Határozott, erős, intelligens nő, de nekem túl sok. Kisebb arc, szerényebb fellépés bájosabbá, szerethetőbbé tenné. Női törzsőrmester-nek érzem, nem vágynék a közelében lenni.
Szerintem ezekben az "őszinte beszélgetésekben" féltehetségű, hovatovább kiöregedő médiamunkások reklámozzák görcsösen egymást és üzleti vállakozásaikat.
Hagyd! Azon is folyton kiakad, hogy a mai fiatalok automatikusan tegezôdnek, pedig erre az idősebb generáció szoktatta őket. Én is állandóan vitában voltam, mikor a gyerekeim kisebbek voltak, mert mikor én szóltam nekik, hogyan kell magázva hozzászólni az adott személyhez, ők leintettek, hogy “jajj, hát nem vagyok én olyan öreg, tegezz nyugodtan!” De én is folyton azzal találkoztam a munkámban is, hogy én hiába köszönök, beszélek magázva, simán tegeztek az idősebbek is, úgyhogy nem kéne ezt a mai fiatalokra kenni.
Bármilyen hihetetlen, van, aki úgy indul, hogy szimplán szereti az adott sportágat. Az ambíciók pedig az eredmények függvényében jönnek. Van realitás a világon.
"Berki Krisztián (Budapest, 1985. március 18. -) olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok magyar tornász, lólengés-specialista,..." Olimpiai, világbajnoki, európa bajnoki címeit is mind lólengésben szerezte. Gyűrű specialista Csollány Szilveszter volt.
Pontosan..a mostani gyors, felszínes videók vilagaban már nehezen tudnak egyesek összetett mondatokat követni... szerintem csodásan beszél,választékosan, visszautal az eredeti kérdésre stb .már nem sokszor hallani ilyet.
Határozott, erős, intelligens nő, de nekem túl sok. Kisebb arc, szerényebb fellépés bájosabbá, szerethetőbbé tenné. Női törzsőrmester-nek érzem, nem vágynék a közelében lenni.
❤egy temperetumos,talpraesett ,okos,családszerető nőt ismerhettem meg.❤
Én a mai napig kedvelem Csisztu Zsuzsát, szeretem! Kiváló beszélgetés volt, gyönyörű most is!
Jó volt, Zsuzsi! 🥰
Fantasztikus nő ! Jó egeszséget kivanok .
A doktor megy a korhazban . Gratulalok az ujsagirononek 😂😂
Csisztu Zsuzsa tényleg nagyon gyorsan beszél, nehéz követni, ez sajnos levon a beszélgetés értékéből, pedig nagyon érdekesek az elmondott történetek.
Amikor kikerült a home videoja, nem volt ekkora arca hozzá😂😂😂
Szerintem ezekben az "őszinte beszélgetésekben" féltehetségű, hovatovább kiöregedő médiamunkások reklámozzák görcsösen egymást és üzleti vállakozásaikat.
Kedves műsorvezető !
Ön mikor műsort vezet, akkor nem munkát végez? Akár diplomával, akár diploma nélkül!
Sértve érzem magam mert munkát végzek.😢
Hagyd! Azon is folyton kiakad, hogy a mai fiatalok automatikusan tegezôdnek, pedig erre az idősebb generáció szoktatta őket. Én is állandóan vitában voltam, mikor a gyerekeim kisebbek voltak, mert mikor én szóltam nekik, hogyan kell magázva hozzászólni az adott személyhez, ők leintettek, hogy “jajj, hát nem vagyok én olyan öreg, tegezz nyugodtan!” De én is folyton azzal találkoztam a munkámban is, hogy én hiába köszönök, beszélek magázva, simán tegeztek az idősebbek is, úgyhogy nem kéne ezt a mai fiatalokra kenni.
Nagy az arc
Akartál-e volna olimpiai bajnok lenni? Nem, nem akart! Jezusom…
😂😂😂… valószínűleg nem sportolt
🙈🙈
Bármilyen hihetetlen, van, aki úgy indul, hogy szimplán szereti az adott sportágat. Az ambíciók pedig az eredmények függvényében jönnek. Van realitás a világon.
Juj de lefarasztott .jézusom
.
Nagyon faraszto ontelt no
Az is volt mindig!
En qvara nem szerettem!!😵💫
Ez is csak a ven F..vitray-n kapaszkodott ki a gödörből🥺….
@@jozsefnebrandt3266
Ön igen rosszindulatú! Kapcsoljon el!
Uram Jézus! De sok ez a nő!
Tehetseges
Berki Krisztián gyűrűn versenyzett!!
"Berki Krisztián (Budapest, 1985. március 18. -) olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok magyar tornász, lólengés-specialista,..." Olimpiai, világbajnoki, európa bajnoki címeit is mind lólengésben szerezte. Gyűrű specialista Csollány Szilveszter volt.
Az biztos ,hogy nem tűrném meg a közelembe . Fél nap alatt megbolondulnék tőle ,ennyit beszélni .
Jézusom! Kérdezik, összetett mondatokkal válaszol. Mi a baj ezzel???
Pontosan..a mostani gyors, felszínes videók vilagaban már nehezen tudnak egyesek összetett mondatokat követni... szerintem csodásan beszél,választékosan, visszautal az eredeti kérdésre stb
.már nem sokszor hallani ilyet.
Ekkora arcot🤦😔, több szerénység..