Köszönöm szépen ezt a szép üzenetet tanácsot megfogadom hogy így teszek! Nagyon rezonált velem ez a kivetés remélem hogy hamarosan egymásra találunk! Szép napot kívánok! ❤️❤️❤️🌹🌹🥰🥰🍀🍀🤗🤗🍂🍁💝🌺🙏
@@anettszucs1213 nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, aranyos vagy. Én a valò életben is ilyen vagyok 😊😊🙂,de persze ide pròbàlok 200%ot beletenni 😘 puszillak 😘
Itt volt szép volt, aztán csalódtam, végleg szakítottam vele! Noss, mindent magának gyűjt, kiabrandito an beszélt, ha fáj is, végleg vége, én döntöttem így, a többit hazudja, csak fizikai vágyai vannak, voltak! Köszönöm szépen! ❤
Kellemes szép delutánt kívánok sok szeretettel igen, minden igaz Tudom, hogy szeret engem, mint én, az ő szerelmünk, hiszem, hogy ez tart, hiszek neked, hogy mindig igazat mondtál és szívem mélyéből köszönöm sok szeretettel 🙏🙏🙏❤️❤️❤️🌹🌹🌹
Köszönöm szépen, kicsi kivétellel (nincs főnök a sztoriban) valóban vállalkozó, önmaga főnöke, és Föld jegyű.. Nem vagyok szomorú, megbocsájtottam neki és magamnak! Élem az életem. 🌹❤️
Azért vagyok bosszus, mert megcsalt! A hátam mögött ismerkedett. Pénze pedig sose lesz ide utazzon hozzám.Teljesen jól láttad a helyzetet szuper vetés volt ismét. Igen nem mer a szemem elé kerülni mert ez egy nöcsábász ès érzi hogy bünös. Ilyenkor mindig megbànja vissza könyörgi magát, 2 hétig birja is. De aztán ismét elkezdi a kis játékait! Hát kinek kell ilyen ember? Ezt többször megcsinálta velem. Nem akarok találkozni vele. Tudja ö hogy elfogom vègleg küldeni, és ettöl fél ö nagyon. Tudja hogy ez már egy végleges döntés lesz számára!!! Vagyis Vége!! Köszönöm nagyon jól láttál mindent. Igen ez ö ! Az agyalás ilyenkor megy nála ezerrel. Szuper vetés volt. Köszi!❤❤❤😊😊
Makacs Skorpió. Álmatlan éjszakái vannak. Magában örlődik, de nem vállalná be, mit érez irántam. Kerüli a találkozást velem, 1 hete nem beszéltünk. Utolsó találkozás szuper volt, sokat beszélgettünk is,❤️ majd 4 óra múlva letiltott. 😢Hármas kapcsolat. 😏
Igen Ő egy introvertált skorpió. Igen gondolkodik és álmatlan éjszakai vannak. Neki kell döntenie.Mindig Ő keres. Nem tudom nézni mert nincs fennt semmilyen platformon. Tudom hogy fontos vagyok Neki és fel attól, hogy elveszíthet.❤❤❤
Majdnem stimmel az energia csak a történet más kicsi. Nem egy találkozó nem jött össze, hanem a döntése miatt, hogy ő elutazikninkabb a párjával, mert nem akarta hagyni az anyagiak miatt veszni a pénzt amit befizettek, ez szomoritott el. Mert ez a sokadik ilyen volt a nyáron és a mi kapcsolódásunk lett így elszaladztva, amit én már nem tudtam tolerálni... Persze most tudom, hogy ez megilyesztette, mivel eddig mindig elfogadtam, de most úgy éreztem, hogy ki kell húzni a határt... Most amíg nem jönnek vissza addig nem is tudunk beszélni se 😪😪🙏😇
Köszönöm a vetēst❤Minden igaz rá. Semmit nem mutat mit êrez ēs hanyagolt ēn meg letiltottam mert csak az van ēs akkor mikor ő akar ês ezêrt elegem lett ēs megszüntem számára lētezni. Aki nem êrtékeli a jelenlétemet majd êrtékeli a hiànyomat.
Nagyon várom hogy végre elmondja hogy mi van a lelkében mert tudja, hogy én tudom meggyógyítani a lelkét és a szívét is . Ő tudja, hogy én végtelenül türelmes vagyok. Nem mérges voltam, inkább csalódott. Nem mutatta ki soha az érzéseit,😊inkább egy vörös örökrózsát hozott nekem.
Szia. Az igaz szerelembe nincs akadály. Ezek mind csak kifogások .Amikor meg csalt akor semi sem jutott eszembe..Nekem ez menyire fájt..négy év telt el ..Hiába szeretem őt. És mindent úgy érzem megadtam .Ez semibe volt nézve ..ja és mást szeretet ?? Hát akor én hogy is fertem volna bele a kis életebe ?? Sehogy sem !! Kihasznált. Megcsalt. És hátba dőfőt.A bizalom alapja egy jó kapcsolatnak .És ezt már ő sajnos eljátszotta...Szeretem .mai napig. De sajnálom.en már nem tudok bízni benne..De szerintem soha nem fogok....De kívánom.tiszta szivemből amit anno ígért nekem azt élete végéig benne maradjon lelkêben . Köszönöm szépen a vetésed 🙏
Nálunk nem az utazás lett volna egy lehetőség,hanem úgy egyébként is nehezen tudunk időt szakítani egymásra, mert ő családos. Eléggé be van fogva a háztartásba és ha este 7-kor haza érkezik a munkából sincs nyugalma. Egyszer azt mondta,hogy a munkahelyén több levegőhőz jut mint otthon. Szeretné,ha a neje találna valakit magának és ő lépne. Egy nagyon melegszívű,zárkózott férfi és olyan országból származik,ahol nehéz válni. Más a kultúra,szokások,vallás stb..és mindketten külföldiek vagyunk itt ebben az országban.Nem tudunk sokat beszélgetni,pedig nagyon hiányolja,mert megszeretne mélyebben megismerni,de én sutyiba nem írogatok vele…Múlt hét pénteken véletlenül össze futottunk és kértem újra,hogy engedjen el, mert így ennek nincs értelme. Nem tudd és azt mondta,hogy beszélnünk kell. Valóban lélektársak vagyunk és nagyon vonzódunk egymáshoz,de én nem leszek családbontó,mindegy,hogy mit érzünk egymás iránt. Szeretném,ha legalább egyszer megnyílna előttem és valóban magát és az érzéseit mutattná felém. Csodálatos voltál ebben a videóban is,kedves “szerelmi tarot”❣️Jó lenne,ha a rendes keresztneveden szólíthatnálak. Köszönöm szépen❣️Ildikó
A múltbeli özvegyasszony is èn voltam az a mostani szerelmes nő is én vagyok. 30 év után 3 éve ismét kapcsolatban vagyunk, bár sajnos elég ritka a talàlkozàs mert másik országban élünk .Az akkori döntést egyedül hozta meg amit nem beszéltünk meg csak eltünt.Azóta is lelkiismeret furdalása van rövid időn belül rájött hogy rosszul döntött. Azóta már néhány 3ve Ő is özvegy lett.
Hálásan⁸ köszönöm minden szavad Ikerláng lelkitársi kapcsolata amilyénk elözö életünkben már voltunk együtt jelenlegiben is 1évig ! De megcsalt könyvelöi asztenszével!Akit egyébként én vittem oda dolgozni! Öt válaaztotta! Felcserélte a szerelmet a pénzre! Ennek ma már 2 éve ök most is együtt vannak ! Épp ma tudtam meg hogy velneszezni mentek! De érzem hogy rám gondol! Tudom hogy nem szereti e kedvest! Rálátunk egymás házára meg néha látjuk egymást! Sajnos szexfüggö és pénzhez váló függösége van nagy egója ! Igen egyéni vállalkozó! Igen 3 szor nyújtottam felé a kezem a 2 év allat de nem fogadta el és ezt nagyon bánja! Legyen szép a napod ❤
Nem minden igaz! Volt találkozás utánna ő tiltott le és azóta eltűnt!!! Igen nagyon anyagias és sokat dolgozik.❤ Vezető beosztású! Igen egy makacs 😊 nagyon.
Köszónóm Szépen.Velem Rezonált.Szeretettel és Hálával Údvózólek Benneteket a Szerelmi Tarot Szent Angyalait, a ,Romantika Szentjeit és Szentségeit! Drága Barátaim Kivételesen Csodálatos es Eleven Élet Édesitse Meg a Ti Életeteket! ANDI.😅💘💗⚘️😇😶🌫️🏟
Tökéletesen rezonált... köszönöm nagyon szépen ezt a gyönyörű olvasást 🙏❤️
Köszönöm szépen ezt a szép üzenetet tanácsot megfogadom hogy így teszek! Nagyon rezonált velem ez a kivetés remélem hogy hamarosan egymásra találunk! Szép napot kívánok! ❤️❤️❤️🌹🌹🥰🥰🍀🍀🤗🤗🍂🍁💝🌺🙏
Köszönöm szépen! Így legyen! Ha tényleg ez igaz lesz. Ezt már profizmusnak hívják ahogy a lapokból kiraktad tetszett!❤🙏🩵
❤Jó nyomozó is vagy,erről. Szó sem volt ezekről a dolgokról,ha látnád milyen jót kacagok,de Te nagyon érted azt,amit csinálsz,köszönöm a türelmed !❤
Köszönöm szépen hogy ilyen részletes alapos tájékoztatást kaptam.Nagy erőt kaptam hogy türelmesen várjam a csodát És a találkozást.
Imádom a kirakásaidat. Olyan izgin tudod mesélni. Velem nagyon rezonált. Hálás köszönet❤
Nagyon kis aranyos vagy!😍 Több kártyavetőt is hallgatok, de benned még nagyon érezni az őszinte lelkesedést. Csak így tovább, hálás köszönet ❤
@@anettszucs1213 nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, aranyos vagy. Én a valò életben is ilyen vagyok 😊😊🙂,de persze ide pròbàlok 200%ot beletenni 😘 puszillak 😘
Itt volt szép volt, aztán csalódtam, végleg szakítottam vele! Noss, mindent magának gyűjt, kiabrandito an beszélt, ha fáj is, végleg vége, én döntöttem így, a többit hazudja, csak fizikai vágyai vannak, voltak! Köszönöm szépen! ❤
Kellemes szép delutánt kívánok sok szeretettel igen, minden igaz Tudom, hogy szeret engem, mint én, az ő szerelmünk, hiszem, hogy ez tart, hiszek neked, hogy mindig igazat mondtál és szívem mélyéből köszönöm sok szeretettel 🙏🙏🙏❤️❤️❤️🌹🌹🌹
Nagyon szépen köszönöm, gyönyörű kirakás volt. Olyan sok minden rezonált, hogy úgy éreztem nekem olvasol.❤
Allandoan fejbe van vallalkozo kamionos volt,most talan traktoros,nert valtott❤
Hálásan köszönöm a nagyszerű kártyavetést!
Nagyon szép volt! Köszönöm szépen!😘❤
Köszönöm szépen, kicsi kivétellel (nincs főnök a sztoriban) valóban vállalkozó, önmaga főnöke, és Föld jegyű.. Nem vagyok szomorú, megbocsájtottam neki és magamnak! Élem az életem. 🌹❤️
Nagyon aranyos vagy, köszönöm.
Félrevitt a téma mert nem a fönök és nem a.munkája hanem a korom az akadály mert ez nagy szerelem.
❤mindenképp rezonancia,de és ott a de,!Hálásan köszönöm. Szép olvasás volt.Varom a jelentkezeset,ami szerintem nem biztos,mert én engedtem el.😢😢😢❤
Azért vagyok bosszus, mert megcsalt! A hátam mögött ismerkedett. Pénze pedig sose lesz ide utazzon hozzám.Teljesen jól láttad a helyzetet szuper vetés volt ismét. Igen nem mer a szemem elé kerülni mert ez egy nöcsábász ès érzi hogy bünös. Ilyenkor mindig megbànja vissza könyörgi magát, 2 hétig birja is. De aztán ismét elkezdi a kis játékait! Hát kinek kell ilyen ember? Ezt többször megcsinálta velem. Nem akarok találkozni vele. Tudja ö hogy elfogom vègleg küldeni, és ettöl fél ö nagyon. Tudja hogy ez már egy végleges döntés lesz számára!!! Vagyis Vége!! Köszönöm nagyon jól láttál mindent. Igen ez ö ! Az agyalás ilyenkor megy nála ezerrel. Szuper vetés volt. Köszi!❤❤❤😊😊
Köszönöm szépen a munkádat
Véletlenül nem fogunk találkozni sehol,mert nagyon távol lakunk egymástól....
Köszönöm szépen ❤
Köszönöm szépen ezt az őszinte kártya elemzést ❤
Nagyon szépen köszönöm! Úgy legyen!❤❤❤❤❤
Nagyon köszönöm, pontosan éreztem, hogy "nekem" szólt ez a kirakás. 🥰
Ilyen sźép kivetést még nemisláttám😮❤😊😮❤
Köszönöm szépen ezt a kártya kirakást,🤔 nagyon tetszett ❤😊🌞
Eddig is mindig felt az oszinte beszrlgetestol.❤
Köszönöm szépen tőled annyira csodálatos pozitív üzenet halhatam tőled.Kívánok neked egy csoda szép napot.❤🎉😊❤️🩹
Lelektarsi kspcsolat van közöttünk.❤
Köszönöm szépen,szep kirakas volt ❤
Szép délutánt kívánok neked sok szeretettel Lászlóné Bedő
Nagyon rezonal profi vagy koszonom 😢❤❤❤❤❤
Köszönöm szépen így legyen ❤️❤️❤️
Soha,vagy ritkan ir uzenetet,vagy hiv fel talan egyszer hivott fel,fel beszelni❤
Köszönöm szépen ❤igen rezonàl a mi történetünk ❤
Makacs Skorpió. Álmatlan éjszakái vannak. Magában örlődik, de nem vállalná be, mit érez irántam. Kerüli a találkozást velem, 1 hete nem beszéltünk. Utolsó találkozás szuper volt, sokat beszélgettünk is,❤️ majd 4 óra múlva letiltott. 😢Hármas kapcsolat. 😏
Én egyáltalán nem vagyok szomoru sőt! Nagyon szeretjük egymást bármi van. És Téged is szeretlek nagyon édes kedves vagy.😊
@@mariacsorgei8361 Nagyon aranyos vagy, köszönöm 🥰😊😘😘
Nagyon szépen köszönöm szépen❤❤❤❤❤❤
Nagyon szépen köszönöm ❤
Pont ma futottunk össze "véletlenül 😊...nagyon pontos olvasás....❤
Uristen en idosebb vok ikerlangja 😢😢😢😢😢❤lekepett tollem😢
Köszönöm szépen 🌹🌹❤️❤️
Köszönöm szepen nagyon jó volt ❤❤
Egy Szuz 😊
Igen Ő egy introvertált skorpió. Igen gondolkodik és álmatlan éjszakai vannak. Neki kell döntenie.Mindig Ő keres. Nem tudom nézni mert nincs fennt semmilyen platformon. Tudom hogy fontos vagyok Neki és fel attól, hogy elveszíthet.❤❤❤
Hálásan köszönöm nagyon sokat segítettél ❤❤❤
Köszönöm szépen
Köszönöm szépen ❤
Többször megbantott mar❤
Majdnem stimmel az energia csak a történet más kicsi. Nem egy találkozó nem jött össze, hanem a döntése miatt, hogy ő elutazikninkabb a párjával, mert nem akarta hagyni az anyagiak miatt veszni a pénzt amit befizettek, ez szomoritott el. Mert ez a sokadik ilyen volt a nyáron és a mi kapcsolódásunk lett így elszaladztva, amit én már nem tudtam tolerálni... Persze most tudom, hogy ez megilyesztette, mivel eddig mindig elfogadtam, de most úgy éreztem, hogy ki kell húzni a határt... Most amíg nem jönnek vissza addig nem is tudunk beszélni se 😪😪🙏😇
Köszönöm a vetēst❤Minden igaz rá. Semmit nem mutat mit êrez ēs hanyagolt ēn meg letiltottam mert csak az van ēs akkor mikor ő akar ês ezêrt elegem lett ēs megszüntem számára lētezni. Aki nem êrtékeli a jelenlétemet majd êrtékeli a hiànyomat.
Nagyon várom hogy végre elmondja hogy mi van a lelkében mert tudja, hogy én tudom meggyógyítani a lelkét és a szívét is . Ő tudja, hogy én végtelenül türelmes vagyok. Nem mérges voltam, inkább csalódott. Nem mutatta ki soha az érzéseit,😊inkább egy vörös örökrózsát hozott nekem.
Kösszi szépen , ez jo volt😅
Nagyon profi vagy, már fel is iratkoztam😊
Hogy szerelmes lett❤
Köszönöm szépen nagyon tetszett ! Minden rezonált ! Kíváncsian várom,hogy mi lesz??😊
Szia. Az igaz szerelembe nincs akadály. Ezek mind csak kifogások .Amikor meg csalt akor semi sem jutott eszembe..Nekem ez menyire fájt..négy év telt el ..Hiába szeretem őt. És mindent úgy érzem megadtam .Ez semibe volt nézve ..ja és mást szeretet ?? Hát akor én hogy is fertem volna bele a kis életebe ?? Sehogy sem !! Kihasznált. Megcsalt. És hátba dőfőt.A bizalom alapja egy jó kapcsolatnak .És ezt már ő sajnos eljátszotta...Szeretem .mai napig. De sajnálom.en már nem tudok bízni benne..De szerintem soha nem fogok....De kívánom.tiszta szivemből amit anno ígért nekem azt élete végéig benne maradjon lelkêben . Köszönöm szépen a vetésed 🙏
Inkabb nem szolt semmit,es letiltott❤
De arra mindig volt idő,H folyamatosan jelœlgeti be a nøket, flörtöl stb,!Elegem van beløle,lezãrtam vele!
Köszönöm!❤😅
Elotte rgy hettel lekommunikalta,hogy dolgozik❤
Igen az lett volna ujrakezdes❤
Szia köszönöm szépen ez nekem szól ö szerelmem Richard ❤❤😢😢
Köszönöm szépen engem sose csal meg mert en nem agyalok ezen.
Nálunk nem az utazás lett volna egy lehetőség,hanem úgy egyébként is nehezen tudunk időt szakítani egymásra, mert ő családos. Eléggé be van fogva a háztartásba és ha este 7-kor haza érkezik a munkából sincs nyugalma. Egyszer azt mondta,hogy a munkahelyén több levegőhőz jut mint otthon. Szeretné,ha a neje találna valakit magának és ő lépne. Egy nagyon melegszívű,zárkózott férfi és olyan országból származik,ahol nehéz válni. Más a kultúra,szokások,vallás stb..és mindketten külföldiek vagyunk itt ebben az országban.Nem tudunk sokat beszélgetni,pedig nagyon hiányolja,mert megszeretne mélyebben megismerni,de én sutyiba nem írogatok vele…Múlt hét pénteken véletlenül össze futottunk és kértem újra,hogy engedjen el, mert így ennek nincs értelme. Nem tudd és azt mondta,hogy beszélnünk kell. Valóban lélektársak vagyunk és nagyon vonzódunk egymáshoz,de én nem leszek családbontó,mindegy,hogy mit érzünk egymás iránt. Szeretném,ha legalább egyszer megnyílna előttem és valóban magát és az érzéseit mutattná felém. Csodálatos voltál ebben a videóban is,kedves “szerelmi tarot”❣️Jó lenne,ha a rendes keresztneveden szólíthatnálak. Köszönöm szépen❣️Ildikó
Kedves Ildikó, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat. 🥰A keresztnevem Nòri 😊🫶🏻😘😘
@@NoraszerelmiTarot köszönöm Nóri a bizalmadat❤️🙏😘
Ugy van hogy ujrakezdjuk a kapcsolatot,tobb uzenet jott rola tik tokon hogy megbanta a tettet.❤
A múltbeli özvegyasszony is èn voltam az a mostani szerelmes nő is én vagyok. 30 év után 3 éve ismét kapcsolatban vagyunk, bár sajnos elég ritka a talàlkozàs mert másik országban élünk .Az akkori döntést egyedül hozta meg amit nem beszéltünk meg csak eltünt.Azóta is lelkiismeret furdalása van rövid időn belül rájött hogy rosszul döntött. Azóta már néhány 3ve Ő is özvegy lett.
A katonatiszt én vagyok, engem választott, mert nekem mindenem meg volt. Mikor összekapunk mindig ránéz arra akivel előttem volt egy alakuló valamije.
Hálásan⁸ köszönöm minden szavad Ikerláng lelkitársi kapcsolata amilyénk elözö életünkben már voltunk együtt jelenlegiben is 1évig ! De megcsalt könyvelöi asztenszével!Akit egyébként én vittem oda dolgozni! Öt válaaztotta! Felcserélte a szerelmet a pénzre! Ennek ma már 2 éve ök most is együtt vannak ! Épp ma tudtam meg hogy velneszezni mentek! De érzem hogy rám gondol! Tudom hogy nem szereti e kedvest! Rálátunk egymás házára meg néha látjuk egymást! Sajnos szexfüggö és pénzhez váló függösége van nagy egója ! Igen egyéni vállalkozó! Igen 3 szor nyújtottam felé a kezem a 2 év allat de nem fogadta el és ezt nagyon bánja! Legyen szép a napod ❤
Szombaton nem jott el,es letiltott❤
De nem irt semmit,egesz nsp 6 orakor meg letiltott❤
❤❤❤❤❤
Nem kommunikalta le,inkabb letiltott❤
🌷👌💖💖💖💖🍀
❤❤❤
A kommunikációnak vege,mert letiltott.❤
Azt mondta lezarta mar,elottem volt egy barátnője,aki aram irt.❤
Igazabol idosebb vok nalla tuti ezert ment mas csajahoz exem😢😢😢😢
❤
Nehezen nyilik meg❤
😢😢😢❤❤
Szerintem en vagyok❤
Hat skkor oldjon fel❤
Igen köszi a vetést
Fol
yamatosan agyal
Csak nem lép
Igy van ez😂😂😂😂😂
Mar jó ideje nem dönt nem lép!!°°
Szerintem mert beleptem az eletebe❤
Szombaton lett volna a talalkozas,es miert nem irta meg?❤
Nem inkabb letiltott❤
Nem minden igaz! Volt találkozás utánna ő tiltott le és azóta eltűnt!!! Igen nagyon anyagias és sokat dolgozik.❤ Vezető beosztású! Igen egy makacs 😊 nagyon.
Igen mert 170 km a tavolsag,bar nem mondta le❤
Kôszônôm.
Köszónóm Szépen.Velem Rezonált.Szeretettel és Hálával Údvózólek Benneteket a Szerelmi Tarot Szent Angyalait, a ,Romantika Szentjeit és Szentségeit! Drága Barátaim Kivételesen Csodálatos es Eleven Élet Édesitse Meg a Ti Életeteket! ANDI.😅💘💗⚘️😇😶🌫️🏟
Mert megirhatta volna,hogy nem tud jonni❤
Nem a munkaja miatt 😢😢😢
En nem merek irni neki sms-t se❤
Betegség miatt lepett ki a ffi a mi kapcsolatunkbol....😢
Azert tiltott le,?inkabb szert voltam bosszús ❤
Amire nem jöttél rá: a nagy korkülönbség.
En azert nem akarok irni,mert elotte szakitani akart Velem?
Mert nőzött otthagytam persze ő
Mert utalja a bkv t nem tud eljtni hozzam ennyi aztan vegleg elhagyott ikerlangom ex😢😢😢😢
Hat en nem jarok sehova mert terdizuleti kopás és merevseg bajok vannak,es Neki kell jonnie❤
Csak kar hogy lelepett tollem ex ikerlangom😢😢😢😢
Miert nem ir rgy sms-t?