A sokat emlegetett (általam utált) "migráns" szó jó példája. Aki nem elvesz tőlünk, hanem hozzánk tesz. Ezért nem szabad felcímkézni és megítélni senkit előre. Legesleges legjobb interjú volt szerintem. Most mindhárom műsorvezető akkor kérdezett, amikor kellett és akkor maradt csendben, amikor kellett.
@@nikocat2008Azt mondta, az embercsempész megsemmisítette az útlevelét, amikor Iránba értek, ha jól emlékszem. Ez végül is logikus lépésnek tűnik, gondolom egy bevett szokás ilyen esetekben, hogy ne legyen nyom, ne tudják visszakövetni, visszatoloncolni.
@@nikocat2008 Igen, ez egy kétoldalú dolog. Még a menekültségével kapcsolatban annyit megjegyeznék, hogy saját szempontjából nézve persze annak tekinthető, és én is sajnálom, hogy ez történt vele. De a jogi megfogalmazás szerint az menekült, aki háborús övezetből, háborús konfliktus súlytotta zónából menekül. Aki az országában évezredek óta meglevő szokásjoggal, társadalmi körülményekkel nem ért egyet, magára vonatkoztatva azokat elfogadhatatlannak tartja, és ezért hagyja el az országát, az szubjektív, személyes döntés.
Megható történet. Gyönyörű nő, csodàlatos lélekkel. És nagyon erôs, amin keresztülment, tiszteletreméltó az élethez való viszonya.Kívànom, hogy legyen nagyon boldog, és talàlkozzon Édesanyjàval és testvéreivel!!!❤❤❤
A városban egyszer összefutottam vele... Mindenki figyelmét felkelti, annyira sugarzóan szép,kellemes megjelenése van. Plussz a nagyon értékes belső... Tisztelem és becsülöm Őt! Sok boldogságot kívánok❣
Remek volt, nekem ez volt a legjobb adás eddig! Látni egy erős nőt aki nem itt született, de szereti Magyarországot,!! Nagyon kedves, szimpatikus, legyen boldog élete végéig!
Minden elismerésem ezért a beszélgetésért! Kafi egy csodálatos erős, okos, gyönyörű Hölgy! Nagyon szépen beszél magyarul! Sok boldogságot kívánok nekik! És minden álma valóra váljon!
Kafi az emberi teljesítmény egyik csodája! Kadarkai Endrénél kb. két éve láttam. Akkor is ámultam, hogy milyen remekül beszél magyarul, pedig akkor még nagyon rövid ideje volt itt. Most még választékosabban beszél, - és lenyűgözően rugalmasan, jó értelemben véve szabadon, nagyon bölcsen gondolkozik. Sok sikert kívánok a magánéletében és a modell szakmában is!
13 eve amikor eloszor el hagytam Magyarországot szerencset probalni ekkor lattam es talalkoztam eloszor szonaliai emberekkel. Szamomra kulonleges helyet foglalnak el a szivemben. Nagyon gyonyorunek latom a szomaliai embereket. Kafi Isten kiserje a jovoben is az utadat.
❤❤❤Szeretettel GRATULÁLUNK!Nagyon Szép,Inteligens,Bátor,Aranyos ,Keresztény hitet le a kalappal!Csodás Okos vagy!ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN Veletek adjon HOSSZÚ BOLDOGÉLETET 100IG Együtt!
Nagyon köszönöm a beszélgetést ez a lány igazán aranyos intelligens meg érdemli hogy,legyen nagyon boldog sok sikert kívánok neki az életben nagyon meg érdemli.❤😊
szép, nemes lélek! Megőrizte azt, amit az édesanyjától tanult, ebbe kapaszkodott, ez a tudás tartotta meg. íme a példa, minden a neveltetéstől függ, az otthon-ból ered...mintegy forrásból..Tetszik, vagy nem, ez az igazság! A semmiből csak semmi lesz. Otthonának tiszteli Magyarországot....hah, a sok léha magyar szerint pedig "élhetetlen ez az ország"...szégyelhetjük magunkat.
Nem szabad a jó élménytől megfeledkezni, hogy rengeteg embernek valóban élhetetlen az országunk. Most Szomáliával párhuzamban persze hogy élhetőbb, de helytelen hasonlat. És ugye-ugye, nem lehet, nem szabad semmilyen vallás felett ítélkezni, pedig nálunk ezt a többség csípőből, gondolkodás nélkül megteszi.
Nagyon kedves, kitartó, erős érett ember. Minden tisztelet. Miért kell a múltról beszélni, ez egy trauma... ,ez felkészületlenség! Miért nem beszélünk arról amit most él meg, ami most teszi őt boldoggá! Legyen nagyon boldog élete! 🙂
Annyira gyönyörű hölgy a Kafi. Nem csak kulsoleg, de belsoleg is annyira értelmes és csodalatosan beszél Magyarul! Isten áldjon meg drága Kafi és legyen csodás, nagyon boldog és áldott eskuvotok ❤️!
Amikor azt gondolja az ember mennyi problémája van és ilyen sorssal találkozik. Nem a száraz híradóban,hanem ilyen igazán közelről…pffff 😢Isten áldja meg és kívánom legyen nagyon boldog!❤
Palik ilyen finom, érzékeny beszélgetéshez nem illik. Lezavarná tapintatlanul a borítékozósdit, összefoglalja a válaszokat, hátha nem tudtuk megjegyezni az elmúlt öt percet. Fura.
Nagyon sok szerencset es sok sikert kivanok neked! Nagyon buszke lehetsz magadra! Mi is buszkek lehetunk azokra a magyar emberekre akik segitettek neked!
Jogosan teszi, óriási promléma a helyes szövegértés. Azért ítélkezni a műsorvezetőről, mert a műsoridő alatt nem tud minden kíváncsiságot kielégíteni, hát nem vall jóindulatra. Én így is rengeteg információt kaptam, köszönöm szépen az adást.
Màr nagyon Vartam egy ilyen jò ,tartalmas intelligent videot!!Több interviewt is làttam màr Ami Vele keszült! Nagyon jò volt! köszönöm ezt a beszelgetest is, nagyon èlveztem 🤗❣️Üdv Floridàbòl
Üdvözletem! Igazi egyenes gerincű, kemény de még is lágy, nagyon kedves és szerény fiatal nő! Az anyukája büszkesége lehet, persze ez vonatkozik a lányára is! Nagy cselekedet és rizikó volt, hogy jobb, biztonságosabb életet reméljen gyermekének! Mennyit izgulhatott érte! Tisztelet nekik! Pelda értékű élet! Sok boldogságot, sikert kívánok neki! Nagyon jó riport volt! Érezni lehetett az empátiát! Köszönöm.
Kafit láttam már egy másik UA-camr vendégeként pár évvel ezelőtt, ahol szinten az életéről mesélt . És azóta egyszer véletlenül láttam Budapesten is. Örülök, hogy újra láttalak, gyönyörű vagy 💝. Sok boldogságot kívánok 💐!
Egy nagyon szèp beszèlgetès volt .règóta követem a pàlyafutàsàt.egy kedves csinos szèp làny ès kitartó.de a szívemèlyèn mègis hazavàgyik megèrtem a jó csalàd mindenkinek bàrhol van hiànyzik.sok boldogsàgot nekik.ès èn is vàrom vissza ebbe a műsorba szèp emlèkeivel.💗🌹🎉🥰
A beszélgetés nagyon érdekes, szép és megható, de ebben a történetben a "Canossa járás" kifejezést használni tárgyi tévedés. A "Canossa járás" azt jelenti, hogy valaki bűnbánatot gyakorol, megalázkodik.
Messzemenően a legjobb beszélgetés volt. Ez a lány csupa alázat és tisztaság! Sokaknak lehet jó példa. 🥰
Kb végig is sírtam
MIÉRT SIRSZ?a Magyarok mitat ejtesz e könnyeket?Szànalmas ez a máskúltura majmolása! @@mariamorocz9597
Többször làttam màr vele beszélgetést, mindig lenyûgözött a szépsége és az emberi tartàsa.
Ô kívül-belül nagyon szép!
A sokat emlegetett (általam utált) "migráns" szó jó példája. Aki nem elvesz tőlünk, hanem hozzánk tesz. Ezért nem szabad felcímkézni és megítélni senkit előre. Legesleges legjobb interjú volt szerintem. Most mindhárom műsorvezető akkor kérdezett, amikor kellett és akkor maradt csendben, amikor kellett.
Én nem értem miért veszik el az irataikat?? Amúgy ő tényleg menekült.
@@nikocat2008Azt mondta, az embercsempész megsemmisítette az útlevelét, amikor Iránba értek, ha jól emlékszem. Ez végül is logikus lépésnek tűnik, gondolom egy bevett szokás ilyen esetekben, hogy ne legyen nyom, ne tudják visszakövetni, visszatoloncolni.
@@AgnesKortvelyesi igen, de most sokkal éppen az a baj, hogy nem tudják kicsodák.....
@@nikocat2008 Igen, ez egy kétoldalú dolog.
Még a menekültségével kapcsolatban annyit megjegyeznék, hogy saját szempontjából nézve persze annak tekinthető, és én is sajnálom, hogy ez történt vele. De a jogi megfogalmazás szerint az menekült, aki háborús övezetből, háborús konfliktus súlytotta zónából menekül. Aki az országában évezredek óta meglevő szokásjoggal, társadalmi körülményekkel nem ért egyet, magára vonatkoztatva azokat elfogadhatatlannak tartja, és ezért hagyja el az országát, az szubjektív, személyes döntés.
Ezerből 1.. de lehet keveset mondtam.
Egy végtelenül kedves, aranyos, bátor, intelligens, csinos, szép fiatal hölgy! 🥰 Az Anyukája nagyon büszke lehet rá!🥰
Megható történet. Gyönyörű nő, csodàlatos lélekkel. És nagyon erôs, amin keresztülment, tiszteletreméltó az élethez való viszonya.Kívànom, hogy legyen nagyon boldog, és talàlkozzon Édesanyjàval és testvéreivel!!!❤❤❤
Kafi drága,...nem kell egyedül menned az oltár elě!....ha megfelel neked egy 74 éves nyugdîjas francia tanár néni,...csak szólj!!!
❤❤❤
❤
❤❤❤
❤😢
Milyen csodálatos, nagyszerű lány!❤ Erős tartást kapott és hozott az édesanyjától! Legyen olyan boldog az élete, amilyen csodaszép maga kívül, belül!
A városban egyszer összefutottam vele...
Mindenki figyelmét felkelti, annyira sugarzóan szép,kellemes megjelenése van. Plussz a nagyon értékes belső...
Tisztelem és becsülöm Őt!
Sok boldogságot kívánok❣
Csodás ez a fiatal nö, mennyi erö, bölcsesség, finomság! Minden jót neki és az egész családjának!
Anyukaja nagyon büszke lehet rá!
Remek volt, nekem ez volt a legjobb adás eddig! Látni egy erős nőt aki nem itt született, de szereti Magyarországot,!! Nagyon kedves, szimpatikus, legyen boldog élete végéig!
Itt Olaszországban sokan azt mondják hogy a magyarok rasszisták. Sosem éltem Magyarországon de tudom hogy az nem az igazság 🎉
Tünemény vagy Kafi Sok boldogságot kívánok !!🥰🥰🥰🥰 Megkönnyeztem a történetedet büszke lehetsz magadra !!!
Minden elismerésem ezért a beszélgetésért! Kafi egy csodálatos erős, okos, gyönyörű Hölgy! Nagyon szépen beszél magyarul! Sok boldogságot kívánok nekik! És minden álma valóra váljon!
Kafi az emberi teljesítmény egyik csodája! Kadarkai Endrénél kb. két éve láttam. Akkor is ámultam, hogy milyen remekül beszél magyarul, pedig akkor még nagyon rövid ideje volt itt. Most még választékosabban beszél, - és lenyűgözően rugalmasan, jó értelemben véve szabadon, nagyon bölcsen gondolkozik. Sok sikert kívánok a magánéletében és a modell szakmában is!
13 eve amikor eloszor el hagytam Magyarországot szerencset probalni ekkor lattam es talalkoztam eloszor szonaliai emberekkel.
Szamomra kulonleges helyet foglalnak el a szivemben. Nagyon gyonyorunek latom a szomaliai embereket.
Kafi Isten kiserje a jovoben is az utadat.
Nagyon megható élettörténet, nehéz sors, bátor és gyönyörű lány, sok boldogságot neki!💐
❤❤❤Szeretettel GRATULÁLUNK!Nagyon Szép,Inteligens,Bátor,Aranyos ,Keresztény hitet le a kalappal!Csodás Okos vagy!ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN Veletek adjon HOSSZÚ BOLDOGÉLETET 100IG Együtt!
Egy végtelenül kedves , jószívű embernek tartom. ☺️🩷 Nagyon nagyon sok boldogságot kívánok neki!
Istenke nagyon de nagyon szeret tèged kedves Kafi..szìvből kìvànok neked tovàbbi sikeres èletet.
Nagyon köszönöm a beszélgetést ez a lány igazán aranyos intelligens meg érdemli hogy,legyen nagyon boldog sok sikert kívánok neki az életben nagyon meg érdemli.❤😊
Megkönnyeztem! Gyönyörű fiatal hölgy ,legyél nagyon bokdog❤❤❤❤❤❤😂😂🎉🎉🎉🎉🎉🎉
Nagyon megható. Nagyon erős, bátor, gyönyörű, intelligens hölgy! Nagyon sok boldogságot kívánok és minden álmod váljon valóra!!❤🎉
Szép csillogó szemeid vannak Milla. Légy nagyon boldog, szívemből kívánom.
Kafia, csodás házaséletet és Családot Neked! Meglrdemled
Minden manír nélkül eddig a legjobb beszélgetés volt ❤ sok erőt egészséget neked pici lány ❤
Nagyon aranyos intelligens hölgy minden jót és szépet kívánok nekik és sok boldogságot ❤❤🎉🎉
Majd amikor meglátogatja Szomáliát fogja érezni, hogy már nagyon magyar. Ez teljesen normális ilyenkor. Sok sikert neki.
Légy boldog kicsi lány!❤
Nagyon szimpatikus , intelligens hölgy. Isten Áldja!
Egy csoda nő, büszkeség, hogy magyarnak is vallja magát :)
Hany magyar fogadja el magyarnak ?
@@LEK-we2hh Sokan és nem kell hozzá börszin,elég a gondolkodásmód!
szép, nemes lélek! Megőrizte azt, amit az édesanyjától tanult, ebbe kapaszkodott, ez a tudás tartotta meg. íme a példa, minden a neveltetéstől függ, az otthon-ból ered...mintegy forrásból..Tetszik, vagy nem, ez az igazság! A semmiből csak semmi lesz. Otthonának tiszteli Magyarországot....hah, a sok léha magyar szerint pedig "élhetetlen ez az ország"...szégyelhetjük magunkat.
Nem szabad a jó élménytől megfeledkezni, hogy rengeteg embernek valóban élhetetlen az országunk. Most Szomáliával párhuzamban persze hogy élhetőbb, de helytelen hasonlat.
És ugye-ugye, nem lehet, nem szabad semmilyen vallás felett ítélkezni, pedig nálunk ezt a többség csípőből, gondolkodás nélkül megteszi.
Isten àldja, a további útjàn!🙏
Nagyon édes lány !❤
Legyél nagyon boldog Kicsilány!❤️😍
Megkonnyeztem. Uram ,Istenem milyen sors....Isten áldjon életedben! Remélem anyukadekat is el tudod hozni abból a pokolból.
Csak az jut eszembe, hogy ő egy nagy KINCS és egy igaz, érző ember!
Nagyon kedves, kitartó, erős érett ember. Minden tisztelet.
Miért kell a múltról beszélni, ez egy trauma... ,ez felkészületlenség! Miért nem beszélünk arról amit most él meg, ami most teszi őt boldoggá!
Legyen nagyon boldog élete! 🙂
imadtam, koszonom nektek 🥳🥳
A volt kollégám ugyan ez. Gyerekként egyedül jött ide Iránból szárazföldön. Ő még ennél is perfektebb magyarul.
Annyira gyönyörű hölgy a Kafi. Nem csak kulsoleg, de belsoleg is annyira értelmes és csodalatosan beszél Magyarul! Isten áldjon meg drága Kafi és legyen csodás, nagyon boldog és áldott eskuvotok ❤️!
Amikor azt gondolja az ember mennyi problémája van és ilyen sorssal találkozik. Nem a száraz híradóban,hanem ilyen igazán közelről…pffff 😢Isten áldja meg és kívánom legyen nagyon boldog!❤
Palik ilyen finom, érzékeny beszélgetéshez nem illik. Lezavarná tapintatlanul a borítékozósdit, összefoglalja a válaszokat, hátha nem tudtuk megjegyezni az elmúlt öt percet. Fura.
Gyonyoru no! Lenyugozo gondolkodasmoddal ! Sok boldogsagot neki és tarsanak az élete soran.Buszkek lehetunk ra ,hogy kis orszagunkat valasztotta.😊😊😊
Mindent tul lehet élni de nagyon nagy akarat kell hozzà. Neki sikerült ❤
Nagyon sok szerencset es sok sikert kivanok neked! Nagyon buszke lehetsz magadra! Mi is buszkek lehetunk azokra a magyar emberekre akik segitettek neked!
Milla egy csodálatraméltó fiatal hölgy, egy nagyszerű egyéniség! Sok boldogságot kívánok!
Kafi egy csoda! Mindig mindenből a legjobbakat Neki!
❤Gyönyörű vagy Kafi. ❤️
Ez a lány nagyon rendben van, példaértékű. ❤️❤️❤️ Timi Barcelonából 🇪🇸😘🇭🇺
Sok boldogságot , szép lány
Szerény és Jó annyira Gyönyörű belül és kívül is!
Pali mindig újra összefoglalja amit a vendég már elmondott, ahelyett megkérdezhették volna, hogy lett modell, hogy ismerkedett meg a vőlegènnyel, stb.
Jogosan teszi, óriási promléma a helyes szövegértés.
Azért ítélkezni a műsorvezetőről, mert a műsoridő alatt nem tud minden kíváncsiságot kielégíteni, hát nem vall jóindulatra.
Én így is rengeteg információt kaptam, köszönöm szépen az adást.
jó lett :)
Csodalatos , gyonyoru es bator no vagy ! Nagyon sok boldogsagot kivanok az eletben ! ❤
Olvastam az önéletrajzàt. Remek. Ajánlom
Gratulálok ennek a szép Hölgynek a kitartásához.Többször olvastam ,áttam már különböző müsorokban,mindég lenyügözött..Légy nagyon boldog.
Ő egy CSODA 😇 ❤️ köszönöm🙏
Csodálatos hölgy.Felnézek rá,nagyon tisztelem!❤
Elegáns !
Imádnivaló😊❤
Màr nagyon Vartam egy ilyen jò ,tartalmas intelligent videot!!Több interviewt is làttam màr Ami Vele keszült! Nagyon jò volt! köszönöm ezt a beszelgetest is, nagyon èlveztem 🤗❣️Üdv Floridàbòl
Egy csoda vagy
Palik nagyon fárasztó!
Palik nagyon sok!!
Mindig is az volt..
Mindíg az 😅
@@rebekabako7475az a baj hogy nem olvassa a hozzászólásokat!
Tündér!❤❤
Nagyon kedves volt
Én szeretnék találkozni Kafiával egyszer nagyon sokat élt meg fiatal kora ellenére nagyon okos bölcs kishölgy😊
Gyönyörű Nő. Imádnivaló
Üdvözletem! Igazi egyenes gerincű, kemény de még is lágy, nagyon kedves és szerény fiatal nő! Az anyukája büszkesége lehet, persze ez vonatkozik a lányára is! Nagy cselekedet és rizikó volt, hogy jobb, biztonságosabb életet reméljen gyermekének! Mennyit izgulhatott érte! Tisztelet nekik! Pelda értékű élet! Sok boldogságot, sikert kívánok neki! Nagyon jó riport volt! Érezni lehetett az empátiát! Köszönöm.
Fantasztikus. ❤
Gyönyörű nő, okos, gratula az esküvőhöz
Tündér ❤
Nagyon sok boldogsagot , csodas vagy !❤🎉
Gyönyörű kívül, belül! Egy csoda!❤️🇬🇧❤️
🙏❤️ köszönöm! Áldás kívánok erre a csodálatos lányra!! Tiszta, őszinte, példakép 💐☺️
Imadom💖💖💖💖💖 Lakatos levente musora ota kovetem💖💖💖💖
Csodálatos, megható beszélgetés, rengeteg tanulsággal! ♥
Az ilyen embereket szerintem mindenütt szeretettel fogadják
Isten áldjon továbbra is benneteket ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ +❤️ (a kedvese Kafinak)
Mennyi mindent lehetett volna kérdezni tőle.. nagyon gyengye minőségű kérdések, reakciók voltak... Remélem fogok látni vele máshol, mással interjút!🤗
Kafit láttam már egy másik UA-camr vendégeként pár évvel ezelőtt, ahol szinten az életéről mesélt . És azóta egyszer véletlenül láttam Budapesten is. Örülök, hogy újra láttalak, gyönyörű vagy 💝.
Sok boldogságot kívánok 💐!
Nagyon kedves, aranyos lány, aki megérdemli, hogy győzzön! Sok boldogságot! 🥰
♥♥♥ Egy fantasztikus,érdekes,és lenyűgöző beszélgetés volt !!!♥♥♥
Ragyogó egyéniség!😊❤
A csaj megérdemli, hogy boldog legyen nálunk...
❤❤Fantasztikus ember, nő, okos, értelmes szép ❤❤! Imádtam ezt a beszélgetést, néztem már több riportot, mindig lenyűgözött!!!! ❤❤
Nagyon jó volt , szerintem a legjobb műsor, nagyon tetszett.
Gratulálok nektek.
Gyönyörű mese! Aladin a csoda lámpa!
Elég beteg társadalom😢 milyen nehéz lehet lánynak lenni én láttam a Kafia filmjét a gyermekotthonról nagyon megindító érdemes megnézni
Hallgattam már máshol a történetét, csak az esküvő és a jövő volt új a számomra. De most is jó volt hallgatni.
❤❤❤❤
Lenyűgöző hölgy kívül- belül🥰 Példaértékű tartása, ereje van. Legyen boldog eleted kedves !
Kafi ❤
Nagyon klassz csaj, csak gratulálni lehet neki. Emberileg szuper.
Egy nagyon szèp beszèlgetès volt .règóta követem a pàlyafutàsàt.egy kedves csinos szèp làny ès kitartó.de a szívemèlyèn mègis hazavàgyik megèrtem a jó csalàd mindenkinek bàrhol van hiànyzik.sok boldogsàgot nekik.ès èn is vàrom vissza ebbe a műsorba szèp emlèkeivel.💗🌹🎉🥰
Szerintem rissz otlet visszamennie. En ugy gondolom h ha rajonnek az ottaniak az apja,meg az eletebe is kerulhet. Tul nagy a kockazat.
Mondta,csak biztos nem figyelt,meghalt az apja!
@@evamatuza5752 ah akkor ertem. Igy talan mar kevesbe veszelyes. Koszonom
Ez a Palik , miért ismétli mindig újra a storyt amit egyszer már a hölgy elmondott ?
Jó volt hallgatni és nézni!
Kafia: ❤
A beszélgetés nagyon érdekes, szép és megható, de ebben a történetben a "Canossa járás" kifejezést használni tárgyi tévedés. A "Canossa járás" azt jelenti, hogy valaki bűnbánatot gyakorol, megalázkodik.
Sok boldogságot kívánok neki!❤️
Meghatódtam ahogy őt halgattam!😢