A harmadik percnél már szorongok. A lakógyűlés és a szülői munkaközösség kontrollja után az jön, hogy a saját gyerekem jelent fel? Mikor lettünk - akár egymást segítő -közösségből egymás ellenségei?
A fájdalomról: a többség megélt fájdalma sekély azokéhez képest, akik fájdalmának kifejezését elnyomja a többség összefogásából eredő hangosabb önsajnálata, ők igazolják egymásnak a valóban mély fájdalommal együtt élni kénytelen kárára. A valódi fájdalomról beszámolni képtelenség (és össznépi sport nem tudomást venni a lelki szemekkel észrevehető jelekről), kifejezhetetlen, az okozza a kifejezhetetlenségét, ami a valódiságát: hogy túl korán kezdődött, mikor még kifejlődhetett volna a fájdalomról való beszámolásnak az eszköze. A lelki pokolról kizárólag hiteltelen beszámolók születhettek, a hiteles beszámoló egy paradoxon, mivel aki megtapasztalja a legrosszabbat, annak része az is, hogy nem tudósíthat róla, ottragad. Az emberiség kollektív lelkiismerete egyre inkább terhelődik a valódi fájdalmak eltagadása és lefojtása miatt.
Egyszer de szívesen szembesíteném r e-t, aki talán szerkesztő is az atv-ben. Ugyanilyen kedvelt időtöltésem lenne, ha a libsikkel különféle eszközökkel őket őszinteségre bírva kimondathatnám, hogy a bulvár az ő cenzúrájuk. Az oldboy tudhat valamit, ha másoknak is a kedvence (a lady és a mr vengeance még celofánban porosodik a polcomon - és nem a sznobtempó miatt nem került még rájuk sor), éppen ezért a személyes listámon nem említem, csak azon, amelyiken a szintén szerintem legjobbak vannak: 1. oldboy, 2. a kínai negyed, 3. az aranypolgár, a következő szint a casablanca és a mátrix, a szubjektív listámon a különvélemény, az ördög ügyvédje, a szédülés, a maraton életre halálra, a 2046 és a sonatina szerepel.
"A lelki pokolról kizárólag hiteltelen beszámolók születhettek, a hiteles beszámoló egy paradoxon, mivel aki megtapasztalja a legrosszabbat, annak része az is, hogy nem tudósíthat róla, ott ragad." Ezen sokat gondolkoztam, nem pont így megfogalmazva, de hasonlóképpen, azta ennek most nagyon örülök, de tényleg.
{ 31 : 06-tól, 34 : 17-ig } "Igazából az a lényeg, hogy olyan ér - vénytelen tartalommal kell elárasztani a tömeget ( és figyel - mét elvonni a mindennapjait negatívan érintő / befolyásoló kérdésektől ), hogy egyszerűen ne tudja leválogatni belőle az értelmet ... A bulvár arra szolgál kifejezetten, hogy az ér - vényes tartalmat azt kiszorítsa a nyilvánosságból" Ilyen téma van a Hsz-eknél. Kevés nyilvánosságot kapnak, vilaghelyzete.blogspot.hu/2016/10/fontos-cikk-3-nagyvallalat-kezebe-kerul.html pedig politikai és társadalmi retorikában első az egészség .
Justin fan jb a legjobb icejjfish Yan fiatalkori alteregója többnyire bőrkabátban van, Ming pedig Edison Chen, aki legtöbbször valami elegáns cuccot hord.
a Kormányt valóban nem lehet :D 2 napja írtam Tibiatyához egy NEM uszító kommentet Viktorról ...és kaptam egy 24 órás silence-t :D "szólásszabadság" van srácok ....
Az kemény amikor Oszi exkuzálja magát, hogy keveri az ázsiai szinészeket, ellenben az ,,európafejüekkel" erre Robi meg bemondja, hogy hát igen ezek a vágottszemüek. :)
tényleg a Scott Tenorman must die c. rész a legdurvább epizód. Köszi, hogy terítékre került :D Kellene külön 1-2 adás South Park feldolgozás, mert itthon biztos minden 5. ember szereti .... Tudom, tudom, nem kívánság műsor, de szerintem említésre méltó brand, akik a 'kit lehet szidni?' témakörnek is megfelelne....vagyis, kit nem szidtak még Ők?
Szerintem attól függetlenül, hogy nagyon durva epizód, azért messze nem a legjobb rész. Mondhatnám úgyis, hogy túlértékelt. Szerintem a SP sokkal erősebb dobásai voltak, itt igazából mi is volt a komolyabb mondanivaló? Tudom nem kell mindennek tanmesének lennie, de nekem nem igazi egy South Park rész komoly társdalami problémák feszegetése nélkül, annak szatírikus ábrázolása adja a South Park erejét. Igazából itt minden arra volt felépítve, h átverje, azért is az epizód kb. első 10-15 perce elég unalmas is, kb. annyi a vicces, szatírikus benne, ahogy Cartman erőlködve, közben a dolgokat totál félreértelmezve igyekszik azon, h a felnőttség egyik státuszát megszerezze. Az nagyon South Parkos, amúgy kicsit még vontatott is a rész ezt követően, persze aztán tarol a végkifejlet, de azért messze van a legjobb részektől szerintem, ahogy a másik istenített rész a WoW-os is :D.
az Oldboy-ról: Iszonytató film, amit nem kellett volna megcsinálni. Csak az nézze meg aki szerint a jó csípős paprika 500 000 SHU-nál kezdődik (de most szólok, nem kap egy pohár tejet utána), vagy egy jó kocsiba kell 1000 lóerő (fék és futómű nélkül). Az elég fogalmát nem csak gazdaságilag kellene értelmezni.
Tomhalasi Szerintem sehol se ment túl messzire a film, csak alacsonyan van a tűrésküszöb, vagy az erőszak félreértelmezével elvesztette számodra a célját. A karakter a görög dráma Oidipuszát éleszti újra a családon belüli intimitással való szembesítés súlyával és annak vezeklésével amely mind Oidipusznál mind pedig Oh Dea-su-nál az öncsonkítás.
"A cègek uralják a világot" Robi nem igazán èrtelek...mondod, hogy konteómentesen tárgyaljuk ki a dolgot de azért te ilyenekkel jössz. (amúgy èn is így gondolom, de téged nem tudlak hová tenni az ilyen elszólások miatt :D )
0:00 kit lehet szidni? | 29:05 bulvár & cenzúra | 45:59 Oldboy
Szervusztok, Ti kedves hallgatók,
Mi vagyunk az önkényes mérvadók.
Az I saw the devil talán még durvább bosszúfilm. (Szintén Min-sik Choi a főszereplő)
A harmadik percnél már szorongok. A lakógyűlés és a szülői munkaközösség kontrollja után az jön, hogy a saját gyerekem jelent fel? Mikor lettünk - akár egymást segítő -közösségből egymás ellenségei?
A fájdalomról: a többség megélt fájdalma sekély azokéhez képest, akik fájdalmának kifejezését elnyomja a többség összefogásából eredő hangosabb önsajnálata, ők igazolják egymásnak a valóban mély fájdalommal együtt élni kénytelen kárára. A valódi fájdalomról beszámolni képtelenség (és össznépi sport nem tudomást venni a lelki szemekkel észrevehető jelekről), kifejezhetetlen, az okozza a kifejezhetetlenségét, ami a valódiságát: hogy túl korán kezdődött, mikor még kifejlődhetett volna a fájdalomról való beszámolásnak az eszköze. A lelki pokolról kizárólag hiteltelen beszámolók születhettek, a hiteles beszámoló egy paradoxon, mivel aki megtapasztalja a legrosszabbat, annak része az is, hogy nem tudósíthat róla, ottragad. Az emberiség kollektív lelkiismerete egyre inkább terhelődik a valódi fájdalmak eltagadása és lefojtása miatt.
"Addig ne is hallgassátok az öm-t, amíg nem láttátok az ob-t." - akkor már 2007 óta hallgathatom.
Egyszer de szívesen szembesíteném r e-t, aki talán szerkesztő is az atv-ben. Ugyanilyen kedvelt időtöltésem lenne, ha a libsikkel különféle eszközökkel őket őszinteségre bírva kimondathatnám, hogy a bulvár az ő cenzúrájuk.
Az oldboy tudhat valamit, ha másoknak is a kedvence (a lady és a mr vengeance még celofánban porosodik a polcomon - és nem a sznobtempó miatt nem került még rájuk sor), éppen ezért a személyes listámon nem említem, csak azon, amelyiken a szintén szerintem legjobbak vannak: 1. oldboy, 2. a kínai negyed, 3. az aranypolgár, a következő szint a casablanca és a mátrix, a szubjektív listámon a különvélemény, az ördög ügyvédje, a szédülés, a maraton életre halálra, a 2046 és a sonatina szerepel.
"A lelki pokolról kizárólag hiteltelen beszámolók születhettek, a hiteles beszámoló egy paradoxon, mivel aki megtapasztalja a legrosszabbat, annak része az is, hogy nem tudósíthat róla, ott ragad."
Ezen sokat gondolkoztam, nem pont így megfogalmazva, de hasonlóképpen, azta ennek most nagyon örülök, de tényleg.
{ 31 : 06-tól, 34 : 17-ig } "Igazából az a lényeg, hogy olyan ér -
vénytelen tartalommal kell elárasztani a tömeget ( és figyel -
mét elvonni a mindennapjait negatívan érintő / befolyásoló
kérdésektől ), hogy egyszerűen ne tudja leválogatni belőle
az értelmet ... A bulvár arra szolgál kifejezetten, hogy az ér -
vényes tartalmat azt kiszorítsa a nyilvánosságból"
Ilyen téma van a Hsz-eknél. Kevés nyilvánosságot kapnak,
vilaghelyzete.blogspot.hu/2016/10/fontos-cikk-3-nagyvallalat-kezebe-kerul.html
pedig politikai és társadalmi retorikában első az egészség .
Fura, hogy egy motivációs tréner rekláma futott éppen, hogy erre kattintottam.
Szigorúan piszkos ügyek: Tony Leung szakállas, Andy Lau tüskés hajú, Eric Tsang pedig kövér. Ezek után hol egyformák?
A fiatalkori alteregóik, akik főként a második részben jelentek meg (a harmadikról lemaradtam).
Justin fan jb a legjobb icejjfish Yan fiatalkori alteregója többnyire bőrkabátban van, Ming pedig Edison Chen, aki legtöbbször valami elegáns cuccot hord.
oldboy zsenialis de ha bosszu film akkor I saw the devil.. szinten koreai es a foszereplo nem mas marmint a negativ "fohos" ,oldboy...
51:38 29 éves 53:28 1 év után ölik meg a feleségét
a Kormányt valóban nem lehet :D 2 napja írtam Tibiatyához egy NEM uszító kommentet Viktorról ...és kaptam egy 24 órás silence-t :D "szólásszabadság" van srácok ....
Az kemény amikor Oszi exkuzálja magát, hogy keveri az ázsiai szinészeket, ellenben az ,,európafejüekkel" erre Robi meg bemondja, hogy hát igen ezek a vágottszemüek. :)
53:03-nál mintha egyenesen tőlem idéztél volna! :D
Robi! Cégek témakörben kérlek hallgass Oszira és fogadd meg amit mondd, neked erről fingod sincs.
tényleg a Scott Tenorman must die c. rész a legdurvább epizód. Köszi, hogy terítékre került :D Kellene külön 1-2 adás South Park feldolgozás, mert itthon biztos minden 5. ember szereti .... Tudom, tudom, nem kívánság műsor, de szerintem említésre méltó brand, akik a 'kit lehet szidni?' témakörnek is megfelelne....vagyis, kit nem szidtak még Ők?
Szerintem attól függetlenül, hogy nagyon durva epizód, azért messze nem a legjobb rész. Mondhatnám úgyis, hogy túlértékelt. Szerintem a SP sokkal erősebb dobásai voltak, itt igazából mi is volt a komolyabb mondanivaló? Tudom nem kell mindennek tanmesének lennie, de nekem nem igazi egy South Park rész komoly társdalami problémák feszegetése nélkül, annak szatírikus ábrázolása adja a South Park erejét. Igazából itt minden arra volt felépítve, h átverje, azért is az epizód kb. első 10-15 perce elég unalmas is, kb. annyi a vicces, szatírikus benne, ahogy Cartman erőlködve, közben a dolgokat totál félreértelmezve igyekszik azon, h a felnőttség egyik státuszát megszerezze. Az nagyon South Parkos, amúgy kicsit még vontatott is a rész ezt követően, persze aztán tarol a végkifejlet, de azért messze van a legjobb részektől szerintem, ahogy a másik istenített rész a WoW-os is :D.
az Oldboy-ról: Iszonytató film, amit nem kellett volna megcsinálni. Csak az nézze meg aki szerint a jó csípős paprika 500 000 SHU-nál kezdődik (de most szólok, nem kap egy pohár tejet utána), vagy egy jó kocsiba kell 1000 lóerő (fék és futómű nélkül). Az elég fogalmát nem csak gazdaságilag kellene értelmezni.
Tomhalasi Szerintem sehol se ment túl messzire a film, csak alacsonyan van a tűrésküszöb, vagy az erőszak félreértelmezével elvesztette számodra a célját. A karakter a görög dráma Oidipuszát éleszti újra a családon belüli intimitással való szembesítés súlyával és annak vezeklésével amely mind Oidipusznál mind pedig Oh Dea-su-nál az öncsonkítás.
irigylem azokat akik még nem látták mert átélheti az egészet...
"A cègek uralják a világot"
Robi nem igazán èrtelek...mondod, hogy konteómentesen tárgyaljuk ki a dolgot de azért te ilyenekkel jössz.
(amúgy èn is így gondolom, de téged nem tudlak hová tenni az ilyen elszólások miatt :D )
Itt ő nem gyíkemberekre meg összeesküvésekre gondol, hanem a cégek lobbi erejére (közgazdász vagyok, elég durva dolgokat be is ismernek cégek)
Érdekességképpen említesz néhány beismerést?
Ehhez nem kell közgazdásznak lenni...:D
Zseniális, és én mégsem tudom. :(