Nem tudom miért, de bármikor, amikor ilyen manókat látok akcióban szinte elsírta magam, olyan aranyos maga a gondolat, meg ez a játék a kicsinek! Most tanulok a gyermeki agyról az egyetemen (nem sokat, csak egy órám van róla) és tudom, hogy mennyire sokat jelenthet neki is ez a kis manó, hiszen valóban igazinak érzi. Tudom, hogy a fiatok majd boldogan fog ezekre a pillanatokra visszaemlékezni. (Már ha fog emlékezni, ez most jutott eszembe, hogy most kb 2-3 éves?)
Fantasztikus hogy a szülők mit meg nem tesznek a gyerek örömére, olyan édes volt Andris amikor őrült a Manó érkezésének 😊 felnőtt fejjel is élveztem a videót 😊
mert minden gyerek más. ismerek olyat aki még két éves sem volt, és beszélt (öcsém) de olyat is aki 3 évesen sem 🤷 mindkettő gyerek megnőtt azóta. védőnő szavaival élve ; "egy gyerek sem megy úgy óvodába hogy nem beszél, vagy jár"

De buta vaggy😂😂😂😂
De jóó, olyan kreatívak vagytok!🥰 Jó volt nézni a videót.😍
Nagyon cuki lett ez a vidi❤
Jaj de jó hogy új videó van.❤🎉
Mi iden csinaljuk eloszor a 16 honapos kislanyunknak! Szuper video, koszi az otleteket 😘
Én most hallok ilyenről először, de nagyon tetszik 😍
Jaj,de hiányozttál!❤
Fantasztikus hogy a szülők mit meg nem tesznek a gyerek örömére, olyan édes volt Andris amikor őrült a Manó érkezésének 😊 felnőtt fejjel is élveztem a videót 😊
😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊😊🎉🎉🎉🎉🎉❤❤❤
❤❤❤❤
Segítséget szeretnék a manós mesét illetően. Hol találom és hogy? 😊
Erre ma találtam én is vettem is 2 manót. Azt meg kérdezhetem melyik mesét nézzétek előtte?
Érdekelne, hogyan szedte le az ablakból a manót ha nem érhetett hozza?
Mert mi is csinálunk ilyet és szeretnek én is ilyen mentős dolgot csinálni
Mi is csináljuk 4éves kislánynak meg a 4 honapos öcsének
Mi talalkozztunk is egyszer❤🎉
Milyen kis cuki Andris🤍✨️
tetszett :)
"Szeme van a kakának??" 😂😂😂visitva rohogok😂😂😂
érdekes, hogy ilyesmit csináltok! azt hittem, ez skandináv dolog.
Miért nem beszél?
Minden gyerek más! Majd beszél ha kedve tartja!
mert minden gyerek más. ismerek olyat aki még két éves sem volt, és beszélt (öcsém) de olyat is aki 3 évesen sem 🤷 mindkettő gyerek megnőtt azóta. védőnő szavaival élve ; "egy gyerek sem megy úgy óvodába hogy nem beszél, vagy jár"
De remélem,hogy azért még várható rengeteg tartalom a csatornádon..,
Qxfebz? 😂😂😂😃😃😘👇👍!
Én gyerek vagyok és van manóm.
Végre vissza tértél hiányoztál