Akkor szerintem ezek a pillanatok azok amikor megéljük és megértjük hogy miről is szól valójában ez a (magyaroknak ) legendás alkotás! Hatalmas köszönet és hála!!!
Én a mai napig játszom ezt a számot és hihetetlen, hogy a mai fiatalok is milyen szinten szó szerint üvöltik a refrént..... gyerek fejjel sokat hallgattam ezt a dalt, most hogy felnőttem, most játszom is. Imádom! Gyönyörű dal..
Csodaszép dal és komoly mondanivalója van. Én akkor még igencsak gyerek voltam, amikor ez a zene iródott, de nekem gyerekként is átjött a mondanivalója.
Én 3 éves voltam akkor. Azóta 40 év telt el. De Európa, mint történelmi kontinens, amiről a dal szól, nem változott. Csak a politikai hatalmak, akik a saját érdekeik mentén uralni akarják. De ez a föld a rajta élő népeké. Befolyásra törő hatalmak nem téphetik szét. Nem téphetnék szét... csak ha hagyjuk, mi a nép, az "Isten adta nép".
3 éves voltam amikor ez a dal született, 1982ben. Akkor Európáról énekelni amikor még más hatalom alatt álltunk bátorság és büszkeség volt, mégis engedték. A 2020as években Európáról énekelni, már nem ugyanaz. A történelmi kontinens nem változott, amiről ez a dal szól. Csak a politikai berendezkedés. De ettől függetlenül ezt a dalt szerintem meg kéne hagyni történelmi értéknek, és nem szabadna politikai érdekek mentén használni. Ahogy a kokárdát sem. Ahogy Orbán Viktor mondta annak idején, a haza nem lehetnék ellenzékben. Ennek akkor is igaznak kell lennie, amikor ő van hatalmon.
@@mr.enyediszabolcs szerintem is igazad van ebben. De hogy lehetne ezt a kettészakított országot újra egybehozni? Amikor családok szakadtak szét amiatt, hogy egyik jobbra a másik balra... Vicces sztori: társasházi közös képviselő vagyok, tartom a közgyűlést, dönteni kéne, hatalmas veszekedés alakul ki lakók között mire az egyik odaüvölti a másiknak, hogy te Gyurcsány, mire a másik vissza neki, Te Orbán! Én meg magamban... hol marad a régi jól bevállt "k**a any**d!"?! 😀
Kedves pinceaszka! De igen akkor is őrjöngtek a fiatalok a rock koncertek első soraiba, de az más volt, mert a zenéknek volt mondanivalójuk, és azt ott mindenki egy kicsit magáénak érezte. Igen az Európának is van mondani valója, mégha '82 ben ezt nem mindenki értette akkor is.
Akkoriban még nem volt szokás a koncerteken őrjöngeni. Arra voltak a bulik. Meg aztán nem is nagyon értettük, mit akar Európával. Mostmár tudjuk, hogy mi lett ennek a vége...
Akkor MÁR nem :D Nézd meg a rock and roll meg a beat korszakot :). De ez a dal egyébként is kevésbé őrjöngős, nincs mire őrjöngeni csak együtt énekelni :)
de durva, hogy ma már senki nem énekel így élőben....mennyire eredeti, mennyire jó már, pedig én utálom ezt a témát és a szöveg is giccses...de mindenképp éneklésből 5
egjegyzések edit kiralyszasz edit kiralyszasz3 perce I LOVE EUROPE NEW AGE PROFIL UA-cam 2 END FACEBOOK EDIT KIRALYSZASZ & VIKTOR KING BUDAPEST HUNGARY KONCERT 1988? Budapes end my girl Réka Takács & GYULA TAKÁCS REVANS ,STÁB GROUP BUDAPEST HUNGARY MEMORY Válasz
Like aki 2020-ban is ezt hallgatja
És ez tetszik?
ua-cam.com/video/M0YZTOqtHbY/v-deo.html
August, 2020
This is great ballad
Like aki soha nem hallgatja ezt a ricsalyt
@@olegdc10 2021
"2021 és a dal él!
Браво!!! Миклош Варга бесподобен. Спасибо венгерским рок-музыкантам 70-х! Талант дарованный богом! Привет из далёкой Сибири!
Лет сорок тому назад услышал эту песню по советскому ТВ. И вот она вновь звучит у меня дома. Хорошая песня не пропадает. Нетленка!
Gyönyörű! varga Miklós ezért született hozzánk! Köszönöm az élményt! boldog Újévet kívánok az előadónak is!
Akkor szerintem ezek a pillanatok azok amikor megéljük és megértjük hogy miről is szól valójában ez a (magyaroknak ) legendás alkotás!
Hatalmas köszönet és hála!!!
Nem csak nekünk!!!
nagyon gyönyörű
a szöveg és a dal
mar majdnem 40 éve seit ich zum ersten mal gehört habe einfach Zeitlos sollte eigenlich sie Europäische Hymne sein
Danke Schumi
Should be the European Anthem!!
Én a mai napig játszom ezt a számot és hihetetlen, hogy a mai fiatalok is milyen szinten szó szerint üvöltik a refrént..... gyerek fejjel sokat hallgattam ezt a dalt, most hogy felnőttem, most játszom is. Imádom! Gyönyörű dal..
Nagyon gyönyörű ez a gyönyörü dal ❤
Nagyon aktuális dal.
Most talán még aktuálisabb mint valaha és Miklós is az áldását adta egy feldolgozáshoz:
ua-cam.com/video/M0YZTOqtHbY/v-deo.html
gyönyörű dal europában lakom .
Csodaszép dal és komoly mondanivalója van. Én akkor még igencsak gyerek voltam, amikor ez a zene iródott, de nekem gyerekként is átjött a mondanivalója.
Én 12
Én 3 éves voltam akkor. Azóta 40 év telt el. De Európa, mint történelmi kontinens, amiről a dal szól, nem változott. Csak a politikai hatalmak, akik a saját érdekeik mentén uralni akarják. De ez a föld a rajta élő népeké. Befolyásra törő hatalmak nem téphetik szét. Nem téphetnék szét... csak ha hagyjuk, mi a nép, az "Isten adta nép".
Какая красивая песня...
Nosztalgia! De Imadom ezt a dalat is! 😊👍👌
Lengyel, magyar - két jó barát,
Együtt harcol s issza borát,
Vitéz s bátor mindkettője,
Áldás szálljon mindkettőre.
Polak, Węgier, dwa bratanki - I do szabli, i do szklanki. :)
From Hungarian brother
@@sam_the_green_lemurschanne8899 baratos a amigos♥️
wegrzy i polacy to teraz raczej bracia w nacjonalizmie, antysemityzmie i homofobii!!!
Kedvenc dalom
Gratulalok
Nagyon sokszor halgatom ezt a szamot
A 80 as evekben ez a szam ment a bulikban Kolozsvaron
gyönyörű ez a dal!
2024 nagy slager nekem meg mindig!
Nagyon szép ez a zene bár mikor meg halom el sirom magam😭😭😭
Antwerp enhallgatom a regi szamomlat nosztalgia jolesik udv
3 éves voltam amikor ez a dal született, 1982ben. Akkor Európáról énekelni amikor még más hatalom alatt álltunk bátorság és büszkeség volt, mégis engedték. A 2020as években Európáról énekelni, már nem ugyanaz. A történelmi kontinens nem változott, amiről ez a dal szól. Csak a politikai berendezkedés. De ettől függetlenül ezt a dalt szerintem meg kéne hagyni történelmi értéknek, és nem szabadna politikai érdekek mentén használni. Ahogy a kokárdát sem. Ahogy Orbán Viktor mondta annak idején, a haza nem lehetnék ellenzékben. Ennek akkor is igaznak kell lennie, amikor ő van hatalmon.
Szerintem ők kettészakították a hazát, így egyszerre van kormányon és ellenzékben egyaránt. Szerintem.
@@mr.enyediszabolcs akkor ezek szerint Ő folyamatosan önmaga ellen harcol? De miért? Legalább önmagával legyen már kibékülve, ha másokkal úgysem tud.
@@mr.enyediszabolcs szerintem is igazad van ebben. De hogy lehetne ezt a kettészakított országot újra egybehozni? Amikor családok szakadtak szét amiatt, hogy egyik jobbra a másik balra...
Vicces sztori: társasházi közös képviselő vagyok, tartom a közgyűlést, dönteni kéne, hatalmas veszekedés alakul ki lakók között mire az egyik odaüvölti a másiknak, hogy te Gyurcsány, mire a másik vissza neki, Te Orbán!
Én meg magamban... hol marad a régi jól bevállt "k**a any**d!"?! 😀
1983-as dal, kislemezen inkább csak az 1984-es kiadása tette ismertté.
Nagyon szép!!!!!
Imádom!!!!!!
:-)
De nagy ez a dal.,,, :)))
Therefore you should understand, I love her:
the old Europe, the proud lady.
I ask you, estimate her!
The old Europe, the beautyful lady.
..."I beg you, appreciate her"...
Nagyon szép szám!
Csak az ökör,nemértette,alényegét!!!
Szeretünk mèg mindig ❤❤❤❤❤❤❤❤😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢❤❤❤❤❤❤
Gyönyörü ez a dal!!!!
Imádlak benneteket, szavaitok Isten fuleiben sutyorogjanok..... Mert különben Európa el van veszve..
Szuper! Nagy kedvenc!
Szeretlek Európa
Aktuálisabb,mint valaha!!!Védjük meg a "Vén Európát"!!
Köszönjük. Azt hiszem
nagyon szèp hangja van
😎🐎☀️ örök szerelem 💓 Vén Európa 💓😘
Imádás van
Slovensko ❤❤❤
nagyon jó énekes.
Hát igen,most....
Hát mit mondjak le a kalappal Varga Miklos előtt óriási hang.
..........és aki már 30 éve ezt is hallgatja??????
Nagyon aktualis jatszani kellene sokszor terjumk eszre MINENKI!,,,,
❤
Kb. 4 éves bejegyzések. Ma talán aktuálisabb, mint bármikor 😢
De Imadom✌❤❤❤❤❤🎶🎤
De utálom
@@gyaraki53 Be kaphatod az EU-ricsalyal egyűtt
Mostanra megtudtuk, hogy mi a mondanivalója.
varga miklós :-)
Én maradtam Május elsején.
Márciust a lépcsõn állva vártam én.
Petõfi, Táncsics, Kossuth mindegy már nekem,
Megtalálsz minden ünnepen.
Kedves pinceaszka! De igen akkor is őrjöngtek a fiatalok a rock koncertek első soraiba, de az más volt, mert a zenéknek volt mondanivalójuk, és azt ott mindenki egy kicsit magáénak érezte. Igen az Európának is van mondani valója, mégha '82 ben ezt nem mindenki értette akkor is.
Mikor volt ez a koncert?
jó
.HIUUUUUUUUUU.......
..........
...............
Akkoriban még nem volt szokás a koncerteken őrjöngeni. Arra voltak a bulik. Meg aztán nem is nagyon értettük, mit akar Európával. Mostmár tudjuk, hogy mi lett ennek a vége...
Akkor MÁR nem :D Nézd meg a rock and roll meg a beat korszakot :). De ez a dal egyébként is kevésbé őrjöngős, nincs mire őrjöngeni csak együtt énekelni :)
Miért nincs ez fent Spotify-on???
Gocofk❤
EVROPA
Vajon a 4 emberkenek mi nem tetszett?
dehogy! azt hitték az a letöltés gomb!
Itt az új verzió német művészektől. Leslie Mandoky ugyebár valahol még csak magyar is. ua-cam.com/video/odKshmzrIHQ/v-deo.html
kriszta. egy gyönyörű nő.
itt a leirasokbol ug ylatom nagyon sokak vannak akik nem ertik Miröl enekel Miki! szerintem azert mert tuuuuuuuuuuuul fiatalok ahozzaszolok!
sziveri maria de írni azért tudnak......
Nová pesnička Ed cchiron
Be jo vagy mindig a p mobil ba is nagyon jo voltal
de durva, hogy ma már senki nem énekel így élőben....mennyire eredeti, mennyire jó már, pedig én utálom ezt a témát és a szöveg is giccses...de mindenképp éneklésből 5
Mellesleg én is akkor voltam fiatal.
2023 - Európa védelme most még inkább előtérben, fehér nemzetek ébresztő!
🤣
@@EchoEncounters ?
A leg jobb
nagyon idôszerû nemcsak hallhatni...de tenni,tenni kell!!
egjegyzések
edit kiralyszasz
edit kiralyszasz3 perce
I LOVE EUROPE NEW AGE PROFIL UA-cam 2 END FACEBOOK EDIT KIRALYSZASZ & VIKTOR KING BUDAPEST HUNGARY KONCERT 1988? Budapes end my girl Réka Takács & GYULA TAKÁCS REVANS ,STÁB GROUP BUDAPEST HUNGARY MEMORY
Válasz
Első világháborús képekkel megrendítő lenne.
ja vagy a mostani lefejezősekkel ...
Aki ennek a dalnak nem érti a lényegét, az nem Ember! Nem is Állat! Az Állat is érti!!!!!!!!!!!!!!!!
Hogy ertsd a dal lenyeget,ahhoz fel kell nöni. valoszinü hogy a 20 ember kinek nem tetszett ez a szam, meg nem nött fel ehhez a csodalatos dalhoz!
Már húszon kettő! Sajnos nem értik a lényegét. Ha egyszer nem magyarok miért is értenék?
@@kovacszoltanjanos8850 ehez nem kell magyarnak lenni hogy értsd
Sajnos ez már nem így lesz
A vén poloska
Sajnos, ma már Európa nem az az Európa. Az Unió tönkreteszi az értékeket! 😞
Nem találtam meg már a régi fekete-fehér klipet...:/ Az sokkal jobb volt mint amiket mostanában feltöltenek...
ja bocs. európa gyönyörű, kriszta ronda.
megszülte, a demagóg "magyar min.elnököt!!! ezt értsd meg O.V.!!!! /és ne etesd a magyar népet!!!
/ne csak stadiont,cirkuszt adj a népnek/!!!
A legundorítóbb politikai giccsdal ...
Miféle politikai giccsdalrol beszélsz? Ez egy legalább 20 ha nem 30 éves felvétel. Amúgy pedig igenis szép dal.
Inkább a legaktuálisabb! ;-)
Adig hallgassuk,amig oda tartozhatunk...aztan megint johet a szabad europa radio....
A dal szép, bár ez az előadás nem a legjobban sikerült. Valahogy nincs benne spiritusz. Lehet, hogy a rossz hangmérnök miatt.