"Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek." ( Babits Mihály ) ❤
Talán még egy dal sem volt, ami ennyi érzelmet váltott volna ki belőlem, mint ez. Egyszerűen nem tudja eldönteni a testem, hogy mit érezzen mikor ezt hallgatom, annyira abszurd és csodás élmény. Viki hangja eleve olyan, mintha egy angyal lakna a torkában, de ez a dal a minden, ez tényleg egy műalkotás...
Jelenleg gyàszolom a meg sem született fiam vagy lànyom. Ez a dal segít. Nem vagyok hívő, mégis olyan, mintha àltala fohàszkodnék egy felsőbb valamihez, hogy végre túljussak a nehezén, és újra megerősödjek lelkileg. Köszönöm nektek!
Jézus: "Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm." Jn 16,7 A Szentlélek a Vigasztalóm!
Köszönöm, hogy Általatok 3 nap békétlenség után el tudok búcsúzni a szeretett Nagypapámtól. Azt hittem, hogy nem létezik emberfia, aki megérthet, de ma megkaptam ezt a dalt, és érzem, hogy nem vagyok egyedül. ❤️ Hála.🕊
English lyrics: Silence, silence is what I desire So that it would be audible The one who sends consolation to me Someone is calling Someone is waiting Someone is talking without a sound Silence, silence is what I ask for When the noise is hurtful and the light is too dark Someone is calling Someone is waiting Someone is talking without a sound Come, don't be afraid of tomorrow Although the night still threatens, dawn is close Come, don't be afraid of tomorrow Passion shall pass And common sense wins If dawn is close Let me hear the word, then The one that brings peace, the one that brings comfort And let me feel that there is still a way out And there is still hope
Kedvesek! Erről a dalról az jutott eszembe, ha egy ember nem tudja mit jelent a vallás, nem tudja mi fán terem a kereszténység, meghallgattatnám vele ezt, hogy "nekem ezt jelenteni hinni". Isten hordozzon titeket a tenyerén! ❤️
Csend, a csendre vágyom én, Hogy hallható legyen, Ki vigaszt küld felém Valaki hív, valaki vár, Valaki hang nélkül beszél Csend, a csendet kérem én, Ha bántó már a zaj, És túl sötét a fény Valaki hív, valaki vár, Valaki hang nélkül beszél Jöjj, a holnaptól ne félj, Bár fenyeget még az éj, De közel a hajnal Jöjj, a holnaptól ne félj, Majd csitul a szenvedély, És győz a józan ész, Ha közel a hajnal Hát engedd, hogy halljam a szót, A békéltetőt, a vigasztalót, És engedd, hogy érezzem én, Hogy van még kiút, és van még remény...
A lelkem bele borzong, akárhányszor hallgatom. Köszönöm. ❤
"Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek."
( Babits Mihály )
❤
❤❤❤❤
Ezt már láttam egy Zámbó Jimmy dal alatt is hivatkozásul.. :) És igaz is..csak ki dönti el ugye h mire..
@@jazzbluesface Zámbó Jimmy is gyönyörűen énekelt!
@@erikafodor9958 no ennyi.. Nincs több kérdésem 😀
Kedvenc idézetem!💯❤
A legjobb dal, nagyon szép és gyönyörű!💕🌺
Bő ötvenes varacskos disznó vagyok (kívülről 😅), de nagyon tetszik a gyönyörű tiszta hangod!
Talán még egy dal sem volt, ami ennyi érzelmet váltott volna ki belőlem, mint ez. Egyszerűen nem tudja eldönteni a testem, hogy mit érezzen mikor ezt hallgatom, annyira abszurd és csodás élmény. Viki hangja eleve olyan, mintha egy angyal lakna a torkában, de ez a dal a minden, ez tényleg egy műalkotás...
❤❤❤❤
Talán csak meg kéne találnod megad
Mi az énekkarosok ezt fogjuk énekelni az utolsó adventi gyertyagyújtásnál❤😍🔛🔝
Jelenleg gyàszolom a meg sem született fiam vagy lànyom. Ez a dal segít.
Nem vagyok hívő, mégis olyan, mintha àltala fohàszkodnék egy felsőbb valamihez, hogy végre túljussak a nehezén, és újra megerősödjek lelkileg.
Köszönöm nektek!
Kitartást és nagyon sok erőt kívánunk! 🤍
@margaretisland köszönöm szépen! ❤️
Jézus: "Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm." Jn 16,7
A Szentlélek a Vigasztalóm!
Most a legjobbkor találtam rá erre a dalra. ❤ Megállás nélkül hallgatom nagyon sokat segít nekem. 😢
,,ha bántó már a zaj
és túl sötét a fény"
köszönjük❤
Nagyon jó szám❤ Most pont én is csendre vágyom. Épp aktuálissá vált ez a zene. A sírás kerülget és a hideg ráz ki
Dani a legjobb dobos.Hehetetlen érzékkel festi bele az ütemét a dalaitokba.
ez az a dal amit akkor kapcsolok be amikor csak megnyugodni szeretnék..🤍 köszönöm nektek🤍
Fantasztikusan szép szám. A klip a végletekig leegyszerűsített, mégis mindent elmond.
Ijen szép kelemesen tiszta dalt mi igaz ritkanhalotam nagyon szeretem a zenéket mi lagy de szinte egem batoritana
Köszönöm, hogy Általatok 3 nap békétlenség után el tudok búcsúzni a szeretett Nagypapámtól. Azt hittem, hogy nem létezik emberfia, aki megérthet, de ma megkaptam ezt a dalt, és érzem, hogy nem vagyok egyedül. ❤️
Hála.🕊
Ölelésem Judit!
@@Angi2513 Nagyon szépen köszönöm! 🙏🏼✨😇Küldöm én is ✨
Amikor 3percig semmi másra nem gondolok,csak a zene és én💖megteremtettétek az én saját csendemet,koszonom❤️!
Egymás után 8x hallgattam meg. Gyönyörű! ❤️
Gyönyörű, nyugtató, letisztult, kifinomult, elképesztő. Mai napig óriási szeretettel hallgatom ezt a dalt !
Gyönyörű szép dal🎶🎤🎵! És Viki, gratulálunk a hangodhoz! És a szöveg is tökéletes!❤❤❤🥰💯💯💯😢
"Hát engedd, hogy halljam a Szót, a békéltetőt, a vigasztalót. És engedd hogy érezzem én, hogy van még kiút, hogy van még remény."
Gyönyörű.Az első hangtól kezdve végigsírtam.Nincs rá szó mennyire szép és jó ez a dal.,🙂
Nem zenei világom, de ez úgy megérintett hogy könnyes lett a szemem ,olyan szép! Rég érintett már meg dal így 🥲😍 köszönöm!
🤗
csodalatos dal, milyen simogato, nyugtato hangja van, imadom
Ez egy gyönyörü dal!És nagyon szép!Mindent amit kell úgy ad át hogy libabőr legyek!Nagyon szép
Ferenczi Kamilla szépen előadta!
Gratula ezért a szép dalért.
Imádom az egyszerűségét. Csodálatos. Ez nagyon jól sikerült
Lelkemig hatol ez a dal. ❤️
Nagyon szép ez a dal
A dal amire mindig repes a szívem, köszönöm Nektek, gyönyörű zene :)
A kobuciban hallgattalak benneteket, ott is olyan jó volt, mint itt❤
Napi szinten meghallgatom, egyszerűen megunhatatlan, gyönyörű.
Még mindig szerelmes vagyok beléd, Viki!
Huh, hát ezt már nem lehet szebben!
Csodásak vagytok!❤️
Viki nagyon szép hangod van!
Gyönyörű dal!Mindig megkönnyezem.
Gyönyörű a versed Julius, úgy versben, mint dalban! Szeretettel Gratulálok!
🌲💖Minden szó Mesés🍀🌹De az Élet is Mesés, csak merni kell elhinni, sok bajj nem lehet , csak valóban... hihetőbbé válik🌲💖🍀💖
Nagyon szép feldolgozás a Koncz Zsuzsa - Bródy János repertoárból.
English lyrics:
Silence, silence is what I desire
So that it would be audible
The one who sends consolation to me
Someone is calling
Someone is waiting
Someone is talking without a sound
Silence, silence is what I ask for
When the noise is hurtful and the light is too dark
Someone is calling
Someone is waiting
Someone is talking without a sound
Come, don't be afraid of tomorrow
Although the night still threatens, dawn is close
Come, don't be afraid of tomorrow
Passion shall pass
And common sense wins
If dawn is close
Let me hear the word, then
The one that brings peace, the one that brings comfort
And let me feel that there is still a way out
And there is still hope
Ez a dal nagyon szívbe markoló! Nagyon szép dal lett! ❤❤🙏❤
Végre egy igazán szép dal, igényes dalszöveggel. Köszönjük, Margaret Island!
Köszönjük a szerzőknek:
ua-cam.com/video/f_ie7RqOeOU/v-deo.html
Nem tudom szavakba önteni mit jelent ez a dal számomra!
Köszönöm!!!!!!
😭❤️
Szeretnék én is azzal amit csinálok ilyen sokat hozzáadni az emberek mindennapjaihoz mint ti!
üdv. - kedves dalocska, érzelmileg elsodorta bensőm,... - köszönöm!
további sok sikert!
üdv.
nem picit...tarolt
Ez de jól sikerült! Köszönet érte!
Egyszerűen mennyei ez a dal.
Gyönyörű szám lett egyszerűen imádom köszönöm hogy fell tetétek
❤️ Kedvenc lassú dalom! Köszönöm
csendes :)))
Nagy kedvenc ❤️ Ezzel kezdem minden napomat. Köszönöm.
Az egyik kedvencem❤❤❤❤❤
Gyonyoru zene, gyonyoru no. Hajra, Viki!
Olyan csodás, mint Ti!❤️
Ismét egy fantasztikus dal Tőletek!! Köszönjük❤
Majdnem tőlük:
ua-cam.com/video/f_ie7RqOeOU/v-deo.html
Gyönyörű.dal.!
😪
Nagyon gyönyörű tetszik nagyon a szöveg és jó a hangja !
Csodálatos! Megnyugvást hoz a dal és az érzéki profi elöadásimod!
Imádom ezt a dalt,az ő előadásukban! Az a hang! Drága anyukám temetésén ez a dal szólt.😟
Beautiful music 💕 greetings from Germany
Az eddigi legjobb
Gyönyörű zene !!! !
Nagyon jó lett, mint mindig! ❤❤ Nagyon megnyugtat!
Nagyon jó lett,nagyon imádom az összes zenéteket❤😍
Majdnem az övék:
ua-cam.com/video/f_ie7RqOeOU/v-deo.html
Gyönyörű!
Én elsirtam magam ❤️
Csodás
Csodaszép ! Végre egy olyan dal került a felkapottak közé ami rá is szolgált ! ☺♥
Kedvesek! Erről a dalról az jutott eszembe, ha egy ember nem tudja mit jelent a vallás, nem tudja mi fán terem a kereszténység, meghallgattatnám vele ezt, hogy "nekem ezt jelenteni hinni". Isten hordozzon titeket a tenyerén! ❤️
Csend, a csendre vágyom én,
Hogy hallható legyen,
Ki vigaszt küld felém
Valaki hív, valaki vár,
Valaki hang nélkül beszél
Csend, a csendet kérem én,
Ha bántó már a zaj,
És túl sötét a fény
Valaki hív, valaki vár,
Valaki hang nélkül beszél
Jöjj, a holnaptól ne félj,
Bár fenyeget még az éj,
De közel a hajnal
Jöjj, a holnaptól ne félj,
Majd csitul a szenvedély,
És győz a józan ész,
Ha közel a hajnal
Hát engedd, hogy halljam a szót,
A békéltetőt, a vigasztalót,
És engedd, hogy érezzem én,
Hogy van még kiút, és van még remény...
Kedvenc. Nagyon megnyugtató! Köszi!!!😍
Imadom
Gyönyörűen énekelsz !!!!!!!!!!!!!!!!!!
Imádlak titeket
És a zenéiteket
Annyira szeretem❤️
Gyönyörű 💗💗💗. Pont ezt érzem át. ❤️
Gyönyörű dal!!!
ez a hang... :O számról számra megunhatatlan!
Gyönyörű a hangod! Egy MKG-s diák 😁
Nagyon szép...
Imádom ❤️
Bige like,szívet melengítő..😍😍
Születésnapomra, nagyon jó ... Köszönöm szépen :)
Gyönyörű ❤
Csodálatos hangod van.
Annyira szép és tiszta hangod van.
Imádlak titeket.Nagyon jok vagytok.
Csak így tovább🥰❤
Atyaég. Se nem szép se nem tiszta az egész orrhangú, meg hamis. Jó sok botfülű van itt
Imádom🥺😍❤️
Csodálatos 😍 kedvenc dalom
Gyönyörű dal, de nálatok nem szebb :)
Gyönyörű! ❤️❤️
Nagyon szép dal!
Egyszerűen szép... :)
Egyszerűségében nagyszerű.
De szép! Köszönjük!
Gyönyörü dal,csodálatos előadásban,gratulálok.
Imádom..lelkemig hatol......miért csordul könnycsepp az arcomon?🙏🙏💖💖💖
Csodálatosak vagytok ❤️
Imádom!❤
Ez a hang.. emberfeletti 🥰❤️
Gyönyörű lett 🥰
Nagyon csodaszép 😍😍😍😍
Gyönyörű
Ja! Van kiút, tegnap láttam! :) (zseniális zeneszám )
Gyönyörű!! A klip is!
Csodálatos. 🧡
Azta 😍 csodàlatos. Ez a hang 😍😳 Ùristen.