Az évtized áradását kell megállítani! - A java még csak most következik
Вставка
- Опубліковано 18 вер 2024
- Több mint egy évtizede nem látott árvízre készülnek a Duna melletti települések lakói. Az árhullám már úton van, maholnap pedig el is éri a folyó magyarországi szakaszát, ahol most az ott élők minden percét az teszi ki, hogy felvegyék a harcot a háborgó folyóval és megpróbálják a medrében tartani.
Dunaalmáson hétfőn délelőtt víz alá került a kikötő, pedig itt még csak várják az árhullám javát a következő napokban. Takács János büféjében asztalokra, állványokra pakolták a hűtőket és más berendezéseket, mert a az előrejelzések szerint a cölöpökön álló épületben is combközépig ért a víz szerdán. Hogy mikor nyithatnak ki, azon még nem is gondolkodnak, egyelőre az áradást kellene túlélni.
A Dunaalmással közvetlenül szomszédos Neszmélyen a Vízimimolnár utcában élő Pónya Imre aggódva sétál a házából a kapuhoz. Nagy a felfordulás az utcában, önkéntesek lapátolják zsákokba a homokot, kétszáz méterrel odébb kisebb falat emelnek belőlük a katonák az utca közepén. Ennek kellene megállítania a vizet, ha a Duna áttörne az ártéri kerteken. Pónya Imre csak reménykedhet, hogy az ő háza talán megússza az özönvizet.
Kövessen minket a közösségi médiában:
Facebook ► / blikkhu
Instagram ► / blikkhu
Feliratkozás a Blikk.hu UA-cam csatornájára ►
www.youtube.co...
Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
#Blikk #árvíz #Duna #védekezés
Szerintem a kormány 300 milliárdos lélegeztető gépeit állítsák át szivattyú módra 😂😂😂
POLITIKUSOKAT A GÁTRA!...TÖLTÉSNEK
Ausztriaban magasabb volt, mint a 2013-as, de itt csütörtök ota folyamatosan esik/szakad az esö. Holnaptol 20 fokot mondanak, ami javit vegre a helyzeten!
Isten áldja meg gyönyörű, szép Magyarországot!
Csak a Mi Hazánk Mozgalom💚
akik a ferivel jopofiztak?
Isten áldjon meg benneteket!❤
A jo Isten legyen Veletek❤❤❤
Ártérre nem építünk, ha meg oda építettél óld meg
Ez valami új szórakozás?? régen is volt magas víz!jó kis figyelemelterelés szokásos módon!ja hogy az atya le bukott így már értem 😂
Így is lehet gondolkodni 🤨
Aszály után rögtön árvíz,ez nem semmi
Ki van ez találva.
Ezen nem kell csodálkozni. A folyamok márcsak így mükődnek. Ha sok a mellék ágagban a viz akkor a folyamban is több lessz a viz.
tavasszal 3 szor ilyen magas volt.... akkor senki semmit nem tett most mindenki kapálozik.....
😢
össze vissza kamuzik a banda 😮😮😮
Csak azt hiszed !
mert mar politikai ugy lett belole...