TransDolomitok 2.rész: "Alpok legszebb tava" 2021. /Italia/ 1440p

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 жов 2024
  • A Pragser Dolomitok igy első hallásra az átlagember számára nem mond túl sokat. De, ha hozzáteszem, hogy itt forgatják az Alpesi Őrjárat című filmsorozatot, talán már érdekes lehet. Sőt, az izgalmak fokozására még azt is közlöm, hogy itt található az Alpok deklaráltan legszebb tava, remélem, fel is keltettem az érdeklődést. Ennek fényében ajánlom megtekintésre a most következő filmet.
    Tartalom: „Kalandoraink, szokásuk szerint, egy tilosban eltöltött éjszaka után nekivágnak a feladatnak, mert igen, a Dolomitokban nem lehet lazsálni. Cél, első körben egy kétezres hágó. A dolgot némiképp nehezíti, hogy egy 100 éve a sziklába vájt burkolatlan hadiúton kell felszerpentinezni. Cserébe fantasztikus panoráma, szétlőtt erődök és felejthetetlen sportélmény a fizetség. Az, hogy a fő attrakció akkora nagy durranás-e, mint amilyen a híre, és, hogy sikerül-e lepacsizni Terence Hillel, még az sem kizárt, hogy kiderül a végén”
    Útvonal: Cimabache-Carbonin-Forte Vallandro-Rifuggio Prato Piazza-Platzweise-Ponticello-Lago di Braies /Pragser Wildsee
    Túrabeszámoló: cobranco.hu/tur...
    Fotoalbum: www.facebook.c...
    Cobranco youtube tagság:
    / @cobranco
    Cobranco ajándéktárgyak:
    www.polomatric...
    Honlap: www.cobranco.hu/
    Facebook: / cobranco.zoltan
    Kerékpár-kiegészítő: www.kellysbike...
    Kerékpár-alkatrész: www.bikediscou...
    Facebook Vadkemping csoport: / vadkemping
    További videók,képek,túrabeszámolók itt:cobranco.hu/
    Special thanks for drone recordings:
    Mauro Cavalli:
    / @maurocavalli
    Alessio D'Apice:
    / alessiodapice
    Andap FPV:
    / @andap16
    Antonio Costanzi:
    / @antoniocostanzi3886
    Flores Munari:
    / floresmunari53
    FlyWithMe:
    / @flywithme82
    G. G.:
    / @guidogarezzo19
    GQ Gabriel Quintero:
    / gabrielquinterook
    mago man:
    / bigmagos
    Marco Caramello:
    / @marcocaramello1033
    Max Ghezzi :
    / mextrix3d
    Mazinga G - drone experience:
    / mazingag1
    Petr Podroužek:
    / @petr-podrouzek
    Shahristani vlog:
    / @shahristanivlog
    Ágoston Tóth:
    / @toth_ago
    Cico's Channel:
    / federicoturchi
    Claudio Paterniti MavicPro Insta360:
    / @claudio.paterniti
    DAV 4K:
    / dav4k
    David Zalka:
    / davidzalka
    Dolomiti Live Cam:
    / @dolomitilivecam9444
    Life and Adventure:
    / @lifeandadventure5303
    Marvinho dos Santos:
    / snowsammyable
    Matteo Zampini:
    / 74teozam
    Stefano Gazzoli.:
    / @stefanogazzoli
    Aa Bb:
    / @thehycks
    modo83:
    / @modo83
    Never Stop Exploring:
    / @neverstopexploringx
    3 Zinnen Dolomites:
    • Video
    #olaszország #alpok #dolomitok #kerékpártúra
    Bicycle-tour in Dolomits. 2021.
    Camera: Gitup Git2, Panasonic HX-WA30,
    More videos here: cobranco.hu/

КОМЕНТАРІ • 71

  • @cobranco
    @cobranco  8 місяців тому +10

    Szeretném ismételten és nyomatékosan megköszönni, azoknak, akik aktív formában is támogatják a túráinkat. Ráadásul, aki nem szeret várni, ahogy igértem, az exklusív kör számára a videók premier előtt is láthatóak lesznek, sőt láthatóak is már.
    ua-cam.com/channels/LWIjsOP2yWI7YX2szpbqsA.htmljoin

  • @tamass6612
    @tamass6612 8 місяців тому +14

    Jó látni újra Istvánpistit Cobranco filmben,..... bár nagyot alakított Steven Seagal mellett a Lángoló biciklisben, ....💪na meg a Kétkerekű erődben is ❤

  • @beatatakacs4369
    @beatatakacs4369 8 місяців тому +9

    Nagyon köszönöm a videókat! Remélem nagyon sokáig láthatok még sok-sok új videót! Amennyiben a térdének úgy jobb, legyen ebike, nekem akkor is Cobranco közvetítésével nyílik meg a világ! Új tájakat látok ahova én nem biztos, hogy eljutok. A filmek hosszúsága tökéletes!

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +5

      Kedves Beáta! A villanybringa gondolata részemről, főleg e videó után elég nagy arcvesztés, a film készítése óta eltelt 2 és fél év alatt nem lettem fiatalabb, sőt egyéb más problémák, gondok jöttek, jönnek. Ahogy mondani szoktam, az élet írja a forgatókönyvet, mi csak szereplők vagyunk a végtelen szappanoperájában. Ha már a film hosszúsága szóba került, köszönöm a reagálást, viszonylag ritkán kapok ez irányban visszajelzést, főleg annak fényében, hogy a videóim nem éppen szabványos hosszúságúak, néha, mondhatni, maratoniak. Örülök, hogy ennyire tetszenek a filmek, itt most az "ennyire" szón is hangsúly van, külön köszönöm a nem kicsit nagylelkű támogatást, remélem a nehézségek ellenére a továbbiakban is meg tudok felelni az elvárásoknak. Üdvözlettel Cobranco

  • @dr.csanyiimre9143
    @dr.csanyiimre9143 8 місяців тому +7

    Zoli, annyit emlegeted szegény Vad Katit, hogy legközelebb igazán magatokkal vihetnétek az Alpokba! Előttetek tekerne mint motivátor (bár mostani önmaga inkább lelombozó lenne) 😅

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +2

      Na igen, a jó öreg Kati :) a "jó öreg" jelző mára már szó szerint is ráillik. Igazándiból azért emlegetem mindig Őt, mert már nincsenek klasszikus értelemben vett pornósztárok, nincs kivel példálózni.

  • @laszlosimandi6655
    @laszlosimandi6655 8 місяців тому +4

    23:18 a 2022 májusi Google maps felvételen még látszik a matricátok.

  • @Csilipalmer
    @Csilipalmer 8 місяців тому +2

    Felháborító, hogy István Pistinek nincs Cobrancos hátizsákja.🤣🤣🤣

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      Mindene van, csak mindent /is!!/ otthon hagy :)

  • @Taki747
    @Taki747 7 місяців тому +2

    Perfekt volt, mint mindig! Gyönyörű tájak, kiveteles szereplők... :-) Köszönöm.

  • @placi61
    @placi61 7 місяців тому

    Utána néztem a Braies szálló 1945-ös sztorijának: ami érdekes Horthy fia is a foglyok között volt. A piszkos 12 vel kapcsolatos párhuzamnak nem találtam nyomát viszont a fogoly menekités így is érdekes volt:en.m.wikipedia.org/wiki/Transport_of_concentration_camp_inmates_to_Tyrol en.m.wikipedia.org/wiki/Transport_of_concentration_camp_inmates_to_Tyrol 1:20

  • @attilagacsalyi5039
    @attilagacsalyi5039 7 місяців тому

    A barátom, aki mindkét műfajt műveli, azt mondta, hogy villanymontival sokkal jobban el lehet fáradni, mert olyan sikerélményt ad, ahogy haladsz fölfelé, hogy tekersz, mit az őrült.

  • @rellapu
    @rellapu 8 місяців тому +1

    A video jó, csak kevesebb selfiet főleg a tédről!…a tájban inkább gyönyörködnék!

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +1

      Vettem :) Bár azért azt megjegyzem, hogy a csatorna profilja csak részben a természet bemutatása, a szelfi nem öncélú, fontos a sportrész és a velünk történt események érzékeltetése miatt is. Nyilván az arányokon lehet vitatkozni.

    • @rellapu
      @rellapu 8 місяців тому +1

      @@cobranco hatalmas tisztelet a tudásodnak, felkészültségednek. Pistivel jók vagytok, gyönyörű helyeken jártok, de számomra érthetetlen hogy azt a qrva kamerát miért kell állandóan rángatni?…hol a kerék, hol a kormány, hol a pedál? A sisakkamerás volt a legjobb rész, mert akkor nem tudtad baxtatni.

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +6

      @@rellapu Logikus az érvelésed, sőt, könnyebb is lenne fix képpekkel dolgozni, de nekem az a koncepcióm, hogy a hosszú monoton snittek unalmasak lehetnek, főleg, ha egy 2 és fél órás filmről van szó. A gyors váltások, kormány, pedál, szelfi a mozgás érzékeltetésére szolgál. Tudom, hogy a legtöbb túravideós kolléga hosszú fix kamerapozíciókkal dolgozik, percekig mutatja szemben az utat, míg kifejti monológját, nem mondom, hogy ez rossz, de én másképp csinálom.

  • @TerraMp
    @TerraMp Місяць тому

    Nehéz volt feljönniük 1kW-al 😂🤣😂

  • @zsuzsacsury4915
    @zsuzsacsury4915 8 місяців тому +6

    Megsüvegelendő teljesítmèny....azért tegyük helyére a dolgokat. Pedelec kerékpár....nem motor. Akkor megy, ha tekered...ha nem, nem is megy. A könnyebbség a rásegítés...és!!! Ezek az elktromosak, rásegítés nélkül is ugyanúgy használhatók. Csak tudnak filmezni közben. Ne tessék mindig fikázni...Nagyon f@sza csávók vagytok az IstvánPistivel. Nagyon szeretem a filmjeidet. Mindig megsüvegelem a teljesítmènyeteket. Egyszer kölcsönözz ott a Dolomitokban egy Ktm macinát és csinálj meg egy ilyen túrát. Csak a tisztán látás végett...

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +6

      Igen, ebben a részben kicsit többet kaptak a villanyosok a szokásostól, mert írritált, hogy, kiköpjük a belünket, ezek meg karosszékben sziesztáznak felfelé. Nem kell helyretenni a dolgokat, nyilván tudom, hogy a pedelecet is tekerni kell, hogy menjen. Igen, rásegítés nélkül is lehet tekerni, bár én még embert nem láttam, aki ezt tette volna. Sajnos nagyon úgy tünik, hamar meg fogjátok látni, hogy teker Cobranco a villannyal, mivel olyan mértékű a térd romlásom, hogy attól félek, nem lesz más megoldás.

    • @tothist7697
      @tothist7697 8 місяців тому +2

      @@cobranco Teljesen világos, hogy mi a problémád a tömeges villanybringázással. Olyan helyzetekbe kerülnek arra alkatmatlan emberek, hogy fűnyíró elven fog jönni a rendszabályozás a problémák miatt. Az csak szánni való, hogy még az ülés magasságát sem állítja be jól a nyájas sportember, és csámpásan, sarokkal teker. De az ilyen lefelé kerül igazán bajba, fék asszisztens ugyanis nincs. A tuning csak felfelé megy, és velem is száguldott szembe idén nyáron a Sasfészekből lefelé egy kikerekedett szemű öreglány visító fékekkel... remélem nem a sziklafal állította meg...

    • @ivans.3985
      @ivans.3985 8 місяців тому +2

      ​@@cobrancoMiért irritál téged,hogy más nem akarja kiköpni a tüdejét kerékpározás közben?Az pedig nagyon bosszantó,ahogy kocázod őket.Nem kell lenézni más embereket.Szerintem vegyél példát Velekei kollégáról.

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +4

      @@ivans.3985 Nem értetted az okfejtés lényegét, elötted, tothist leírta lefordította a gyengébbeknek. Megértem, hogy mindenkinek csak a "koca" marad meg és az cseng le, hogy lenézek másokat, de tudomásul kell venni, hogy vannak olyanok, akiknek nem való ilyen hely. Kicsit morbid példa, de egy 90 éves járóképtelen ember se megy a hegyek közé, pedig van elektromos kerekesszék. Velekei pont nem jó példa, mivel valamelyik videójában hasonlóan fejtegeti a témát, igaz, a koca szót nem használta. Ha megnyugtat, és ezt az első válaszomban leírtam, nemsokára én is a "kocák" táborát fogom gyarapítani és ezt büszkén vállalom :)

    • @zoltanberegszaszi9293
      @zoltanberegszaszi9293 8 місяців тому

      ​@@cobranco tényleg? Egy világ omlott bennem össze 😢. De persze ha egészségügyi okból az sok mindent felülír.

  • @laszlopapik7782
    @laszlopapik7782 8 місяців тому +1

    Szabadnap, újabb Cobranco videó 👍🏻 (így lenne ötösöm a lottón, ha játszanék. De nem teszem, helyette nézem az Istvánpisti&Co-branco párost. De ha már megérzés, lehetne Cobranconak is ötöse,...😂 Minden ilyen nap megér egy matricaragasztást ☝🏻) Ismét nagy köszönet! 👌🏻

  • @pál-t7u
    @pál-t7u 8 місяців тому +1

    Nagyon jól sikerült ez a túrátok is, gratulálok a teljesítményetekhez, ami meg a E-bike-okat illeti, teljes mértékben igazad van, csak egy megjegyzés, egy ilyen túrát, ekkora csomagokkal ilyen emelkedőkkel nem tudnátok villanybringával teljesíteni, mert nem bírná az aksi, de még ha vinnétek pótaksikat, akkor is gond lenne hogy folyamatosan tölteni kellene őket.

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      Igen, a vadkempinges csomagos túrák nagyon összeszűkitik a határokat a E-Bike használatakor, de a technika, választék bővülése, és nem utolsósorban árak tekintetében is lehet már kompromisszumokat kötni. Témakör kidolgozás alatt...

  • @annaAnna013
    @annaAnna013 4 місяці тому

    Köszönöm nektek, nagy élmény minden videótok ! Mindenkor jó gurulást !

  • @tiborpallag6400
    @tiborpallag6400 8 місяців тому

    Ahogy nagyonmüveltnek látszani akaró századparancsnokunk mondta: Elrepült felette az idő vasfoga.

  • @editalaszloova9059
    @editalaszloova9059 8 місяців тому +1

    Ez igen!Jól kezdődik az évünk!Köszi Nektek! Józsi és Edit 🙌

  • @moldovangloria3580
    @moldovangloria3580 2 місяці тому

    🤗🙏🌻

  • @laszlosimandi6655
    @laszlosimandi6655 8 місяців тому

    2:15:12 ismeri a sógor a töpörtyűt. Grammel, így hívják legalábbis Karintiában.

  • @laszlosimandi6655
    @laszlosimandi6655 8 місяців тому

    1:30:48 Természetesen elnézzük.
    Azt viszont nem, hogy nem fél év múlva, hanem 3 év múlva!

  • @zofofozo9392
    @zofofozo9392 7 місяців тому

    Köszönöm szépen, megint igazán jól szórakoztam, és gyönyörködtem. István is nagyon jó fej, nagyon szimpatikus. Ja és nekem is van olyan kis csodalámpám, a Temuról😂! És a hálózsák terén is megnyugtattál, hogy jól döntöttem a méret/ hatékonyság szempontjából.

    • @cobranco
      @cobranco  7 місяців тому

      Örülök, hogy tetszett! A hálózsák megválasztása nem könnyű ügy, nekem kiváltképp, mert utálok cipelni, ugyanakkor meg fázós is vagyok. Kompromisszumokat kell kötni, szerencsére elég széles most már a választék.

  • @ZTNKEM
    @ZTNKEM 8 місяців тому

    A film szokás szerint jó. A dal, Comanchero 1984-es.

  • @FeketeTibor-d6u
    @FeketeTibor-d6u 8 місяців тому

    Mennyi ideig gyakoroltad kimondani a "halivúdosították" szót?

  • @csabafekete
    @csabafekete 8 місяців тому

    Gyönyörű hely - nekem pont a 2013-as nyári idényben volt szerencsém megnézni. Akkor még a "rendőrörs" épületében nem volt étterem. Mindazonáltal nálam a top első helyezett még mindig a Königssee. ; ) A fjord-szerű tavon, a sziklafalak mögött megbújó templommal.. hú azt nagyon nehéz felülmúlni! Ha visszagondolok arra, amikor a trombitás játszott a kis elektromos hajón és a sziklafal visszaverte 1-2 másodperc spéttel a dallamát, még most is libabőrös leszek!

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      A Kőnigsee-vel való összehasonlítást már többen felvetették, jogos, bár tájügyileg csak Alpok közös bennük, de az tény, hogy TOP 5.-ös mindkettő.

  • @janosszoke7697
    @janosszoke7697 8 місяців тому

    Megint egy csodálatos videó. De lehetne egy kicsit sürübbeb? Ugyan is, elfeljtem az előző részt. Ja! A Wald nem vad, hanem erdő. Köszi. Várom a folytatást 👍

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      Már nem rémlik miket beszéltem, a német sosem volt az erősségem, de úgy rémlik a wild-t emlegetem párszor, leginkább a tóval kapcsolatban.

  • @zoltannemeth6925
    @zoltannemeth6925 9 місяців тому

    Hát ez bizony nagyon kellemes meglepetés volt. Köszi druszám!

  • @zsoltherczegzsozsi
    @zsoltherczegzsozsi 8 місяців тому

    Na pakoltam és mentem 😊
    Ezt nekem is látnom kell ez egy csoda

  • @acs7314
    @acs7314 8 місяців тому

    Éppen tegnap fejeztem be az előző részt ! :-) KÖSZI !!!!

  • @akoska1313
    @akoska1313 8 місяців тому

    Az Alpok legszebb tava lenne? Hát azért a Königssee simán a nyomdokaiba ér szerintem.

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      Ez a hivatalos. Nyilván, egyéni megitélés kérdése, az biztos, mindkettő ott van a Top 5.-ben.

  • @laszlototh7125
    @laszlototh7125 8 місяців тому

    Nagyon szuper új évi kezdés.Köszi.

  • @dkarel
    @dkarel 9 місяців тому +1

    Köszi Mester!

  • @kisjuliannaminyane9708
    @kisjuliannaminyane9708 8 місяців тому

    Nagyon szuper köszönöm imádom❤

  • @szzs2276
    @szzs2276 8 місяців тому

    Szia.Jok a videok mint mindig, koszonjuk. Azokat a szint, tavolsag, magassag stb adatokat amiket kinyomtattok honnan toltitek le , hol erhetok el?

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      Mindig máshonnan. Általában CyclingCols.

  • @alfabeta3101
    @alfabeta3101 8 місяців тому

    Pazar mint mindig. Köszönet.

  • @zsoltsz1492
    @zsoltsz1492 8 місяців тому

    Nagyon ütős környék!Remélem a Tre Cime sem maradt ki!

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      Majd kiderül :)

  • @viktorkathi9871
    @viktorkathi9871 9 місяців тому

    Sok hátszelet idén is!

  • @peterszokol873
    @peterszokol873 8 місяців тому

    Zseniális! Ez mindent visz!

  • @kirschakos
    @kirschakos 8 місяців тому

    Jó rész volt ez is :)

  • @trisz444
    @trisz444 8 місяців тому

    Köszönjük! Egy élmény volt megint! A vége főcím el lett írva, de ez nem von le az élményből. :-)

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +1

      Ha az "Alpesi őrjárat"-ra gondolsz, nem elírás, tudatos, később világos lesz.

    • @trisz444
      @trisz444 8 місяців тому

      @@cobranco DOLOMOTOK 2021 2.NAP

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому +1

      @@trisz444 Ja, hogy erre gondolsz, sajnos az a relive klip, amit gondolom még Istvánpisti írhatott el mikor a térképet szerkesztette, ez már utólag nem javítható, köszi az észrevételt.

  • @noravajda9772
    @noravajda9772 8 місяців тому

    Nagyon szépen köszönöm nektek! 😊🚴

    • @cobranco
      @cobranco  8 місяців тому

      Mi köszönjük a megtekintést!

  • @viktorkathi9871
    @viktorkathi9871 9 місяців тому

    Thanks

    • @cobranco
      @cobranco  9 місяців тому

      Köszi Viktor, megtisztelsz az extra ajándékkal!