ja, volt olyan is hogy egy max 15 éves gyerek 1 millás cipőt vettXD...ha egyáltalán valóban 1 millió volt..bár ezeknek már azt se lehet elhinni amit kérdeznek.
Az a gyerek olyan szinten fest hamis képet a világról...a leggusztustalanabb féreg,aki a fiatalokat behülyíti. És nem...nem azzal van bajom, hogy kihez vonzódik. Azzal van bajom,hogy amibe leugrik a kis boltba ruha az ér annyit mint q ruhatárom, pedig a magyar átlag felett keresek....
Szerintem a hisztérikus fiatalok és felnőttnek látszó hisztérikus gyereklelkűek ártalmasak a társadalomra. Például te elmentél volna erre a rendezvényre? Nem. Én sem. Akik hisztérikusan képesek viselkedni azokkal van a baj és meglehetősen sok ilyen egyén van a társadalomban. Szerintem elég csak kicsit hosszabban kérdezősködni politikáról és hamar kiderül ki az aki hiszterizálható, sokan vannak, ez a baj, nem pedig, hogy valaki kreatívan próbál kampányolni.
Mi sokan képesek minden méltóságukat odaadni párezer forintért. Szégyen egyben undorító ami itt történt. Már nem is csodálkozom, hoy itt tart a világ..
5:33 "Ilyen téren egy önző ember , vagyok, mert szeretek adni, szeretek segíteni..." mivaaaan? A szemforgatö, hamis képmutatás lett az alap a közösségi média elmúlt másfél évtizede következtében, és ez díszpinty egy tökéletes példa erre.....
@@kroland1671 ja mert a céges világ így működik! a sok kis csimpánz meg ezt be is veszi... A Roli mikor odarohangált az emberekhez és rájuk ordított ezzel a mobilfox member vagy dumával, mindig az juttatta eszembe hogy a cég hogy tud ezzel azonosulni!?
@@FeriPROfessional és elvileg meg is kapta a 25%ot, szóval gondolom a sok hülye akit bevonz, még tokot is vett, így pénzt hozott a cégnek, tehát azonosulnak vele. Pedig maga a tok, elvileg nem is jó🤣
A szemüveges fiú nagyon elvan varázsolva! Nem is érti mi ezzel az egésszel a baj. Mondja ezt pronyo “sztár” szöveget! A brfk nem biztosít rendezvényt ingyen, jófejségből! A cégnek pedig egy felszámolást kívánok!
Csak kapkodom a fejem, hogy a mostani fiatalok kiket követnek és kikért rajonganak. (2okos, Balázs Kicks vagy pl. most ezek a Mobilfox-os srácok) Hát elszomorító az a stílus és értékrend, amit némelyik képvisel.
Sajnos a saját szüleik sem figyelnek rájuk vagy mutatnak jó példát.Az idősebb generáció is pont olyan felelős a mostani generációért mert mi is segédkezünk a hülyeségek megalkotásában.Ez a hatalmas fejlődés se előnyös sajnos de ugye aki így látja azt lehülyézik akik benne vannak.
kedves index, akkor most kéne csinálni egy videót arról hogy kik ezek (és a szüleik), mivel foglalkoznak, mert ezt a sztorit egy felnőtt ember nem kajálja be
Mi lenne ha elkezdenéd használni a netet, pl a Google keresőt? Egy csomó találatod lesz, pl ez : "Kevin vállalkozó családba született. Édesapja, Diller Ulrich ismert és befolyásos heves megyei vállalkozó, a Rádi Pékség tulajdonosa, a ZF Hungária Kft. volt ügyvezetője. Édesanyja, Mlinkó Andrea a családi ingatlanbizniszben utazott."
A csávónak az volt az egyetlen szerencséje, hogy nem történt baleset. Egy youtube kihívás Rómában egy 5 éves gyerek életébe került, most zárult le a bírósági eljárás, 4 év letöltendőt kapott a 20éves youtuber gyerek. Ami még kevés is...
tudom nem sokat számít, de egy vásárlót tuti buktatok...soha az életben ilyen legalja cégtől semmit sem...és még volt pofád üvöltözni, hogy nem tudnak viselkedni....hát te tudsz...nyomorult...
Kevin vállalkozó családba született. Édesapja, Diller Ulrich ismert és befolyásos heves megyei vállalkozó, a Rádi Pékség tulajdonosa, a ZF Hungária Kft. volt ügyvezetője. Édesanyja, Mlinkó Andrea a családi ingatlanbizniszben utazott. Tessék.
Biztos nagyon szerette a Reszkessetek Betörőket :D Minden szülő nagy reményekkel van a gyereke felé, de attól hogy külföldi nevet kap a gyerek, még nem biztos hogy felnőtt korában Amerikai állampolgár lesz, lehet marad egy sima árufeltöltő a Sparban...Azért a lehetőség meg van adva :)
Kedves Roli! Aki szeret segíteni, az csendben csinálja. Bármilyen helyzet, ahol videó, kép, poszt készül róla, hogy te adsz valakinek valamit, az öntömjénezés, a szívből adakozáshoz semmi köze. 👌👌👌👌 Én bírom a videóid, de nem hiszem, hogy tudsz szívből adni. 🙌
Árnyalnám, mert pl az adakozás megosztása másokat is erre ösztönözhet, nézd meg pl. a Titktokon a Jákob Zoli féle adományozást, hány embert ér el és segítenek, de abban igazat adok, hogy ennél a Roli gyereknél ez melléduma.
Indextől többet vàrtam . Mik a következmènyei a növènyzet ès a közterült megrongàlàsànak ? Mèg szerencse, h nem lett halàlos kimenetel mint a Balkàn esetèn ,mindezt egy nagyon halovàny marketing promo miatt..
Mossák a moshatatlant 😂 főleg ez a gyűrűs madár 😂😂😂 Remélem a GVH (a birdnek fordítva, Gazdasági és Verseny Hivatal) hamarosan kopogtat, szabálytalan előnyszerzés miatt 🙋♂️
Érdekes ez a fiatalság ami most felnő. Nem tudom milyen értékeket fognak képviselni a jövőben? Minden generáció váltás fura, de ez ami most történik egészen szürreális .
A médiában van pénz gyerekek.. bemész egy tescoba megkérdezed követed a csatornámat? Ha igen akkor én fizetek a kasszánál.. és ennyi.. csinálod egy évig és többet nem kell dolgoznod senkinek.
Tüntetés?? Azt árulja el nekem valaki, hogy egy ennyire átlag alatti intelligenciával rendelkező fiatalember, aki ránézésre a cipőjét nem tudja a szülei nélkül bekötni, az hogy épített fel és vezet egy ekkora céget? Ha jelentkezne hozzánk szedni az asztalokról a poharakat, akkor bizonytalanul merném felvenni.
"Talán a valoságban nagyobb volt a balhé mint amit a nézőknek mutattunk",ezt szépen betudtátok magolni mindketten. +az a mondat hogy lehet a pénzt nem kellett volna,az egy vicc.Nyilván mindenki tudja hogy az emberek lszrják a kuponokat csak a pénzért mentek ki.
Vicces amikor a 250.000 forintos, apu-anyu pénzéből vett cipőben flexelő, agymosott egyedek ezer forintért tapossák össze egymást.
Adlak tesó for real ⚡
Taknyok mentek takony emberek megmozdulására.
ja, volt olyan is hogy egy max 15 éves gyerek 1 millás cipőt vettXD...ha egyáltalán valóban 1 millió volt..bár ezeknek már azt se lehet elhinni amit kérdeznek.
@@bonszi999 lehet pandabuyon vette xd
@@Qxevia az nem tudom miXD
Az én szememben elnyerték a legundorítóbb reklámkampány díját...
X'DD ez csak a jéghegy csúcsa, a fogyasztóipar ennél soookal de soookal cringebb :
patkányok egy szar világban
A Mobilfox, 2okos, BalázsKicks, a kávés csaj, Whispertone iszonyatosan ártalmasak a fiatalokra. Az ilyet kellene valahogy szabályozni!
Wisperton nem feltetlen artalmas. A 2okosrol keszult videoja kifejezetten ertelmes
Az a gyerek olyan szinten fest hamis képet a világról...a leggusztustalanabb féreg,aki a fiatalokat behülyíti. És nem...nem azzal van bajom, hogy kihez vonzódik. Azzal van bajom,hogy amibe leugrik a kis boltba ruha az ér annyit mint q ruhatárom, pedig a magyar átlag felett keresek....
Szerintem a hisztérikus fiatalok és felnőttnek látszó hisztérikus gyereklelkűek ártalmasak a társadalomra. Például te elmentél volna erre a rendezvényre? Nem. Én sem. Akik hisztérikusan képesek viselkedni azokkal van a baj és meglehetősen sok ilyen egyén van a társadalomban. Szerintem elég csak kicsit hosszabban kérdezősködni politikáról és hamar kiderül ki az aki hiszterizálható, sokan vannak, ez a baj, nem pedig, hogy valaki kreatívan próbál kampányolni.
@@yq9zcw599 nem ártalmas az, hogy semmit se teszel és 150 ezres papucsban flangálsz mert ez a normális? Máshogy látjuk a dolgokat.
@@yq9zcw599 wisperton a legartalmasabb
Mi sokan képesek minden méltóságukat odaadni párezer forintért. Szégyen egyben undorító ami itt történt. Már nem is csodálkozom, hoy itt tart a világ..
Csak nekem olyan ellenszenves ez a napszemüveges pózer?
Nem csak neked! Ahogy régen mondták: “olyan tenyérbe mászó képe van!”
nem
Nekem volt álltalános iskolai osztálytársam, én kedveltem mert már akkor gazdag volt
@@dani8509ez elég indok,hogy valakit kedvelj?
Nem
Engem a túleröltetett reklámok inkább taszítanak egy terméktől és direkt kerülöm a terméket vagy szolgáktatást. Kösz, ingyen sem kell 😊
5:33 "Ilyen téren egy önző ember , vagyok, mert szeretek adni, szeretek segíteni..." mivaaaan? A szemforgatö, hamis képmutatás lett az alap a közösségi média elmúlt másfél évtizede következtében, és ez díszpinty egy tökéletes példa erre.....
Jaj hát elmondja hogy segít és ad 🤔🥴
És napokig erre veri.....
milliárdosnak a 2 millió ft zsebpénz, mint nekünk a 200 ft ... mekkora segítség.. :D
Ha ez egy “tüntetés” volt ahogy állandóan mondják, akkor mi mellett vagy mi ellen tüntettek?
az alpáriság mellett,a józan ész ellen.
Ezek a saját maguk által használt szavaik pontos jelentésével sincsenek teljesen tisztába.
A sztori szerint Roliért, hogy kapja meg a cég 25%át, mert ő építette fel a céget a "te mobilfox member vagy? " Videókkal🤡🤣
@@kroland1671 ja mert a céges világ így működik! a sok kis csimpánz meg ezt be is veszi...
A Roli mikor odarohangált az emberekhez és rájuk ordított ezzel a mobilfox member vagy dumával, mindig az juttatta eszembe hogy a cég hogy tud ezzel azonosulni!?
@@FeriPROfessional és elvileg meg is kapta a 25%ot, szóval gondolom a sok hülye akit bevonz, még tokot is vett, így pénzt hozott a cégnek, tehát azonosulnak vele. Pedig maga a tok, elvileg nem is jó🤣
Nekem is ilyen tokom van, de elérték, hogy jobban utáljam őket, mint Bohár Dánielt
Pedig az már nem semmi. De van egy olyan érzésem hogy egy kasztból valók...
Vettél egy 500 forintos aliexpress-es tokto 10 ezerért? :) Gratula!
Mi a jó eget lehet szeretni egy szaros telefontok forgalmazó cégben?
Azért az valami 😄
Mobilfox? Kösz, de nem kösz...
A szemüveges fiú nagyon elvan varázsolva! Nem is érti mi ezzel az egésszel a baj. Mondja ezt pronyo “sztár” szöveget! A brfk nem biztosít rendezvényt ingyen, jófejségből! A cégnek pedig egy felszámolást kívánok!
Magyar
Csak kapkodom a fejem, hogy a mostani fiatalok kiket követnek és kikért rajonganak. (2okos, Balázs Kicks vagy pl. most ezek a Mobilfox-os srácok) Hát elszomorító az a stílus és értékrend, amit némelyik képvisel.
Sajnos a saját szüleik sem figyelnek rájuk vagy mutatnak jó példát.Az idősebb generáció is pont olyan felelős a mostani generációért mert mi is segédkezünk a hülyeségek megalkotásában.Ez a hatalmas fejlődés se előnyös sajnos de ugye aki így látja azt lehülyézik akik benne vannak.
kedves index, akkor most kéne csinálni egy videót arról hogy kik ezek (és a szüleik), mivel foglalkoznak, mert ezt a sztorit egy felnőtt ember nem kajálja be
na vajon ki, írd be googlebe Diller Ulrich, az az apja
Persze, aztán rögtön kiderül, hogy a gazdának dolgoznak azok is, azt meg úgysem lehet megírni.
Mi lenne ha elkezdenéd használni a netet, pl a Google keresőt? Egy csomó találatod lesz, pl ez :
"Kevin vállalkozó családba született. Édesapja, Diller Ulrich ismert és befolyásos heves megyei vállalkozó, a Rádi Pékség tulajdonosa, a ZF Hungária Kft. volt ügyvezetője. Édesanyja, Mlinkó Andrea a családi ingatlanbizniszben utazott."
A csávónak az volt az egyetlen szerencséje, hogy nem történt baleset. Egy youtube kihívás Rómában egy 5 éves gyerek életébe került, most zárult le a bírósági eljárás, 4 év letöltendőt kapott a 20éves youtuber gyerek. Ami még kevés is...
Nem szerencse ! Nagyon sok tervezés szervezés
Kínába ezt egyszer eljátszották halálra taposták egymást. Kár hogy ezt nem bünteti a törvény🎉
Miskolcon, Lyukóvölgybe mobilkodjon így ez a 2 messiás..:/
Nem, nem volt jó ötlet. Ő ezt már azelőtt is tudta - csak leszarta
ProliFox
Szekunder szégyenérzet, gyalázatos, szomorúság…ezeket ereztem a projekt kapcsan…
Tescos Zohan...
Hogy került Pom-Pom a ripacs fejére?
kemeny 2000 Forinttal lett max gazdagabb par ember, nagyon onzo lehetsz hogy ennyire szeretsz adni :D
tudom nem sokat számít, de egy vásárlót tuti buktatok...soha az életben ilyen legalja cégtől semmit sem...és még volt pofád üvöltözni, hogy nem tudnak viselkedni....hát te tudsz...nyomorult...
Te is Tajgetox member vagy?
én eddig használtam a mobilfox tokot, de csak eddig....ehhez nem akarok hozzájárulni...úgyhogy váltok másra.....
Ennek a Rolinak ki a stylistja?
Cyberpunk 2077
Ezzel a konttyal a fején? Szerintem a mamája😅
Nagyon rendben van az a stiló . Sztem rengeteg kiscsaj alámenne a Rolinak
@@Laci-i9e Persze, de az a szint, akik tapostatták magukat a téren…
Így hangzott el a szájából: Önző vagyok, szeretek adakozni. Hogy mi? 😀
Szerintem a megbánás jegyében akkor 2 misivel lehetne támogatni valami alapítványt. Számomra az lenne hiteles megbánás.
Milyen szülei lehetnek annak aki "Kevin" nevet ad Magyarországon a gyerekének? 🤣😂 ez nálam egy sarokra van a Lakatos Brandon kategóriától...
Kevin vállalkozó családba született. Édesapja, Diller Ulrich ismert és befolyásos heves megyei vállalkozó, a Rádi Pékség tulajdonosa, a ZF Hungária Kft. volt ügyvezetője. Édesanyja, Mlinkó Andrea a családi ingatlanbizniszben utazott.
Tessék.
@@paroczy Attól még ugyan úgy proli dolog.. újgazdag proliság
Lásd még: benett.
Nekem is van Kevin ismerősöm. Magyar apától és horvát anyától. 😐 Amúgy a legprolibb valakit a neve miatt cikizni
Biztos nagyon szerette a Reszkessetek Betörőket :D Minden szülő nagy reményekkel van a gyereke felé, de attól hogy külföldi nevet kap a gyerek, még nem biztos hogy felnőtt korában Amerikai állampolgár lesz, lehet marad egy sima árufeltöltő a Sparban...Azért a lehetőség meg van adva :)
Ezekkel a véglényekről csak akkor szabadott volna bármilyen interjút csinálni ha a végén kaptak volna egy homloktetoválást...
6:40 milyen más fajta növényben?🤔
Mit meg nem adnék a videó előtti tudatlanságomért.
Milyen jól megtanult magyarul ez a Jared Leto!
*wishes
Ténylegesen összevesztek🤡 hát hogyne. És ezt ugye egy cég a tiktokon oldja meg, és egy pénz szórással zárja le🤡🤡🤣
Ezektől sem vennék semmit.
Ez a szemüveges félelmetesen buta.
A történet alapján nem ő buta, hanem a tömeg aki egymás haját tépte egy ezresért.
TE MAJOM!!!!!!!!!!
Beépített emberek a BRFK-tól! 👀🤣
Nekem most lesz aktuális egy tok beszerzése, de a történtek után kényesen figyelni fogok rá, nehogy tőlük vásároljak.
Jol hallottam, hogy akar meg ilyet tobbszor csinalni???
Hála Istennek ezekből én már 30 felett kimaradok! 🤗
Még jó, hogy mindenkinek megvan mindene ebben az országban, hányadék Mobilfox.
Na ilyen tokot se veszek ebben az életben.
2:22 felvett egy hullazsákot ? :D
Stílusos a srácon ez a hullazsák... :D
Leg embertelenebb, az emberi értéket földbe tipró reklám húzás volt... Undorító.
Kedves Roli!
Aki szeret segíteni, az csendben csinálja.
Bármilyen helyzet, ahol videó, kép, poszt készül róla, hogy te adsz valakinek valamit, az öntömjénezés, a szívből adakozáshoz semmi köze. 👌👌👌👌
Én bírom a videóid, de nem hiszem, hogy tudsz szívből adni. 🙌
Árnyalnám, mert pl az adakozás megosztása másokat is erre ösztönözhet, nézd meg pl. a Titktokon a Jákob Zoli féle adományozást, hány embert ér el és segítenek, de abban igazat adok, hogy ennél a Roli gyereknél ez melléduma.
Indextől többet vàrtam . Mik a következmènyei a növènyzet ès a közterült megrongàlàsànak ? Mèg szerencse, h nem lett halàlos kimenetel mint a Balkàn esetèn ,mindezt egy nagyon halovàny marketing promo miatt..
Az ügyes marketing már egy ideje sajnos egyet jelent a gátlástalansággal és erkölcstelenséggel. Minden belefér, ha a végén több lesz a profit.
És miert van a mobilfox kft végfelszámolás alatt. ??
Ki mondta, hogy szeretnek "titeket"? Ha már dobálni van kedved, miért nem eurót, vagy 20000-est dobáltál??? 😎🧐 Szerintem GÁZ ötlet volt!!!
Szép dolog indexesként az igazságot keresni... Hű baszki... :D
😂elmebetegek,rongyrázás....kik ezek a senkik?!😅
Szerintem ezt hagyjuk, jól már nem jöttök ki belőle
Legszívesebben bezáratnám a céget, lenulláznám a vagyont. Aztán elgondolkodhatják, hogy megérte-e tisztességtelenül csinálni...
Duna golyó....ennyi...és nem lesz ilyen többet...
A Duna golyó? Nem folyó?
Mossák a moshatatlant 😂 főleg ez a gyűrűs madár 😂😂😂
Remélem a GVH (a birdnek fordítva, Gazdasági és Verseny Hivatal) hamarosan kopogtat, szabálytalan előnyszerzés miatt 🙋♂️
"Nem szeretnék ennyira publikus ember lenni" de azért a Hogyan készültel sikerült két részt felvenni és leadni a Tv-ben 😅
ezek kik?!?!?!?!?
A tokokat kínából rendelik vagy van valami gyáruk és ők csinálják?
Mostmar tudom hogyha uj tok kell akkor barmi szobajohet csak nem mobilfox
"..ennyire szeretnek minket.." és az 1000 forintot.
A KIRÁLYNŐT MEGÖLNI NEM KELL FÉLNETEK 🤣
Miért van napszemüvegben?
6:36 Remélem, megvalósul a virágok visszaültetése, ráadásul saját kezűleg, ahogy a videóban is hallható..
Köszi index benne volt a videóm
"nem biztos hogy jó ötlet volt" NEM BIZTOS?! NEM VOLT JÓ ÖTLET!!!
két undorító csótány!
Lehet gazdagok, gratulálok nekik, de amúgy mindkettő egy kis csicska gyerek!
Csak jó reklám lett ha mindenhol nyomják a marhákat. Magyarországon mióta számít valaki testi épsége vagy élete?
Annyi hazugság volt ebben a videóban, hogy jaj...
Mekkora pélók ezek a fiúkák....
Érdekes ez a fiatalság ami most felnő. Nem tudom milyen értékeket fognak képviselni a jövőben? Minden generáció váltás fura, de ez ami most történik egészen szürreális .
Megalázó volt az egész.
előbb viccnek vagy művésznévnek gondoltam, dehát nomen est omen Díler Kevin :D
Azt hogy ezt az "eseményt" rendszeresen mind a ketten "tüntetésnek" hívják, azt a fene nagy műveltségük eredményezi gondolom....
Ha ez a napszemcsis csávó ennyire gazdag, akkor már egy fogorvost meglátogathatna...
"vállalom a felelőséget, de..."
na, ebből látszik, hogy amúgy k.rvára leszarod, és ne, inkább ne te ültesd el a virágokat.
Gagyi😂😂😂😂
A helyében szégyelném magam...
Prolik, csőcselék.
A médiában van pénz gyerekek.. bemész egy tescoba megkérdezed követed a csatornámat? Ha igen akkor én fizetek a kasszánál.. és ennyi.. csinálod egy évig és többet nem kell dolgoznod senkinek.
Nyomorult,fidkányok nem erre tanítottunk titeket 🤣
Mentse magát, kár hogy nem tudja XDD
De az ezer forintról szólt....
Tüntetés?? Azt árulja el nekem valaki, hogy egy ennyire átlag alatti intelligenciával rendelkező fiatalember, aki ránézésre a cipőjét nem tudja a szülei nélkül bekötni, az hogy épített fel és vezet egy ekkora céget? Ha jelentkezne hozzánk szedni az asztalokról a poharakat, akkor bizonytalanul merném felvenni.
pojáca
Kik ök?
Fogszabi?
Mi ez a fekete ólomköpeny ezen a fiún halljátok …
Azt a 2 millát inkább fogpótlásra kellett volna költeni
Mi ez a sok ''AHA'' ''AHA'', mikor epp kerdeznek es be se fejeztek a mondatot, de mar 5 ''uhum'' meg ''aham'' kijott a kolykokbol? :D
Òvodás viselkedés...Viszont a tokok tényleg strapabíròak!
Ennyi hülyét, kezdve a pénzfosóval
kik ezek a tini takony csicskák ???
Proli
"Talán a valoságban nagyobb volt a balhé mint amit a nézőknek mutattunk",ezt szépen betudtátok magolni mindketten.
+az a mondat hogy lehet a pénzt nem kellett volna,az egy vicc.Nyilván mindenki tudja hogy az emberek lszrják a kuponokat csak a pénzért mentek ki.
Az emberek egy Jamboreere mentek
Ezek mentek volna kuponért, de talán még használt gumiért is....
Undorító világ ez
Kis mnyuzik
Fiatalok mentális állapota kb ennyi,minden a szájbaba….tt telefon körül forog
Hányinger…….
Hazudnak. Két majom.