November közepén már indul a biznisz... mert ugye erről szól minden, a pénzről, ajándékokról... pedig van ennek az ünnepnek egy valódi "ünnepeltje" is, de az már nem sok mindenkit érdekel :)
Bárki ehet akár 20 millió forintos hamburgert is. Összedobod, 1 napig árulod 20 millió forintért, ha senki nem veszi meg akkor megeszed azt kész és 20 millást hambit ettél.
Aki szegény/ nincs rá pénze, az inkább ételt vesz magának a boltban, nem költ 9000 ft-ot hamburgerre. Ez már nem a szeretet ünnepe, hanem hogy ki mit vesz a másiknak, illetve minél nagyobb haszonnal adjon el dolgokat. Lehetne olcsóbb rendezvényeket is csinálni, ha a kormány támogatná.
Nem hiszem, hogy ehhez hasonló rendezvényeket támogatnia kellene a kormánynak. Nem kell megvásárolni ezt a sok szart és akkor a telhetetlen kereskedő hoppon marad. Amúgy a többivel egyet értek.
@@Fredixxl Én arra gondoltam, hogy mondjuk egy fesztiválnál vagy kulturális rendezvénynél nem lenne minden ilyen drága, hanem olcsóbb az adott időben. Bár hozzáteszem, hogy az fura nekem, hogy fesztiválokon több százezer forint megy el, persze a legtöbb ember megdolgozik érte, csak az a pénz jó lenne később másra.
@@Ahmed_az_igazi Akinek van mit a tejbe aprítani az könnyebben elengedi azt a kis pénzt, mint akinek nincs szinte semmije. Ráadásul még felfogás kérdése is. "Egyszer élünk." meg hasonló hülyeségek.
@@Fredixxl Nekem van félre tett pénzem, de bevallom, sajnálnám "kidobni" ilyenekre, persze éljen az ember, de azért legyen előrelátó, hogy maradjon pénz.
Akik a "karácsonyi /lehúzós/ vásáron" be vásárolnak. Azok nem járnak pld. a LIDL,PENNY üzletekbe. Pld.9000 ft-os hamburger. A beszerzési ár meg 1000 vagy 1500 nagyker áron.
@@jozsefbarta8113 Nincs is milliós bérleti díj. csak pofátlanok a kereskedők. A Bécsi árakat akarják überelni, de ott a kereset is magasabb meg nem a külföldi turistákra gyúrnak.
Igaza van az eladónak. Meg is érdemli az a sok marha, aki ennyit ad érte. De mindenki oda költi a pénzét ahova akarja. Ha már nem tudja hova költeni, vegyen lángost, lazaccal. Nehogy éhen haljon nekünk. A kereskedők tudják hol a pénz. Nem hülyék.
Jön a rendezvény,akkor miért áll meg az ész? Nem kötelező megvenni! A pofátlan árazás miatt rohadjon rájuk minden! A helyzet az hogy pofátlanok a helypénzek is!
Mert szerinted a főváros legnépszerűbb karácsonyi vására az indikátora annak, hogy milyen anyagi helyzete van az átlagpolgárnak idehaza? Tényleg érdemes lenne több pénzt költeni az oktatásra…
@@-mihi- Az ilyen kereskedőket el kellene zavarni! Főváros, nem csak a fővárosiaké! Karácsonykor és egyéb alkalomkor rengeteg vidéki ember megy oda, hogy valami látványt lásson. Látnak is rendesen ilyen áraktól visszafordul és soha többé nem megy! Mi van az Iskolai csoportokkal akik tesznek egy kirándulást? Éhen halnak a gyerekek mert már nem tudják megfizetni semmit? Mit mond a szülő otthon ha netán a gyerek 10 ezerért vett egy hamburgert és ezrest kapott vissza? 🤣
nem az a baj,hogy drága,az,hogy drága és xar,tehát az ár/érték arány..ez főleg a kifőzdékre igaz...zárójelben jegyzem meg egy csöves pesterzsébeten 3.000.000 ft a bódé,szerintetek itt mennyi lehet? ezért ennyi az annyi
Örökös hisztizés. Nincs rinyálás, amikor a külföldi tulajdonú, drága, de igen silány minőségű élelmiszereket és italokat kínáló gyorséttermekben és kávézókban naponta költik az emberek a pénzüket.
Hát látszik Magyarországon, hogy az adventi vásár már nem a magyaroknak készül, hanem a külföldi turistáknak...évek óta hívnak, hogy menjek ki, de ebből a fizetésből? Ilyen árakkal? Utoljára 2010-ben voltam a győrin, már akkor is drága volt nekem-hát még most...
A vásárokon úgy általában minden túl van árazva. Mindig, minden, mindenhol. Nem kell ezen úgy fennakadni. Egyébként pedig a Karácsony a szeretet ünnepe, s mit szeretünk a legjobban a világon!?: HÁT A PÉNZT...!!! 😅🤣😂💲🤩💲🤩💲🤩
Becsben a Schönbrunba ma egy hete voltunk 12 € egy lazacos lángos az. kb 5000 ft es sokaltam na most megfogott Bp.Sosem megyek a karácsonyi vásárba Bp.en mert a nyugdijambol csak bámeszkodhatok csoroghat a nyálam.Ami a pénzröl szolaz nem karácsony és nem a szeretet ünnepe.😢
Én is külföldről nézem, de ez hihetetlen. Az Ír vásárokban sincsenek ilyen árak mint otthon, szerintem a londoni Kensington lehet csak ehhez hasonló, csak épp ott font milliomosok élnek. Szomorú
@ és sajnos nem csak a karácsonyi vásár ilyen drága Bp.en.Én a lányomnál vagyok Becsben évente 3-4 hònapot az árak sok mindenben olyanok mint Bp.en( és milyen fizetesek nyugdijak vannak itt es milyen otthon) és sok akciò van szombaton( vasárnap zárva minden) a hùs ami kicsit drágább de azert az hus,nincs teli nyomva vizel,a fel kg marhábol annyi pörkölt lett otthon kb fele marad😢Borzalom ami Mo.történik.Kapunk Januárban 3,2% nyugdij emelest a románok ahonnan kapok résznyugdijat 12.1% emelnek januárba.Szégyen!
2008-ban ettem hamburgert a Hungaroringen 4500-ért. Ahhoz képest olcsó. Lazac meg mindig is drága volt. Kint Horvátországban is horror áron vettük. De ezzel számoljon el Kari, ha engedi.
Írországban élek. Nem tudom miről beszél az a turista - az biztos hogy ahonnan jött nem lehet ennyiért burgert venni. Írország fővárosában a legdrágább marha Burger az €15 / 6000ft, de a fizetésem az €70000. Egyszerűen megáll az eszem - ki engedi meg ezt magának otthon? Magam sem vennék lángost stb ennyiért, kész rablás!
Az ilyen típusú vásárok melyik társadalmi rétegnek készülnek? mondjuk ha nem lenne olyan drága a helypénz akkor tudnàk olcsóbban is adni a portékáikat,talán nekünk magyaroknak is, nemcsak a külföldieknek.
1- hónap alatt megkeresi az egész évi bevételt, mint a balcsinál mondta a pali azért ilyen drága mert neki 3- hónap alatt kell megkeresni az egész éves bevételt
Tulajdonképpen már szeptember 1-én elkezdhetnék a karácsonyi balhét a kereskedők. Igaz, közben még ott van az értelmetlen hellóvin meg a blekfrájdéj. Borzalom, hogy már november elején csöpög mindenből a dzsingül belsz. Üzletek, tévék, rádiók nyomják a sok buta karácsonyi reklámot. Ezek a vásárok is csak a lehúzásról szólnak, semmi közük a meghítt ünnepekhez.
Ez nem a telhetetlenségről szól. Szerintem nem földöntúli dolog, hogy valaki megkíván egy forralt bort egy hideg téli napon egy ilyen vásárt nézelődve. A probléma azzal van, hogy egy cukros édes löttyöt kap 1500-ért
@@Csabi3000 Tehát a kereskedő telhetetlen. Mert ugye adhatna 1500,-t jó bort is, de nem, még azon is húz egyet. Miért? Mert semmi nem elég. Tehát telhetetlen. Amúgy, hideg időkben, tényleg jó a forralt bor.
Azért ellentmondás van a keresztényi hitünkkel. A három királyok ingyen vitték a mannát a kis Jézusnak. De ezt a drága ünnepet az ajándékozással már teljesen elrontják az emberek. Nem tudják egyesek hol a határ.
Gratulálok. De tudvaleő, hogy ez nem a magyar embernek van kitalálva, hanem a külföldi turistáknak. Na, ezért " utáltam meg" az egész ünnepi időszakot karácsonyig.
Ezeka vasarok nem a magyaroknak vannak hanema turistaknak,. A magayroknak nincs semmi max az a lecso kolbasszal. Az arusok vedelmeben jol lehuzzak okethelypenzel meg mi egy massal.
Külföldinek annyi a 9000Ft-os mint csóri Magyarnak a 2000Ft-os. Nem olcsó, de vásárkor megveszi. 🤣 Már csak azért is hogy megmutassa hogy neki semmiség, miközben nézi a rémült Magyar arcokat. 🤣😂
Lehúzás. Jó magyar szokás szerint
😂👑👍👍👍👍👍👑
November közepén már indul a biznisz... mert ugye erről szól minden, a pénzről, ajándékokról... pedig van ennek az ünnepnek egy valódi "ünnepeltje" is, de az már nem sok mindenkit érdekel :)
Ez nem kis karácsony, hanem nagy harácsony.. 😮
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, BUDAPEST! 🇭🇺
1873. november 17-én egyesült Buda, Pest és Óbuda, így jött létre szeretett és gyönyörű fővárosunk, Budapest.
Inkább mondanám, hogy koszos és büdös város!
@@istvanroza1356 ....és Bűnös város ...😂
Bárki ehet akár 20 millió forintos hamburgert is. Összedobod, 1 napig árulod 20 millió forintért, ha senki nem veszi meg akkor megeszed azt kész és 20 millást hambit ettél.
🤣🤣🤣
@@МолчатДома 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣Ez is egy üzlet politika.🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Nem az a hülye aki elkéri hanem aki megveszi
Egy gyenge próbálkozást megér. Hátha bejön.
Amig szar van, veréb is akad.
Megyek, veszek 30 -at. Egyszerre.
👍 Jövőre már 500 ezer lesz a famikulás. 🤣 Addig emelik az árakat, amíg a birkák tolonganak érte. 😂
@@azrael834 veszek belőle 40 -et, de megvárom amig 500 ezer lesz csak akkor!
@@sziberiai_RinTinTin Olyan olcsón ne vedd meg! Várd meg amíg 1000 lesz legalább. 🤣
Jó étvágyat kívánok mindenkinek! Pénztárcától függően!
Aki szegény/ nincs rá pénze, az inkább ételt vesz magának a boltban, nem költ 9000 ft-ot hamburgerre. Ez már nem a szeretet ünnepe, hanem hogy ki mit vesz a másiknak, illetve minél nagyobb haszonnal adjon el dolgokat. Lehetne olcsóbb rendezvényeket is csinálni, ha a kormány támogatná.
Nem hiszem, hogy ehhez hasonló rendezvényeket támogatnia kellene a kormánynak. Nem kell megvásárolni ezt a sok szart és akkor a telhetetlen kereskedő hoppon marad.
Amúgy a többivel egyet értek.
@@Fredixxl Én arra gondoltam, hogy mondjuk egy fesztiválnál vagy kulturális rendezvénynél nem lenne minden ilyen drága, hanem olcsóbb az adott időben. Bár hozzáteszem, hogy az fura nekem, hogy fesztiválokon több százezer forint megy el, persze a legtöbb ember megdolgozik érte, csak az a pénz jó lenne később másra.
@@Ahmed_az_igazi Akinek van mit a tejbe aprítani az könnyebben elengedi azt a kis pénzt, mint akinek nincs szinte semmije. Ráadásul még felfogás kérdése is. "Egyszer élünk." meg hasonló hülyeségek.
Igazad van! De a kormány szarik az emberekre!
@@Fredixxl Nekem van félre tett pénzem, de bevallom, sajnálnám "kidobni" ilyenekre, persze éljen az ember, de azért legyen előrelátó, hogy maradjon pénz.
3 éve nyáron Balatonalmádiban 1500 ft volt 1 szelet "kézműves " zsíros kenyér.
Szégyen.
Hogy nincs pénzed?🤣🤣🤣🤣
Akik a "karácsonyi /lehúzós/ vásáron" be vásárolnak. Azok nem járnak pld. a LIDL,PENNY üzletekbe. Pld.9000 ft-os hamburger. A beszerzési ár meg 1000 vagy 1500 nagyker áron.
A több milliós bérleti díjat vajon ki fizeti ki?
@@jozsefbarta8113 Nincs is milliós bérleti díj. csak pofátlanok a kereskedők. A Bécsi árakat akarják überelni, de ott a kereset is magasabb meg nem a külföldi turistákra gyúrnak.
20 dkg sült gesztenyét vetem 8000 Ft ért 😢 . 3500 Ft volt a forró csoki, 4 főre költöttem 37500 Ft -tót 20 perc alatt (vicc ) .
Yipii, nézzük már meg a francia átlagkeresetet
Ne az átlagkeresetet nézd, hanem a szakmunkás bérét!
Igaza van az eladónak.
Meg is érdemli az a sok marha, aki ennyit ad érte.
De mindenki oda költi a pénzét ahova akarja.
Ha már nem tudja hova költeni, vegyen lángost, lazaccal.
Nehogy éhen haljon nekünk.
A kereskedők tudják hol a pénz. Nem hülyék.
Szarvasgombást is adhatnának pár misiért. 🤣
Ha jól emlékszem ezeken az àrakat az amerikai nyugati túristàknak talàltàk ki!
Én is megtudnám venni azt a mikulás figurát, csak nem ment el az eszem.
Az egyik kedvenc helyemen 3 napi pihenésem kijön annyiból. Teljes ellátással.
Jön a rendezvény,akkor miért áll meg az ész?
Nem kötelező megvenni!
A pofátlan árazás miatt rohadjon rájuk minden!
A helyzet az hogy pofátlanok a helypénzek is!
Ja szegénység van magyarországon....mindig az sír akinek van...
Nem a magyar veszi meg a 7, ezres làngost
Attól hogy magas árakkal próbálkoznak, attól még nem gazdag az átlagnép.
Mert szerinted a főváros legnépszerűbb karácsonyi vására az indikátora annak, hogy milyen anyagi helyzete van az átlagpolgárnak idehaza? Tényleg érdemes lenne több pénzt költeni az oktatásra…
@@-mihi- Az ilyen kereskedőket el kellene zavarni! Főváros, nem csak a fővárosiaké! Karácsonykor és egyéb alkalomkor rengeteg vidéki ember megy oda, hogy valami látványt lásson. Látnak is rendesen ilyen áraktól visszafordul és soha többé nem megy! Mi van az Iskolai csoportokkal akik tesznek egy kirándulást? Éhen halnak a gyerekek mert már nem tudják megfizetni semmit? Mit mond a szülő otthon ha netán a gyerek 10 ezerért vett egy hamburgert és ezrest kapott vissza? 🤣
nem az a baj,hogy drága,az,hogy drága és xar,tehát az ár/érték arány..ez főleg a kifőzdékre igaz...zárójelben jegyzem meg egy csöves pesterzsébeten 3.000.000 ft a bódé,szerintetek itt mennyi lehet? ezért ennyi az annyi
Nem értem miért kell odamenni! Miért nem saját maga készül mindenki karácsonyra, 43 nap alatt lenne ideje rá . . .
Én már évek óta letojom a vásárt. A Karácsony nem erről szól, de mindenki úgy éli meg ahogy neki jó. Ugyanakkor.. Semmi nem kötelező.
Valahogy nem vágyom arra, hogy ilyen körülmények között étkezzem - méregdrágán. Inkább főzünk, lehet, hogy finomabbat.
Örökös hisztizés. Nincs rinyálás, amikor a külföldi tulajdonú, drága, de igen silány minőségű élelmiszereket és italokat kínáló gyorséttermekben és kávézókban naponta költik az emberek a pénzüket.
Pontosan.
Hát látszik Magyarországon, hogy az adventi vásár már nem a magyaroknak készül, hanem a külföldi turistáknak...évek óta hívnak, hogy menjek ki, de ebből a fizetésből? Ilyen árakkal? Utoljára 2010-ben voltam a győrin, már akkor is drága volt nekem-hát még most...
Egyél zsíros kenyeret!
1600 forintért is kapható meleg étel, benne van a videóban
Azt is nézni kell hogy mennyi a bérleti díj.
Akkor a sima lángos mennyi 4-5000 forint.
Közé lőtték be,4500ft .Kollegám ki is fordult.
A vásárokon úgy általában minden túl van árazva. Mindig, minden, mindenhol. Nem kell ezen úgy fennakadni. Egyébként pedig a Karácsony a szeretet ünnepe, s mit szeretünk a legjobban a világon!?: HÁT A PÉNZT...!!!
😅🤣😂💲🤩💲🤩💲🤩
Becsben a Schönbrunba ma egy hete voltunk 12 € egy lazacos lángos az. kb 5000 ft es sokaltam na most megfogott Bp.Sosem megyek a karácsonyi vásárba Bp.en mert a nyugdijambol csak bámeszkodhatok csoroghat a nyálam.Ami a pénzröl szolaz nem karácsony és nem a szeretet ünnepe.😢
Én is külföldről nézem, de ez hihetetlen. Az Ír vásárokban sincsenek ilyen árak mint otthon, szerintem a londoni Kensington lehet csak ehhez hasonló, csak épp ott font milliomosok élnek. Szomorú
@ és sajnos nem csak a karácsonyi vásár ilyen drága Bp.en.Én a lányomnál vagyok Becsben évente 3-4 hònapot az árak sok mindenben olyanok mint Bp.en( és milyen fizetesek nyugdijak vannak itt es milyen otthon) és sok akciò van szombaton( vasárnap zárva minden) a hùs ami kicsit drágább de azert az hus,nincs teli nyomva vizel,a fel kg marhábol annyi pörkölt lett otthon kb fele marad😢Borzalom ami Mo.történik.Kapunk Januárban 3,2% nyugdij emelest a románok ahonnan kapok résznyugdijat 12.1% emelnek januárba.Szégyen!
2008-ban ettem hamburgert a Hungaroringen 4500-ért. Ahhoz képest olcsó. Lazac meg mindig is drága volt. Kint Horvátországban is horror áron vettük. De ezzel számoljon el Kari, ha engedi.
Írországban élek. Nem tudom miről beszél az a turista - az biztos hogy ahonnan jött nem lehet ennyiért burgert venni. Írország fővárosában a legdrágább marha Burger az €15 / 6000ft, de a fizetésem az €70000. Egyszerűen megáll az eszem - ki engedi meg ezt magának otthon? Magam sem vennék lángost stb ennyiért, kész rablás!
szép a kétmüves mikulás❤
remélem rájuk rohad a 9000 ftos hamburger
😂😂😂
Te is biztos ismered a mondást: amig szar, van veréb is van.
Nem túl joizu volt ahhoz
😂😂😂😂
Külföldiek pénztárcájára van szabva
europa legdragabb vására.... a bécsi vásár 10 szer nagyobb és szebb és ráadásul olcsobb is...
A szomszéd fűje mindig zöldebb.
Az ilyen típusú vásárok melyik társadalmi rétegnek készülnek? mondjuk ha nem lenne olyan drága a helypénz akkor tudnàk olcsóbban is adni a portékáikat,talán nekünk magyaroknak is, nemcsak a külföldieknek.
Azért nem jó a konstrukció, mert akkor összeverekednének a vevők is, meg az eladók is.
Azt felejtsd el.
Az amerikai nyugati vàsàrlóknak
@@Daud438 ezek szerint Amerikában is valahol van egy vásár magyar pénztárcának??
@@Daud438az unokaöcsém amerikai enyit soha nem adna érte!
Lehet hogy drága, de nem ingyen ban a standbérlés sem...
Krumpli berétet lekvárral, nem árulnak?
1- hónap alatt megkeresi az egész évi bevételt, mint a balcsinál mondta a pali azért ilyen drága mert neki 3- hónap alatt kell megkeresni az egész éves bevételt
Sok az irigylem!🤣🤣🤣🥳
A külföldieknek jó étvágyat, Magyaroknak jó munkát.
Tulajdonképpen már szeptember 1-én elkezdhetnék a karácsonyi balhét a kereskedők. Igaz, közben még ott van az értelmetlen hellóvin meg a blekfrájdéj. Borzalom, hogy már november elején csöpög mindenből a dzsingül belsz. Üzletek, tévék, rádiók nyomják a sok buta karácsonyi reklámot. Ezek a vásárok is csak a lehúzásról szólnak, semmi közük a meghítt ünnepekhez.
És kizárólag kártyával lehet fizetni mindenhol! És természetesen a kártyás fizetés kor pofátlanul elkérik az 5-10-15-20 százalékos borravalót!
Eladnám nekik 35.400 Ft ért.Meg is tudnám magyarázni,kézzel készített🤣Amilyen idióták még bólogatnának igen igen🤣
1:18
Kolbászos lecsó??👑
Az a napi menü 1600,-t még rendben is van. Nem mindenki telhetetlen.
Ez nem a telhetetlenségről szól. Szerintem nem földöntúli dolog, hogy valaki megkíván egy forralt bort egy hideg téli napon egy ilyen vásárt nézelődve. A probléma azzal van, hogy egy cukros édes löttyöt kap 1500-ért
@@Csabi3000 Tehát a kereskedő telhetetlen. Mert ugye adhatna 1500,-t jó bort is, de nem, még azon is húz egyet.
Miért? Mert semmi nem elég. Tehát telhetetlen.
Amúgy, hideg időkben, tényleg jó a forralt bor.
A kenyeret adják 1600-ért
@@jozseflaszlo6825 Végül is vásár van nem?
😎😎😎😎
Itt is van extraprofit, ugye? Nem vizsgálódik senki? 🤔
Milyen extra profitról beszélsz?
Attól a kereskedőtől sajnálod?
Őrült vagy te komám.
Mégis milyen extraprofit lenne több milliós horror bérleti árak mellett? 😂
@@jozsefbarta8113 Tehát ezek a szingapúri árak nálad rendben vannak. OK.
A pénz a földön hever, csak le kell érte hajolni.
Mindennek annyi az ára, amennyiért megveszik.
Csődbe mennek szegény vallalkozók, simát 20K-ért😂 az lenne biznisz+Meg kell tanulni felnőtt életet élni 😂
Én megyek!
Ez azért is érdekes, mert a fogyasztóvédelem kussol!
😂 Fö hogy kapni 😂😂😂😂
Azért ellentmondás van a keresztényi hitünkkel.
A három királyok ingyen vitték a mannát a kis Jézusnak.
De ezt a drága ünnepet az ajándékozással már teljesen elrontják az emberek.
Nem tudják egyesek hol a határ.
Igen! Orbánék mindent ingyen tesznek zsebre! A keresztyének!😂
Mindent a szemnek, semmit a pénztárcának.
Remélem,minden étel-ital elkel!
Az a baj,hogy ezeket az árakat a sok sok külföldihez mérik és nem a magyarokhoz! Ide úgy kell ki menni hogy már otthon tele paklotad a pocit..D:
Gratulálok. De tudvaleő, hogy ez nem a magyar embernek van kitalálva, hanem a külföldi turistáknak. Na, ezért " utáltam meg" az egész ünnepi időszakot karácsonyig.
Szóval minden rendben és pörög a biznisz. Nincsenek merkel kockák és késeléstől sem fél senki.
a magyar az meg kuporogjon!!!
Ez wlkèpesztő.. nem veszi ebben az árban senki.szerintem Ez pènzmosoda ... Nem más.. senki nem olyan hülye hogy ennyièr vegyen bármit!!
Ezeka vasarok nem a magyaroknak vannak hanema turistaknak,. A magayroknak nincs semmi max az a lecso kolbasszal. Az arusok vedelmeben jol lehuzzak okethelypenzel meg mi egy massal.
A hülyének is megéri..
És
Akinek amije van, annyit is ér. Akinek nincs semmije, az annyit is ér.
Ha nincs rá pénze minek
megy oda..Rinyálni?? 🤔
2024.
Külföldinek annyi a 9000Ft-os mint csóri Magyarnak a 2000Ft-os. Nem olcsó, de vásárkor megveszi. 🤣 Már csak azért is hogy megmutassa hogy neki semmiség, miközben nézi a rémült Magyar arcokat. 🤣😂
Pont ezért készülsz hetente kétszer külföldre csórika.
@@tamas3596eltaláltad, ö nem hülye és tud gazdálkodni!
@@belagabanyi6036Ha nem tudtok megélni az a ti hibátok AnalfaBéla. 😂
@tamas3596 te 🎃 hülye vagy !
Elég olcsó 😊😊 Hajrá fidesz 😊😊🇭🇺 Éljen Szakács Pistike
Vicc az egész 😂
..tónik..miért is ilyen "olcsó" minden?..annyi eszetek nem volt, hogy megkérdezzétek mennyi is a bérleti díja az árusoknak..ugyebár😂