Például mert mindeddig a diktatúra egy kollaboránsa, jól fizetett hivatalnoka volt. Erre most az állítólagos "nem-fideszesek" elkezdék követni... Nem kell becsületes, tisztességes ember vezető pozícióba, jó lesz a fidess meg az ex-fidess..
Vidéken más a helyzet. Ha mondasz 3 rossz mondatot, a teljes településen elvághatod vele a munkalehetőségedet. Aki nem nyilatkozik, az sem feltétlen utálja.
Gyűlölöm hogy az emberek szimplán kihúzzák magukat, hogy ők nem foglalkoznak politikával. És akkor mitől is várják a közéleti változásokat? Hogy olcsóbb legyen a kenyér vagy legyen sztk rendelés? Ez a hanyagság, ostobaság és apátia elképesztő.
Szerintem ők nem várnak ilyesmit. Nem valós opció a fejekben, hogy történhet máshogy a folyamatos csalódás és kilátástalanság miatt. A lényeg, hogy legyen tető a fejük felett és behűtött kőbányai a többi elérhetetlen vágynak tűnik emiatt megszavazzák azt, aki ezt biztosan hozza évek óta és nem kockáztatnak. Sajnos ennyire rossz a helyzet és a történelmünk.
Az sem jobb, hogy elképzelik magukról, hogy ők majd nagy választópolgárok, közben az egész mindössze egy színjáték.. tegyük hozzá. Végeredményben az sem jobb az apátiánál, amikor össze-vissza ikszelgetnek 4 évente.
Mordor b+......itt nem agymosás volt 14 évig, hanem lobotómia. A riport első részében a emberek szó szerint féltek, körülnéztek mielőtt válaszolni mertek.....ha majd egyszer lesz egy tökös főügyészünk, kezdjen felkészülni "emberkisérlet" témakörben.
@@xyrius ebben nem lennék biztos.A szomszéd Fideszes még megköpködki,ha a Magyar Péterrel szimpatizál.Tőlem is megkérdezték már miért vonultam el? Hát Tv2-t néztek! Egy igaz mondatot nem hallanak!
@@andrasulrich7243 Ez melyik alternatív valóságban történt meg? A vattacukrot szaró csillámpónisban? Mondjuk az tény, hogy én megijednék a riporternőtől, ha éjszaka egy sötét mellékutcában jönne velem szemben.
9 місяців тому+914
Azért ha csak ezt a videót nézzük, akkor jóval nagyobb sötétség volt néhány éve a kisebb településeken. Itt még vannak egész értelmes gondolatok.
Ebben igazad van, de akkor kifejezetten mélyszegénységben élő, legelmaradottabb falvakat választottak ki, ez meg egy random kiválasztott település volt.
9 місяців тому
@@Kwy829 Ez is igaz. Nagy szükség lenne nem csak BP-n hepajozni, mert így nem érik el a fideszes sötétség magját.
Mert nem ugyanarra a településre mentek vissza. Talán Fáj nevű falu volt az egyik ilyen ominózus hely. Oda kéne visszamenni és érdeklődni, úgy mérhető lenne, hogy ott mi változott. De gondolom nem sok. A helyi földesúr megmondja, hogy mit gondoljanak.
Orbán Viktor Miniszterelnök Úr a XXI. század költője: "Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon butÍ- tani!"' szerkesztés: szándékosak a nagybetűk :)
@@PuporkaFingi a népet meg folytonos harcra buzdítani , ez a majom legutóbb is azt volt képes nyilatkozni,h ilyenkor lőni kell ...merthogy olyan időket élünk
Viszont nagy érdeme hogy összegyüjtötte maga köré a sok semmire nem használható embert, akiket egy rendszerváltáskor már nem kell keresni hanem egy csomagban kell közmunkára küldeni a Hortobágyra. A siker egyik záloga eltávolitani őket még annak a közeléből is ahol a közpénzről csak beszélnek.
El tudom képzelni, hogy úgy értette, hogy _csak_ RTL-t néz, és minden ismerete onnan van. Én is őszintébben tudnám mondani, hogy jól informált véleményem van, ha a jelenleginél többféle forrásból szerezném be az információt.
Te szerencsétlen miért nyomjátok ezt az 1 bit-es dumát ? Ott is lehet mást nézni ! Sőt kistelepüléseken és még tanyán is létezik internet ! Ez az embereken múlik. Nekem van tanyán élő,ott gazdálkodó ismerősöm,aki soha nem néz M1-et,nem hallgat Kossuth rádiót. Nektek ez annyira bekattant,pedig abszolút nem igaz ! A XXI. században létezik ám már internet,ha még nem értesültél volna még. Ez az embereken múlik,hidd el nagyobb városokban és Budapesten is léteznek buta emberek és falvakban is okosak !
Van egy jó nagy réteg aki tanulni is utált, melózni sem szeret , de azt tudja, hogy az ilyen alakokat mint ő semmilyen kormány ki nem hozza abból a gödörből amiben van.
A totális bizalomvesztés általában a politikával szemben. A vidéki ember tartózkodása a politikától, és a pártállami időket idéző félelem az emberekben. Döbbenet!
Érdekes, az emberek elfutnak a kérdések elöl mint a kádár korszakban. A félelem még mindig bennük van. Nem ismerik a szólás szabadságot. Hát mondjuk egy fidesz polgármester vezete faluban nem is csoda.
A héten lakossági vízóra olvasáson voltunk, dél-baranyàban, annyira déli határmenti településen, hogy már sms-t kaptam a horvátoktól hogy üdvözöljük Horvátországban. Nem mondok település nevét, de annó itt léptek át a Magyar határt. Na szóval ilyen 2-300 fős falvak, dűledező vályogházak, nem sorolom a körülményeket. Egy-ket ember olyan rettegéssel jött ki a házból ahogy kiabáltunk befelé nekik. Jónapot vízóraolvasás. Magyarul szólitom, magyarul beszélek hozzá. Közben ő retteg, ki maga és mit akar? A házből szűrődik ki az üvöltő tv. Látszik az embereken hogy tele vannak félelemmel. Emelem le az akna fedelet, közben mögöttem áll, és meséli, hogy háboru lesz hová fogunk bújni? Jönnek a horvátoktól a migránsok. Nyugtatom ne féljen mama/ papa, nem jön ide a kutya se. Ezt plántálják beléjük 0-24 ben. Borzasztó nézni a butitast.
Én vidéken élek, igaz városban (Gyulán), egyáltalán nem ilyen mértékű a tudatlanság, sőt, egyre több ember szeme nyílik! Egyet értek azzal, vidékkel lehet csak nyerni, kell az országjárás! Én szavazatom a TISZA párté!
@@halmahalma1414 előbb vagy utóbb szembesülnek ezek az emberek is azzal a jelenséggel, hogy hazugságban élték az életüket. nehéz lesz elfogadni a saját alacsonyrendűségüket, ezért felelősöket fognak keresni. a felelősöket a saját hülyeségükre, nem Magyar Péter szolgáltatja, hanem azok, akik hazudtak nekik.... akiket jelenleg szaktekintélynek gondolnak. erre kell csak rámutatni... itt van pl ez a csaj aki végigment... nem tájékoztatta ezeket az embereket, ott hagyta őket abban a tudatban, ahogy vannak... ezt én bűncselekménynek tartom.
@@hugi27 Most ezen miért kellett megsértődni? Teljesen jogosan vetette fel a főhozzászóló a videót látván, hogy nehéz dolga lesz vidéken MP -nek. Miért sérti az önbecsülését az a szó, hogy vidék/vidéki? Ugyan mi ezzel a gond?
Valahol érthető, túl sok az input, tényleg nincs idő mindennel annyit foglalkozni, amennyit "kellene". Persze nem "kell", mert mindenki eldönti magának, mibe tol számottevő időt, és mibe nem. A gond ott kezdődik, hogy a tiktoknak nem célja röviden felvonultatni a valóban releváns tartalmak mindegyikét, hanem ahogy bármi másnál, előbb-utóbb a saját véleménybuborékába zárva fogyasztja az ember az értéktelen kis tartalmakat. Mentségére legyen mondva, hogy minimum induló projekteknél azért szép elérést generál a vélhető buborékokon kívüli tartalomfogyasztóknál is, de ez a tartalomfogyasztó szempontjából vajmi kevés. Ő eléldegél a dopaminadagjával, egyre kevesebb olyan tény kerül elé, ami felzaklatná. Hát igen, a kognitív disszonancia kellemetlen dolog, és valamiért az iskolarendszer nem szoktat rá senkit a sokkal nagyobb elégedettséget ígérő szembenézésre.
@@gergelykollar7833 És honnan is veszed, hogy én ezt így gondolom? Vagy a Te gondolkodásod végtelenül primitív, vagy automatikusan a másokét nézed annak. A helyedben egyikkel se dicsekednék...
a lakosság 30-40%-a nem szavaz. Lehet, ö is egy a sok közül. Bár ahogy kinéz a csaj, inkább az lehet a valóság, hogy a papa vagy a kanja megmondja Bözsikének, kire kell szavazni, oszt jól van.
Valahol olvastam egy tök jót, h egy regisztrációhoz kellene kötni a szavazást, és a regisztrációhoz egy rövid teszt legyen ami egy minimális tájékozottságot kivétel meg.
@@attilajozsefmolnar3069 Én meg olyat hogy akinek felsőfokú végzettsége van, legyen 3, kinek középfokú, annak 2 és a az alapfokú (vagy annyi se), csak egy szavazata......olvastam
Azért érezni, hogy a kis falvakban a kocsma az a hely, ahol az embereknek van fogalma az éppen folyó közügyekröl, politikáról. Mit gondoltok, miért lehetleníti el a regnáló hatalom ezen vendéglátó egységek működését?
Gyertek újra Csanytelekre amikor nem dolgozunk és nyilatkozunk mi fiatalok 😂😁 Igen is nagyon sokan tàmogatjuk Magyar Pétert a faluból is ezt elmondhatom, de nem az a réteg, aki az M1-en nem lát tovább!
Sajnos sok ember fél. Tisztán látszik. A legjobban attól, hogy a főnöke, vagy a polgi felismeri, aztán kirúgják a munkahelyéről a véleményéért. Hiába nem tehetnék meg, simán megteszik. Pereskedésre nem nagyon van pénzük, energiájuk. Magyarország népe erősen meg van félemlítve. Ez a hatalom a bántalmazó.
Úriembernek üzenném aki azt mondta "függetlennek lenni a legjobb". Az hogy politikailag függetlenek vagyunk az nem menti fel a felnőtt embert a felelősségei alól és szégyelje magát minden önmagát felnőttnek képzelő ember aki szerint közélettel nem fontos foglalkozni, és nem fontos néha néha önmagunk országa körül érdemben tájékozódni.Igen ez energiába időbe erőfeszítésbe kerülhet, de ne adassék már meg az a luxus elvileg civilizált emberekként, hogy úgy éljünk le egy életet mint a tyúkok az ólban-jóvanazúgy- minden úgy puffan ahogy esik elvén..Az ilyen nemtörődöm, jóuvanezígy emberek miatt lehet ezt a szerencsétlen országot fosztogatni bűntetlenül...
Szerintem ő a "semleges" szóra gondolt. Csak mikor az ember orra alá dugnak egy mikrofont, akkor nem mindig fogalmaz pontosan. Meg aztán sokra megy akár a semlegességével, akár a függetlenségével, ha valójában Orbánnak és hűbéreseinek dolgozik (nem akarom megsérteni a "jobbágy" szóval), akár tetszik neki, akár nem.
Nagyon agymosottak lehettek, ha az a hírcsatornák 24 órában adott változatos híreit nem gondoljátok valóságnak, de egy proli szinvonalú bulváradó katasztrófahíradóját tartjátok hiteles valóságképnek.
Egy ideje gondolkozom gerilla rádiótornyok építésérõl, elhelyezéséről. Elvben 500,mW a max legális sugárzási mennyiség, ezzel 2km et le lehet fedni. Kb 20k bol lehet kihozni egy olyan kütyüt ami ethernet/wifi bemenettel rendelkezik, és küldi az igét az éterbe. Falunként 1db kéne 1 vállalkozó ablakába.
Az, hogy egyszer lemegy az szinte semmit nem ér, mert a falu nagyrésze nem lesz ott, hiszen nem érdekli őket a politika. Akit érdekel, az meg már eleve tudja miről van szó. Itt olyan hálózatot kell kiépíteni, ami ott van mindenegyes faluban, hetilapot járatni minden egyes házba az országban, és a közmédiában is napi szinten jelen kellene lenni. Ehhez mérhetetlen sok pénz kell, ami senkinek nincs, csak a fidesznek. A közmédia pedig az egyik legerősebb tartópillére ennek a rezsimnek, nem fogják magukat tökön lőni azzal, hogy behívnak oda ellenvéleményt. Mindenkinek ki kell vennie a részét ebből a küzdelemből, vagy egyre nehezebb lesz az élet
@@GaryVR "vidékre azért mész LE, mert délebbre van" Egyfelől nem igaz: a következő 6 megye gyakorlatilag teljesen északabbra van Budapesttől: GyMS, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, BAZ, SzSzB. Itt kb. 2.4 millió ember él, a lakosság 26%-a Kettő: ha igaz is lenne földrajzilag, azaz Budapest mondjuk Tornanádaska helyén lenne, akkor is a le igekötőnek van egy pejoratív konnotációja, emiatt kerülendő. Lehet úgy hozzá állni, hogy "Nem kell ebbe belelátni semmit", csak akkor ne csodálkozzunk a vidék-Budapest szembeállítás sikerességén.
Ide juttatták az országot a narancsvidékesek, megfélemlített, önálló véleményüket felvállalni nem merő emberek. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol a politikusok rettegnek ha okuk van rá, mert rászolgáltak.
@denyiro Ez nem a "narancsvidékesek" eredménye, hanem a vörösöké. (Tudom, van átfedés, de az ebből a szempontból lényegtelen.) Az egykori szocialista blokk más országaiban is hasonlóan viselkednek.
Nem ismerik Magyar Pétert ! 🤣 Este, tusolás közben a nevét hallottam a csapból. Nem merik sokan a véleményüket felvállalni mivel nagyon sok munkáltató a FIDESZ támogatója és haszonélvezője.
Ömlött ránk minden létező csatornán a lejárató kampány. Sokmindent elhiszek, hogy ellenszenves, hogy nem érdekli, akármit. Egyet nem: hogy nem tudja hogy ki 😅
Ezzel fején találtad a szeget! Hány olyan sztorit lehet hallani, hogy a fidesz/NER körök erőszakkal bevásárolták magukat cégekbe, akik utána egyből állami/EU-s pályázaton pénzt kaptak, ezzel örökre tőlük függővé téve a teljes céget... Ez is színtiszta maffia módszer.
Sokan mondják,hogy nem politizálok egyáltalán, ekkor megkérdezném, akkor szavazni sem járt el? Vagy ha igen,akkor miért? Ez a videó volt nyolc perc,pedig ilyenből kellene több,és hosszabb. Így nem nehéz a Fidesz hatalma, az nem baj ha valaki rá szavaz,ha tudja miért. De itt olyan mértékű beszűkültség van a fejekben,hogy az elképesztő. Az,hogy nem politizálok,és biciklizek tovább,az is politizálás ,mert ha elmegy és tuadlanságból szavaz,ha meg nem megy el,mindkettő baj.
a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
Ez lenézés! Én meg életkorhoz, vagy befizetett adohoz, vagy ellátott gyerekek számához , vagy munkával letöltött évek számához, jotekonykodashoz, adakozáshoz, Vagy egy olyant például hogy az en szavazatom mennyive többet érjen mint ahány embernek adok munkát, megélhetést. Diplománkent mennyivel érjen többet annak a szavazata aki tanult?
Pontosan, minimum az érettségi! (nincs "joga" egy olyan embernek dönteni egy másik ember életéről-sorsáról aki: írni-olvasni, szöveg értés.... Nem tud!) Semmi lenézés, egyszerűen nem hoz egy olyan szintet ami az aktuális "súlyhoz" szükséges!
@@miklosfekete6289 Akkor viszonyitas keppen volt van olyan több diplomás kollégám, alkalmazottam Akiből hiányzott az erklolcs es a joszandek,jóindulat. És van olyan ön számára tanulatlan ismerősöm, akinél jozanabbul gondolkodó, joszandeku, becsületes embert nem ismerek. De megint leirom, annak aki három négy vagy több gyereket nevel, vagy több adót fizet, vagy több embernek ad munkát, megélhetést annak miért csak annyit ér a szavazata mint aki csak egyedül van , bár érettségizett , mondjuk ez manapság semmit nem jelent.ezt a szöveg értés butasagot meg El kéne engedni már. Biztos észre vette a mai fiatalok , a z generáció egészen más úton halad, Ha utanna keres hamar talál róla irodalmat.megváltozott a világ és az információk és az azok feldolgozásához való viszony. A tapasztalatom szerint pl.a mai gyerekek nem úgy olvasnak nem úgy szerzik, és nem is úgy értékelik a tudást és az információt mint a boomerek.
"egy igaz ember sosem tesz arra az asztalra amelyről evett" tehát akkor ha egy mafiatag elárulja a mafiát az baj mert legyen inkább hűséges és folytassa a szétlopásunkat ő is. Emberek... tudtok gondolkodni?
Ugyanez jutott az eszembe. A szolgáknak nincs erkölcsük, csak gazdájuk van, aki eteti. Gyakorlatilag az erősebb kutya elve. Ez a létezés inkább az állatokhoz áll közelebb, mint az emberhez. Bár, mint tudjuk a humánum valami liberális métely.
Ezt hallotta a propagandában. Ez megtetszett neki és ezt mondja. Nem kell ezt túlgondolni. Ő sem teszi. Mondjuk gyanítom sokan nem is tudnák túlgondolni. Feltennél neki egy kérdést valamelyik állítását cáfolandólag és amikor gondolkodni kellene a válaszon, inkább feladja vagy lök valami témához nem kapcsolódót.
Így van a kegyelt személynek hűsége és az Omerta köt mindenkit. Korrupt lelkű de lojális, azonban csak az utóbbi számít, micsoda értékrend. Hogy mersz szembemenni az elnyomókkal kiket és kikkel annyi éven át szolgáltál, maradtál volna egy közülük te áruló.
A megállított emberek 90%-a szavazni sem jár, merthogy "nem politizál" és életben tartották bennük a vélemény nyilvánítás miatti félelmet. Elnézést kérni azért mert az rtl-t nézi?! Bakker...
Ez egy jó nagy baromság. Egész egyszerűen vannak akik nem hisznek abban, hogy bármely politikus, vagy párt befolyásolná az ő helyzetét. Van akinél ez egy mély apátia, olyan minden mindegy, de van akinél éppen ez a szabadság, hiszen a szocban kötelező volt szavazni.
@@juditszakacs943 Pontosabban az elmúlt 30 év alatt levonható tényszerű, racionális következtetése az értelmes emberek számára nyilvánvalóvá teszi, hogy ezzel a szavazgatásos baromsággal sohasem lesz jobb. Hogy forduljon a kocka: azokkal a professzionális fogyasztókkal, adófizető hasznos 'rabszolgákkal' van társadalmi szinten probléma, akik résztvesznek a rendszer ilyen szintű működésében ahelyett, hogy valódi változást mozdítanának előre. Ez '89 óta igazolódik.. a szavazók állandóan hazaáruló képviselőket tartanak jól fizető pozíciókban, de soha nem volt valóban tisztességes, korrekt vezetés, mindig a maffiázás ment csak valakiknek kedveztek annyira, hogy eladják magukat kokain-keresztény szimpatizánsnak vagy ballib-náci szimpatizásnak.. : / De sohasem volt jó vagy igazságos, emberséges.. Na de majd a következő 60 évben ez egészen biztosan másképpen lesz, csak erősebben kell majd szavazni a bukott NER-esekre, orbán és gyurcsány klónokra. Tiszta logikus""" :'))
"A megállított emberek 90%-a szavazni sem jár, merthogy "nem politizál"" - A "nem politizálok" azt jelenti virágnyelven, hogy "nem nyilvánítok önálló véleményt politikai kérdésekben". Ettől még eljárhat szavazni. Sőt a falu urai ezt el is várják. Természetesen mindenki tudja, hova kell szavazni, megmondja a pap, a polgi, meg a döbrögi, aki a munkát meg a hitelt adja - ahogy ki is mondta valaki, ez egy "fideszes falu". Ide is bemásolom: azt kéne megérteni, hogy ezeket az embereket a rendszerváltás óta _minden_ kormány (és az ország mindenkori véleményformáló értelmisége) letojta. Egy ilyen kis településen egy, max pár erős ember / család vezet és kész. Orbán már a 2002-es vereség után elkezdte szervezni ezeknek a településeknek az elfoglalását. A helyi erős ember, aki a helyi vállalkozó, övé a legtöbb föld, a kocsma, a kisbolt, meg a pap, a polgármester, ezek hűek a Fideszhez, cserébe a ők és a falu kap pénzt. És ha nem hűek, ki lesznek csinálva, lecserélve, és a falu nem kap pénzt, amíg a Fidesz talál helyettük más hűséges helytartót. És találni fog úgyis. Ha holnap Orbán megbukik, és jönnek a kétfarkúak, és a parlamentben minden nap goapartik lesznek meg multikulti, ezeknek a falvaknak a lakói akkor is életük végéig ugyanazoknak az embereknek lesznek kiszolgáltatva. Csak max. már "függetlenek" lesznek vagy az új erővel paktálnak le. A falusiak viszont az egzisztenciájukat (meg a rokonaikét) kockáztatják, ha nem a helyi döbrögi akarata szerint beszélnek vagy szavaznak. Így hallgasd, amit mondanak, meg amit nem.
Az azért döbbenet amikor már 4 hónapja zajlanak tömegtüntetések, lemondások..... és egy fiatal nő, (nem egy elszigetelt idős néni) azt válaszolja: fogalma sincs mi történik ő semmiről nem hallott. Az kemény.........
Olyan hosszú ideje fék nélkül csúszik lefelé a pokol fenekére az ország, hogy NAGYON sokan vannak így! Inkább megpróbálják teljesen kizárni a teljes politikát az életükből, mert csak frusztráltak, mérgesek és elkeseredettek lesznek tőle. Szerintem teljesen érthető reakció.
Valóban döbbenet és szomorú de gondoljunk bele. Akit a politika nem érdekel, az a tik tik-on meg a facebook-on nem nagyon fut bele, nem kattint rá az ilyen hírekre. A baj az hogy nem kevés ilyen ember van és ők is szavaznak.
nemtudom hogy több pozitivat vagtak most bele vagy tenyleg több értelmes emberrel beszeltek de nekem ez most remenykeltöbb volt mint altalaban a videkre lemenös videok elötte
Én is így vagyok vele pont, de sajnos valószínűleg pár év leforgása alatt nem változik a mindset ennyi ember fejében. Szerintem csak egyszerűen a jó embereket kérdezték meg de nem gondolom hogy szándékosan tették. Random így alakult. Egy másik faluban, másik emberekkel ellentétes hangvételű összeállítást látnánk.
@@gnarroni Teljesen így van. Ez a pár ember nem egy jól felmért statisztika. Ha még kettőt-hármat leállítanak lehet teljesen más képet ad ez a kérdezés.
Megsúgom nem véletlen, hogy az oktatást a porosz utas rendszerben kell tartani, nem pedig egy gondolkodásra problémamegoldásra összpontosító irányba elvinni. Ez utóbbi veszélyes. A fidesznek nem érdeke kinevelni egy ilyen valós polgári réteget...
Minden nagyobb munkaadó cég fideszes,a barátaink jártak így egy kis faluban,oda mentek hozzá,hogy adja el a céget...nem akarom..mondta,na jó felelték, majd beszélünk máshogy is... Ahogy az 50 es években a TSZ beléptetés volt.... ismerjük módszert
Míg előre ment sz ország, a szellemi szint 200 évnyit esett vissza... Ez volt a Fidesz célja... A lakosság nagy része szerintem enyhén szellemi fogyi...
a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
Olvassa kommenteket mindenki szornyulkodik de talan ott a valasz: Ha az emberek elbujnak a politaka elol mert igy meg ugy, akkor MP tenyleg el kell mennie a kocsmaba es egy tablaval leulnie hogy: "Merj Kérdezni" és öszintén válaszolni az embereknek nem bonyolultabban mintha egy 5.essel beszélne. Nem lenézően, hanem egyszeru mondtatokkal.
@@T1g3rd4v1d Budapesten és "vidéken" is lehetnek tudatlan fiatalok, de nyilván a videó a "vidékről" szól. (annak is egy kicsiny szegletéből, természetesen általánosítani sehol nem lehet)
9:14 'leragadtam ott, hogy felmerül a családon belüli erőszak, és innentől kezdve én ilyen embert nem nézek' ... lehetséges, hogy Varga Judit Frizbi interjújából arra gondol, ahol V.J. azt állitja hogy pofon ütötte a férjét és kiabált a gyerekekkel?
@@andreahirtelen1486felmerült a családon belüli erőszak és ennyi elég. Hogy feltegye hogy Varga Judit igazságügyi miniszter miért írta alá a kegyelmet egy gyerekeket bántalmazó segítőjének? Miért nyilatkozta annak idején hogy a nők helyzete Magyarországon jó csak megy a felesleges hiszti.. Amikor nem ratifikálták az Isztambuli egyezmény t. Hogy addig a saját házasságukról pozitívan nyilatkozot, stb. Sajnos az embereknek eddig tart a gondolkodás. Hogy Varga Juditnak miért kellett lemondania, hogy mi volt a szerepe a völner ügyben. Stb. Pedig kisembereket lakoltatnak ki a nyereségből meg ezek luxusban fürdenek. Egyesek öngyilkosok lesznek ezeket meg menti a társasága. Szabad nekik ezt tenni. Fosztogatni és rabolni. Ez nem nemzeti nem szuverén. Ez nem jogállam. A Varga Juditnak azt kell elhitetni hogy annak idején azért mondta el a férjének ami elhangzik a felvételen mert a férje bántalmazta. S szabadulni akart. Mindent kitalálnak, hogy az ne tekintsük vallomásnak. Elítélik hogy hogy tehetett ilyet. Nagyobb bűn, mint amit a völner ügyben tudunk. Stb. Szemrebbenés nélkül hazudnak. Varga Judit is hogy például egy adott személyt sohasem látott, nem találkozott vele. Amíg előkerül egy fotó ahol együtt vannak. Stb.
@@DávidSzabó-c3h én komarom megyeben nagyvarosban lakom, de látom a közeli falvakban az idősek detto itt tartanak, vérre menő dolog lett ha te mast gondolsz es szidod a kúrmanyt ,sajat anyam ilyenkor hazugnak nevez ne hazudjak ez nem igaz csak az igaz amit ö hallott a m1 n ! mert a szomszed is ugyanazt hallotta. mi mar nem tudunk beszelgetni évek ota sajnos..le vannak szedalva gyogyszer fuggők ,M1 függök ,merevek, benne élnek a 80 as években,ott jo volt nekik oda huz vissza a szivuk nem birnak valtozni es valtoztatni ,borzalom .
Kiváló bizonyíték ez a videó, hogy, amíg a Kesma, az MTVA és a HirTv nem lángol, addig itt nem lesz semmi. MP-nek még két évig állnia kell a sarat a következő választásokig. Nagy tévedés, hogy ez a rendszer demokratikus eszközökkel leváltható.
Ha az ellenzéki pártok az emberek és az ország javára tudnának felmutatni valami alternatívát, akkor változás is lenne. Mondanivalója nincs senkinek, okéjó, tudjuk lopnak az orbánék, ezzel tisztában vagyunk, de mit csinálna jobban az ellenzék??? Na ez itt a baj, nem az zinternet hiánya meg csak a Kossuth rádió van vidéken szlogen baromság. A legtöbb falun is van kábetévé, zinternet, szóval baromság az, hogy az információ nem jut el, a baj azzal van, az ellenzéknek nincs információja arról, hogy a változást hogyan oldaná meg. Nem elég azzal vísítozni, hogy le kell váltani az orbánt, oké váltsunk le, de mire??? kire??? ez az érv nem program, mert ilyet én is tudok mondani, hogy az zorbánt le kell váltani, igen??? és utána..??? hogyan tovább??? Na ez itt a probléma...
És csodálkoznak, méltatlankodak vidéken, hogy ha "le vannak nézve".... Néhány kivételtől eltekintve a totális alul, és félretájékozottság a jellemző, nameg teljes érdektelenség. Ma a XXI. Században, amikor több nyelven, több ezer forrásból lehetne tájékozódni, tanulni, informálódni.... Borzalmas. Csak a tévé, csak a facebook... Az önálló gondolatok, kritikus gondolkodás teljes hiánya. Kb senkinek nincs saját véleménye, feltétel nélkül elfogadják azt, amit a tévében mond a propaganda, csak ne kelljen gondolkodni. A politika számukra valami idegen, unlmas dolog, ami túl bonyolult , nem kell vele foglalkozni, majd mások megmondják, mit kell csinálni. És akkor csodálkozunk, hogy Budapest , és néhány nagyváros kivételével tarol a fidesz ... Ez az ország elveszett. 😢
Vagy mindig ilyen volt és egyik kormánynak se volt érdeke a pozitív társadalmi tudatformálás, csak a meglévő kihasználása. Na jó Kövér Laca mindig hivatkozott erre, csak valószínűleg ő is az utobbit értette alatta.
Legalább így ön és a magához hasonlók okosnak gondolhatják magukat. Én zaklatásnak venném, ha így kérdeznének és biztos nem válaszolnék. Majd én eldöntöm, mikor és kinek mondom el a véleményemet.
@@bencevarga8182 Azért ilyen mértékben nem volt tolva a szoci propaganda, ennyi pénz ilyen formában, a párt és kormány kampányokat összemosva biztos nem ment bele. Viktornak meg nem valahogy lett kétharmada, hanem a vidéket megszólító polgári körökkel. Ezt sem lehet ma már megtenni, mert ha a polgári köröket el is felejtették kiépült egy masszív feudális urambátyám függési rendszer a helyi vezetőkkel és a felsőbekkel a vállalkozókon át egészen a legalsó közmunkás rétegig, Másrészt ott van a patronált média túlsúlya. Ebbe nagyon nehéz beleszuszakolni egy ellenzéki szereplőt vagy bármi közösségépíést. Azóta csak ezt kell fenntartani, kicsit buherálni a választási tövényeket és megvan a kétharmad.
@@ErSi-u4u 😃 Ja hogy a néni azt szokta meg hogy manipulatív, eldöntendő kérdésekre válaszol levélben... Köszönöm, hogy megerősíti a korábban leírtakat.
Nem is vártam mást 2 hónap után. Még most kezd el szerveződni az egész párt. Türelem. A legfontosabb a 2026-os választás. Persze lehet hamarabb eljön a döntés ideje.
Nem a bácsi józan paraszti eszével van a gond, hanem a te szövegértelmezési képességeddel. Az úriember csupán megállapította, hogy Csanytelek többségében fideszes szavazókkal bír, ezért ott fideszes politikusnak van esélye. Ő viszont személy szerint sem fideszes, sem más politikai megmozdulásokra nem megy el, ezért függetlennek gondolja magát.
bocs, de mi? a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
6:31 és 8:03 a fehér inges lány. Ott a pont. Egyik sem. Lelki rezisztencia kiépítése és elfordulás, csak így lehet ép elmével megúszni Mo.-t és a saját életünkre koncentrálni végre, abban fejlődni. Nem emlékszem olyanra, hogy egy politikus magyarország történelmében valaha megoldott volna fontos társadalmi kérdéseket, vagy változást hozott volna (max épített, mint Széchenyi, de ezen kívül semmi).
Pont azért nincs megoldás a fontos társadalmi kérdésekre, mert szerinted is ott a pont, hogy a politikától el kell fordulni. Ha a saját sorsod kapcsán nem mutatsz érdeklődést, nem csinálsz semmit, akkor az urak mindig el fognak nyomni és ki fognak semmizni.
Megsajnáltam szegényt. Tiktok-on informálódik, Orbánt gyűlöli és minden politikust letilt 😅 hát cicamica, akkor amig élsz, marad az amit gyűlölsz. A változásért tenni kell. Jó reggelt 🌷
@@balazsbe2834 Van megoldás a fontos társadalmi kérdésekre (legalábbis a negatívumok enyhítésére), csak az konkrétan és szó szerint minden esetben kívülről érkezik, a világ változásával. Magyar politikus csak alkalmazkodik ehhez és lefordítja a magyar viszonyokra. Önmagától semmit sem tesz, nem is tud és tehetsége sincs hozzá. Minden más csak locsogás. Ezért sokkal értékesebb a figyelmed annál, mintsem ilyen középszerre pazarolni. A teljes lelki rezisztencia kiépítése pedig előfeltétele a saját sikerednek az életben, legyen az nagy vagy apró cél. Tapasztalati tény, hogy azok a magyarok érnek el világszintű eredményeket, akik elfordultak lélekben ettől az egésztől és akár el is költöztek. De azok is a legboldogabbak, még ha csak egyszerű életet akarnak élni is.
Megsajnáltam szegényt 😢 tiktok-ról informálódik, Orbánt 'gyűlöli' és a politikusokat letiltja. Okos 😁 cicamica, a változásért tenni kell, vagy az egész életedet abban éled le amit gyűlölsz. Jó reggelt 🌷
Üzenném annak a felnőtt embernek, aki kérdezte: igen, gáz, hogy felelős, gondolkodó felnőttként nem vagy tisztában a politikai helyzettel, fogalmad sincs a szereplőkről, legfeljebb a tiktokon tájékozódsz, és így járogatsz szavazni. Nagyon gáz. Rettentően szégyellheti magát mindegyik.
féltem megnézni, mert túl sok a hülye az országban, de nem annyira vészes. szerintem van remény, de ehhez Péter egyedül kevés lesz. Mi is kellünk ahhoz, hogy változás legyen és "nem elég kommentelni meg lájkolni az áttöréshez", az biztos. Ha viszont meglesz az áttörés a választásokon, akkor az emberek tényleg tömegesen állnának át.. éppen azért, mert sokan birkák és az új erőhöz húznak, nem a vén zsírdisznóhoz, akinek már lefelé megy a pályája... Ki ismer MSZP-s embereket? Bukott a párt, most meg kb. mindenki letagadja, hogy valaha is rájuk szavazott. Ugyanez lesz a fidesszel is végül. A kérdés, hogy mennyi idő múlva. Remélem.. és teszek is azért, hogy ez ne 20-30 év múlva legyen csak.
2024-ben is még van olyan, aki azt mondja, hogy nem foglalkozik a politikával. Ez az ignorancia készít ki engem, de még az, sajnos az egész országot is.
5 percet politizálnak vidéken. Az értelmiségi bizonyítottan többet tud figyelni. Így tud lediplomázni. Ennyi a figyelmi képességük, aki többet beszél, annak esélye sincs.
Nem várhatjuk el , hogy mindenki politikailag képben legyen, de jogi ennyire nincs minimálisan sem meg a tudás, na...... az nagyon nagy baj. Látszik a hatalom miért a tudatlanság felé viszi az Országot. Szomorú volt nézni a riportot.
Bár nem reprezentatív volt a mintavétel, azért így is látszik, hogy digitalizáció, internet ide vagy oda, azért elég szépen kiütközik, hogy hol milyen minőségű, mennyire diverz információkhoz tudnak hozzájutni, és mennyire van meg az igény az emberekben a tájékozódáshoz. Minden egyes propagandára költött forint sokkal jobban hasznosul, minél kisebb, elzártabb településről van szó. Nem véletlen, hogy a jelenleg messze legnagyobb propagandaköltéssel rendelkező fidesz a legkisebb településeken tarol igazán.
Ezekben alegkiaebb falvakban eddig mindenki Fidesz szavazó volt. Most mindenki megvilágosodott. Azért csak nézzük meg varga Judit vagyony nyilatkotúzatát milyen jól kerfesett Magyar úr. Menyi lakás, nyararló stb. 3 gyerek Miért nem reklamált Magyar Péter mikor az első túlárazott szerződést aláírta, szó nélkül, mert persze neki is jól hozott a konyhára.
@@arnold19860318 itt a faluban elég sok diplomás ember van, de annál is több az, aki ha bezár a bolt, nem lesz éhes, mert a létfenntartésa biztosított. Akkor ki is a hülye? Az aki városban él szolgaként semmit sem tudva arról mihez kezd ha bezárnak vagy kiürülnek a multik, vagy az, aki pont leszarja, mert enni mindig lesz mit, emellett meg tud csinálni magának nagyjából mindent akár hulladékból, vagy sárból is. Tehát ha az emberi oldaláról vizsgáljuk a dolgot, a városiak legalább 90 százaléka sokkal hülyébb a falusitól még akkor is ha elméleti tudása van, mert a gyakorlat sokszor leszarja mit írnak a könyvek!!
Meg kell tanítani pár embert, hogyan kell használni a TV-távirányítót, hogy át tudjanak kapcsolni az M1-rôl. Szerintem ilyen szintû a probléma. Önkéntes kerestetik basic TV-, rádió-, telefonhasználati tréningekre
Az is érdekes, hogy nagy de kezelhető tömeg van. és nem okozn zavart a fidtyessznek, mint a diáktünzetések. Ahol többször is kellemetlen helyzetbe hozták a fidtyesszeseket és kicsit megingadta a mítoszt az 0rbánrendszer békés rendőri fellépéseivrl kapcsolatban.
Azért az eléggé furcsa,hogy a fiatalok között mekkora a sötétség. Számukra elérhető az okos eszközeiken minden infó. Azok az idősek akik csak m1-et látnak őket tudják befolyásolni könnyen.
jézusom mi ez, hogy a fiatalok főleg a tiktokról értesülnek a hírekről? atyaúristen, na nem minta USA-ba nem pont ez menne... megérett a világ a pusztulásra komolyan, ezekkel aztán csak hátra megyünk, de full gázzal, vissza a feudalizmusba. Aztán meg a csodálkozás van, ha a helyi földesúrnál csak az akkugyárba lehet dolgozni. HÁT TI CSINÁLJÁTOK BASZKI EZT A VILÁGOT MAGATOKNAK!!!
Érdekes tünete a propagandának, amikor duzzogva elvonulnak a mikrofontól. Csak azt tudják, hogy utálják, azt már nem, hogy miért.
Például mert mindeddig a diktatúra egy kollaboránsa, jól fizetett hivatalnoka volt.
Erre most az állítólagos "nem-fideszesek" elkezdék követni...
Nem kell becsületes, tisztességes ember vezető pozícióba, jó lesz a fidess meg az ex-fidess..
Topcomment 😢
Mert a tv megmondta...
Részben, mert nem mernek nyilatkozni
Vidéken más a helyzet. Ha mondasz 3 rossz mondatot, a teljes településen elvághatod vele a munkalehetőségedet. Aki nem nyilatkozik, az sem feltétlen utálja.
Gyűlölöm hogy az emberek szimplán kihúzzák magukat, hogy ők nem foglalkoznak politikával. És akkor mitől is várják a közéleti változásokat? Hogy olcsóbb legyen a kenyér vagy legyen sztk rendelés?
Ez a hanyagság, ostobaság és apátia elképesztő.
Szerintem ők nem várnak ilyesmit. Nem valós opció a fejekben, hogy történhet máshogy a folyamatos csalódás és kilátástalanság miatt. A lényeg, hogy legyen tető a fejük felett és behűtött kőbányai a többi elérhetetlen vágynak tűnik emiatt megszavazzák azt, aki ezt biztosan hozza évek óta és nem kockáztatnak. Sajnos ennyire rossz a helyzet és a történelmünk.
Egyetértek, de sajnos az emberek egy jó része ilyen egyszerű. Nem érti a világot és nem is akarja.
Egyetértek!
Az sem jobb, hogy elképzelik magukról, hogy ők majd nagy választópolgárok, közben az egész mindössze egy színjáték.. tegyük hozzá.
Végeredményben az sem jobb az apátiánál, amikor össze-vissza ikszelgetnek 4 évente.
... volt már olyan, hogy ajánlottál egy számodra izgalmas programot, de senkit nem érdekelt? lehet, hogy át kell értékeld a dolgot ilyenkor
Mordor b+......itt nem agymosás volt 14 évig, hanem lobotómia. A riport első részében a emberek szó szerint féltek, körülnéztek mielőtt válaszolni mertek.....ha majd egyszer lesz egy tökös főügyészünk, kezdjen felkészülni "emberkisérlet" témakörben.
eleve, tiktaktok-ról rájékozódni, mert 2 sor olvasás kimeríti az aznapi szellemi kapacitását...
Nem "féltek", te szerencsétlen, hanem zavarban voltak, mert értelemszerűen nem szoktak kamerának nyilatkozni.
@@xyrius Legalább a fele teleszart gatyával oldalgott el. A középkori jobbágyokban több gerinc volt.
@@xyrius ebben nem lennék biztos.A szomszéd Fideszes még megköpködki,ha a Magyar Péterrel szimpatizál.Tőlem is megkérdezték már miért vonultam el? Hát Tv2-t néztek! Egy igaz mondatot nem hallanak!
@@andrasulrich7243 Ez melyik alternatív valóságban történt meg? A vattacukrot szaró csillámpónisban? Mondjuk az tény, hogy én megijednék a riporternőtől, ha éjszaka egy sötét mellékutcában jönne velem szemben.
Azért ha csak ezt a videót nézzük, akkor jóval nagyobb sötétség volt néhány éve a kisebb településeken. Itt még vannak egész értelmes gondolatok.
Ebben igazad van, de akkor kifejezetten mélyszegénységben élő, legelmaradottabb falvakat választottak ki, ez meg egy random kiválasztott település volt.
@@Kwy829 Ez is igaz. Nagy szükség lenne nem csak BP-n hepajozni, mert így nem érik el a fideszes sötétség magját.
Igazad van, amelyik bevert egy-ket felest az mär pedzegeti az igazat.
háááááááááát
Mert nem ugyanarra a településre mentek vissza. Talán Fáj nevű falu volt az egyik ilyen ominózus hely. Oda kéne visszamenni és érdeklődni, úgy mérhető lenne, hogy ott mi változott. De gondolom nem sok. A helyi földesúr megmondja, hogy mit gondoljanak.
Hallgatva 1-2 "nyilatkozatot " már kezd derengeni miért beszél Viktor úgy ahogy....óvodás szinten a szavazóihoz.....😢
Orbán Viktor Miniszterelnök Úr a XXI. század költője:
"Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
butÍ-
tani!"'
szerkesztés: szándékosak a nagybetűk :)
Nekem is most ez jött le😮😮🤦♀️
@@PuporkaFingi a népet meg folytonos harcra buzdítani , ez a majom legutóbb is azt volt képes nyilatkozni,h ilyenkor lőni kell ...merthogy olyan időket élünk
A szöke csajszi nagyon jól latja a dolgokat!
Viszont nagy érdeme hogy összegyüjtötte maga köré a sok semmire nem használható embert, akiket egy rendszerváltáskor már nem kell keresni hanem egy csomagban kell közmunkára küldeni a Hortobágyra. A siker egyik záloga eltávolitani őket még annak a közeléből is ahol a közpénzről csak beszélnek.
Kis településeken M1, Kossuth rádió, ennyi. Ott csak az van + rettegve elnek. Ennyi. A néni bocsánatot kér, h rtl-t néz???
El tudom képzelni, hogy úgy értette, hogy _csak_ RTL-t néz, és minden ismerete onnan van. Én is őszintébben tudnám mondani, hogy jól informált véleményem van, ha a jelenleginél többféle forrásból szerezném be az információt.
Képzeld vidéken is van internet
Te szerencsétlen miért nyomjátok ezt az 1 bit-es dumát ? Ott is lehet mást nézni ! Sőt kistelepüléseken és még tanyán is létezik internet ! Ez az embereken múlik. Nekem van tanyán élő,ott gazdálkodó ismerősöm,aki soha nem néz M1-et,nem hallgat Kossuth rádiót. Nektek ez annyira bekattant,pedig abszolút nem igaz ! A XXI. században létezik ám már internet,ha még nem értesültél volna még. Ez az embereken múlik,hidd el nagyobb városokban és Budapesten is léteznek buta emberek és falvakban is okosak !
+ a megyei lapok, ami kesma tulajdon azaz azokban is az agymosás megy.
Aki akar, itt is informálódik. Az érdektelenség a nagyobb baj, mint a mrllékelt ábra mutatja.
aki a politikával nem foglalkozik, az a gazdasággal sem foglalkozik és aki a gazdasággal nem foglalkozik, azt nem érdekli a saját anyagi helyzete
Mennyire igaz!
gombák
Van egy jó nagy réteg aki tanulni is utált, melózni sem szeret , de azt tudja, hogy az ilyen alakokat mint ő semmilyen kormány ki nem hozza abból a gödörből amiben van.
Gondolom te ott voltál a debreceni gazdák mellett mikor kisajátìtották a földjeiket az akkugyáraknak.!!!
És stb megmozdulásokon!
@@CommonSenz bocs, de még a gombák is értelmesebbek, mint az itt látható jobbágyok.
A totális bizalomvesztés általában a politikával szemben. A vidéki ember tartózkodása a politikától, és a pártállami időket idéző félelem az emberekben. Döbbenet!
Mert, hogy pàrtàllami idoket èlunk ismèt.
@@123piramis Mondanám, hogy badummtss, de pont ez a baj, hogy mi, akik látjuk, vállat vonunk, aztán nyomjuk tovább.
De azért simán be fogja húzni az X-et a Fideszre választásokon (mert azt mondták neki, másképp még rosszabb lenne)
Érdekes, az emberek elfutnak a kérdések elöl mint a kádár korszakban. A félelem még mindig bennük van. Nem ismerik a szólás szabadságot. Hát mondjuk egy fidesz polgármester vezete faluban nem is csoda.
A riporternő olyan csúnya, hogy nem csodálom, hogy elhajtják. 😅
esetleg van fontosabb dolguk
Ismerik már az emberek hogy visszaélnek a nyilatkozatokkal egyik és másik oldal is...
Nem minden ember egyforma
Szerintem ennél kissé árnyaltabb a helyzet
Ez annyira elképesztő, hogy kilépsz egy Kecskemét, Pécs, Debrecen nagyságú városból és MINDEN megszűnik létezni Orbánon és Gyurcsányon kívül.
És ez baj?
@@istvan727ez az országon a legnagyobb baj. Gondolkodni gondolkodni
@@istvan727 Az a baj, hogy ezt kèrdezed.
A héten lakossági vízóra olvasáson voltunk, dél-baranyàban, annyira déli határmenti településen, hogy már sms-t kaptam a horvátoktól hogy üdvözöljük Horvátországban. Nem mondok település nevét, de annó itt léptek át a Magyar határt.
Na szóval ilyen 2-300 fős falvak, dűledező vályogházak, nem sorolom a körülményeket.
Egy-ket ember olyan rettegéssel jött ki a házból ahogy kiabáltunk befelé nekik. Jónapot vízóraolvasás. Magyarul szólitom, magyarul beszélek hozzá. Közben ő retteg, ki maga és mit akar? A házből szűrődik ki az üvöltő tv. Látszik az embereken hogy tele vannak félelemmel. Emelem le az akna fedelet, közben mögöttem áll, és meséli, hogy háboru lesz hová fogunk bújni? Jönnek a horvátoktól a migránsok.
Nyugtatom ne féljen mama/ papa, nem jön ide a kutya se.
Ezt plántálják beléjük 0-24 ben. Borzasztó nézni a butitast.
Bizony, bizony. E 2 ember nevét jól megjegyezték a választók. Azt mondták, soha többé kommunistát! Ferenchez pedig őket kötik.
Én vidéken élek, igaz városban (Gyulán), egyáltalán nem ilyen mértékű a tudatlanság, sőt, egyre több ember szeme nyílik! Egyet értek azzal, vidékkel lehet csak nyerni, kell az országjárás! Én szavazatom a TISZA párté!
+1 Gyula 😁
Egyébként mennyire durván látszik és szépen követhető sajnos, hogy a pici falutól a városig hogyan változik a tájékozottság..
+1 Gyula, de itt sose lesz nagyobb változás , a fidesz legbiztosabb szavazóbázisa van itt .. HAJRÁ TISZA
Gyulai voltam en is ❤
@@halmahalma1414 előbb vagy utóbb szembesülnek ezek az emberek is azzal a jelenséggel, hogy hazugságban élték az életüket. nehéz lesz elfogadni a saját alacsonyrendűségüket, ezért felelősöket fognak keresni. a felelősöket a saját hülyeségükre, nem Magyar Péter szolgáltatja, hanem azok, akik hazudtak nekik.... akiket jelenleg szaktekintélynek gondolnak. erre kell csak rámutatni... itt van pl ez a csaj aki végigment... nem tájékoztatta ezeket az embereket, ott hagyta őket abban a tudatban, ahogy vannak... ezt én bűncselekménynek tartom.
Gyula véletlenül sem nagyváros
"Odakint most szörnyek járnak"... a nagy sötétségben.
Ezzel pontosan mit akarsz mondani?
@@predator-1-11 Polt Pèter.
Nadrágszíjjal.
@@Arcturus08 Ez is a rogáni propaganda. Jól fizetnek? Lelkifurdalás sincs?
@@Arcturus08 Te nem hordasz?
MP-nek nem lesz 1szerű dolga a falukban...
Sehol sem lesz egyszerű dolga, tekintve az előéletét, meg a csoda Tisza pártot.
Ezt tudtuk eddig is...
Az itelkezes nagy Ur! De elarulom, On, a varosi, ugyanugy keletnek szamit nyugaton, mint a falusi… Es ezen semmi sem fog valtoztatni…
Szerintem Budapestet már megnyerte, mostmar csak a falvakat kéne jarnia
@@hugi27
Most ezen miért kellett megsértődni? Teljesen jogosan vetette fel a főhozzászóló a videót látván, hogy nehéz dolga lesz vidéken MP -nek. Miért sérti az önbecsülését az a szó, hogy vidék/vidéki? Ugyan mi ezzel a gond?
“A legjobb érv a demokrácia ellen egy 5 perces beszélgetés egy átlag szavazóval…”
[Churchill]
cuki, hogy egy tömeggyilkostól idézgetsz
Te kevered a szezont a fazonnal.@@hakedli
Aha. Tehát van az átlag szavazó, és még mi van? A "szuper" szavazó? Ő kire szavaz?
Szerencsére Magyarországon nem kell érvelni a nem létező demokrácia mellett.
Kedvenc mondásom...
Béla és Pista beszélget:
-Te Pista, szerinted mi a nagyobb probléma, a tudatlanság, vagy az érdektelenség?
-Nem tudom, de nem is érdekel. ;)
A részeg ember mindig igazat mond és sokkal bátrabb! NE FÉLJETEK!
Ami a legmegdöbbentőbb az 4:02-től a néni, aki kb. szabályosan félt, hogy kiderül az, hogy RTL Híradót néz. Pedig nem neki kellene félnie.
Csaucseszku világa 2024-ben Magyarországon.
Marha
@@GaborFarago-fp1ns össze fog omlani a szektád. Remélem fáj. :)
Csaunak is szép vége lett 😎
Nicolae Ceausescu. Ìgy kell leírni. Fogalmad nincs arról a világról, nulla. Majd ha már éhezel, megtanulod.
@@galantaithomas5540 szóval azt mondod, odatartunk, az általános éhezés következik a NER alatt.. Kószi, hogy megerösíteda félelmeinket.
Egyszerűen elborzaszt, mennyien "tájékozódnak" a TikTokból...
Engem a tévé is elborzaszt. Tudjuk az mit jelent. 😂
Mert a facebook vagy a TV sokkal jobb ugye?
Valahol érthető, túl sok az input, tényleg nincs idő mindennel annyit foglalkozni, amennyit "kellene". Persze nem "kell", mert mindenki eldönti magának, mibe tol számottevő időt, és mibe nem. A gond ott kezdődik, hogy a tiktoknak nem célja röviden felvonultatni a valóban releváns tartalmak mindegyikét, hanem ahogy bármi másnál, előbb-utóbb a saját véleménybuborékába zárva fogyasztja az ember az értéktelen kis tartalmakat. Mentségére legyen mondva, hogy minimum induló projekteknél azért szép elérést generál a vélhető buborékokon kívüli tartalomfogyasztóknál is, de ez a tartalomfogyasztó szempontjából vajmi kevés. Ő eléldegél a dopaminadagjával, egyre kevesebb olyan tény kerül elé, ami felzaklatná. Hát igen, a kognitív disszonancia kellemetlen dolog, és valamiért az iskolarendszer nem szoktat rá senkit a sokkal nagyobb elégedettséget ígérő szembenézésre.
Hát hitelesebb mint a Megafon, az tuti...
@@gergelykollar7833 És honnan is veszed, hogy én ezt így gondolom? Vagy a Te gondolkodásod végtelenül primitív, vagy automatikusan a másokét nézed annak. A helyedben egyikkel se dicsekednék...
Le a kalappal mindenki előtt, aki el merte mondani a véleményét! Az pedig hatalmas ötlet, hogy elmentetek, pont erre a két kistelepülésre!
1:32 Fogalma sincs KI AZ, de azért ez megy szavazni 4 évente. ( gondolom se tv, se internet , se rádio nincs nála )
a lakosság 30-40%-a nem szavaz. Lehet, ö is egy a sok közül. Bár ahogy kinéz a csaj, inkább az lehet a valóság, hogy a papa vagy a kanja megmondja Bözsikének, kire kell szavazni, oszt jól van.
Valahol olvastam egy tök jót, h egy regisztrációhoz kellene kötni a szavazást, és a regisztrációhoz egy rövid teszt legyen ami egy minimális tájékozottságot kivétel meg.
Lehet hogy tv és internet nincs, de krumpli még lehet 😂
@@attilajozsefmolnar3069 Én meg olyat hogy akinek felsőfokú végzettsége van, legyen 3, kinek középfokú, annak 2 és a az alapfokú (vagy annyi se), csak egy szavazata......olvastam
Ott a PONT!!!!!
Azért érezni, hogy a kis falvakban a kocsma az a hely, ahol az embereknek van fogalma az éppen folyó közügyekröl, politikáról. Mit gondoltok, miért lehetleníti el a regnáló hatalom ezen vendéglátó egységek működését?
Na éppen ezért.
Ezek az emberek nem tudatlanok hanem félnek.
Nyilván van köztük 1-2 agymosott de főbbképp félelmet látni a szemükben.
Gyertek újra Csanytelekre amikor nem dolgozunk és nyilatkozunk mi fiatalok 😂😁 Igen is nagyon sokan tàmogatjuk Magyar Pétert a faluból is ezt elmondhatom, de nem az a réteg, aki az M1-en nem lát tovább!
❤
❤❤
Jó ezt hallani!
Aki nem tud semmit, és nem is hajlandó utánanézni, azokat kérjétek meg, hogy szavazni se menjenek
Akkor feltétlen beszélgessetek az ismerősökkel
M1, megafon célba ért Csanyteleken 😂 milyen jól élnek ott az emberek
Sajnos sok ember fél. Tisztán látszik. A legjobban attól, hogy a főnöke, vagy a polgi felismeri, aztán kirúgják a munkahelyéről a véleményéért. Hiába nem tehetnék meg, simán megteszik. Pereskedésre nem nagyon van pénzük, energiájuk. Magyarország népe erősen meg van félemlítve. Ez a hatalom a bántalmazó.
Úriembernek üzenném aki azt mondta "függetlennek lenni a legjobb". Az hogy politikailag függetlenek vagyunk az nem menti fel a felnőtt embert a felelősségei alól és szégyelje magát minden önmagát felnőttnek képzelő ember aki szerint közélettel nem fontos foglalkozni, és nem fontos néha néha önmagunk országa körül érdemben tájékozódni.Igen ez energiába időbe erőfeszítésbe kerülhet, de ne adassék már meg az a luxus elvileg civilizált emberekként, hogy úgy éljünk le egy életet mint a tyúkok az ólban-jóvanazúgy- minden úgy puffan ahogy esik elvén..Az ilyen nemtörődöm, jóuvanezígy emberek miatt lehet ezt a szerencsétlen országot fosztogatni bűntetlenül...
Szerintem ő a "semleges" szóra gondolt. Csak mikor az ember orra alá dugnak egy mikrofont, akkor nem mindig fogalmaz pontosan. Meg aztán sokra megy akár a semlegességével, akár a függetlenségével, ha valójában Orbánnak és hűbéreseinek dolgozik (nem akarom megsérteni a "jobbágy" szóval), akár tetszik neki, akár nem.
Félve mondja a néni , hogy az RTL-t nézi. Kb. az egyetlen csatornát , aminek a híradóján keresztül még tájékozódhat a valóságról.
Egy Mónika show után nem gondoltad volna, hogy egyszer le fogod írni ezt a mondatot, igaz-e? 😁
ez komoly? 🤣
@@hakedli Az. Ez a valóság. A többi (M1, stb) 100%-ig propaganda adó, at mondják be rajta amit a rogán művek előállítanak.
Jól látszik,hogy egy megfélemlített nép 😢
Nagyon agymosottak lehettek, ha az a hírcsatornák 24 órában adott változatos híreit nem gondoljátok valóságnak, de egy proli szinvonalú bulváradó katasztrófahíradóját tartjátok hiteles valóságképnek.
Egy ideje gondolkozom gerilla rádiótornyok építésérõl, elhelyezéséről. Elvben 500,mW a max legális sugárzási mennyiség, ezzel 2km et le lehet fedni. Kb 20k bol lehet kihozni egy olyan kütyüt ami ethernet/wifi bemenettel rendelkezik, és küldi az igét az éterbe. Falunként 1db kéne 1 vállalkozó ablakába.
Péter el kell menni vidékre! Minél előbb sok helyre!
Az, hogy egyszer lemegy az szinte semmit nem ér, mert a falu nagyrésze nem lesz ott, hiszen nem érdekli őket a politika. Akit érdekel, az meg már eleve tudja miről van szó.
Itt olyan hálózatot kell kiépíteni, ami ott van mindenegyes faluban, hetilapot járatni minden egyes házba az országban, és a közmédiában is napi szinten jelen kellene lenni.
Ehhez mérhetetlen sok pénz kell, ami senkinek nincs, csak a fidesznek.
A közmédia pedig az egyik legerősebb tartópillére ennek a rezsimnek, nem fogják magukat tökön lőni azzal, hogy behívnak oda ellenvéleményt.
Mindenkinek ki kell vennie a részét ebből a küzdelemből, vagy egyre nehezebb lesz az élet
El kell menni! Nem le. Vidéki magyarok, ugyanúgy a polgártársaink. Egyenrangúak. Ugyan úgy fontos és várjuk támogatásukat az ország megreformáláshoz.
@@bencevarga8182Vidékre azért mész LE, mert délebbre van. Nem kell ebbe belelátni semmit
Javítva!
@@GaryVR "vidékre azért mész LE, mert délebbre van" Egyfelől nem igaz: a következő 6 megye gyakorlatilag teljesen északabbra van Budapesttől: GyMS, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, BAZ, SzSzB. Itt kb. 2.4 millió ember él, a lakosság 26%-a Kettő: ha igaz is lenne földrajzilag, azaz Budapest mondjuk Tornanádaska helyén lenne, akkor is a le igekötőnek van egy pejoratív konnotációja, emiatt kerülendő. Lehet úgy hozzá állni, hogy "Nem kell ebbe belelátni semmit", csak akkor ne csodálkozzunk a vidék-Budapest szembeállítás sikerességén.
PÉTER VELED VAGYUNK ❤❤ GYERE EL HOZZÁNK SOMODOR❤❤ BUKJON A FIDESZ HAJRÁ PÉTER ❤ ICA JOBBIK KONZERVATIVOK
Én úgy látom ha valaki orra alá mikrofont dugnak Magyarországon, az nem biztos hogy őszintén mer nyilatkozni.
Rémálom!!
Ide juttatták az országot a narancsvidékesek, megfélemlített, önálló véleményüket felvállalni nem merő emberek. Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol a politikusok rettegnek ha okuk van rá, mert rászolgáltak.
@denyiro
Ez nem a "narancsvidékesek" eredménye, hanem a vörösöké. (Tudom, van átfedés, de az ebből a szempontból lényegtelen.) Az egykori szocialista blokk más országaiban is hasonlóan viselkednek.
Faszság
Nem ismerik Magyar Pétert ! 🤣
Este, tusolás közben a nevét hallottam a csapból.
Nem merik sokan a véleményüket felvállalni mivel nagyon sok munkáltató a FIDESZ támogatója és haszonélvezője.
Ömlött ránk minden létező csatornán a lejárató kampány. Sokmindent elhiszek, hogy ellenszenves, hogy nem érdekli, akármit. Egyet nem: hogy nem tudja hogy ki 😅
Ez pontosan így van,a munkaadó mondja meg,kire kell szavazni
Ezzel fején találtad a szeget! Hány olyan sztorit lehet hallani, hogy a fidesz/NER körök erőszakkal bevásárolták magukat cégekbe, akik utána egyből állami/EU-s pályázaton pénzt kaptak, ezzel örökre tőlük függővé téve a teljes céget... Ez is színtiszta maffia módszer.
Hát igen ez elégszégyenletes ha így van,de valószínű ez van!
bukjon a Fidesz! hajrà Magyar Pèter
Vágysz a háborúba?
@@adavada5394 😂😂😂😂 Jaaaaaj, teeee!!
@@adavada5394Még hiszel a mesében?
@@adavada5394 te is csanyteleki vagy ? 😁
@@adavada5394A polgárháborúra igen
Sokan mondják,hogy nem politizálok egyáltalán, ekkor megkérdezném, akkor szavazni sem járt el? Vagy ha igen,akkor miért? Ez a videó volt nyolc perc,pedig ilyenből kellene több,és hosszabb. Így nem nehéz a Fidesz hatalma, az nem baj ha valaki rá szavaz,ha tudja miért. De itt olyan mértékű beszűkültség van a fejekben,hogy az elképesztő. Az,hogy nem politizálok,és biciklizek tovább,az is politizálás ,mert ha elmegy és tuadlanságból szavaz,ha meg nem megy el,mindkettő baj.
Aztán elmegy egy zsák krumpliért, behúzza az ikszet ahova mondják neki 😭 Na az a baj! De igazad van, a legostobábbak akik nem szavaznak.
Klasszik vidék: tudatlanság, apátia, félelem, kishitűség.
Kishitűségben egészen biztosan világelsők között vagyunk! Büszkék lehetünk rá. Ja, hogy az pont nem úgy működik...
a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
@@csabaszabo8624 mint mondottam volt: klasszik vidék. Szövegértés.
Kőkeményen változtatni kellene a választási törvényt! Minimum nyolc általánoshoz kötném!!!!😏
Ez lenézés!
Én meg életkorhoz, vagy befizetett adohoz, vagy ellátott gyerekek számához , vagy munkával letöltött évek számához, jotekonykodashoz, adakozáshoz,
Vagy egy olyant például hogy az en szavazatom mennyive többet érjen mint ahány embernek adok munkát, megélhetést.
Diplománkent mennyivel érjen többet annak a szavazata aki tanult?
Pontosan, minimum az érettségi! (nincs "joga" egy olyan embernek dönteni egy másik ember életéről-sorsáról aki: írni-olvasni, szöveg értés.... Nem tud!)
Semmi lenézés, egyszerűen nem hoz egy olyan szintet ami az aktuális "súlyhoz" szükséges!
Teljesen igaza van!
@@miklosfekete6289
Akkor viszonyitas keppen volt van olyan több diplomás kollégám, alkalmazottam
Akiből hiányzott az erklolcs es a joszandek,jóindulat.
És van olyan ön számára tanulatlan ismerősöm, akinél jozanabbul gondolkodó, joszandeku, becsületes embert nem ismerek.
De megint leirom, annak aki három négy vagy több gyereket nevel, vagy több adót fizet, vagy több embernek ad munkát, megélhetést annak miért csak annyit ér a szavazata mint aki csak egyedül van , bár érettségizett , mondjuk ez manapság semmit nem jelent.ezt a szöveg értés butasagot meg El kéne engedni már.
Biztos észre vette a mai fiatalok , a z generáció egészen más úton halad,
Ha utanna keres hamar talál róla irodalmat.megváltozott a világ és az információk és az azok feldolgozásához való viszony.
A tapasztalatom szerint pl.a mai gyerekek nem úgy olvasnak nem úgy szerzik, és nem is úgy értékelik a tudást és az információt mint a boomerek.
A Mi Hazánk Mozgalomnak ez benne van a programjában!
"egy igaz ember sosem tesz arra az asztalra amelyről evett" tehát akkor ha egy mafiatag elárulja a mafiát az baj mert legyen inkább hűséges és folytassa a szétlopásunkat ő is. Emberek... tudtok gondolkodni?
Ugyanez jutott az eszembe. A szolgáknak nincs erkölcsük, csak gazdájuk van, aki eteti. Gyakorlatilag az erősebb kutya elve. Ez a létezés inkább az állatokhoz áll közelebb, mint az emberhez. Bár, mint tudjuk a humánum valami liberális métely.
Ez így igaz 🎉
Ezt hallotta a propagandában. Ez megtetszett neki és ezt mondja. Nem kell ezt túlgondolni. Ő sem teszi. Mondjuk gyanítom sokan nem is tudnák túlgondolni. Feltennél neki egy kérdést valamelyik állítását cáfolandólag és amikor gondolkodni kellene a válaszon, inkább feladja vagy lök valami témához nem kapcsolódót.
Így van a kegyelt személynek hűsége és az Omerta köt mindenkit. Korrupt lelkű de lojális, azonban csak az utóbbi számít, micsoda értékrend. Hogy mersz szembemenni az elnyomókkal kiket és kikkel annyi éven át szolgáltál, maradtál volna egy közülük te áruló.
A megállított emberek 90%-a szavazni sem jár, merthogy "nem politizál" és életben tartották bennük a vélemény nyilvánítás miatti félelmet.
Elnézést kérni azért mert az rtl-t nézi?! Bakker...
Ez egy jó nagy baromság. Egész egyszerűen vannak akik nem hisznek abban, hogy bármely politikus, vagy párt befolyásolná az ő helyzetét. Van akinél ez egy mély apátia, olyan minden mindegy, de van akinél éppen ez a szabadság, hiszen a szocban kötelező volt szavazni.
@@juditszakacs943 köszönöm
@@juditszakacs943
Pontosabban az elmúlt 30 év alatt levonható tényszerű, racionális következtetése az értelmes emberek számára nyilvánvalóvá teszi, hogy ezzel a szavazgatásos baromsággal sohasem lesz jobb.
Hogy forduljon a kocka: azokkal a professzionális fogyasztókkal, adófizető hasznos 'rabszolgákkal' van társadalmi szinten probléma, akik résztvesznek a rendszer ilyen szintű működésében ahelyett, hogy valódi változást mozdítanának előre.
Ez '89 óta igazolódik.. a szavazók állandóan hazaáruló képviselőket tartanak jól fizető pozíciókban, de soha nem volt valóban tisztességes, korrekt vezetés, mindig a maffiázás ment csak valakiknek kedveztek annyira, hogy eladják magukat kokain-keresztény szimpatizánsnak vagy ballib-náci szimpatizásnak.. : /
De sohasem volt jó vagy igazságos, emberséges.. Na de majd a következő 60 évben ez egészen biztosan másképpen lesz, csak erősebben kell majd szavazni a bukott NER-esekre, orbán és gyurcsány klónokra. Tiszta logikus""" :'))
Dehogy nem járnak! A polgi meg a plébános vezeti a jelenléti ívet. Tiszta 50-es évek. Katasztrófa.
"A megállított emberek 90%-a szavazni sem jár, merthogy "nem politizál""
- A "nem politizálok" azt jelenti virágnyelven, hogy "nem nyilvánítok önálló véleményt politikai kérdésekben". Ettől még eljárhat szavazni. Sőt a falu urai ezt el is várják. Természetesen mindenki tudja, hova kell szavazni, megmondja a pap, a polgi, meg a döbrögi, aki a munkát meg a hitelt adja - ahogy ki is mondta valaki, ez egy "fideszes falu".
Ide is bemásolom: azt kéne megérteni, hogy ezeket az embereket a rendszerváltás óta _minden_ kormány (és az ország mindenkori véleményformáló értelmisége) letojta. Egy ilyen kis településen egy, max pár erős ember / család vezet és kész. Orbán már a 2002-es vereség után elkezdte szervezni ezeknek a településeknek az elfoglalását. A helyi erős ember, aki a helyi vállalkozó, övé a legtöbb föld, a kocsma, a kisbolt, meg a pap, a polgármester, ezek hűek a Fideszhez, cserébe a ők és a falu kap pénzt. És ha nem hűek, ki lesznek csinálva, lecserélve, és a falu nem kap pénzt, amíg a Fidesz talál helyettük más hűséges helytartót. És találni fog úgyis.
Ha holnap Orbán megbukik, és jönnek a kétfarkúak, és a parlamentben minden nap goapartik lesznek meg multikulti, ezeknek a falvaknak a lakói akkor is életük végéig ugyanazoknak az embereknek lesznek kiszolgáltatva. Csak max. már "függetlenek" lesznek vagy az új erővel paktálnak le. A falusiak viszont az egzisztenciájukat (meg a rokonaikét) kockáztatják, ha nem a helyi döbrögi akarata szerint beszélnek vagy szavaznak. Így hallgasd, amit mondanak, meg amit nem.
Te jó ég 😢
Nagyon jó ez videó! Gyönyörűen látszik, hogy Tóni propagandagépezete nagyon jól működik.
Itt a komment mezőben, meg hogy a 444 és társai propaganda gépzete is nagyon jól működik :D
@@Rapi0123456789 Teljesen mindegy. 😃 Itthon soha nem lesz független - objektív semmi. 😃
Az azért döbbenet amikor már 4 hónapja zajlanak tömegtüntetések, lemondások..... és egy fiatal nő, (nem egy elszigetelt idős néni) azt válaszolja: fogalma sincs mi történik ő semmiről nem hallott. Az kemény.........
Ezt ajánlották neki a munkahelyén 😢
Olyan hosszú ideje fék nélkül csúszik lefelé a pokol fenekére az ország, hogy NAGYON sokan vannak így! Inkább megpróbálják teljesen kizárni a teljes politikát az életükből, mert csak frusztráltak, mérgesek és elkeseredettek lesznek tőle. Szerintem teljesen érthető reakció.
Valóban döbbenet és szomorú de gondoljunk bele. Akit a politika nem érdekel, az a tik tik-on meg a facebook-on nem nagyon fut bele, nem kattint rá az ilyen hírekre. A baj az hogy nem kevés ilyen ember van és ők is szavaznak.
Muszáj neki ezt mondani,ha ( átmenetileg még) meg akarja tartani a munkáját.
Elkeseritő és mérhetetlenül szomorú az emberek és az ország állapota. A stílus ahogy beszélünk egymással..... hát sírnivaló 😢
Ilyenek a magyarok. Mindig is ilyenek voltak és mindig is ilyenek lesznek.
Szuper riport, jó a koncepció! Nagyon érdekes és látványos végigkövetni, hogy mennyivel tájékozottabbak az emberek egy nagyvárosban, mint a falvakban.
nemtudom hogy több pozitivat vagtak most bele vagy tenyleg több értelmes emberrel beszeltek de nekem ez most remenykeltöbb volt mint altalaban a videkre lemenös videok elötte
Én is így vagyok vele pont, de sajnos valószínűleg pár év leforgása alatt nem változik a mindset ennyi ember fejében. Szerintem csak egyszerűen a jó embereket kérdezték meg de nem gondolom hogy szándékosan tették. Random így alakult. Egy másik faluban, másik emberekkel ellentétes hangvételű összeállítást látnánk.
@@gnarroni Teljesen így van. Ez a pár ember nem egy jól felmért statisztika. Ha még kettőt-hármat leállítanak lehet teljesen más képet ad ez a kérdezés.
Setétség😢
Setétség??? Ballagj végig budapesten van ott setétség bőven barátom!!!
Megsúgom nem véletlen, hogy az oktatást a porosz utas rendszerben kell tartani, nem pedig egy gondolkodásra problémamegoldásra összpontosító irányba elvinni. Ez utóbbi veszélyes. A fidesznek nem érdeke kinevelni egy ilyen valós polgári réteget...
3:05 Mire gondolhatott a költő?
"Csanytelek egy fideszes falu. vs Igy ez a legjobb, amikor az ember független"
Állampárti és független szinte ugyanazt jelenti az állampárti képviselőktől kiszolgáltatott kistelepüléseken.
Minden nagyobb munkaadó cég fideszes,a barátaink jártak így egy kis faluban,oda mentek hozzá,hogy adja el a céget...nem akarom..mondta,na jó felelték, majd beszélünk máshogy is...
Ahogy az 50 es években a TSZ beléptetés volt.... ismerjük módszert
Míg előre ment sz ország, a szellemi szint 200 évnyit esett vissza... Ez volt a Fidesz célja... A lakosság nagy része szerintem enyhén szellemi fogyi...
a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
Olvassa kommenteket mindenki szornyulkodik de talan ott a valasz:
Ha az emberek elbujnak a politaka elol mert igy meg ugy, akkor MP tenyleg el kell mennie a kocsmaba es egy tablaval leulnie hogy: "Merj Kérdezni" és öszintén válaszolni az embereknek nem bonyolultabban mintha egy 5.essel beszélne. Nem lenézően, hanem egyszeru mondtatokkal.
Félelmetes, hogy fiatal emberek milyen tudatlanok.
*vidékieket akartál írni.
@@T1g3rd4v1d Budapesten és "vidéken" is lehetnek tudatlan fiatalok, de nyilván a videó a "vidékről" szól. (annak is egy kicsiny szegletéből, természetesen általánosítani sehol nem lehet)
9:14 'leragadtam ott, hogy felmerül a családon belüli erőszak, és innentől kezdve én ilyen embert nem nézek' ... lehetséges, hogy Varga Judit Frizbi interjújából arra gondol, ahol V.J. azt állitja hogy pofon ütötte a férjét és kiabált a gyerekekkel?
@@T1g3rd4v1dez valami felsőbbrendű szöveg?
@@andreahirtelen1486felmerült a családon belüli erőszak és ennyi elég. Hogy feltegye hogy Varga Judit igazságügyi miniszter miért írta alá a kegyelmet egy gyerekeket bántalmazó segítőjének? Miért nyilatkozta annak idején hogy a nők helyzete Magyarországon jó csak megy a felesleges hiszti.. Amikor nem ratifikálták az Isztambuli egyezmény t. Hogy addig a saját házasságukról pozitívan nyilatkozot, stb. Sajnos az embereknek eddig tart a gondolkodás. Hogy Varga Juditnak miért kellett lemondania, hogy mi volt a szerepe a völner ügyben. Stb. Pedig kisembereket lakoltatnak ki a nyereségből meg ezek luxusban fürdenek. Egyesek öngyilkosok lesznek ezeket meg menti a társasága. Szabad nekik ezt tenni. Fosztogatni és rabolni. Ez nem nemzeti nem szuverén. Ez nem jogállam. A Varga Juditnak azt kell elhitetni hogy annak idején azért mondta el a férjének ami elhangzik a felvételen mert a férje bántalmazta. S szabadulni akart. Mindent kitalálnak, hogy az ne tekintsük vallomásnak. Elítélik hogy hogy tehetett ilyet. Nagyobb bűn, mint amit a völner ügyben tudunk. Stb. Szemrebbenés nélkül hazudnak. Varga Judit is hogy például egy adott személyt sohasem látott, nem találkozott vele. Amíg előkerül egy fotó ahol együtt vannak. Stb.
Én az osztrák határtól pár percre lakom.....itt még ennél sötétebb emberek élnek..VAS Várh...megye❤
Jogos, Zala dettó elesett.
Győr-Moson-Sopron sem jobb :(
@@DávidSzabó-c3h én komarom megyeben nagyvarosban lakom, de látom a közeli falvakban az idősek detto itt tartanak, vérre menő dolog lett ha te mast gondolsz es szidod a kúrmanyt ,sajat anyam ilyenkor hazugnak nevez ne hazudjak ez nem igaz csak az igaz amit ö hallott a m1 n ! mert a szomszed is ugyanazt hallotta. mi mar nem tudunk beszelgetni évek ota sajnos..le vannak szedalva gyogyszer fuggők ,M1 függök ,merevek, benne élnek a 80 as években,ott jo volt nekik oda huz vissza a szivuk nem birnak valtozni es valtoztatni ,borzalom .
Kiváló bizonyíték ez a videó, hogy, amíg a Kesma, az MTVA és a HirTv nem lángol, addig itt nem lesz semmi. MP-nek még két évig állnia kell a sarat a következő választásokig. Nagy tévedés, hogy ez a rendszer demokratikus eszközökkel leváltható.
Pár emberre igen Jótékonyan borul rá a szellemi leárnyékoltság légmentesen záróbúrája
"Nem politizálok.." csak szavazok. Ideje lenne elgondolkodni az általános választójog megszüntetésén.
Fidesz szerintem már gondolkozik rajta…😅
Hát érthető 1 picit merre terelte a fidesz az embereket 😂 Van baj....
nem kevés...😢
Azt ott józan észnek hívják!Csak a birkákat terelik,és bégetnek.
Ha az ellenzéki pártok az emberek és az ország javára tudnának felmutatni valami alternatívát, akkor változás is lenne. Mondanivalója nincs senkinek, okéjó, tudjuk lopnak az orbánék, ezzel tisztában vagyunk, de mit csinálna jobban az ellenzék??? Na ez itt a baj, nem az zinternet hiánya meg csak a Kossuth rádió van vidéken szlogen baromság. A legtöbb falun is van kábetévé, zinternet, szóval baromság az, hogy az információ nem jut el, a baj azzal van, az ellenzéknek nincs információja arról, hogy a változást hogyan oldaná meg. Nem elég azzal vísítozni, hogy le kell váltani az orbánt, oké váltsunk le, de mire??? kire??? ez az érv nem program, mert ilyet én is tudok mondani, hogy az zorbánt le kell váltani, igen??? és utána..??? hogyan tovább??? Na ez itt a probléma...
@@Giovanni-fh6bw mint hallható volt egy két idősebbtől is
És csodálkoznak, méltatlankodak vidéken, hogy ha "le vannak nézve".... Néhány kivételtől eltekintve a totális alul, és félretájékozottság a jellemző, nameg teljes érdektelenség. Ma a XXI. Században, amikor több nyelven, több ezer forrásból lehetne tájékozódni, tanulni, informálódni.... Borzalmas. Csak a tévé, csak a facebook... Az önálló gondolatok, kritikus gondolkodás teljes hiánya. Kb senkinek nincs saját véleménye, feltétel nélkül elfogadják azt, amit a tévében mond a propaganda, csak ne kelljen gondolkodni.
A politika számukra valami idegen, unlmas dolog, ami túl bonyolult , nem kell vele foglalkozni, majd mások megmondják, mit kell csinálni.
És akkor csodálkozunk, hogy Budapest , és néhány nagyváros kivételével tarol a fidesz ... Ez az ország elveszett. 😢
Vagy mindig ilyen volt és egyik kormánynak se volt érdeke a pozitív társadalmi tudatformálás, csak a meglévő kihasználása. Na jó Kövér Laca mindig hivatkozott erre, csak valószínűleg ő is az utobbit értette alatta.
Lol hát, szerinted ez volt valaha jobb? 2010 előtt a szoci propagandát böfögték vissza. Aztán a Viktornak valahogy kétharmada lett.
Legalább így ön és a magához hasonlók okosnak gondolhatják magukat. Én zaklatásnak venném, ha így kérdeznének és biztos nem válaszolnék. Majd én eldöntöm, mikor és kinek mondom el a véleményemet.
@@bencevarga8182 Azért ilyen mértékben nem volt tolva a szoci propaganda, ennyi pénz ilyen formában, a párt és kormány kampányokat összemosva biztos nem ment bele. Viktornak meg nem valahogy lett kétharmada, hanem a vidéket megszólító polgári körökkel. Ezt sem lehet ma már megtenni, mert ha a polgári köröket el is felejtették kiépült egy masszív feudális urambátyám függési rendszer a helyi vezetőkkel és a felsőbekkel a vállalkozókon át egészen a legalsó közmunkás rétegig, Másrészt ott van a patronált média túlsúlya. Ebbe nagyon nehéz beleszuszakolni egy ellenzéki szereplőt vagy bármi közösségépíést. Azóta csak ezt kell fenntartani, kicsit buherálni a választási tövényeket és megvan a kétharmad.
@@ErSi-u4u
😃 Ja hogy a néni azt szokta meg hogy manipulatív, eldöntendő kérdésekre válaszol levélben...
Köszönöm, hogy megerősíti a korábban leírtakat.
Nem is vártam mást 2 hónap után. Még most kezd el szerveződni az egész párt. Türelem. A legfontosabb a 2026-os választás. Persze lehet hamarabb eljön a döntés ideje.
"Itt végülis Csanytelekhez fideszes való. [...] Így, ez a legjobb, az ember amikor független."
Köszönjük a mindennapi betevő józanparasztiésztet.
Nem a bácsi józan paraszti eszével van a gond, hanem a te szövegértelmezési képességeddel. Az úriember csupán megállapította, hogy Csanytelek többségében fideszes szavazókkal bír, ezért ott fideszes politikusnak van esélye. Ő viszont személy szerint sem fideszes, sem más politikai megmozdulásokra nem megy el, ezért függetlennek gondolja magát.
Istenem😢😢😢😢😢😢😢Nagyon nagy baj van Magyarországon........
Tudom, de elrejtik az Igém. Így picit nehezebb ez a játék. Már rég egy magasabb síkon lehetnénk.
bocs, de mi? a válaszadók többsége szerintem tájékozott és változást akar. Azt hiszed, hogy a világ többi országában 100%-ban agykutatók és értelmiségiek szólalnának meg egy 50- fős meritésből? Hidd el: éltem Romániában, Németországban, Olaszországban és sokat jártam UK-ben. A szinvonal máshol se jobb.
Félelmetes
A Magyar Emberek Változást akarnak amit a Magyar Pétertől Remélnek! Hajrá Magyar Péter!
"Én nem tudom a fiataloktól kérdezzék!"
Nagyon remélem h a szavazás napján is ehhez tartja majd magát mammer!!
Szomorú, hogy ilyen sok szegény ember van. Ha nincs mit enni, akkor kit érdekel a politika. KB.ennyi.
Ennyi sötét gondolkodást, jézusom mit tett a NER PROPAGANDA😡
A NET propaganda se sokkal jobb.
Előtte is ilyen volt.
Nem álltunk oda ellensúlynak, az igazat megvallva.
Mit tett a Gyurcsány, mit tett a propagandája? Nem is mertek kérdezni. Válaszolni pedig még annyira sem. Akkor hol éltél nyomorult?
Mert mivel másabb a főváros barátom?
Ébredezik a vidéki értelmiségi tömeg.Mindenki a maga szerencséjének a sírásója. A gyerekeké a jövő? Határ a kocsma !
Attól a nőtől amikor mondta, hogy nőbántalmaző és ez elrettenti, meg kellett volna kérdezni, hogy a pedofilíáról mi a véleménye.
+ hogy miért van meggyőződve a "nőbántalmazásról"?
fèlelem és sötètsèg uralkodik
6:31 és 8:03 a fehér inges lány. Ott a pont. Egyik sem. Lelki rezisztencia kiépítése és elfordulás, csak így lehet ép elmével megúszni Mo.-t és a saját életünkre koncentrálni végre, abban fejlődni. Nem emlékszem olyanra, hogy egy politikus magyarország történelmében valaha megoldott volna fontos társadalmi kérdéseket, vagy változást hozott volna (max épített, mint Széchenyi, de ezen kívül semmi).
Pont azért nincs megoldás a fontos társadalmi kérdésekre, mert szerinted is ott a pont, hogy a politikától el kell fordulni. Ha a saját sorsod kapcsán nem mutatsz érdeklődést, nem csinálsz semmit, akkor az urak mindig el fognak nyomni és ki fognak semmizni.
Megsajnáltam szegényt. Tiktok-on informálódik, Orbánt gyűlöli és minden politikust letilt 😅 hát cicamica, akkor amig élsz, marad az amit gyűlölsz. A változásért tenni kell. Jó reggelt 🌷
@@balazsbe2834 Van megoldás a fontos társadalmi kérdésekre (legalábbis a negatívumok enyhítésére), csak az konkrétan és szó szerint minden esetben kívülről érkezik, a világ változásával. Magyar politikus csak alkalmazkodik ehhez és lefordítja a magyar viszonyokra. Önmagától semmit sem tesz, nem is tud és tehetsége sincs hozzá. Minden más csak locsogás. Ezért sokkal értékesebb a figyelmed annál, mintsem ilyen középszerre pazarolni. A teljes lelki rezisztencia kiépítése pedig előfeltétele a saját sikerednek az életben, legyen az nagy vagy apró cél. Tapasztalati tény, hogy azok a magyarok érnek el világszintű eredményeket, akik elfordultak lélekben ettől az egésztől és akár el is költöztek. De azok is a legboldogabbak, még ha csak egyszerű életet akarnak élni is.
Megsajnáltam szegényt 😢 tiktok-ról informálódik, Orbánt 'gyűlöli' és a politikusokat letiltja. Okos 😁 cicamica, a változásért tenni kell, vagy az egész életedet abban éled le amit gyűlölsz. Jó reggelt 🌷
Üzenném annak a felnőtt embernek, aki kérdezte: igen, gáz, hogy felelős, gondolkodó felnőttként nem vagy tisztában a politikai helyzettel, fogalmad sincs a szereplőkről, legfeljebb a tiktokon tájékozódsz, és így járogatsz szavazni. Nagyon gáz. Rettentően szégyellheti magát mindegyik.
Ez a riport 40 éves? Hol találták?
féltem megnézni, mert túl sok a hülye az országban, de nem annyira vészes. szerintem van remény, de ehhez Péter egyedül kevés lesz. Mi is kellünk ahhoz, hogy változás legyen és "nem elég kommentelni meg lájkolni az áttöréshez", az biztos. Ha viszont meglesz az áttörés a választásokon, akkor az emberek tényleg tömegesen állnának át.. éppen azért, mert sokan birkák és az új erőhöz húznak, nem a vén zsírdisznóhoz, akinek már lefelé megy a pályája... Ki ismer MSZP-s embereket? Bukott a párt, most meg kb. mindenki letagadja, hogy valaha is rájuk szavazott. Ugyanez lesz a fidesszel is végül. A kérdés, hogy mennyi idő múlva. Remélem.. és teszek is azért, hogy ez ne 20-30 év múlva legyen csak.
Péterné is a Fidesztől élt évekig! Nem furcsa ez a parfordulás? Oda számunkra, ahol kajálunk?
Szarunk
Szerencsére te vagy a legokosabb! Biztos MSZP voksoló :)
2:33 kéthónapja ez folyik. A tizenégy éve tartó közpénzlopást viszont nem unja.
😂a lényeg H a sor folyjon
2024-ben is még van olyan, aki azt mondja, hogy nem foglalkozik a politikával.
Ez az ignorancia készít ki engem, de még az, sajnos az egész országot is.
2:59 nem is szimpatikus, mert ?erőszakos?, jobban szeretem, ha rafkós módon vernek át.
Úgy érzem, szerencsés döntés volt részemről, hogy nem nézek tévét .... te jó ég, ez elkeserítő :(
Mi az elkeseritő?
@@balazssolymos5739
Ezt kajak el kell magyarazni?
@@balazssolymos5739 nem hiszem, hogy magyarázni kell.. az abszolút tájékozatlanság, vagy az épp egyoldalú, hamis tájékozottság, az érdektelenség...
5 percet politizálnak vidéken. Az értelmiségi bizonyítottan többet tud figyelni. Így tud lediplomázni. Ennyi a figyelmi képességük, aki többet beszél, annak esélye sincs.
Magyar Péter pártjának a neve Tisztelet és Szabadság Párt (rövidítve: TISZA). Ezzel a párttal indul a Június 9-ei EP választáson.
Azért ez szomorú, vagy nem érdekli őket, vagy nem tájékozottak!!! Hogy mennek így szavazni!!! Azért szavaznak a fideszre!!! 😢
Nem várhatjuk el , hogy mindenki politikailag képben legyen, de jogi ennyire nincs minimálisan sem meg a tudás, na...... az nagyon nagy baj. Látszik a hatalom miért a tudatlanság felé viszi az Országot. Szomorú volt nézni a riportot.
Szomorú a vidéki tudatlanság és a tájékozatlanság. Ha nem csak a köztévé lenne bekötve mindenhova más lenne a helyzet.
Bár nem reprezentatív volt a mintavétel, azért így is látszik, hogy digitalizáció, internet ide vagy oda, azért elég szépen kiütközik, hogy hol milyen minőségű, mennyire diverz információkhoz tudnak hozzájutni, és mennyire van meg az igény az emberekben a tájékozódáshoz. Minden egyes propagandára költött forint sokkal jobban hasznosul, minél kisebb, elzártabb településről van szó. Nem véletlen, hogy a jelenleg messze legnagyobb propagandaköltéssel rendelkező fidesz a legkisebb településeken tarol igazán.
Remélem, a bácsinak nem olvadt el a jégkréme a végére. Magyar Péter helyében vennék neki egy újat.
a legújabb: világháború!Ezzel fenyegetik Őket,kicsordul a könnyem!
Ezekben alegkiaebb falvakban eddig mindenki Fidesz szavazó volt. Most mindenki megvilágosodott. Azért csak nézzük meg varga Judit vagyony nyilatkotúzatát milyen jól kerfesett Magyar úr. Menyi lakás, nyararló stb. 3 gyerek Miért nem reklamált Magyar Péter mikor az első túlárazott szerződést aláírta, szó nélkül, mert persze neki is jól hozott a konyhára.
Aki nem foglalkozik pollitikával, azzal a politika foglalkozik.
Dunántúli kisvárosban és környező falvakban is sokan támogatjuk! :)
Ahogy öreg Karak is mondta: A sötétség a legjobb barátod.
És vannak akik büszkén levoksolnak a DK-ra :D
A legjobb érv a demokrácia ellen egy 5 perces beszélgetés az átlag választópolgárral. - Winston Churchill
M1, HírTV és TikTok... agyhalál
Valahogy úgy. Siralmas.
Olyan sok a tudatlan ember😢😢😢
Nemhogy Rendszerváltás nem volt, itt a Sötét Középkor sem ért véget. Lassan pakolok..!
Faluban és városban is vannak hülyék. Igaz, városban azért még több!!
Falun viszont a nagy többség.
@@arnold19860318 itt a faluban elég sok diplomás ember van, de annál is több az, aki ha bezár a bolt, nem lesz éhes, mert a létfenntartésa biztosított. Akkor ki is a hülye? Az aki városban él szolgaként semmit sem tudva arról mihez kezd ha bezárnak vagy kiürülnek a multik, vagy az, aki pont leszarja, mert enni mindig lesz mit, emellett meg tud csinálni magának nagyjából mindent akár hulladékból, vagy sárból is. Tehát ha az emberi oldaláról vizsgáljuk a dolgot, a városiak legalább 90 százaléka sokkal hülyébb a falusitól még akkor is ha elméleti tudása van, mert a gyakorlat sokszor leszarja mit írnak a könyvek!!
Meg kell tanítani pár embert, hogyan kell használni a TV-távirányítót, hogy át tudjanak kapcsolni az M1-rôl. Szerintem ilyen szintû a probléma. Önkéntes kerestetik basic TV-, rádió-, telefonhasználati tréningekre
Az is érdekes, hogy nagy de kezelhető tömeg van.
és nem okozn zavart a fidtyessznek, mint a diáktünzetések. Ahol többször is kellemetlen helyzetbe hozták a fidtyesszeseket és kicsit megingadta a mítoszt az 0rbánrendszer békés rendőri fellépéseivrl kapcsolatban.
Azért az eléggé furcsa,hogy a fiatalok között mekkora a sötétség. Számukra elérhető az okos eszközeiken minden infó. Azok az idősek akik csak m1-et látnak őket tudják befolyásolni könnyen.
Remélem, hogy akinek halvány fogalma sincs a dolgokról, az nem megy el szavazni sem. Az ilyen nyilatkozattokból ordít, hogy mire épít a Fidesz.
Nettó Románi a a 80-as években :( Ugyanazt a kanyart futja OV, patikára ua-t
1:32 vele szívesen elbeszélgetnék a dolgokról. 🙂😃
jézusom mi ez, hogy a fiatalok főleg a tiktokról értesülnek a hírekről? atyaúristen, na nem minta USA-ba nem pont ez menne... megérett a világ a pusztulásra komolyan, ezekkel aztán csak hátra megyünk, de full gázzal, vissza a feudalizmusba. Aztán meg a csodálkozás van, ha a helyi földesúrnál csak az akkugyárba lehet dolgozni. HÁT TI CSINÁLJÁTOK BASZKI EZT A VILÁGOT MAGATOKNAK!!!
Az ugye megvan, a kis falvakban jellemző módon nem használnak internetet és az összes információ forrás az m1?
Az mennyivel jobb?