemben többen is közülük jó párnak lett mindenféle baja az elmúlt évre.
Te már csak tudod, hogy az oltás miatt. Amit ez bolsi hergelő brigád művel, semmivel se ocsmányabb annál, amit a ballibsik műveltek.
Én csak azokat sajnálom, akik kényszer hatására voltak kénytelenek beadatni maguknak ezt a kísérleti mérget.
Szeretett páromtól kénytelen voltam elköltözni mivel az idősebbik lánya (akik őt is raszedtek pedig nem akarta) és annak az anyósa minden gyorsan bekövetkező mellékhatást nekem tulajdonítottak.
Később ez a dolog rendeződött. A párom jól van mert én már akkoriban rendeltem az USA portálon ajánlott immunerősítő szereket. Ő féltve a lányát és az unokáit szintén ajánlotta nekik.
Anyu nem kell mindent elhinni amit a Facebookon olvasol, volt a válasz.
Nem sorolom, hogy hányszor vitték őket a sürgőssrgire ahol mostanában már meg sem vizsgálják őket. Költik a hatalmas pénzeket S magánklinika. Hála Istennek meg minden közöttünk vannak mert S párom abba jalna bele ha barmelyikkel történne a tragédia. Nagyjából 2ev elteltével tört meg a jég és a nagy lánya szájából elhangzott a beismerés, hogy L. neked volt igazad. A döntő az volt, hogy el kezdtek védekezni és mit ad Isten s klinikai orvos professzor sok X összegért többnyire ugyanazokat a táplálék kiegészítőket javasolta amelyeket az anyjának visszautasított.
Az USA kilépett a WHO-ból , nekünk sincs ott keresnivalónk.
Megyei kórházban, négy évvel ezelőtt katonák állták az utamat, hogy oltás nélkül nem mehetek be. Az orvos azt mondta, meg se műt, ha nem veszem fel az oltást.
Most ugyanebben a kórházban, ha bemész az ügyeletre az első kérdés, oltást felvette? Valami jelzést is firkantanak egy külön papírra. Ha nem tudják megállapítani mi a probléma, akkor ismét rákérdeznének, hogy felvetted-e az oltást....
Én is tapasztaltam,hogy bejegyezték, hogy oltatlan vagyok.
Köszönjük az eddigi tényfeltáró munkátokat!
Teljes tilalom kell minden mRNS technológiával gyártott oltásra.
Ha már GMO mentesen lehet cak termelni, akkor , hogy lehet "gyógymódként" használni! Felfoghatatlan!
kilépni a WHO-ból!
👊💪
apád fszát azt
@@bljteam ja! Ha orbánc akkora nagy haverja Trupnak akkor követhetné a példáját. A covid halottakért meg külön felelősségrevonást!
Repülőrajttal!!!
Feltétlenül
Ez az igazi Covid film! Tele igazsággal! Hajrá Mi Hazánk! Sok sikert! 🇭🇺👊🏻Egy kírugott oltástagadó katonától! 🙂
Mi történt azóta? Pereltetek?
Te szegény, nagyon sajnálom! Azóta el tudtál helyezkedni máshol!?
@@krisztina6245 Igen csoportos pert inditottunk Strasbourg-ba de nem nyertün. Elkaszálták akkor. De most van remény!
@@judittabi8833 Elküldtek 1 év fizetetlen szabadságra megvonták a 6 havi fegyverpénzt és szóban megtiltották a másodállást! Ezt leírni nem merték! Zsaroltak a végsőkig, hogy beadassam a kísérleti valcinár! De hála Istennek nem tudtak megzsarolni!
Egy ismerősöm fiát is kirúgták a honvédségtől, mert nem oltatta be magát. Sikerült elhelyezkednie, és még véletlenül se menne vissza a katonasághoz.
Konteósnak tartottak, és oltás ellenesnek. Ma pedig akik nem haltak meg, már mondják: kár, hogy nem hittünk neked. 5:04
Olyankor röhögj rajtuk és mond nekik hogy rábasztatok 😅
Ma is csak konteós a világ szemében, csak a jó fizuért akartak/akarnak parlamenti párt, Érdemben nem tesznek semmit, csak a pálya széléről kiabálnak be. Mert 26 a Fidesz és a Tisza nagy harca lesz, mondhatnám kelet vagy nyugat, múlt vagy jövő. A Tisza pártos Dr. Kulja András ebben az ügyben a leghitelesebb.
MINDIG IS LEGYEL KONTEOS.
Én, 15 éve az vagyok!!!
nekem nem mondják a barátaim, inkább kuss van. pedig én voltam a hülye aki Veszélyezteti a családját... ők azóta rendszeresen betegek én alapból nem kapok el semmit.
OK ! De ne felejtsük el, hogy a gyermekek veszélyben vannak a kötelező gyermekoltások miatt!!
A Mi Hazánk az egyetlen hiteles párt, amely mindig a magyarok érdekeit és az igazságot képviseli. Akik ezt tényleg látják, megrendíthetetlen szavazóitok maradnak! Fel a győzelemre!💚🇭🇺
Köszönjük Toroczkai Lászlónak!
Mire vár a magyar nép,mikor lesz már elszámoltatás minden vonalon, közeleg március idusa fogjunk össze végre .
A rendőrség, tűzoltoóság, kórházi személyzet táncikálását se felejtsük el a jeruzsálemára!
Én azt az egészet nem is értettem.
A dal szövege is fura.
Az elöadó afrikai nő,ahogyan énekli kb olyan mint valami woodo szertartás!
Engem a hideg rázott ki tőle....
Az volt az egyik sátántangó maga...
Nem tették önszántukból. Akinek családja van azt teszi első helyre... kell valamiből kaját venni, és sok munkahely megsemmisült a lezárások miatt
Most a tancikalas hogy jön ide?
Az egy mocskos gúnyolódás volt az emberiséggel szemben...
Csak Rátok számíthatunk Mi Hazánk Mozgalom! ❤️🇭🇺
Népirtás! Persze ez sosem volt kérdés, legalább is számomra...
Az 50es évektől hatványozottan nő a népesség! Globális probléma a világ urainak, mert egyre több felé oszlanak el az anyagi javak... Sokan hisznek még a politikusoknak......ahogy írtad! Röviden, tömören az igazság!
Hálásan köszönjük a MHM munkáját, kiállasát a nép és az igazság mellett 🙏🙏❤️❤️
Egyet értünk a WHO-ból való mielőbbi kilépéssel, amit maximálisan támogatunk !!
Köszönjük hogy harcolsz az igazságért !!!
Ezt a témát neki lehetne szegezni Orbánnak! WHO, Trump, kovid. Úgy, hogy ne tudjon más kérdésre válaszolva mellébeszélni.
Emberiség elleni bűncselekmények, KÖVETKEZMÉNY nélkül.
Gratulálok Toroczkai László!🎉Nagyszerű anyag,köszönöm a munkádat!🤗
Így tették tönkre a vállamat ezt köszönöm szépen! Hajrá Mi Hazánk!
Sajnos igaz, minden szó!
Talpra Magyar és szigoruan követelni hogy mindenkit kárpótoljanak akik kárt szenvedtek a covid oltásból!!!!!
Orbán Viktór zsebéből fizetve!!!!
Értem én ,hogy kárpótolni kell,de megint kiknek a befizetett adójából? Azokéból akik nem oltattak? Pereljétek őket magánemberként ,és fizessenek s saját agyonukból.
Arra várhatsz!
@@judittabi8833 A pertársaságok beindultak Judit! Tessék utánanézni!
A műsoraidat angol feliratozással kell ellátni!!!
Gyerekek kötelező ”védő oltásával„is érdemes lenne foglalkozni mert rengeteg és felesleges oltást kapnak!
Ha csak felesleges lenne!De ártalmas is!
tiszakulja reklamálta a vakciiicaaagyárat. Meg kell hallgatni, hogy tudja mindenki mit mondtak.
Rengeteget foglalkoznak vele!
Azzal is foglalkozunk.
Foglalkoznak vele. Ha követed a MHM at látod. Plusz Szakács Árpád is többször felhívja ezekre a figyelmet és az orvosokatisztanlatesert csoport is.
Az igaz hogy kutatjátok az igazságot. De a Fideszt nehéz lesz megdőnteni sok embernek jót tett. Semmi nem garancia hogy nem bukik meg a Fidesz. Hajrá László. Mindjárt it van 2026.
A nagy példakép Trump meg kilépteti az USA-t a WHO-ból.
Igen, ki kell lépni a WHO-ból! Hajrá Mi Hazánk!
Koszonom ezt az alapos tenyfeltaro munkat! Hajra MHM!!!👍🇭🇺
Hajrá Magyarok!
Fel a győzelemre!!
Èn sem oltattam be magam ès soha semmi bajom nem volt a covidot sem kaptam el! Támogatom önt Toroczkai úr!
Geci menő vagy fiam. Igazi Terminátor
Csak a Mi hazánk! Egyetlen párt,aki kiáll az emberekért,es az igazságért!
Falra festették az ördögöt.
Szegény Szentgyörgyi.... micsoda társat kapott.
Ugyanígy érzek.
Egyetlen párt aki kiállt az oltás ellen 🙏😇❤
Köszönjük 🙏!!!
El kell számoltatni a felelősőkett, a politikában,de erre már annyi ígéret volt és sosem történt meg.
Akkor szavaz rájuk❤
Eddig is loptak,de ez már a teljes megsemmisítés! Semmi nem elég vagy annyira jó szakemberek vannak ott fent hogy 100milliárdokat keresnek.Hogy is van ez??
Aki nem a királyi köreibe van az pusztuljon el !Sajnos ezek már kivetkőztek minden lelkiismeretből és lenullázódtak emberségből.
Az a vigasz hogy ugyanúgy mennek el mint mindenki más,semmit nem vihet magával csak az emberek gyűlöletét.
És ki számoltassa el?
Gyávának 💩nincs hazája🤮
HAJRÁ MI HAZÁNK VÉGRE VANNAK IGAZ HONFITÁRSAINK a
MAGYAR NÉPPEL TARTANAK. ❤
Azèrt ez szörnyű,hogy tömeg gyílkosokat èltet ès ünnepel a kormány. Ez mindent elmond róluk. Alszanak az emberek, az oltottak pedig hallganak, pedig folyik a lassú haláluk.
Apa en jol vagyok😅😅😅😅
Toborozzunk felébredt embereket. Mi emberek vagyunk a 99%.ők ott a trónban csak az 1%.💪
@@ruzsanyi én nem. 2 szurit kaptam, ennyiszer soha sem voltam beteg összesen, mint azóta . Úgy tűnik nem ér semmit az egészséges életmód e mellett
@@Qwerty-tr1vh sajnálom, mondjuk eü- ben mozgolodok igy cdaládomnak tiltottam az rns oltást
@@ruzsanyi Még.
Sajnos Magyarok ezrei haltak meg, ez miatt ezt a videót le kell játszani az M1-en! Reggel! Délben! Este! Többször is.
Köszönöm a tényfeltáró videot.
Utolsó reményünk..CSAK A Mi hazánk!
❤🤍💚
Nagyon sajnálom, hogy annyian néznek..de nem látnak még mindig..😔
Miért, mit kéne látni? 🤔
Mert jobban érzik magukat birkaként mint felelősséget vállalni bátran önmagukért és embertársaikért! Tisztelet a kivételeknek! Azt látom, hogy a magyarok szeretik a meséket és nem szeretnek gondolkodni, a tapasztalatokat összegezni!
@@MiklosBogdan-0620 Az igazságot,vagyis a gazságot.
@@MiklosBogdan-0620 Mit? Például elindultak a perek, amiről te sem tudhatsz, mert csak a mónikashót nézed!
Nekem vannak elveim, ezért csak a Mi Hazánk jöhet szóba,mert egyedül nekik vannak szintén elveik.Engem nem oltottak, és nem is fognak,csak ha leszìjaznak, de el ne engedjenek arra utána figyeljenek!!.
Hajrá Mihazánk!
WHO-ból ki kell lépni !
Ez a mind meghaltok, mal napig propaganda szöveg a pufiéknál...
Az még igaz is, hogy mind meghalunk. Mert itt a földön nem élünk örökké.😏
Üdvözlöm Letoha Tamást !
Én még üdvözlöm: Prof dr Szilák Lászlót ,dr Tamasi Józsefet, dr Pós Alfrédot, dr Bardócki Zsuzsannát, dr Mihalik Angelikát.... Ők igaz magyarok , orvosok ,szintén az elejétől jelen vannak és szembe szálltak, szállnak az elnyomással!!!🎉
@@katalinekesnenagy9215 Flavia Rusu doktornőt Nagyváradon,aki nem követte a protokollt,a betegei nem haltak meg,és azt a román doktornőt,akit az USA-BAN törvényszék elé állÍtottak,mert kutatásaival igazolta,hogy az oltás nanorészecskéket tartalmaz,és káros.
Hajrá Mihazánk sok sikert
A Mihazánk mindég az igazságért küzdött!
Tisztelet érte és áldás!
Köszönünk mindent
❤❤❤❤❤❤❤
Ez így nagyon jó volt. Kellett már ez a keményebb megszólalás.
Hajrá Mi Hazánk!
Az igazság szabaddá tesz!
Most is csak két hétköznapi - nem tudóskodó- észrevétel: mutogatták az indiai máglyákat az utcán,a """tomboló vírus halottait""" , de pont azon időszak alatt (is) egyre több lett nálunk az indiai... Aztán a romániai tomboló sokadik hullám alatt buszokkal hozták a tömegeket az Okt. 23.- i ünnepre... Akkora ellentmondások voltak végig, hogy hihetetlen- és mégis tömegek hitték el az aljas félelemben tartást, családok rombolását! Ám azt sem tagadhatom, hogy az is furcsa volt, hogy azon ezrek mellé senki sem állt be pártok közül, Akik mindezeket megkérdőjelezve, és megfelelően alátámasztva a Hősök terén és több alkalommal is kimondták az igazat a ""tomboló jár gányról""", az oltásokról és az azok miatt növekedett halálozásokról. Őket ma már nem említi senki. Lehet, ha ott nagyobb lett volna az egység , több dolog is változott volna . Ha a több ezer MH- s is pl. kijött volna az ilyen alkalmakra (korrekt leszek: gondolom voltak is valamennyien), akkor talán nagyobb lett volna a hatása a Nép nyomásának. De sajnos annyira megosztott lett Nemzetünk, hogy ezeket a hazugság elleni fellépéseket nem tartották tömegek fontosnak. Inkább maszkba bújva tették sokan a dolgukat- ezt nem sértő módon írtam- , mert sajnos erősebb volt a félelem. (Azt észre sem véve tömegesen, hogy az """"elit""""" meg vigyorogva bulizott rongy nélküli arccal! Ők nagyon is hiszik,ha ilyen maszlaggal be lehet fogni a Nép száját, akkor később még arcátlanabb módon hazudhatnak - és sajnos ez is lett- van most!)
Ébredj magyar, mi hazánk az egyetlen párt aki a magyar népet képviseli! Üdv szerbiából!
Csak a Mi hazánk jöhet szóba a következő választásnál!
Pontosan! Soha nem fogok feliratkozni olyan You Tube csatornákra mint például Dave Világa illetve a hozzá hasonló videósokra sem akik becsmérelni próbálják a Mi Hazánk Mozgalmat.
ahogy 22ben és 24ben is történt ;)
Szó se lehet erről a ballibsikkel versenyben hergelő bolsi tömörülésről.
Hát igen sajnos egy hosszú harcra kell felkészülni mert a legközelebbi választásokat már nem kifejezett törömmel fogadnám de magyar péternek kell hogy megnyerje hiszen eljegyenlőre neki van akkor a támogatottsága illetve szavazói bázisa és ha ő talán belekezd a fidesz oligarhák elszámoltatásában 10 év múlva már akár laci is esélyes lehet a miniszterelnöki székre és folytathatja mert 10 év alatt szerintem nem lehet a végére érni viszont magyar péter se maradhat sokáig kormányon hiszen ő a magyar zelenszky ő viszont amerikát és az uniót szolgálja ki hát képesek megjelenni a náci ukrajna pólójában a parlamentben európai parlamentben képes állva tapsolni ursula fonderlájent aki undorítóan magyar ellenes és háború pártja végtelenségig és bőrönd szám kapja a pénzt azért hogy korrupt üzleteket csináljon a volt férjed cg-től vegyen vakcinát továbbá teljesen egy egyszemélyes önkényűrűalmi hatalmat építsen ki az unióban és befeküdjön amerikának hát magyar péter is behajol nekik és egy amerika gyarmat leszünk és körülbelül úgy fognak ugráltatni majd minket az amerikaiak ha péter lesz hatalmon mint ahogy a kis s bohóc zelenszky ugráltatják most jelenleg
Ki lépni a WHO ból!!!
Nektek kell vezetni az orszagot!🤞🙏
Az oltatlanok kapják meg a 4 fel nem vett oltás árát az államtól. Ez a minimum.
Nem kell nekem egy lyukas garasuk sem,a mocskos judáspénzt tartsák meg maguknak.
Mit érsz vele, ettől még nem kelnek életre, akik már belehaltak. Inkább az oltatlanok örüljenek, hogy nincsenek kitéve a oltás káros hatásainak. Ettől sokkal többet nyúltak már le tőlünk és még fognak is, amíg ez a kormány marad.
Amit nagyon nem szoktak elmondani hogy a kovid oltás hullámok után nagyobb lett a halottak száma, nem csak magyarországon hanem rengeteg országban!
Azért találták ki!!!!
Én oltás után a mai napig rosszul vagyok lassan 2éve😅
Hat ez a CÉL ! 7.000.000.000 embernek el kell tűnnie… TRANSHUMANISMUS! 🤖🤖🤖🤖
@@zenegabor1090😢
@@zenegabor1090 Perelni kellene tényleg. Nem vagy egyedül.
Köszönjük a tájékoztatást.
Következő miniszterelnök: Toroczkai László. Aki minket képvisel, nem a saját meggazdagodását. Ilyen miniszterünk még nem volt. LEGYEN!
Gyilkos Banda
Ez egy tökéletes videó volt, minden mondata ül, és a végén ott a csattanó: "ha már Trump kiléptette az USÁ-t a WHO-ból, akkor talán ez megtörténhet Magyarországon is". Úgy legyen!!!
Mindenki szóljon hozzá, legalább egy szóval, emoji - val !!
Szánalmas!! (Ez jó hozzászólás?) plusz emoji.. 🤣🤣🤣
@@MiklosBogdan-0620 olyan hozzád méltó.
@@MiklosBogdan-0620 Semmi baj, az ilyen gyengeelméjű hozzászólásnak is van jelentősége!
Lassú víz partot mos! A kovid-kérdésben, a hirtelen megjelent hamis-megváltó Magyar Péterben, no meg a Fidesz kettős beszédében szép lassan felnyílnak ebben a másfél évben a szemek. László, csak így tovább! Beérik ez a gyümölcs is!
Hajrá Mi Hazánk! Az igazság győzedelmeskedni fog!
Az egyetlen politikus aki az elejétől kezdve kutatta és ki is mondta az igazságot a covidról (is).
Ja, az mindig jó ha bűnöző politikusok mondanak véleményt olyan dolgokról amihez nem értenek....
@@rafaelerdei2331 Nem vetted észre ,hogy a forgalommal szembe mész...
Toro ezt a leközelebbi tv s behivásadkor viricsd ,h Mország végre képben legyen !!!☝😉
Legfőbb ideje lenne ki lepni a WHO bol
Köszönjük!! Veled vagyunk!!
Két oltást felvettem,mert anélkül a családomat sem láthattam volna el komkrétan,mivel megfenyegettek...a harmadikat a saját orvosi ellátásom miatt terveztem,a hülye oltási igazolvánnyal már...aztán egyszer csak megszűnt az egész "kötelezettség" .Akkor döbbentem rá,hogy tényleg átverés.
Én is 2 vettem fel,hogy ne korlátozhassanak az utazásaimban,de már évek óta hatékony vitaminokat, kiegészítőket szedtem.Ezért nincs utóhatása, se a vírusnak, se az oltásnak. Amit ezek csnáltak az népirtás!
Nagyon jól összeszedett anyag. Gratulálok így tovább.❤
Volt egy nő, aki mentőben halt meg, mert nem fogadta egy korhaz sem. Azzal az indokkal, mert várták a covid betegeket. Minden orvos vissza utasította, kérdem én, mit lehet tenni, azokkal az orvosokkal, akik hagytak meghalni betegeket, mert a covid betegeket vártak.
Ja,és milyen busásan megfizették őket azért ,ha covidos beteget kezeltek,sokuk ma sem akar rendesen dolgozni,várja a következő járványt.
Gratulálok az ismételten felülmulhatatlan tényfeltáró videóhoz. Üdv Szegedről!
HAJRÁ MI HAZÁNK MOZGALOM!
FEL A GYŐZELEMRE LÁSZLÓ!
itt jobb a like/dislike arány mint az OV videójánál :D
hajrá MHM
Ki kell lépni a WHO bol!!!!
Egyetértek! Ki kell lépni a WHO- ból!
A pártpolitikai palettán a Mi Hazánk az egyetlen, amely már akkor rávilágított a lezárások miatt tönkremenő vállalkozások és az oltások súlyos mellékhatásainak ügyére, amikor ezek még kényes témának számítottak. Köszönjük a munkátokat!
Okádhatnék vagyok mikor szegeden járok mert minden alkalommal látom ezt a szép festményt. De azért minden alkalommal megnézem, hogy szegény Szentgyörgyi nem e menekült még el a falról, vagy nem e pirult el szégyenében hogy egy ilyen senkiházi ember mellett kell lennie.
Kacskaringó elé érve köpjél egy nagyot.
Szerintem azért festették olyan magasra, hogy ne tudják átfirkálni... pedig egy két jó graffitis megtehetné! 🤔
@@NagyZsú-1 Vannak ipari alpinisták...
1-2 Paintball-os is tudna Szentgyörgyi Alberten segiiteni,hogy ne kelljen toväbb forognia a siirjäban.