Muzulmánok Máriáról

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 1 жов 2024
  • Hogyan látják a muzulmánok Máriát? Miként beszél róla a Korán? Lehet, hogy Ő az, aki segíthet nekünk abban, hogy a vallásaink közötti béke útján járjunk?
    A jelen filmnek nem célja, hogy részletesen tanulmányozza Mária személyének kérdését az iszlámban, hanem olyan muzulmánokat szólaltat meg, akik jól ismerik Mária életét a Koránból, és az iszlámban elfoglalt helyét.
    Mivel a film mondanivalója a Koránra támaszkodik, fontos emlékeznünk, hogy mit is jelent ez
    a Könyv a muzulmánok számára. Az iszlám a VII. században született Isten kinyilatkoztatásából, amelyet Mohamed próféta 22 éven át kapott. Ő társainak szájról szájra adta a tanítást, és a Korán ezen kinyilatkoztatás gyűjteménye. Az iszlám hívői számára tehát ez a Szent Könyv Isten szavának írott változata és egész vallásuk erre az „égből leszállt szövegre” alapul.
    Mária történetét tehát a film egészében a Korán ábrázolásán keresztül ismerjük meg. Két szúra,
    a tizenkilencedik, amely nevét is viseli, „Mariyam szúra”, és a harmadik szúra segítségével ismerhetjük őt meg:
    - Szülei: a Korán csak Mária apját nevezi meg, Imránt, anyját pedig csak úgy emlegeti, mint „Imrán feleségét”.
    - Fogantatása és születése: „védelembe helyezve a sántán elől”. (3 szúra, 34)
    - A Templomnak szentelik, ahol Ura szeretettel fogadja. Itt növekszik fel Zakariásra, Keresztelő János apjára bízva, akit a Korán Yahya-nak nevez. (3 szúra, 37)
    - Jézus csodálatos fogantatása és születése, akit Isten „El Massi-nak” , „Issa-nak”, „Mária fiának” nevez. (3 szúra, 43-47 ; 19 szúra, 16-36)
    - Az, hogy a gyermek Jézus megvédi anyja becsületét és más csodálatos események, csodák
    is előre jelzik küldetését: „Én az Isten szolgája vagyok... Isten prófétává tett.” (19 szúra, 26-34). Jézus azért jött, hogy hírdesse az iszlámot: Istennek való odaadást és engedelmességet.
    Ce film est réalisé par la Communauté du Chemin Neuf via le réseau international de prière « Net for God ».
    Pour plus d'informations : www.netforgod.tv
    Pour nous contacter : netforgod@chemin-neuf.org

КОМЕНТАРІ • 3

  • @sonus89
    @sonus89 3 роки тому +2

    Egyébként az megvan hogy Mohamed elcseszte, mert egy 1500 évvel korábban élt Máriát másolt át a Koránba a Talmudból? Ejnye!

  • @sonus89
    @sonus89 3 роки тому +1

    Sahih al Bukhari 7 : 62 : 64 - Pedofília.
    Quran 9 : 29 - Dzsihád
    Quran 4 : 34 - Nőverés
    ....
    Nos, a vallások közötti békéhez az iszlámot el kell törölni a Föld színéről!