Elképesztően szomorúnak tartom, hogy ilyen incidensek előfordulnak. Azt meg főleg, hogy az ilyen helyzetekben a sértett körüli felnőttek/ egyéb segítséget adni tudó emberek nem tesznek semmit / nem akarnak semmit sem tenni, ha észrevesznek egyáltalán valamit ebből.(Most nem csak erről az egy esetről beszélek, hanem az összes ilyen kimenetelű ügyről). Rendkívül jó kezdeményezésnek tartom ezt a csoportot, ugyanis a bántalmazottak megtudhatják, hogy nincsenek egyedül, ők is számítanak, megtudhatják, hogy erősnek kell lenniük, nem szabad néhány f@szfej miatt eldobni a lehetőséggel teli életüket, ugyanis mindig van kiút! Őszintén, nem tudom, hogy vannak-e már ilyesmi, vagy a Te ötletedhez hasonló, egyéb mozgalmak/csoportok, de én még nem láttam ilyet, és kifejezetten tetszik. Nem vagyok valami szónoki ember, és nem is tudok nagyon jól érvelni, illetve a pszichológiai segítségnyújtás sem az én terepem, ezért segíteni sajnos nem tudnék ezeken az embereken, de Téged @berserkHUN biztatni szeretnélek, ugyanis ennek a csoportnak (szerintem legalábbis) van értelme és jövője. Lehet kicsit összeszedetlen lett, de a lényeg szerintem átment. Sok sikert kívánok a projekthez!
1:53 -nál a felirat (a videovágó program megviccelése miatt) ugyanaz mint az elején. Ott az akarna lenni, hogy: "A hozzászólások és a reakciók száma folyamatosan növekszik azóta is!" UPDATE: az ISKOLA, mint a jelen problémák helye egyfajta általánosítás, sajnos ugyanez előfordul munkahelyen is, viszont ott az emberek, a felnőttek máshogy fogják fel, kicsit lazábban, mint a kamaszok, fiatalok.
Nekem az egész iskolai tapasztalatom egy nagy terror volt. Egész 12 évig tűrtem, s még most is csodálkozok 20 évesen, hogy hogy tudtam kibírni... De annyit mondhatok, hogy egy picít segített is a karakterem felépűlésemen, mivel elég problémás is voltam. Sokszor volt úgy, hogy kiakadtam, s elkezdtem hisztizni, s ordibálni, mint egy majom amikor szekáltak, vagy egyszer egyszer gusztustalan aktusokat csináltam akár óra közben is és feltűnő volt. Pszichológiai diagnosztikumom nincs, s nem is akarok nagyon magamon diagnosztikálni, de biztos vagyok benne, hogy van egy kis autizmusom, vagy figyelemzavarom (ADD vagy ADHD angolul). S ahogy mondod, ez tényleg egy elfelejthetetlen dolog, egy örök heg, amit magammal fogok hordani életem végéig (és én is megálmodom az iskolát, s az osztálytársaim). Néha amikor a hormonok nagyon járnak bennem, sokszor előfordúl a fejembe, hogy tegyek véget az életemnek... habár nem hiszem, hogy megtenném (mivel elsősorban félek, s most sokkal jobban viszem az életben), de írtózatosan sz'rúl érzem olyankor magam, s fantáziázok, hogy hogyan is tudjak meghalni. Ennek köszönhetően most nehezemre esik egy egészséges szociális életet élni, és nagyon nehezen bízok meg emberekben. De mivel most túl vagyok ezen, s többet nem jelentkezik szekálás gyakrabban, próbálok javítani magamon, hogy jobb ember lehessek.
Szeretném, ha tudatában lennél azzal, hogy ha bármi gondod van, akár a privát e-mail címemre is küldhetsz levelet, hiszen csak olyan ember tud segíteni, márpedig sok esetben kell külső segítség, aki hordta már azt a cipőt. Ne legyél rest felkeresni ha baj van!
Elképesztően szomorúnak tartom, hogy ilyen incidensek előfordulnak. Azt meg főleg, hogy az ilyen helyzetekben a sértett körüli felnőttek/ egyéb segítséget adni tudó emberek nem tesznek semmit / nem akarnak semmit sem tenni, ha észrevesznek egyáltalán valamit ebből.(Most nem csak erről az egy esetről beszélek, hanem az összes ilyen kimenetelű ügyről). Rendkívül jó kezdeményezésnek tartom ezt a csoportot, ugyanis a bántalmazottak megtudhatják, hogy nincsenek egyedül, ők is számítanak, megtudhatják, hogy erősnek kell lenniük, nem szabad néhány f@szfej miatt eldobni a lehetőséggel teli életüket, ugyanis mindig van kiút! Őszintén, nem tudom, hogy vannak-e már ilyesmi, vagy a Te ötletedhez hasonló, egyéb mozgalmak/csoportok, de én még nem láttam ilyet, és kifejezetten tetszik. Nem vagyok valami szónoki ember, és nem is tudok nagyon jól érvelni, illetve a pszichológiai segítségnyújtás sem az én terepem, ezért segíteni sajnos nem tudnék ezeken az embereken, de Téged @berserkHUN biztatni szeretnélek, ugyanis ennek a csoportnak (szerintem legalábbis) van értelme és jövője.
Lehet kicsit összeszedetlen lett, de a lényeg szerintem átment. Sok sikert kívánok a projekthez!
1:53 -nál a felirat (a videovágó program megviccelése miatt) ugyanaz mint az elején. Ott az akarna lenni, hogy: "A hozzászólások és a reakciók száma folyamatosan növekszik azóta is!"
UPDATE: az ISKOLA, mint a jelen problémák helye egyfajta általánosítás, sajnos ugyanez előfordul munkahelyen is, viszont ott az emberek, a felnőttek máshogy fogják fel, kicsit lazábban, mint a kamaszok, fiatalok.
Nekem az egész iskolai tapasztalatom egy nagy terror volt. Egész 12 évig tűrtem, s még most is csodálkozok 20 évesen, hogy hogy tudtam kibírni... De annyit mondhatok, hogy egy picít segített is a karakterem felépűlésemen, mivel elég problémás is voltam. Sokszor volt úgy, hogy kiakadtam, s elkezdtem hisztizni, s ordibálni, mint egy majom amikor szekáltak, vagy egyszer egyszer gusztustalan aktusokat csináltam akár óra közben is és feltűnő volt. Pszichológiai diagnosztikumom nincs, s nem is akarok nagyon magamon diagnosztikálni, de biztos vagyok benne, hogy van egy kis autizmusom, vagy figyelemzavarom (ADD vagy ADHD angolul). S ahogy mondod, ez tényleg egy elfelejthetetlen dolog, egy örök heg, amit magammal fogok hordani életem végéig (és én is megálmodom az iskolát, s az osztálytársaim). Néha amikor a hormonok nagyon járnak bennem, sokszor előfordúl a fejembe, hogy tegyek véget az életemnek... habár nem hiszem, hogy megtenném (mivel elsősorban félek, s most sokkal jobban viszem az életben), de írtózatosan sz'rúl érzem olyankor magam, s fantáziázok, hogy hogyan is tudjak meghalni. Ennek köszönhetően most nehezemre esik egy egészséges szociális életet élni, és nagyon nehezen bízok meg emberekben. De mivel most túl vagyok ezen, s többet nem jelentkezik szekálás gyakrabban, próbálok javítani magamon, hogy jobb ember lehessek.
Szeretném, ha tudatában lennél azzal, hogy ha bármi gondod van, akár a privát e-mail címemre is küldhetsz levelet, hiszen csak olyan ember tud segíteni, márpedig sok esetben kell külső segítség, aki hordta már azt a cipőt.
Ne legyél rest felkeresni ha baj van!