Mint szociálpedagógus azt kell mondanom: Nagyon szépen, korrekten és határozott üzenettel csináltad meg véleményem szerint ezt a videót! Mint, aki szintén foglalkozott a témával és számtalanszor látott/hallott különféle "professzionális" előadásokat kiemelném videódat, mert több óra felesleges maszlagot voltál képes gyönyörűen összefoglalni majdnem 13 percben! Az ilyesfajta értékes alkotásokat mindig figyelemmel kell kísérni. Osztva ajánlással! Like és minden, ami kell! Tisztelettel: Kenyeres Dániel - BreadlyD
Én a bullying egy szokatlan esetének voltam áldozata általános iskolában. A suliban nagyon csendes, visszahúzódó voltam. Otthon, a "valódi" közegemben nem, ott önmagam voltam, egy életvidám, cserfes kislány, aki a "főnök" volt a testvérek között. Ezért otthon nem is tudták, hogy a suliban mi folyik. De a suliban valahogy nem ment a beilleszkedés. (Egyébként a mai napig, talán onnan származó lelki sérülésekre visszavezethetően, ha bizonyos személyiségű, viselkedésű emberek közé kerülök, előjön a visszahúzódó szorongásom.) Volt az osztályban két lány, akik már 10 évesen is baromi erős személyiségnek tűntek, legalábbis az én kis 10 éves szemeimmel nézve, ők uralkodtak az osztályban. És ezzel a "hatalmukkal" imádtak visszaélni. Sokszor csak unalmukban, szórakozásból utáltak ki embereket. Nem is valódi indokokkal csúfoltak, mert nem voltam kövér, nem volt semmi testi elváltozásom, "furcsa" bőrszínem, tájszólásom, semmi. Csak az ő unalmuk volt, mert az én kis sebezhetőségem. Gyenge volt a személyiségem, nem tudtam megvédeni magam, kiváló áldozat voltam, ennyi. De nem is mindig engem pécéztek ki, hanem szépen "körbe járt" a dolog, minden héten kinéztek egy gyengébb, félénkebb lányt. Mi többiek, akik ezen a héten megmenekültünk, csak lapítottunk csöndben, örültünk, hogy éppen nem mi vagyunk terítéken. A kiszemeltet csúfolták, lelkileg bántalmazták pár napig, aztán ha ráuntak, abbahagyták, és mintha el is felejtették volna, hogy megtörtént. Harmadnap már megint együtt játszottunk, mintha mi se történt volna. Persze a bántalmazott nem felejtette el, én a mai napig emlékszem az egyes epizódokra, szó szerint, hogy mit mondtak, pedig már 10 éve történt. Csak akkor is éppen lapítottam, a két kezemet összetettem, hogy éppen nem bántanak most. Sőt, volt egy olyan késztetés is bennem, hogy minden áron közéjük akartam tartozni, a "menő" lányok közé, azt akartam, hogy egy összetartó batári tárasaság legyünk. De valójában féltem tőlük és utáltam is őket, csak ezt magamnak sem mertem beismerni. Aztán ahogy kikerültem az általános iskolából, szerencsére teljesen megszűnt a dolog. Teljesen megszakadt a kapcsolatom az összes osztálytársammal, új közegbe kerültem, ahol senki nem tudott erről a félénk, visszahúzódó oldalamról, ezért itt már meg tudtam nyílni, önmagam tudtam lenni jobban. Igazából egy kicsit át is csaptam kompenzálásba, csináltam néhány vadabb dolgot, nem is mindre vagyok túlságosan büszke... Nagyon érdekes volt Gergőnek az a gondolata, hogy a harag megmarad. Nagyon sokat agyaltam már ezen a dolgon, próbáltam felgöngyölíteni magamban. Szerencsére többé-kevésbé sikerült is feldolgozni már (inkább többé :) ) , tudok teljes értékű életet élni, őszintén boldog lenni. De néha fedezek fel magamban ilyen apró dolgokat, mint pl az "elfojtott agresszió" vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki. Az a lényeg, hogy ha valaki felidegesít, nagyon hamar eljutok arra a szintre, hogy képzeletben fojtogatom vagy megszurkálom egy késsel, rágyújtom a házat, meg ilyenek. Persze soha nem csinálnám meg, soha senki ellen nem alkalmaztam testi erőszakot, de valami furcsa megnyugvással tölt el elképzelni. Évek óta csinálom ezt stressz-levezetésként, de mostanában kezdek rájönni, lehet, hogy ez nem annyira egészséges. Érdekes gondolat, hogy ez is lehet, hogy a bullyingra vezethető vissza. Na jó, befejeztem, köszönöm szépen, hogy végigolvastad! :)
Nagy respect neked! Ezek életmentő témák. Én is átmentem ezeken. Nekem egy iskola váltás hozta meg a kánaánt. 5 éven keresztül diákok és tanárok is szekáltak. Poklok poklát éltem meg. Aztán pedig kértem segítséget. Gyerekek, tényleg megérdemeljük a boldog életet. Az kap valamit, aki kér! Köszi a videót. -Ferkó
Te voltál az első, aki nem azzal jött főként, hogy hogyan szóljunk vissza, hanem arról beszéltél, hogy a lelkünkben ezt hogyan rendezzük el és ez nagyon tetszett. Az osztályfőnököm behívott egy pszichológust egyszer egy órára, aki hivatásos "konfliktus-kezelő" és szinte egész végig csak arról beszélt, hogy hogyan szóljunk vissza, ha valaki beszól. Néhány gyakorlatra még azt mondom, hogy jó módszer is volt, de kihagyott egy nagyon fontos dolgot, amit te most elmondtál. A lelkünk épségét. Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a videót!:)
Nagyon hasznos kis videó azok számára, akik esetleg most esnek ezen keresztül, vagy majd fognak éveken belül. Én valamilyen szinten így visszamenőleg nem bánom, hogy lelkiterror alatt álltam, hogy bántalmaztak. Ugyanis ha ezeket a helyzeteket kezelni tudod, sokkal erősebbé válhatsz + én így találtam meg azt az életben, amit a legjobban szeretek. Nyílván nem azt mondom, hogy jajj de jó érzés volt az hogy szívattak, mert egy szívás volt az a tizenpár év általánostól a gimi végéig, de megtanultam leszarni ezeket az emberkéket, többet gondolkozni. Ez pedig az életben egy nagyon fontos dolog lehet, mert nem csak suliban fogsz ilyen emberekkel találkozni. Foglalkozz a saját életeddel, azokkal az emberekkel, akik fontosak számodra a többi "embert" pedig hagyd figyelmen kívül, öszpontosíts a célodra. Ha pedig tényleg nem bírsz a helyzettel, fordulj segítségért mert hidd el az sem gáz! Vagy erősödj meg, verd szét az arcukat és légy te az alfahím. ( ͡ಠ ͜ʖ ͡ಠ)
Én most 25 éves vagyok, hála istennek a szekálásomnak már régóta vége van, de még így visszagondolva is rohadt hosszúnak tűnnek azok az évek, illetve az is egy szar megoldás volt amit találtam de azóta legalább egyenesbe jöttem. A szekálásom általános iskolában kezdődött 4-5. osztály körül amikor a szüleim elváltak, apám összejött egy csajjal akit tiszta szívből utálok a mai napig apámmal együtt (legalább manapság már meg tudom oldani, hogy egyiküknek se legyek a közelében), magamba fordultam és nem beszéltem senkivel. A kisgyerekek tényleg a legnagyobb szarrágók tudnak lenni a másikkal, még akkor is ha előtte évekig jóban voltak vele. Nem az egész közösség szívatott, de akik igen azok jó hangosan és minél megalázóbban. Hát gondolom mondanom sem kell, hogy ez nem sokat segített a depressziómon, amit vittem magammal középiskolába ahol 2 évig folytatódott az egész, csak egy új közösségben. Egy dolog közös volt az általános meg a középiskolában ezen kívül, mindkét helyen szartak rá a tanárok ha valakit szívatnak a többiek. Apámnak meg anyámnak is csak annyi volt erre a mondanivalója, hogy állj ki magadért, férfi vagy... kösz... Na hát egy ilyen jól kifejtett szülői tanács után amiről azt se tudtam mit gondoljak, az lett a vége, hogy 15 évesként, tele szomorúsággal meg haraggal, hogy senkire nem számíthatok, jól arcon vágtam középiskolában a gyereket aki kezdte az egészet és mindig a leghangosabban szívatott. Na hát ezután a tökéletes megoldás után már nem csak az osztályom egy része utált hanem a tanárok is azt hitték, hogy elmeroggyant vagyok és ki akartak rúgatni az iskolából... Ami hála istennek nem történt meg, de közel volt. Mint mondtam ez középiskolában csak 2 évig tartott, és a lehető legrosszabb módon lett vége. Osztálykiránduláson (amihez annyi kedvem volt mint egy temetéshez) egyik srác akivel jóba voltam otthonról elhozott jó sok sört és mondta, hogy rúgjak be vele, hátha akkor megjön a kedvem ott lenni. Aztán ahogy ittam a söröket, úgy elkezdtem megnyílni mindenki előtt meg ők is előttem, el tudtam normális körülmények között magyarázni, hogy miért vagyok olyan amilyen, és az összes gyerek aki addig baszogatott abbahagyta és jóba lettünk, de igazándiból soha senkivel nem beszéltem meg rendesen a dolgokat. Így lett vége a kb 6 éven keresztül tartó napi szinten történő szívatásomnak. Na de miért is rossz ez? Szintén minden szülői és tanári segítség nélkül, a nagyon bölcs 17 éves fejemben az a gondolat született meg, hogy gyakrabban kéne innom mert hát milyen jó lett a vége. Elkezdődött a kocsmázós időszakom, ahol gondolom mondanom sem kell, hogy nem az életem szempontjából legjobb embereket ismertem meg (akkor persze jaj de legjobb barátok voltak) akik benne tartottak abban a piálós szakaszomban egészen 23 éves koromig. Az első pár év teljesen jó volt, annak ellenére, hogy többet piáltam mint tanultam érettségim így is minden tárgyból 4-es lett, kivéve a matek ami 3-as. Szülők boldogok, én is boldog vagyok hát akkor minek kéne változtatni. Aztán elkezdtem gépészmérnöki OKJ-t amit tiszta szívből utáltam csak azért választottam azt, hogy ebben a városban maradhassak egy másik városban lévő főiskola helyett és ugyanúgy eljárhassak piálni. 20 éves koromra már egy roncs voltam, egy napot nem bírtam piálás nélkül létezni (ez az egy közös volt bennem azokkal akiket akkor még mindig a legjobb barátaimnak hittem), a másnaposságot ráivással kezeltem, gyakorlaton úgy remegett a kezem, hogy a mérőszerszámokat nem tudtam rendesen az munkaanyaghoz tartani, hát lényegében egy igazi alkoholista voltam. Ezek után elkezdett a felszínre jönni az, hogy igazándiból soha senkivel nem zártam le rendesen a problémáimat és még mindig ott voltak a gondolataim legmélyén, elkezdtek pánikrohamaim lenni, sokáig szedtem rá "gyógyszert" (azért idézőjelben gyógyszer mert az egyetlen hatása az volt, hogy attól annyi érzelem volt bennem mint egy zombiban). Ez annak is köszönhető amit mondtam az előbb, illetve annak, hogy kezdtem rájönni, hogy az életem nem halad semerre. Egy szellemi és fizikai roncs voltam akit legtöbben teljesen jogosan alkoholistának tartottak. Ekkor voltam 22 éves. Azóta ott hagytam azt az OKJ-t, megszüntettem minden kapcsolatot a piálós társasággal (akiknek nem okozott túl nagy lelki traumát mert a végén már mindenki ott tartott, hogy nem is igazán bírtuk egymást de jobb mint egyedül inni), elmentem egyetemre és próbálok valamit kezdeni az életemmel. A felsőoktatási rendszer és az állandó (sajnos) nem büntetendő állandó tanári szívatás nem teszi ezt túl egyszerűvé, de haladok előre. Legalább most egy olyan közegben vagyok az egyetemen ahol az emberek vannak olyan szinten mentálisan, hogy jó érzés köztük lenni. Nem egy szép történet és nem is szeretek rá visszaemlékezni. És miért történt ez? Azért mert pár kis szarcsimbók úgy döntött, hogy általános iskola 4. osztályban elkezd szekálni minden ok nélkül. Segítségért fordulni egy teljesen jó tanács és ez kell, hogy legyen mindenkinek az első lépés, de sajnos vannak olyan helyek és családok ahol ezt a segítséget pár ember soha nem fogja megkapni senkitől, csak saját magától. Mi a jó megoldás egyedül? Fogalmam nincs, csak abban reménykedek, hogy ha van valaki ilyen helyzetben és ezt elolvassa az nem fog akkora baromságot csinálni mint én. A tudatmódosító szerek nem a probléma megoldását jelentik, csak annak az elnyomását, ami előbb utóbb úgyis a felszínre fog törni és rosszabb lesz mint előtte.
8 évig élveztem a mentálszivatás minden örömét. Én nem tetves, hanem leprás és büdös voltam. Meg a pirospontjaim miatt csaló. (Akkoriban még piros és fekete pontokat adtak, kis füzetbe). Most 43 évesen is maradandó nyomai maradtak ezeknek az éveknek. Köszönöm ezt a szuper videót azok nevében is, akik jelenleg járnak ebben a cipőben és remélem akik ezt látták és nem elszenvedői, hanem okozói a jelenségnek, azok elgondolkodnak kissé.
Ezt tök jól összeszetted Greg, köszönjük! Egy apróság a "hitelesség" témakörben: "Szerencsére nem csak a rákos orvosok tudják a rákot gyógyítani.", ergo attól, hogy valaki nem volt áldozata a bullyingnak még lehetséges, hogy tud benne hatékonyan segíteni és együttérző lenni. Szerintem felesleges azt a trope-ot erőltetni, hogy a bullyingban (vagy bármiben) majd az lesz a szakértő akit magát is cikiztek. Cheers!
Mert pontosan hogy is gyógyítják az orvosok a rákot? Sehogy. Csak a tüneteket kezelik. Kimetszik a rákos daganatot, sugárkezeléssel próbálják összezsugorítani, esetleg vegyszerekkel kiírtani. A hererák kezelése a kedvencem. Azt sem tudják még mi az, (mert elvileg a maga a mintavétel is áttéteket okozhat) inkább kivágják az egész szervet. Na az okot viszont valahogy nem sikerül megszüntetni, még csak megtalálni se nagyon. Tudom, ez rák-orvos dolog csak egy példa volt, csak megütötte a szememet. :)
Ez a téma nem csak gyerekkorra igaz hanem az élet bármely területére ha gyenge a lelkierőd.Talán középiskolában lehetett amikor találkoztam pár gyökérrel akik próbáltak belém gázolni.Utáltam őket mint az állat.Jobb voltam fociban videó játékban mindenben.Csak nem voltam nagyképű hanem csendes és ez sok embernek nem tetszik.Gergő elmondta a megoldást.Erre talán a leszarom szó a legjobb.Ha piszkálnak és a piszkálót szó szerint le se szarod nem nézel rá nem köszönsz neki és még le is ugatod hogy nem akarsz vele többet beszélni akkor az fájni fog neki.Legyen célod foglalkozz azzal tereld el a káros gondolatokat.Ha gyenge vagy erősödj testileg lelkileg.Erre szükség van sajnos.Próbáld magad sebezhetetlennek képzelni stb. Mindig is hittem hogy a geci emberek pórul járnak és láss csodát évekkel később hallottam róluk se haverjuk se barátnőjük.Rossz ilyet mondani de megérdemelték. Egyszerűsítve: Legyen egy álmod legyen egy célod és szarj le mindenkit.Aki fontos tartsd meg aki nem felejtsd el.Ennyi.
Senkinek nincs baja azzal, ha valaki nem nagyképű. De gondolj bele egy picit, az emberek folyamatosan hasonlítgatják össze magukat a másikkal, próbálnak kialakítani valami hierarchiát. Suliban ez a "menők" és a "lúzerek" között terjed, a népszerűség a lényege. Fontos megérteni, hogy ez relatív, csak úgy lehetsz menő, ha más lúzer, mert ha mindenki menő, senki nem az. Azok a nagyképű gyökerek, akikről beszélsz, semmiben nem voltak jobbak nálad. Szimplán több időt töltöttek azzal, hogy téged lenyomjanak, és ezzel feljebb kerüljenek a képzeletbeli ranglétrán. Te inkább hasznosan töltötted az idődet, ha jól értem, és ez volt a jó döntés, mert amikor a sulinak vége, megy vele ez a ranglétra is, és az élet már máshogy működik. Az életben vannak céljaid, ott már nem attól leszel jobb, hogy a földbe döngölöd a másikat, szóval király, hogy nem ennek a gyakorlására pazaroltál el 12 évet.
@@DeeSnow97Tökéletesen megfogalmaztad a középiskolás éveimet.Viszont ez a képzeletbeli ranglétra nem tűnik el ahogy észrevettem.Munkahelyemen is jelen van.Csak kisebb arányban.Így egyszerűbb elkerülni őket,meg persze nem barátkozni megy az ember munkahelyre.Saját kereset mellett könnyebb célokat kitűzni és csak a dolgomra koncentrálni.De láss csodát az egoista embereket munkahelyen se szeretik.Ezek az emberek mindig maguk alatt vágják a fát.
@@dani16933 Igen, mindenképp van benne valami. A ranglétra mindig jelen lesz (a legutóbbi munkahelyemen egy háromfős csapatban is simán ott volt a háttérben), de amint van célja a közösségnek, nem azzal jutsz előrébb a ranglétrán, hogy lenyomsz másokat. Soha nem fogunk teljesen megszabadulni az ilyen zéró összegű játékoktól, de ha nem ezek dominálnak, máris nincs oka senkinek Legyek Urát játszani, mint a gimiben. Szerintem egész jó példa irodai kontextusban a team leader pozíció kérdése. Valakinek össze kell szednie, és ez mindenképp zéró összegű játék, nem lehet mindenki vezető. Viszont nem (mindenhol) pofára adják az előléptetést, ergo egy sikeres ember nem a másik mocskolásával jut előre, hanem a saját képességeivel. (Ha nem így van, általában a csapatnak nincs rendes célja.)
Az általanosban egy életre tönkre lehet tenni egy gyerek önértékelését és magabiztonságát szerintem. Engem általános negyedikben kezdtek el piszkálni. Viszonylag csendes gyerek voltam. S valamilyen oknal fogva két p, akkor két hetedikes srác rámszállt és elkezdett fizikailag bántalmazni. Az elején csak lökdösődés, de hamar belejöttek a dolgokba. Főleg, hogy akkoriban kedtek el Aikidot tanulni, szőval kb úgy kezeltek mint egy szünetekben használható boxzsákot. S mivel a negyedikes és a hetedikes diákok közt fizikailag óriási különbségek vannak, így egyik “barátom” se mert tenni bármit az érdekemben, hanem csak így megvárták míg végeznek a bántalmazásommal, s majd azután jöttek oda csak. Ezt a kellemetlenséget hamar sikerült megoldani, hisz elballagtak (legnagyobb bánatomra 😥). Ekkor már kezdtem látni a napos oldalt. Mintha kezdtek volna a dolgok a helyükre rázódni, mikor az egyik kedves lány osztálytársamnak feltűnt, hogy az elmúlt 1-2 évben, elég nagyott nőttem, s már egy fél fejjel magasabb voltam mint bárki az osztályból. Ezna kedves leány elkezdett vele cikizni, s “zsiráf”nak nevezett onnantól. Biztos vagyok, hogy nem akart rosszat, s nem is érdekelt volna, de sajnos az egész osztály meglátta a hatalmas szórakozási lehetőséget ebben, s onnantől közel 2 évig minden nap ezzel a becenévvel illettek naponta többször. Ez sokkal roszabb volt, mint mikor a hetedikesek bántalmaztak, mert akkor tudtam hogy ők a gyökerek és csak kihasználják, hogy épp akkor ők az erősebbek. Viszont ezt már nem tudtam ennyire jól felfogni, hisz az egész alapja az volt, hogy nem olyan vagyok mint a többiek. Egyre jobban megutáltam tükörbenézni, egyre jobnan megutáltam emberekkel beszélgetni és rövid úton megutáltam magamat is. Amit tovabb segített, hogy mikor az osztálytársaim léptek kb hetedikes korukba, hasonló gondolkodásmódot sajátítottak el, mint az elballagott bántalmazóim. Így szép lassan ők is elkezdtek “könnyű célpontokat” keresni, s na vajon ki volt az akit már 1-2 éve folyamatosan cikizett mindenkit egy olyan dologért, amiről nem tehet? Na ugye hogy én. Szép lassan a cikizésből mentünk abba az irányba, ahonnan a történet indúlt. De szerencsére nem tartott az általános végéig. A fő “bántalmazóm” egyszer rajta lett kapva tanárok által. Kapott egy igazgatóit és szerencsémre a szülei elbeszélgettek vele. Pár napra rá, a srác és a szülei kopogtatnak az ajtónkon, hogy bocsánatot kérjenek. A szülők bementek a nappaliba megbeszélni a dolgokat, én meg a srác meg bementünk a szobámba. A szülei tényleg komolyan vették a feladataikat, mert észt vertek bele rendesen. A srác a szobámban elsírta magát, s nem győzött bocsánatot kérni. Megigérte, hogy soha többet nem tesz semmit ami nekem kellemetlenséget okozhat. Másnaptól kezdve olyan volt, mint egy bodyguard (csak a napszemüveg és az öltöny hiányzott). Majdnem a naptól is megakart védeni 😅. Elég érdekes volt, de egy hét után tisztáztuk, hogy nem kell óvni pa mindentől, megvagyok magam is. S ha nem basztat, az több mint elég. Nem tudom, az egy hetes bodyguard show hatására, vagy beszélt a többiekkel, de onnantól elég minimálisra csökkent kellemetlenségeim száma, s az utolsó év elég békésen csengett le. Amit megtanultam: a gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni, főleg csoportosan. De a többsége nem gondolja komolyan, vagy nem érti tetteit. Önbecsülésem az ment a kukába a magabiztosságommal együtt, s majdnem középiskola végéig nem is javult sokat. Nem sikerült kiheverni nagyon sokáig. A “senkivel se akarok beszélni” gondolkodásom megmaradt, bezárkóztam, s utáltam magam továbbra is. Egészen középiskola végéig. Középsuliba elég rendes osztályt kaptam, ahol ha valaki kötözködött is, az osztály többi tagja kiállt az “ áldozat” mellett. Akkor kezdtek el a dolgot változni, mikor 11. közepe fele elkezdtem konditerembe járni. Eredménye nem volt szuper látványos fizikailag (azért jól észrevehető volt az is), de egy akkora mentális boostot adott, hogy az valami hihetetlen. Kb 3 hónap kondizás után elkezdtem pozitívan látni magamat a tükörben, nem kerestem mindenben a hibáim, elkezdtem nyitni más emberek felé és ők ezt pozitívan fogadták. Messze még az út vége, de kezdem jól érezni magam a bőrömben. Szeptembertől egyetemen leszek Pesten, s teljesen pozitív a hozzáállásom :)
Gergőnek okosabb megoldásai voltak mint nekem. Én megtanultam karatézni és egyszer amikor elkezdtek ütni nem adtam könnyen magam és én is bevittem nekik pár ütést meg rúgást. Ettől függetlenül nem nyertem, mert kezdő voltam még, de onnantól sose kötöttek belém, mert tudták, hogy így már nem buli. Egyébként az önbecsüléseden is sokat javít egy küzdősport. Én a kyokushin karatét vagy a krav magát javaslom. Mind a kettőnél nagyon hamar meg tudod tanulni megvédeni magad ha komolyan veszed és pár hétig aktívan csinálod. Egyébként azóta is csinálom most már 10 éve és nem félek attól ha valaki belém kötne :)
Hasznos kis videó lett! Ennek hatására pedig én is úgy érzem, hogy meg kell osztanom a témával kapcsolatos tapasztalataim. Általános iskola felső tagozatában egy egész évfolyam "áldozata" lettem. Kezdetben csak a külsőmmel szekáltak. "Csúnya vagy", "dagadt vagy"... Sosem volt sok önbizalmam, tehát eléggé magamra vettem a dolgot, és nem szívesen jártam be ebbe a közösségbe, hiszen ezeket minden nap megkaptam. Az idő előrehaladtával egyre jobban elfajultak ezek a dolgok, mert már nem csak a külsőmre tettek megjegyzést, hanem olyan dolgokkal dobálóztak, hogy: "bárcsak öngyilkos lennél", "halj meg a bátyád után", "azt hittük végre felakasztod magad". 11 évesen az ilyen dolgok rettenetesen lehúztak. Gyűlöltem őket is, és magamat is. A lehető legrosszabban cselekedtem, mert segítség kérése helyett vagdosásba menekültem, és éjszakákat sírtam át egyedül. Végül megkaptam a szükséges segítséget, és 10 pszichiátrián eltöltött nap után, végül nem érdekelt már senki, és semmi. Ebben az évben kezdtem a szakközepet, és a világ legboldogabb embere vagyok, hogy véget ért az általános, és ezzel együtt a 4 év szenvedésem. Mindenkinek aki hasonló helyzetben van pedig azt tudom mondani, hogy a segítségkérés a lehető legjobb dolog, amit tehetsz ilyenkor. Rohadt kellemetlen és nehéz, de ha nem akartok úgy járni esetleg mint én, akkor minél hamarabb cselekedjetek.
Jól jött volna 3 éve, de szerencsés vagyok hogy saját magamon tudtam segíteni és akik meg nem tudnak magukon segíteni azoknak mostmár itt vagy te a videóddal! RESPECT!
Engem első óta sem kedveltek a fiúk mivel nem szerettem a focit. Ezért a lányokkal kezdtem beszélgetni és főleg velük barátkoztam. Emiatt később "buzinak" vagy konkrétan "lánynak" tituláltak. A hajam miatt is sokszor "lebénáztak", mivel nem volt felnyirva, mint egy menőnek. Ötödik és hatodik leppengéssel telt. 6.-ban jóba lettem egy lánnyal aki 7. második félévében azt mondta már nem vagyok menő és cikik a szokásaim. Szimplán azért, mert szeretem a dinoszauruszokat és azokat rajzolok. 7. év végén már az egész osztály, sőt az egész évfolyam utált. Az a lány mindent elterjesztett rólam, ami nem volt igaz. Szóval most 8.-osként a "kamu" barátokat magam mögött hagyva 6 igaz barátom van, akik közül mindenkivel legalább 1 éve jóba vagyok és van akivel már 8 éve töretlen a barátság, csak sajnos elment 6.-ban gimibe. Én az vagyok, aki az évfolyamról egyedül várja a ballagást, nem is kicsit. Remélem egy jobb közösségbe kerülök majd. De nagyon örülök, hogy csináltál a témával kapcsolatban videót én egy 30 perceset is szívesen megnéztem volna. 4 év óta ez a legnagyobb segítség számomra. Egy segítségem volt tavaly, ugyanis nagy balhéba keveredtem a osztályommal. Vicces volt, hogy az ofő engem állított be hibásnak. :) Szóval ennyi és köszönöm ha végig olvastad! Mindenkinek kitartást!❤
Sajnálom, hogy 25 évesen kellett látnom ezt a videót és nem 8-10 éves koromban! De!! Tiszta szívemből kívánom,hogy jusson el mindenkihez akihez el kell jutnia!! MERT TÉNYLEG ELMÚLIK!!!!! Nagyon szeretem a munkásságod Gergő!!
Számomra a volt osztályom, mikor odakerültem 3.-tól kezdve ballagásig szívatott, de olyan szinten, hogy egyik nap a suliban már a tanár húzott vissza, hogy ne ugorjak ki az ablakon és nekik is köszönhetem, hogy a mai napig nem vagyok képes lányoknál kezdeményezni attól félve, hogy megint röhej tárgya leszek, szóval nekem csak mental bullying-gal van tapasztalatom. Röviden: az az osztály tönkretette a korai tizes éveim
az, hogy tudtok róla beszélni szerintem már egy nagyon jó jel :) de mostmár a múlton sajna nem tudtok változtatni :( Sajnálom, h ilyeneken kellett átmennetek. Mostmár viszont a magatok urai vagytok. Szóval hajrá... szereljétek meg a lelketeket :D
@@venetianred8247 akkor jó. Akkor már nem mérgez tovább.. A hegek, harci sérülések meg menők :D :D a lelkiek is. Legalábbis ha már csak hegek és be vannak gyógyulva, ha már nem károsak.
Hatalmas nagy köszi neked ezért! Minden egyes mondatod imádtam, és külön #respect, hogy te nem csak légből kapott, sallang, maszlagszerű "eletigazsagokat" közöltél, hanem pontosan tudod mi ez az egész, emiatt is hiteles! Minden tiszteletem!👍 (Kedvenc videók közé téve)
Segítséget kérni nem gáz, amíg hiába kéred, ha nem kapsz. Túl vagyok már ezen pár éve, de a mai napig meghatározza az emberekhez való viszonyulásom, ahogy állok a tanár előtt zokogva, nem bírva tovább, és ordít velem, hogy egy gyerek nem lehet ennyire gyenge lelkileg, nem vagyok iskolába való, nem lesz belőlem semmi, pszichiátriai eset vagyok. Mindezt az osztály előtt, rángatva. Általános iskola, éveken át tartó megalázás, bántalmazás, ehhez hozzá jött, hogy otthon sem volt jobb a helyzet. Néha a gyerekeknek sem hisznek. Néha olyan emberek választanak számukra nem megfelelő pályát, akiknek nincs hozzá elég empátiájuk és türelmük. Sajnos a gyerekekkel nem könnyű, és néha a kirekesztetteken töltik ki a dühüket a felnőttek is. Vagy csak egyszerűen semmibe veszik a segítségkérést (pedig mennyi erőgyűjtés előzi meg, és hány lenyelt béka). De ez is csak egy történet a sok közül. Jobb esetben később nagyon erősek lesznek ezek a gyerekek, és nem éri őket meglepetés az életben.🙂
Amikor ált. Suliban szekáltak, kiközösítettek, folyton lökdöstek, fellöktek stb. Én a síráson kívül semmit nem reagáltam vissza feléjük, mert féltem is tőlük. Volt, hogy tanárok is látták, de nem tettek semmit. Szociálpedagógus lettem, és akkor tudtam meg, hogy a volt ofőm az iskolai szociàlis munkàs. Semennyire se érdekelte, és hozzáállása azóta se változott. Egy alkalmatlan ember feladata lett volna, hogy amikor segítséget kérek akkor komolyan vegyenek, de nem vett komolyan. Szerencsére azóta van rendes szociális munkás.
Nálunk a gimi egybe van kötve az egyik általánossal, oda szoktam átjárkálni, az egyik harmadikos kislányhoz, beszèlgetni, megkèrdezni, piszkálják-e mèg...èletemben nem voltam olyan boldog, mint amikor láttam, hogy a jelenlètem nèljül akik addig piszkálták, játszani hívtál. Csak, mert egyszer kijelentettem, hogy aki őt bántja, engem bánt. Mert nem akarom, hogy keresztül kelljen mennie azon, amin nekem! Gergő, köszönjük, hogy vagy nekünk!!
Ez a videó eléggé meghatott mivel engem is elég sokat szekáltak az iskolában! Főbb okok amiért szekáltak: -Hosszú hajam van fiú létemre -Túlsúlyos vagyok -Ukrán vagyok -Jó tanuló vagyok Rólam régen azt találták ki, hogy leprás vagyok, és emiatt velem is rengetegszer volt olyan, hogy nem mertek a közelembe jönni, ha meg a tesi órán párokba kellett rendeződi akkor mindig én voltam az akinek sosem volt párja, és a sok szekálás hatására volt olyan, hogy direkt nem tanultam egy dolgozatra, hogy ne tudjanak emiatt szekálni, 2 teljes napig nem ettem, hogy fogyni tudjak, és ami a legjobban fájt, levágattam a hajam, és engem nem csak a dikákok de még az osztályfőnök is szekált. Egyszer volt, hogy elmondtam neki, hogy szekálnak erre azt mondta: Ha nem tetszik vissza lehet menni Ukrajnába! És ez volt az a pont amikor iskolát váltottam ahol szerencsére nagyon jó közösségbe kerütem. Visszanövesztettem a hajam, tanultam a dogákra és nem szégyeltem sem a súlyom, sem a származások! De a sok bántás hatására a mai napig elég nehezen tudok iskolába járni mert még mindig bennem van ez az érzés, hogy ha bemegyek mindenki utálni fog, ami szerencsére már nincs így. Ez a videó kicsit segített feldolgozni az érzéseim és fájdalmaim amit nagyon szertnék neked megköszöni. :)
Annyira átérzem a tetves részt.. Éveken keresztül kaptam meg álltalánosban, hogy tetves vagyok, pedig sose voltam, aki pedig a közelembe jött az az ujjait "csuri"ba téve került el, nehogy elkapjam. Nem játszott velem senki, de nem is akartam közeledni feléjük ezek után. Csak idősebb fejjel jöttem rá, hogy ez azért indult el, mert gyerekként visszahúzódó voltam, és magamtól nem nyitottam mások felé, így generálta önmagát a probléma. Ami a legrosszabb, hogy mindez azért történt, mert ezt láttam itthon is. Apum szociofób, kerüli az embereket, ha teheti, és van egy beteg nővérem akit anyum a nap 24 órájában ápol, ezért őt sem igen láttam más emberekkel. Hiába jöttem rá a dolgokra, úgy érzem a mai napig nem tudok az emberekkel kapcsolatba lépni, ezért nagyon kevés olyan személy van, akivel bármilyen kapcsolatot ápolok. Talán a szociofóbiát is valamilyen szinten elörököltem/belémnevelték, bár próbálok tenni ellene, de nem könnyű, ha nem érzem magam jól az emberekkel, viszont mégis vágyom rá. Gyerekként ezt úgy oldottam meg tudat alatt, hogy felnőttekkel beszélgettem, akik nem bántottak, most a 2 legjobb barátnőmmel és a nagymamámmal ápolok szoros kapcsolatot. Ha egy sráccal össze jövök, vele nehezen alakul ki a teljes bizalom, de jelenleg is van.
Átestem mindezen még évekkel ezelőtt. Testi adottságaim miatt csúfoltak és közösítettek ki. Segítséget is kértem a szüleimtől, ugyanúgy ment tovább minden sajnos. Aztán sulit váltottam, ott is ment egy ideig, de tanárral való megbeszélés után vége lett. Sosem voltam egy észrevehető ember, ez gimiben sem változott. Két éve járok pszichológushoz, a zárkózottságom miatt. A beszélgetések vele, van mikor használnak, de van mikor nem. A gimis időre a csúfolás téma leülepedett, inkább az vagyok akit nem vesznek èszre, de ezzel semmi problémám mert sosem voltam olyan ember aki feltűnősködni akart volna valamivel.
mikor én voltam általános iskolás, fogszabályzós voltam és amiatt engem állandóan csúfoltak. Az volt a gúnynevem h Mágnes. Nekem a matektanárom maga az igazgató volt és emlékszem egy órán valamin nevettem és az igazgató csúfolt ki az egész osztály előtt, mert fogszabályzós vagyok. Meg az akkori legjobb barátom megszakította velem a barátságot, mert a többiek azt terjesztették rólunk, h melegek vagyunk. (nem, nem voltunk azok, csak szimplán jó barátok). Ez így 7-8. osztályban. Alig vártam, hogy menjek középiskolában és hála Istennek imádtam a középsulit, nagyon jó osztályom volt. Néha most is tudnak az emberek basztatni, de meg kell tanulni kezelni, de sajnos így is érzem, hogy nagy harag, gyűlölet van bennem az általános óta. Lehet ezért sincs nagy sikerem a lányoknál se, mert azóta félek, hogy kinevetnek mint anno, ha besűlök leszólításnál. Próbálok azért ezen dolgozni.
Remekül összefoglaltad! A végleges megoldás tényleg a leghatásosabb, habár igen, nehéz rávenni magunkat az első lépésre. Sajnos nekem is volt részem bullying - ban, ami jó kis nyomot hagyott. Kitartást mindenkinek aki ilyen helyzetben van! Ne féljetek segítséget kérni!! ☺️💐
Köszönöm ezt a videót, Gergő! Nagyon hasonló helyzetben voltam általánosban, mint te (a testi & lelki bántalmazás kombója ugyanúgy megvolt), és volt szerencsém tapasztalni az "elmérgesedést" is. Hála a külső segítségnek, már én is feldolgoztam az ügyet, de ennek ellenére is nagyon jól esett a videó, nem viccelek mikor azt mondom, hogy a legkompetensebb videó a témában amit valaha láttam. Minden pontot érintettél, és nagyon-nagyon remélem hogy segíteni fogsz azoknak, akiknek szükségük van rá. Peace!
Szenzációs jó videó, és nagyon hiánypótló. Engem is szekáltak még a gimiben is, és nekem is volt egy ilyen melák, aki olykor vert, bár nem vitte túlzásba, de megvolt a néhány zsibbasztó a vállba (később jóbarátom lett). De engem nem viselt meg, mert valahogy magamtól képes voltam azt tenni, amit javasoltál (a segítségkérésig el se jutottam, mert hiszen nem viselt meg, mivel képes voltam úgy hozzáállni). Eklatáns példa erre máig a kedvenc emlékem a gimiből: suli után kiugrottam a boltba, ami az ellenkező irányban volt, mint amerre laktam, ezért visszafelé a suli mellett kellett elhaladnom, és ott szembejött a fél osztály. Átszivárogtam a flashmobon, majd kb. 10 méterről egyszercsak visszakiáltott rám az egyikük: ", MI GYŰLÖLÜNK TÉGED!" (néhányan a többiek közül pedig vigyorogtak). Én meg csak féloldalasan hátrafordulva, vigyorogva visszakiáltottam nekik: ÉN VISZONT SZERETLEK TITEKET! Látszott az arcukon a filmszakadás. 🤣 Minden áldozatnak komolyan javaslom, reagáljon túláradó szeretettel a szekálásra. NINCS ANNÁL NAGYOBB DIADAL, MINT AMIKOR A BÁNTALMAZÓNÁL ELTÖRIK A LEMEZ, AMIKOR ÁTÖLELED, MEGKÖSZÖNÖD A BÓKOT, A BIZTATÁST, A SZERETETÉT, ÉS MEGKÉRDEZED, MIBEN SEGÍTHETSZ NEKI. (Pont, miután épp valami iszonyú gonoszat szólt be neked. 🤣 )
Ezt végignézve eszembe jutott, hogy mennyire hálás vagyok, amiért anno rátaláltam 12 évesen a csatornádra és a kialakulásban lévő értékrendemre egy olyan ember lehetett hatással, amilyen te vagy.
1.Olvasd el a nevem 2.Vedd le az ékezetet a vezetéknevemről 3.Vedd le a Me részét 4.Megkapod a gúnynevem De nem fájt sőt a kereszténységem sokszor megsegített
Hasonló esetet éltem át én is iskolában, általános iskolában, középiskolában sőt, nekem még az iskolás időszakra lett az állapotom rosszabb, és emiatt ez ezerszer nehezebb volt... Röviden nekem egy izombetegségem miatt a járásképességem megszűnik, és még ebbe is képesek voltak belerúgni a "drága" osztálytársaim, fenyegetőzés, beszólások, és még sorolhatnám! Ez remek videó lett! Csak így tovább!
Ezt le kellene vetíteni minden osztályfőnöki órán! Szóval kedves pedagógusok, hajrá‼️ Az is fontos még szerintem, hogy a legtöbb esetben az aki zaklat a saját hiányosságát, belső feszültségét, otthoni gondjait, stb,stb. vetíti ki arra akit bánt. Szóval tényleg nem kell az embernek magára vennie ezeket a bántásokat, mert pont annál van a gond aki ezeket mondja.
Ahányszor megkérdeztek, hogy miért piszkáltak az osztálytársaim, az montam "Mert nagyon hisztis és nagyszájú voltam. Vissza beszéltem mindenkinek" . Utolag belegondolva rájövök, hogy mindezt azért csináltam, hogy megmutassam nem vagyok olyan mint amilyenk elmondanak. Pedig ezzel csak lovat adtam alá. Már tudom... Nem én voltam a kezdeményező, csak a gyenge láncszem, akin igenis látszott, hogy bántja amit tesznek vele. Verekedtem, kiharcoltam magamnak a látszolagos békét és végül én is bántottam mást. Amint észrevettem mit teszek bocsánatott kértem és befejeztem. Még ma is szégyenlem magam de legalább már vége...
Amúgy suliban tanárként nekünk az egyetemen tanították "prevenció" címszó alatt a bullying felismerését, fajtáit, kezelését, kialakulásának lényegét, stb... Több héten keresztül beszéltünk róla, HPn meg egyéb filmeken, könyveken keresztül is. De tény, hogy még így sem kaptunk a kezünkbe semmi olyan joker kártyát, amit tanárként bármilyen bullyingra előhúzható. Ezt mindenképp a helyzethez mérten kell oldani és sok próbálkozás kell, mire rájöhetünk, hogy hogy tudjuk a lehető leghatásosabban a gyerekek közti bántalmazásokat megszüntetni. De bármennyire nehéz vagy tanácstalan ilyenkor egy pedagógus, az esettel akkor is foglalkozni kell, Mégpedig akkor amikor történik.
Terjezdd el a gyerekek között, hogy az a bántalmazott diák az egyik kedvenced és bárki aki szivatja 1 jegyel roszabbat kap a következő dogánál(nem gondoltam komolyan de ki tudja)
www.paulgraham.com/nerds.html Ezt nemrég találtam, nagyon ajánlom. Szerintem egész jól kielemzi a helyzetet, saját tapasztalatok terén pedig ez az eddigi legpontosabb leírás, amit olvastam arról, milyenek is az iskolai évek a kiközösített kockának (a tipikusan amcsi jellemzőket leszámítva ugye, mint a "suburbia" vagy az amcsi foci csapat). A nagy tanulság a vége felé van. Az emberek mindig építenek ki hierarchiát egymás között, valami alapján össze akarják hasonlítani magukat egymással. Ha van célja a közösségnek, pl. teszem azt egy sakkszakkör esetében, akkor máris van ennek alapja, az lesz a menő, aki jelen példa esetében jól tud sakkozni, és erre máris tudnak kooperálni az emberek. Viszont egy osztály az "csak van", nincsen egyértelmű célja (a jegyeket hagyjuk, az inkább kötelesség, mint érdekesség vagy cél). Egy ilyen közösségben a népszerűségből lesz hierarchia, és abban az a veszélyes, hogy egy zéró összegű játék. Ha valakit bántalmaznak, mindig ott van a másik oldal is, hogy most épp ez a menő dolog, amit közösen lehet csinálni, és amivel lehet mutatni, hogy mennyivel jobb vagy, mint akit épp ütsz vagy tetvesnek hirdetsz. Gondolj csak bele, mekkora vicc egymás között, hogy ki tudja kreatívabban kifejezni az undort, és a háttérben mindig ott van, hogy legalább nem te vagy az a tetves Szirmai, legalább emiatt jobb vagy nála. Jokert akarsz? Adj célt az osztálynak. Legyen valami, amin együtt lehet dolgozni, amiben mindenki hasznos lehet, és ami egy olyan hierarchiát alakít ki, ami nem zéró összegű játékot ad. Ahol én jártam suliba, adtunk elő osztályszinten 3-4 színdarabot, és visszagondolva az volt az az időszak, amikor én nem a lúzer kocka voltam, akit szívatni lehet, hanem a hasznos kocka, aki segített megoldani egy-két problémát.
Köszönjük a videót! Nagy kár hogy ezt nem néhány évvel ezelőtt láttam... kíváncsi lennék mit tanácsolsz azoknak akikben felnőttkorukra megmaradt a gyűlölet és az örökös bizalmatlanság.
Őszintén, szerintem innen én reagáltam le a legrosszabbul a dolgot... engem piszkáltak a középiskolában, mert egyik osztálytársam kitalálta, hogy én rasszista vagyok, holott ez nem teljesen igaz... Keresztapám mondta nekem, hogy “nem azért utálom a méhet, mert mézet csinál, hanem azért mert megcsíp”. Mindenki teljesen mást mond, hogy mit jelent neki ez a mondat, nekem is jelent valamit, nem akarok belemenni... Visszatérve a piszkálásra, nagyon rosszul éreztem magam az iskolában, mindennap zaklattak, leköptek, csicskapofonokat osztottak ki nekem és bennem is csak gyűlt a düh, ami egészen addig fajult bennem, hogy egyik nap amikor jöttek volna megint piszkálni engem... elszakadt bennem valami és szó nélkül üvöltve neki rontottam az egyik illetőnek és úgy megvertem, hogy az illetőnek csak ömlött a vér az orrából és még az egyik foga is kiesett. Ugye a barátaitól kaptam utána is, de még azok ellen is próbàltam valamit tenni. Mindegy, a történet vége annyi, hogy ennek híre ment az iskolában és valami oknál fogva elkezdtek tisztelni engem, hogy több emberrel szembe mertem nézni :3
Hála az égnek nekem nem sok tapasztalatom van a bullyinggal kapcsolatban, de nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla, hiszen, ha a szőnyeg alá seperjük a problémát, akkor mindig el fogunk botlani, mikor a legkevésbé figyelünk rá. Hála az égnek én elkezdtem pajzsként hordani, hogy dagadt vagyok és én csináltam belőle viccet, így látták, hogy nem bánt engem. Gyorsan leszálltak rólam... Remélem, hogy segíteni fog a videó a problémákat hamarabb megoldani. Köszönöm Gergő!
A lakásom falán van egy ilyen felirat: "Life is like photography. We use the negatives to develope." Nagyon boldog vagyok, hogy felnőtt lehetek végre (pedig féltem a felnövéstől, az önállóságtól), és nem kell az iskolapadban ülnöm - legyen az általános, gimi vagy egyetem.
Annyira jó lenne ha több ember gondolná ezt ilyen szinten át. Egyet értek mindennel amit mondtál. Magyarországon ez egy hatlmas probléma. Annyit tennék hozzá, hogy szerintem fontos észrevenni, ahogy utaltál rá a haraggal is, hogy a legtöbb "bully" szivatva volt mielőtt azzá vált. Nem azért bántanak mert kövér/alacsony/akármi vagy, az csak egy indok, hanem azért mert a magukban felgyülemlett frusztációt akarják kiadni. A legnagyobb bully-k is áldozatok, és nekik is kell a segítség. Ez gyökerestül oldaná meg a problémát, mert nem terjesztenék tovább ezt a frusztrációt.
Anna Stauróczky eros vagy, le tudod gyozni oket es magadat❤️ engem anno rengeteget piszkaltak, es ma pont ugyan azok az emberek fizettek sok penzt egy olyan munkaert, amivel az o onbizalmukat is emeltem. Akit bantottak sokkal erosebb annal, mint aki bantja a masikat ❤️❤️ sok erot es boldogsagot neked!!!
A legcsodálatosabb az, mikor a saját szüleidtől nem tudsz segítséget kérni. Én konkrétan tök mindegy hányszor mondtam nekik, hogy mi történik velem a suliban (leginkább lelki bántalmazás), mindig ugyanazt a választ kaptam tőlük. "Old meg magad." Roppant megnyugtató volt ezt hallani, alig 8 évesen.
Volt egy barátom, akinek ugyan ez volt. Szivatta az osztályban két lány, de senkitől nem tudott segítséget kérni. Negyedikben elment, de nem sokkal jobb a közössége, oda se jár be szívesen. Szerencsére a két lány is lelépett, így most nyolcadikban kimagaslóan jó az osztályközösségünk.
Engem sem érint már ilyen probléma. Még régen általánosban "piszkáltak", de ahogy elkerültem onnan 6 év után minden ilyen gondom megszűnt. Még gimnáziumban megvoltam kissé megszeppenve, hogy normálisan bánnak velem. Ha barátokat szerez az ember mindíg könnyebb, szerintem. Az lehet a legborzasztóbb, ha valakit még középiskolában is bántalmaznak, mint pl. bátyámat....egy életen át őrzi. Kérek mindenkit, aki ilyen helyzetben van, forduljatok segítséghez!
Nagyon jó videó lett G, de *egy ritka, habár annál fontosabb reakciót a szekálásra nem érint.* Néha nem a harag gyűlik össsze a gyerekben. Némelyek (helytelenül, persze) nem arra döbbennek rá, hogy "csúfolnak, milyen hülyék" hanem arra, hogy "csúfolnak, ezért biztosan hülye vagyok" - és ezek a gyerekek nagyobb veszélynek vannak kitéve. Személyes példa: iskolaváltásom után, amikor rá kellett döbbennem, hogy egy rosszindulatú ismerős miatt nem kezdhetek tiszta lappal, helyette ugyanott folytatódik a zaklatás, ahol abbamaradt a másik iskolában, csak még intenzívebben, teljesen megtörtem. 12 évesen úgy éreztem, engem senki sem szeret, valahogy meg vagyok átkozva, és nekem az a sorsom, hogy szenvedjek. Semmi sem használt, ha visszaütöttem, ha tűrtem, ha árulkodtam, még a szüleim is bementek az iskolába eleinte. Később már nem mertem nekik szólni, mert SZÉGYELLTEM, hogy bemennek az iskolába, mert másnap ezzel cikiztek a fiúk. Az osztályfőnök teljesen haszontalan volt, néha beírt 1-2 gyerek ellenőrzőjébe, de az esetek többségében csak beszélgetett velük, mert azt hitte, a lelkizéssel tud hatni rájuk. Nem tudott. Általánosságban mindenki utált az osztályban, bár többnyire a fiúktól kaptam a testi, a lányoktól a lelki kínzást. (Négy fiú, de jobb esetben is kettő egy lány ellen.). Úgy éreztem, senki sem ért meg. Öngyilkos akartam lenni. Amikor senki sem látott otthon, elkezdtem apró, nem annyira látható módon bántani magam (leforráztam, ütöttem magam, némi vagdosás is volt, de féltem anyám reakciójától, és hogy kikapok miatta), hátha a fizikai fájdalom enyhít a lelkin. Szerencsére a félelmem nagyobb volt, mint a nyomorúságom, és nem tudtam véget vetni az életemnek, de azóta is vannak pánikrohamaim és sírógörcseim, mert néha hirtelen megijedek a gondolattól, hogy mindenki csak jópofizik velem, de a hátam mögött utálnak. Nehezen barátkozom huszonéves, egyetemista létemre. Ha tudtok bárki olyanról, aki levertnek, depressziósnak tűnik és tudjátok, hogy bántják, beszéljetek vele. Nem kell, hogy rögtön megpróbáljátok megoldani a helyzetét (sőt, eleinte el is utasíthatja a segítségeteket), csak mondjátok meg neki, hogy számít. Hogy van, aki szereti, és hogy nem lesz elveszve örökké, van egy csomó jófej ember a világon, akik nem fogják utálni, csak még nem ismerte meg őket. Senki sem fogja számonkérni rajtuk, milyenek voltak az általános iskolás éveik. Legyenek erősek, bírják ki, és ballagjanak el legalább akkora mosollyal, mint én.
A gyerekek annyira gonoszak tudnak lenni ok nélkül, hogy az félelmetes. Én speciel nem kértem segítséget, egy alkalommal meguntam a csesztetést és úgy felrúgtam az egyiket, hogy többet nem csinálták. A fiúk között ebben a korban zajlik le az ösztönös alfahím keresés. Kóstolgatják egymást, hogy ki áldozat típus stb. Amúgy meg azért csinálják a gyerekek ezt mert buli, szórakoztató. Az elszenvedő általában showműsort csinál nekik. Nem szabad adni alájuk a lovat és akkor vélhetően megunják majd.
2 év után is ütősre ( jó értelemben ) sikeredet a téma feldolgozása. Kb 30 évesen kértem segítséget az önismeretemhez. 3 év a pszichológusnál fő állás mellett. Elég erősnek éreztem magam ahhoz hogy megszakitsam a terápiát ( fél sikernek van elkönyvelve) a szakember elmondta hogy nem szokott jó vége lenni ha félbe hagyják a terápiát és sokkal rosszabb állapotban van az aki kis kihagyás után kezdené "előről" vagy folytatná. Most 36 éves vagyok és tisztában vagyok, hogy hasznomra válna vissza menni a régi magán pszichológushoz, de egyszer mindent el kell kezdeni egyedül 🙂
Szia Gergő!:D Tegyük fel, hogy átalakult haraggá. Hogyan érnéd el, hogy ne a harag motiváljon legbelül? Ott van még a régi én, aki tudta, mi az amit szépnek lát, de egyszerűen nehéz tudatosan mindig rá figyelni, mégha olyan célokat is tűzök ki, amiről tudom, hogy szerinte helyes lett volna.
Vörös hajú voltam, erősen pattanásos és elég rossz a vezetéknevem, szóval sárga répa fejtől kezdtve minden voltam, rémálom volt az általános 5. osztálytól egészen érettségiig. De egy rohadtul nagy motivációt adott nekem az életben az, hogy mindenben többet érjek el náluk, nekem lett elsőként diplomám, Londonban kaptam munkát szoftverfejlesztőként, van egy gyönyörü mennyasszonyom, míg Facebookon végignézek a volt osztálytársaimon: 5%-nak lett diplomája jelentős csúszásokkal 70%-a még mindig anyjával él 50%-nak munkája sincs, 10% dolgozik irodában, 70%-nak barát/barátnője sincs.
Én ,,a sváb vagy " után nem tudok figyelni! egyszerűen olyan szintű nevető görcs törik rám hogy onnantól kezdve fuldoklom kb 15-20 percen át :D Király lett Greg!
Én nagyon örülök hogy neked segített az hogy a szüleid megtudták, de engem nem egy gyerek piszkált és hiába tudták a szüleim, a tanárai nem segíttet semmi ugyanis ha a tanárnő a szülői értekezleten el is mondta, nemes egyszerűséggel sok szülő válasza az volt hogy nem tudja irányítani a kölykét még ha hűjére veri is, tehát könnyebb volt leszarniuk az esetet mert mehettem volna minden nap minden második szünetbe hogy bajom van az osztálytársaimmal és akkor csak megszokták hogy a Yahimi csak van és öt bántalmazzák, ok, misem természetesebb. Annyi a szerencsém hogy nem magamat okoltam a dolgok miatt és nem kötöttem fel magam hanem inkább őket utáltam és pedzegetem a gondolatot hogy kinyírom őket(igen tulajdonképen az én személyiségem afelé tört hogy pszichopata lettem ) de persze végül nem öltem meg őket hanem miután letelt a 8 év másik suliba mentem tovább tanulni és ott már nem igazán volt bajom az osztálytársaimmal(a pszichikai törésem miatt más kisugárzásom is lett, hanem majd később pár tanárommal és persze most már ezen is túl vagyok (és ha érdekel még nem öltem meg senkit ), és a munkahelyemen már csak kisebb atrocitások értek amiatt mert nem én vagyok a legtisztelettudóbb emberke és megtehetem hogy mindenkinek kortól függetlenül Sziá-val köszönjek és egyenlően kezeljem az időseket magammal jesszusom de nagy sértés, mindegy ez már piskóta az idáig megtett úthoz képest és a jövőm is még tartogat nehézséget, tehát egy harcos vagyok. Because the game is never over.
Én a tanáraim segítségét kértem, ő hülyének tartott, és a tömegnek adott igazat. Hogy ők biztos jogosan mondják, mert szerinte egy problémás gyerek vagyok, aki csak árulkodni tud, minden másra képtelen. A megoldás itt az volt, hogy a szüleim megelégelték, hogy ebben a helyzetben tehetetlenek, és átraktak egy másik iskolába, ahol kedves osztálytársaim lettek, így végül happy end lett a történet, de még utána is meg most is bizalmatlan vagyok az emberekkel, és van, hogy még most is visszajön a fájdalom a lelkem mélyéről, amit más tragikumok is előhoznak rendszeresen. Sosem tartottam magam gyengének, és mertem segítséget kérni. De sosem jutottam el arra a szintre, hogy véglegesen feldolgozzam. De mostanában a pszichológus gondolata erősen megfogalmazódott bennem csak még el kell jutni odáig, hogy el is menjek egyhez.
Velem is történt ilyesmi, de nem erről akarok beszélni. Már felnőtt voltam amikor (helyileg is elmondom, hiszen média is felkapta az esetet) Székesfehéváron egy diákot addig szekáltak, hogy ott helyben leugrott az emeletről. Pontosan már nem emlékszek 3-4-5 éve történt, de olyasmi rémlik, hogy azért élte túl a 16-17 éves fiú, mert az emelet és földszint között egy háló tompította az esését. Amit kiakarok belőle hozni: Azután VALAMIÉRT mindenki NAGYON KEDVES volt vele, de elég durván elő vették az embereket, de nem történt semmi. Arra kérek mindenkit, aki hasonló helyzetben van, hogy hajtson fejet ennek és tényleg forduljon azokhoz, akiktől mer segítséget kérni. Azt is ajánlom, hogy ne tanárokhoz, hanem inkább nagy testvérek, nagybácsi-nagynénihez forduljon ők (szintén tapasztalat) talán egy jobb külső szemléletet és segítséget nyújtanak. Sajnos, jó néhány tanár hunyt szemet a Fehérvári eset felett is és nem tudnak vele mit kezdeni.
Minden tiszteletem hogy ezt a kifejezetten nehéz témát egy videóban összefoglaltad, Greg. Egyetlen egy észrevételem van, ami a te esetedet ugyan nem feltétlen érinti, mondván hogy kisebb voltál a kortársaidnál. Van az a pont amikor egy ember a saját magába fojtott gyűlöletét többet nem képes kordában tartani. Persze, tudom az erőszak semmire nem megoldás de amikor ez a pont bekövetkezik egy gyerek életében, akit mindennel szivatnak, gyakran az igazgatói a végállomás. Utána pedig csak fokozódik a düh a gyerekben, hisz ő csak önmagát védte, nála valószínűleg erősebbekkel szemben és mégis ő kap figyelmeztetést. Ez nagyon nincs így rendben, de a tanár az alapján ítél amit lát és hiába vagy egy visszahúzódó jó tanuló az első ilyen alkalommal leírja magát a tanárok és a diáktársai előtt, valamint ha az erőszak utat tör, mocsok nehéz megállítani. Sokan mondták már, hogy: "17 éves vagy, honnan van fogalmad róla mit tesz egy gyerekkel az ha nonstop cseszegetik?" és mindezek után (tekintve hogy engem az iskolám fele cseszegetett pusztán azért mert mindenkinél nagyobb voltam az évfolyamon és emiatt 3 évig hallgattam hogy legalább kétszer buknom kellett ahhoz hogy a kortársaim közt ekkora monstrum legyek) én semmihez sem érthetek és saját magamnak oldottam meg a problémám, erőszakkal ugyan de megoldottam. És érdekes utána szépen elcsendesültek a rohadékok.
Az iskolában rengeteg videót nézettek velünk a tanárok, és bár ezek ugyan ezeket a válaszokat adták, nem hiszem, hogy bármi hatása lett volna. De így, a te saját történeteddel alá támasztva, rám nagy hatással volt, bár engem személyesen nem érint. Ezzel az videóval nagyon sokat értél el már misz is.
Tök jó, hogy ilyen témában is csináltál videót👍. Csak nem értem, hogy miért erre a csatornára töltötted fel, a hírügynökségen keresztül több emberhez eljutott volna, de mindegy😁
Már kilenc éve tűröm hogy fizikailag és mentálisan zaklatnak, egyre gyakrabban gondolok bele, hogy miként verhetném vagy akár ölhetném meg ezeket a zaklatókat, persze aztán a józan eszem mindig lebeszél ezekről a gondolatokról, de érzem hogy kezd teljesen elborulni az elmém. Ahogy a videóban is elhangzott, a szomorúságom teljesen átalakult dühé. Ez nem valami hatásvadász like gyűjtő komment, csak ki szerettem volna adni magamból a gondolataimat.
STORYTIME YO! Szoval 6.-as koromban(/ig) egy pufi, pattanasos, csampas fogu, szemuveges lanyka voltam. Igen eleg szarul hangzik es kinezni se nezett ki jobban. Viszont volt egy bazi nagy elonyom minden bully-val szemben valaha. Pont tojtam a velemenyukre. Aztan anyukam elkezdett mindfele edzesekre jarni es nekem is meghozta a kedvem. Tobb ev kinlodas utan (magyar egeszsegugy en igy szeretlek) sikerult nekem fogszabit csinaltatni mert nem csak esztetikailag nem volt rendben a fogsorom de tul kenyelmes se volt. A hajam pedig szepen lassan elkezdett nodogelni. Ez eppensegre nyarra kerekedett ki mikor bazira elegem lett hogy hiaba van rajtam szemuveg losz*rt se latok mert kieg a retinam a naptol es a szemuvegre atomhulyen nez ki es hulye erzes napszemcsit venni. Es lett kontaktlencsem is. Es erdekes mod hirtelen meglehetosen nepszeru lettem a kovetkezo tanevben. Azok koreben is akik cseszegettek. Es dobbenetes mod rettentoen meglepodtek mikor a jopofizasukat egy simple “fuckoff”-al reagaltam le. Szoval survival tipps from me: 1.Ha a kinezetedert cseszegetnek gondolj arra hogy ezek az emberek ha valtoznal a seggedben lennenek... es ez azert eleg szanalmas. 2. Ha szukseges valtoztass. Nem miattuk, hanem magad miatt. Ha meg olyanert piszkalnak amin nem tudsz valtoztatni (betegseg, nemi identitas, borszin miegyeb) az az o szegenysegi bizonyitvanyuk. 3. Bar nekem se szulo, se tanar nem allt mellem (nem is kertem, nem is igenyeltem) akinek olyan a viszonya a szulovel mindenkepp szoljon neki! Van egy ket eves kislanyom es elore sajnalom azt aki valaha jo otletnek tartana piszkalni ha nagyobb lesz. Szulok akik ezt latjak KERLEK TITEKET NAGYON SZEPEN. Ha a gyereketek azt mondjak bantjak, csufoljak, zaklatjak neten/suliban/edzesen/barhol SOHA ne vegyetek felvallrol. Annyi es annyi embert ismerek a sajat korosztalyombol akikert nem alltak ki a szuleik es szukseguk lett volna ra... elkeserito. Oszinten... ki nem szarja le ha rohejesnek tartananak erte ha kisebb zaklatasokert bantalmazasokert feljelentest tennel. Pont nem erdekelne ki mit gondol ha ezzel a gyerekemet megvedhetem es tudni fogja hogy amennyire csak tudok vigyazok ra.
Középiskolában egy lány osztálytársam volt a legnagyobb szekálások kereszttüzében. Nem ő volt az egyetlen, akit piszkáltak, de őt a legjobban, szinte mindenki bántotta őt valamilyen szinten. Volt, aki csak simán nem beszélt vele, nem ült mellé, de voltak, akik pletykáltak róla és beszólogattak neki. Az ok az volt, hogy a lány túl sokat tanult, amolyan "stréber" típus volt, meg talán az is, hogy akkoriban nem volt túl csinos. Most a legnagyobb szekálóival együtt jár az orvosi egyetemre, de így szakzáráshoz közeledve azt látom, hogy ő lesz az egyetlen, aki megszerzi az orvosi diplomát, a többi addigra elissza az agyát... Így a húszas éveim közepén azt veszem észre, hogy akik általánosban és középsuliban nagymenőnek számítottak és bántalmaztak másokat, azok a nagybetűs életbe kikerülve elvesznek, és csak ritkán lesz menő életük. Szemben az elszenvedőkkel, akiknek egy nagyobb része (aki helyére tudja később tenni a sérelmeket) sikeres felnőtt lesz, ahogy már alattam is írták páran.
Engem azért szivattak, mert nagyon sovány, kicsi, gyenge, fogszabályozós voltam. Én akkor tudtam feldolgozni a problémám (a fizikai és lelki fenyítést), amikor kinőttek a melleim, levették a fogszabályozómat és bár kicsi maradtam, de mindenkinek elkezdtem bejönni és a soványságom csinos lett és nem ciki, a többiek viszont, akik 14 évesen baromi fejlettnek látszottak, elhíztak és meglógósodtak itt-ott. De így visszagondolva van valami furcsa megfelelési kényszerem mind magamnmal, mind az emberekkel szemben, akik körül vesznek. Ha bele gondolok abba, hogy mennyit épített rajtam, rájövök ennek a hátrányaira is (nagyon verekedős lettem :D, igen én). Mert van. Soha nem leszek jóban önmagammal.
Szia Gergő, köszi a videót, én tanító néni vagyok, és az internet veszélyeiről/nem veszélyeiről szóló videódat is nagyon szívesen néztem. Nehogy már teljesen elfelejtsem, milyen fiatalnak lenni. :)
Az az igazság, hogy bármilyen hihetetlen de irigylésre méltó a történeted Gergő. Először is leszögezném hogy a szüleim ilyen szempontból sose voltak lekezelőek, mar amiről tudomásuk volt. Amikor kis elsős koromban szemüveges lettem is anyukám szépen leült és elmagyarázta, hogy ez miért kell nekem, miért ne dugdossam majd el és hogy álljak ki magamért ha miatta akarnának csúfolni. Azonban 5-8ban mégis az egyik osztálytársam boxzsákja voltam és nálla nem hatott volna a szülői rábeszélés. Felnőtt fejjel már tudom, hogy benne is csak harag dúlt amit rajtam vezett le, de akkor még gyámoltalan voltam és akárki szólt rá vagy az osztalyfőnökünknek nem történt változás, ezért én már otthon nem is említettem sose. Bár nem értette az anyám, hogy még nyáron is miért járok hosszú ujjú felsőbe de letudta a kamaszkorral pedig csak a kék-zöld foltjaimat takargattam. Igazán "kiképzett" lettem már a végére javultak a reflexeim is visszacsaptam ha sikerűlt, de végül a verésnek csak a 8. osztály befejezése vetett véget. 9be másabb formában jött a zaklatás. Az egyik fiú osztálytársam lett a padtársam, aki mint egy kiéhezett tini próbált volna taperolni. Neki "köszönhetően" vettem észre mennyire mély nyomott hagyott bennem az előtte átélt 4 év: amikor a combomat akarta megfogni én azonnal csaptam, amin nemcsak ő, de én is csodálkoztam mennyire reflexszerű volt tőlem. Ezt a fajta szívózást már kezelni is tudtam legalább és elég eredményesen. Ha valamit megtanultam az az hogy oldjam meg a magam gondjait egyedűl. Nem tett jót ez a hozzáállás, de idővel szűnni látszott és végül olyan barátaim lettek akikben megbízok és nekik megnyílva oszlott el teljes mértékben a felgyülemlett haragom.
Én soha nem éltem ezt meg szerencsére mivel minden fiú nálunk anyázik viccből,akinek görbe a foga vagy nincs foga annak azt mondjuk fogatlan aki kisebbségi az is kap aki kövér az is kap aki alacsony mindenki is én is pistike is béluka is szó szerint mindenki és nagyon összetartó osztály vagyunk ennek ellenére senki nem veszi magára mindenki tudja hogy csak viccelödünk, egy jó közösseg vagyunk böködjük egymást de mindenkiről lepereg sőt ha valami vita van és az egyik fél nagyon igazat mondot akkor is a másik gondolkozik egy kicsit majd azt mondja hogy törpe nevetünk egy jót megöleljük egymást és megy tovább a boldog élet mivel mindenki tudja hogy nem gondoljuk komolyan és szeretjük egymást
Engem azért szivattak általánosban, mert kiváló tanuló voltam, strébernek hívtak. A stréber pedig azt jelenti, hogy törtető, kapaszkodó, tanár kedvence valaki, de nem egyenlő a jó tanulóval! Soha nem lobbiztam a tanároknak, egyáltalán nem is kezdeményeztem velük semmilyen beszélgetést, egyszerűen csak rendesen tanultam a tudásvágyamnak köszönhetően (pl már oviban megtanultam olvasni). 8 éven keresztül ezt kellet elviselnem, hogy a szorgalmam és intelligenciám miatt szégyenítsenek meg. Kiközösített, csöndes, félénk ember lettem, ennek a majd' egy évtizeden keresztül tartó elnyomásnak köszönhetően. Ez a gimiben megváltozott, mivel egy erős suliba kerültem, ahol a diákok nagyobb hányada a tanulásra koncentrál. Úgy érzem, én még nem tudtam túltenni magamat a bullyingolásomon úgy mint Gergő. Még érzem magamban azt a haragot és gyűlöletet, amiről ő beszélt, amit a kiérdemeletlen kínzásomért kaptam. Úgy érzem, nem tudok nekik megbocsátani azért amit műveltek velem... Szerencsére már a hatása csökkent, és nem vagyok annyira csöndes és félénk. Bátran kiállok magamért, és nem félek az osztály, vagy nagyobb embergyülekezet előtt beszélni. Ha te is hasonló helyzetben vagy, vagy voltál, te is meg tudsz változni! Bízz magadban, szedd össze a bátorságod és merj kiállni! Ne törődj vele, ha lehurrognak, vagy nem értenek egyet veled, kezdetben megpróbálhatnak visszanyomni a mocsárba, de ha mindig kiállsz, tisztelni fognak.
Engem is csesztettek általánosban. Aztán egyik alkalommal úgy gondoltam, hogy megvédem magamat. Ez sikerrel zárult. Ezután anyám úgy megtépett, hogy mi az, hogy én megvédem magamat és ezzel bántok másokat, hogy azóta egyszer sem védtem meg magamat. Pszichológiailag képtelen vagyok azóta rá.
Gratulálok, hogy meg tudtad, meg merted védeni magad. Nagyon sajnálom viszont, hogy pont otthon nem védtek meg a világgal szemben. És azt sugallták, hogy jobb, ha áldozat maradsz. Ajánlatom: önismereti tréning.
A videó tök jó, csak két gondolat jut eszembe, mások is írták az egyiket: mi van akkor, ha a bully szülei hasonlóan gyökerek és nem oldódik meg minden így varázsütésre, sőt, még azért is kapsz a pofádra? Vagy esetleg a másik szülő még segítene is, csak a bully leszarja a szülőt is? A második, amit viszont szépen kihagyott Gergő az a következmények elfajulása. Itt a kommentek között láttam említve olyat, amikor az áldozat saját maga ellen fordul. És mi van azzal, amikor aránytalan eszközökkel és cselekedetekkel vág vissza, mert mentálisan annyira kikészül, eltorzul? Szerintem néhány iskolai lövöldözésnek és hasonlónak pontosan ez a forrása. Olyankor már nem csak azt fogja érinteni, aki bully volt, hanem sokkal többeket. Aztán lehet fogni a sátán zenéjére/televízióra/erőszakos filmekre/erőszakos játékokra - pick a decade!
Egy nagyon fontos dolog kimaradt: azok, akik látják/tudnak róla hogy valakit szivatnak, TEHETNEK ELLENE, sőt tenniük KELL ellene, még akkor is ha attól félnek, hogy ők lesznek a következő célpont amiatt, hogy a szivatott ember mellett kiállnak. A néma szemlélő is része a szivatásnak, nem szándékosan, hanem azért, mert pont a néma szemlélőknek szól a nyilvános cikizés, zaklatás, erőszak. A zaklató ezzel akar a "falka" élére kerülni, megmutatni az erejét, népszerűvé válni, mások félelmének hátát meglovagolva. NE legyetek a falka része, ne adjátok a félelmeteket lóként az erőszakoskodó emberek alá.
Én ahhoz a generációhoz tartozom, ahol még nem volt ennyire elterjedve az interneten való megosztása dolgoknak (szerintem), és talán emiatt is kevésbé kerültek szóba olyan problémák, amik mindig is léteztek (és létezni fognak). Manapság mivel mindent felraknak már lassan a netre, a létező problémák könnyebben kerülnek felszínre és sok esetben társadalmi felháborodást vált ki az eset, ami miatt jobban fel-fel kapnak témákat. Ezt biztosan pozitív hozadéka a mai interneten élő generációnak. Szeretném azt hinni, hogy emiatt mára már jó felé változnak a dolgok és ha valaki segítséget kér az kap is. Tapasztalataimból adódóan ez nem feltétlenül maga a tanerő sajnos, a legtöbben egyszerűen nem képesek kezelni ezt a kérdést és sok esetben inkább úgy tesznek mintha nem látnának semmit.... Persze tisztelet a kivételnek. Nagyon hasznos videó volt. Jó néhány dologra rávilágítottál, amit érdemes megfogadni. Köszönöm.
Mint szociálpedagógus azt kell mondanom:
Nagyon szépen, korrekten és határozott üzenettel csináltad meg véleményem szerint ezt a videót! Mint, aki szintén foglalkozott a témával és számtalanszor látott/hallott különféle "professzionális" előadásokat kiemelném videódat, mert több óra felesleges maszlagot voltál képes gyönyörűen összefoglalni majdnem 13 percben! Az ilyesfajta értékes alkotásokat mindig figyelemmel kell kísérni. Osztva ajánlással! Like és minden, ami kell!
Tisztelettel: Kenyeres Dániel - BreadlyD
Ez a videó késett 17 évet... De köszi minden sorstársunk nevében, is :)
Én a bullying egy szokatlan esetének voltam áldozata általános iskolában. A suliban nagyon csendes, visszahúzódó voltam. Otthon, a "valódi" közegemben nem, ott önmagam voltam, egy életvidám, cserfes kislány, aki a "főnök" volt a testvérek között. Ezért otthon nem is tudták, hogy a suliban mi folyik. De a suliban valahogy nem ment a beilleszkedés. (Egyébként a mai napig, talán onnan származó lelki sérülésekre visszavezethetően, ha bizonyos személyiségű, viselkedésű emberek közé kerülök, előjön a visszahúzódó szorongásom.) Volt az osztályban két lány, akik már 10 évesen is baromi erős személyiségnek tűntek, legalábbis az én kis 10 éves szemeimmel nézve, ők uralkodtak az osztályban. És ezzel a "hatalmukkal" imádtak visszaélni. Sokszor csak unalmukban, szórakozásból utáltak ki embereket. Nem is valódi indokokkal csúfoltak, mert nem voltam kövér, nem volt semmi testi elváltozásom, "furcsa" bőrszínem, tájszólásom, semmi. Csak az ő unalmuk volt, mert az én kis sebezhetőségem. Gyenge volt a személyiségem, nem tudtam megvédeni magam, kiváló áldozat voltam, ennyi. De nem is mindig engem pécéztek ki, hanem szépen "körbe járt" a dolog, minden héten kinéztek egy gyengébb, félénkebb lányt. Mi többiek, akik ezen a héten megmenekültünk, csak lapítottunk csöndben, örültünk, hogy éppen nem mi vagyunk terítéken. A kiszemeltet csúfolták, lelkileg bántalmazták pár napig, aztán ha ráuntak, abbahagyták, és mintha el is felejtették volna, hogy megtörtént. Harmadnap már megint együtt játszottunk, mintha mi se történt volna. Persze a bántalmazott nem felejtette el, én a mai napig emlékszem az egyes epizódokra, szó szerint, hogy mit mondtak, pedig már 10 éve történt. Csak akkor is éppen lapítottam, a két kezemet összetettem, hogy éppen nem bántanak most. Sőt, volt egy olyan késztetés is bennem, hogy minden áron közéjük akartam tartozni, a "menő" lányok közé, azt akartam, hogy egy összetartó batári tárasaság legyünk. De valójában féltem tőlük és utáltam is őket, csak ezt magamnak sem mertem beismerni.
Aztán ahogy kikerültem az általános iskolából, szerencsére teljesen megszűnt a dolog. Teljesen megszakadt a kapcsolatom az összes osztálytársammal, új közegbe kerültem, ahol senki nem tudott erről a félénk, visszahúzódó oldalamról, ezért itt már meg tudtam nyílni, önmagam tudtam lenni jobban. Igazából egy kicsit át is csaptam kompenzálásba, csináltam néhány vadabb dolgot, nem is mindre vagyok túlságosan büszke...
Nagyon érdekes volt Gergőnek az a gondolata, hogy a harag megmarad. Nagyon sokat agyaltam már ezen a dolgon, próbáltam felgöngyölíteni magamban. Szerencsére többé-kevésbé sikerült is feldolgozni már (inkább többé :) ) , tudok teljes értékű életet élni, őszintén boldog lenni. De néha fedezek fel magamban ilyen apró dolgokat, mint pl az "elfojtott agresszió" vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki. Az a lényeg, hogy ha valaki felidegesít, nagyon hamar eljutok arra a szintre, hogy képzeletben fojtogatom vagy megszurkálom egy késsel, rágyújtom a házat, meg ilyenek. Persze soha nem csinálnám meg, soha senki ellen nem alkalmaztam testi erőszakot, de valami furcsa megnyugvással tölt el elképzelni. Évek óta csinálom ezt stressz-levezetésként, de mostanában kezdek rájönni, lehet, hogy ez nem annyira egészséges. Érdekes gondolat, hogy ez is lehet, hogy a bullyingra vezethető vissza.
Na jó, befejeztem, köszönöm szépen, hogy végigolvastad! :)
Nagy respect neked! Ezek életmentő témák. Én is átmentem ezeken. Nekem egy iskola váltás hozta meg a kánaánt. 5 éven keresztül diákok és tanárok is szekáltak. Poklok poklát éltem meg. Aztán pedig kértem segítséget. Gyerekek, tényleg megérdemeljük a boldog életet. Az kap valamit, aki kér! Köszi a videót. -Ferkó
Te voltál az első, aki nem azzal jött főként, hogy hogyan szóljunk vissza, hanem arról beszéltél, hogy a lelkünkben ezt hogyan rendezzük el és ez nagyon tetszett. Az osztályfőnököm behívott egy pszichológust egyszer egy órára, aki hivatásos "konfliktus-kezelő" és szinte egész végig csak arról beszélt, hogy hogyan szóljunk vissza, ha valaki beszól. Néhány gyakorlatra még azt mondom, hogy jó módszer is volt, de kihagyott egy nagyon fontos dolgot, amit te most elmondtál. A lelkünk épségét. Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a videót!:)
Nagyon hasznos kis videó azok számára, akik esetleg most esnek ezen keresztül, vagy majd fognak éveken belül. Én valamilyen szinten így visszamenőleg nem bánom, hogy lelkiterror alatt álltam, hogy bántalmaztak. Ugyanis ha ezeket a helyzeteket kezelni tudod, sokkal erősebbé válhatsz + én így találtam meg azt az életben, amit a legjobban szeretek. Nyílván nem azt mondom, hogy jajj de jó érzés volt az hogy szívattak, mert egy szívás volt az a tizenpár év általánostól a gimi végéig, de megtanultam leszarni ezeket az emberkéket, többet gondolkozni. Ez pedig az életben egy nagyon fontos dolog lehet, mert nem csak suliban fogsz ilyen emberekkel találkozni. Foglalkozz a saját életeddel, azokkal az emberekkel, akik fontosak számodra a többi "embert" pedig hagyd figyelmen kívül, öszpontosíts a célodra. Ha pedig tényleg nem bírsz a helyzettel, fordulj segítségért mert hidd el az sem gáz! Vagy erősödj meg, verd szét az arcukat és légy te az alfahím. ( ͡ಠ ͜ʖ ͡ಠ)
"A célod a Boldogság, nem a győzelem!" !
könnyek szöktek a szemembe annál a résznél :')
Így vann
Én most 25 éves vagyok, hála istennek a szekálásomnak már régóta vége van, de még így visszagondolva is rohadt hosszúnak tűnnek azok az évek, illetve az is egy szar megoldás volt amit találtam de azóta legalább egyenesbe jöttem.
A szekálásom általános iskolában kezdődött 4-5. osztály körül amikor a szüleim elváltak, apám összejött egy csajjal akit tiszta szívből utálok a mai napig apámmal együtt (legalább manapság már meg tudom oldani, hogy egyiküknek se legyek a közelében), magamba fordultam és nem beszéltem senkivel. A kisgyerekek tényleg a legnagyobb szarrágók tudnak lenni a másikkal, még akkor is ha előtte évekig jóban voltak vele. Nem az egész közösség szívatott, de akik igen azok jó hangosan és minél megalázóbban. Hát gondolom mondanom sem kell, hogy ez nem sokat segített a depressziómon, amit vittem magammal középiskolába ahol 2 évig folytatódott az egész, csak egy új közösségben. Egy dolog közös volt az általános meg a középiskolában ezen kívül, mindkét helyen szartak rá a tanárok ha valakit szívatnak a többiek. Apámnak meg anyámnak is csak annyi volt erre a mondanivalója, hogy állj ki magadért, férfi vagy... kösz... Na hát egy ilyen jól kifejtett szülői tanács után amiről azt se tudtam mit gondoljak, az lett a vége, hogy 15 évesként, tele szomorúsággal meg haraggal, hogy senkire nem számíthatok, jól arcon vágtam középiskolában a gyereket aki kezdte az egészet és mindig a leghangosabban szívatott. Na hát ezután a tökéletes megoldás után már nem csak az osztályom egy része utált hanem a tanárok is azt hitték, hogy elmeroggyant vagyok és ki akartak rúgatni az iskolából... Ami hála istennek nem történt meg, de közel volt.
Mint mondtam ez középiskolában csak 2 évig tartott, és a lehető legrosszabb módon lett vége. Osztálykiránduláson (amihez annyi kedvem volt mint egy temetéshez) egyik srác akivel jóba voltam otthonról elhozott jó sok sört és mondta, hogy rúgjak be vele, hátha akkor megjön a kedvem ott lenni. Aztán ahogy ittam a söröket, úgy elkezdtem megnyílni mindenki előtt meg ők is előttem, el tudtam normális körülmények között magyarázni, hogy miért vagyok olyan amilyen, és az összes gyerek aki addig baszogatott abbahagyta és jóba lettünk, de igazándiból soha senkivel nem beszéltem meg rendesen a dolgokat. Így lett vége a kb 6 éven keresztül tartó napi szinten történő szívatásomnak. Na de miért is rossz ez? Szintén minden szülői és tanári segítség nélkül, a nagyon bölcs 17 éves fejemben az a gondolat született meg, hogy gyakrabban kéne innom mert hát milyen jó lett a vége. Elkezdődött a kocsmázós időszakom, ahol gondolom mondanom sem kell, hogy nem az életem szempontjából legjobb embereket ismertem meg (akkor persze jaj de legjobb barátok voltak) akik benne tartottak abban a piálós szakaszomban egészen 23 éves koromig. Az első pár év teljesen jó volt, annak ellenére, hogy többet piáltam mint tanultam érettségim így is minden tárgyból 4-es lett, kivéve a matek ami 3-as. Szülők boldogok, én is boldog vagyok hát akkor minek kéne változtatni. Aztán elkezdtem gépészmérnöki OKJ-t amit tiszta szívből utáltam csak azért választottam azt, hogy ebben a városban maradhassak egy másik városban lévő főiskola helyett és ugyanúgy eljárhassak piálni. 20 éves koromra már egy roncs voltam, egy napot nem bírtam piálás nélkül létezni (ez az egy közös volt bennem azokkal akiket akkor még mindig a legjobb barátaimnak hittem), a másnaposságot ráivással kezeltem, gyakorlaton úgy remegett a kezem, hogy a mérőszerszámokat nem tudtam rendesen az munkaanyaghoz tartani, hát lényegében egy igazi alkoholista voltam. Ezek után elkezdett a felszínre jönni az, hogy igazándiból soha senkivel nem zártam le rendesen a problémáimat és még mindig ott voltak a gondolataim legmélyén, elkezdtek pánikrohamaim lenni, sokáig szedtem rá "gyógyszert" (azért idézőjelben gyógyszer mert az egyetlen hatása az volt, hogy attól annyi érzelem volt bennem mint egy zombiban). Ez annak is köszönhető amit mondtam az előbb, illetve annak, hogy kezdtem rájönni, hogy az életem nem halad semerre. Egy szellemi és fizikai roncs voltam akit legtöbben teljesen jogosan alkoholistának tartottak. Ekkor voltam 22 éves. Azóta ott hagytam azt az OKJ-t, megszüntettem minden kapcsolatot a piálós társasággal (akiknek nem okozott túl nagy lelki traumát mert a végén már mindenki ott tartott, hogy nem is igazán bírtuk egymást de jobb mint egyedül inni), elmentem egyetemre és próbálok valamit kezdeni az életemmel. A felsőoktatási rendszer és az állandó (sajnos) nem büntetendő állandó tanári szívatás nem teszi ezt túl egyszerűvé, de haladok előre. Legalább most egy olyan közegben vagyok az egyetemen ahol az emberek vannak olyan szinten mentálisan, hogy jó érzés köztük lenni.
Nem egy szép történet és nem is szeretek rá visszaemlékezni. És miért történt ez? Azért mert pár kis szarcsimbók úgy döntött, hogy általános iskola 4. osztályban elkezd szekálni minden ok nélkül. Segítségért fordulni egy teljesen jó tanács és ez kell, hogy legyen mindenkinek az első lépés, de sajnos vannak olyan helyek és családok ahol ezt a segítséget pár ember soha nem fogja megkapni senkitől, csak saját magától. Mi a jó megoldás egyedül? Fogalmam nincs, csak abban reménykedek, hogy ha van valaki ilyen helyzetben és ezt elolvassa az nem fog akkora baromságot csinálni mint én. A tudatmódosító szerek nem a probléma megoldását jelentik, csak annak az elnyomását, ami előbb utóbb úgyis a felszínre fog törni és rosszabb lesz mint előtte.
Phuu hat en vegig olvastam es...koszi. Nagyon sajnalom ami tortent veled. Remelem eleted jobb iranyban halad tovabb es tovabb lepsz majd❤❤ ❤❤
8 évig élveztem a mentálszivatás minden örömét. Én nem tetves, hanem leprás és büdös voltam. Meg a pirospontjaim miatt csaló. (Akkoriban még piros és fekete pontokat adtak, kis füzetbe). Most 43 évesen is maradandó nyomai maradtak ezeknek az éveknek. Köszönöm ezt a szuper videót azok nevében is, akik jelenleg járnak ebben a cipőben és remélem akik ezt látták és nem elszenvedői, hanem okozói a jelenségnek, azok elgondolkodnak kissé.
"A célod a boldogság, nem a győzelem." Truth bro
Ezt tök jól összeszetted Greg, köszönjük!
Egy apróság a "hitelesség" témakörben: "Szerencsére nem csak a rákos orvosok tudják a rákot gyógyítani.", ergo attól, hogy valaki nem volt áldozata a bullyingnak még lehetséges, hogy tud benne hatékonyan segíteni és együttérző lenni. Szerintem felesleges azt a trope-ot erőltetni, hogy a bullyingban (vagy bármiben) majd az lesz a szakértő akit magát is cikiztek.
Cheers!
Mert pontosan hogy is gyógyítják az orvosok a rákot? Sehogy. Csak a tüneteket kezelik. Kimetszik a rákos daganatot, sugárkezeléssel próbálják összezsugorítani, esetleg vegyszerekkel kiírtani. A hererák kezelése a kedvencem. Azt sem tudják még mi az, (mert elvileg a maga a mintavétel is áttéteket okozhat) inkább kivágják az egész szervet. Na az okot viszont valahogy nem sikerül megszüntetni, még csak megtalálni se nagyon.
Tudom, ez rák-orvos dolog csak egy példa volt, csak megütötte a szememet. :)
Ez a téma nem csak gyerekkorra igaz hanem az élet bármely területére ha gyenge a lelkierőd.Talán középiskolában lehetett amikor találkoztam pár gyökérrel akik próbáltak belém gázolni.Utáltam őket mint az állat.Jobb voltam fociban videó játékban mindenben.Csak nem voltam nagyképű hanem csendes és ez sok embernek nem tetszik.Gergő elmondta a megoldást.Erre talán a leszarom szó a legjobb.Ha piszkálnak és a piszkálót szó szerint le se szarod nem nézel rá nem köszönsz neki és még le is ugatod hogy nem akarsz vele többet beszélni akkor az fájni fog neki.Legyen célod foglalkozz azzal tereld el a káros gondolatokat.Ha gyenge vagy erősödj testileg lelkileg.Erre szükség van sajnos.Próbáld magad sebezhetetlennek képzelni stb. Mindig is hittem hogy a geci emberek pórul járnak és láss csodát évekkel később hallottam róluk se haverjuk se barátnőjük.Rossz ilyet mondani de megérdemelték.
Egyszerűsítve: Legyen egy álmod legyen egy célod és szarj le mindenkit.Aki fontos tartsd meg aki nem felejtsd el.Ennyi.
Senkinek nincs baja azzal, ha valaki nem nagyképű. De gondolj bele egy picit, az emberek folyamatosan hasonlítgatják össze magukat a másikkal, próbálnak kialakítani valami hierarchiát. Suliban ez a "menők" és a "lúzerek" között terjed, a népszerűség a lényege. Fontos megérteni, hogy ez relatív, csak úgy lehetsz menő, ha más lúzer, mert ha mindenki menő, senki nem az.
Azok a nagyképű gyökerek, akikről beszélsz, semmiben nem voltak jobbak nálad. Szimplán több időt töltöttek azzal, hogy téged lenyomjanak, és ezzel feljebb kerüljenek a képzeletbeli ranglétrán. Te inkább hasznosan töltötted az idődet, ha jól értem, és ez volt a jó döntés, mert amikor a sulinak vége, megy vele ez a ranglétra is, és az élet már máshogy működik. Az életben vannak céljaid, ott már nem attól leszel jobb, hogy a földbe döngölöd a másikat, szóval király, hogy nem ennek a gyakorlására pazaroltál el 12 évet.
@@DeeSnow97Tökéletesen megfogalmaztad a középiskolás éveimet.Viszont ez a képzeletbeli ranglétra nem tűnik el ahogy észrevettem.Munkahelyemen is jelen van.Csak kisebb arányban.Így egyszerűbb elkerülni őket,meg persze nem barátkozni megy az ember munkahelyre.Saját kereset mellett könnyebb célokat kitűzni és csak a dolgomra koncentrálni.De láss csodát az egoista embereket munkahelyen se szeretik.Ezek az emberek mindig maguk alatt vágják a fát.
@@dani16933 Igen, mindenképp van benne valami. A ranglétra mindig jelen lesz (a legutóbbi munkahelyemen egy háromfős csapatban is simán ott volt a háttérben), de amint van célja a közösségnek, nem azzal jutsz előrébb a ranglétrán, hogy lenyomsz másokat. Soha nem fogunk teljesen megszabadulni az ilyen zéró összegű játékoktól, de ha nem ezek dominálnak, máris nincs oka senkinek Legyek Urát játszani, mint a gimiben.
Szerintem egész jó példa irodai kontextusban a team leader pozíció kérdése. Valakinek össze kell szednie, és ez mindenképp zéró összegű játék, nem lehet mindenki vezető. Viszont nem (mindenhol) pofára adják az előléptetést, ergo egy sikeres ember nem a másik mocskolásával jut előre, hanem a saját képességeivel. (Ha nem így van, általában a csapatnak nincs rendes célja.)
Az általanosban egy életre tönkre lehet tenni egy gyerek önértékelését és magabiztonságát szerintem.
Engem általános negyedikben kezdtek el piszkálni. Viszonylag csendes gyerek voltam. S valamilyen oknal fogva két p, akkor két hetedikes srác rámszállt és elkezdett fizikailag bántalmazni. Az elején csak lökdösődés, de hamar belejöttek a dolgokba. Főleg, hogy akkoriban kedtek el Aikidot tanulni, szőval kb úgy kezeltek mint egy szünetekben használható boxzsákot. S mivel a negyedikes és a hetedikes diákok közt fizikailag óriási különbségek vannak, így egyik “barátom” se mert tenni bármit az érdekemben, hanem csak így megvárták míg végeznek a bántalmazásommal, s majd azután jöttek oda csak.
Ezt a kellemetlenséget hamar sikerült megoldani, hisz elballagtak (legnagyobb bánatomra 😥).
Ekkor már kezdtem látni a napos oldalt. Mintha kezdtek volna a dolgok a helyükre rázódni, mikor az egyik kedves lány osztálytársamnak feltűnt, hogy az elmúlt 1-2 évben, elég nagyott nőttem, s már egy fél fejjel magasabb voltam mint bárki az osztályból. Ezna kedves leány elkezdett vele cikizni, s “zsiráf”nak nevezett onnantól. Biztos vagyok, hogy nem akart rosszat, s nem is érdekelt volna, de sajnos az egész osztály meglátta a hatalmas szórakozási lehetőséget ebben, s onnantől közel 2 évig minden nap ezzel a becenévvel illettek naponta többször.
Ez sokkal roszabb volt, mint mikor a hetedikesek bántalmaztak, mert akkor tudtam hogy ők a gyökerek és csak kihasználják, hogy épp akkor ők az erősebbek.
Viszont ezt már nem tudtam ennyire jól felfogni, hisz az egész alapja az volt, hogy nem olyan vagyok mint a többiek. Egyre jobban megutáltam tükörbenézni, egyre jobnan megutáltam emberekkel beszélgetni és rövid úton megutáltam magamat is.
Amit tovabb segített, hogy mikor az osztálytársaim léptek kb hetedikes korukba, hasonló gondolkodásmódot sajátítottak el, mint az elballagott bántalmazóim. Így szép lassan ők is elkezdtek “könnyű célpontokat” keresni, s na vajon ki volt az akit már 1-2 éve folyamatosan cikizett mindenkit egy olyan dologért, amiről nem tehet? Na ugye hogy én.
Szép lassan a cikizésből mentünk abba az irányba, ahonnan a történet indúlt. De szerencsére nem tartott az általános végéig. A fő “bántalmazóm” egyszer rajta lett kapva tanárok által. Kapott egy igazgatóit és szerencsémre a szülei elbeszélgettek vele.
Pár napra rá, a srác és a szülei kopogtatnak az ajtónkon, hogy bocsánatot kérjenek. A szülők bementek a nappaliba megbeszélni a dolgokat, én meg a srác meg bementünk a szobámba.
A szülei tényleg komolyan vették a feladataikat, mert észt vertek bele rendesen. A srác a szobámban elsírta magát, s nem győzött bocsánatot kérni. Megigérte, hogy soha többet nem tesz semmit ami nekem kellemetlenséget okozhat.
Másnaptól kezdve olyan volt, mint egy bodyguard (csak a napszemüveg és az öltöny hiányzott). Majdnem a naptól is megakart védeni 😅.
Elég érdekes volt, de egy hét után tisztáztuk, hogy nem kell óvni pa mindentől, megvagyok magam is. S ha nem basztat, az több mint elég.
Nem tudom, az egy hetes bodyguard show hatására, vagy beszélt a többiekkel, de onnantól elég minimálisra csökkent kellemetlenségeim száma, s az utolsó év elég békésen csengett le.
Amit megtanultam: a gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni, főleg csoportosan. De a többsége nem gondolja komolyan, vagy nem érti tetteit.
Önbecsülésem az ment a kukába a magabiztosságommal együtt, s majdnem középiskola végéig nem is javult sokat.
Nem sikerült kiheverni nagyon sokáig. A “senkivel se akarok beszélni” gondolkodásom megmaradt, bezárkóztam, s utáltam magam továbbra is. Egészen középiskola végéig.
Középsuliba elég rendes osztályt kaptam, ahol ha valaki kötözködött is, az osztály többi tagja kiállt az “ áldozat” mellett.
Akkor kezdtek el a dolgot változni, mikor 11. közepe fele elkezdtem konditerembe járni. Eredménye nem volt szuper látványos fizikailag (azért jól észrevehető volt az is), de egy akkora mentális boostot adott, hogy az valami hihetetlen.
Kb 3 hónap kondizás után elkezdtem pozitívan látni magamat a tükörben, nem kerestem mindenben a hibáim, elkezdtem nyitni más emberek felé és ők ezt pozitívan fogadták.
Messze még az út vége, de kezdem jól érezni magam a bőrömben. Szeptembertől egyetemen leszek Pesten, s teljesen pozitív a hozzáállásom :)
Gergőnek okosabb megoldásai voltak mint nekem. Én megtanultam karatézni és egyszer amikor elkezdtek ütni nem adtam könnyen magam és én is bevittem nekik pár ütést meg rúgást. Ettől függetlenül nem nyertem, mert kezdő voltam még, de onnantól sose kötöttek belém, mert tudták, hogy így már nem buli. Egyébként az önbecsüléseden is sokat javít egy küzdősport. Én a kyokushin karatét vagy a krav magát javaslom. Mind a kettőnél nagyon hamar meg tudod tanulni megvédeni magad ha komolyan veszed és pár hétig aktívan csinálod. Egyébként azóta is csinálom most már 10 éve és nem félek attól ha valaki belém kötne :)
Miért nézik többen Dezső Bencét mint téged??? :(
@@MadDogg313 Ha így gondolod, akkor hogy kerülsz ez alá videó alá? 🤣
@@lucan.6961 feldobta a youtube. nem tudtam hogy ez a hiperaktív valaki szövegel benne
Az ki az?
Eg egy jó kérdés
Ti egymást bantjátok egy olyan videó alatt ami arra tanít hogy nem szép dolog masokat bantani?😂😂😂😂
Pumped up kicks elkezd indulni a háttérben...🤔😏
Adom Xd
Mostanàban azt hallgatom....😂
6:37 nem a norvégok. A finnek... Mindig a finnek a hibásak
:'D xD
Ezek a finnek... (Csak a régi HH sok értik ezt a poént egyébként 😂)
Hasznos kis videó lett! Ennek hatására pedig én is úgy érzem, hogy meg kell osztanom a témával kapcsolatos tapasztalataim.
Általános iskola felső tagozatában egy egész évfolyam "áldozata" lettem. Kezdetben csak a külsőmmel szekáltak. "Csúnya vagy", "dagadt vagy"... Sosem volt sok önbizalmam, tehát eléggé magamra vettem a dolgot, és nem szívesen jártam be ebbe a közösségbe, hiszen ezeket minden nap megkaptam. Az idő előrehaladtával egyre jobban elfajultak ezek a dolgok, mert már nem csak a külsőmre tettek megjegyzést, hanem olyan dolgokkal dobálóztak, hogy: "bárcsak öngyilkos lennél", "halj meg a bátyád után", "azt hittük végre felakasztod magad". 11 évesen az ilyen dolgok rettenetesen lehúztak. Gyűlöltem őket is, és magamat is. A lehető legrosszabban cselekedtem, mert segítség kérése helyett vagdosásba menekültem, és éjszakákat sírtam át egyedül. Végül megkaptam a szükséges segítséget, és 10 pszichiátrián eltöltött nap után, végül nem érdekelt már senki, és semmi. Ebben az évben kezdtem a szakközepet, és a világ legboldogabb embere vagyok, hogy véget ért az általános, és ezzel együtt a 4 év szenvedésem.
Mindenkinek aki hasonló helyzetben van pedig azt tudom mondani, hogy a segítségkérés a lehető legjobb dolog, amit tehetsz ilyenkor. Rohadt kellemetlen és nehéz, de ha nem akartok úgy járni esetleg mint én, akkor minél hamarabb cselekedjetek.
Jól jött volna 3 éve, de szerencsés vagyok hogy saját magamon tudtam segíteni és akik meg nem tudnak magukon segíteni azoknak mostmár itt vagy te a videóddal! RESPECT!
Engem első óta sem kedveltek a fiúk mivel nem szerettem a focit. Ezért a lányokkal kezdtem beszélgetni és főleg velük barátkoztam. Emiatt később "buzinak" vagy konkrétan "lánynak" tituláltak. A hajam miatt is sokszor "lebénáztak", mivel nem volt felnyirva, mint egy menőnek. Ötödik és hatodik leppengéssel telt. 6.-ban jóba lettem egy lánnyal aki 7. második félévében azt mondta már nem vagyok menő és cikik a szokásaim. Szimplán azért, mert szeretem a dinoszauruszokat és azokat rajzolok. 7. év végén már az egész osztály, sőt az egész évfolyam utált. Az a lány mindent elterjesztett rólam, ami nem volt igaz. Szóval most 8.-osként a "kamu" barátokat magam mögött hagyva 6 igaz barátom van, akik közül mindenkivel legalább 1 éve jóba vagyok és van akivel már 8 éve töretlen a barátság, csak sajnos elment 6.-ban gimibe. Én az vagyok, aki az évfolyamról egyedül várja a ballagást, nem is kicsit. Remélem egy jobb közösségbe kerülök majd. De nagyon örülök, hogy csináltál a témával kapcsolatban videót én egy 30 perceset is szívesen megnéztem volna. 4 év óta ez a legnagyobb segítség számomra. Egy segítségem volt tavaly, ugyanis nagy balhéba keveredtem a osztályommal. Vicces volt, hogy az ofő engem állított be hibásnak. :) Szóval ennyi és köszönöm ha végig olvastad! Mindenkinek kitartást!❤
Sajnálom, hogy 25 évesen kellett látnom ezt a videót és nem 8-10 éves koromban! De!! Tiszta szívemből kívánom,hogy jusson el mindenkihez akihez el kell jutnia!! MERT TÉNYLEG ELMÚLIK!!!!!
Nagyon szeretem a munkásságod Gergő!!
De hiányzott volna egy ilyen video 2011-2013 között.. 😢
Számomra a volt osztályom, mikor odakerültem 3.-tól kezdve ballagásig szívatott, de olyan szinten, hogy egyik nap a suliban már a tanár húzott vissza, hogy ne ugorjak ki az ablakon és nekik is köszönhetem, hogy a mai napig nem vagyok képes lányoknál kezdeményezni attól félve, hogy megint röhej tárgya leszek, szóval nekem csak mental bullying-gal van tapasztalatom. Röviden: az az osztály tönkretette a korai tizes éveim
Átérzem nekem is ez volt szerencsére most gimiben jó az osztályom
az, hogy tudtok róla beszélni szerintem már egy nagyon jó jel :) de mostmár a múlton sajna nem tudtok változtatni :( Sajnálom, h ilyeneken kellett átmennetek. Mostmár viszont a magatok urai vagytok. Szóval hajrá... szereljétek meg a lelketeket :D
@@julianagy3368 mostanában kezdek javulni, megbocsájtottam nekik, de a heg örökké meg marad
@@venetianred8247 akkor jó. Akkor már nem mérgez tovább.. A hegek, harci sérülések meg menők :D :D a lelkiek is. Legalábbis ha már csak hegek és be vannak gyógyulva, ha már nem károsak.
@@julianagy3368 csak a tanárokat érdekelné is, hogy szopatják a gyereket, akár az óráján is, az csodálatos lenne
Hatalmas nagy köszi neked ezért! Minden egyes mondatod imádtam, és külön #respect, hogy te nem csak légből kapott, sallang, maszlagszerű "eletigazsagokat" közöltél, hanem pontosan tudod mi ez az egész, emiatt is hiteles! Minden tiszteletem!👍 (Kedvenc videók közé téve)
Segítséget kérni nem gáz, amíg hiába kéred, ha nem kapsz. Túl vagyok már ezen pár éve, de a mai napig meghatározza az emberekhez való viszonyulásom, ahogy állok a tanár előtt zokogva, nem bírva tovább, és ordít velem, hogy egy gyerek nem lehet ennyire gyenge lelkileg, nem vagyok iskolába való, nem lesz belőlem semmi, pszichiátriai eset vagyok. Mindezt az osztály előtt, rángatva. Általános iskola, éveken át tartó megalázás, bántalmazás, ehhez hozzá jött, hogy otthon sem volt jobb a helyzet. Néha a gyerekeknek sem hisznek. Néha olyan emberek választanak számukra nem megfelelő pályát, akiknek nincs hozzá elég empátiájuk és türelmük. Sajnos a gyerekekkel nem könnyű, és néha a kirekesztetteken töltik ki a dühüket a felnőttek is. Vagy csak egyszerűen semmibe veszik a segítségkérést (pedig mennyi erőgyűjtés előzi meg, és hány lenyelt béka). De ez is csak egy történet a sok közül. Jobb esetben később nagyon erősek lesznek ezek a gyerekek, és nem éri őket meglepetés az életben.🙂
Nagyon sok köszönet a videóért! Etikaórán mindig előkerül a téma, és foglalkozunk vele részletesen.
Amikor ált. Suliban szekáltak, kiközösítettek, folyton lökdöstek, fellöktek stb. Én a síráson kívül semmit nem reagáltam vissza feléjük, mert féltem is tőlük. Volt, hogy tanárok is látták, de nem tettek semmit. Szociálpedagógus lettem, és akkor tudtam meg, hogy a volt ofőm az iskolai szociàlis munkàs. Semennyire se érdekelte, és hozzáállása azóta se változott. Egy alkalmatlan ember feladata lett volna, hogy amikor segítséget kérek akkor komolyan vegyenek, de nem vett komolyan. Szerencsére azóta van rendes szociális munkás.
Nálunk a gimi egybe van kötve az egyik általánossal, oda szoktam átjárkálni, az egyik harmadikos kislányhoz, beszèlgetni, megkèrdezni, piszkálják-e mèg...èletemben nem voltam olyan boldog, mint amikor láttam, hogy a jelenlètem nèljül akik addig piszkálták, játszani hívtál. Csak, mert egyszer kijelentettem, hogy aki őt bántja, engem bánt. Mert nem akarom, hogy keresztül kelljen mennie azon, amin nekem! Gergő, köszönjük, hogy vagy nekünk!!
Ez a videó eléggé meghatott mivel engem is elég sokat szekáltak az iskolában!
Főbb okok amiért szekáltak:
-Hosszú hajam van fiú létemre
-Túlsúlyos vagyok
-Ukrán vagyok
-Jó tanuló vagyok
Rólam régen azt találták ki, hogy leprás vagyok, és emiatt velem is rengetegszer volt olyan, hogy nem mertek a közelembe jönni, ha meg a tesi órán párokba kellett rendeződi akkor mindig én voltam az akinek sosem volt párja, és a sok szekálás hatására volt olyan, hogy direkt nem tanultam egy dolgozatra, hogy ne tudjanak emiatt szekálni, 2 teljes napig nem ettem, hogy fogyni tudjak, és ami a legjobban fájt, levágattam a hajam, és engem nem csak a dikákok de még az osztályfőnök is szekált. Egyszer volt, hogy elmondtam neki, hogy szekálnak erre azt mondta: Ha nem tetszik vissza lehet menni Ukrajnába! És ez volt az a pont amikor iskolát váltottam ahol szerencsére nagyon jó közösségbe kerütem. Visszanövesztettem a hajam, tanultam a dogákra és nem szégyeltem sem a súlyom, sem a származások! De a sok bántás hatására a mai napig elég nehezen tudok iskolába járni mert még mindig bennem van ez az érzés, hogy ha bemegyek mindenki utálni fog, ami szerencsére már nincs így.
Ez a videó kicsit segített feldolgozni az érzéseim és fájdalmaim amit nagyon szertnék neked megköszöni. :)
Annyira átérzem a tetves részt.. Éveken keresztül kaptam meg álltalánosban, hogy tetves vagyok, pedig sose voltam, aki pedig a közelembe jött az az ujjait "csuri"ba téve került el, nehogy elkapjam. Nem játszott velem senki, de nem is akartam közeledni feléjük ezek után. Csak idősebb fejjel jöttem rá, hogy ez azért indult el, mert gyerekként visszahúzódó voltam, és magamtól nem nyitottam mások felé, így generálta önmagát a probléma. Ami a legrosszabb, hogy mindez azért történt, mert ezt láttam itthon is. Apum szociofób, kerüli az embereket, ha teheti, és van egy beteg nővérem akit anyum a nap 24 órájában ápol, ezért őt sem igen láttam más emberekkel. Hiába jöttem rá a dolgokra, úgy érzem a mai napig nem tudok az emberekkel kapcsolatba lépni, ezért nagyon kevés olyan személy van, akivel bármilyen kapcsolatot ápolok. Talán a szociofóbiát is valamilyen szinten elörököltem/belémnevelték, bár próbálok tenni ellene, de nem könnyű, ha nem érzem magam jól az emberekkel, viszont mégis vágyom rá. Gyerekként ezt úgy oldottam meg tudat alatt, hogy felnőttekkel beszélgettem, akik nem bántottak, most a 2 legjobb barátnőmmel és a nagymamámmal ápolok szoros kapcsolatot. Ha egy sráccal össze jövök, vele nehezen alakul ki a teljes bizalom, de jelenleg is van.
Átestem mindezen még évekkel ezelőtt. Testi adottságaim miatt csúfoltak és közösítettek ki. Segítséget is kértem a szüleimtől, ugyanúgy ment tovább minden sajnos. Aztán sulit váltottam, ott is ment egy ideig, de tanárral való megbeszélés után vége lett. Sosem voltam egy észrevehető ember, ez gimiben sem változott. Két éve járok pszichológushoz, a zárkózottságom miatt. A beszélgetések vele, van mikor használnak, de van mikor nem. A gimis időre a csúfolás téma leülepedett, inkább az vagyok akit nem vesznek èszre, de ezzel semmi problémám mert sosem voltam olyan ember aki feltűnősködni akart volna valamivel.
"Get that happy"
Ezt kiírom a falamra
Eddig te vagy az egyetlen aki tenyleg igazan meg tudta velem ertetni, hogyan kell ezt kezelni☀️
mikor én voltam általános iskolás, fogszabályzós voltam és amiatt engem állandóan csúfoltak. Az volt a gúnynevem h Mágnes. Nekem a matektanárom maga az igazgató volt és emlékszem egy órán valamin nevettem és az igazgató csúfolt ki az egész osztály előtt, mert fogszabályzós vagyok. Meg az akkori legjobb barátom megszakította velem a barátságot, mert a többiek azt terjesztették rólunk, h melegek vagyunk. (nem, nem voltunk azok, csak szimplán jó barátok). Ez így 7-8. osztályban. Alig vártam, hogy menjek középiskolában és hála Istennek imádtam a középsulit, nagyon jó osztályom volt. Néha most is tudnak az emberek basztatni, de meg kell tanulni kezelni, de sajnos így is érzem, hogy nagy harag, gyűlölet van bennem az általános óta. Lehet ezért sincs nagy sikerem a lányoknál se, mert azóta félek, hogy kinevetnek mint anno, ha besűlök leszólításnál. Próbálok azért ezen dolgozni.
Remekül összefoglaltad!
A végleges megoldás tényleg a leghatásosabb, habár igen, nehéz rávenni magunkat az első lépésre.
Sajnos nekem is volt részem bullying - ban, ami jó kis nyomot hagyott.
Kitartást mindenkinek aki ilyen helyzetben van!
Ne féljetek segítséget kérni!! ☺️💐
Köszönöm ezt a videót, Gergő! Nagyon hasonló helyzetben voltam általánosban, mint te (a testi & lelki bántalmazás kombója ugyanúgy megvolt), és volt szerencsém tapasztalni az "elmérgesedést" is. Hála a külső segítségnek, már én is feldolgoztam az ügyet, de ennek ellenére is nagyon jól esett a videó, nem viccelek mikor azt mondom, hogy a legkompetensebb videó a témában amit valaha láttam. Minden pontot érintettél, és nagyon-nagyon remélem hogy segíteni fogsz azoknak, akiknek szükségük van rá. Peace!
Szenzációs jó videó, és nagyon hiánypótló. Engem is szekáltak még a gimiben is, és nekem is volt egy ilyen melák, aki olykor vert, bár nem vitte túlzásba, de megvolt a néhány zsibbasztó a vállba (később jóbarátom lett). De engem nem viselt meg, mert valahogy magamtól képes voltam azt tenni, amit javasoltál (a segítségkérésig el se jutottam, mert hiszen nem viselt meg, mivel képes voltam úgy hozzáállni).
Eklatáns példa erre máig a kedvenc emlékem a gimiből: suli után kiugrottam a boltba, ami az ellenkező irányban volt, mint amerre laktam, ezért visszafelé a suli mellett kellett elhaladnom, és ott szembejött a fél osztály. Átszivárogtam a flashmobon, majd kb. 10 méterről egyszercsak visszakiáltott rám az egyikük: ", MI GYŰLÖLÜNK TÉGED!" (néhányan a többiek közül pedig vigyorogtak). Én meg csak féloldalasan hátrafordulva, vigyorogva visszakiáltottam nekik: ÉN VISZONT SZERETLEK TITEKET!
Látszott az arcukon a filmszakadás. 🤣
Minden áldozatnak komolyan javaslom, reagáljon túláradó szeretettel a szekálásra. NINCS ANNÁL NAGYOBB DIADAL, MINT AMIKOR A BÁNTALMAZÓNÁL ELTÖRIK A LEMEZ, AMIKOR ÁTÖLELED, MEGKÖSZÖNÖD A BÓKOT, A BIZTATÁST, A SZERETETÉT, ÉS MEGKÉRDEZED, MIBEN SEGÍTHETSZ NEKI. (Pont, miután épp valami iszonyú gonoszat szólt be neked. 🤣 )
Ezt végignézve eszembe jutott, hogy mennyire hálás vagyok, amiért anno rátaláltam 12 évesen a csatornádra és a kialakulásban lévő értékrendemre egy olyan ember lehetett hatással, amilyen te vagy.
1.Olvasd el a nevem
2.Vedd le az ékezetet a vezetéknevemről
3.Vedd le a Me részét
4.Megkapod a gúnynevem
De nem fájt sőt a kereszténységem sokszor megsegített
Hadjáratot indítottál vagy mi?
@@lilak-4741?
@@lilak-4741 😂😂😂😂
@Hungary nem kell magadra venni egy viccet
Pacsi neked :D
Hasonló esetet éltem át én is iskolában, általános iskolában, középiskolában sőt, nekem még az iskolás időszakra lett az állapotom rosszabb, és emiatt ez ezerszer nehezebb volt...
Röviden nekem egy izombetegségem miatt a járásképességem megszűnik, és még ebbe is képesek voltak belerúgni a "drága" osztálytársaim, fenyegetőzés, beszólások, és még sorolhatnám!
Ez remek videó lett! Csak így tovább!
Ezt le kellene vetíteni minden osztályfőnöki órán! Szóval kedves pedagógusok, hajrá‼️ Az is fontos még szerintem, hogy a legtöbb esetben az aki zaklat a saját hiányosságát, belső feszültségét, otthoni gondjait, stb,stb. vetíti ki arra akit bánt. Szóval tényleg nem kell az embernek magára vennie ezeket a bántásokat, mert pont annál van a gond aki ezeket mondja.
Hozzáértően foglaltad össze a témát, szuper jó videó lett, köszi! :)
Ahányszor megkérdeztek, hogy miért piszkáltak az osztálytársaim, az montam "Mert nagyon hisztis és nagyszájú voltam. Vissza beszéltem mindenkinek" . Utolag belegondolva rájövök, hogy mindezt azért csináltam, hogy megmutassam nem vagyok olyan mint amilyenk elmondanak. Pedig ezzel csak lovat adtam alá.
Már tudom... Nem én voltam a kezdeményező, csak a gyenge láncszem, akin igenis látszott, hogy bántja amit tesznek vele. Verekedtem, kiharcoltam magamnak a látszolagos békét és végül én is bántottam mást. Amint észrevettem mit teszek bocsánatott kértem és befejeztem. Még ma is szégyenlem magam de legalább már vége...
zseniálisan összerakott videó, köszönöm a feltöltést!
Amúgy suliban tanárként nekünk az egyetemen tanították "prevenció" címszó alatt a bullying felismerését, fajtáit, kezelését, kialakulásának lényegét, stb... Több héten keresztül beszéltünk róla, HPn meg egyéb filmeken, könyveken keresztül is. De tény, hogy még így sem kaptunk a kezünkbe semmi olyan joker kártyát, amit tanárként bármilyen bullyingra előhúzható. Ezt mindenképp a helyzethez mérten kell oldani és sok próbálkozás kell, mire rájöhetünk, hogy hogy tudjuk a lehető leghatásosabban a gyerekek közti bántalmazásokat megszüntetni. De bármennyire nehéz vagy tanácstalan ilyenkor egy pedagógus, az esettel akkor is foglalkozni kell, Mégpedig akkor amikor történik.
Terjezdd el a gyerekek között, hogy az a bántalmazott diák az egyik kedvenced és bárki aki szivatja 1 jegyel roszabbat kap a következő dogánál(nem gondoltam komolyan de ki tudja)
www.paulgraham.com/nerds.html
Ezt nemrég találtam, nagyon ajánlom. Szerintem egész jól kielemzi a helyzetet, saját tapasztalatok terén pedig ez az eddigi legpontosabb leírás, amit olvastam arról, milyenek is az iskolai évek a kiközösített kockának (a tipikusan amcsi jellemzőket leszámítva ugye, mint a "suburbia" vagy az amcsi foci csapat).
A nagy tanulság a vége felé van. Az emberek mindig építenek ki hierarchiát egymás között, valami alapján össze akarják hasonlítani magukat egymással. Ha van célja a közösségnek, pl. teszem azt egy sakkszakkör esetében, akkor máris van ennek alapja, az lesz a menő, aki jelen példa esetében jól tud sakkozni, és erre máris tudnak kooperálni az emberek. Viszont egy osztály az "csak van", nincsen egyértelmű célja (a jegyeket hagyjuk, az inkább kötelesség, mint érdekesség vagy cél). Egy ilyen közösségben a népszerűségből lesz hierarchia, és abban az a veszélyes, hogy egy zéró összegű játék. Ha valakit bántalmaznak, mindig ott van a másik oldal is, hogy most épp ez a menő dolog, amit közösen lehet csinálni, és amivel lehet mutatni, hogy mennyivel jobb vagy, mint akit épp ütsz vagy tetvesnek hirdetsz. Gondolj csak bele, mekkora vicc egymás között, hogy ki tudja kreatívabban kifejezni az undort, és a háttérben mindig ott van, hogy legalább nem te vagy az a tetves Szirmai, legalább emiatt jobb vagy nála.
Jokert akarsz? Adj célt az osztálynak. Legyen valami, amin együtt lehet dolgozni, amiben mindenki hasznos lehet, és ami egy olyan hierarchiát alakít ki, ami nem zéró összegű játékot ad. Ahol én jártam suliba, adtunk elő osztályszinten 3-4 színdarabot, és visszagondolva az volt az az időszak, amikor én nem a lúzer kocka voltam, akit szívatni lehet, hanem a hasznos kocka, aki segített megoldani egy-két problémát.
Köszönjük a videót! Nagy kár hogy ezt nem néhány évvel ezelőtt láttam... kíváncsi lennék mit tanácsolsz azoknak akikben felnőttkorukra megmaradt a gyűlölet és az örökös bizalmatlanság.
Őszintén, szerintem innen én reagáltam le a legrosszabbul a dolgot... engem piszkáltak a középiskolában, mert egyik osztálytársam kitalálta, hogy én rasszista vagyok, holott ez nem teljesen igaz... Keresztapám mondta nekem, hogy “nem azért utálom a méhet, mert mézet csinál, hanem azért mert megcsíp”. Mindenki teljesen mást mond, hogy mit jelent neki ez a mondat, nekem is jelent valamit, nem akarok belemenni... Visszatérve a piszkálásra, nagyon rosszul éreztem magam az iskolában, mindennap zaklattak, leköptek, csicskapofonokat osztottak ki nekem és bennem is csak gyűlt a düh, ami egészen addig fajult bennem, hogy egyik nap amikor jöttek volna megint piszkálni engem... elszakadt bennem valami és szó nélkül üvöltve neki rontottam az egyik illetőnek és úgy megvertem, hogy az illetőnek csak ömlött a vér az orrából és még az egyik foga is kiesett. Ugye a barátaitól kaptam utána is, de még azok ellen is próbàltam valamit tenni. Mindegy, a történet vége annyi, hogy ennek híre ment az iskolában és valami oknál fogva elkezdtek tisztelni engem, hogy több emberrel szembe mertem nézni :3
Hála az égnek nekem nem sok tapasztalatom van a bullyinggal kapcsolatban, de nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla, hiszen, ha a szőnyeg alá seperjük a problémát, akkor mindig el fogunk botlani, mikor a legkevésbé figyelünk rá. Hála az égnek én elkezdtem pajzsként hordani, hogy dagadt vagyok és én csináltam belőle viccet, így látták, hogy nem bánt engem. Gyorsan leszálltak rólam... Remélem, hogy segíteni fog a videó a problémákat hamarabb megoldani. Köszönöm Gergő!
Hah, végignéztem, pedig nem is érint. Legalább ha valakivel találkozok akit igen tudom hova irányítani c:
Engem se érint, de már két osztálytársamnak is átküldtem, remélem megnézik!
Az oké, hogy 12:08-nál bekönnyeztem?
Én is!!!!
Elsírtam magam a végen. Sokat segítettél greg!
A lakásom falán van egy ilyen felirat: "Life is like photography. We use the negatives to develope." Nagyon boldog vagyok, hogy felnőtt lehetek végre (pedig féltem a felnövéstől, az önállóságtól), és nem kell az iskolapadban ülnöm - legyen az általános, gimi vagy egyetem.
Nagyon nagyon nagyon jól elmondtad a lényeget! NAGYON NAGY RESPECT!
Annyira jó lenne ha több ember gondolná ezt ilyen szinten át. Egyet értek mindennel amit mondtál. Magyarországon ez egy hatlmas probléma. Annyit tennék hozzá, hogy szerintem fontos észrevenni, ahogy utaltál rá a haraggal is, hogy a legtöbb "bully" szivatva volt mielőtt azzá vált. Nem azért bántanak mert kövér/alacsony/akármi vagy, az csak egy indok, hanem azért mert a magukban felgyülemlett frusztációt akarják kiadni. A legnagyobb bully-k is áldozatok, és nekik is kell a segítség. Ez gyökerestül oldaná meg a problémát, mert nem terjesztenék tovább ezt a frusztrációt.
Érintett vagyok a témában és köszönöm a bíztatast
Anna Stauróczky eros vagy, le tudod gyozni oket es magadat❤️ engem anno rengeteget piszkaltak, es ma pont ugyan azok az emberek fizettek sok penzt egy olyan munkaert, amivel az o onbizalmukat is emeltem. Akit bantottak sokkal erosebb annal, mint aki bantja a masikat ❤️❤️ sok erot es boldogsagot neked!!!
A legcsodálatosabb az, mikor a saját szüleidtől nem tudsz segítséget kérni. Én konkrétan tök mindegy hányszor mondtam nekik, hogy mi történik velem a suliban (leginkább lelki bántalmazás), mindig ugyanazt a választ kaptam tőlük. "Old meg magad." Roppant megnyugtató volt ezt hallani, alig 8 évesen.
Volt egy barátom, akinek ugyan ez volt. Szivatta az osztályban két lány, de senkitől nem tudott segítséget kérni. Negyedikben elment, de nem sokkal jobb a közössége, oda se jár be szívesen. Szerencsére a két lány is lelépett, így most nyolcadikban kimagaslóan jó az osztályközösségünk.
Imádlak haver...de ezt 7 éve kellett volna.😂
♥️De igyis olyan boldoggá tettél H rendesen majdnem elsirtam magam.
Engem sem érint már ilyen probléma. Még régen általánosban "piszkáltak", de ahogy elkerültem onnan 6 év után minden ilyen gondom megszűnt. Még gimnáziumban megvoltam kissé megszeppenve, hogy normálisan bánnak velem. Ha barátokat szerez az ember mindíg könnyebb, szerintem. Az lehet a legborzasztóbb, ha valakit még középiskolában is bántalmaznak, mint pl. bátyámat....egy életen át őrzi. Kérek mindenkit, aki ilyen helyzetben van, forduljatok segítséghez!
A Metal segített. ;) Jó videó volt Gergő.
Nagyon jó videó lett G, de *egy ritka, habár annál fontosabb reakciót a szekálásra nem érint.*
Néha nem a harag gyűlik össsze a gyerekben. Némelyek (helytelenül, persze) nem arra döbbennek rá, hogy "csúfolnak, milyen hülyék" hanem arra, hogy "csúfolnak, ezért biztosan hülye vagyok" - és ezek a gyerekek nagyobb veszélynek vannak kitéve. Személyes példa: iskolaváltásom után, amikor rá kellett döbbennem, hogy egy rosszindulatú ismerős miatt nem kezdhetek tiszta lappal, helyette ugyanott folytatódik a zaklatás, ahol abbamaradt a másik iskolában, csak még intenzívebben, teljesen megtörtem. 12 évesen úgy éreztem, engem senki sem szeret, valahogy meg vagyok átkozva, és nekem az a sorsom, hogy szenvedjek. Semmi sem használt, ha visszaütöttem, ha tűrtem, ha árulkodtam, még a szüleim is bementek az iskolába eleinte. Később már nem mertem nekik szólni, mert SZÉGYELLTEM, hogy bemennek az iskolába, mert másnap ezzel cikiztek a fiúk. Az osztályfőnök teljesen haszontalan volt, néha beírt 1-2 gyerek ellenőrzőjébe, de az esetek többségében csak beszélgetett velük, mert azt hitte, a lelkizéssel tud hatni rájuk. Nem tudott. Általánosságban mindenki utált az osztályban, bár többnyire a fiúktól kaptam a testi, a lányoktól a lelki kínzást. (Négy fiú, de jobb esetben is kettő egy lány ellen.). Úgy éreztem, senki sem ért meg. Öngyilkos akartam lenni. Amikor senki sem látott otthon, elkezdtem apró, nem annyira látható módon bántani magam (leforráztam, ütöttem magam, némi vagdosás is volt, de féltem anyám reakciójától, és hogy kikapok miatta), hátha a fizikai fájdalom enyhít a lelkin. Szerencsére a félelmem nagyobb volt, mint a nyomorúságom, és nem tudtam véget vetni az életemnek, de azóta is vannak pánikrohamaim és sírógörcseim, mert néha hirtelen megijedek a gondolattól, hogy mindenki csak jópofizik velem, de a hátam mögött utálnak. Nehezen barátkozom huszonéves, egyetemista létemre.
Ha tudtok bárki olyanról, aki levertnek, depressziósnak tűnik és tudjátok, hogy bántják, beszéljetek vele. Nem kell, hogy rögtön megpróbáljátok megoldani a helyzetét (sőt, eleinte el is utasíthatja a segítségeteket), csak mondjátok meg neki, hogy számít. Hogy van, aki szereti, és hogy nem lesz elveszve örökké, van egy csomó jófej ember a világon, akik nem fogják utálni, csak még nem ismerte meg őket. Senki sem fogja számonkérni rajtuk, milyenek voltak az általános iskolás éveik. Legyenek erősek, bírják ki, és ballagjanak el legalább akkora mosollyal, mint én.
A gyerekek annyira gonoszak tudnak lenni ok nélkül, hogy az félelmetes. Én speciel nem kértem segítséget, egy alkalommal meguntam a csesztetést és úgy felrúgtam az egyiket, hogy többet nem csinálták. A fiúk között ebben a korban zajlik le az ösztönös alfahím keresés. Kóstolgatják egymást, hogy ki áldozat típus stb.
Amúgy meg azért csinálják a gyerekek ezt mert buli, szórakoztató. Az elszenvedő általában showműsort csinál nekik. Nem szabad adni alájuk a lovat és akkor vélhetően megunják majd.
Imádlak ezekért is! 👍❤
2 év után is ütősre ( jó értelemben ) sikeredet a téma feldolgozása. Kb 30 évesen kértem segítséget az önismeretemhez. 3 év a pszichológusnál fő állás mellett. Elég erősnek éreztem magam ahhoz hogy megszakitsam a terápiát ( fél sikernek van elkönyvelve) a szakember elmondta hogy nem szokott jó vége lenni ha félbe hagyják a terápiát és sokkal rosszabb állapotban van az aki kis kihagyás után kezdené "előről" vagy folytatná.
Most 36 éves vagyok és tisztában vagyok, hogy hasznomra válna vissza menni a régi magán pszichológushoz, de egyszer mindent el kell kezdeni egyedül 🙂
Gergő! Neked tényleg ekkora... Várj. Átgondolom.
Örülök, hogy visszatértél Gergő.
Szia Gergő!:D Tegyük fel, hogy átalakult haraggá. Hogyan érnéd el, hogy ne a harag motiváljon legbelül? Ott van még a régi én, aki tudta, mi az amit szépnek lát, de egyszerűen nehéz tudatosan mindig rá figyelni, mégha olyan célokat is tűzök ki, amiről tudom, hogy szerinte helyes lett volna.
Vörös hajú voltam, erősen pattanásos és elég rossz a vezetéknevem, szóval sárga répa fejtől kezdtve minden voltam, rémálom volt az általános 5. osztálytól egészen érettségiig. De egy rohadtul nagy motivációt adott nekem az életben az, hogy mindenben többet érjek el náluk, nekem lett elsőként diplomám, Londonban kaptam munkát szoftverfejlesztőként, van egy gyönyörü mennyasszonyom, míg Facebookon végignézek a volt osztálytársaimon: 5%-nak lett diplomája jelentős csúszásokkal 70%-a még mindig anyjával él 50%-nak munkája sincs, 10% dolgozik irodában, 70%-nak barát/barátnője sincs.
Gergő... Minden tiszteletem és nagyon szépen köszönöm... :)
Én ,,a sváb vagy " után nem tudok figyelni! egyszerűen olyan szintű nevető görcs törik rám hogy onnantól kezdve fuldoklom kb 15-20 percen át :D
Király lett Greg!
Én nagyon örülök hogy neked segített az hogy a szüleid megtudták, de engem nem egy gyerek piszkált és hiába tudták a szüleim, a tanárai nem segíttet semmi ugyanis ha a tanárnő a szülői értekezleten el is mondta, nemes egyszerűséggel sok szülő válasza az volt hogy nem tudja irányítani a kölykét még ha hűjére veri is, tehát könnyebb volt leszarniuk az esetet mert mehettem volna minden nap minden második szünetbe hogy bajom van az osztálytársaimmal és akkor csak megszokták hogy a Yahimi csak van és öt bántalmazzák, ok, misem természetesebb. Annyi a szerencsém hogy nem magamat okoltam a dolgok miatt és nem kötöttem fel magam hanem inkább őket utáltam és pedzegetem a gondolatot hogy kinyírom őket(igen tulajdonképen az én személyiségem afelé tört hogy pszichopata lettem ) de persze végül nem öltem meg őket hanem miután letelt a 8 év másik suliba mentem tovább tanulni és ott már nem igazán volt bajom az osztálytársaimmal(a pszichikai törésem miatt más kisugárzásom is lett, hanem majd később pár tanárommal és persze most már ezen is túl vagyok (és ha érdekel még nem öltem meg senkit ), és a munkahelyemen már csak kisebb atrocitások értek amiatt mert nem én vagyok a legtisztelettudóbb emberke és megtehetem hogy mindenkinek kortól függetlenül Sziá-val köszönjek és egyenlően kezeljem az időseket magammal jesszusom de nagy sértés, mindegy ez már piskóta az idáig megtett úthoz képest és a jövőm is még tartogat nehézséget, tehát egy harcos vagyok.
Because the game is never over.
Köszönöm💖💖 engem is szoktak piszkálni a suliba
Én a tanáraim segítségét kértem, ő hülyének tartott, és a tömegnek adott igazat. Hogy ők biztos jogosan mondják, mert szerinte egy problémás gyerek vagyok, aki csak árulkodni tud, minden másra képtelen. A megoldás itt az volt, hogy a szüleim megelégelték, hogy ebben a helyzetben tehetetlenek, és átraktak egy másik iskolába, ahol kedves osztálytársaim lettek, így végül happy end lett a történet, de még utána is meg most is bizalmatlan vagyok az emberekkel, és van, hogy még most is visszajön a fájdalom a lelkem mélyéről, amit más tragikumok is előhoznak rendszeresen. Sosem tartottam magam gyengének, és mertem segítséget kérni. De sosem jutottam el arra a szintre, hogy véglegesen feldolgozzam. De mostanában a pszichológus gondolata erősen megfogalmazódott bennem csak még el kell jutni odáig, hogy el is menjek egyhez.
Velem is történt ilyesmi, de nem erről akarok beszélni.
Már felnőtt voltam amikor (helyileg is elmondom, hiszen média is felkapta az esetet) Székesfehéváron egy diákot addig szekáltak, hogy ott helyben leugrott az emeletről. Pontosan már nem emlékszek 3-4-5 éve történt, de olyasmi rémlik, hogy azért élte túl a 16-17 éves fiú, mert az emelet és földszint között egy háló tompította az esését.
Amit kiakarok belőle hozni: Azután VALAMIÉRT mindenki NAGYON KEDVES volt vele, de elég durván elő vették az embereket, de nem történt semmi. Arra kérek mindenkit, aki hasonló helyzetben van, hogy hajtson fejet ennek és tényleg forduljon azokhoz, akiktől mer segítséget kérni. Azt is ajánlom, hogy ne tanárokhoz, hanem inkább nagy testvérek, nagybácsi-nagynénihez forduljon ők (szintén tapasztalat) talán egy jobb külső szemléletet és segítséget nyújtanak. Sajnos, jó néhány tanár hunyt szemet a Fehérvári eset felett is és nem tudnak vele mit kezdeni.
Minden tiszteletem hogy ezt a kifejezetten nehéz témát egy videóban összefoglaltad, Greg.
Egyetlen egy észrevételem van, ami a te esetedet ugyan nem feltétlen érinti, mondván hogy kisebb voltál a kortársaidnál. Van az a pont amikor egy ember a saját magába fojtott gyűlöletét többet nem képes kordában tartani. Persze, tudom az erőszak semmire nem megoldás de amikor ez a pont bekövetkezik egy gyerek életében, akit mindennel szivatnak, gyakran az igazgatói a végállomás. Utána pedig csak fokozódik a düh a gyerekben, hisz ő csak önmagát védte, nála valószínűleg erősebbekkel szemben és mégis ő kap figyelmeztetést. Ez nagyon nincs így rendben, de a tanár az alapján ítél amit lát és hiába vagy egy visszahúzódó jó tanuló az első ilyen alkalommal leírja magát a tanárok és a diáktársai előtt, valamint ha az erőszak utat tör, mocsok nehéz megállítani.
Sokan mondták már, hogy: "17 éves vagy, honnan van fogalmad róla mit tesz egy gyerekkel az ha nonstop cseszegetik?" és mindezek után (tekintve hogy engem az iskolám fele cseszegetett pusztán azért mert mindenkinél nagyobb voltam az évfolyamon és emiatt 3 évig hallgattam hogy legalább kétszer buknom kellett ahhoz hogy a kortársaim közt ekkora monstrum legyek) én semmihez sem érthetek és saját magamnak oldottam meg a problémám, erőszakkal ugyan de megoldottam. És érdekes utána szépen elcsendesültek a rohadékok.
Nagyon szépen köszönöm a tanácsokat 🤗🙂
Az iskolában rengeteg videót nézettek velünk a tanárok, és bár ezek ugyan ezeket a válaszokat adták, nem hiszem, hogy bármi hatása lett volna. De így, a te saját történeteddel alá támasztva, rám nagy hatással volt, bár engem személyesen nem érint. Ezzel az videóval nagyon sokat értél el már misz is.
Tök jó, hogy ilyen témában is csináltál videót👍. Csak nem értem, hogy miért erre a csatornára töltötted fel, a hírügynökségen keresztül több emberhez eljutott volna, de mindegy😁
Már kilenc éve tűröm hogy fizikailag és mentálisan zaklatnak, egyre gyakrabban gondolok bele, hogy miként verhetném vagy akár ölhetném meg ezeket a zaklatókat, persze aztán a józan eszem mindig lebeszél ezekről a gondolatokról, de érzem hogy kezd teljesen elborulni az elmém. Ahogy a videóban is elhangzott, a szomorúságom teljesen átalakult dühé. Ez nem valami hatásvadász like gyűjtő komment, csak ki szerettem volna adni magamból a gondolataimat.
gondolod, hogy el tudnád engedni a haragodat egyszer?
Júlia Nagy Igen, ha egyszer mindent vissza adhatnék nekik, amit ők adtak nekem.
BenX , 17 évesen volt hozzá szerencsém. Kemény film , főleg ha teljesen tudsz azonosulni a főszereplővel.
STORYTIME YO! Szoval 6.-as koromban(/ig) egy pufi, pattanasos, csampas fogu, szemuveges lanyka voltam. Igen eleg szarul hangzik es kinezni se nezett ki jobban. Viszont volt egy bazi nagy elonyom minden bully-val szemben valaha. Pont tojtam a velemenyukre. Aztan anyukam elkezdett mindfele edzesekre jarni es nekem is meghozta a kedvem. Tobb ev kinlodas utan (magyar egeszsegugy en igy szeretlek) sikerult nekem fogszabit csinaltatni mert nem csak esztetikailag nem volt rendben a fogsorom de tul kenyelmes se volt. A hajam pedig szepen lassan elkezdett nodogelni. Ez eppensegre nyarra kerekedett ki mikor bazira elegem lett hogy hiaba van rajtam szemuveg losz*rt se latok mert kieg a retinam a naptol es a szemuvegre atomhulyen nez ki es hulye erzes napszemcsit venni. Es lett kontaktlencsem is. Es erdekes mod hirtelen meglehetosen nepszeru lettem a kovetkezo tanevben. Azok koreben is akik cseszegettek. Es dobbenetes mod rettentoen meglepodtek mikor a jopofizasukat egy simple “fuckoff”-al reagaltam le. Szoval survival tipps from me: 1.Ha a kinezetedert cseszegetnek gondolj arra hogy ezek az emberek ha valtoznal a seggedben lennenek... es ez azert eleg szanalmas. 2. Ha szukseges valtoztass. Nem miattuk, hanem magad miatt. Ha meg olyanert piszkalnak amin nem tudsz valtoztatni (betegseg, nemi identitas, borszin miegyeb) az az o szegenysegi bizonyitvanyuk.
3. Bar nekem se szulo, se tanar nem allt mellem (nem is kertem, nem is igenyeltem) akinek olyan a viszonya a szulovel mindenkepp szoljon neki! Van egy ket eves kislanyom es elore sajnalom azt aki valaha jo otletnek tartana piszkalni ha nagyobb lesz. Szulok akik ezt latjak KERLEK TITEKET NAGYON SZEPEN. Ha a gyereketek azt mondjak bantjak, csufoljak, zaklatjak neten/suliban/edzesen/barhol SOHA ne vegyetek felvallrol. Annyi es annyi embert ismerek a sajat korosztalyombol akikert nem alltak ki a szuleik es szukseguk lett volna ra... elkeserito. Oszinten... ki nem szarja le ha rohejesnek tartananak erte ha kisebb zaklatasokert bantalmazasokert feljelentest tennel. Pont nem erdekelne ki mit gondol ha ezzel a gyerekemet megvedhetem es tudni fogja hogy amennyire csak tudok vigyazok ra.
Jó lett volna ezt 20 éve hallani,de remélem sokaknak segít.
ez a tetvesség-sikítás-elugrás még a mai napig van. Azt hiszik, ez vicces. 😥
Középiskolában egy lány osztálytársam volt a legnagyobb szekálások kereszttüzében. Nem ő volt az egyetlen, akit piszkáltak, de őt a legjobban, szinte mindenki bántotta őt valamilyen szinten. Volt, aki csak simán nem beszélt vele, nem ült mellé, de voltak, akik pletykáltak róla és beszólogattak neki. Az ok az volt, hogy a lány túl sokat tanult, amolyan "stréber" típus volt, meg talán az is, hogy akkoriban nem volt túl csinos. Most a legnagyobb szekálóival együtt jár az orvosi egyetemre, de így szakzáráshoz közeledve azt látom, hogy ő lesz az egyetlen, aki megszerzi az orvosi diplomát, a többi addigra elissza az agyát...
Így a húszas éveim közepén azt veszem észre, hogy akik általánosban és középsuliban nagymenőnek számítottak és bántalmaztak másokat, azok a nagybetűs életbe kikerülve elvesznek, és csak ritkán lesz menő életük. Szemben az elszenvedőkkel, akiknek egy nagyobb része (aki helyére tudja később tenni a sérelmeket) sikeres felnőtt lesz, ahogy már alattam is írták páran.
Engem azért szivattak, mert nagyon sovány, kicsi, gyenge, fogszabályozós voltam. Én akkor tudtam feldolgozni a problémám (a fizikai és lelki fenyítést), amikor kinőttek a melleim, levették a fogszabályozómat és bár kicsi maradtam, de mindenkinek elkezdtem bejönni és a soványságom csinos lett és nem ciki, a többiek viszont, akik 14 évesen baromi fejlettnek látszottak, elhíztak és meglógósodtak itt-ott. De így visszagondolva van valami furcsa megfelelési kényszerem mind magamnmal, mind az emberekkel szemben, akik körül vesznek. Ha bele gondolok abba, hogy mennyit épített rajtam, rájövök ennek a hátrányaira is (nagyon verekedős lettem :D, igen én). Mert van. Soha nem leszek jóban önmagammal.
Szia Gergő, köszi a videót, én tanító néni vagyok, és az internet veszélyeiről/nem veszélyeiről szóló videódat is nagyon szívesen néztem. Nehogy már teljesen elfelejtsem, milyen fiatalnak lenni. :)
Az az igazság, hogy bármilyen hihetetlen de irigylésre méltó a történeted Gergő.
Először is leszögezném hogy a szüleim ilyen szempontból sose voltak lekezelőek, mar amiről tudomásuk volt. Amikor kis elsős koromban szemüveges lettem is anyukám szépen leült és elmagyarázta, hogy ez miért kell nekem, miért ne dugdossam majd el és hogy álljak ki magamért ha miatta akarnának csúfolni. Azonban 5-8ban mégis az egyik osztálytársam boxzsákja voltam és nálla nem hatott volna a szülői rábeszélés. Felnőtt fejjel már tudom, hogy benne is csak harag dúlt amit rajtam vezett le, de akkor még gyámoltalan voltam és akárki szólt rá vagy az osztalyfőnökünknek nem történt változás, ezért én már otthon nem is említettem sose. Bár nem értette az anyám, hogy még nyáron is miért járok hosszú ujjú felsőbe de letudta a kamaszkorral pedig csak a kék-zöld foltjaimat takargattam. Igazán "kiképzett" lettem már a végére javultak a reflexeim is visszacsaptam ha sikerűlt, de végül a verésnek csak a 8. osztály befejezése vetett véget. 9be másabb formában jött a zaklatás. Az egyik fiú osztálytársam lett a padtársam, aki mint egy kiéhezett tini próbált volna taperolni. Neki "köszönhetően" vettem észre mennyire mély nyomott hagyott bennem az előtte átélt 4 év: amikor a combomat akarta megfogni én azonnal csaptam, amin nemcsak ő, de én is csodálkoztam mennyire reflexszerű volt tőlem. Ezt a fajta szívózást már kezelni is tudtam legalább és elég eredményesen. Ha valamit megtanultam az az hogy oldjam meg a magam gondjait egyedűl. Nem tett jót ez a hozzáállás, de idővel szűnni látszott és végül olyan barátaim lettek akikben megbízok és nekik megnyílva oszlott el teljes mértékben a felgyülemlett haragom.
Imadlak.💖
Gergő!!!! hát feltámadtál!!köszönöm a videót!
Építkezett! Kész van az új stúdió, a következő részt már ott fogja forgatni szerintem :)
Én soha nem éltem ezt meg szerencsére mivel minden fiú nálunk anyázik viccből,akinek görbe a foga vagy nincs foga annak azt mondjuk fogatlan aki kisebbségi az is kap aki kövér az is kap aki alacsony mindenki is én is pistike is béluka is szó szerint mindenki és nagyon összetartó osztály vagyunk ennek ellenére senki nem veszi magára mindenki tudja hogy csak viccelödünk, egy jó közösseg vagyunk böködjük egymást de mindenkiről lepereg
sőt ha valami vita van és az egyik fél nagyon igazat mondot akkor is a másik gondolkozik egy kicsit majd azt mondja hogy törpe nevetünk egy jót megöleljük egymást és megy tovább a boldog élet mivel mindenki tudja hogy nem gondoljuk komolyan és szeretjük egymást
Nagyon jó megfogalmazás.
Engem azért szivattak általánosban, mert kiváló tanuló voltam, strébernek hívtak. A stréber pedig azt jelenti, hogy törtető, kapaszkodó, tanár kedvence valaki, de nem egyenlő a jó tanulóval! Soha nem lobbiztam a tanároknak, egyáltalán nem is kezdeményeztem velük semmilyen beszélgetést, egyszerűen csak rendesen tanultam a tudásvágyamnak köszönhetően (pl már oviban megtanultam olvasni). 8 éven keresztül ezt kellet elviselnem, hogy a szorgalmam és intelligenciám miatt szégyenítsenek meg. Kiközösített, csöndes, félénk ember lettem, ennek a majd' egy évtizeden keresztül tartó elnyomásnak köszönhetően.
Ez a gimiben megváltozott, mivel egy erős suliba kerültem, ahol a diákok nagyobb hányada a tanulásra koncentrál. Úgy érzem, én még nem tudtam túltenni magamat a bullyingolásomon úgy mint Gergő. Még érzem magamban azt a haragot és gyűlöletet, amiről ő beszélt, amit a kiérdemeletlen kínzásomért kaptam. Úgy érzem, nem tudok nekik megbocsátani azért amit műveltek velem... Szerencsére már a hatása csökkent, és nem vagyok annyira csöndes és félénk. Bátran kiállok magamért, és nem félek az osztály, vagy nagyobb embergyülekezet előtt beszélni.
Ha te is hasonló helyzetben vagy, vagy voltál, te is meg tudsz változni! Bízz magadban, szedd össze a bátorságod és merj kiállni! Ne törődj vele, ha lehurrognak, vagy nem értenek egyet veled, kezdetben megpróbálhatnak visszanyomni a mocsárba, de ha mindig kiállsz, tisztelni fognak.
Wow Gergő. Respect!
Engem is csesztettek általánosban. Aztán egyik alkalommal úgy gondoltam, hogy megvédem magamat. Ez sikerrel zárult.
Ezután anyám úgy megtépett, hogy mi az, hogy én megvédem magamat és ezzel bántok másokat, hogy azóta egyszer sem védtem meg magamat. Pszichológiailag képtelen vagyok azóta rá.
Gratulálok, hogy meg tudtad, meg merted védeni magad. Nagyon sajnálom viszont, hogy pont otthon nem védtek meg a világgal szemben. És azt sugallták, hogy jobb, ha áldozat maradsz. Ajánlatom: önismereti tréning.
Hi Greg! És a Bántalmazókról mi a véleményed?
A videó tök jó, csak két gondolat jut eszembe, mások is írták az egyiket: mi van akkor, ha a bully szülei hasonlóan gyökerek és nem oldódik meg minden így varázsütésre, sőt, még azért is kapsz a pofádra? Vagy esetleg a másik szülő még segítene is, csak a bully leszarja a szülőt is?
A második, amit viszont szépen kihagyott Gergő az a következmények elfajulása. Itt a kommentek között láttam említve olyat, amikor az áldozat saját maga ellen fordul. És mi van azzal, amikor aránytalan eszközökkel és cselekedetekkel vág vissza, mert mentálisan annyira kikészül, eltorzul? Szerintem néhány iskolai lövöldözésnek és hasonlónak pontosan ez a forrása.
Olyankor már nem csak azt fogja érinteni, aki bully volt, hanem sokkal többeket. Aztán lehet fogni a sátán zenéjére/televízióra/erőszakos filmekre/erőszakos játékokra - pick a decade!
Nagyon jó lett! Köszönöm!
Thenks
Köszönöm mindenki nevében, hogy foglalkozol ezzel a témával is!!!! :)
Egy nagyon fontos dolog kimaradt: azok, akik látják/tudnak róla hogy valakit szivatnak, TEHETNEK ELLENE, sőt tenniük KELL ellene, még akkor is ha attól félnek, hogy ők lesznek a következő célpont amiatt, hogy a szivatott ember mellett kiállnak. A néma szemlélő is része a szivatásnak, nem szándékosan, hanem azért, mert pont a néma szemlélőknek szól a nyilvános cikizés, zaklatás, erőszak. A zaklató ezzel akar a "falka" élére kerülni, megmutatni az erejét, népszerűvé válni, mások félelmének hátát meglovagolva. NE legyetek a falka része, ne adjátok a félelmeteket lóként az erőszakoskodó emberek alá.
Én ahhoz a generációhoz tartozom, ahol még nem volt ennyire elterjedve az interneten való megosztása dolgoknak (szerintem), és talán emiatt is kevésbé kerültek szóba olyan problémák, amik mindig is léteztek (és létezni fognak). Manapság mivel mindent felraknak már lassan a netre, a létező problémák könnyebben kerülnek felszínre és sok esetben társadalmi felháborodást vált ki az eset, ami miatt jobban fel-fel kapnak témákat. Ezt biztosan pozitív hozadéka a mai interneten élő generációnak.
Szeretném azt hinni, hogy emiatt mára már jó felé változnak a dolgok és ha valaki segítséget kér az kap is. Tapasztalataimból adódóan ez nem feltétlenül maga a tanerő sajnos, a legtöbben egyszerűen nem képesek kezelni ezt a kérdést és sok esetben inkább úgy tesznek mintha nem látnának semmit.... Persze tisztelet a kivételnek.
Nagyon hasznos videó volt. Jó néhány dologra rávilágítottál, amit érdemes megfogadni. Köszönöm.