😊van egy másik operaénekes,aki orvos is. Kovács István, basszista, többször láttam,hallottam. Gyönyörű hangja van! A beszélgetés nagyszerű volt,mint mindíg!🎉 Köszönöm szépen!😊
A zseniális humanistának, Hábetler Andrásnak több előadását láttam a FaReMiDóval és operákban. A Denevér lenyűgözött, igazi katarzis volt. A Szinetár Miklós fantasztikus rendezésében, a Cigánybáróban, prózai szerepben, végig a színapdon volt amolyan kikiáltóként, aki a történetben is játszik. Azt hiszem, a második előadást láttam, és hatalmas szerencsém volt. Egy-két héttel az ukrajnai háború kitörésekor a katonatoborzós jelenetben megállította az előadást, elmondta, hogy itt mi most színházat látunk, jól szórakozunk, de pár száz kilométerre tőlünk valóságos, véres háború dúl már eddig is rengeteg áldozattal. Kért fél perc csendet az addigi és jövőbeli áldozatokért. Megrendítő volt nemcsak a közönségnek, de a szereplőknek is.
Csodálatos volt, köszönöm.
😊van egy másik operaénekes,aki orvos is.
Kovács István, basszista, többször láttam,hallottam.
Gyönyörű hangja van!
A beszélgetés nagyszerű volt,mint mindíg!🎉
Köszönöm szépen!😊
Legyen az életünk célja az hogy elérjük a céljainkat és az álmainkat éljük,!!
A zseniális humanistának, Hábetler Andrásnak több előadását láttam a FaReMiDóval és operákban. A Denevér lenyűgözött, igazi katarzis volt. A Szinetár Miklós fantasztikus rendezésében, a Cigánybáróban, prózai szerepben, végig a színapdon volt amolyan kikiáltóként, aki a történetben is játszik. Azt hiszem, a második előadást láttam, és hatalmas szerencsém volt. Egy-két héttel az ukrajnai háború kitörésekor a katonatoborzós jelenetben megállította az előadást, elmondta, hogy itt mi most színházat látunk, jól szórakozunk, de pár száz kilométerre tőlünk valóságos, véres háború dúl már eddig is rengeteg áldozattal. Kért fél perc csendet az addigi és jövőbeli áldozatokért. Megrendítő volt nemcsak a közönségnek, de a szereplőknek is.
❤❤❤
@@erzsebetdihen8202 Egyetértek! 🙂
🎖🎖🎖