EZ A TANK NAGYON JÓ, MÉGIS KEVESEN HASZNÁLJÁK!

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 29 вер 2024

КОМЕНТАРІ • 63

  • @yodapapa8037
    @yodapapa8037 Рік тому +3

    Ritka szedrencsés vagy. Én már március eleje óta nem tudtam megnyerni egy csatát se. Akkor vagy 10x próbáltam meg a napi küldit megcsinálni, hogy nyerj 3 csatát. Ekkor adtam fel teljesen a játékot, mert bö egy éve már nem igazán játszom vele. Azóta talán 2x léptem be, hogy játszottam egy-egy csatát, amik persze bukók voltak. Amúgy VIII-as prém tankkal próbálkoztam legutóbb, akkor biztosan X-esek közé dobott még augusztusban. Azóta sem hiányzik a játék. Most is csak a 10 éves jutalmakat szedtem ki, de se ládát se mást nem is tervezek venni. Esetleg, ha valami egyensúly és nem P2W irányába menne a játék talán valamikor újra. Azaz valószínüleg soha többé.
    Néha még megnézek egy-egy videót más cselekvés közben, de ezt sem tudtam vígignézni, mert ahogy látom általában 3-ból 3x nyersz. Tényleg ügyes vagy és nem irigykedem egyáltalán, de nekem ilyen szerencsés köreim egymás után sorban max az elején 2014-2015-ig voltak.

  • @gergozsoltballa7239
    @gergozsoltballa7239 Рік тому

    Szia Elit! Melyik kötvénytankot éri megvenni 8000 kötvényért?

    • @petergyurika8475
      @petergyurika8475 Рік тому

      Az Ltraktir mindenféle képpen 1 jó opció🤣👍

    • @foxdj2hun381
      @foxdj2hun381 Рік тому +1

      Liberte.

    • @reszetelek684
      @reszetelek684 Рік тому

      Várj 15k-ig és a kínai medet

    • @gergozsoltballa7239
      @gergozsoltballa7239 Рік тому

      @@petergyurika8475 😂

    • @sandorkiss4184
      @sandorkiss4184 Рік тому

      Liberte,patriot,T-103. Ezekkel jól lehet kreditet farmolni a 10-esek feleslegesek nem hoznak plusz kreditet csak funolni jók.

  • @reszetelek684
    @reszetelek684 Рік тому +6

    Nekem nem működött. Az általános lassúságával nem tudtam mit kezdeni. Folyamatosan szétgoldozták és nagyon rossz MM is volt hozzá. Örültem amikor megszabadultam tőle. Mondjuk a legtöbb tier x game felejtős, teljesen értelmetlen magas tierben játszani, semmi játékélmény csak a gyurmázás.

  • @davidkiss4477
    @davidkiss4477 Рік тому +2

    Bz heavyvel csak az a baj hogy 0.40 ágyú 10böl 8 pontot lö...szerintem nem kéne neki !

    • @foxdj2hun381
      @foxdj2hun381 Рік тому

      Ha nincsenek lila felszereléseid akkor nagyon pontatlan.

  • @balio-yi8tf
    @balio-yi8tf Рік тому +3

    Azért ez az mm igen kegyes volt. Toptier mindben, ez igen ritka 3x egymás után.

    • @totalkarband
      @totalkarband Рік тому +1

      Ha belepne az en fp accountommal ami gyenge statisztikaval is bir egybol nem lenne kegyes az MM. Aki fizet az szivatja a gyenge fp jatekosokat. Ez a wg modszere.

    • @Dewri
      @Dewri 11 місяців тому

      @@totalkarbandJajj, ez csak összeesküvés elmélet, ez nem így van... Ilyet csak azok mondanak akik szarul játszanak. Semmi köze a beleöntött pénzhez, vagy a partneri státuszhoz...
      Szarkazmust félretéve: nyilván így megy, hiába nem ismerik el. De egy ekkora volumenű játék csak azért lehet ingyenes, mert sokan költenek rá, különben pénzért lehetne megvenni 50-70 eurokért, mint mondjuk egy Diablo IV-et. Egy üzletnél pedig a bevétel számít. Ameddig dől a zsé, nem érdekli a céget az fp játékosok panasza, nem számít a balansz, az rng, az unfair prémium tankok, stb. Hiszen ha dől a zsé, az azt jelenti, hogy minden rendben van...

  • @t1o1_robby
    @t1o1_robby Рік тому +3

    A kedvencem!Vártam már eme becses videót Főni! Köszönöm!

  • @zentemagyar7642
    @zentemagyar7642 Рік тому +2

    szia tankelit nagyon jók a videók és szeretem nézni őket

  • @19phoenix22
    @19phoenix22 Рік тому +1

    ez egy wrx ST-I

  • @Balazs_V
    @Balazs_V Рік тому

    Szerintem ezt a pay2win szót elhagyhatnád, mert attól függetlenül hogy fizetnek attól még nem nyernek. Erre inkább a pay2play szót használnám 😁

  • @265badr4
    @265badr4 Рік тому

    7-8 tankok ellen jó a páncél. Amúgy meg egy trágya domb .Az IS 4 is egy hulladék a mai metában.

  • @Sprintbiker
    @Sprintbiker Рік тому

    Szerintem char mle és a cobra elég undorító amit csinál. De ugye a wgnek csak a pénz számít.

  • @zoltancsilics7810
    @zoltancsilics7810 Рік тому

    Üdv, BZ-176, arty és FV td kategória, szerintem hátrányára vállt a játéknak.

  • @laszlovszky1234
    @laszlovszky1234 Рік тому +2

    Már stockos állapotban láttam, hogy ezt a tankot meg fogom tartani. Azóta is az egyik kedvencem. Nem vagyok túl jó játékos, de ezzel 54% a wr-em. Az a stílus fekszik nekem, amit ezzel lehet csinálni, mióta a T29 felejtős lett.

    • @renatototh9662
      @renatototh9662 Рік тому

      Mióta felejtős a T29? Anno én is imádtam, történt valami nerf?

    • @laszlovszky1234
      @laszlovszky1234 Рік тому

      @@renatototh9662 Ja. Nerfelték. Lassabb lett pl. Amúg se volt fürge, de most...

    • @renatototh9662
      @renatototh9662 Рік тому

      @@laszlovszky1234 az remek, amúgy sem terveztem újra megvenni, mert már megvan az utódja, viszont jó tudni, nem vesztek sokat azzal, ha nem veszem vissza

  • @gamerkovacs7722
    @gamerkovacs7722 Рік тому

    Engem a BZ nagyon irritál főleg hogy freetoplay vok

  • @Tankmatelit
    @Tankmatelit Рік тому +1

    Hogy tudtam! Hogy az ST-I is egy jó tank!

  • @szoszy8916
    @szoszy8916 Рік тому

    Első 5k sebzés ezzel lett meg. Ennek a tanknak nincs rossz mm, Ennél nagyon kiütközik, hogy egy T29 mit kezdjen ezzel? A seggét nem tudja belőni. Szerintem keményebb a páncélja mint IS-4-nek. Sok bántalmazás ami éri az ST-II-t azért van mert csak árnyéka ennek a szörnyetegnek, hiába van ugyan abból az ágyúból 2 rajta. Feels good: amikor X-es tankok is meghátrálnak ha meglátják. Legnagyobb gyenge pontja az a sofőr nyílás az elején, talán 120mm?

  • @adampeto2761
    @adampeto2761 Рік тому

    a tesómnak három gunmarkos a tank

  • @kokemenytwix4595
    @kokemenytwix4595 Рік тому

    Nekem 83 csata alatt 2 gunmark lett vele.

  • @koresz_ca4549
    @koresz_ca4549 Рік тому

    E 100 pls

  • @kiszeg
    @kiszeg Рік тому

    Tortóval én is egyből trackelek, utána nézem hogy hol tudom beütni. De folyamatosan tracken tartom, azzal a dpm-el egy a trackbe egy a tankba simán belefér. Érdekes módon a Badgerrel már többször hagy cserben az ágyú!

  • @zsendovics
    @zsendovics Рік тому +2

    Köszönjük!

    • @Tankelit
      @Tankelit  Рік тому

      Nagyon szépen köszönöm! ❤

  • @palmatalin2675
    @palmatalin2675 Рік тому

    Szia a BZ hevyt elég könnyen ki lehet kapni és ki lehet szedni a csatából engemet nagyon nem zavar. Inkább azt hiszem Az AMBT med ha minden igaz zavar picit úgy köpködi a lőszert mint az állat és szinte minden lövése be talál.

  • @deni9306
    @deni9306 Рік тому

    csalo!

  • @renatototh9662
    @renatototh9662 Рік тому

    Valahogy ez a tank nagyon oroszos gunnal rendelkezik, ez a sok kihagyott lövés engem elriaszt ettől a tanktól.

  • @leventevinda872
    @leventevinda872 Рік тому

    a kövi videóba az amerikai táras 9es tankot is kipróbálhatnád az is megér egy misét

  • @oggy8034
    @oggy8034 Рік тому +1

    nekem ehhez a tankhoz az obj 260 hasonlit a legjobban

  • @Pales27
    @Pales27 Рік тому

    Mikor vagy melyik szerveren kell játszani, hogy t9-es tankkal zsinórban 3x top tiert kapjunk? Emberemlékezet óta nem kaptam ilyet

    • @Tankelit
      @Tankelit  Рік тому

      Mindegy melyiket választod , ez csak szerencsés 3 meccs volt egymás után az MM szempontjából.

  • @MrTropical1972
    @MrTropical1972 Рік тому

    5100 at mondtál 😁 szega

  • @peterszekeres8876
    @peterszekeres8876 Рік тому

    Szia Elit! S Bz heavyre az jutott eszembe, hogy mikor benyomja a turbót egy picit meglököd, akkor ugye elvileg se fékezni, se kanyarodni nem tud .... Szóval szép kihívás lenne, hídról, vagy tóba röptetni párat 😄😃😀😅🤣

    • @sandorbaji1347
      @sandorbaji1347 Рік тому

      Tud fékezni, csak kanyarodni nem tud, én turbó módba álltam már vele és céloztam is, csak tolatni nem tud illetve kanyarodni.

    • @peterszekeres8876
      @peterszekeres8876 Рік тому

      @@sandorbaji1347 hát így múlik el a világ dicsősége... pedig szép nerf lenne :)

  • @icsifree1258
    @icsifree1258 Рік тому

    🔥😎💪

  • @alexhavelda2293
    @alexhavelda2293 Рік тому

    A Char. Mle. 75-tel tudsz 1 lövést is leadni ha, lövés után megnyomod a módválasztót

    • @reszetelek684
      @reszetelek684 Рік тому

      Pontosan mire gondolsz? Hogy lehet ezt? Nekem ez új infó.

    • @alexhavelda2293
      @alexhavelda2293 Рік тому

      Én is egy videóban láttam, “Single shot char mle 75” című videóban láttam
      Talán még aktuális a hiba

  • @Szmiti
    @Szmiti Рік тому

    Hd kinézet elött még nehezebb volt belőni tornyát ha jól emlékszem :) illetve szerintem az új Bz nem iagzán tesz jól a 8 as tiernek se másnak ...10 esbe meg TD t játszanak vele...

    • @ihmx200
      @ihmx200 Рік тому

      Egyet tudok érteni.A tier8 undoritó lett a Bz-k miatt.

    • @tiborpocsai5181
      @tiborpocsai5181 Рік тому

      Iron Arnie -val 1 vs 2 BZ ellen megettem őket, csak lestem. Szerencsére volt egy roncs előtrem és a repesz lövedékeik csak kicsit sebeztek, nem értek el életfontosságú szerveket :) így vissza tudtam adni amit kaptam kamatostól. Eszméletlen élmény amikor a BZ a turbójával próbál menekülni, de nem sikerül neki... :)

  • @dexter2424
    @dexter2424 Рік тому

    Szia Elit, lehet nem ehhez a videóhoz a legjobb kérdés, de az Excalibur kampány Union -12 küldetésre te milyen tankot ajánlanál? Ott az a cél, hogy kétszer annyit pattogjunk mint az életerőnk. Látom itt az ST-1-gyel is 7180-at pattogtál. Gratula. Én hónapok óta próbálom 3/4 van eddig, de az utolsó csak nem jön össze. IS-7-et, OBJ 705A-val, AE Phase-zel és E100-zal is próbáltam, de egyik se pattog annyit amennyit kéne. Tudnál esetleg ajánlani hozzá tankot? :) Köszi

    • @kisturbi7364
      @kisturbi7364 Рік тому +1

      Szia.
      Én kv4-el csináltam meg.

    • @petergyurika8475
      @petergyurika8475 Рік тому +2

      A tankjaid tökéletesek a küldihez ! Ha klánba vagy szólj pár klántársadnak hogy segítsenek, alkossatok szakaszt de külön 1 klánból pl ti ketten és a másik 2 klán társad 2en , TeamSpeak legyen vagy ahol tudtok mindd a 4 en beszélgetni ! Utàna már csak annyi a dolog hogy 1 valaki számol 1től 3 íg vagy fordítva és lehetőleg a 2 szakasz parancsnoka 1 szerre nyom a csata gombra ha bejön már pedig beszokott ... Enemybe lesztek 1 klánból utàna kis egyeztetés TS en hogy merre az arra és te persze Hulldown ba mész és hopp már lő is a 2 klántársad persze csak óvatosan nem kupolát és nem goldal XD hogy is hívják ezt Tankelit ?? Kiriggelés vagy mi? Útálatos játék .. de sok senkiházi megcsinálta már ezt... mikor 45% os Earlyk- el futok össze ,vajon honnan van neki? Én meg 5 éve kinlódok vele 6szor jobb jàtékosként....xd bruhaha mekkora szar vagyok xd Ez is meg ér 1 misét Tankelit nem csak az ST 1-es xd ! Pl adhatnál nekik pró tippeket arról is hogy hogyan lehet 2 szer felgyújtani tankot 1 csatában .....🤔 Vagy gyújtsunk fel 1 médium tankot 2 szer 1csatában ?? már nem is tudom hogy van 🤔🤔👏👏👏 Nagyszerű 10/10💪💪

    • @reszetelek684
      @reszetelek684 Рік тому

      Én O-I-val csináltam meg Prohorovkán top tierként a T55 HT-12 küldetését. Ott 3x-et kell pattogni és 2k sebzést összelőni. Beálltam a középvonal szélére és a camperektől a tornyával összeszedtem a lövéseket. Utána meg végigmentem és kispottoltam a sort meg összeszedtem a sebzést.
      Ne magas tierben gondolkodj, mert ott alapban goldot töltenek rád. VK100-zal voltam még közel de ott egy lövés sebzés hiányzott a végén a gép lassúsága miatt.

    • @kristof_bak
      @kristof_bak Рік тому

      Tier 6-7-8-as tankkal érdemes megcsinálni, hiszen egy 6-7-es nehéz tanknak kevesebb a hp-ja, így sokkal könnyebb megcsinálni egy 45TP-vel 2 ezer felfogott sebzést 5-6-osok ellen, mint egy IS-7-tel tier 8-9-10-ben 4 ezer pluszt, ahol sokkal többen lőnek golddal.

    • @Kisbalta111
      @Kisbalta111 Рік тому

      Egy AT8-al lazán összejön, ha olyan az MM. Ha top tierbe rak, akkor azonnal.

  • @totyaaa53
    @totyaaa53 Рік тому

    Pay to win a bz lőszere elit?? Full gold spammel 200k plusz krediteket lehet vele farmolni

    • @danielszente3885
      @danielszente3885 Рік тому

      Szerintem buzi aki használja, lehet kövezni èrte. ✌️

    • @csababarna9030
      @csababarna9030 Рік тому

      Mivel a karácsnyi event van ezért lehet persze

  • @nandorpocsai2529
    @nandorpocsai2529 Рік тому

    elso