nekem az volt a kedvenc Karenem, egy idős néni személyében, aki a buszon szólt be nekem, hogy "nem elég, hogy nem adja át a helyét, de még a lábát sem húzza be". Erre én megkocogtattam a gipszet a lábamon és mondtam: "pont az a lényege a gipsznek, hogy ne mozduljon el a csont, nem lehet hajlítani". Aztán még szemtelen is lettem, hogy kioktattam.
Engem egyszer egy idősebb "Karen" vádolt meg egy boltban azzal, hogy elgázoltam biciklivel a járdán úgy, hogy kb. 3 perccel azelőtt szálltam le a buszról és kb. 5 éve nem ültem biciklin. Nagyon kellemetlen volt, hogy folyamatosan jött utánam mondta a magáét már ordítva a pénztárnál és mondhattam neki bármit. Elmondása szerint 2 tanú is látta az esetet. Először még úgy voltam, hogy biztos összetévesztett valakivel, de hamar beláttam, hogy akkori külsőmmel ez elég nehéz feladat lett volna értelmes ember számára szóval elkönyveltem magamban, hogy ez hülye. Végül a pénztárnál sikerült otthagynom, mert előrébb voltam a sorban.
velem a 7es buszon volt ilyen. le szállt 1 karen én fel vissza rohant és követelte rajtam a táskáját hogy most loptam el tőle még ő leszállt. aztán nem volt nálam szószerint semmi és elnézést se kért ha nem vissza le rohant a buszról :D
@@reflmix1212 Hagyjad.. ez is egy ilyen Karen. A sok idióta még like-olta is, mert hát csutkán kell hallgatni mindent. Nem csoda, hogy ennyi süket ember van manapság..
Amikor megindult a sikítás, 80-ról 40%-ra állítottam a hangerőt. A beszédet így is hallottam, szóval jó volt. És már a felénél tudtam, hogy a végére betolod még 1x a sikolyt... :)
Nálunk a deszka pályan volt ilyen,ahol kivolt írva hogy 12 év alatt nem jöhetbe senki még akkor sem ha ott van anya vagy apja. Mégis ott voltak a 4-5 éves gyerekek a kis motorral. Ha szoltunk a szülöknek hogy itt eltörhetik magukat akkor jött a kedvenc mondatom "Nem te vagy neki az anyukája mi jobban tudjuk" butak🤣
na, akkor ott pont te voltál a Karen… 😂mégis hogy képzelted, hogy bármilyen írott vagy íratlan szabályt jelezhetsz bárkinek is? há’ mi vagy te, rendőr???
Tudom milyen, én rollerezek. Össze vissza megy a sok kicsi kinder es nemcsak hogy saját testi épségüket veszélyeztetik, még másokat is. Hihetetlen hogy mennyire gyökerek egyes szülők
dragon Mondjuk ha a gyalogúton (ahol ugyebár a KRESZ tiltja a kerékpározást) a bringás lecsenget a járdáról vagy még nekem is jön, én is karenné változok. Vagy ha egy marha megáll a garázsom előtt. Vagy ha a gyerek marékszám vágja a kavicsot a műanyag csúszdához a (nagy)szülő semmittevése mellett. Szóval van, amikor karenné kell változni, mert sok a gyökér, akik azt hiszik, rájuk semmi se vonatkozik!
@@KeziKezecske Amit írsz akkor lenne alapja, hogyha ténylegesen megkérték volna őket normális hangnemben, hogy ne a járdán biciklizzenek. Itt egyáltalán nem ez történt, hanem félig bebaszva elkezdtek kiabálni. Egyébként is nem eszetlenül bicikliztek a járdán, hanem kb gurultak...
Nem hiszem el h ezt előbb néztem meg mint a tws tales kibeszélőt 😆😅 De azért jó volt 😆🤣 Minden Karen szinte egyforma telt, rövid hajú, szemüveges....🤭🤔🤔🤔
Generációk óta a KARENEK a világ urai csak ezt mi észre se vettük ! Nagyon jó volt ez a video tanulságos tiktokon is jelen vannak és a környezetemben is mostmár csapdákat állítok nekik oda festek szivárványos zebrát ahol nincs átjárási lehetőség aztán hátha elhullanak mint a csótányok a biokill csapat látogatása után 😂😂😂😂😍
Tisztára mint egy ismeretterjesztő dokukentumfilm😁 köszönöm, így legalább nem nekem kell utánajárnom, mik ezek az ocsmány lények😃 amúgy tudja valaki honnan jött ez a "karen" megnevezés? 🤔
Velem egyszer a buszon egy bácsi volt ilyen, csak a néma fajta, végig engem nézet, aztán amikor szerettem volna le szálni akkor hanyat verte magát és úgy csinálta mintha rettegne tőlem, pedig ő a babakocsis ülöhelyen volt, én meg bőven messze tőle, mégis hanyat vágta magát. 😀
Nekem itt Karenországban, egy vidéki kis Karenvárosban kidobta a gereblyét a férfi Karen a motorom elé, mert szerinte ott tilos motorral közlekedni (egy főúton). De szerencsére utána elgondolkodott és jobb belátásra tért, ezért elsétált a helyi rendőrségre és feljelentette saját magát, sajnos az odavezető úton többször elesett szegénykém a rossz járda miatt.😔 Beszélgessetek a Karenekkel, a kommunikáció mindent megold! 😃
Fuu az ilyenek rossz lóra tettek velem, mert Karen kihozza belőlem a pszichopatàt. Szerintem azok a Karenek,akik engem inzuláltak valaha többet nem szóltak be senkinek 😅
3:00 a hölgy Palletának érzi magát a Vaják c. Sorozatból....csak nem jön be a varázslat 😆😅 Nem sipitózni kell hanem pofánverni. Halkabban prédikálj bm .....😅
Isten lássa lelkem nyugodt kölyök vagyok, de ezek a másodperc tört része alatt akkora ideget vertek belém, hogy az arcuk csak azután lenne felismerhető ha valami gyerekkori képet mutogatnának róluk. ☺️
A Karen elnevezést úgy emlékszem egy szőke, vállig érő hajú (gomba fejű) nő ihlette meg, amikor nem tetszett neki, hogy valaki a kutyáját sétáltatta a parkban, vagy valami ilyesmi. Hiányoltam a videóból azt az esetet, ami úgy rémlik tavaly vagy tavaly előtt volt, amikor egy nő (Karen) nem akart egy repülőn utazni egy covid ellen nem beoltott emberrel, majd ezt a nőt leszállíttatták a gépről és a pilóta az "oltatlan" utast átkísérte az business osztályra. Amúgy közúton is megtalálhatók ezek az egyének, csak épp autóban, amikor az életük árán is védik azt az 5 méteres aszfalt darabot, mikor te be szeretnél sorolni, vagy nem enged előre autópályán, mert ő a megengedett maximális sebességgel megy, tehát senki más nem előzheti őt meg. Az ilyeneken sajnos csak a verés segítene, de az bűntetendő. :(
Én egyszer találkoztam egy karennel a Városligetben. Éppen a munkámat végeztem.Az az egy bicikli bajnokságnak a helyszínét biztositotam a kollegákal amikor a városi bicikliével egy idős nő keresztül akart vágni a bicikli pályán úgy hogy a versenyzők életét veszélyesztete, és rongálni akarta a pályát erre én el kezdtem vele szemben intézkedni és le kísértem a pályáról és fel hívtam a figyelmét rá hogy ha még egyszer vissza jön akkor értesítem a hatóságokat ugyanis a hely ki lett bérelve a Városliget Kft.-töl és nem helyén való volt a viselkedése. Mint utólag kiderült hogy egy liget védö aktivista volt akki csodával határos módon nem került Börtönbe, és minden kisebb rendezvényt meg akar hiusitani mert ki sajátította az egész városligetet. Természetesen ezeket mind jelentettem a feletesemnek és verseny napján nagyon figyeltük hogy nem e bukkan fel valahol. Persze ez a Karen engem is meg az egyik kollégámat is fel idegesitete de mivel munka volt így vissza kellet tartani ezeket a érzelmeket.
Ez mind elmeháborodott Tajgetosz pozitív... de minimum gumiszoba+kényszerzubbony! De leghumánusabb az lenne, ha egy szigetet kineveznének a részükre és ott hagyni ezeket, hogy egymást tegyék tönkre.
Ezen csak egyedüli szadistakènt nevettèl itt magadba beteg csatlakozni probáltok a többiekkel itt gátlásoskodtok.Mesèld el hogy mièrt vagy vicced idegbeteg szadista állat comment interneten profilkèp nèlkül, el tudom kèlzelni a gyerekolvasóknak mutatsz jó pèldát,eggyütt ,ugyanott kezeltetheted magad ,ahol a videoban szereplők is kezeltetve voltak.Sok sikeres terápiát ès mielőbbi gyógyulást kívánok a hozzád hasonlóan vèlekedőknek is.Beteg embert csak beteg ember bánthat. Az nem normális dolog gyerekek ne hallgassatok a bácsira. Mèg az se
Nálunk férfi formában van a legtöbb Karen.. csak vezessetek a pesti utakon, annyi egymást szidó, ordibáló idegbeteg van, sokszor azt nézem mikor verik meg egymást..🤣🤣🤣
Basszus, altalanosban volt egy nemet szarmazasu nemet tanarnonk, aki ugyan ilyen volt, mint ezek a “lenyek” a videoban… a vicc, hogy Karen volt a keresztneve 😂 mi is mindig azt mondtuk nem ember, maximum a “bevonata” emberi
1:39-nél befejeztem a videó megtekintését, egyszerűen nem tehetek róla, de olyan szinten felbasznak idegileg az ilyen típusú emberek legyen az nő vagy férfi (igen, férfiból is van Karen)
nekem az volt a kedvenc Karenem, egy idős néni személyében, aki a buszon szólt be nekem, hogy "nem elég, hogy nem adja át a helyét, de még a lábát sem húzza be". Erre én megkocogtattam a gipszet a lábamon és mondtam: "pont az a lényege a gipsznek, hogy ne mozduljon el a csont, nem lehet hajlítani". Aztán még szemtelen is lettem, hogy kioktattam.
Mekkora W
milyen gonosz teremtmény lehetsz te
Nem vagy te teknős hogy behúzd a lábad 😆
Édes jó Istenem ennyi idiótát egyhelyen egyre több a hülye hova fajul ez a világ😔🤔
Amondó vagyok, hogy ilyen karenek kerülhetnének még bemutatásra, köszönöm.
Ja, szerintem is legyen #2.
Egy állatkertben!!
Senki:
Feszültségem, látva ezeket a kareneket: 📈📈
Ők azok, akiket bűntudat nélkül vernék pofán.
Azt hittem csak rám hatnak így. A legszarabb, hogy tehetetlen vagy az ilyenekkel szemben....
Engem egyszer egy idősebb "Karen" vádolt meg egy boltban azzal, hogy elgázoltam biciklivel a járdán úgy, hogy kb. 3 perccel azelőtt szálltam le a buszról és kb. 5 éve nem ültem biciklin. Nagyon kellemetlen volt, hogy folyamatosan jött utánam mondta a magáét már ordítva a pénztárnál és mondhattam neki bármit. Elmondása szerint 2 tanú is látta az esetet. Először még úgy voltam, hogy biztos összetévesztett valakivel, de hamar beláttam, hogy akkori külsőmmel ez elég nehéz feladat lett volna értelmes ember számára szóval elkönyveltem magamban, hogy ez hülye. Végül a pénztárnál sikerült otthagynom, mert előrébb voltam a sorban.
velem a 7es buszon volt ilyen. le szállt 1 karen én fel vissza rohant és követelte rajtam a táskáját hogy most loptam el tőle még ő leszállt. aztán nem volt nálam szószerint semmi és elnézést se kért ha nem vissza le rohant a buszról :D
az nem Karen, hanem szellemi fogy, nem ugyanaz
szerintem ez a videó megérdemelne egy második részt is (reklám helye) köszönöm szepen
Köszönjük a hallássérülést remélem vakulásra is találsz valami megoldást
Vannak ilyen jó epilepsziás matinés diszkó felvételek. :D
Élő példák a Karenekre xdd
Vannak ám Irénkés videók is erre :P
@@0670585 jogos👌🏻
Őszinte részvétem azoknak, akik headsetet használtak(ahogy én is) 😂
nyugi haver hangfalon se jobb.. sőt..
@@reflmix1212 Hagyjad.. ez is egy ilyen Karen. A sok idióta még like-olta is, mert hát csutkán kell hallgatni mindent. Nem csoda, hogy ennyi süket ember van manapság..
@@reflmix1212 én meg este néztem meg hangfalon :D
“Elnézést , megkérhetem, hogy az unokahugomat ne laptopozza….”
Azta 8 nap alatt 4 videó :) A válság itt is jelen van :D
Amikor megindult a sikítás, 80-ról 40%-ra állítottam a hangerőt. A beszédet így is hallottam, szóval jó volt. És már a felénél tudtam, hogy a végére betolod még 1x a sikolyt... :)
Megvan a maga varázsa, amikor Beatles polóban Karenként viselkedik az ember :)
Nálunk a deszka pályan volt ilyen,ahol kivolt írva hogy 12 év alatt nem jöhetbe senki még akkor sem ha ott van anya vagy apja.
Mégis ott voltak a 4-5 éves gyerekek a kis motorral. Ha szoltunk a szülöknek hogy itt eltörhetik magukat akkor jött a kedvenc mondatom
"Nem te vagy neki az anyukája mi jobban tudjuk" butak🤣
na, akkor ott pont te voltál a Karen… 😂mégis hogy képzelted, hogy bármilyen írott vagy íratlan szabályt jelezhetsz bárkinek is? há’ mi vagy te, rendőr???
Tudom milyen, én rollerezek. Össze vissza megy a sok kicsi kinder es nemcsak hogy saját testi épségüket veszélyeztetik, még másokat is. Hihetetlen hogy mennyire gyökerek egyes szülők
@@dtamas82 ez meg ugye vicc volt?
@@sajtosbaguette9220: irónia
volt egy szabály amit be akartál tartatni, mint mondjuk, hogy ne bringázz a járdán ... ja várj!
Mint az öregasszony régen kiskoromban aki nem engedte, hogy az ő háza előtt gőrkorizzak, mert ki kopik a beton amiért ő fizetett az adójával…
Na jóó, ez kurvára tetszik🤣🤣🤣🤣
Ez eddig a kommentek közül visz mindent😂😂😂
Pájplocs detttttttttttttiiiiiiiiiiiii❤
Amíg nincsen grind a lépcsőjén, hallgasson.... Grind esetén van miért hisztizni.
Úristen ez az alsó szomszédom!
Hú ebből legyen már még egy rész ezt szétadta nagyon jólett!😃Csak az a
baj , hogy ilyen emberek mindig lesznek.😓😮💨
Huu , ez nem volt semmi , az ilyenektől kíméljen engem az ég :D
Köszi a videót :)
Mindig is utáltam az ilyen nőket/férfiakat :))
Jajjj ezek... Legszívesebben megvernem ezeket mi közük man ahhoz h mit csinálunk xDD anyám is egy Karen for real man I don't lie LMFAO
dragon Mondjuk ha a gyalogúton (ahol ugyebár a KRESZ tiltja a kerékpározást) a bringás lecsenget a járdáról vagy még nekem is jön, én is karenné változok. Vagy ha egy marha megáll a garázsom előtt. Vagy ha a gyerek marékszám vágja a kavicsot a műanyag csúszdához a (nagy)szülő semmittevése mellett. Szóval van, amikor karenné kell változni, mert sok a gyökér, akik azt hiszik, rájuk semmi se vonatkozik!
@@karaka73 nem így értettem...
Persze akkor énis elkezdek veszekedni ha bármi ilyen van..
@@nobody2you Akkor örülök, ha tisztáztuk a félreértést. 😀
Történhetett már olyan, hogy miután belekötött valakibe egy karen, elismerte a karen hogy hibázott, és bocsánatot is kért? :D
Igen szokott ilyen lenni! De előtte sokáig kell verni őket!
@@joesmash1363 Qva jó válasz! Kalapot emelek! :)
akkor az nem minősül karennek amelyik bocsánatot kér. :D
@@KeziKezecske Amit írsz akkor lenne alapja, hogyha ténylegesen megkérték volna őket normális hangnemben, hogy ne a járdán biciklizzenek. Itt egyáltalán nem ez történt, hanem félig bebaszva elkezdtek kiabálni. Egyébként is nem eszetlenül bicikliztek a járdán, hanem kb gurultak...
Olyan létezik, hogy rájönnek hogy hülyeség amit csinálnak, de ilyenkor még hangosabban üvöltöznek, hogy hátha mégis elhisszük, hogy nekik van igazuk.
Lájk ,ha ökölbe szorult a kezed.
Ez nagyon jó volt! Még nem hallottam a Karenekrőlde Magyarországon ezerszámban van :)))
Nem hiszem el h ezt előbb néztem meg mint a tws tales kibeszélőt 😆😅
De azért jó volt 😆🤣
Minden Karen szinte egyforma telt, rövid hajú, szemüveges....🤭🤔🤔🤔
Nekem ez az egyik kedvenc videótipusom, főleg amikor a rendőröket akarja kioktatni a törvényröl.
2:48 - RIP headphone users
A Postal 2-ben is voltak már ilyen hangoskodók 😂
A Postal 2-ben is voltak már ilyen hangoskodók 😂
Generációk óta a KARENEK a világ urai csak ezt mi észre se vettük ! Nagyon jó volt ez a video tanulságos tiktokon is jelen vannak és a környezetemben is mostmár csapdákat állítok nekik oda festek szivárványos zebrát ahol nincs átjárási lehetőség aztán hátha elhullanak mint a csótányok a biokill csapat látogatása után 😂😂😂😂😍
Boldog karácsonyt
Ez nagyon jo lett
Végig se nézted
Peti, elkelne már egy új frizura!!
Azt hiszem a férfi Karent Kevinnek hívják de nem biztos😄
Igen pontosan
Köszönöm Péter!
Legyen még még még karenes videjjjóóó😄
Tisztára mint egy ismeretterjesztő dokukentumfilm😁 köszönöm, így legalább nem nekem kell utánajárnom, mik ezek az ocsmány lények😃 amúgy tudja valaki honnan jött ez a "karen" megnevezés? 🤔
Én úgy tudom redditről ered, ahol egy csávó írt egy posztot a Karen nevű ex nejéről/barátnőjéről, de a pontosan már nem emlékszem
PLS legyen még 🤣🤣🤣🤣🤣🤣
"Eresszétek ki a Krákent"... Kárent.. !!!* 🤘
Ezeket a lényeket jól megkéne verni
Indulj ,fizetem .Ha tudsz mèg megbízható embereket,brigádokat,teameket hosszútávra felveszek.Videora is .
Fuh eszbe is jutott egy, ketto ilyen forma🤣🤣
De felcsesztem magam baszki🤣🤣🤣
Persze, hogy egyik se szép, hiszen a belső kihat a külsőre XD
Ezek még az antifák között is a tápláléklánc alján vannak😄
Pedig az antifak igazi csicskák
Hahaha 😂 feldobta a napom
Velem egyszer a buszon egy bácsi volt ilyen, csak a néma fajta, végig engem nézet, aztán amikor szerettem volna le szálni akkor hanyat verte magát és úgy csinálta mintha rettegne tőlem, pedig ő a babakocsis ülöhelyen volt, én meg bőven messze tőle, mégis hanyat vágta magát. 😀
úgy nézz ki most már csinálhatunk egy nézői találkozott azokkal akik a mai videó által elveszették a hallásukat
Nekem itt Karenországban, egy vidéki kis Karenvárosban kidobta a gereblyét a férfi Karen a motorom elé, mert szerinte ott tilos motorral közlekedni (egy főúton).
De szerencsére utána elgondolkodott és jobb belátásra tért, ezért elsétált a helyi rendőrségre és feljelentette saját magát, sajnos az odavezető úton többször elesett szegénykém a rossz járda miatt.😔
Beszélgessetek a Karenekkel, a kommunikáció mindent megold! 😃
Melyik ország?😂
Most már nem csak egyedül hanem csapatostól is támadnaaak. mostantól az utcára se megyek ki
Fuu az ilyenek rossz lóra tettek velem, mert Karen kihozza belőlem a pszichopatàt. Szerintem azok a Karenek,akik engem inzuláltak valaha többet nem szóltak be senkinek 😅
Mert te is Karen vagy
"Ez a ratyi-matyi kerület" na ennél a résznél volt az ahol véletlenül ráköptem röhögés közbe a kólát a monitorra😂
Kérem kapcsolják ki fülhallgatójikat!
Megértésüket köszönjük😌
köszi hogy megsüketültem 2:51 nél :)
Világi 😂😂😂 Mennyé haza more 😂😂😂😂
Peti! Ma is tanárnő és tanárúr megszólítás van. Csak az általánosban még nem
3:00 a hölgy Palletának érzi magát a Vaják c. Sorozatból....csak nem jön be a varázslat 😆😅
Nem sipitózni kell hanem pofánverni. Halkabban prédikálj bm .....😅
Rip mama
én még sosem hallottam erről a jelenségről
vagy hallottam? nemtudo na minde lehet anti raongókat evve lehet elzavani
a legjobb videos vagy batya dijaszom a munkád 😉😉😉
Isten lássa lelkem nyugodt kölyök vagyok, de ezek a másodperc tört része alatt akkora ideget vertek belém, hogy az arcuk csak azután lenne felismerhető ha valami gyerekkori képet mutogatnának róluk. ☺️
A te arcod nem felismerhető ,legalább egy gyerekkorizós kèpet tegyèl fel pls.😆
Lipótmező tárt karral várná őket, ha még nyitva lenne XD
*R.I.P. headphone users*
A Karen elnevezést úgy emlékszem egy szőke, vállig érő hajú (gomba fejű) nő ihlette meg, amikor nem tetszett neki, hogy valaki a kutyáját sétáltatta a parkban, vagy valami ilyesmi. Hiányoltam a videóból azt az esetet, ami úgy rémlik tavaly vagy tavaly előtt volt, amikor egy nő (Karen) nem akart egy repülőn utazni egy covid ellen nem beoltott emberrel, majd ezt a nőt leszállíttatták a gépről és a pilóta az "oltatlan" utast átkísérte az business osztályra.
Amúgy közúton is megtalálhatók ezek az egyének, csak épp autóban, amikor az életük árán is védik azt az 5 méteres aszfalt darabot, mikor te be szeretnél sorolni, vagy nem enged előre autópályán, mert ő a megengedett maximális sebességgel megy, tehát senki más nem előzheti őt meg. Az ilyeneken sajnos csak a verés segítene, de az bűntetendő. :(
Én egyszer találkoztam egy karennel a Városligetben.
Éppen a munkámat végeztem.Az az egy bicikli bajnokságnak a helyszínét biztositotam a kollegákal amikor a városi bicikliével egy idős nő keresztül akart vágni a bicikli pályán úgy hogy a versenyzők életét veszélyesztete, és rongálni akarta a pályát erre én el kezdtem vele szemben intézkedni és le kísértem a pályáról és fel hívtam a figyelmét rá hogy ha még egyszer vissza jön akkor értesítem a hatóságokat ugyanis a hely ki lett bérelve a Városliget Kft.-töl és nem helyén való volt a viselkedése. Mint utólag kiderült hogy egy liget védö aktivista volt akki csodával határos módon nem került Börtönbe, és minden kisebb rendezvényt meg akar hiusitani mert ki sajátította az egész városligetet.
Természetesen ezeket mind jelentettem a feletesemnek és verseny napján nagyon figyeltük hogy nem e bukkan fel valahol.
Persze ez a Karen engem is meg az egyik kollégámat is fel idegesitete de mivel munka volt így vissza kellet tartani ezeket a érzelmeket.
Ezt is vartam már :))
YT: asmr collection...🤪😜🤣🤣🤣🤣🤣
Most jöttem rá hogy a közvetlen munkatársam is egy férfi Karen.
Minden tünet erre utal. :0
Istenem olyan szívesen szarrá verném az összes ilyet, minden bűntudat nélkül😂
2:48 azért szerintem te jobban üvöltesz
2022.09.11. 18:50
Ez mind elmeháborodott Tajgetosz pozitív... de minimum gumiszoba+kényszerzubbony!
De leghumánusabb az lenne, ha egy szigetet kineveznének a részükre és ott hagyni ezeket, hogy egymást tegyék tönkre.
Hogy mersz feltenni a UA-camra videót? Hívom a rendőrséget!
Akkor Mo. férfikaren-je Gáspár Laci? 🫡🤔
egyszer látnám meg hogy így csinál nekem valaki addig volt élete
Az ilyeneknek azt mondanám, hogy : Kapjon már be vagy 2 szem Frontint ! Lehet attól lenyugodnának
Nekem a kutyás fickó a kedvencem Xddddddd
Egy egész más szemszögből mutatod kik a Karenek: AZ önbíráskodó emberek
Pompás topik. Pompás videó.
😎👌
Még meg sem néztem de a like már benyomva
Én 2:50nél hajnali 1kor max hangon áthloatszó fejhalgatóba:😢😢😢😢😅😅
dancso a king 👑👑👑
GWM szereti a kolbászt
rip headphone users
😎😎😎😎👌👌👌👌
Sad - isták eggyes ,üljetek!! 😆
😎😎👌👌
na ez most jó vidi volt itt most öntől magától te
2:48 Tessék itt van ha valakit meg akartok ölni.
de mitöl "karen"?
....ezeket régen úgy hívták, hogy önkéntes rendőr....
Kiosztani nekik 2 pofont , azt haza zavarni....😆😆😆
Ezen csak egyedüli szadistakènt nevettèl itt magadba beteg csatlakozni probáltok a többiekkel itt gátlásoskodtok.Mesèld el hogy mièrt vagy vicced idegbeteg szadista állat comment interneten profilkèp nèlkül, el tudom kèlzelni a gyerekolvasóknak mutatsz jó pèldát,eggyütt ,ugyanott kezeltetheted magad ,ahol a videoban szereplők is kezeltetve voltak.Sok sikeres terápiát ès mielőbbi gyógyulást kívánok a hozzád hasonlóan vèlekedőknek is.Beteg embert csak beteg ember bánthat. Az nem normális dolog gyerekek ne hallgassatok a bácsira. Mèg az se
Mikor sikitottál úgy szakadtam a röhögèstől
Nálunk férfi formában van a legtöbb Karen.. csak vezessetek a pesti utakon, annyi egymást szidó, ordibáló idegbeteg van, sokszor azt nézem mikor verik meg egymást..🤣🤣🤣
Úgy tudom, a szakirodalom szerint a férfi Karen neve Kevin.
Kyle
Másnak is eszébe jutott a videó a napszemüveges néniről éjszaka a Hősökterén?
Legyen már ebből plssss folytatás
Basszus, altalanosban volt egy nemet szarmazasu nemet tanarnonk, aki ugyan ilyen volt, mint ezek a “lenyek” a videoban… a vicc, hogy Karen volt a keresztneve 😂 mi is mindig azt mondtuk nem ember, maximum a “bevonata” emberi
Oh igen
Fülessel néztem, azt hiszem többet nem lesz szükségem többet fülesre
Az orult ferfiakat Kevin-eknek hivjuk, nem Karen-nek.
Jó pár lmbtq,woke aktivista van a videóban 😂
🤗!Elsòre nevettem,másodikra megdöbbentem,
Harmadszorra rájöttem bem csak M.O. zárták be az összes pszichiátriát!!!!
Az igazi hősök nem hordanak maszkot.
1:39-nél befejeztem a videó megtekintését, egyszerűen nem tehetek róla, de olyan szinten felbasznak idegileg az ilyen típusú emberek legyen az nő vagy férfi (igen, férfiból is van Karen)
Ismerős a gördeszkás eset. Mi úgy menekültünk el, hogy át ugrattuk a korlátot. Vigyázzatok velül.😮💨😰