Reméljük, tetszett nektek a rész. Hálásak vagyunk a szereplőknek, hogy vállalkoztak erre, és őszintén megosztották a gondolataikat. Írjátok meg kommentben, mi a ti véleményetek a témáról. Nagyon kíváncsiak vagyunk. De fontos, hogy ne a szereplőket, hanem a témát beszéljétek ki! Ezért kérünk benneteket, hogy tartsátok tiszteletben őket és a véleményüket a kommentekben, még ha kritikusan látjátok is a témát. A súlyosan bántó vagy bántalmazó kommenteket azonnal töröljük.
Hát nem tudom. Csak azt tudom, hogy a két végletet hallom így az elején. Most mondanék véleményt, úgy hogy még nem hallottam semmit, csak azt tudom hogy mit képvisel a két férfi. Teljesen monigám párti vagyok, ami sajnos nem mindig valósítható meg. Megcsal, elhagy akit halálosan szeretsz, majd amikor nehezen begyógyul a seb , újat találsz, de már lefeküdtél az elsővel. Aztán a másodikkal is. Hiába tartogattad magad a házasságig, hittél az ígéretben a szerelemben. Végül is ha eljön az igazi, aki tényleg szeret monogám maradsz, mert az vagy a pároddal együtt hiába volt mindkettőtóknek előtte több rossz a tapasztalata. Ez nem bűn. A másik eset mindegy nő vagy ffi, az már más. Nagyon furcsának tartom, hogy tud lefeküdni olyannal, akiről tudja, hogy előtte is, meg utána is mással lesz. Hol szeelem ezeknél? Ha szerelmes vagyok még véletlenül sem kell más.
@@zsuzsannajlailia5681Jo ismerosei vagyunk ennek a 2 embernek. 2021ben hazasodtunk, en 36,5 voltam, a most mar ferjem 35,5. Mindketten szuzen alltunk oltarhoz. Neki egy feleves komoly kapcsolata volt, nekem egy masfel eves. Nem lehetetlen ez a kihivas, de iszonyatos tudatossag kell hozza. Isten kegyelme nelkul pedig meg ezzel egyutt se ment volna. Az, hogy csak 1 emberrel fekszem le egesz eletemben, es nem vagyom masra, nem konnyu. Azert vagyok ra kepes, mert meghaltam az egomnak es egyre melyebben atadom magam a masiknak es maganak a hazassagnak (szovetsegnek). Igen, meg ugy is, hogy most kifejezetten viharokat elunk at ebben az idoszakban - ahonnan az emberek 99%-a mar elmenekult volna. De igy 40hez kozel azt is latom, hogy mekkora vedelem van ebben - elso sorban a sajat szivunk vedte meg es vedi tovabbra is. Barmi mast lehet mondani, az igazsag ez, a tobbi kifogas, hogy mindenki azt csinalhasson, azzal es akkor, amit, akivel es amikor akar. Nem itelkezes, csak megfigyeles. Mind2en egyedulallokkal foglalkozunk pro bono, es volt, van mit megfigyelni. Szeretet van meg szabad akarat is, es mellette az igazsagrol sem jo megfeledkezni. Azert irtam ezt most ide, mert az o korukban en is mindig megkaptam, hogy fiatal vagyok meg, nem tudhatom. Hat, igy 40hez kozel ujabb kifogas utan kell nezniuk azoknak, akik nem akarjak meghallani, amit mondani probalunk Timot, Anna es mi.
Nekem nagyon tetszett a 2 teljesen más megközelítés és a figyelmes reagálás egymásra. Szüzen a házasságba ma, talán ritka. Szeretni egy életen át annak minden küzdelmével sokkal gyakoribb a külföldre került magyarok között is. Az ember- sok összetevő miatt- boldogabb monogám kapcsolatban az én véleményem szerint. A felnőtt film jelenkori sztorit is nélkülöző brutalitásával határozottan káros.
nem két szélsőséges, hanem egy szélsőséges, valszeg lelki nyomiságból a promiszkuitásba menekülő és egy normális párkapcsolat, ha az alapja régimódinak is tűnik az átlagnak
szívesen meghallgatnék egy beszélgetést esetleg tanár vs. diák véleménye az oktatásról. ragaszkodó vs. magára jobban hagyatkozó személyiség, tradicionális vs. digitális művész.
Igazából mind a két fél hasonlóan gondolkodik a szexualitásról. Hiszen mindketten tisztelik a partnerüket, mindent a beleegyezéssükkel csinálnak. Hiába két véglet,mégis vannak hasonló alapok,mint a tisztelet. Ettől pedig nagyon érdekes ez a beszélgetés, még akkor is, ha teljesen màs módon élik meg a szexualitàsukat. Számomra idegen mindkét fiú szexuális életmódja, mégis mondták érdekes dolgokat, és olyanokat, amikkel akár egyet is értek. Ez nagyon szuper volt,köszi :)
Végre egy hely,ahol a kommenteket olvasni is különleges élmény! Már majdnem elhittem,hogy velem van a gond! 🤭 Csodás érzés,hogy van még igény a társadalomban az értelmes, intelligens beszélgetésekre,mások megismerésére akkor is,ha különbözően gondolkodunk. 🙏👍
Ezt az egész vitát bármely középsuliban le lehetne vetíteni. Nemcsak, hogy a vita tankönyvi mintapéldája ez a videó, de a szexuális felvilágosító órához is egy tökéletes tananyag lehetne. Nagyon tetszett, hogy ugyan a vita elején mindkét fél megdöbbent a másik életvitelén, és az arcukon lehetett látni nem kevés előítéletet a másikkal szemben. De képesek voltak ezt félretenni, és a vita végére még hasonlóságot is fel tudtak fedezni egymásban! Gratulálok a készítőknek, és a résztvevőknek. Bárcsak ilyen politikusaink lennének. 🎉
szép, intelligens beszélgetés volt, gratula mindkét résztvevőnek :) szerintem ékes példája ez annak, hogy többféle látásmód-felfogás létezik, és kinek-kinek más és más lehet a "jó". Köszönet a felvételért!
Egy igazi felüdülés volt egy ilyen eszmecserét végighallgatni! Mindkét fél értelmes, tisztelettudó, nyitott… Bárcsak mindenki így tudna beszélgetni egymással!
Ez azert van mert nem erdeklik egymast. Elmennek haza es teszik a dolgukat tovabb. Nagyon mas indulatok feszultek volna egymasnak, ha a beszelgetesnek tetje van, netan valamelyik szerettuk a masik fel. A kereszteny tutira nem lett volna ilyen kozombos, ha valamelyik szerette mondott volna ilyeneket.
Ez az adás nagyon jó volt az a durva hogy mindkét félnek igaza van a témában. A legjobb az volt az adásnak hogy mindketten próbáltak nyitottan hozzáállni a másikhoz és kapcsolódni arra amit a másik mond.
Azért is szeretem ezeket a videókat, mert 2 értelmes és talajon lévő embert ültetnek össze, nem az egy bites "teanyádnemteanyád"-okat. Tartsátok meg jó szokásotokat! :D
Érdekes beszélgetés, két szélsőséges nézőpontból. Szerintem sok függ a szerencsétől, hogy valaki megtalálja-e azt a másik embert, akivel adott esetben egy egész életet le tud és akar is élni, akivel klappol minden. Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, sokféle kapcsolatban lehet boldognak lenni és igazából talán ez boldogság-érzet a legfontosabb.
Annyira jó mindegyik beszélgetés, szuper alanyokat választotok! Egyformán megkedvelem mindkét résztvevőt, mire végignézem a podcastokat:) Értelmes, intelligens emberek. Köszönjük!
Alapból én sem találom fontosnak a kérdésemet, mivel viccnek szántam. Persze, nem mindenkinek esik le, hogy valami amit látott/olvasott/hallott.. csak egy vicc volt. Velem is megesett. Thx ha megérted.
Tisztelt szerkesztőség, A vadász kontra vegán vitából kiindulva, szerintem egy fegyvertartó kontra fegyvertartás ellenes vita érdekes lenne. Sport/Hobbi-Biztonság A fegyver öl nem az ember vagy fordítva.
Hmm. Nagyon érdekes és jó beszélgetés volt, bár nekem az sosem érv, hogy ‘Isten szerint ez meg az’, ez sosem válaszolja meg azt, hogy az EGYÉN mit ÉREZ. Ezek alapján bárki írhatna könyvet random alaptalan dogmákkal, és akkor ez a hiteltelen könyv az érv arra, hogy a Föld lapos, meg 1+1 az 5? Ezeknek az eszmecseréknek szerintem az az értelme, hogy nincs meggyőzés, nincs senkinek “igaza”. De meg lehet állapítani, hogy különböző embereknek különböző gondolataik és igényeik vannak - egyik se jobb vagy rosszabb, csak más. Az egyén saját érzése és választása alapján.
Sajnos írnak is könyvet, Istenre meg mindenféle elvekre hivatkozva, jólmegmondva, hogy hogyan kellene mindenkinek élni. Így születnek a szekták, a fanatikus elveket hirdetők pl.
A helyzet az hogy a keresztenyseg nelkuli, es egyaltalan vallas nelkuli erkolcsok is mind ertekeltek,megkoveteltek, nagyratartottak a szexualis tisztasagot. Nem lehet hogy okuk volt ra? Es Miota ez nincs, azota a tarsadalom nem jobb lett, a ferfi-no kapcsolat nem jobb lett, hanem sokkal rosszabb.
@@Shaara1 ezzel nagyon egyet tudok érteni. POntosan így van. Sőt, anno vallástöri kapcsán hangzott el, hogy igaziból a monoteista világnézet az, ami egy magasabb erkölcsi - ezzel együtt megismerési - szintre emelte az emberiséget. Egyénként és kollektívaként egyaránt.
@@damapikk9522 En katolikus vagyok, igy nekem szemely szerint a vallasbol eredt a megertes. De arra akartam kilyukadni, hogy a monogamia nem vallasos ertek, kivaltsag. Szerintem primitiv nepeknel, torzseknel, mas tarsadalmaknal is volt. Zavart hogy a srac csak vallasi szempontbol tudja megvedeni, vilagi ervekkel nem. Azt pedig nem lehet, hogy egy nem vallasosnak vallassal ervelunk.
@@Shaara1 őszintén szólva minden elismerésem a hozzá állásodért, másrészt, hogy látod ezt a fontos különbséget, tu.i., hogy "az nem lehet, hogy egy nem vallásosnak a vallással érveljünk". Respect! Igen, ezzel a fontos kitétellel lenne érdemes vitáznia két különböző nézetű, hitű, stb. embernek.
Ennek mi értelme volt..? Úgy értem.. Ez két óriási szélsőség. Jobb lett volna a kereszténységet kivenni ebből. Egyszerűen 1 monogám meg 1 poligám személyt lehetett volna hozni. Most kb. a monogámia és a kereszténység közé egyenlőség jelet tettünk. Pedig nem minden monogám ennyire buzgó keresztény egyértelműen...
Egyet értek. Én végig sem tudtam nézni, amikor már 5x-re az volt az érv, hogy a Bibila, meg a kereszténység miatt így, meg úgy... Vallás nélkül is van olyan, aki vár a házasságig a nemi élettel.
A két fél úgy tett, ahogy mindnyájunknak kellene: nyitott elmével, szívvel hallgatta a másikat, és a saját gondolataikat kultúráltan, tisztelettel vezették fel. Nem cél a meggyőzés, nem cél az ugyanaztgondolás, cél a figyelem és az eszmecsere. Remek beszélgetés!
Ez nagyon tetszett! Intelligensen vettek részt a beszélgetésben, nem akarták egymást meggyőzni, csak simán megismerni. Így volt egy természetes tisztelet, ami átlengte a helyzetet. Gratulálok nekik!
Nagyon tetszett, mindkét fél részéről komolyan elgondolkodtató, értékes gondolatokkal. Milyen jó, hogy ilyen tisztelettel és türelemmel tudtak egymás felé fordulni! Nagy köszönet a csatornának/-ért! :)
Én egy ateista és egy vallásos ember vitáját is szívesen meghallgatnám, ha be meritek vállani:) Illetve egy eutanázia mellett, illetve ellene érvelő beszélgetés is érdekes lehet.
Nagy szerencse, hogy a kettő között van egy arany középút. Érdekes videó, a két szélsőség értelmesen "esik" egymásnak. Más kérdés, hogy az egyik a vallásból, a másik pedig az egyéni érzelmekből meríti az érveit.
Úgy vélem, hogy egyik fél sem tartozik az átlagos emberek közé már ami a párkapcsolatot illeti. Timót aki szüzességi fogadalmat tett a házasságig... Nagyon szép, becsülendő dolog hogyha valaki ennyire szerelmes és kitartó tud lenni, de ha kicsit előre tekintünk a jövőbe, akkor mi a garancia arra hogy ők halálukig együtt maradnak majd? Ha netán megromlik a kapcsolatuk és szakítanak, elválnak egymástól, akkor nem fogja a Timót bánni azt hogy a házasságig tartogatta magát a „szerelmének”? Vajon hogy fog változni Timót lelkivilága? Nem csap át esetleg az „ellenkező oldalra”? Levente, aki állítólag poliamor kapcsolatban él… Nem néztem utána ennek a poliamor dolognak, de úgy gondolom, hogy kicsit rossz a megfogalmazás. (Latinról fordítva poli: sok, amor: szerelem) Beszélgetnek itt szeretetről, szerelemről, de azt azért tisztázni kéne, hogy kinek mi a szeretet és mi a szerelem. Szeretni kit, hogyan lehet? Szeretheted a szüleid, feleséged, a gyermekeid, barátaid, a kutyád, macskád, aranyhalad... Ezzel ellentétben a szerelem az egy olyan dolog, ami egy időben, egy emberhez köthet csak. Nem keheetsz, nem tudsz szerelmes lenni egyszerre két vagy több emberbe. Az nem szerelem. Gyakorlatilag Levente nem többszerelműségben szenved, hanem többszálú laza kapcsolatban él másokkal. Itt is az a kérdés merül fel a jövőre nézve, hogy amikor majd esetleg oda kerül a sor, hogy család meg gyermek (bár kihangsúlyozták, hogy házasságot, gyermekeket nem akarnak) vagy netán komoly kapcsolat, igazi szerelem, akkor megváltozik majd a gondolkodása is ilyen téren? Persze nem mindenki született, nem mindenki alkalmas arra, hogy „rendes” párkapcsolatban, családban éljen. (nekem is van ismeretségi körömben pár ilyen ember).
Levente „A poliamoriaban az a jó dolog az hogy leveszi a vállamról egy kicsit a súlyt, hogy nem nekem kell egyedül valakinek az összes igényének megfelelni.” Pedig korábban azt mondta, hogy teljesen jól kiegészítik egymást a barátnőivel… Ha jól emlékszem. A pornó, amiről itt beszélgettek az egy elég tág fogalom, de ezt most nem szeretném boncolgatni. Biztonság: Amit Timót mondott a biztonságról az egy kicsit naivan hangzik… Mi a garancia arra hogy soha nem fognak elválni, szakítani? Ez a kényszeredett „kitartok a másik mellett minden áron” dolog őrli fel a felek lelkét. Leventének igaza van abban, hogy egy kapcsolatba nem szabad úgy belemenni, hogy az örökké fog tartani. Ezekről a statisztikákról pedig az a véleményem, hogy a „brit tudósok” már sok mindent bebizonyítottak és kimutattak… Ez egy jó beszélgetés volt. Két értelmes embert láthattunk, hallattunk.
Tudom, hogy ez egy fél évvel ezelőtti komment, de muszáj válaszolnom rá. Mi alapján gondolod, hogy egy ember nem lehet egyszerre több emberbe szerelmes? Mert szerintem igenis lehet. Az, hogy te ezt nem tudod elképzelni, nem azt jelenti, hogy nincs ilyen. A poliamor meg a poligámia teljesen más amúgy. Az, hogy valaki egyszerre több laza kapcsolatban van, az a poligámia. Leventével elméletileg nem így van. Ő poliamorous kapcsolatban van. Tehát minden fél szerelmes a másikba, és komolyabb kapcsolatban vannak.
@@BubiUA-cam Gondolom nekem címezted a hozzászólásod. Ezesetben megválaszlom a kérdésed. Nem baj, ha féléves a komment, reagálhatsz te egy 2 éves kommentre is, nincs ezzel semmi baj. Tehát: Először is fogalmazzuk meg, hogy mi neked a szerelem! Most hivatkozhatnék több megfogalmazásra ami a neten található, de nem teszem. Egyezzünk meg abban, hogy testi-lelki kötődés, vonzódás egy másik ember iránt. Talán ez a legegyszerűbb megfogalmazás. Ez nem zárja ki azt, hogy te vagy bárki más egyszerre több emberbe is "szerelmes" legyen, DE(!) a "szerelmek" között van különbség mértékben, időtartamban. Biztos, hogy az egyiket - ha egy hangyányival is - jobban szereted mint a másikat, és éppen ezért "valódi" szerelmet csak az iránt táplálsz, akit mindenkinél (az összes "versenyzőnél") jobban szeretsz. Nem tudsz szeretni ugyanolyan egyformán két vagy több embert. Érzelmi szempontból le-he-tet-len. Ha hiszed, ha nem. És itt nem arról van szó, hogy én mit tudok elképzelni és mit nem, az egy dolog, de ez nem erről szól. Aki volt már IGAZÁN szerelmes, az érti, aki meg csak egyszerűen beleszerelmesedett 3-4 emberbe, fiatal vagyok, szabad vagyok, mindent megtehetek címszó alatt kicsit megzavarodott érzelmileg, lelkileg, az nem tudja. Amúgy meg a szerelem - ahogy korábban is írtam - múlandó, valakiből nagyon hamar ki tudunk szeretni, valakiből pedig még évtizedek múlva sem. És ez pont azt igazolja, hogy nem tudunk egyformán szeretni. Arról meg most nem is kezdenék anekdótát, hogy mi van a szerelem után: harag, semleges érzések, mérhetetlen szeretet, csak barátság.... Gondolom te még fiatal vagy, én már egy ideje a B oldalt koptatom, így a tapasztalat (nem csak a sajátom) beszél belőlem.
@@chp8119 igy már árnyaltabb a dolog, és egyet is tudok vele érteni. Az valós, hogy azonos mértékű szerelmet valószínűleg nem tudsz táplálni több ember felé. Nem tudom, hogy ez mennyire lenne szükséges vagy elvárható. A poliamorous kapcsolatokban ez alapként van véve, hogy nem létezik ugyanakkora szerelem. De ettől függetlenül sokan boldogan tudnak élni ebben a kapcsolati formában. Kérdéseket egyedül a házasság meg gyerekvállalás szokott felvetni. De ez is megoldható, illetve nem mindenki vágyik ezekre. De 28 éves vagyok, szóval valóban nincsen túl nagy élettapasztalatom.
A kulcs és a közös szerintem bennük, hogy jószándékúak. Tisztán, nyíltan csinálja a poliamor srác és párjai, nyíltszívű és szilárd hitű a vallásos srác. Ez így rendben van. Egyik sem egy merev ember, csak elvhű. Annyi, hogy lehetne a műsor szerintem 45-50perces.
Már csak a társadalom számára lenne jó átadni ezt az üzenetet, mert amíg a vallásos tisztaság és őszinteség abszolút megsüvegelendő a többség szemében, addig a másik véglet csakis ítélkezést és felháborodást vált ki. Tisztelet a kivételnek természetesen 😊
Az, hogy kinek jó, mára teljesen relatív. Bocsánat a kifejezésért, de szó szerint elkurvult a világ. Vidéken és városban egyaránt másképp gondolkodnak az emberek, vidéken több hívő és emberi értékeket tiszteletben tartó van, mint városban (nem szeretnék általánosítani) a történelmi alapot veszem figyelem alá. Még az első VH előtt a városokban szép számmal voltak bordélyok és utcaiak is, még vidéken elenyésző számban, betudható a fizikai munkának is és a szegénységnek is talán, hogy embert nevelt belőlük. Generációkon keresztül meg azért hellyel-közzel sikerül átmenteni az értéket, így ebből is fakadóan maradtak meg monogámok és mély hívőként. Persze kivételek minden esetben vannak. Én spec monogán vagyok, hívő, de nem vallásos. És nem azért preferálom és hűen ragaszkodom a monogámiához, mert a Biblia szerint élek, hanem mert számomra ez egy fontos értékrend, erkölcsös (számomra), biztonságot nyújt és egy fix kapocs, ami nem enged széthullani. Mindennek az alapja a hűség és a becsület, akár a társ iránt, akár az elvekhez. Ha bármelyiket megszegném, saját magam köpném szembe.
Minden nap ez a téma a párom és köztem. Vidékről költöztem fel Budapestre és valószínű sosem fogom igazán otthon érezni magam itt. Ellenben ő tősgyökeres Budapesti és neki a vidék túl unalmas. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Azt tervezzük, hogy amíg fiatalok vagyunk, addíg jó a nagyváros és nyugdíjas éveinkre vidékre költözünk, amikor már nem kell a pörgés. 😄
@@gabriellavecsei221 Tehát az a “kompromisszum”, hogy életed nagyrészét a kedvéért ott töltöd ahol nem érzed magad otthon, és HA egyáltalán megélitek és együtt maradtok (és nem alakul máshogy bármilyen más okból kifolyólag), akkor a maradèk néhány évben az lesz, amit te szeretnél? Ez igen. :)
@@eg4514 Azért ennyire nem vészes a heyzet. Elvagyok én itt. A közlekedés okoz nehézséget számomra. Egy jól megtömött 4-es/6-os-on kissé eluralkodik rajtam a pánikbetegség, de nem olyan rossz. És arra nem is járok sűrűn. Szerencsére Békásmegyeren lakunk, ami nem olyan zsúfolt és elég nyugodt környék. Természeteünél fogva szívesebben élnék önellátó életmódot, mert egyébként gyűlölök dolgozni (mármint ilyen 'hétköznapi' munkát végezni, pl. boltban vagy irodában és hasonlók) Inkább kelnék reggel 6-kor, hogy az állatokat és a kertet rendezzem, de az nagyon sok áldozattal jár. Amíg fiatal vagyok, addig inkább kiélvezem az életet és egy olyan helyen dolgozom, ahol lehet szabadságot kivenni és elmenni nyaralni üeg pihenni. Ha önellátó vagy, ott ezt nagyon nehéz megoldani. Főleg, mert nem igazán van anyagi bevételed, amiből kifizess egy nyaralást, még ha időd valahogy lenne is rá. Ott 0-24-ben dolgozni kell, mert bármikor közbejöhet valami. Ennek ellenére sokkal szívesebben csinálnám, mint hogy azért dolgozzak, hogy a főnököm a 3. luxusautóját is megvehesse, világkörüli útra mehesden, meg még nagyobb 700milliós házat építethessen magának Budaörsön. Miközben és minden fillért megfogok, hogy a lakáshitelt és a rezsit fizetni tudjam, aztán enni sem csak kenyeret és vizet szeretnénk, meg hát arra a nyaralásra is jó lenne félretenni. Hogy egy évben egyszer elmehessünk. Az egész élet kompromisszumokból áll. Gondolom még a milliárdosoknak is néha...
Nagyon nagy rizikója van annak,ha a házasság előtt nem szerelmeskednek,mert mérhetetlen sok összetevője van az ember testi ,lelki adottságainak,hitrendszereinek,volt élethelyzeteinek,amik hathatnak a szexuális, szerelmi együttlétre,hiába a nagy szerelem és ez legalább a házasság előtt kiderülhet,nem úgy ,mint a többi ,ami csak az együttélésnél derül ki !!!!Mondhatni elengedhetetlen a szerelmi élet megismerése is a házasság előtt!!!Könyörgök ,elvileg egy életet akar leélni a másikkal és nem akarja tudni,hogy viselkedik az ágyban,hogy tud neki örömet okoz és ő is hogy tud örömet okozni a másiknak!!!A másik nagy csapda ez az örökké szeretem dolog,mert lehet a végteleségig feltétel nélkül szeretni valakit,de erre csak kevesen képesek,de ha elmúlt a szerelem,akkor már nem a férfi és a nő közti szerelmi vonzódás van meg ,igy az együttlét is csak egy önámitás lesz!!!A barátomat szeretem,de vele nem szerelmeskedek,mivel nem vagyok belé szerelmes!!!!
Így van, külső szemlélőként nagynak tűnhet a rizikó. A keresztény szemlélet azonban teljesen máshogy kezeli az egész szerelem kérdést. Két Istent követő félben nem "feléled" a szerelem egymás felé, hanem Isten éleszti azt fel. Nem magától alakul ki, hanem Isten tesz róla, hogy két személynek, akiket "egymásnak teremtett" örömöt szerezzen azzal, hogy JÓ társat ad nekik. Amit Isten alkot abban nincs hiba. Tehát, egy Általa felélesztett szerelem is tökéletes. Az ember (sajnos sok keresztény is) viszont sokszor lázad Istennel szemben, így mivel szabad akaratot kaptunk, bármikor nem-et mondhatunk Isten terveire. Hogyha viszont Őt követjük, a Tőle kapott szerelmet a házasság megkötésével pecsételhetjük meg. Ez örök elköteleződés nem csak a házastárs felé, de Isten terve felé is. Ő pedig gyönyörködik az emberi engedelmességben, és megáldja a két fél kötelékét. Nehéz megérteni, hogy ez hogyan működik pontosan. Én is csak "elméleti" síkon tudok róla beszélni, hiszen szerelmet még nem tapasztaltam. Ettől függetlenül viszont nem válik kevésbé igazzá. A keresztény felek közti házasság 3 személy közt köttetik. A férfi, nő, és Isten között, aki a házaspár közti "ragasztó", csak hogy leegyszerűsítsem. Amikor hullámvölgyben nehéz a társhoz hűnek maradni, akkor lép érvénybe a fentebb említett elköteleződés Isten terve felé. Így, mivel Ő látja az ember szívének engedelmességét és igyekezetét, segít megoldani a házasságban felmerülő problémákat ("ragasztó"). Így nem jelenthet problémát sem a házasság előtti "tapasztalatlanság", sem a felek közti "ismeretlenség". Hiszen tökéleteset alkotott, amikor azt a két személyt egymásnak adta. Ezáltal a házasság minden alappillére is tökéletes lesz. (Ezzel nem azt állítom, hogy nincsenek viták, nézeteltérések és nehézségek. Pusztán biztos alapokon nyugszik, amik a problémák ellenére sem ingathatóak meg.) A társak közti szerelem pedig elég fontos alappillér! :)
Ha egy nap csak 24 órából áll, akkor, hogy van Leventének ennyi ideje, energiája több nőre? Engem speciel borzasztóan zavarna, ha a feleségem mással is kavarna. Ha osztogatni akarja a szeretetet, vállaljon sok gyerekeket.
Ők máshogy működnek ezt meg kell érteni. Az egy tény, hogy a szívbe végtelen szeretet belefér, és ne feledd, csak az elme ragaszkodik, a szív nem. Másfelől a szeretet nem osztódik, mivel nem egy előre meghatározott kapacitással rendelkezel, amit aztán a te szavaiddal élve szétosztasz. Na már most ezekben az emberekben olyan erősen munkálkodik ez a dolog, hogy felülírja 100%-ig a birtoklási vágyat, és elfogadóvá válnak teljes mértékben. Egyszerűen annyira nyitott a szívük, amit nekünk átlag embereknek azt hiszem nem lesz lehetőségünk ebben az életben megtapasztalni.
Jó az olyan beszélgetés, ahol még ha a felek véleménye eltérő is, de észben tartják azt, hogy ez személyes szemlélet és látásmód. Az sose vezet jóra, ha egy másik véleményben/értékrendben valaki kizárólag a sajátjának az ellenségét, vagy a rossz ellentétjét látja. Ez pedig fokozottan igaz témák tekintetében az ember szexualitására. Én se hiszek a monogámia kizárólagosságában, de nem alacsonyítom le, hisz ez az embertől, az egyéntől függ, ő miképp tud kiteljesedni a szerelem megélésében. A poligám társadalmakat se az teszi elnyomóvá, vagy rosszabbá emberileg, hogy az a féle rendszer létezik, hanem hogy mellé sokszor ezekben az országokban egyoldalú jogrendszer is kapcsolódik. A monogám, poligám és polimor kapcsolatban is lehet ugyanúgy boldog az ember, csak őszintének kell lenni magával és a társával/társaival, s tisztelettel fordulni a másikhoz.
@@eg4514 Miért, bármelyik esetben a "térítés" volt a cél? Nem. Az árnyalt gondolkodás elősegítése, a világ ezer rétegének kis kibontása. Ahogyan értelmezhető lenne ugyanez az említett témakörben is.
@@celiakrisztinafarkas6044 Csak amíg el lehet mondani a pro és kontra érveket mondjuk ennél a videónál (miért jobb egyetlen párral, vagy miért jobb többel) - és ez választás kérdése, addig melegnek lenni NEM választás kérdése, homofóbnak lenni meg csak az intelligencia hiánya. Ezekkel mit lehet kezdeni? A szexualitás kérdésében nincsenek érvek. A fóbiáknál sincsenek érvek. Semmi értelme.
En lennek a melegeket elutasito fel, de problema az, hogy ebben a liberalis vilagban nem lehet kimondani az igazsagot meg a leheto legkulturaltabb modon sem. Ra vagyunk kenyszeritve hogy hazugsagban eljunk.
@@tiboruray5320 de kit érdekel ha te elutasítod őket? Ha 10 év múlva lesznek tömegesen heteró elutasító emberek, akkor majd meleg leszel, vagy mit érdekelne téged hogy másoknak ez nem tetszik? 🤣🤣🤣
Nagyon tetszik az egész, csak az nem, hogy a monogám alany miért éppen keresztény. A monogámia nem keresztény monopólium, jobban szerettem volna olyan ember hozzáállását látni, akinek nincs a szeme előtt a vallásos szemellenző.
Igen. Katolikuskent is ugy gondolom, hogy a monogamia nem kereszteny ertek, es nem kereszteny erdek. Emberi. Mindent a Bibliaval es a vallassal bizonyit csak. Lettek volna 'vilagi' szempontok is, hogy ne elezzuk ki ennyire
@@krisztian4694 Ha nincs semmilyen szexualis jellegu megnyilvanulas ,akkor nem bun kapcsolatban lenni. Nem 1 napos ismeretseg utan hazasdnak az emberek. Van akinek evekig tart az udvarlas. Az udvarlas az maga a kapcsolat, csak meg szex nelkul.
Érdekes beszélgetés. Hát én üzennék mindekét félnek, vagyis az egyikhez inkább olyan kérdésem lenne. Ez a keresztény hozzáálás nagyon szép és ideálisnak találom, mivel én is igynősültem ilyen elvárásokkal és biztonság érzetben. Viszont az exem egyik pillanatról a másik ra elhagyott engem is és az egyházat is és vitte amjd idővel ellenem nevelte majd el is választott a lányomtól. Szóval minneél tökéletesebb valami, annál nagyobbat leht pofára esni.Sokszor hallom hivőktől, hogy Isten akarata ez meg ez.... biliában is ott áll , hogy nem jó az embernek egyedül lenni-szerzek neki segitőtársat ( mondja Isten) . Tőlem elvette és 15év mindenféle próbálkozás mellet nem adoitt másikat...nálam úgy látszik az van hogy jobb nekem egyedül ??? Ami meg ezt a polimor kapcsolatot illeti...itt nincs olyan versengés ? Mármint a nők nagyon tudnak egymással versengeni, féltékenyek lenni a másikra, hgoy az pl. jobban szereti, engem nem anyira mint azt a másik nőt..De mint férfimegértem én hogy ezzel is azzal is sex, de hogy ha szertem és mást jobban szeret ??? Egyformán nem igen működik még gyerekenél sem..ezt igy azt úgy , de nem egyforma...valakivel jobban kijövökm valakivel kevésbé...Ezek hogy működnek ? Mert ez igy mind elméleti... Mongyuk Bibliában is van pl. arra hogy 2 feleség és ott van a versengés..az egyik fiakat szül a másik nem tud..irigység stb.... És mi történne, ha esetleg ráakadna egy poliamor mégis egy igazira akivel monogám kapcsoaltot szeretne ? Mármint itt eléggé bezavarna a múlt hozzáálás...Lenne itt még sok kérdés mindkét félnek :-)
Mikor tanúlja meg az emberiség, hogy nincs tutti formula, hogy mindenkinek jó legyen...🤔Minden jó, ha minden fél jól érzi magát egy társulásban...🤔Az a szabály, hogy nincs szabály.....🙏🤔Nincs doghmatikus meghatározás Isten szeretetében, hogy mi a helyes....!🙏
Azt hiányolom, hogy a hívő csávó nem emelte ki, hogy a Biblia szerint Isten nem ért egyet a többnejűséggel sem a válással, hanem azt mondja Jézus hogy az emberek szívének a keménysége miatt engedte ezt meg. De sosem értett egyet és nem jelölte ki követendő példának. Amúgy végtelenül intelligens vita volt.
Kicsit zavaró, hogy Timót folyamatosan a vallást hozza fel. Nem csak a vallásosak élnek monogám kapcsolatban. Én nem vagyok vallásos, mégis taszít a poligámia minden formája. Próbálok nem ítélkezni azok felett, akik ezt az utat választják, de nagyon nehéz. Ehhez semmi köze Istennek.
Én mind a két személyt megértem. Nyilván a keresztény maszlagot nem mivel hogy eléggé keresztény ellenes vagyok. Szerintem ha több van az egyáltalán nem baj,sokkal szabadabb és egyszerűbb. De nyilván mi emberek olyanok vagyunk hogy akit szeretünk azt nem akarjuk más karjai között tudni és mi se kivánunk mást ha valakit nagyon szeretünk így a keresztény srác érveléseit is megértem ezzel kapcsolatban
Mondjuk a csávó kissé ellentmondásos a kereszténységgel szemben hisz a keresztények azt vallják hogy szeress mindenkit. De most mégis azt mondja a csávó hogy ha mindenkit szeretsz akkor nem tudsz mindenkinek úgyanakkora szeretetet adni. Ez szerintem minden téren így van. Ezért bánj úgy másokkal ahogy ők veled bánnak
Poliamor vagyok ÉS keresztény! Ennek okán mindkét szélsőséget egyszerre tudom megérteni is, de cáfolni is bizonyos kijelentéseiket. Szívesen beültem volna harmadiknak erre a beszélgetésre, kíváncsi lennék pár kérdésemre hogy válaszoltak volna.
Ez nagyon durva, mármint csak a videó elején vagyok, de mindkét fél végletes számomra, valahogy egyikkel sem tudok azonosulni. Nah, kíváncsi leszek hogy esnek vagy nem esnek egymásnak. (jó, valszeg nem fognak. De egyet érteni sem szerintem.)
Timó nagyon szépen és kellő intelligenciával magyarázza a saját nézeteit, de véleményem szerint azok attól még meglehetősen szűk látókörűek és hűen példázzák a "jó alattvaló" személyiséget. Valószínűleg nincs sem kellő tapasztalata sem ismerete a valós intimitásról, se a saját igényeiről és lehetőségeiről. Az érzelmi intelligenciájának fejlődése sem tart még ott, hogy megértse a poliamoria lényegét.
Egy poligám családban 3 anya meg 5 apa ( ez csak karácsonykor lenne buli a gyerek szempontjából😂) egyébként minden más tekintetben ez egy fertő! A monogam srác nagyon aranyos kívánom hogy legyenek nagyon boldogok❤
Szerintem sokan szeretnének házasodni de a jog annyira rátelepedett a házaséletre hogyha esetleg válásra kerül sor akkor elég sokat lehet veszteni. Ettől való félelem tántorít el sok embert a házasságtól. Én csak egyházi házassággal értek egyet a polgárival nem.
A témára reagálnek. A legnagyobb tisztelettel,gondolatkísérlet...amikor a két férfi 60 éves lesz,melyik lesz boldogabb? Melyiknek lesznek szerető gyerekei? Melyiknek lesz harmonikus háttere? Ha megbetegszik,kinek lesz gyöngéd ápolója? Kapuzárás után is elnek a férfiak 10-20-30 évig. Kórházban dolgozom,a vénkor szánalmas ha nincs támaszod.
Vagyis a félelem legyen a motiváció, ha döntés kell hozni? Abszolút esélytelen megtippelni, hol lesznek és kivel 30 év múlva. Jöhet betegség, halál, változások a személyiségben, stb. Amíg nem okoznak az emberek problémát (fájdalmat, sérülést, stb) másoknak, addig miért ne élhetne mindenki úgy, ahogy akar? Miért kellene mindenben egyetérteni és hasonlóan csinálni? Nem a vénkor a szánalmas szerintem, hanem szomorú dolog, ha valaki idősen magányos és beteg. Fiatalon még jól lehet leplezni,, idős korban már nem szokás annyira, már kevésbé van tétje. De simán lehet, hogy ez a srác 70 évesen is ott lesz egy idősotthonban 3 női szobatárssal.. és miért ne? Ha mindenkinek jó ez így.. (A másik oldal abszolút becsülendő, de a vallásos elkötelezettség abszolút ritkaság már. az emberek 80-90%a számára az már követhetetlen példa. Ettől persze a "többnejűség" sem követendő/követhető.. csak a lényeg, hogy itt a két szélsőség volt most.. és nagyon jó dolog, hogy ez így le tudott mégis zajlani.)
Erről nekem pont az a példa jutott eszembe, amit fentebb írt is egy úr, hogy hiába házasodnak tisztán, meg hittel, ha pár év múlva valaki meggondolja magát és lelép. Elsőre szép, de ők is csak emberek. Az érzelmek és szükségletek változhatnak. Ma már a házasságok fele, vagy több is mint fele válással végződik, tehát simán maradhat egyedül. Míg a másik lehet (ahogy FR_-ij4zz is írta) idős korában is körül veszik majd a nők. A szerető gyerekek szerintem más téma. Valaki akar, valaki nem és egy harmonikus szülő-gyerek kapcsolat is megtud úgy romlani, hogy többet nem szólnak egymáshoz. :(
@@FR_-ij4zz hát szarul néznek ki a hatvanas palik, a nők szerencsésebbek mert unokázhatnak, de a családelhagyó, szoknyabolond vénemberek rendkívül szánalmasak. pff három női szobatárs, 70 éves nő, haha, az más azon izgul,hogy jól működjenek a záróizmai ha wc-re siet...bizony drágáim, az öregség hamarabbb érkezik mint gondolnátok, azt az nem jó, ha nem fektettél be klassz családba...apropó : keresztény család, hálistennek sokan vannak még, csak nem veretik magukat nyilvánosan....nekem rengeteg szép családos ismerősöm van, sok...szép megöregedni a szerelmünkkel, na az gyönyörű....a szüleim is ilyenek
Szerintem az lesz boldogabb, akit szeretettel vesznek körül. Akár egy partner, akár több. Szerető gyerekei annak lesznek, aki szeretettel nevelte fel őket. Ahogy az akár többszörösen is elvált szülők is fel tudják szeretetben nevelni egymás és akár a másik gyerekeit is. Nem azon múlik, egy vagy több partner van-e, hanem azon, hogy milyen erős a szeretet az emberek között
@@donaldfofelugyelo5555 aha, azért romlik így évről évre a gyerekek "minősége" mert mindegy a közeg,, csak szeressük egymást gyerekek.... világos. Amit ön mond, az szemfényvesztés: a gyereket nem lehet ám becsapni, odaszánt, hiteles szülőkre tud felnézni a gyerek, csak ilyeneket tud tisztelni...csak nézzen körül az ovikban , iskolákban , milyen gyerekek vannak mostanában, és milyenek voltak mondjuk régebben, mikor még ciki volt házasságot, szövetséget törni és csonkacsaládot képviselni...Aki jobbrabalra kufircol, azt nevén nevezi a gyerek ám.
@@k.tarsoly5136 igaz, lányként mondva egyébként nem rossz ötlet, hogy most több nő között hallgathatnánk beszélgetést. Lehet, hogy sokkal jobban különbözne a véleményük egy férfiéhoz képest.
@@hehehaha3676 Hát kinek mi a preferenciája. Keresheted inkább férfiak társaságát, nincs azzal semmi gond, de szerintem nem az ember neme határozza meg, hogy “uncsi” lesz-e vagy sem.
Nagyon érdekes volt, köszönöm! Sajnos a monogám kapcsolatban élő fiú részéről semmiféle nyitottságot és elfogadást nem érzékeltem, annyira idézi a bibliát, de a lényeget mégsem érti……😢 ne ítélj, hogy ne ítéltess…. Hiánypótló műsor!!!!!!!!!!
Valamit nagyon felrehallottal. Egyaltalan nem itelkezett. Az igaz, hogy a monogamia nem szigoruan kereszteny ertek es kivaltsag, de a lenyeg ugyanaz minden mas szemszogbol is.
Engem nem befolyásol sem isten sem a biblia abban, hogy monogám legyek. Csak eg,y emberrel szeretnék élni, csak neki adni mindent, és azt szeretném ha ő is ezt érezné felém.. ehhez istennek semmi köze, sem a kereszténységnek, sem másmilyen vallásnak. A gyerek pedig kettőnkvszerelmének legnagyobb gyümölcse kellene hogy legyen.
Szerintem éljük ki magunkat ahogy akarjuk..ki így ki amúgy....de viszont szerintem csak egy embert lehet szeretni úgy ahogy kell a halálig...úgyhogy vele éljük le az egészet...páros lények vagyunk...és tuti eggyel csak...a szex az más...az legyen már előtte meg...aztán a boldogság azé akinek adjuk...szerintem...de tuti hogy ha több van az már nem olyan elkötelezett vagy szerethető vagy érzelmes mintha egy igaz lenne....még ha a szex nagyon vonzó is....ha jót találsz és szereted és barátod és minden ami neked kell...akkor már más soha nem kell...ennyi..
Két szélsőség. Na ez a baj az országgal, hogy két szélsőségből “lehet” választani és vagy ide, vagy oda “kell” állnod. Holott a megoldás mindig középúton van.
@@janoshorvath4384 Azt mindenkinek magának kell megtalálnia. A középút magányos lét, de megéri. Nekem legalábbis, mert mindkét, Magyarországon elérhető mítoszrendszerben dögivel vannak ellentmondások és én nem bírom a kognitív disszonanciát. Saját, önmagadnak kialakított világnézet, na ez az ami hosszú távon kihoz ebből a beteg agyrémrendszerből. Talán a videóim adnak ehhez valamiféle támpontot neked mi is ez, habár tuti nem fog neked tetszeni. De ez van.
Elképzelek egy poliamor Radnótit, ahogy a halál árnyékában megírja a Levél a hitvesekhez -című költeményét. A poliamoria mélységes mély lelki lustaság és félelem a másiktól mint olyantól, aki fontosabb nálam.
@@konyvmaraton5150 Figyelemreméltó megjegyzés. A szerető és a társ (szerelmesünk, kedvesünk, HITVESÜNK) totál más kategória. Az előző gyakorlatilag régies elnevezése az állandó szexpartnernek, szexhavernek, szexhaverinának, malacpajtásnak stb.. Ha Radnóti szerelemmel, meghitt intimitással kötődött volna a szeretőjéhez, akkor a halál árnyékában neki írt volna, vagy neki is. Igazából, amit te ironikusnak érzékeltél, az még inkább aláhúzta a lényeget. Az, aki fontosabb nálam, akiért meghaladom (vagy épp korlátozom) önmagam, akiért 'zuhanó lángok közt varázsoljuk át magam'; na, az a hitvesem, szerelmem, párom, kedvesem, és ebből (egyszerre) nem lehet több egynél, mindenki más (futottak még): szerető, szexpartner, ágyas, háremhölgy, több mint barát, több mint testőr, szexrabszolga, konzumhölgy, selyemfiú stb. csupán játszótárs, egészségügyi és/vagy mentálhigiénés szakasszisztens.
én osztogatnék pofonokat, nem osztozom!!!!!!!!!!!!!!!! többi csaj süllyesztő. de ateista vagyok igeis kell a nagy ő, egy lelkitárs, egy CSAK NEKED, egy invidiális személynek békét és biztonságot nyújtó, ölelő kar.
@@horvathadam693 Oké! Én is, de én lelki alapon is. Egyébként azt hiszem, hogy vitán felüli dolog, hogy a világban működő erkölcsi alapvetések bibliai alapúak.
Ezeket az igeverseket a házasságon beül megélt, tiszta szexualitásra értelmezni a teljes Biblia ismeretében alaptalan és nagyon káros is. A szex Isten ajándéka, egy tök nagy örömforrás az életben, erős kapocs a házastársak között. Ha csak gyermeknemzés lenne a cél, akkor kegyetlenlenség Istentől, hogy közben ilyen jó érzés és ilyen erős a vágy. Nem a szexualitásunkat kell megfeszíteni, hanem a bűnt.
@@kargor9628 Ezt kérdezem, hogy Te mire érted? Timót ezt mondta: "Vannak, akik nagyon prűden kezelik a dolgot, hogy az csak gyermeknemzésre, ezt élvezni nem szabad. A Biblia soha nem mondott ilyet, sőt." Az általad említett igeversek azt mondják, hogy a test cselekedeteit kerüljük. 1Kor. 7.3-4. A férj adja meg a köteles jóakaratot* feleségének, hasonlóan pedig a feleség is a férjének. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. *tartozását, pontosabban az eredeti szöveg alapján
Bocs de nem úgy van, hogy akibe szerelmes vagyok azzal sülve-főve együtt akarok lenni és azt szeretném, hogy csak egymáséi legyünk. Ez a poliamor inkább egy polikamu. Ezzel együtt jár a polikarácsonyi és poliszületésnapi ajándékok és mindegyikkel a politervek szövögetése a jövőre nézve. Ha ez nincs, akkor felejtős. Az arab férfinek is csak annyi felesége lehet amennyit el tud tartani megfelelő módon anyagilag és gondolom érzelmileg is.
Hol ott az ellentet? A Papanak kotelessege mindenkit egyforman szeretni es tisztelni, azert pap. A meleg meg attol lehet hivo katolikus, hogy nem tud minden parancsolatot betartani, mint ahogy senki mas sem.
én már több nővel szexeltem, DE, DE NAGYON DE, de mindig csak egyet választok magamnak, nekem nincs olyan hogy, na jó volt kiscsillagom, most megyek át a szomszéd Marcsikához, valahogy ma veled nem ment, szia... stb. Nem, bocsi erre nem lennék képes, hisz akkor onnantól kezdve az utunk elágazik, ÉN nem ŐT akarnám, és ha ezt még látja a PÁROM, akkor egyértelműen Ő se akarna már ENGEM, ha mással szexelsz és házasságban élsz, akkor ott már csak az anyagiak diktálnak, de az is lehet hogy egy bitang nagyot kefél minden nap a fullos barátnőd a főnökkel, azért nem mászkál feléd amikor az ágyban fekszetek, tulajdonképpen adok-kapok, kapok-adok a szex is és különben sem mártóznék meg másban és ezt értheted a nőben, nem mártóznék meg másban, a szex nálam szimbólum, testnedvek keverednek és ha lehet csak egyéével, mert nem állok jót magamért, ja nem csinálom gumival, szóval főként ezért se csaljon meg a nőm, ha érezed a szexuális vonzalmat akkor gyereket akarsz tőlem, és in is tőled, nincs több huzavona, vagy lesz gyerek vagy nem, egyébként se olyan egyszerű egy gyereket csinálni, nem felkúrogatni a nőket elölem, akkor nekem mi jut, ha én párt keresnék? Az agyo kurt nők hada? :D Ja, ha esetleg nyaltad ki az egyik nődet és mondjuk iszonyod van attól, hogy abban volt egy kukika is és tudja a "fasz" hogy mikor, akkor úgy csókolgatnád a kis puncikáját, hogy az előbb egy himbi-libi ott volt, hát nem tudom skacok!! xDXD Akkor ki is a fa... szopó? :D xD
Szerintem a vallásosság a normális élettől eltávolítja az egyént.... A hite mindenkinek magánügye, de a vallások és az egyházak csupán mindenkori manipulációs eszközei a regnáló hatalmaknak. De a monogámia nem életszerű, sose volt az.
@@timeagera1234 Ezt rosszul tudod. A szex es arra valo vagy nagyon is szentseges! Ok azert kulonboznek a normalistol, mert a szex mellett van mas is ami osszekoti oket, mig mas kapcsolatokban nincs( talan a lakashitel) es amikor a szex kihul, akkor a kapcsolatnak is vege.
Ja egy olyan embernek mond meg hogy ne nézzen pornót, akinek már nincs lehetősége mondjuk, mert valamilyen baja van, akkor annak mond meg hogy ne nézzen pornót hallod :D
Reméljük, tetszett nektek a rész. Hálásak vagyunk a szereplőknek, hogy vállalkoztak erre, és őszintén megosztották a gondolataikat. Írjátok meg kommentben, mi a ti véleményetek a témáról. Nagyon kíváncsiak vagyunk. De fontos, hogy ne a szereplőket, hanem a témát beszéljétek ki! Ezért kérünk benneteket, hogy tartsátok tiszteletben őket és a véleményüket a kommentekben, még ha kritikusan látjátok is a témát. A súlyosan bántó vagy bántalmazó kommenteket azonnal töröljük.
De mi az a "szüzesség", fiatalok? Ezt eddig még senki se tudta nekem megmondani...ne is erőlködjetek, ti se fogjátok tudni megmondani.
-Egy Magyaroszágon és egy külföldön élő Magyar beszélgetése.
-Vagy egy feminista illetve egy férfi központú ember beszélgetése.
Hát nem tudom. Csak azt tudom, hogy a két végletet hallom így az elején.
Most mondanék véleményt, úgy hogy még nem hallottam semmit, csak azt tudom hogy mit képvisel a két férfi.
Teljesen monigám párti vagyok, ami sajnos nem mindig valósítható meg.
Megcsal, elhagy akit halálosan szeretsz, majd amikor nehezen begyógyul a seb , újat találsz, de már lefeküdtél az elsővel. Aztán a másodikkal is. Hiába tartogattad magad a házasságig, hittél az ígéretben a szerelemben. Végül is ha eljön az igazi, aki tényleg szeret monogám maradsz, mert az vagy a pároddal együtt hiába volt mindkettőtóknek előtte több rossz a tapasztalata. Ez nem bűn.
A másik eset mindegy nő vagy ffi, az már más. Nagyon furcsának tartom, hogy tud lefeküdni olyannal, akiről tudja, hogy előtte is, meg utána is mással lesz. Hol szeelem ezeknél? Ha szerelmes vagyok még véletlenül sem kell más.
@@zsuzsannajlailia5681Jo ismerosei vagyunk ennek a 2 embernek. 2021ben hazasodtunk, en 36,5 voltam, a most mar ferjem 35,5. Mindketten szuzen alltunk oltarhoz. Neki egy feleves komoly kapcsolata volt, nekem egy masfel eves.
Nem lehetetlen ez a kihivas, de iszonyatos tudatossag kell hozza.
Isten kegyelme nelkul pedig meg ezzel egyutt se ment volna.
Az, hogy csak 1 emberrel fekszem le egesz eletemben, es nem vagyom masra, nem konnyu. Azert vagyok ra kepes, mert meghaltam az egomnak es egyre melyebben atadom magam a masiknak es maganak a hazassagnak (szovetsegnek).
Igen, meg ugy is, hogy most kifejezetten viharokat elunk at ebben az idoszakban - ahonnan az emberek 99%-a mar elmenekult volna.
De igy 40hez kozel azt is latom, hogy mekkora vedelem van ebben - elso sorban a sajat szivunk vedte meg es vedi tovabbra is.
Barmi mast lehet mondani, az igazsag ez, a tobbi kifogas, hogy mindenki azt csinalhasson, azzal es akkor, amit, akivel es amikor akar.
Nem itelkezes, csak megfigyeles.
Mind2en egyedulallokkal foglalkozunk pro bono, es volt, van mit megfigyelni.
Szeretet van meg szabad akarat is, es mellette az igazsagrol sem jo megfeledkezni.
Azert irtam ezt most ide, mert az o korukban en is mindig megkaptam, hogy fiatal vagyok meg, nem tudhatom.
Hat, igy 40hez kozel ujabb kifogas utan kell nezniuk azoknak, akik nem akarjak meghallani, amit mondani probalunk Timot, Anna es mi.
Nekem nagyon tetszett a 2 teljesen más megközelítés és a figyelmes reagálás egymásra. Szüzen a házasságba ma, talán ritka. Szeretni egy életen át annak minden küzdelmével sokkal gyakoribb a külföldre került magyarok között is. Az ember- sok összetevő miatt- boldogabb monogám kapcsolatban az én véleményem szerint. A felnőtt film jelenkori sztorit is nélkülöző brutalitásával határozottan káros.
Ez volt eddig a legjobb rész! Két szélsőséges oldalt képviselő, de egymásra odafigyelő személy. Szerintem ez a legjobb recept az ilyen műsorhoz.
ok
egyetértek!
Ezt minden reszhez beirja valaki.
@@Shaara1 xd
nem két szélsőséges, hanem egy szélsőséges, valszeg lelki nyomiságból a promiszkuitásba menekülő és egy normális párkapcsolat, ha az alapja régimódinak is tűnik az átlagnak
De jó volt ezt hallgatni! Mind a két fél intelligensen, és az, hogy őszintén kíváncsian a másikra, nem elutasítóan... Mindannyiunknak így kellene.
Köszönöm, ezt nagyon jó volt hallgatni. Véleményem szerint két nagyon értelmes ember beszélgetett.
szívesen meghallgatnék egy beszélgetést
esetleg tanár vs. diák véleménye az oktatásról.
ragaszkodó vs. magára jobban hagyatkozó személyiség,
tradicionális vs. digitális művész.
Igazából szerintem tanár diák azt gondolja hogy az oktatás az szakarommondani rossz...
@@BoglarkaSzu a művészesre kíváncsi lennék. Sok tradicionális művész azt hiszi egy digitális alkotás két kattintással kész. Érdekes beszélgetés lenne
Itt nam csak a téma volt érdekes, hanem nagyon jó volt egy olyan vitát hallani ahol a felek maximálisan tisztelik egymás...
Igazából mind a két fél hasonlóan gondolkodik a szexualitásról. Hiszen mindketten tisztelik a partnerüket, mindent a beleegyezéssükkel csinálnak. Hiába két véglet,mégis vannak hasonló alapok,mint a tisztelet. Ettől pedig nagyon érdekes ez a beszélgetés, még akkor is, ha teljesen màs módon élik meg a szexualitàsukat. Számomra idegen mindkét fiú szexuális életmódja, mégis mondták érdekes dolgokat, és olyanokat, amikkel akár egyet is értek. Ez nagyon szuper volt,köszi :)
Végre egy hely,ahol a kommenteket olvasni is különleges élmény! Már majdnem elhittem,hogy velem van a gond! 🤭 Csodás érzés,hogy van még igény a társadalomban az értelmes, intelligens beszélgetésekre,mások megismerésére akkor is,ha különbözően gondolkodunk. 🙏👍
A szívemből szóltál :)
A folytatás is érdekel 30 év múlva.
Az engem is érdekelne mindkét részről.
melyik részről ??
az egyik válással a másik aids-el fog végződni
@@thema2229 😂👍
Ezt az egész vitát bármely középsuliban le lehetne vetíteni. Nemcsak, hogy a vita tankönyvi mintapéldája ez a videó, de a szexuális felvilágosító órához is egy tökéletes tananyag lehetne.
Nagyon tetszett, hogy ugyan a vita elején mindkét fél megdöbbent a másik életvitelén, és az arcukon lehetett látni nem kevés előítéletet a másikkal szemben. De képesek voltak ezt félretenni, és a vita végére még hasonlóságot is fel tudtak fedezni egymásban!
Gratulálok a készítőknek, és a résztvevőknek. Bárcsak ilyen politikusaink lennének. 🎉
szép, intelligens beszélgetés volt, gratula mindkét résztvevőnek :) szerintem ékes példája ez annak, hogy többféle látásmód-felfogás létezik, és kinek-kinek más és más lehet a "jó". Köszönet a felvételért!
Egy igazi felüdülés volt egy ilyen eszmecserét végighallgatni! Mindkét fél értelmes, tisztelettudó, nyitott… Bárcsak mindenki így tudna beszélgetni egymással!
Ez azert van mert nem erdeklik egymast. Elmennek haza es teszik a dolgukat tovabb.
Nagyon mas indulatok feszultek volna egymasnak, ha a beszelgetesnek tetje van, netan valamelyik szerettuk a masik fel. A kereszteny tutira nem lett volna ilyen kozombos, ha valamelyik szerette mondott volna ilyeneket.
Ez az adás nagyon jó volt az a durva hogy mindkét félnek igaza van a témában. A legjobb az volt az adásnak hogy mindketten próbáltak nyitottan hozzáállni a másikhoz és kapcsolódni arra amit a másik mond.
Azért is szeretem ezeket a videókat, mert 2 értelmes és talajon lévő embert ültetnek össze, nem az egy bites "teanyádnemteanyád"-okat. Tartsátok meg jó szokásotokat! :D
Valóban ez a legjobb rész. Kár, hogy nem minden részben mindenki ennyire érezelmileg intelligens. Szuper, jó volt hallgatni
Nagyon érdekes eszmecsere volt. Elméletlben én is sokat gondolkodtam a témán.Szerintem valahol több közös van bennük mint hinnének.
Imadom ezt a sorozatot, annyira erdekes mikor ket vilag kozott eszme csere folyik 🙂
2:41 " elég hamar megkérted a kezemet"
VAJON MIÉRT:D:D:D
Na igen xd
Érdekes beszélgetés, két szélsőséges nézőpontból. Szerintem sok függ a szerencsétől, hogy valaki megtalálja-e azt a másik embert, akivel adott esetben egy egész életet le tud és akar is élni, akivel klappol minden. Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, sokféle kapcsolatban lehet boldognak lenni és igazából talán ez boldogság-érzet a legfontosabb.
Nagyon tetszett, hogy érdeklődve hallgatta mindkét fél a másikat, nem ítélkezve
Annyira jó mindegyik beszélgetés, szuper alanyokat választotok! Egyformán megkedvelem mindkét résztvevőt, mire végignézem a podcastokat:) Értelmes, intelligens emberek. Köszönjük!
Egy nagyon fontos kérdés.
A szereplők mindig ugyanazt az asztalt szerelik össze, vagy mindig újakat vesz a stúdió?
Ez miért fontos? Szimbolikus. Nem konkrét.
Alapból én sem találom fontosnak a kérdésemet, mivel viccnek szántam. Persze, nem mindenkinek esik le, hogy valami amit látott/olvasott/hallott.. csak egy vicc volt. Velem is megesett. Thx ha megérted.
Ez nekem is eszembe jutott..🤣🤣
Már csak válasz kéne😆
@@Sp3ctor_ Engem is érdekelne, ez egy nagyon jó asztal ha ennyi szét és összerakást kibírt XD
Gratulálok Timót, nagyon jól beszéltél!☺️❤️
Nagyon jó beszélgetés volt! A felek igazán intelligensen és érdeklődve álltak egymáshoz. Tetszett!:)
Tisztelt szerkesztőség,
A vadász kontra vegán vitából kiindulva, szerintem egy fegyvertartó kontra fegyvertartás ellenes vita érdekes lenne.
Sport/Hobbi-Biztonság
A fegyver öl nem az ember vagy fordítva.
Inteligens a fiatal emberkék. Szépen végig viszik a témát. Szuper.
Hmm. Nagyon érdekes és jó beszélgetés volt, bár nekem az sosem érv, hogy ‘Isten szerint ez meg az’, ez sosem válaszolja meg azt, hogy az EGYÉN mit ÉREZ. Ezek alapján bárki írhatna könyvet random alaptalan dogmákkal, és akkor ez a hiteltelen könyv az érv arra, hogy a Föld lapos, meg 1+1 az 5?
Ezeknek az eszmecseréknek szerintem az az értelme, hogy nincs meggyőzés, nincs senkinek “igaza”. De meg lehet állapítani, hogy különböző embereknek különböző gondolataik és igényeik vannak - egyik se jobb vagy rosszabb, csak más. Az egyén saját érzése és választása alapján.
Sajnos írnak is könyvet, Istenre meg mindenféle elvekre hivatkozva, jólmegmondva, hogy hogyan kellene mindenkinek élni. Így születnek a szekták, a fanatikus elveket hirdetők pl.
A helyzet az hogy a keresztenyseg nelkuli, es egyaltalan vallas nelkuli erkolcsok is mind ertekeltek,megkoveteltek, nagyratartottak a szexualis tisztasagot. Nem lehet hogy okuk volt ra? Es Miota ez nincs, azota a tarsadalom nem jobb lett, a ferfi-no kapcsolat nem jobb lett, hanem sokkal rosszabb.
@@Shaara1 ezzel nagyon egyet tudok érteni. POntosan így van. Sőt, anno vallástöri kapcsán hangzott el, hogy igaziból a monoteista világnézet az, ami egy magasabb erkölcsi - ezzel együtt megismerési - szintre emelte az emberiséget. Egyénként és kollektívaként egyaránt.
@@damapikk9522
En katolikus vagyok, igy nekem szemely szerint a vallasbol eredt a megertes.
De arra akartam kilyukadni, hogy a monogamia nem vallasos ertek, kivaltsag.
Szerintem primitiv nepeknel, torzseknel, mas tarsadalmaknal is volt.
Zavart hogy a srac csak vallasi szempontbol tudja megvedeni, vilagi ervekkel nem. Azt pedig nem lehet, hogy egy nem vallasosnak vallassal ervelunk.
@@Shaara1 őszintén szólva minden elismerésem a hozzá állásodért, másrészt, hogy látod ezt a fontos különbséget, tu.i., hogy "az nem lehet, hogy egy nem vallásosnak a vallással érveljünk". Respect! Igen, ezzel a fontos kitétellel lenne érdemes vitáznia két különböző nézetű, hitű, stb. embernek.
Ennek mi értelme volt..? Úgy értem.. Ez két óriási szélsőség. Jobb lett volna a kereszténységet kivenni ebből. Egyszerűen 1 monogám meg 1 poligám személyt lehetett volna hozni.
Most kb. a monogámia és a kereszténység közé egyenlőség jelet tettünk. Pedig nem minden monogám ennyire buzgó keresztény egyértelműen...
Egyet értek. Én végig sem tudtam nézni, amikor már 5x-re az volt az érv, hogy a Bibila, meg a kereszténység miatt így, meg úgy... Vallás nélkül is van olyan, aki vár a házasságig a nemi élettel.
A két fél úgy tett, ahogy mindnyájunknak kellene: nyitott elmével, szívvel hallgatta a másikat, és a saját gondolataikat kultúráltan, tisztelettel vezették fel. Nem cél a meggyőzés, nem cél az ugyanaztgondolás, cél a figyelem és az eszmecsere. Remek beszélgetés!
Ez nagyon tetszett! Intelligensen vettek részt a beszélgetésben, nem akarták egymást meggyőzni, csak simán megismerni. Így volt egy természetes tisztelet, ami átlengte a helyzetet. Gratulálok nekik!
Nagyon tetszett, mindkét fél részéről komolyan elgondolkodtató, értékes gondolatokkal. Milyen jó, hogy ilyen tisztelettel és türelemmel tudtak egymás felé fordulni! Nagy köszönet a csatornának/-ért! :)
Mert idegenek egymasnak. Egyiknek sem szivugye a masik hogy probalja jo/ sajat utjara terelni.
Én egy ateista és egy vallásos ember vitáját is szívesen meghallgatnám, ha be meritek vállani:)
Illetve egy eutanázia mellett, illetve ellene érvelő beszélgetés is érdekes lehet.
Bodybuilding - calisthenics
Extrovertált - introvertált
Dj - népzenei/klasszikus zenei előadó
Szerintem ezek a témakörök nem egymást kizáró véleményen alapulnak, pusztán egymás mellett léteznek.
DJ nem egyenlő zenei producer…. Csak mondom…
Nagy szerencse, hogy a kettő között van egy arany középút. Érdekes videó, a két szélsőség értelmesen "esik" egymásnak. Más kérdés, hogy az egyik a vallásból, a másik pedig az egyéni érzelmekből meríti az érveit.
Nagy szerencse! :)
Úgy vélem, hogy egyik fél sem tartozik az átlagos emberek közé már ami a párkapcsolatot illeti.
Timót aki szüzességi fogadalmat tett a házasságig... Nagyon szép, becsülendő dolog hogyha valaki ennyire szerelmes és kitartó tud lenni, de ha kicsit előre tekintünk a jövőbe, akkor mi a garancia arra hogy ők halálukig együtt maradnak majd? Ha netán megromlik a kapcsolatuk és szakítanak, elválnak egymástól, akkor nem fogja a Timót bánni azt hogy a házasságig tartogatta magát a „szerelmének”? Vajon hogy fog változni Timót lelkivilága? Nem csap át esetleg az „ellenkező oldalra”?
Levente, aki állítólag poliamor kapcsolatban él… Nem néztem utána ennek a poliamor dolognak, de úgy gondolom, hogy kicsit rossz a megfogalmazás. (Latinról fordítva poli: sok, amor: szerelem) Beszélgetnek itt szeretetről, szerelemről, de azt azért tisztázni kéne, hogy kinek mi a szeretet és mi a szerelem. Szeretni kit, hogyan lehet? Szeretheted a szüleid, feleséged, a gyermekeid, barátaid, a kutyád, macskád, aranyhalad... Ezzel ellentétben a szerelem az egy olyan dolog, ami egy időben, egy emberhez köthet csak. Nem keheetsz, nem tudsz szerelmes lenni egyszerre két vagy több emberbe. Az nem szerelem. Gyakorlatilag Levente nem többszerelműségben szenved, hanem többszálú laza kapcsolatban él másokkal. Itt is az a kérdés merül fel a jövőre nézve, hogy amikor majd esetleg oda kerül a sor, hogy család meg gyermek (bár kihangsúlyozták, hogy házasságot, gyermekeket nem akarnak) vagy netán komoly kapcsolat, igazi szerelem, akkor megváltozik majd a gondolkodása is ilyen téren? Persze nem mindenki született, nem mindenki alkalmas arra, hogy „rendes” párkapcsolatban, családban éljen. (nekem is van ismeretségi körömben pár ilyen ember).
Levente „A poliamoriaban az a jó dolog az hogy leveszi a vállamról egy kicsit a súlyt, hogy nem nekem kell egyedül valakinek az összes igényének megfelelni.” Pedig korábban azt mondta, hogy teljesen jól kiegészítik egymást a barátnőivel… Ha jól emlékszem.
A pornó, amiről itt beszélgettek az egy elég tág fogalom, de ezt most nem szeretném boncolgatni.
Biztonság: Amit Timót mondott a biztonságról az egy kicsit naivan hangzik… Mi a garancia arra hogy soha nem fognak elválni, szakítani? Ez a kényszeredett „kitartok a másik mellett minden áron” dolog őrli fel a felek lelkét. Leventének igaza van abban, hogy egy kapcsolatba nem szabad úgy belemenni, hogy az örökké fog tartani.
Ezekről a statisztikákról pedig az a véleményem, hogy a „brit tudósok” már sok mindent bebizonyítottak és kimutattak…
Ez egy jó beszélgetés volt. Két értelmes embert láthattunk, hallattunk.
Ezt érdemes voltak végig nézni!!
Tudom, hogy ez egy fél évvel ezelőtti komment, de muszáj válaszolnom rá. Mi alapján gondolod, hogy egy ember nem lehet egyszerre több emberbe szerelmes? Mert szerintem igenis lehet. Az, hogy te ezt nem tudod elképzelni, nem azt jelenti, hogy nincs ilyen.
A poliamor meg a poligámia teljesen más amúgy. Az, hogy valaki egyszerre több laza kapcsolatban van, az a poligámia. Leventével elméletileg nem így van. Ő poliamorous kapcsolatban van. Tehát minden fél szerelmes a másikba, és komolyabb kapcsolatban vannak.
@@BubiUA-cam Gondolom nekem címezted a hozzászólásod. Ezesetben megválaszlom a kérdésed. Nem baj, ha féléves a komment, reagálhatsz te egy 2 éves kommentre is, nincs ezzel semmi baj.
Tehát: Először is fogalmazzuk meg, hogy mi neked a szerelem! Most hivatkozhatnék több megfogalmazásra ami a neten található, de nem teszem. Egyezzünk meg abban, hogy testi-lelki kötődés, vonzódás egy másik ember iránt. Talán ez a legegyszerűbb megfogalmazás. Ez nem zárja ki azt, hogy te vagy bárki más egyszerre több emberbe is "szerelmes" legyen, DE(!) a "szerelmek" között van különbség mértékben, időtartamban. Biztos, hogy az egyiket - ha egy hangyányival is - jobban szereted mint a másikat, és éppen ezért "valódi" szerelmet csak az iránt táplálsz, akit mindenkinél (az összes "versenyzőnél") jobban szeretsz. Nem tudsz szeretni ugyanolyan egyformán két vagy több embert. Érzelmi szempontból le-he-tet-len. Ha hiszed, ha nem. És itt nem arról van szó, hogy én mit tudok elképzelni és mit nem, az egy dolog, de ez nem erről szól. Aki volt már IGAZÁN szerelmes, az érti, aki meg csak egyszerűen beleszerelmesedett 3-4 emberbe, fiatal vagyok, szabad vagyok, mindent megtehetek címszó alatt kicsit megzavarodott érzelmileg, lelkileg, az nem tudja. Amúgy meg a szerelem - ahogy korábban is írtam - múlandó, valakiből nagyon hamar ki tudunk szeretni, valakiből pedig még évtizedek múlva sem. És ez pont azt igazolja, hogy nem tudunk egyformán szeretni. Arról meg most nem is kezdenék anekdótát, hogy mi van a szerelem után: harag, semleges érzések, mérhetetlen szeretet, csak barátság....
Gondolom te még fiatal vagy, én már egy ideje a B oldalt koptatom, így a tapasztalat (nem csak a sajátom) beszél belőlem.
@@chp8119 igy már árnyaltabb a dolog, és egyet is tudok vele érteni. Az valós, hogy azonos mértékű szerelmet valószínűleg nem tudsz táplálni több ember felé.
Nem tudom, hogy ez mennyire lenne szükséges vagy elvárható. A poliamorous kapcsolatokban ez alapként van véve, hogy nem létezik ugyanakkora szerelem. De ettől függetlenül sokan boldogan tudnak élni ebben a kapcsolati formában.
Kérdéseket egyedül a házasság meg gyerekvállalás szokott felvetni. De ez is megoldható, illetve nem mindenki vágyik ezekre.
De 28 éves vagyok, szóval valóban nincsen túl nagy élettapasztalatom.
Isten teremteseben hivo vs Evolucioban hivo beszelgetes is nagyon jo lenne.
A kulcs és a közös szerintem bennük, hogy jószándékúak. Tisztán, nyíltan csinálja a poliamor srác és párjai, nyíltszívű és szilárd hitű a vallásos srác. Ez így rendben van. Egyik sem egy merev ember, csak elvhű. Annyi, hogy lehetne a műsor szerintem 45-50perces.
ezt nagyon jól összefoglaltad, én is így érzem
Már csak a társadalom számára lenne jó átadni ezt az üzenetet, mert amíg a vallásos tisztaság és őszinteség abszolút megsüvegelendő a többség szemében, addig a másik véglet csakis ítélkezést és felháborodást vált ki. Tisztelet a kivételnek természetesen 😊
Ez idáig a kedvenc beszélgetésem Köszönöm 😊
adnék egy bal és jobb oldali személy beszélgetését
Jó videó! Mint ismét!
Érdekes,nekem is többször eszembe jutott a video alatt,hogy miért nincsenek ott a partnerek,kíváncsian hallgattam volna őket is!
De jó volt hallani egy intelligens beszélgetést két olyan ember között, akik nem egy lapon vannak. Hiánypótló!
Az elején nagyon megnyugatatott az algoflex nevében kinyilvanított hitletétel 🐑🙏🤍
Helleluja!
Az, hogy kinek jó, mára teljesen relatív. Bocsánat a kifejezésért, de szó szerint elkurvult a világ. Vidéken és városban egyaránt másképp gondolkodnak az emberek, vidéken több hívő és emberi értékeket tiszteletben tartó van, mint városban (nem szeretnék általánosítani) a történelmi alapot veszem figyelem alá. Még az első VH előtt a városokban szép számmal voltak bordélyok és utcaiak is, még vidéken elenyésző számban, betudható a fizikai munkának is és a szegénységnek is talán, hogy embert nevelt belőlük. Generációkon keresztül meg azért hellyel-közzel sikerül átmenteni az értéket, így ebből is fakadóan maradtak meg monogámok és mély hívőként. Persze kivételek minden esetben vannak. Én spec monogán vagyok, hívő, de nem vallásos. És nem azért preferálom és hűen ragaszkodom a monogámiához, mert a Biblia szerint élek, hanem mert számomra ez egy fontos értékrend, erkölcsös (számomra), biztonságot nyújt és egy fix kapocs, ami nem enged széthullani. Mindennek az alapja a hűség és a becsület, akár a társ iránt, akár az elvekhez. Ha bármelyiket megszegném, saját magam köpném szembe.
végén "-kicsit hiányolom a feleségemet" "-én is a barátnőmet" melyiket? :) amúgy nagyon jó volt tisztelet!
Városi vs falusi/tanyasi is jöhetne
Minden nap ez a téma a párom és köztem. Vidékről költöztem fel Budapestre és valószínű sosem fogom igazán otthon érezni magam itt. Ellenben ő tősgyökeres Budapesti és neki a vidék túl unalmas. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Azt tervezzük, hogy amíg fiatalok vagyunk, addíg jó a nagyváros és nyugdíjas éveinkre vidékre költözünk, amikor már nem kell a pörgés. 😄
@@gabriellavecsei221 Tehát az a “kompromisszum”, hogy életed nagyrészét a kedvéért ott töltöd ahol nem érzed magad otthon, és HA egyáltalán megélitek és együtt maradtok (és nem alakul máshogy bármilyen más okból kifolyólag), akkor a maradèk néhány évben az lesz, amit te szeretnél?
Ez igen. :)
@@eg4514 Azért ennyire nem vészes a heyzet. Elvagyok én itt. A közlekedés okoz nehézséget számomra. Egy jól megtömött 4-es/6-os-on kissé eluralkodik rajtam a pánikbetegség, de nem olyan rossz. És arra nem is járok sűrűn. Szerencsére Békásmegyeren lakunk, ami nem olyan zsúfolt és elég nyugodt környék. Természeteünél fogva szívesebben élnék önellátó életmódot, mert egyébként gyűlölök dolgozni (mármint ilyen 'hétköznapi' munkát végezni, pl. boltban vagy irodában és hasonlók) Inkább kelnék reggel 6-kor, hogy az állatokat és a kertet rendezzem, de az nagyon sok áldozattal jár. Amíg fiatal vagyok, addig inkább kiélvezem az életet és egy olyan helyen dolgozom, ahol lehet szabadságot kivenni és elmenni nyaralni üeg pihenni. Ha önellátó vagy, ott ezt nagyon nehéz megoldani. Főleg, mert nem igazán van anyagi bevételed, amiből kifizess egy nyaralást, még ha időd valahogy lenne is rá. Ott 0-24-ben dolgozni kell, mert bármikor közbejöhet valami. Ennek ellenére sokkal szívesebben csinálnám, mint hogy azért dolgozzak, hogy a főnököm a 3. luxusautóját is megvehesse, világkörüli útra mehesden, meg még nagyobb 700milliós házat építethessen magának Budaörsön. Miközben és minden fillért megfogok, hogy a lakáshitelt és a rezsit fizetni tudjam, aztán enni sem csak kenyeret és vizet szeretnénk, meg hát arra a nyaralásra is jó lenne félretenni. Hogy egy évben egyszer elmehessünk.
Az egész élet kompromisszumokból áll. Gondolom még a milliárdosoknak is néha...
Ez egy nagyon jó kis videó volt !
Sok mindenre választ adott :)
Értelmes emebrek megvitatnak különböző nézőpontokat! Zseniális epizód!
Nagyon nagy rizikója van annak,ha a házasság előtt nem szerelmeskednek,mert mérhetetlen sok összetevője van az ember testi ,lelki adottságainak,hitrendszereinek,volt élethelyzeteinek,amik hathatnak a szexuális, szerelmi együttlétre,hiába a nagy szerelem és ez legalább a házasság előtt kiderülhet,nem úgy ,mint a többi ,ami csak az együttélésnél derül ki !!!!Mondhatni elengedhetetlen a szerelmi élet megismerése is a házasság előtt!!!Könyörgök ,elvileg egy életet akar leélni a másikkal és nem akarja tudni,hogy viselkedik az ágyban,hogy tud neki örömet okoz és ő is hogy tud örömet okozni a másiknak!!!A másik nagy csapda ez az örökké szeretem dolog,mert lehet a végteleségig feltétel nélkül szeretni valakit,de erre csak kevesen képesek,de ha elmúlt a szerelem,akkor már nem a férfi és a nő közti szerelmi vonzódás van meg ,igy az együttlét is csak egy önámitás lesz!!!A barátomat szeretem,de vele nem szerelmeskedek,mivel nem vagyok belé szerelmes!!!!
Hát azért egy élet alatt lesz idejük megismerni egymást, egymás igényeit az ágyban is
Így van, külső szemlélőként nagynak tűnhet a rizikó. A keresztény szemlélet azonban teljesen máshogy kezeli az egész szerelem kérdést. Két Istent követő félben nem "feléled" a szerelem egymás felé, hanem Isten éleszti azt fel. Nem magától alakul ki, hanem Isten tesz róla, hogy két személynek, akiket "egymásnak teremtett" örömöt szerezzen azzal, hogy JÓ társat ad nekik. Amit Isten alkot abban nincs hiba. Tehát, egy Általa felélesztett szerelem is tökéletes. Az ember (sajnos sok keresztény is) viszont sokszor lázad Istennel szemben, így mivel szabad akaratot kaptunk, bármikor nem-et mondhatunk Isten terveire. Hogyha viszont Őt követjük, a Tőle kapott szerelmet a házasság megkötésével pecsételhetjük meg. Ez örök elköteleződés nem csak a házastárs felé, de Isten terve felé is. Ő pedig gyönyörködik az emberi engedelmességben, és megáldja a két fél kötelékét. Nehéz megérteni, hogy ez hogyan működik pontosan. Én is csak "elméleti" síkon tudok róla beszélni, hiszen szerelmet még nem tapasztaltam. Ettől függetlenül viszont nem válik kevésbé igazzá.
A keresztény felek közti házasság 3 személy közt köttetik. A férfi, nő, és Isten között, aki a házaspár közti "ragasztó", csak hogy leegyszerűsítsem. Amikor hullámvölgyben nehéz a társhoz hűnek maradni, akkor lép érvénybe a fentebb említett elköteleződés Isten terve felé. Így, mivel Ő látja az ember szívének engedelmességét és igyekezetét, segít megoldani a házasságban felmerülő problémákat ("ragasztó"). Így nem jelenthet problémát sem a házasság előtti "tapasztalatlanság", sem a felek közti "ismeretlenség". Hiszen tökéleteset alkotott, amikor azt a két személyt egymásnak adta. Ezáltal a házasság minden alappillére is tökéletes lesz. (Ezzel nem azt állítom, hogy nincsenek viták, nézeteltérések és nehézségek. Pusztán biztos alapokon nyugszik, amik a problémák ellenére sem ingathatóak meg.) A társak közti szerelem pedig elég fontos alappillér! :)
Ha egy nap csak 24 órából áll, akkor, hogy van Leventének ennyi ideje, energiája több nőre? Engem speciel borzasztóan zavarna, ha a feleségem mással is kavarna. Ha osztogatni akarja a szeretetet, vállaljon sok gyerekeket.
Ők máshogy működnek ezt meg kell érteni. Az egy tény, hogy a szívbe végtelen szeretet belefér, és ne feledd, csak az elme ragaszkodik, a szív nem. Másfelől a szeretet nem osztódik, mivel nem egy előre meghatározott kapacitással rendelkezel, amit aztán a te szavaiddal élve szétosztasz. Na már most ezekben az emberekben olyan erősen munkálkodik ez a dolog, hogy felülírja 100%-ig a birtoklási vágyat, és elfogadóvá válnak teljes mértékben. Egyszerűen annyira nyitott a szívük, amit nekünk átlag embereknek azt hiszem nem lesz lehetőségünk ebben az életben megtapasztalni.
Jó az olyan beszélgetés, ahol még ha a felek véleménye eltérő is, de észben tartják azt, hogy ez személyes szemlélet és látásmód. Az sose vezet jóra, ha egy másik véleményben/értékrendben valaki kizárólag a sajátjának az ellenségét, vagy a rossz ellentétjét látja. Ez pedig fokozottan igaz témák tekintetében az ember szexualitására. Én se hiszek a monogámia kizárólagosságában, de nem alacsonyítom le, hisz ez az embertől, az egyéntől függ, ő miképp tud kiteljesedni a szerelem megélésében. A poligám társadalmakat se az teszi elnyomóvá, vagy rosszabbá emberileg, hogy az a féle rendszer létezik, hanem hogy mellé sokszor ezekben az országokban egyoldalú jogrendszer is kapcsolódik. A monogám, poligám és polimor kapcsolatban is lehet ugyanúgy boldog az ember, csak őszintének kell lenni magával és a társával/társaival, s tisztelettel fordulni a másikhoz.
Én egy meleg - melegeket elutasító beszélgetést néznék meg (nyilván két korrekt és értelmes ember között)
És ennek mi értelme lenne? Szerinted meg lehetne “téríteni” a másikat?
@@eg4514 Miért, bármelyik esetben a "térítés" volt a cél? Nem. Az árnyalt gondolkodás elősegítése, a világ ezer rétegének kis kibontása. Ahogyan értelmezhető lenne ugyanez az említett témakörben is.
@@celiakrisztinafarkas6044 Csak amíg el lehet mondani a pro és kontra érveket mondjuk ennél a videónál (miért jobb egyetlen párral, vagy miért jobb többel) - és ez választás kérdése, addig melegnek lenni NEM választás kérdése, homofóbnak lenni meg csak az intelligencia hiánya. Ezekkel mit lehet kezdeni? A szexualitás kérdésében nincsenek érvek. A fóbiáknál sincsenek érvek. Semmi értelme.
En lennek a melegeket elutasito fel, de problema az, hogy ebben a liberalis vilagban nem lehet kimondani az igazsagot meg a leheto legkulturaltabb modon sem. Ra vagyunk kenyszeritve hogy hazugsagban eljunk.
@@tiboruray5320 de kit érdekel ha te elutasítod őket? Ha 10 év múlva lesznek tömegesen heteró elutasító emberek, akkor majd meleg leszel, vagy mit érdekelne téged hogy másoknak ez nem tetszik? 🤣🤣🤣
Fasza évad volt, köszi a tartalmat!😁🔥✌️
Hívő vs ateista
Fura, mert valahogy mindkettővel egyet tudok érteni.
eddigi legjobb rész!!
Nagyon jó beszélgetés volt!
A monogámia a legnagyobb tévút
Nagyon tetszik az egész, csak az nem, hogy a monogám alany miért éppen keresztény. A monogámia nem keresztény monopólium, jobban szerettem volna olyan ember hozzáállását látni, akinek nincs a szeme előtt a vallásos szemellenző.
Igen.
Katolikuskent is ugy gondolom, hogy a monogamia nem kereszteny ertek, es nem kereszteny erdek. Emberi.
Mindent a Bibliaval es a vallassal bizonyit csak. Lettek volna 'vilagi' szempontok is, hogy ne elezzuk ki ennyire
EZ EGY KURVA JÓ RÉSZ :DD
Kedves Anna ! TV-re kéne vinni ezeket az adásokat, de sajnos tudjuk, hogy a hatalomnak nem érdeke,.Pedig sokat javítana az emberek közti elfogadásban.
2:40 "elég hamar megkérted a kezemet" na vajon miért xdddd
Azért mert házasságon kívüli kapcsolat, ami bűn.
@@krisztian4694 Maga a kapcsolat még nem az, csak ha van kufirc is. Tegyük zárójelbe, mennyire nem értek ezzel egyet.
@@steeevy55 Maga a házasságon kívüli kapcsolat már bűn, az még pluszba rátesz hogy ha lefeküdnek.
@@krisztian4694
Ha nincs semmilyen szexualis jellegu megnyilvanulas ,akkor nem bun kapcsolatban lenni. Nem 1 napos ismeretseg utan hazasdnak az emberek. Van akinek evekig tart az udvarlas. Az udvarlas az maga a kapcsolat, csak meg szex nelkul.
Érdekes beszélgetés. Hát én üzennék mindekét félnek, vagyis az egyikhez inkább olyan kérdésem lenne. Ez a keresztény hozzáálás nagyon szép és ideálisnak találom, mivel én is igynősültem ilyen elvárásokkal és biztonság érzetben. Viszont az exem egyik pillanatról a másik ra elhagyott engem is és az egyházat is és vitte amjd idővel ellenem nevelte majd el is választott a lányomtól. Szóval minneél tökéletesebb valami, annál nagyobbat leht pofára esni.Sokszor hallom hivőktől, hogy Isten akarata ez meg ez.... biliában is ott áll , hogy nem jó az embernek egyedül lenni-szerzek neki segitőtársat ( mondja Isten) . Tőlem elvette és 15év mindenféle próbálkozás mellet nem adoitt másikat...nálam úgy látszik az van hogy jobb nekem egyedül ??? Ami meg ezt a polimor kapcsolatot illeti...itt nincs olyan versengés ? Mármint a nők nagyon tudnak egymással versengeni, féltékenyek lenni a másikra, hgoy az pl. jobban szereti, engem nem anyira mint azt a másik nőt..De mint férfimegértem én hogy ezzel is azzal is sex, de hogy ha szertem és mást jobban szeret ??? Egyformán nem igen működik még gyerekenél sem..ezt igy azt úgy , de nem egyforma...valakivel jobban kijövökm valakivel kevésbé...Ezek hogy működnek ? Mert ez igy mind elméleti... Mongyuk Bibliában is van pl. arra hogy 2 feleség és ott van a versengés..az egyik fiakat szül a másik nem tud..irigység stb.... És mi történne, ha esetleg ráakadna egy poliamor mégis egy igazira akivel monogám kapcsoaltot szeretne ? Mármint itt eléggé bezavarna a múlt hozzáálás...Lenne itt még sok kérdés mindkét félnek :-)
Mikor tanúlja meg az emberiség, hogy nincs tutti formula, hogy mindenkinek jó legyen...🤔Minden jó, ha minden fél jól érzi magát egy társulásban...🤔Az a szabály, hogy nincs szabály.....🙏🤔Nincs doghmatikus meghatározás Isten szeretetében, hogy mi a helyes....!🙏
Bárcsak a vallást ne hoznák fel az emberek, szerintem teljes mértékben hiba, mintha tekintélyre hivatkoznának
Azt hiányolom, hogy a hívő csávó nem emelte ki, hogy a Biblia szerint Isten nem ért egyet a többnejűséggel sem a válással, hanem azt mondja Jézus hogy az emberek szívének a keménysége miatt engedte ezt meg. De sosem értett egyet és nem jelölte ki követendő példának. Amúgy végtelenül intelligens vita volt.
Szép gondolatok voltak ebbe a részbe....én is így gondoltam...de nem jött össze....de megbékéltem és a páromon kívül senki....ez természetes dolog.
Kicsit zavaró, hogy Timót folyamatosan a vallást hozza fel.
Nem csak a vallásosak élnek monogám kapcsolatban.
Én nem vagyok vallásos, mégis taszít a poligámia minden formája. Próbálok nem ítélkezni azok felett, akik ezt az utat választják, de nagyon nehéz. Ehhez semmi köze Istennek.
nekem az a srac szimpatikus,aki egy novel el,szamomra ez a normalis
Egészséges embernek ez a normális
Nem vagyok képes elfogadni a polly kapcsolatokat nem tudom komolyan venni
eddigi legjobb
Én mind a két személyt megértem. Nyilván a keresztény maszlagot nem mivel hogy eléggé keresztény ellenes vagyok. Szerintem ha több van az egyáltalán nem baj,sokkal szabadabb és egyszerűbb. De nyilván mi emberek olyanok vagyunk hogy akit szeretünk azt nem akarjuk más karjai között tudni és mi se kivánunk mást ha valakit nagyon szeretünk így a keresztény srác érveléseit is megértem ezzel kapcsolatban
Mondjuk a csávó kissé ellentmondásos a kereszténységgel szemben hisz a keresztények azt vallják hogy szeress mindenkit. De most mégis azt mondja a csávó hogy ha mindenkit szeretsz akkor nem tudsz mindenkinek úgyanakkora szeretetet adni. Ez szerintem minden téren így van. Ezért bánj úgy másokkal ahogy ők veled bánnak
Salamonak és Dávidnak azért volt annyi felesége ,hogy megovaj őket az üldöztettéstől
Diplomaciai kapcsolatokat apolt azzal, hogy elvette a szovetsegesei lanyat. Akiket aztan sosem latott, csak papiron leteztek.
Cool ez a videó csak nem értem miért van mondat közepén megvágva néhány jelenet pl: 17:23
Poliamor vagyok ÉS keresztény! Ennek okán mindkét szélsőséget egyszerre tudom megérteni is, de cáfolni is bizonyos kijelentéseiket. Szívesen beültem volna harmadiknak erre a beszélgetésre, kíváncsi lennék pár kérdésemre hogy válaszoltak volna.
Akkor csak egy lator álkeresztény
@@zolib7610
???
😎😎👌👌👌👌
Ez nagyon durva, mármint csak a videó elején vagyok, de mindkét fél végletes számomra, valahogy egyikkel sem tudok azonosulni. Nah, kíváncsi leszek hogy esnek vagy nem esnek egymásnak. (jó, valszeg nem fognak. De egyet érteni sem szerintem.)
wow, ez érdekes volt.
Timó nagyon szépen és kellő intelligenciával magyarázza a saját nézeteit, de véleményem szerint azok attól még meglehetősen szűk látókörűek és hűen példázzák a "jó alattvaló" személyiséget. Valószínűleg nincs sem kellő tapasztalata sem ismerete a valós intimitásról, se a saját igényeiről és lehetőségeiről. Az érzelmi intelligenciájának fejlődése sem tart még ott, hogy megértse a poliamoria lényegét.
Egy poligám családban 3 anya meg 5 apa ( ez csak karácsonykor lenne buli a gyerek szempontjából😂) egyébként minden más tekintetben ez egy fertő! A monogam srác nagyon aranyos kívánom hogy legyenek nagyon boldogok❤
Szerintem sokan szeretnének házasodni de a jog annyira rátelepedett a házaséletre hogyha esetleg válásra kerül sor akkor elég sokat lehet veszteni. Ettől való félelem tántorít el sok embert a házasságtól. Én csak egyházi házassággal értek egyet a polgárival nem.
A témára reagálnek. A legnagyobb tisztelettel,gondolatkísérlet...amikor a két férfi 60 éves lesz,melyik lesz boldogabb? Melyiknek lesznek szerető gyerekei? Melyiknek lesz harmonikus háttere? Ha megbetegszik,kinek lesz gyöngéd ápolója? Kapuzárás után is elnek a férfiak 10-20-30 évig. Kórházban dolgozom,a vénkor szánalmas ha nincs támaszod.
Vagyis a félelem legyen a motiváció, ha döntés kell hozni? Abszolút esélytelen megtippelni, hol lesznek és kivel 30 év múlva. Jöhet betegség, halál, változások a személyiségben, stb. Amíg nem okoznak az emberek problémát (fájdalmat, sérülést, stb) másoknak, addig miért ne élhetne mindenki úgy, ahogy akar? Miért kellene mindenben egyetérteni és hasonlóan csinálni? Nem a vénkor a szánalmas szerintem, hanem szomorú dolog, ha valaki idősen magányos és beteg. Fiatalon még jól lehet leplezni,, idős korban már nem szokás annyira, már kevésbé van tétje. De simán lehet, hogy ez a srác 70 évesen is ott lesz egy idősotthonban 3 női szobatárssal.. és miért ne? Ha mindenkinek jó ez így.. (A másik oldal abszolút becsülendő, de a vallásos elkötelezettség abszolút ritkaság már. az emberek 80-90%a számára az már követhetetlen példa. Ettől persze a "többnejűség" sem követendő/követhető.. csak a lényeg, hogy itt a két szélsőség volt most.. és nagyon jó dolog, hogy ez így le tudott mégis zajlani.)
Erről nekem pont az a példa jutott eszembe, amit fentebb írt is egy úr, hogy hiába házasodnak tisztán, meg hittel, ha pár év múlva valaki meggondolja magát és lelép. Elsőre szép, de ők is csak emberek. Az érzelmek és szükségletek változhatnak. Ma már a házasságok fele, vagy több is mint fele válással végződik, tehát simán maradhat egyedül. Míg a másik lehet (ahogy FR_-ij4zz is írta) idős korában is körül veszik majd a nők. A szerető gyerekek szerintem más téma. Valaki akar, valaki nem és egy harmonikus szülő-gyerek kapcsolat is megtud úgy romlani, hogy többet nem szólnak egymáshoz. :(
@@FR_-ij4zz hát szarul néznek ki a hatvanas palik, a nők szerencsésebbek mert unokázhatnak, de a családelhagyó, szoknyabolond vénemberek rendkívül szánalmasak. pff három női szobatárs, 70 éves nő, haha, az más azon izgul,hogy jól működjenek a záróizmai ha wc-re siet...bizony drágáim, az öregség hamarabbb érkezik mint gondolnátok, azt az nem jó, ha nem fektettél be klassz családba...apropó : keresztény család, hálistennek sokan vannak még, csak nem veretik magukat nyilvánosan....nekem rengeteg szép családos ismerősöm van, sok...szép megöregedni a szerelmünkkel, na az gyönyörű....a szüleim is ilyenek
Szerintem az lesz boldogabb, akit szeretettel vesznek körül. Akár egy partner, akár több.
Szerető gyerekei annak lesznek, aki szeretettel nevelte fel őket. Ahogy az akár többszörösen is elvált szülők is fel tudják szeretetben nevelni egymás és akár a másik gyerekeit is.
Nem azon múlik, egy vagy több partner van-e, hanem azon, hogy milyen erős a szeretet az emberek között
@@donaldfofelugyelo5555 aha, azért romlik így évről évre a gyerekek "minősége" mert mindegy a közeg,, csak szeressük egymást gyerekek.... világos. Amit ön mond, az szemfényvesztés: a gyereket nem lehet ám becsapni, odaszánt, hiteles szülőkre tud felnézni a gyerek, csak ilyeneket tud tisztelni...csak nézzen körül az ovikban , iskolákban , milyen gyerekek vannak mostanában, és milyenek voltak mondjuk régebben, mikor még ciki volt házasságot, szövetséget törni és csonkacsaládot képviselni...Aki jobbrabalra kufircol, azt nevén nevezi a gyerek ám.
Mondjuk lehetne meg tobb no, mivel hogy kb 1 noi paroson meg a Vega vadaszon kivul kb egy no se volt.
Vagy nok nem akarnak szerepelni? :D
Mi lenne, ha az embert látnád meg bennük és nem csak azzal foglalkoznál, hogy mi van a lábuk között?
@@k.tarsoly5136 igaz, lányként mondva egyébként nem rossz ötlet, hogy most több nő között hallgathatnánk beszélgetést. Lehet, hogy sokkal jobban különbözne a véleményük egy férfiéhoz képest.
A nők uncsik 🙄
ja, az oscaron is lehetne tobb rendezo nonemu!!!!!!444
@@hehehaha3676 Hát kinek mi a preferenciája. Keresheted inkább férfiak társaságát, nincs azzal semmi gond, de szerintem nem az ember neme határozza meg, hogy “uncsi” lesz-e vagy sem.
Háromnál kicsit több gyerek?🤔hmm 3.5 gyerek 👌😁
Nagyon érdekes volt, köszönöm!
Sajnos a monogám kapcsolatban élő fiú részéről semmiféle nyitottságot és elfogadást nem érzékeltem, annyira idézi a bibliát, de a lényeget mégsem érti……😢 ne ítélj, hogy ne ítéltess….
Hiánypótló műsor!!!!!!!!!!
Valamit nagyon felrehallottal.
Egyaltalan nem itelkezett.
Az igaz, hogy a monogamia nem szigoruan kereszteny ertek es kivaltsag, de a lenyeg ugyanaz minden mas szemszogbol is.
@@Shaara1 köszönöm szépen…én a saját véleményemet írtam le, te pedig a tiédet…félrehallás nélkül!!!!
@@stohrtekla Igen, en felrehallas nelkul! Nagyon szivesen!
@@Shaara1 örülök…
Engem nem befolyásol sem isten sem a biblia abban, hogy monogám legyek. Csak eg,y emberrel szeretnék élni, csak neki adni mindent, és azt szeretném ha ő is ezt érezné felém.. ehhez istennek semmi köze, sem a kereszténységnek, sem másmilyen vallásnak. A gyerek pedig kettőnkvszerelmének legnagyobb gyümölcse kellene hogy legyen.
Szerintem éljük ki magunkat ahogy akarjuk..ki így ki amúgy....de viszont szerintem csak egy embert lehet szeretni úgy ahogy kell a halálig...úgyhogy vele éljük le az egészet...páros lények vagyunk...és tuti eggyel csak...a szex az más...az legyen már előtte meg...aztán a boldogság azé akinek adjuk...szerintem...de tuti hogy ha több van az már nem olyan elkötelezett vagy szerethető vagy érzelmes mintha egy igaz lenne....még ha a szex nagyon vonzó is....ha jót találsz és szereted és barátod és minden ami neked kell...akkor már más soha nem kell...ennyi..
Krisztus hogy szerethette az egyházat? 🤔
Két szélsőség. Na ez a baj az országgal, hogy két szélsőségből “lehet” választani és vagy ide, vagy oda “kell” állnod. Holott a megoldás mindig középúton van.
Kb. a félrek*rás van középúton, azt többnyire ismeri mindenki.
Nem kötekedés a kommentem és a kérdésem Feléd: Kérlek vázold fel nekem azt az arany középutat. :) Tényleg érdekelne. :) Üdv: "Al Bundy" :D
@@janoshorvath4384 Azt mindenkinek magának kell megtalálnia. A középút magányos lét, de megéri. Nekem legalábbis, mert mindkét, Magyarországon elérhető mítoszrendszerben dögivel vannak ellentmondások és én nem bírom a kognitív disszonanciát.
Saját, önmagadnak kialakított világnézet, na ez az ami hosszú távon kihoz ebből a beteg agyrémrendszerből.
Talán a videóim adnak ehhez valamiféle támpontot neked mi is ez, habár tuti nem fog neked tetszeni. De ez van.
@@fehauntoubeylaszlo Na felcsigáztál. Bele is nézek a videóidba.
Elképzelek egy poliamor Radnótit, ahogy a halál árnyékában megírja a Levél a hitvesekhez -című költeményét. A poliamoria mélységes mély lelki lustaság és félelem a másiktól mint olyantól, aki fontosabb nálam.
Ez mondjuk tudod miért ironikus?🫣 Mert Radnótinak köztudottan volt szeretője, akiről a felesége is tudott.
@@konyvmaraton5150 Figyelemreméltó megjegyzés. A szerető és a társ (szerelmesünk, kedvesünk, HITVESÜNK) totál más kategória. Az előző gyakorlatilag régies elnevezése az állandó szexpartnernek, szexhavernek, szexhaverinának, malacpajtásnak stb.. Ha Radnóti szerelemmel, meghitt intimitással kötődött volna a szeretőjéhez, akkor a halál árnyékában neki írt volna, vagy neki is. Igazából, amit te ironikusnak érzékeltél, az még inkább aláhúzta a lényeget. Az, aki fontosabb nálam, akiért meghaladom (vagy épp korlátozom) önmagam, akiért 'zuhanó lángok közt varázsoljuk át magam'; na, az a hitvesem, szerelmem, párom, kedvesem, és ebből (egyszerre) nem lehet több egynél, mindenki más (futottak még): szerető, szexpartner, ágyas, háremhölgy, több mint barát, több mint testőr, szexrabszolga, konzumhölgy, selyemfiú stb. csupán játszótárs, egészségügyi és/vagy mentálhigiénés szakasszisztens.
én osztogatnék pofonokat, nem osztozom!!!!!!!!!!!!!!!!
többi csaj süllyesztő.
de ateista vagyok
igeis kell a nagy ő, egy lelkitárs, egy CSAK NEKED, egy invidiális személynek békét és biztonságot nyújtó, ölelő kar.
Nem lett volna ez rossz, csak most megint volt valaki aki saját érvekkel válaszolt és volt aki a vallási nézeteiből fakadó véleményével.
Szerintem a hite az legalább annyira a sajátja, mint a másik éppen aktuális nézete.
@@phtcx ez a kommentem különösen az elejére vonatkozott. Egyébként én vele értek egyet legtöbb dologban. Csak én nem vallási alapon.
@@horvathadam693 Oké! Én is, de én lelki alapon is. Egyébként azt hiszem, hogy vitán felüli dolog, hogy a világban működő erkölcsi alapvetések bibliai alapúak.
21:01 Timótnak megjegyezném:
- Pál apostolnak a galátziabeliekhez írt levele 5.rész 16-26.
- Rómaiaknak írt levél 8.rész 5-14.
és a többi...
Ezeket az igeverseket a házasságon beül megélt, tiszta szexualitásra értelmezni a teljes Biblia ismeretében alaptalan és nagyon káros is. A szex Isten ajándéka, egy tök nagy örömforrás az életben, erős kapocs a házastársak között. Ha csak gyermeknemzés lenne a cél, akkor kegyetlenlenség Istentől, hogy közben ilyen jó érzés és ilyen erős a vágy. Nem a szexualitásunkat kell megfeszíteni, hanem a bűnt.
Mit szeretnél pontosan mondani ezekkel az igeversekkel? Hogy reflektál ez a 21:01-kor elhangzott részre?
@@Omlett1234Ha el olvastad, meg kell értned, ha nem érted, vagy CSAK másra származtatod azzal nem tudok mit tenni.
@@kargor9628 Ezt kérdezem, hogy Te mire érted?
Timót ezt mondta: "Vannak, akik nagyon prűden kezelik a dolgot, hogy az csak gyermeknemzésre, ezt élvezni nem szabad. A Biblia soha nem mondott ilyet, sőt."
Az általad említett igeversek azt mondják, hogy a test cselekedeteit kerüljük.
1Kor. 7.3-4.
A férj adja meg a köteles jóakaratot* feleségének, hasonlóan pedig a feleség is a férjének.
A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
*tartozását, pontosabban az eredeti szöveg alapján
Bocs de nem úgy van, hogy akibe szerelmes vagyok azzal sülve-főve együtt akarok lenni és azt szeretném, hogy csak egymáséi legyünk. Ez a poliamor inkább egy polikamu. Ezzel együtt jár a polikarácsonyi és poliszületésnapi ajándékok és mindegyikkel a politervek szövögetése a jövőre nézve. Ha ez nincs, akkor felejtős. Az arab férfinek is csak annyi felesége lehet amennyit el tud tartani megfelelő módon anyagilag és gondolom érzelmileg is.
Pap vs homoszexuális
Hol ott az ellentet? A Papanak kotelessege mindenkit egyforman szeretni es tisztelni, azert pap. A meleg meg attol lehet hivo katolikus, hogy nem tud minden parancsolatot betartani, mint ahogy senki mas sem.
Ugyan annak az érmének a két oldala.
én már több nővel szexeltem, DE, DE NAGYON DE, de mindig csak egyet választok magamnak, nekem nincs olyan hogy, na jó volt kiscsillagom, most megyek át a szomszéd Marcsikához, valahogy ma veled nem ment, szia... stb. Nem, bocsi erre nem lennék képes, hisz akkor onnantól kezdve az utunk elágazik, ÉN nem ŐT akarnám, és ha ezt még látja a PÁROM, akkor egyértelműen Ő se akarna már ENGEM, ha mással szexelsz és házasságban élsz, akkor ott már csak az anyagiak diktálnak, de az is lehet hogy egy bitang nagyot kefél minden nap a fullos barátnőd a főnökkel, azért nem mászkál feléd amikor az ágyban fekszetek, tulajdonképpen adok-kapok, kapok-adok a szex is és különben sem mártóznék meg másban és ezt értheted a nőben, nem mártóznék meg másban, a szex nálam szimbólum, testnedvek keverednek és ha lehet csak egyéével, mert nem állok jót magamért, ja nem csinálom gumival, szóval főként ezért se csaljon meg a nőm, ha érezed a szexuális vonzalmat akkor gyereket akarsz tőlem, és in is tőled, nincs több huzavona, vagy lesz gyerek vagy nem, egyébként se olyan egyszerű egy gyereket csinálni, nem felkúrogatni a nőket elölem, akkor nekem mi jut, ha én párt keresnék? Az agyo kurt nők hada? :D Ja, ha esetleg nyaltad ki az egyik nődet és mondjuk iszonyod van attól, hogy abban volt egy kukika is és tudja a "fasz" hogy mikor, akkor úgy csókolgatnád a kis puncikáját, hogy az előbb egy himbi-libi ott volt, hát nem tudom skacok!! xDXD Akkor ki is a fa... szopó? :D xD
Kicsit sok volt a biblia meg istenes szöveg, de talán az a normálisabb még mindig.
Szerintem a vallásosság a normális élettől eltávolítja az egyént.... A hite mindenkinek magánügye, de a vallások és az egyházak csupán mindenkori manipulációs eszközei a regnáló hatalmaknak. De a monogámia nem életszerű, sose volt az.
és vagyok én aki egyik se :'D
“Elég hamar megkérted a kezem” persze mert már meg akart pattintani 😂
Na igen, ezt a részét annyira nem reklámozzák, mert hát….az annyira nem szentséges!
@@timeagera1234 Ezt rosszul tudod. A szex es arra valo vagy nagyon is szentseges! Ok azert kulonboznek a normalistol, mert a szex mellett van mas is ami osszekoti oket, mig mas kapcsolatokban nincs( talan a lakashitel) es amikor a szex kihul, akkor a kapcsolatnak is vege.
o is ember, a hivoknek is vannak szexualis vagyuk, egy szoval nem mondta, hogy nincs vagy nem jatszott kozre, szoval nem tudom mi ezzel a problema :D
Ja egy olyan embernek mond meg hogy ne nézzen pornót, akinek már nincs lehetősége mondjuk, mert valamilyen baja van, akkor annak mond meg hogy ne nézzen pornót hallod :D