Colove 500X - 2022 Teszt - A "Wish"-es GS

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 8 бер 2024
  • Colove 500X - 2022 Teszt - A "Wish"-es GS #alparsmotoadventure #colove500x
    Ebben a videóban megpróbáltam összefoglalni azokat a tapasztalatokat, amiket, az 5 nap Grúz motorozásunk alatt sikerült a Kolove 500X -ről összeszedni. Amint az feltűnhetett, elég sok a hasonlóság a BMW R1200 GS LC-vel, ezért is hívtuk viccesen a Wish-es GS-nek. Az első nap még voltak kétségeim a motorral kapcsolatban, ugye kínai gyártmány, és igaz, hogy a motorgyártók és úgy amúgy minden terméknél amikor felmerül a Made in China mint származási hely, akkor megosztja az embereket. Bár ahogy a CF Moto-nál, itt is szerencsére kellemes csalódás ért minket. És megint csak azt kell mondjam, hogy beigazolódott, hogy nem minden rossz és gyenge minőségű, ami kínai.
    Az 1600 kilométeren, mindenféle útviszonnyal találkoztunk, és amellett, hogy remekül állták a sarat, még a fogyasztásuk is meglepően jó volt. Komfortban is rendben voltak, vannak olyan extrák, amik például a Nordenről is hiányoznak, felszereltebbek a legtöbb hasonló vagy akár drágább motornál és ezek mellett, ami verhetetlen az az áruk.
    Szóval, ha kíváncsi vagy milyenek valójában ezek a motorok, akkor minden fontos információt megtalálsz a videóban.
    🔥Ha szeretnél Grúziában túrázni és motort bérelni 💲 10%-os kedvezménnyel, akkor ajánlom figyelmedbe a Slava Tour West East Travel -t ahonnan mi is béreltük a motorjainkat. A foglalásnál hivatkozz rám, és mond, hogy az Alparsmotoadventure videójából találtál rá a cégre.
    Itt találod meg őket: en.ktm-georgia.com/rental/
    Ha tetszett, akkor jöhet a like, a komment és a feliratkozás.
    🔥Ha támogatnád a munkámat, és akár hetekkel a megjelenés előtt megnéznéd a videóimat, akkor megteheted az alábbi Patreon linken:
    💲 / alparsmotoadventure
    🔥Ha a piacon a legjobb feszültségszabályzóra van szükséged, akkor használd a rendelésnél az ALPAR promókódot, a www.szabalyzo.hu oldalon, így 💲 10% kedvezményt kapsz. FIGYELEM!!! Az akció Március 31-ig tart.
    🔥Ha kedvezményesen vásárolnál motoros cuccokat:
    WWW. NORDICAMOTO. RO - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPARSMOTOADVENTURE
    WWW. MOTOMUS. RO - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR
    WWW.HEALTECH-EAST.EU/SHOP/ 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR5
    WWW.ADVGURU.HU - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR
  • Авто та транспорт

КОМЕНТАРІ • 49

  • @salzburg350
    @salzburg350 4 місяці тому +2

    Teljesen jól beszéltél most is,mint ahogy az egész motoros túrátokról. Nem ugattad le ami adott volt.A bérelt motorok.Respekt.Csak így tovább.A soros is tetszett🤣

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +1

      Köszi szépen, én is örülök hogy tetszett. Nem az a fajta vagyok aki leugat mindent, ha jobb motorokat akartunk volna, akkor az jóval többe került volna. Soros elég sok dologban benne van, látod? 🤪

    • @salzburg350
      @salzburg350 4 місяці тому +1

      @@AlparsMotoAdventure Van pár kedvenc motoros youtuber akit szívesen nézek.Már Te is bele tartozól pár hónapja.🙃A Lost Biker meg megutáltatta magát velem egy éve,mert nem bírja a kritikát,csak az észt szereti osztani,Sajnos igaz.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +1

      @@salzburg350 nagyon köszönöm. Peti egy különleges figura az tény, nekem nem volt bajom vele. De én amúgy is elég türelmes ember vagyok, sokat elnézek sok embernek, de ha betelik a pohár, akkor addig és nem tovább. 🤪

  • @gres7603
    @gres7603 4 місяці тому +2

    Jó kis videó lett ez is. Továbbra is tetszik, hogy kiírod az adatokat, nem pedig elmondod. Szerintem tesztnek is jó ez a videó, mert hárman voltatok, biztos vagyok benne, hogy megbeszéltétek az élményeket, benyomásokat a motorral kapcsolatban. Amit kicsit hiányolok az egy teljes költség a túrára nézve. Csak összehasonlítási alapnak, hogy ha mondjuk Spanyolba mennék, az 2000-2500 euro/ 5 nap, mondjuk Grúzia pedig csak 1500 lenne. Vagy ilyesmi...:) Köszi a beletett melót.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +3

      Köszi szépen, igyekszem hasznos tartalmakat gyártani. Nyugi jövő vasárnap érkezik az, amit hiányolsz 😁. Jön a Grúz összefoglaló, miért oda, mivel, mikor, és a legfontosabb hogy mennyibe került? Ezekre mind választ ad a jövőheti videó 🤘😎

    • @gres7603
      @gres7603 4 місяці тому +1

      @@AlparsMotoAdventure király, köszi előre is.

  • @schulz2868
    @schulz2868 4 місяці тому +1

    Köszi az anyagot! Sok jót mondtál róla, ami vitathatalan és külsőre is nagyon bejön, de mint már korábban beszéltük, inkább tovább etetem a malacpersejt.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +2

      Nincs mit, örülök. hogy tetszett. Pont ez a jó, hogy rengeteg gyártó van, sokféle modell meg márka és árcimke, mindenki megtudja találni azt amire szüksége van, és a malacpersely függvényében meg is veheti ami neki a legjobb.

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain 4 місяці тому +1

    13:47 volt Suzuki GS500-am Boszniában nem hittem el 4L-et evett pedig egy hetes túrán voltam tehát voltak cuccaim. Annak is hasonlo blokja volt csak léghűtéses de a sor2 és a köbcenti egyezik.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому

      Ezeknek ez a lényege, kicsik, nem erősek, de cserébe nagyon jó a fogyasztásuk 🤘😎

  • @AandN_diy
    @AandN_diy 4 місяці тому +1

    Sziasztok motorosok! Segítsetek légyszíves! Tehát az 500-as (A2-vel vezethető) kínai túra témában ezek vannak: Voge 525; Benelli 502; QJ Motor 550; Colove 500x = Daytona Maveric 500.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +3

      Szia, én a Colove-t és a Benellit próbáltam, mind a 2 motorról találsz videót a csatornán. A Benellinek, nagyon fura a benzintankja, felállva egyaltalán nem jó vele menni emiatt. A Coloveről meg szerintem mindent elmondtam ebben a részben. A QJ és Voge nem járt még nálam, így nem nagyon tudok mit mondani róla. Mindegyikre elég sok a garancia, és a szervizhálózat is szépen terjed. Szóval azt tanácsolom, ha van lehetőséged próbáld ki mindegyiket. Utána dönts, mert videóban vagy fotón mindegyik gyönyörű és mindenre is jó, de te kell érezd mi az ami neked is megfelel. 🤘😎

    • @lehmannjefte5323
      @lehmannjefte5323 4 місяці тому +1

      Benelli, neki most erős a hálózata az országban! Talán még a Voge!

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +1

      @@lehmannjefte5323 igen, a Benelli egyre inkább kezd feljönni. Vagy a CF Moto. De pl. Itt romániában nem is láttam még Voge-ot, sőt egy embert ismerek akinek van @krisz85.

  • @Krisz85
    @Krisz85 4 місяці тому +2

    Voge-t sosem említed mint hasonló motort. Pedig az általad említett Benelli vagy Cfmoto közül külsöre leginkább a Daytona Maverick-re vagy a Voge500Dsx re hasonlít. 🙂

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому

      Azért nem említem a Voge-ot mert soha nem láttam élőben, nem mentem vele 1 métert sem. Így nem lenne releváns a hasonlítás, utalás. A daytona maverick tényleg ugyanolyan. Szerintem csak máshogy hívják, de van még pár neve: Daytona maverick 500 nalunk, hunter maverick 500, kove 500x stb. Jó gépek ezek, csak nem egy GS hez kell hasonlítani 😁 annak ellenére sem, hogy nagyon úgy néz ki 🤣🤪

    • @Krisz85
      @Krisz85 4 місяці тому +2

      @@AlparsMotoAdventure dehát az en Vogem ott állt melletted a Makoton! 😀

    • @Krisz85
      @Krisz85 4 місяці тому +2

      @@AlparsMotoAdventure sztem se a GS hez kell hasonlítani. 😀
      Inkább a honda cb500x hez vagy hasonló alsóközépkategóriáshoz.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +1

      @@Krisz85 na majd idén letesztelem, és akkor majd fogok tudni ezt azt mondani róla, ok?

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain 4 місяці тому +1

    2:30 Transfogaras jut róla eszembe 😮

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain 4 місяці тому +1

    14:36 a statiszta 😂

  • @ferenchollo4120
    @ferenchollo4120 4 місяці тому +1

    A 4000-6000 fordulat közötti blokk rezonancia volt a CB 500 X-emnél is a zavaró. A 8300 mm-es ülésmagasság miatt le kell szerintem ültetni 8000 mm ülésmagasságig legalább a központi rugóstagot. Az ülés magasság csökkentés ülés kárpitozással csak pót megoldás. Nem tudom mi a poén abban, hogy csak 180 cm körüli embernek ér le a lába biztonságosan a megálláskor.🙄😬😮‍💨🤤🤒🤕😮😳

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому

      Szia, igen, 4-5000-es fordulat fölött már tényleg zavaró volt a rezonancia. Olyan érzésem volt, hogy nem jó ennek a motornak ez a fordulat, és még egy kicsi és szétesik. De nem esett szét, bírja mint Isten a szidást 🤣 Az ülésmagassággal nekem nem volt bajom, 173 vagyok, simán leértem. A Nordenen már más a helyzet, ott már alig ér le a lábam, de szépen lassan megszokom 😁. Régen zavart, a GS-nél is, de minél magabíztosabbá váltam, annál kevésbé jelentett gondot. Pl. A Norden Expedition, vagy a KTM 890 Adv R sokkal magasabb, tesztnapon ki sem próbáltam pont ezért azokat.

    • @ferenchollo4120
      @ferenchollo4120 4 місяці тому

      Ezen a motoron helyből fent vannak azok a kiegészítők, amiket a CB 500 X-re utólag fel kellett szereltetni.Talán a kormány fűtés nem. Az hogy gyengébb váza az kissé gáz, ha jól értem. Nos ha valaki bírja a bizonyos rezonanciát, meg a magas 830 mm-es ülésmagasságot annak jó vétel. Jó utat ideát, odaát, mindenhol ! @@AlparsMotoAdventure mm

    • @ferenchollo4120
      @ferenchollo4120 4 місяці тому +1

      Ez motor. Utána egy ADV 350-re nyergeltem át. A motor az az, a robogó az meg az. Lényeg a motorozás.

    • @Quercuscerriscerris
      @Quercuscerriscerris 4 місяці тому +1

      Európában Spanyolországban forgalmazzák, talán gyártják is őket vagy 5 éve. Persze ott más a neve. Ha jól emlékszem Macbor Montana x5.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +1

      @@Quercuscerriscerris köszi az infót, rengeteg nevet hallottam már ezzel a motorral kapcsolatan, most még egy névvel bővül a listám.Szerintem jó kis gépek, nevezzük ahogy akarjuk, de a logón kivül nagyon nem változik semmi bennük. Legalábbis nem hiszem, hogy nagy eltérés lenne. 😄

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain 4 місяці тому +1

    6:09 ha a blokkot át tudta fújni a szél, egy lámpa már gyerekjáték 😂

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +1

      Simán lehetséges, arrafelé ki tudja mekkora szelek vannak 🤣🤘

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain 4 місяці тому +1

    0:54 a grúzok ezt biztos értették 😂

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +1

      Hát még szép, hogy igen, látod utána már nem is dudáltak többet 🤪

  • @szeriman13
    @szeriman13 4 місяці тому +1

    ugy nez ki mint egy voge 500 ds

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому

      Vagy a Voge néz ki úgy mint egy Colove? Nehéz megmondani ki kitől másol 🤣 pl. Spanyolországban Macbor Montana, de láttam már Daytona Hunterként is 🤪

  • @tsada2973
    @tsada2973 2 місяці тому

    A csuklódban hiába van tartalék,ha motorban nincs

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  2 місяці тому

      Nem a tartalékra kell számítani, hanem előrelátóan motorozni. 😉

    • @tsada2973
      @tsada2973 2 місяці тому

      @@AlparsMotoAdventure természetesen de te nem ezt mondtad😏

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  2 місяці тому

      ​@@tsada2973 oké, én már nem emlékszem, hogy kb fél éve vagy lassan 9 hónapja, mit mondtam hiszen azóta rengeteg idő telt el, és sok videót készítettem. Ha kiragadsz egy sort egy több mint 20 perces videóból, akkor legalább jelöld meg a time code-ot, hogy tudjam konkrétan miről beszélünk.

    • @tsada2973
      @tsada2973 2 місяці тому

      @@AlparsMotoAdventure mindegy mennyi idő telt el az ott van a baj az, hogy egy profi motoros mint te tudja hogy kell ezt értelmezni viszont a hülye gyerek aki nem profi, na ő ragadja ki ezeket a mondatokat és tök mindegy menny idő elteltével is! Minden szavadnak súlya van barátom, csupán ezt akartam mondani! Mivel sokan néznek követnek isszák a szavaidat nyílván mert jól csinálod! Ha szerinted csak kiragadtam valamit, hát azt sajnálom! 👍👏

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  2 місяці тому

      @tsada2973 Nem vagyok profi motoros, ezt soha nem is állítottam. Lehet, hogy páran így néznek rám, de attól ez még nem igaz. A kiragadást arra értettem, hogy kivettél egy mondatot egy 20 perces videóból, és nem tudom, mi a kontextus, mert már rég volt, ezért írtam, hogy legalább írd ide, hogy a videóban hány percnél mondom, amire gondolsz. Egy 125 cm3-es motornál is tud lenni tartalék, csuklóban, motorban vagy ott, ahol akarja és tudja a motoros. De ha nem adja ki az előzés, vagy valami gond van, akkor nem fog jönni senki, szerintem, hogy de Alpár ezt mondta és azt, és ennek amúgy sem lenne értelme. Na, mindegy, köszönöm a hozzászólást és a kedves szavakat, de azért, mert én bármit is mondok, nem kell készpénznek venni, mert én sem tudhatok mindent, ahogy más sem. Én egy lelkes amatőr vagyok, aki törekszik a jóra, a szépre, és hogy ne tájékoztassak félre senkit szándékosan.

  • @TheOctabrain
    @TheOctabrain 4 місяці тому +3

    Honda blokk végett, inkább ezt venném mint a CF motot.

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  4 місяці тому +2

      Nem tudom ha a kettő közt kellene választanon, melyik lenne inkább. Számítana még a felszereltség, és az is hogy melyik gyártó hány év garanciát ad a motorra. A CF 5 évet ha jól tudom, a Colovéről nem találtam adatot. Az viszont tény hogy az 5 nap alatt jól teljesített a gép. 😊✌️

    • @PeterHorvath-ik9yf
      @PeterHorvath-ik9yf 4 місяці тому +1

      Én úgy tudom hogy a CFmoto blokkot a KTM gyártja.

    • @attilafejer4025
      @attilafejer4025 3 місяці тому +1

      A cf a ktm motrat kapta meg

    • @AlparsMotoAdventure
      @AlparsMotoAdventure  3 місяці тому

      @@attilafejer4025 így van.

    • @markpalinkas896
      @markpalinkas896 3 місяці тому

      Az pedig kínai 😂