Én őszintén úgy vagyok ezzel az idóutazással, hogy nem lehet megváltoztatni a múltat. Mivel ha vissza megyünk az időben és megpóbáljuk megváltoztatni, nem tudjuk, mivel azért olyan a jelen, mint amilyen, mivel már ez az eset megtörtént. Szóval ha te most vissza mennél a múltba és adnál egy tankot Mátyás királynak akkor se változna meg a jelen, mivel amiatt lett ilyen, mert te ezt megtetted. Ha megértetted az 1%-át akkor respect.
Egyszerűen csodálatosak az animációid. :D Végre itt érzem azt ,hogy vannak még jó dolgok a magyar youtube közösségbe :D ,hogy ezt a csatornát eddig miért nem találtam meg :D
0:59 So, vizsgaidőszakom volt, elég kemény tanuláson voltam túl, és jóhiszeműen leültem videót nézni. Hát ez kb. 10 percig ment is, aztán elaludtam, és itt ébredtem fel. Remélem el tudjátok képzelni, ahogy leesek a székemből, és próbálok rájönni hol vagyok :D Később (kevésbé álmosan) visszanéztem a videót, és (mint az összes animációd) zseniálisan jó volt :D
Hát persze, hogy igaz történet alapján :D Csak az időutazó háttérhatalom már mindenkivel elhitette, hogy lehetetlenség utazni az időben, hogy senki se higgye el a szörnyű igazságot!
Na jó... Szóval 3:16 nál vannak azok a pöttyök a falon... Azt hittem, hogy a telefonom koszos, és 10 percig kapargattam, hátha lejön. Hát, nem jött le. Mellesleg nagyon jó lett :)
Carnor,Walrusz? Nagyon jó páros! Bár amikor mondta a Kakapót az ügynök akkor gondoltam hogy Walrusz benne van a dologba! 😂😂😂 Ezt félre téve nagyon jó lett gratulálok mindenkinek! Csak így tovább! 😊😊
Tudom,hogy régi videó, de szerettem volna megemlíteni, hogy én az iskolánk mellett lakok szó szerint és a portás nem enged ki, hogy átszaladjak a kompetenciamunkafüzetemért amit kéthetente egyszer haszálunk. Eleve nem engednek ki a 'KILÉPŐ' nélkül, pedig ez a bizonyos KÖTELEZŐ kompetencia SZAKKÖR mint már említettem kéthetente egyszer van és a kompetenciafelmérésre eleve nem lehetne felkészíteni a gyerekeket. Egyébként tetszett a videó és te vagy az egyik kedvenc videósom. :)
Már vagy 100-an megállapították előtted. Vehetnéd a fáradságot és kicsit belekukkanthatnál, mit írnak mások, akkor te is tudnád ez. És nem fárasztanál másokat ezzel. Elég ha egy meglévő kommentben like csinálsz.
Ha jól értettem ami 4:49-től történt:egy 27. századi időügynök szétlőtte a konyhát, a tanárnő pedig a torta maradékát eladta Mongóliának akik az ebből készült vegyifegyverrel kirobbantották a 3,5. világháborút.
Jó lett :)))
Nem írta bele a leírásba a neved, Papi. :'( Szomi vagyok
PapIovag Gaming hogy hogy te lettél a szinkronhang papi ? 😀
PapIovag Gaming te voltál a jövőböl jött manus😂
szia paplovag
nem paplovag az hanem dancsó
'És a te emlékeidet nem törölte ki?'
'Nem, mert én bokán rúgtam.' 😂
NEEEEEEEEEE A KAKAPÓK!!!!!!!
Csak én érzem úgy hogy ebben Walrusz keze van?
Én is!
szia Saci
:3
I LoveFrisk a masik ember a valrusz volt!
Aha
heh... én azt hittem hogy téged chara kinyírt :D
0:39 wanted walrusz :D
Zutusz
Zutusz
Bakos Pál mi az?
jó a szemed
Bakos Pál köszi :3
Random részletek...
0:39 - wanted
1:10 - polipkar az edényből
1:58 - plakát
4:59 - 🤨
5:53 - a tudás oltára
7:58 - Hold felrobban ( utalás a ‘Miért szeretek rajzolni?‘ című videóra )
Ez nagyon baró lett!!!!!! ^^
PityuGeri te? Itt? :D
Szia! Egy Carnor átöltözésével később az hány perc/óra/nap/hét/hónap/év/évtized/évszázad/évezred?
Az örökkévalóság első másodperce
Te is válaszolsz?
Ma ilyesfajta szerencsenapom van?
évezred
Én őszintén úgy vagyok ezzel az idóutazással, hogy nem lehet megváltoztatni a múltat. Mivel ha vissza megyünk az időben és megpóbáljuk megváltoztatni, nem tudjuk, mivel azért olyan a jelen, mint amilyen, mivel már ez az eset megtörtént. Szóval ha te most vissza mennél a múltba és adnál egy tankot Mátyás királynak akkor se változna meg a jelen, mivel amiatt lett ilyen, mert te ezt megtetted. Ha megértetted az 1%-át akkor respect.
loooooooool paplovag hangja is benne van
Milán Horváth ez szerintem shirin
Nem rég kezdtelek el követni, de nagy forma vagy. Imádlak :DDDD Csak így tovább
Nem tudom végig nézni röhögés nélkül a videóidat. Nagyon jók!
Így tovább! 😃
Végre magyarország is egy nagy hatalom lett!!
Vagyis, hogy lessz.
0:35 Easter Egg :D
holl a easter egg?
Krisztián Berkes Ott jobb oldalon hogy: "Wanted" és ott egy rozmár (Walrusz) :P
Warlus még mindig egy rozmár.
Walruszt le akarják csukni mert meg akarja menteni a kakapókat.
Egyszerűen csodálatosak az animációid. :D Végre itt érzem azt ,hogy vannak még jó dolgok a magyar youtube közösségbe :D ,hogy ezt a csatornát eddig miért nem találtam meg :D
walrusz!
0:59 So, vizsgaidőszakom volt, elég kemény tanuláson voltam túl, és jóhiszeműen leültem videót nézni. Hát ez kb. 10 percig ment is, aztán elaludtam, és itt ébredtem fel. Remélem el tudjátok képzelni, ahogy leesek a székemből, és próbálok rájönni hol vagyok :D Később (kevésbé álmosan) visszanéztem a videót, és (mint az összes animációd) zseniálisan jó volt :D
Igaz történet alapján ? Könnyen Elhihető !
Hát persze, hogy igaz történet alapján :D Csak az időutazó háttérhatalom már mindenkivel elhitette, hogy lehetetlenség utazni az időben, hogy senki se higgye el a szörnyű igazságot!
Carnor Szia Honnan ismered Walruszt? (Csak érdeklődés)
Carnor nagyon jó lett!!!!!☺☺
Végülis igazat mondott, csak azt nem mondta hogy hány százaléka igaz.
Jeee te is sugárveszély vagy
-A mai napon olyan dolgot fogsz tenni, ami az egesz emberiséget veszélyezteti.
-Ez szörnyen logikusan hangzik.
Kiégtem, mint a villanykörte
Na jó... Szóval 3:16 nál vannak azok a pöttyök a falon... Azt hittem, hogy a telefonom koszos, és 10 percig kapargattam, hátha lejön. Hát, nem jött le. Mellesleg nagyon jó lett :)
Nyáron várok még több ilyen videót! Nagyon élveztem mind a hármat.
U.I.: Isten legyen veled!
Helló! Új vagyok a csatidon! :)
8:00 ez olyan mint Walrusz hangja XD
Mit főz az anyukád???😂😂😂
Random egy csáp az edényben 😂😂😂
Szerintem a híres-neves (Naruto-ból ismert) életadó curry-t 🥘.
2:05 nél sírtam el magam a röhögéstől :D
Jó a videóid :P :)
Sajna rettenetesen hadarsz ami már az érthetőség rovására is megy. Egyébként tetszik, vicces, a rajzok, karakterek tetszenek és a sztori is. :)
8:02 Walrusz :D Kiváló a videó :)
0:37 az ott 1 rozmár ? :D
nem az carnor csak másabb a hangja
szerintemna plakátra gondolt
ja, a plakát az igen egy rozmár
Igen,mert Walrusz. A végén is narrált.
Miners's Channel
és tényleg
Valaki még nézi 2023 ban
Én 24 ben😅😅
Szét adom. :D "Gondolkoztál már a halálról" :D
Te nagyon jó volt ez a video, tetszett, és képzeld én is járok a hit gyülibe, ha majd egyszer látlak oda megyek hozzád :)
Ez nagyon jó lett egy csomó videós hangja van benne.
Legjobb vidis ilyet még sosem írtam de te tényleg nagyon jó vagy.
3:22 amúgy én ezen annyit gondolkoztam
7:58 Rozmááár! :3
Nemrég keztelek elnézni és nagyon tetszik a munkásságod :)
A történeteid tetszenek :) jó pofák!
Szia walrusz! Amúgy naggggyon király lett a videó :)
nagyon jók a rajzaid!!!!!!!!
Legyen még ilyen!!
Carnor,Walrusz? Nagyon jó páros!
Bár amikor mondta a Kakapót az ügynök akkor gondoltam hogy Walrusz benne van a dologba! 😂😂😂
Ezt félre téve nagyon jó lett gratulálok mindenkinek! Csak így tovább! 😊😊
Szégyeld magad Carnor! Miattad fog kitörni a 3 és feledik világháború. XD
3:50 Ezt jatszottam hegedun rokonom eskuvojeen!😍😍
Ez a videó nagyon tetszett, remélem lesz még ilyen :D
nagyon hangulatos lett nagyon eredeti :D
1:00 rip fulesesek!!!😂😂😂
0:40 WANTED: Walrusz
nagyon klassz volt warlusz a végén!
Nagyon jó ,ötletes ,
2.kedvenc videósóm vagy kérdésem: olvasol képregényt?
van polgárháború képregénye
csá karnor nagyon jók a videók és egész szimpatikus vagy ne hagyd abba csak így továb
0:56 Beszartam xDDD
walrusz hangja 8:00 tol
Az 7:49
0:38 WALRUSZ Wanted
Tudom,hogy régi videó, de szerettem volna megemlíteni, hogy én az iskolánk mellett lakok szó szerint és a portás nem enged ki, hogy átszaladjak a kompetenciamunkafüzetemért amit kéthetente egyszer haszálunk. Eleve nem engednek ki a 'KILÉPŐ' nélkül, pedig ez a bizonyos KÖTELEZŐ kompetencia SZAKKÖR mint már említettem kéthetente egyszer van és a kompetenciafelmérésre eleve nem lehetne felkészíteni a gyerekeket. Egyébként tetszett a videó és te vagy az egyik kedvenc videósom. :)
5:13 Úristen, hívjuk Warluszt
Karamell, körte és aztán a tészta.....hmmm, nem sütök gyakran, de ez nem tűnik ésszerűnek. :D
Enyje warlusz! Mit követtél el?
Gratulálok a tortához!
Nagyon jó lett Carnor!! Mikorra várható a következő rész?
"Á kákápók nem léteznek...Á kákápókat megették a gigantikus tátápultáló puttók."
Alma Sama
Ami egy tortának a lelke az az íze!!!!XD Mert a tortának mindig finomnak kell lennine!!!:D
Ez Nagyon jó nagyon imádom :)
0:37 nél vanted rozmár plakát és ez nem varlusz hang?
0:48
Kicsit hadarsz, egy feliratot betolhatnál még utólag alá, mert nem mindent lehet érteni. Am minden más nagyon király :D
Domestos Siket vagy?
fasza volt walrusz hangja :)
Úgy imádom a rajzstílusodat!!! 😆😍
miért volt körözött walrusz?
Mert a túró nem volt elég neki...😂
Kellemes Ünnepeket! 🌲😀
Mert éhes volt.
4:49 MIVAN?!!!!🤣🤣🤣
legyen még sok ilyen!
ez nagyon menő lett!!!!
Walrusznak a hangja benne van😍👍✨
4:50 Papi leleplezve!
0:42 walrusz kép
1:12 xD *Sírok* 😂😂😂 hátizééé
Nice job
5:10 Kakapó. erről jut eszembe Walrusz :D
Dejó Október 21.-én születtem :D legjobb szülinapi ajándék :P
gratulálok az 50k hoz Carnor!
7:48-nál az ott Walrusz hang? :D
5:26 nem fog mert ha a jovoben vissza megy a múltba akkor az lessz a jövő és így vissza terhet a jelenbe
2:00 men in black
Tetszik Walrusz hangja a végén :D
UUUUU DE MENŐ VIDEÓ LETT!!!!!!!!!😮😮😮😮😊😊😊😆😊☺☺☺☺❤
0:36 Walrusz easter egg :D
Már vagy 100-an megállapították előtted. Vehetnéd a fáradságot és kicsit belekukkanthatnál, mit írnak mások, akkor te is tudnád ez. És nem fárasztanál másokat ezzel. Elég ha egy meglévő kommentben like csinálsz.
@@33pictus kussolj már nem mindegy?
Nagyon jo volt a vidi
Szakadtam rajta😂😂
nagyon jó lett !!
Hát ez isten király volt! :DD Sub és like
5:57-től 7:26-ig az otherworld online egyik tagjának a hangja az igazgatóé. Lolxddd
Walrusz a magyarhang :D
Carnor...4 ev mulva tenyleg megtortent mit mondott a kem. Tenyleg kihalt fel Ázsia😭😂
7:48 walrus hangja
Le a kalappal, nagyon jo lett :D
Ez ROHADT jó lett :)
Ez a legjobb videós🔵🔴😄
0:41 Walrusz easter egg
7:47 XD Walrusz :D
köszi!😀
7:48 rozi rozi rozmár
Ha jól értettem ami 4:49-től történt:egy 27. századi időügynök szétlőtte a konyhát, a tanárnő pedig a torta maradékát eladta Mongóliának akik az ebből készült vegyifegyverrel kirobbantották a 3,5. világháborút.
0:39 az Walrusz a falon?
walrus is ott volt? :D amugy nagyon jo lett