Szerintem az elveszett várost nézted meg, mert abban is Sandra Buloch (nem tudom hogy kell írni), mert ezt is mostanában adtak le a moziban. Nekem tetszett, jó volt. Nagyon cuki az új cicád, és ilona tenyleg ilyesztően nézett. 😋Sok sikert a tanuláshoz, és a vizsgához, tarts ki már nincs sok. Som szerencsét, és pih sokat. ❤️🙃
Szia Andris. Több éve követlek. Nagyon tetszik a személyiséged, a tartalmaid, és nagyon cuki mind a kettő cica. Nagyon jól áll a sárga nike cipő. Sok sikert kívánok az egyetemhez. Én még csak most leszek hetedikes az Általánosban. Boldog nyári szünetet kívánok neked. Élvezd ki a nyár minden egyes pillanatát.
Nagyon is egyetértek, én is elkezdtem egy egyetemet és már az első félévben rájöttem, hogy nem az én utam és először nagyon féltem ott hagyni, mert nem tudtam, hogy akkor mégis mit kezdjek magammal. De a szüleim nagyon megértőek voltak és segítőkészek, így jelentkeztem egy másik egyetemre, ahol már megtaláltam azt, amit igazán szeretek. Szóval én is csak azt tudom mondani, hogy merjen mindenki lépni, ha úgy érzi, hogy nem azt tanulja, ami érdekli is. Mert sokkal rosszabb, ha évekig szenvedsz feleslegesen és lehet, hogy később ugyanugy ott hagynád csak akkor elcseszel akár éveket az életedből. És én sem bánom, hogy így alakult, kellett ez ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mit is szeretnék.
Imádlak és nagyon imádom a videoidat nagyon boldog vagyok ha a videoidat nézem és ne hagy abba soha mert én azt nem élném túl nagyon de nagyon imádlak nagyon imádnivaló ember vagy!❤❤❤További nagyon szép napot neked!🥰🥰❤
Nagyon aranyos az új jövevényetek. Mivel ott van egy szép pöttyöcske az orra mellet. (Persze ami mem kosz) azt a nevet adnám neki, hogy Pötyike.😁❤️ Nekem a cicámnak a neve Simba.
Nekem 4. Szakmám van konyhai kisegítő, falusi vendéglátó, park gondozó és kertész de most vagyok ott hogy elég a suliból már kéne találni munkát (kertészetnél döntöttem ) jó videó lett 🤗♥️
Nekem is van egy hörcsögös álmom😅 Egyik ismerősünknél voltam a konyhában. Az volt a bökkenő hogy semmi bútor nem volt. Először láttam nagyon régi tvket. Ebben semmi különös nem volt. Majd egyre újabb tvk voltak. Ezután mosógépeket láttam. Itt is először régi aztán újabbak. Na de utána 3 egyforma sütőt láttam. Mindegyikhez járt egy hörcsög. Megfogtam őket játszottam velük. Vissza raktam a sütőkre őket. Majd az egyik leesett és bebújt a sima padlóba. Én azért hogy kijöjjön kopogtattam előtte az ujjam. És itt lett vége az álmomnak 😅
Na majd fog válogatni! Nálunk is mind a négy úgy kezdte hogy mindent megevett most meg már ez se jó az se jó. Amikor biztos lesz a helyében és abban hogy kap elegendő kaját, akkor kezd válogatni. 😂 Egyébként a címből azt hittem a te cicád lesz. Nagyon édes kiscica, gyengéim a foltosak (négy macskámból 3 foltos). Kíváncsi vagyok milyen nevet kap végül. Sok sikert a vizsgáidhoz!
Ne is monnd. Befogadtunk utcáról 2 másik mellé akkor még fiatal cirmost (Bogit) mindent megevett. Tényleg mindent. Mostmár....válogat hogy neki a halas tap nem kell, a csirkéset immel ámmal eszi meg. Szóval átérzem. Ha nagyon válogatós az szívás.
Azt tudod, hogy a nike app-nak van olyan opciója, hogy Te magad konfigurálod össze a cipőd? Kiválasztasz egy alapot, majd akár mindent kicserélsz rajta. A logók is cserélhetőek, stílusa is, színek tárháza... oké. nem olcsó, de a totál saját, full egyedi cipőd. Szerintem egyszer az életben kell ilyenre is áldozni ;) (Bullock film jóóó volt :D Ezzel nem értek egyet, viszont a trailert nem nézted az új Elvis film, na az ... juuuj, frenetikus, persze ehhez szeretni kell (ajánlott :D )Luhrmann rendezéseit és stílusát :) )
Érettségi után szociológiát kezdtem tanulni az egyetemen, kb egy hónap után otthagytam, mert az egyik tanár azt mondta az egyik előadás során, hogy szociológusnak csak az megy, akinek 1. Ismerőse van valamelyik kormányzati szervnél, 2. Szeretne éhen halni. Egy évig "pihentem", elvégeztem egy felsőfokú okj-t, és újra felvételiztem, ezúttal óvodapedagógia szakra. Munkát simán találtam, de az éhen halás betalált! :D Ha tehetném, most is ezt választanám. Azóta újra egyetemre járok (KRE-BTK) szakirányú képzésre. :) A legjobb döntés volt, hogy otthagytam a szociológia szakot.
Lányom is most érettségizett,de korainak tartom (és ő is),hogy eldöntse mit akar egész életében,ezért marad ötödéven a suliban 🙂 Aztán majd 1 év múlva hátha letisztul a dolog
Képzeld el hogy a tánc egyesületünkre rákerestem a neve:eforce megtaláltam de előtte ott voltak ezek a cipők és nagyon drágák tényleg.Ja goglén kerestem.
Amikor néztem a videót tisztítottam a kristàlyaimat és mondtad hogy nincs neve ekkor fel figyeltem és vèletlen meg égettem a kezem a füstölővel és fel ordítottam h margit neee tök random ha adhatok ötletett lehet margit?😂 az is aszonyos nèv mint az Ilonájé.
A mi kiscicáink is olyanok hogy egész nap csak esznek és nyávognak Én szeretem ha a kandúr macskáknak nagy a pocijuk mert amikor próbálnak forogni és nem tudnak mert ducik és az szerintem vicces
Kislány cica, nem tudom hogy mondtad-e bocsesz😁 Lehetne Nina ✨ Rövid és ha rá nézek ez jut eszembe 🥴 Vagy még egy szavazat a Gombi-ra 🥰Imádom hogy ilyen pozitív vagy!! ❤️
Elvis presly filmje hogy lenne vicces amugy de tudom hogy az emberek nem egy formák de akor is (és ha nem az elvis film mert én ugy hallotam de akor is az ő emlékére csinálták azt a filmet
Szia Andris Az álmaidal kapcsolatban én is ilyen hülyeségeket szoktam néha álmodni a múltkor például az volt az álmom hogy a nővérem terhes lett de kutyát szült és utána meg eltűnt.😅🤷♀️
“Hát mi ez a bélszerkezet” kész végem😭
Hogy lehet ilyen jó szeméjiséged nagyon szimpatikus vagy ès imádom a videóid soha ismétlem SOHA!!! ne hagyd abba a videozást imadunk andris 🥰😘
♥️♥️♥️
*személyiség 😊
Imádtam ezt a videót,több ilyet!!!💗😻
Szerintem az elveszett várost nézted meg, mert abban is Sandra Buloch (nem tudom hogy kell írni), mert ezt is mostanában adtak le a moziban. Nekem tetszett, jó volt. Nagyon cuki az új cicád, és ilona tenyleg ilyesztően nézett. 😋Sok sikert a tanuláshoz, és a vizsgához, tarts ki már nincs sok.
Som szerencsét, és pih sokat. ❤️🙃
Szia Andris. Több éve követlek. Nagyon tetszik a személyiséged, a tartalmaid, és nagyon cuki mind a kettő cica. Nagyon jól áll a sárga nike cipő. Sok sikert kívánok az egyetemhez. Én még csak most leszek hetedikes az Általánosban. Boldog nyári szünetet kívánok neked. Élvezd ki a nyár minden egyes pillanatát.
☺️♥️
Nagyon is egyetértek, én is elkezdtem egy egyetemet és már az első félévben rájöttem, hogy nem az én utam és először nagyon féltem ott hagyni, mert nem tudtam, hogy akkor mégis mit kezdjek magammal. De a szüleim nagyon megértőek voltak és segítőkészek, így jelentkeztem egy másik egyetemre, ahol már megtaláltam azt, amit igazán szeretek. Szóval én is csak azt tudom mondani, hogy merjen mindenki lépni, ha úgy érzi, hogy nem azt tanulja, ami érdekli is. Mert sokkal rosszabb, ha évekig szenvedsz feleslegesen és lehet, hogy később ugyanugy ott hagynád csak akkor elcseszel akár éveket az életedből.
És én sem bánom, hogy így alakult, kellett ez ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mit is szeretnék.
Mostantól mindig az aznapi álmaiddal kezdjük a videót Andris! 😂
UI: már az első percben nevettem.
Imádlak és nagyon imádom a videoidat nagyon boldog vagyok ha a videoidat nézem és ne hagy abba soha mert én azt nem élném túl nagyon de nagyon imádlak nagyon imádnivaló ember vagy!❤❤❤További nagyon szép napot neked!🥰🥰❤
Nagyon aranyos az új jövevényetek.
Mivel ott van egy szép pöttyöcske az orra mellet. (Persze ami mem kosz) azt a nevet adnám neki, hogy Pötyike.😁❤️ Nekem a cicámnak a neve Simba.
Egyszerűen imádlak Andris❤🥰
Nekem 4. Szakmám van konyhai kisegítő, falusi vendéglátó, park gondozó és kertész de most vagyok ott hogy elég a suliból már kéne találni munkát (kertészetnél döntöttem ) jó videó lett 🤗♥️
Nekem is van egy hörcsögös álmom😅
Egyik ismerősünknél voltam a konyhában. Az volt a bökkenő hogy semmi bútor nem volt.
Először láttam nagyon régi tvket. Ebben semmi különös nem volt. Majd egyre újabb tvk voltak.
Ezután mosógépeket láttam. Itt is először régi aztán újabbak.
Na de utána 3 egyforma sütőt láttam. Mindegyikhez járt egy hörcsög. Megfogtam őket játszottam velük. Vissza raktam a sütőkre őket. Majd az egyik leesett és bebújt a sima padlóba. Én azért hogy kijöjjön kopogtattam előtte az ujjam. És itt lett vége az álmomnak 😅
Jó néha meghallgatni hogy a te lelked mi nyomja, főleg amikor hasonló helyzetekben vagyok! Btw nagyon cekker ahogy a kiscicuval játszotok ☺
Istenem De aranyos a cica!💗😩és nem tudom miért de Juli ugrott be róla 🤣🤣 imádom 💗💗
Na majd fog válogatni! Nálunk is mind a négy úgy kezdte hogy mindent megevett most meg már ez se jó az se jó. Amikor biztos lesz a helyében és abban hogy kap elegendő kaját, akkor kezd válogatni. 😂
Egyébként a címből azt hittem a te cicád lesz. Nagyon édes kiscica, gyengéim a foltosak (négy macskámból 3 foltos). Kíváncsi vagyok milyen nevet kap végül.
Sok sikert a vizsgáidhoz!
Ne is monnd. Befogadtunk utcáról 2 másik mellé akkor még fiatal cirmost (Bogit) mindent megevett. Tényleg mindent. Mostmár....válogat hogy neki a halas tap nem kell, a csirkéset immel ámmal eszi meg. Szóval átérzem. Ha nagyon válogatós az szívás.
😄♥️♥️
(btw az elejéről még eszembe jutott) ,,Az álmoknak jelentéseik vannak!" az álmaim: 0:30
Láttalak ma a Helo Röfi előtt! Ott ultem a baratnoimmel. Nagyon tetszett a zokni papucs kombód! Perfectoo♥️♥️❤️🔥😂
Nagyon édes a pici cica❤❤❤
A Kópé illene rá! Nagyon cuki!
Nekem is sokszor van olyan hogy tudom hogy álmodok álmomba, és felkelek 😁 szuper videó:) szeretünk Andriska 💜💛
♥️♥️♥️
Behalok ezen a videon😂nagyon nagy forma vagy imádlak
Nagyon cuki a cicus ! Mi lett végül a neve ? 🐈😻
Azt tudod, hogy a nike app-nak van olyan opciója, hogy Te magad konfigurálod össze a cipőd? Kiválasztasz egy alapot, majd akár mindent kicserélsz rajta. A logók is cserélhetőek, stílusa is, színek tárháza... oké. nem olcsó, de a totál saját, full egyedi cipőd. Szerintem egyszer az életben kell ilyenre is áldozni ;) (Bullock film jóóó volt :D Ezzel nem értek egyet, viszont a trailert nem nézted az új Elvis film, na az ... juuuj, frenetikus, persze ehhez szeretni kell (ajánlott :D )Luhrmann rendezéseit és stílusát :) )
Érettségi után szociológiát kezdtem tanulni az egyetemen, kb egy hónap után otthagytam, mert az egyik tanár azt mondta az egyik előadás során, hogy szociológusnak csak az megy, akinek 1. Ismerőse van valamelyik kormányzati szervnél, 2. Szeretne éhen halni. Egy évig "pihentem", elvégeztem egy felsőfokú okj-t, és újra felvételiztem, ezúttal óvodapedagógia szakra. Munkát simán találtam, de az éhen halás betalált! :D Ha tehetném, most is ezt választanám. Azóta újra egyetemre járok (KRE-BTK) szakirányú képzésre. :) A legjobb döntés volt, hogy otthagytam a szociológia szakot.
Lányom is most érettségizett,de korainak tartom (és ő is),hogy eldöntse mit akar egész életében,ezért marad ötödéven a suliban 🙂 Aztán majd 1 év múlva hátha letisztul a dolog
Helosziamindenki itt talalhato a vilag legaranyosabb embere🥴Ne foglalkozz a negativakkal,imádunk Andris❤
♥️♥️
Olyan jóízűen tudsz kuncogni, nagyon imádom!😊😍
Képzeld el hogy a tánc egyesületünkre rákerestem a neve:eforce megtaláltam de előtte ott voltak ezek a cipők és nagyon drágák tényleg.Ja goglén kerestem.
ójan cuki ilona🐱🐈😺
Ha a kiscica, fiú akkor legyen a neve: Neo
Ha lány pedig: Freda vagy Áfonya
Egyébként nagyon jó lett a video ❤️
Én azt mondom tartsuk a régi neves vonalat a cicának ---> ha lány legyen Marika, ha fiú legyen Józsi :D
vagy Magdi😃
Vagy Rózsika 😂😊
Én is tartok otthon Tacskányt🥰
Nagyon aranyos Ilona is meg a kiscica is imádom a cicákat csak alergiás vagyok rajuk😭
nagyon jó lett
Legyen az a neve,hogy Gombóc vagy zokni!😅😆
Am. Imádlak csak így tovább és tanulj sokat😀😃😃😄😆😅😍
Szia . Azért mondod úgy mert úgy kell 😊
Szia Andris! Ha a kiscicanak nagy ncs még neve és ha nektek is tetszik lehetne a neve Maszat.❤
Én pontosan azt tettem anno,ahogy mondtad...óceánjáró hajón dolgoztam felszolgálóként 21 évesen,utána kezdtem az egyetemet :)
Naaa, hogy eltaláltam!!😄
Megnézem
Amikor néztem a videót tisztítottam a kristàlyaimat és mondtad hogy nincs neve ekkor fel figyeltem és vèletlen meg égettem a kezem a füstölővel és fel ordítottam h margit neee tök random ha adhatok ötletett lehet margit?😂 az is aszonyos nèv mint az Ilonájé.
✨ Az elején a kávés poharad ✨
az álmodon nagyon nevettem xdxd szupi videó ez is Andriis
😂😂😂nagyon rohogtem amikor igy megharapott a patkany😂😂😂
amugy en is szoktam ilyen patkanyosat almodni de en nagyon felek is toluk:(
A mi kiscicáink is olyanok hogy egész nap csak esznek és nyávognak
Én szeretem ha a kandúr macskáknak nagy a pocijuk mert amikor próbálnak forogni és nem tudnak mert ducik és az szerintem vicces
Nevezzétek a kismacskát Kamillának ❤️🙂
Legyen Döme a cicus neve 😍
Tiszta joli a cica 😳😅😍
Kitartást a vizsgához én is 30.-án megyek. :)
Nem semmi álom volt😃
Ha álmodban megharap egy patkány, szerelmi féltékenységet jelent😁
Melyik filmet néztétek?
Minden álomnak van valami jelentösége😅 álmodban ha tudol repülni, hosszú életet jelent😅
Jó videó
Nagyon édes cica!
Annyira szeretem a videókat amiket csinálsz ,olyan vicces❤🤣🤣
♥️♥️😄
Omg nekem is ugyanez volt a hörcsögömmel😭
Szerintem a cica neve legyen bajszi hogy ha kislány hogyha kisfiú akkor bajszos❤️😺
Én biztos úgy nevezném a macskát hogy Fika vagy Fikusz az orrán lévő folt miatt😆
Kislány cica, nem tudom hogy mondtad-e bocsesz😁
Lehetne Nina ✨
Rövid és ha rá nézek ez jut eszembe 🥴 Vagy még egy szavazat a Gombi-ra 🥰Imádom hogy ilyen pozitív vagy!! ❤️
Milyen filmet neztetek? 😁
@Tommyy729 az tenyleg vicces enis lattam imadom csak az nem most megy a mozikban
Andris neked nagyon jól ál a sárga
🥰
Nem az elveszett várost néztétek meg a moziban?🥰
Deee😄
egy Tacskányról álmodtál???
az elején a patkányos sztorin visítottam xdddd
Szia Andris! Mikor lesz az a hét hogy minden nap a héten lesz videó? Mert már meg van a 40k.
Szia, valamikor júliusban☺️
Nagyon jó
Nagyon jó a videóid
Legyen a pici cica neve kis tigris .
18 év alatti vagyok 2x voltam szorakozohelyen és nekem annyira elég is volt hogyha valaki felhozza mar rosszul leszek xd
Azért ehette meg a kicsiket mert vagy kevés fehérjét kapott az anya vagy gyengén születtek a kicsik.
Szerintem legyen a cica neve pami 🥰 (pamacs)
Ugyan olyan kiscicam van és neki zserbo a neve
15 perce😻
Olyan emberi arca van Ilonának😅😂
Ez a félelmed!
legyen Béla 😁
😽😽😽😽🥰🥰🥰🐾🐾🐾🐾
Legyen az a neveeee hogy makk vagy mogyoró 🐤😇
Elvis presly filmje hogy lenne vicces amugy de tudom hogy az emberek nem egy formák de akor is (és ha nem az elvis film mert én ugy hallotam de akor is az ő emlékére csinálták azt a filmet
legyen Maszat a neve a folt miatt. az en cicámat is igy hivták .
Na jó, a tacskó testű patkányon sírok 🤣🤣
ojan cuki a kis macska
Nekünk is van egy hasonlócicánk
Jó lett a videó.
Én még sosem álmodtam úgy, hogy tudom, hogy álmodok..😯
Cica nev: Erzsi
Jo
Nálunkis voltelsüben ingyenes sziologia
legyen Pamela
❤👍
A cica ha lány legyen Luna . Ha fiú Medox vagy Iván.
legyen a cica neve Manci
[nàjk] talán azért mert a szó végi e-t nem mondja az angol
Bocs, de nájki-nak ejtik az angolok.
Azért az utolsó 2 percbe csak sikerült meg említeni a cicát
Szerintem nagyon illene a cicához az a név hogy Bátor
A strand fesztiválra mindegyik nap mentek?❤️
Végig😄
@@buzasandris mi vasárnap megyünk, remélem találkozunk🥰
Szia Andris
Az álmaidal kapcsolatban én is ilyen hülyeségeket szoktam néha álmodni a múltkor például az volt az álmom hogy a nővérem terhes lett de kutyát szült és utána meg eltűnt.😅🤷♀️
Ez a kiejtés "nájk"
8 perce
33❤ 1 comment
elso