Sajnálatos hogy nem akartok több részt, jó látni hogy nevettek, ez sokkal inkább a ti műfajotok mint a mémek. Én személy szerint reménykedek a folytatásban. Köszönjük a videót, sírva röhögtem.😁❤️
“Bírom” ezt a “Nagyon szeretik a nézők, de nem lesz több rész belőle, mert jóból is megárt a sok” szöveget! Értem én, de ha egyszer van rá igény és a nézettség is szépen muzsikál, akkor miért kell ezzel beetetni minket, nézőket?? Had tudjuk már mi, hogy mit akarunk látni tőlük és hogy szeretnén-e folytatást vagy sem! Ilyenkor Pistire mérges tudok lenni a buta kijelentései miatt.. Senki sem ért vele egyet szerintem, mindenki akarna folytatást ahogy látom a komment szekcióban is! Ebből látszik, hogy Pisti mennyire önfejű. Jani simán benne lenne még ilyenekben véleményem szerint, hiszen ő a legnagyobb troll! Jani! :))
@@Suinaldo Valamennyire érthető mert ha meg folyamatosan ezt csinálnák egy idő után mar nem ütné úgy arról nem is beszelve hogy akkor kevesebb idejük lenne más fajta videokra ami miatt reklamálnának a nézők.
@@Suinaldo Az ilyen témájú videók mellett van még rengeteg más is amit csináltak és csinálnak a mai napig. Majd ha neked is egy szaros vasárnapnyi időd lesz csak a családodra, legfőképpen a feleségedre és a kislányodra, mert másoknak gyártasz tartalmat a jutyúbra, tviccsre, instára, tvitterre, fácsebúkra, anyja picsájára, akkor talán majd megérted a dolgot. "Písz end Láv"
Srácok! Reggel elküldtem ezt a videót a kollégáimnak és mindenkinek tök jó kedve lett...még reggeli közben is idézgették a vicceket pedig minden korosztályból vannak. :) köszönöm szépen,ez király volt
Sziasztok, Köszönjük a második részt is! Bazsi ahogy meghal közben nagyon nagy. Dani a hős, csendben nyugodtan... Szerintem többünk nevében mondhatom. Kár hogy nem lesz több rész, nagyon sok embernek feldobjátok 1-1 nehéz napját. Még 1x köszönünk minden tartalmat.
Köszönjük a rengeteg tartalmat Srácok! Nagyon jók ezek a rövid kis videók a főcsatornán. Csinálhatnátok olyasmi videot mint a face2face csak most magatokról tesztek fel a kérdéseket és a másiknak kell válaszolnia. "Mennyire ismerem a barátom?" féle. Akár mind a négyőtökröl, vagy Pisti-Jani, mindegy. Csak egy ötlet, gondoltam írok ha azt mondtátok fontos a visszajelzés🤔😁
Sziasztok srácok! Köszönjük hogy egész évben boldogítatok minket. Csak egy kósza ötlet: lehetne a meme+jokes-ból egy éves videók,hogy minden évben az akkor aktuális vicceket meme-ket összeszedve egy ilyen fenomenális videóba igazából összefoglalni hogy mennyit változtak irányba,minőségbe stb. Köszi ha elolvastátok! TheVR forever! Hajrá! Sziasztok.
Jól mondod Pisti, "kimentek a divatból" pont emiatt kell ezt folytatnotok. Mi nézők sírunk a nevetéstől rajtatok :D legyen még ilyen a hagyomány őrzés miatt. Hozzátok vissza a vicceket a divatba :D
Előzön 1.3 milliós, ezen meg 700 ezres megtekintés. Plusz Tiktokon még megosztotta mindenki, meg persze a TheVR is, az úgy még kb. Több, mint 2 millió megtekintés lehet pluszba, de ők nem csinálnak következő részt, mert jóból is megárt a sok! Ja… 2 rész az sok ezek szerint.😅Szerintem lehetne még 3. rész.
Nehogy már abbahagyjátok, tök jó nézni, ahogy szenvedtek xD Viccekből meg sosem elég, nyomjátok tovább, legyen már valami, ami ellensúlyozza a sok eszement mémet pls! Thx.
ezt a lovat még párszor újra kell éleszteni az fix :D legtöbbet nézett videótok lett az előző is, adott idő alatt. kurvajó na :D Lehetne Balázs vs Dani is :D
Miért nem látja Pál az erdőt? -Mert Pálmafa Mit csinálnak a várvédők ha unatkoznak? -Elfoglalják magukat Hogy hívják a szerelmes kerekeket? -Kerékpár Mi a különbség a tyúk és a nő között? -Az hogy a tyúk 7 tojáson is megül, de a nő már 2-n is ugrál
Sajnálom, hogy nem lesz több. Nagyon fel dobtátok mindkét videóval a kedvemet.(amit amúgy elég nehéz és köszönöm nektek! ) Anyukám mesélt mindig vicceket és amióta ő nincs szinte csak a mémeket olvasgatom,nézegetek. Minden jót! Sziasztok
Lehetne egy 3. , befejező rész. Megadnátok egy email címet, ahová a nézők küldenék be a vicceiket és azokat ki bírja ki. Vagy ez is így működött? Ha igen, akkor bocsi, lemaradtam róla
Én a matematikusosat úgy tudom, hogy miután elüti az autó, "már nem oszt, nem szoroz" :'D Én a betegágyat nyomom itthon, de ez sokat segített - nagyon jókat röhögtem, köszönöm! Gyógyít!!!!
Nem bántásból, de nem hiszem el, hogy kb a negyedét nem ismertétek, pedig kb egy korosztály vagyunk. Annyira régiek voltak már, hogy 20 éve is hallani lehetett felőlük.
Nem tudom hány évesek a srácok, de biztos van vagy 10 év köztünk és még így is nagy részét hallottam már ezeknek. Persze attól még jónak tartom a videót és tudtam röhögni is olykor!
Az egyik személyes kedvencem lemaradt, pedig arra megnéztem volna a reakciót. :) Amúgy jó lett! Mit mond az udvarias terminátor? Elnézést, hogy félbeszakítom. xD
Én emelném a tétet. Balázsnak kell minden viccet felolvasnia és mindnégyen kaptok pontot ha elröhögiktek magatokat. Úgy dönt, hogy ilyen leosztásban Dani elég jól bírná, derekasan küzdött a háttérben
Kell, hogy csináljátok még ilyen videót! Szétröhögtem magam! Királyak vagytok! Kukorica Jánoson én is felröhögtem! 😂 Kommentelők nagy része is ezt szeretné, ahogy olvasgattam! Megy a like!
Legyen egy Dani vs Balázs rész is ebből :D
Támogatom ezt az ötletet 😁😁😁
Adom :D
Dani megnyerte 100-0 ra :D
Igeen igen :)
Balázs már is vesztett😄
Sajnálatos hogy nem akartok több részt, jó látni hogy nevettek, ez sokkal inkább a ti műfajotok mint a mémek. Én személy szerint reménykedek a folytatásban. Köszönjük a videót, sírva röhögtem.😁❤️
“Bírom” ezt a “Nagyon szeretik a nézők, de nem lesz több rész belőle, mert jóból is megárt a sok” szöveget! Értem én, de ha egyszer van rá igény és a nézettség is szépen muzsikál, akkor miért kell ezzel beetetni minket, nézőket?? Had tudjuk már mi, hogy mit akarunk látni tőlük és hogy szeretnén-e folytatást vagy sem! Ilyenkor Pistire mérges tudok lenni a buta kijelentései miatt.. Senki sem ért vele egyet szerintem, mindenki akarna folytatást ahogy látom a komment szekcióban is! Ebből látszik, hogy Pisti mennyire önfejű. Jani simán benne lenne még ilyenekben véleményem szerint, hiszen ő a legnagyobb troll! Jani! :))
@@Suinaldo Valamennyire érthető mert ha meg folyamatosan ezt csinálnák egy idő után mar nem ütné úgy arról nem is beszelve hogy akkor kevesebb idejük lenne más fajta videokra ami miatt reklamálnának a nézők.
@@Suinaldo Az ilyen témájú videók mellett van még rengeteg más is amit csináltak és csinálnak a mai napig. Majd ha neked is egy szaros vasárnapnyi időd lesz csak a családodra, legfőképpen a feleségedre és a kislányodra, mert másoknak gyártasz tartalmat a jutyúbra, tviccsre, instára, tvitterre, fácsebúkra, anyja picsájára, akkor talán majd megérted a dolgot. "Písz end Láv"
Pistike a buszon: Néni letetszik ülni?
Néni: Ó igen, nagyon köszönöm.
Pistike: Jó oké és hova?
Fain. De ezt én aggresszív kismalaccal ismertem :D
@@volkerball3 tényleeeg. Csak elfelejtettem hogy van az eredeti, és így lett Pistike. :D
Ha éjjel egy fát dicsfény ölel körbe, az meg a gloria estefán?
Ez jó
Fuu ez de régi
kulon koszonet a Bazsi es Dani camert 😂
alig vartam a folytatast, koszonjuk sracok❤️
Legyen még Bazsi vs Dani dupla epizód...aztán a két ág győztese megküzdhetne egy döntőben 😁
És a tv2 operatőre mondjon híreket! 😀
Minek? Balázs mindenen IS nevet :D
Nem baj az...akkor majd Dani tovább jut 🤣
+1
Tudjuk, hogy lesz még egy
3 a magyar igazság
@@zilizulu433 Plusz egy a ráadás😂
@@Dr.Jegesmedve ez természetes
3 a magyar igazság
Kell a HYPE! Be kell etetni az embereket azzal, hogy nem lesz több, fokozni kell a hangulatot/feszültséget.
Sokat röhögtem közben 😁😁😁😁 külön jó volt látni Balázst és Danit is 👍
A "nevetős" fejek a sarokban mindent visznek :D
Srácok!
Reggel elküldtem ezt a videót a kollégáimnak és mindenkinek tök jó kedve lett...még reggeli közben is idézgették a vicceket pedig minden korosztályból vannak. :) köszönöm szépen,ez király volt
Köszönjük ezt a videót is, mint mindíg most is jól szórakoztunk ! :D :D
Ebben a játékban Dani ellen elvérezne mindenki :D
Pisti: "csak most az egyszer"
Jani: *nevet* (tudja hogy Pisti hazudik)
Tetszett, és nagyon örülnék ha lenne még, már ezt is alig vártam.
Nagyon jó volt, THEVR da Best :D
Sziasztok,
Köszönjük a második részt is!
Bazsi ahogy meghal közben nagyon nagy. Dani a hős, csendben nyugodtan...
Szerintem többünk nevében mondhatom. Kár hogy nem lesz több rész, nagyon sok embernek feldobjátok 1-1 nehéz napját.
Még 1x köszönünk minden tartalmat.
- hogy hívják a fából készült lovat?
- Padló!
Legyen még több ilyen srácok, csak ne menjen a mennyiség a minőség rovására :)
Gyönyörű ez a magyar nyelv gyerekek! Mennyi féle képpen tudunk kifejezni dolgokat 🙏🏻😊
Ezt a szériát egyszerűen imádom! Mindig megnevettettek engem! Ti csak fejlődtök és mindig jók maradtok!
Balázs hatalmas a háttérben:D
Ebből kell 3. rész a népnek 😂😂😂😂😂
Köszönjük a rengeteg tartalmat Srácok! Nagyon jók ezek a rövid kis videók a főcsatornán. Csinálhatnátok olyasmi videot mint a face2face csak most magatokról tesztek fel a kérdéseket és a másiknak kell válaszolnia. "Mennyire ismerem a barátom?" féle. Akár mind a négyőtökröl, vagy Pisti-Jani, mindegy. Csak egy ötlet, gondoltam írok ha azt mondtátok fontos a visszajelzés🤔😁
Minden tiszteletem a tiétek, nem bírtam nevetés nélkül még annyira sem mint ti. Nagyon jó lett, imádom ezeket a videókat.
Sziasztok srácok!
Köszönjük hogy egész évben boldogítatok minket.
Csak egy kósza ötlet: lehetne a meme+jokes-ból egy éves videók,hogy minden évben az akkor aktuális vicceket meme-ket összeszedve egy ilyen fenomenális videóba igazából összefoglalni hogy mennyit változtak irányba,minőségbe stb.
Köszi ha elolvastátok!
TheVR forever!
Hajrá!
Sziasztok.
Könyörgök legyen meg ilyen műsor.
Naaagyon jó volt.
Én szeretném ha lenne még amit most csináltok 😊
ZSENIÁLIS!! Erősebb volt mint az előző! Külön köszönet a Balázs cam-ért! Imádtam!
Idejét nem tudom, hogy mikor nevettem ilyen jót ! Köszi Srácok a jókedvet !
Jól mondod Pisti, "kimentek a divatból" pont emiatt kell ezt folytatnotok. Mi nézők sírunk a nevetéstől rajtatok :D legyen még ilyen a hagyomány őrzés miatt.
Hozzátok vissza a vicceket a divatba :D
-Hogy hívják a fázós rendőrkutyát??
-COLD-REX 😂😂😂
Szuper lett ez is, Dani és Bazsi jókat választottak! Az "Elftárs" volt a kedvencem :D
Én sajnálom hogy nem lesz több . Nagyon jók voltak.
Előzön 1.3 milliós, ezen meg 700 ezres megtekintés. Plusz Tiktokon még megosztotta mindenki, meg persze a TheVR is, az úgy még kb. Több, mint 2 millió megtekintés lehet pluszba, de ők nem csinálnak következő részt, mert jóból is megárt a sok! Ja… 2 rész az sok ezek szerint.😅Szerintem lehetne még 3. rész.
Egy Dani vs Balázs Dad Jokes külön kiadást 🙄😂😂
Nagyon jó volt remélem lesz 3 rész.
Imádom, hogy bele raktataok Balázst ahogy szakad 🤣🤣🤣
Ne hagyjátok abba tényleg.. Én szakadok ezeken a vicceken, a ti reakciótok felülmúlja az egészet 😂😂👌👍további viccet a népnek
MÉGEGYET!!! MÉGEGYET!!!
Nem bírtam nem mosolyogni ezeken a szeszélyszikrákon.
Rendőr meg állít 1 kislányt.
- Hogy hívnak? Hová mész és m i van a kosaradban kosaradban?
-Esztergomba.
Ez zseniális. Ilyet szeretnék még
Legyen még ilyen srácok, szénné nevetem magam, jobb kedvre derítenek mindig az ilyenek, pláne ha ti csináljátok, csak így tovább! :D
- Hogy köszönöd meg a kést?
- Köszike!
Neeee! Legyen még! Sírva nevettem és az annyira jó! Ritkán van ilyen! :)
Birom ahogy a kamera átvált és Balázs nem bírja 😂 zseniális
Tetszenek ezek a külön videók.
Legyen már ennek egy 3.része nagyon adom
-És hogy hívják a kongói fényképészt?
-Tekincsa Vakumba
Másodjára megnézve még jobban röhögtem. Így volt szép 🥃😎💜
3:26 ezt én úgy ismerem, hogy "haláli"... XD
köszi srácok, rég röhögtem ilyen jót
Ilyet kéne még, jó kis fárasztó viccek voltak benne. :)
Legyen part 3-rom 🤣🤣🤣🤣
Szép estét kívánok nekted
legyen még dad jokes 3!
ezen is rohadt sokat röhögtem!
A fejtetű családi állapota: Hajadon!😂
- Hogy hívják a perverz csacsit?
- ???
- Basszamár.
- Hogy hívják a Horvát macskát?
- CROcat
Kérlek legyen 3. Is....
Nagyon jót nevetek mindig mikor megnézem. 😊
Ismét könnyesre nevettem magam. Köszi ✌️
Nagyon jók ezek a részek legyen még sok ilyen mindig nagyon jót nevetek rajta 😂
Nehogy már abbahagyjátok, tök jó nézni, ahogy szenvedtek xD
Viccekből meg sosem elég, nyomjátok tovább, legyen már valami, ami ellensúlyozza a sok eszement mémet pls! Thx.
Legyen még több rész mert, vannak még ilyen morbid viccek.
A Kőműves Kelemeneset úgy ismertem, hogy vacsora közben mondja a fiának : "Egyél fiam, anyád már fal..." de így is zseniális🤣🤣🤣
ezt a lovat még párszor újra kell éleszteni az fix :D legtöbbet nézett videótok lett az előző is, adott idő alatt. kurvajó na :D Lehetne Balázs vs Dani is :D
Pls legyen három ez a legjobb mindenből🎉🥺🥺🥺
Rohadt jó! :D Legyen még!!!! 😅😅😅
Sokadjára nézem, és még mindig vicces. :D Ha esetleg lesz még egy részre való vicc, csináljatok még! :DDD
Én azon szaladok a röhögéstől, hogy Balázs nem bírja és inkább ki megy 🤣🤣
Ez nagyon kellet a mai napomhoz 🤣🤣 nagyon tetszett az odaát vicc 😂
Hatalmas köszönet az új részért, srácok, iszonyat jó lett 🤣
Kínzás ilyen rész után azt mondani, hogy nem lesz több, nagyon bízom benne, hog meggondoljátok magatokat, iszonyatosan szórakoztató sorozat :D
Sajnálom, hogy nem lesz még egy rész. De ha mégis, itt az én kedvencem!
Milyen volt Hiroshima az atomtámadás előtt?
Hirodimbesdombos!
Abba ne hagyjátok! Még több részt még többet😂😂😂
Miért nem látja Pál az erdőt?
-Mert Pálmafa
Mit csinálnak a várvédők ha unatkoznak?
-Elfoglalják magukat
Hogy hívják a szerelmes kerekeket?
-Kerékpár
Mi a különbség a tyúk és a nő között?
-Az hogy a tyúk 7 tojáson is megül, de a nő már 2-n is ugrál
-Mi az Informatikusok kedvenc édessége?
-A 3BIT
Karácsonyra egy 3. különkiadásos rész, ajándékba mehetne!!! :)
A Jézuska kőkemény, tömény szóvicceket hoz a fa alá? 🙂
Én nem tudom hányszor néztem már meg, de sírva röhögős mindahányszor.
Légyszike ennek mindenképp legyen folytatása.
Hatalmas 😁😂😂 dehogy elég ebből kell még bőven 😁😁😁😁❤️
Ebben a videóban vagy a vicceken röhögsz vagy azon hogy Balázs mennyire nevet! XD
Én csak a Kőműves Kelemenes viccen röhögtem, de nagyon. Látva Jani és Balázs elő reakcióját, majd Pisti reakcióját… kész… jót röhögtem!😊
Sajnálom, hogy nem lesz több. Nagyon fel dobtátok mindkét videóval a kedvemet.(amit amúgy elég nehéz és köszönöm nektek! )
Anyukám mesélt mindig vicceket és amióta ő nincs szinte csak a mémeket olvasgatom,nézegetek.
Minden jót!
Sziasztok
Pedig jó lenne ha még csinalnatok többet!!!! Ez nagyon király!!!!
Ezek olyan viccek, hogy 15 éve is már 20 évesek voltak. Mintha Pista és Jani soha nem hallottak volna még egy viccet se.
Ahoz kepest masfel millio a nezetaege 😅😊
Balázsnak milyen menő Lidl papucsa van :D Amúgy jó volt ez a rész. Jöhetnek a mémes videók :D
Lehetne egy 3. , befejező rész. Megadnátok egy email címet, ahová a nézők küldenék be a vicceiket és azokat ki bírja ki. Vagy ez is így működött? Ha igen, akkor bocsi, lemaradtam róla
Ezek a poénos, meg mémes videók a legjobbak!
Imádom a kamerát ami Balászt és Danit veszi :D
Én a matematikusosat úgy tudom, hogy miután elüti az autó, "már nem oszt, nem szoroz" :'D Én a betegágyat nyomom itthon, de ez sokat segített - nagyon jókat röhögtem, köszönöm! Gyógyít!!!!
Jót röhögtem, kösz! 🙂
Hu basszus... Ezt reggel az irodában néztem meg, kicsit túl sokat nevettem hangosan! :D Jók vagytok, Én nem hagynám itt abba :)
Jó lenne ha Balázs és Dani ezt folytatná :D
Tudom, hogy itt a faarc a lényeg, de nekem jobban tetszik, ha nevetésbe fullad az egész. Köszi, Balázs!
Mi volt a trójai falóban a hideg ellen? - Állófűtés
Tökre jó ötlet hogy mutattatok Balázst és Danit köszi nektek
Nem bántásból, de nem hiszem el, hogy kb a negyedét nem ismertétek, pedig kb egy korosztály vagyunk. Annyira régiek voltak már, hogy 20 éve is hallani lehetett felőlük.
Én 36 éves vagyok, ezek közül 1et ismertem, a csapatszellemest.
Nem tudom hány évesek a srácok, de biztos van vagy 10 év köztünk és még így is nagy részét hallottam már ezeknek. Persze attól még jónak tartom a videót és tudtam röhögni is olykor!
Anyámék nem viccelődős típusok. Nyomtam ezeket nekik. Vonyítottak :D Még ilyet... Annyira jó!!!! Igen Dani és Balázs is mindenképpen!!!
Kurva jó volt :D az első mondjuk többet röhögtem valamiért :) ! Egyébként a viccmesélés az az unalmas beszélgetés első jele
Hogy tévedt el a szőke nő a kórházban? Elküldték MR-re, de ő amarra ment el.
Szomorú, havonta egy ilyen részt el tudnék viselni
Phasmophobia mehetne még, jó cuccok vannak :D
Az egyik személyes kedvencem lemaradt, pedig arra megnéztem volna a reakciót. :) Amúgy jó lett!
Mit mond az udvarias terminátor?
Elnézést, hogy félbeszakítom. xD
Jöhetne még!!! Nagyon jók, és persze kelleneka vccek melóba 😂😂😂😂
Én emelném a tétet. Balázsnak kell minden viccet felolvasnia és mindnégyen kaptok pontot ha elröhögiktek magatokat. Úgy dönt, hogy ilyen leosztásban Dani elég jól bírná, derekasan küzdött a háttérben
Lehetne több is!nagyon jó szakadok rajtatok :D
Kell, hogy csináljátok még ilyen videót! Szétröhögtem magam! Királyak vagytok! Kukorica Jánoson én is felröhögtem! 😂
Kommentelők nagy része is ezt szeretné, ahogy olvasgattam! Megy a like!
Balázs elehet a pbe😂😂😂😂 ez a csávó tudja mi a vicces ez haláli volt 😂😂