@@vilagistene2939 véletlenszerű emberek halála, az aztán a tett, nem beszélve a megnyomorodottakról. 8x-os életfogytot nem osztogatnak jótevőknek, ahhoz drága a börtön.
Sajnos, nem Istenre hallgatott, aki a szeretetet sugallta, hanem a sátánra hallgatott, aki azt súgta neki, hogy robbantsd fel azt az embert! Én most olvasom a kiáltványát és sok mindennel nem értek egyet vele.
Az emberi faj, mint megtestesült és önálló szellem nélküli biológikum, vagyis egy programozott mátrix elem, katasztrófa a kozmikus világrendben. OKAY The human race, as an embodied biological entity, i.e. a programmed matrix element, is a disaster in the cosmic world order.
Nem értek a módszereivel teljesen egyet, de a kiáltványában nagyon sok igazság található. Amikor elegem van a társadalomból előveszem néha és jó érzéssel tölt el, hogy rájövök hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Meghallgattam a kiáltványát (fenn van YT-on angolul) és szerintem az ember és a technológia viszonya legalább annyira foglalkoztatta mint a környezet. Az a hátborzongató egyébként az írásában hogy nehéz vitatkozni a diagnózissal amit felállított a mai problémákról évtizedekkel(!) ezelõtt, viszont az õ "megoldása" persze abszolút vállalhatatlan.
Nekem több filmes főgonosz tudós is eszembe jut rola pl a Kings man és a Inferno c.filmekből. Csak mint a filmekben levő karkatereknek neki is rossz volt a megközelítése.
Előre látta, hogy mi fog törtènni! Mondhatni, hogy a cèljai nemesek voltak csak a megvalòsìtàs siklott fèlre. Kèszült ròla egy 8 rèszes minisorozat is, az is nagyon rèszletesen elemzi.. Ez a videò is nagyon jò lett!👍
Véleményem szerint nem a dohányzás a legkárosabb az egészségre , leginkább egy rátesz egy lapáttal kategória. A stressz a legnagyobb probléma forrás, hogy kihajtjuk magunkat azért, hogy a gazdagoknak mégjobb legyen. A vágyakozás és menni előre , közben a cégek röhögnek a markukba, a politikusok szintén, valamint az olyan emberek akik a társadalmon szempontjából haszontalan “munkákért” nagy pénzeket szakítanak. Az internetes live-ok, onlyfans, saját fingját áruló barmok, zenészek , focisták stb. Miért kapnak akkora pénzeket, miért nincs értékelve a kétkezi munka, aki esőben , hóban, fagyban megy és csinálja és azon stresszel mit fog enni . Igazságos ez ? Olyan emberek akik dalban leírják mennyire csórók és nép meg sajnálva őket felsegíti, majd a drog, fű és mennyi pénzem és kurvám van számokon kívül mást nem hallunk.
Sajnos teljesen igazad van,baj van az emberiség fejében olyan dolgok az értékesek amik valójában értéktelenek.Amúgy lehetne még beszélni erről a témáról mert hatalmas.Különben keményen mossák is az emberek agyát mindennel is média sajnos az internet is amilyen hasznos sokszor jobban haszontalan vagy káros az emberekre sőt a modern technológia még jó is lenne ha jól és jóra használnák de sajnos nem í
Nem bizonyitja, csak azt, hogy nem zsenik, hanem kapzsi szarok iranyitjak a vilagot es megvetjuk azt aki ez ellen fellép akár eröszakosan. Egy "artatlan" ember sem volt az aldozata.
@@robertjakso9867 Ez így van, általában azok a magas intelligenciával rendelkezők kattannak be akiknek nehéz a beilleszkedés és a szocializálódás ezért magányosak, csak pont a magas intelligenciájuk az ami ennek az útjába áll mert minél okosabb valaki a környezetében lévőket annál hülyébbnek látja és így a két fél közt túl nagy a szakadék hogy megértsék egymást. Minél magasabb intelligenciával rendelkezik valaki annál nagyobb hangsúlyt kell fektetni bele hogy gyerekkorától kezdve segítsenek neki a felnőttek szocializálódni és beilleszkedni, de azzal hogy zseninek hívják és különbözően bánnak vele mint a többi emberrel azzal pont csak azt érik el hogy még inkább úgy érzi ő más mint a többi ember. Amúgy meg a csávó nem volt akkora zseni hiszen bele egyezett hogy kísérletezzenek rajta. Már korábban is volt hogy kísérleti alanyok még ha tudták is hogy az csak egy kísérlet és nem azért csinálják hogy nekik ártsanak a kísérletek után lettek lelki betegek. Az agyban ugyanazt a részt aktivizálja egy inger akár kísérlet keretében akár azon kívül történik az adott esemény szóval a fájdalom legyen fizikai vagy érzelmi az valós. Persze akkor még lehetett ilyen beteg kísérleteket végezni mert ezeket még akkor nem tudták.
Szerintem nagyobb kár hogy lekapcsolták mint amit tett szerintem is vissza kell bontani a mai rendszert és egy fenntartható technológiai szinten tartani. Ezekzzel persze velejárói a kapitalizmus lebontása nyilván bizonyos esetekben erőszakkal is. Köszönöm, hogy megmutattad ennek az embernek a munkásságát a kiáltványát pedig elolvasom.
Hat te is menj plusszban orvoshoz is idoben!!amugy az amcsi iskolak sokkal gyengebbek az europaiaknal, ezt latni amerika nyomulasan is, megneznem azt az IQ-t!!!!
Oh kedvesem, @Mátyás Hadobás, mégis, hogy lett volna igaza, el vagy te tévedve? Ártott másoknak, érted? Nem lényeges, hogy miben volt igaza, másoknak ártott, így hát ő a hibás, hogyan árthatsz mégis valakinek, akit nem ismersz? Helena Vasova, veled pedig egyet értek.
@@monetalimonolistothlaszlo8996 nevez meg 1 kurva embert Jézuson kívül a történelemben aki nem ártott másoknak. Még a bibliában a kiválasztott népnek is embereket kellet ölniük az igazukért
Mélyen elgondolkodtató az, hogy többszörös életfogytiglant kapott pedig igazából nem nevezhető sorozatgyilkosnak mivel nem élvezetből, vadászatból, szexuális késztetés stb miatt ölt és nem is volt kifejezetten célcsoportja. Figyelmet akart valaminek amit rendkívül fontosnak tartott és meglátott mindent amit az emberiség többsége nem mert az agyi kapacitásuk majd hogy nem a nullával egyenlő és dollárjelekkel frankón befolyásolhatóak. Nem mondom, hogy morálisan nem elítélendőek a tettei, de végül még is igaza lett és ezt még mindig nagyon sok ember nem látja be vagy nem is akarja hiszen a saját kényelem mindennél fontosabbá vált. A világ egyre képmutatóbb, ostobább és önzőbb, ő pedig ott fog meghalni a börtönben mert radikális gondolkodó. Közben hány valódi elmebeteg, gonosz gyilkos és erőszaktevő kap jóval enyhébb büntetést? A mérleg azért igen csak billeg valljuk be....
Hany ember elete megy tonkre az erdoirtas miatt? Tenyleg kizarta a technologia az embereket a termeszettol es egymastol is. Utolag o lett az okos. Most a globalis felmelegedest mantrazzak, ha akkor csak reszben meghallgtjak es figyelembe veszik ma nem lenne ez a problema vagy kisebb lenne es ez a problema miatt hany embar hal meg? Azert ez elgondolkodtato.
Multicegek vezetoinek donteseinek sorozata ez a folyamat, de lehet maga az ember ilyen mert fent tartja. Mindenkit csak a maga kenyelme, penze erdekel. Robbangathatok, mi valtozik? Ezt egy zseni is meglathatta volna.
@@user-ud2oo8wc3l : A Földet a sátán vezeti, azért ilyen. Ő ezt érezte, értette, hogy ez nem jó, ez a szakadékba visz. Viszont a megoldása szintén sátáni. A sátán ellen nem lehet sátáni eszközökkel: bombával harcolni, mert úgy mindig a sátán fog nyerni. Jézus megmutatta, hogy egyedül a szeretet útja az üdvözítő, a többi tévút. 167- es IQ - val erre nem jött rá, mivel sajnos a magas intelligencia ahrimáni (azaz sátáni) rész bennünk. A tudomány is a sátán kiszolgálója, és az egész világon a tudomány az Isten, na meg a pénz, amely szintén a sátán eszközei. A matematika professzor nem a jó utat választotta, amely az Isten országába vitte volna, hanem a sátáni utat választotta, a robbantást, az ölést, amely az 1. szférába vitte őt, amely a pokol. Kár érte, kisebb IQ-val megláthatta volna a helyes megoldást.
Piszok nagy zseni volt , elég csak annyi hogy mikor börtönbe került levelezést folyatott olyan személyekkel is ami miatt titkosították azt hogy ne derüljőn ki hogy kikkel levelezett !
A magas : 167 IQ az ahrimáni👹 (sátáni) rész benne. Kevesebb IQ-val megérthette volna, hogy a sátán ellen csak szeretettel ❤lehet harcolni, nem bombákkal. A sátán ellen sátáni eszközökkel mindig vesztes a csata. Jézus megmondta, hogy ne állj ellen a gonosznak. Na ő ellenállt, sőt még bombát is küldött nekik.
@@bertalangaspar2981 Nincs "de akkor is". Ha valakinek a vérségi kapcsolat magasabb helyi értéken áll, mint a közjó érdeke, vagy az alapvető erkölcsi normák, az elfogadhatatlan és azonosulhatatlan.
A sorozatgyilkosnak nem az a definíciója, hogy élvezetből vagy késztetésből gyilkol. A sorozatgyilkos az, aki 3 vagy több embert megöl különböző időpontokban. Ha ez a feltétel teljesül, akkor sorozatgyilkos. Még akkor is, ha nem volt kimondott szándéka gyilkolni, vagy nem tudta előre, hogy meg fog-e valaki halni. A lényeg, hogy a felelőssége tudatában élet kioltására alkalmas bombákat készített, és azokat gyanútlan embereknek küldte el. Ez éppen elég.
Szóval te nyíltan n4ci vagy? Miért is lenne helytelen a megvalósítás? Egyáltalán, hogy merészeled ezt mondani? Egyrészt alapvető szabadság jogok. Másrészt jó oka volt rá! Ha az állam és társadalom ellen lázadsz akkor minden eszköz helyes! Ha te ezt kétségbe vonod akkor mi különbség van közted és pl mondjuk H1tlert vagy Szt4lin közt??
A sátán ellen sátáni eszközökkel harcolt. Ez mindig bukást hoz. Egyetlen helyes megvalósítás a szeretet, amelyről Jézus tanított, magas IQ emberek ezt nem érthetik, mert a szívben lakozik, nem a fejben. A fejben ahrimán lakozik, ebből neki bőven volt: 167 IQ.
Bevallom mikor nekiálltam a videónak nem gondoltam, hogy részben szimpatizálni fogok vele. Amit tett elfogadhatatlan, a nézetei extrémek és nekem túl puritán a világnézete, de sok dologban sajnos igaza volt/van.
@@tizeslista_hu Klasszikust idézek. :-D " Az emberi tudat az evolúció tragikus ballépése, túl öntudatosak lettünk, ezáltal elszigetelődünk a természettől, a természet törvénye szerint nem volna szabad léteznünk. Az ember abba az illúzióba ringatja magát, hogy van énje, érzékszervi tapasztalatai és érzései által fejlődik. Bele van programozva a meggyőződés, hogy minden ember valaki. Pedig valójában senkik vagyunk. A legtisztességesebb dolog amit a fajunk tehet, hogy mettagadja a programot. Nem szaporodik tovább és szépen megvárja amíg kihal " Természetesen nem érték egyet de nem tudtam kihagyni. Ha van időd nézd meg az Earthling 2008 at.. Tény, hogy pokollá tettük a velünk egy idő és térsíkban ragadt többi élőlény életét. Ami pedig az emberiséggel történik az egy több mint igazságos karma. No de ez borzasztó összetett és bonyolult téma. Tudod.. Minél jobban belemegyünk annál több a kérdés. A fő kérdés ebben a lételméletben pont az amit senki nem tud. Ugye mi van a halál után. Ugyanis meggyőződésem, hogy most nem írtjuk ki magunkat, a Proxima Centauri pedig nem véletlenül egy vörös törpe.. De.. Ha a jó a szellemi világban ragadt, az egésznek tényleg semmi értelme.. ;-D
@@tizeslista_hu Ne haragudj de pont azért fog meghalni több milliárd ember mert nem olyan puritán a világnézete mint neki. Ő pedig egyértelműen a cél szentesíti az eszközt elvet választotta. Ha pedig a cél az, hogy meghal néhány " seggfej " , cserébe megmenekül több milliárd jobb ember akkor tökéletesen igaza volt..
@@tizeslista_hu Több mint valószínű, hogy az érzelmi intelligenciája még magasabb volt.. Tökéletesen megértem, hogy megutálta az embereket azok után amin keresztül ment. Csak azt ne mond hogy bárhol a világon jól működik a rendszer. A megmaraft esőerdőkben élő bennszülötteken kívül akik megtanultak harmóniában élni a természettel. A baj, hogy a természet fölé emeltük magunkat, kizsákmányoljuk, kínozzuk és akkor csodálkozunk, hogy ha 100 év múlva legrosszabb esetben beüt a nukleáris tél? Az ember egy rosszindulatú daganat. Én is...
Nem beleszólásként, de egy "anarhista" nem a káoszt szeretné elhozni. Az anarhizmus annyit tesz, hogy azt a bonyolult bürokratikus rendszert, ami jelenleg is körülvesz bennünket, azt próbálja meg megszüntetni, illetve azt, hogy ember ember felett uralkodni tudjon. A mai világban mindenki hatalmat akar a lelke mélyén és sajna a jelenlegi rendszer ezt jelentős mértékben lehetővé is teszi, mondhatni asszisztál hozzá.
Na erröl szivesen neznek meg egy olyan jellegüen elkeszitett filmet mit Jeff Dahmer a szörny c. film. Van valakinek tudomasa rola, hogy keszült e erröl a sztorirol valamilyen jellegü film?
2021-ben megfilmesitették, 2022 februárjában jelent meg de a film bemutatását világszerte idei évre halasztották. Sharlto Copley a főszereplő (Szupercsapat Murdock-ja)
A sátán ellen harcolt sátáni eszközökkel. Gondolod, hogy a sátán hallgat bárkire is? A világ lakosságának a 85%-a a kezében van, a legtöbb ember neki dolgozik. Csak szeretettel lehet a sátán ellen harcolni a többi eszköz zsákutca. Már nem lesz 50 évünk, itt hamarosan vége lesz ennek a korszaknak, Jézus visszatér és rendet rak, a sátán megkötöztetik, ami azt jelenti, hogy nem lesz többé uralkodó a Földön. Na csak akkor jöhet itt normális élet, amit Aranykornak fognak nevezni. Addig meg a pokolban élünk szó szerint.
Mert "jó módon" semmi lehetősége nem volt a figyelmet felhívni a gondolataira. Hiába küldte el a Manifesto-t a lapoknak, fütyültek rá, eszük ágában sem volt megjelentetni, hiszen minden szava a mi világunk mocskosságát leplezte le.
Egyet értek, és te alattam-felettem, akit majdnem ugyanúgy hívnak mint engem, tévedsz, ez a fickó ártott másoknak, azt a 3 pontot le is veheted a mondatod végéről, laszlotomasovszki. Azt ajánlom, gondold át ezt újra, fegyelmes válasz, statikus válasz, hihetetlenül átgondolt válaszadás, ahol nem a rosszak oldalán állunk, még nem ittam kávét, de ha iszok, akkor így fogalmazok, mert nem aludtam ma, program alkotás sorai voltak és végre sikerült.

@@laszlotomasovszki8681 Szerinted intelligens Ember az' Aki bombákat robbant' és mások halálát' szenvedését okozza ezzel? Csak úgy kérdem Nagymester! Ha így gondolod' akkor fordított világban élsz! Szeretettel HKL
@@krisztianlaszlohoflinger5292 Hát, kedves professzor úr... Az intellektus nem érzelmi kérdés, ilyen értelemben semmi köze az együttérzéshez, empátiához, humanitáshoz. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy az erőszakkal egyetértenék, sőt, éppen ellenkezőleg. Azonban, a világ nem így működik, elég csak kissé keletebbre tekinteni, ahol már cca. félmillió halott áldozata van egy teljesen értelmetlen háborúnak... Ha ezt nem látod, "ha, nem így gondolod", akkor élsz fordított világban... (szerintem). Ha szeretnél pontosabban tájékozódni, javaslom olvasd el a kiáltványát (Manifesto), a neten fenn van magyarul is. Nem akarok senkit sem meggyőzni semmiről, így téged sem. Még egy észrevétel mindössze: Mindössze három amerikai elnök (Bush, Clinton, Obama) 9 országot tett tönkre, 11 millió ember halálát eredményezve... szóval, ők is "unintelligens" értelmi fogyatékosok - szerinted? Utoljára: Én sem értek egyet emberek gyilkolásával, megnyomorításával! A Manifesto-ban kifejti, hogy miért kényszerült erre.
@@tizeslista_hu Miért lettek volna szörnyűek a módszerei? Egy jobb világnak a népesség egy nagy részének kiírtása lehet az ára mert 3 nyilván nem hoz változást, csak rengeteg vér és erőszak útján lehet változást elérni de ha célod helyes akkor minden jogod megvan hozzá!!!
Pár éve letöltöttem, és elolvastam a kiáltványát. Az ember egy zseni volt, kár hogy rossz irányba vitte az élet.
Nem vitte rossz irányba, mármint az ő számára persze igen, de jó dolgokat tett.
@@vilagistene2939 véletlenszerű emberek halála, az aztán a tett, nem beszélve a megnyomorodottakról. 8x-os életfogytot nem osztogatnak jótevőknek, ahhoz drága a börtön.
@@Cornflakes1111 Jó célért tette.
@@vilagistene2939a cél nem szentesíti az eszközt
Sajnos, nem Istenre hallgatott, aki a szeretetet sugallta, hanem a sátánra hallgatott, aki azt súgta neki, hogy robbantsd fel azt az embert! Én most olvasom a kiáltványát és sok mindennel nem értek egyet vele.
,,The Industrial Revolution and it's consequences have been a disaster for the human race."
Az emberi faj, mint megtestesült és önálló szellem nélküli biológikum, vagyis egy programozott mátrix elem, katasztrófa a kozmikus világrendben.
OKAY
The human race, as an embodied biological entity, i.e. a programmed matrix element, is a disaster in the cosmic world order.
Nem értek a módszereivel teljesen egyet, de a kiáltványában nagyon sok igazság található. Amikor elegem van a társadalomból előveszem néha és jó érzéssel tölt el, hogy rájövök hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Hol találhatjuk meg???
@@katalinszalontai4620 Ha írsz egy e-mail címet, el tudom küldeni az írásait pdf formátumban.
Ez a zene a videók alatt nagyon nem hiányzik...
Ilyen emberekből, több kellene.
Gyilkosokból? Gratulálok.
@@Cornflakes1111senki nem születik annak de a társadalom egyedei azzá teszik! Mint az összeset!
Meghallgattam a kiáltványát (fenn van YT-on angolul) és szerintem az ember és a technológia viszonya legalább annyira foglalkoztatta mint a környezet.
Az a hátborzongató egyébként az írásában hogy nehéz vitatkozni a diagnózissal amit felállított a mai problémákról évtizedekkel(!) ezelõtt, viszont az õ "megoldása" persze abszolút vállalhatatlan.
Igen. A kutatás végére már már szimpatizáltam vele, mert sok dologban igaza van még ha nagyon radikális is.
Nekem több filmes főgonosz tudós is eszembe jut rola pl a Kings man és a Inferno c.filmekből. Csak mint a filmekben levő karkatereknek neki is rossz volt a megközelítése.
@@tamasfenyo8450szűk logikai teret választott.
Lásd: Brazil (Terry Gilliam); Hát, akkor vajh, mit lehet tenni?
@@laszlotomasovszki8681 how would you imagine the future? Like Orwell? Or well?
the industrial revoulotion and its consequences have been a disaster for the human race.
Előre látta, hogy mi fog törtènni! Mondhatni, hogy a cèljai nemesek voltak csak a megvalòsìtàs siklott fèlre. Kèszült ròla egy 8 rèszes minisorozat is, az is nagyon rèszletesen elemzi.. Ez a videò is nagyon jò lett!👍
A 8 részes minisorozatnak mi a címe? Hol érhető el?
@@Tixom3r Manhunt Unabomber a cìme..Online filmek oldalon talàltam rà
@@laszlodomotor3485
Magyarul is talán???😊❤
@@katalinszalontai4620 feliratos…
@@katalinszalontai4620 feliratos…
Köszönjük!, Ma halt meg a legenda 2023.június.10
Good Will Hunting című filmben elhangzott a neve mint egykori matekzseni meg levélbombás.. Kíváncsi lettem. Hát, így kerültem végül ide. 😊
Nem rég néztem meg én is újra a filmet😁 meg is lepődtem a referencián
Véleményem szerint nem a dohányzás a legkárosabb az egészségre , leginkább egy rátesz egy lapáttal kategória. A stressz a legnagyobb probléma forrás, hogy kihajtjuk magunkat azért, hogy a gazdagoknak mégjobb legyen. A vágyakozás és menni előre , közben a cégek röhögnek a markukba, a politikusok szintén, valamint az olyan emberek akik a társadalmon szempontjából haszontalan “munkákért” nagy pénzeket szakítanak. Az internetes live-ok, onlyfans, saját fingját áruló barmok, zenészek , focisták stb. Miért kapnak akkora pénzeket, miért nincs értékelve a kétkezi munka, aki esőben , hóban, fagyban megy és csinálja és azon stresszel mit fog enni . Igazságos ez ? Olyan emberek akik dalban leírják mennyire csórók és nép meg sajnálva őket felsegíti, majd a drog, fű és mennyi pénzem és kurvám van számokon kívül mást nem hallunk.
Sajnos teljesen igazad van,baj van az emberiség fejében olyan dolgok az értékesek amik valójában értéktelenek.Amúgy lehetne még beszélni erről a témáról mert hatalmas.Különben keményen mossák is az emberek agyát mindennel is média sajnos az internet is amilyen hasznos sokszor jobban haszontalan vagy káros az emberekre sőt a modern technológia még jó is lenne ha jól és jóra használnák de sajnos nem í
Ez a videó is jól bizonyítja hogy a zsenitől az őrültet csupán egy hajszál választja el
Alex Mar'Igaz az írásod.
És miért kell, hogy bármi is elválassza a zsenit az őrülttől? Vannak őrült zsenik is.
Nem bizonyitja, csak azt, hogy nem zsenik, hanem kapzsi szarok iranyitjak a vilagot es megvetjuk azt aki ez ellen fellép akár eröszakosan. Egy "artatlan" ember sem volt az aldozata.
A zsenit az őrültől leginkább a szocializálás tudná távol tartani,szerintem.
@@robertjakso9867 Ez így van, általában azok a magas intelligenciával rendelkezők kattannak be akiknek nehéz a beilleszkedés és a szocializálódás ezért magányosak, csak pont a magas intelligenciájuk az ami ennek az útjába áll mert minél okosabb valaki a környezetében lévőket annál hülyébbnek látja és így a két fél közt túl nagy a szakadék hogy megértsék egymást. Minél magasabb intelligenciával rendelkezik valaki annál nagyobb hangsúlyt kell fektetni bele hogy gyerekkorától kezdve segítsenek neki a felnőttek szocializálódni és beilleszkedni, de azzal hogy zseninek hívják és különbözően bánnak vele mint a többi emberrel azzal pont csak azt érik el hogy még inkább úgy érzi ő más mint a többi ember. Amúgy meg a csávó nem volt akkora zseni hiszen bele egyezett hogy kísérletezzenek rajta. Már korábban is volt hogy kísérleti alanyok még ha tudták is hogy az csak egy kísérlet és nem azért csinálják hogy nekik ártsanak a kísérletek után lettek lelki betegek. Az agyban ugyanazt a részt aktivizálja egy inger akár kísérlet keretében akár azon kívül történik az adott esemény szóval a fájdalom legyen fizikai vagy érzelmi az valós. Persze akkor még lehetett ilyen beteg kísérleteket végezni mert ezeket még akkor nem tudták.
Szerintem nagyobb kár hogy lekapcsolták mint amit tett szerintem is vissza kell bontani a mai rendszert és egy fenntartható technológiai szinten tartani. Ezekzzel persze velejárói a kapitalizmus lebontása nyilván bizonyos esetekben erőszakkal is. Köszönöm, hogy megmutattad ennek az embernek a munkásságát a kiáltványát pedig elolvasom.
Hat te is menj plusszban orvoshoz is idoben!!amugy az amcsi iskolak sokkal gyengebbek az europaiaknal, ezt latni amerika nyomulasan is, megneznem azt az IQ-t!!!!
Hol van?
Van magyarul is??
igaza volt! Mindenben.
Megnyuzni ilyeneket veled egyutt!
Oh kedvesem, @Mátyás Hadobás, mégis, hogy lett volna igaza, el vagy te tévedve? Ártott másoknak, érted? Nem lényeges, hogy miben volt igaza, másoknak ártott, így hát ő a hibás, hogyan árthatsz mégis valakinek, akit nem ismersz?
Helena Vasova, veled pedig egyet értek.
@@monetalimonolistothlaszlo8996 nevez meg 1 kurva embert Jézuson kívül a történelemben aki nem ártott másoknak. Még a bibliában a kiválasztott népnek is embereket kellet ölniük az igazukért
Semmiben sem volt igaza. Kocka kell lenni! Csak a modern életmód a helyes.
@@monetalimonolistothlaszlo8996De jogosan tette!! JOGA VOLT HOZZÁ!!!
Remek videókat készítesz, izgalmas illusztrálásokkal, köszi!
Mélyen elgondolkodtató az, hogy többszörös életfogytiglant kapott pedig igazából nem nevezhető sorozatgyilkosnak mivel nem élvezetből, vadászatból, szexuális késztetés stb miatt ölt és nem is volt kifejezetten célcsoportja. Figyelmet akart valaminek amit rendkívül fontosnak tartott és meglátott mindent amit az emberiség többsége nem mert az agyi kapacitásuk majd hogy nem a nullával egyenlő és dollárjelekkel frankón befolyásolhatóak. Nem mondom, hogy morálisan nem elítélendőek a tettei, de végül még is igaza lett és ezt még mindig nagyon sok ember nem látja be vagy nem is akarja hiszen a saját kényelem mindennél fontosabbá vált. A világ egyre képmutatóbb, ostobább és önzőbb, ő pedig ott fog meghalni a börtönben mert radikális gondolkodó. Közben hány valódi elmebeteg, gonosz gyilkos és erőszaktevő kap jóval enyhébb büntetést? A mérleg azért igen csak billeg valljuk be....
SORozatgyilkos a beszari fajtabol,mindegy miert olt!!a haltol csak felt😂😂😂
@@Bogarka85 hogy mit csinálsz ?
@@Bogarka85 Lehetne magyarul is?
A terroristáknak általában nincs célcsoportjuk.Ha a családtagodat ölte volna meg, akkor is így gondolkodnal ? Zofia férje Pista bá.
Ez ütős lett gratula
A sorozat nagyon király volt !!!
Láttam én is! Mikor bezárták az utolsó részben, az felzaklatott! RIP🖤
Hany ember elete megy tonkre az erdoirtas miatt? Tenyleg kizarta a technologia az embereket a termeszettol es egymastol is. Utolag o lett az okos. Most a globalis felmelegedest mantrazzak, ha akkor csak reszben meghallgtjak es figyelembe veszik ma nem lenne ez a problema vagy kisebb lenne es ez a problema miatt hany embar hal meg? Azert ez elgondolkodtato.
Multicegek vezetoinek donteseinek sorozata ez a folyamat, de lehet maga az ember ilyen mert fent tartja. Mindenkit csak a maga kenyelme, penze erdekel. Robbangathatok, mi valtozik? Ezt egy zseni is meglathatta volna.
@@user-ud2oo8wc3l Tudsz jobbat? A válasz a Manifesto.
@@user-ud2oo8wc3l : A Földet a sátán vezeti, azért ilyen. Ő ezt érezte, értette, hogy ez nem jó, ez a szakadékba visz. Viszont a megoldása szintén sátáni. A sátán ellen nem lehet sátáni eszközökkel: bombával harcolni, mert úgy mindig a sátán fog nyerni. Jézus megmutatta, hogy egyedül a szeretet útja az üdvözítő, a többi tévút. 167- es IQ - val erre nem jött rá, mivel sajnos a magas intelligencia ahrimáni (azaz sátáni) rész bennünk. A tudomány is a sátán kiszolgálója, és az egész világon a tudomány az Isten, na meg a pénz, amely szintén a sátán eszközei. A matematika professzor nem a jó utat választotta, amely az Isten országába vitte volna, hanem a sátáni utat választotta, a robbantást, az ölést, amely az 1. szférába vitte őt, amely a pokol. Kár érte, kisebb IQ-val megláthatta volna a helyes megoldást.
Valahogy nem tudom sajnálni a fakitermelő vállalat lobbistáját.
Tegnapelőtt néztem meg ezt a videót erre tegnap meghalt😶
Valóban??
Mikor volt ez??? 😢
@@katalinszalontai4620 2023.06.10.
Nyugodjon békében!
Még nem halt meg, ha jól tudom.
@@katalinszalontai4620De igen…
Az àrulo mindig a közvetlen közeledbe van, itt teljes mertékben megvalosult..Igy lebukni na szép..
Piszok nagy zseni volt , elég csak annyi hogy mikor börtönbe került levelezést folyatott olyan személyekkel is ami miatt titkosították azt hogy ne derüljőn ki hogy kikkel levelezett !
Egyszer az is kiderül.
Hasonló videót megnéznék Timothy Mcveighről is akár.
A lényeg az, hogy azt is kicsinálta aki a kísérletek vezetője volt ember.
A világnak elege van a sokdiplomás gonosztevőkből.
Hiába a sok értelem ha csak annyi esze van, hogy bántani tud másokat.
A magas : 167 IQ az ahrimáni👹 (sátáni) rész benne. Kevesebb IQ-val megérthette volna, hogy a sátán ellen csak szeretettel ❤lehet harcolni, nem bombákkal. A sátán ellen sátáni eszközökkel mindig vesztes a csata. Jézus megmondta, hogy ne állj ellen a gonosznak. Na ő ellenállt, sőt még bombát is küldött nekik.
Milyen az ilyen testvér?🤔 Pf
Normalis!!!jol tette!!
Hát de akkor is
@@bertalangaspar2981 Nincs "de akkor is". Ha valakinek a vérségi kapcsolat magasabb helyi értéken áll, mint a közjó érdeke, vagy az alapvető erkölcsi normák, az elfogadhatatlan és azonosulhatatlan.
@@Bogarka85 Nyugodtan használj ékezeteket.
@@hoestermeloe hagyd már a hülyeségeidet
Nem tudom eldönteni a börtön vagy az erdei kaiba az életszemplontjából "civilizalatlan", kevésbé luxusnak számító helynek
Szimpatikus
Ő nem volt sorozatgyilkos. Csak a vágyálmát kergető kétségbeesett személy. Egy Anarchista. Aki szerintem, nem élvezetből, késztetésből gyilkolt.
Egyetértek
@@tizeslista_hu en nem.gyikolt!
A sorozatgyilkosnak nem az a definíciója, hogy élvezetből vagy késztetésből gyilkol. A sorozatgyilkos az, aki 3 vagy több embert megöl különböző időpontokban. Ha ez a feltétel teljesül, akkor sorozatgyilkos. Még akkor is, ha nem volt kimondott szándéka gyilkolni, vagy nem tudta előre, hogy meg fog-e valaki halni. A lényeg, hogy a felelőssége tudatában élet kioltására alkalmas bombákat készített, és azokat gyanútlan embereknek küldte el. Ez éppen elég.
@@Bogarka85 Wacht makogsz...?
Aki nem önvédelemből öl az gyilkos.Ha már ezt is kétségbe vonják,az már anarchia. Zofia férje Pista bá.
3:17 nél mért áll meg a videó folyamatosan vagy ugrik át egy komplett mondatot?
Nálad lesz valami betöltési probléma, mert itt semmi gond a videóval :/
pont most nezem mikor meghalt
Helyes elv, helytelen megvalósítás.
Szóval te nyíltan n4ci vagy? Miért is lenne helytelen a megvalósítás? Egyáltalán, hogy merészeled ezt mondani? Egyrészt alapvető szabadság jogok. Másrészt jó oka volt rá! Ha az állam és társadalom ellen lázadsz akkor minden eszköz helyes! Ha te ezt kétségbe vonod akkor mi különbség van közted és pl mondjuk H1tlert vagy Szt4lin közt??
A sátán ellen sátáni eszközökkel harcolt. Ez mindig bukást hoz. Egyetlen helyes megvalósítás a szeretet, amelyről Jézus tanított, magas IQ emberek ezt nem érthetik, mert a szívben lakozik, nem a fejben. A fejben ahrimán lakozik, ebből neki bőven volt: 167 IQ.
Most pedig már teljesen nyilvánvaló, hogy igaza volt.
Bevallom mikor nekiálltam a videónak nem gondoltam, hogy részben szimpatizálni fogok vele. Amit tett elfogadhatatlan, a nézetei extrémek és nekem túl puritán a világnézete, de sok dologban sajnos igaza volt/van.
@@tizeslista_hu Klasszikust idézek. :-D
" Az emberi tudat az evolúció tragikus ballépése, túl öntudatosak lettünk, ezáltal elszigetelődünk a természettől, a természet törvénye szerint nem volna szabad léteznünk. Az ember abba az illúzióba ringatja magát, hogy van énje, érzékszervi tapasztalatai és érzései által fejlődik. Bele van programozva a meggyőződés, hogy minden ember valaki. Pedig valójában senkik vagyunk. A legtisztességesebb dolog amit a fajunk tehet, hogy mettagadja a programot. Nem szaporodik tovább és szépen megvárja amíg kihal "
Természetesen nem érték egyet de nem tudtam kihagyni.
Ha van időd nézd meg az Earthling 2008 at..
Tény, hogy pokollá tettük a velünk egy idő és térsíkban ragadt többi élőlény életét. Ami pedig az emberiséggel történik az egy több mint igazságos karma.
No de ez borzasztó összetett és bonyolult téma.
Tudod.. Minél jobban belemegyünk annál több a kérdés. A fő kérdés ebben a lételméletben pont az amit senki nem tud.
Ugye mi van a halál után.
Ugyanis meggyőződésem, hogy most nem írtjuk ki magunkat, a Proxima Centauri pedig nem véletlenül egy vörös törpe..
De.. Ha a jó a szellemi világban ragadt, az egésznek tényleg semmi értelme.. ;-D
@@tizeslista_hu Ne haragudj de pont azért fog meghalni több milliárd ember mert nem olyan puritán a világnézete mint neki. Ő pedig egyértelműen a cél szentesíti az eszközt elvet választotta. Ha pedig a cél az, hogy meghal néhány " seggfej " , cserébe megmenekül több milliárd jobb ember akkor tökéletesen igaza volt..
@@tizeslista_hu Tovább megyek.. Ha a cél az volt, hogy megvédje a természetet amivel egyesült, akkor méginkább igaza van.
@@tizeslista_hu Több mint valószínű, hogy az érzelmi intelligenciája még magasabb volt.. Tökéletesen megértem, hogy megutálta az embereket azok után amin keresztül ment.
Csak azt ne mond hogy bárhol a világon jól működik a rendszer.
A megmaraft esőerdőkben élő bennszülötteken kívül akik megtanultak harmóniában élni a természettel. A baj, hogy a természet fölé emeltük magunkat, kizsákmányoljuk, kínozzuk és akkor csodálkozunk, hogy ha 100 év múlva legrosszabb esetben beüt a nukleáris tél?
Az ember egy rosszindulatú daganat. Én is...
Egy Igaz Ember.
Te beteg vagy
Mai nap folyamán, 81 éves korában elhunyt,a cellában találtak rá.
😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢
True gamer moment
a módszereket nem,de a célokat meg lehet érteni,bár a környezetvédelem felé vezető út szerintem nem az anarchia
Nem beleszólásként, de egy "anarhista" nem a káoszt szeretné elhozni. Az anarhizmus annyit tesz, hogy azt a bonyolult bürokratikus rendszert, ami jelenleg is körülvesz bennünket, azt próbálja meg megszüntetni, illetve azt, hogy ember ember felett uralkodni tudjon. A mai világban mindenki hatalmat akar a lelke mélyén és sajna a jelenlegi rendszer ezt jelentős mértékben lehetővé is teszi, mondhatni asszisztál hozzá.
Az anarchia nem káosz, hanem uralom nélküli rend.
Akkor mi?
@@SamFellas Amit leírtam. De nem magát a káoszt... A káosz szerintem senkinek sem az érdeke. Jó emberé legalábbis biztosan nem...
Az ember és a technológia kapcsolata.. Madách Imre : az ember tragédiája mühöz hasonlitandó?
Rohadt jó videókat hozol...
Szeretem az anyagaidat. Bírja az IQ-m 🙃 Még így is. Amikor tótágast áll a világ. 😉😜😊
Lehetett volna hosszabb a videó.
És tegnap előtt meghalt💀
Igen.Jól mondod.3:23-nàl.
Nem biztos hogy ö rakta le a bombàkat.Ezen gondolkodtam sokàig.Az ö neve nem szerepelt rajta a dobozon.
Na erröl szivesen neznek meg egy olyan jellegüen elkeszitett filmet mit Jeff Dahmer a szörny c. film.
Van valakinek tudomasa rola, hogy keszült e erröl a sztorirol valamilyen jellegü film?
András Meichl Igen készült. A Discovery gyártásában. Manhunt: Unabomber a címe. 8 részes sorozat. Elég jó szerintem.👍Érdemes megnézni!
@@laszlodomotor9362 köszi a tippet 🙂
Netflixen is van egy 4 részes dokumentum film: Unabomber A saját szavaival
2021-ben megfilmesitették, 2022 februárjában jelent meg de a film bemutatását világszerte idei évre halasztották. Sharlto Copley a főszereplő (Szupercsapat Murdock-ja)
Ha hallgattak volna rá most nem sülne fagyna éhen 50 éven belül több milliárd ember..
A sátán ellen harcolt sátáni eszközökkel. Gondolod, hogy a sátán hallgat bárkire is? A világ lakosságának a 85%-a a kezében van, a legtöbb ember neki dolgozik. Csak szeretettel lehet a sátán ellen harcolni a többi eszköz zsákutca. Már nem lesz 50 évünk, itt hamarosan vége lesz ennek a korszaknak, Jézus visszatér és rendet rak, a sátán megkötöztetik, ami azt jelenti, hogy nem lesz többé uralkodó a Földön. Na csak akkor jöhet itt normális élet, amit Aranykornak fognak nevezni. Addig meg a pokolban élünk szó szerint.
Lehet,hogy csak rà fogtàk mert otthagyta a civilizàciót.
Közben öngyilkos lett tavaly nyáron a dutyiban.
Ezt láttam már valahol
A sztorit lehet, mivel nem ma történt :D de a videót én írtam, pontosan így nem láthattad máshol.
Igaz testvér
Van ilyen, persze egy kis fokú aljasság is kellett ehhez, családok, férj a feleségét árulja el. Ilyen az élet.
@@editkiss5127 hát érdekes mik vannak
Ez👍hős
Nem tàmogattàk.igy lecsùszott.
Meghalt
Jó elveket vallott, de rossz módon akarta felhívni magára a figyelmet.
Mert "jó módon" semmi lehetősége nem volt a figyelmet felhívni a gondolataira. Hiába küldte el a Manifesto-t a lapoknak, fütyültek rá, eszük ágában sem volt megjelentetni, hiszen minden szava a mi világunk mocskosságát leplezte le.
Ne legyél már n4ci! Ez az egyetlen helyes mód!!!
Walter White
Sziasztok. Az volt a baj ,hogy nem azoknak küldte akiknek tényleg kellett volna
Ilyen értelembe nem volt annyira nagy zseni.
Istenem mennyi utodott van itt!
Rip neki most halt meg
167-IQ
Sajnos nagyon szomoru tortenet
ölni is csak ésszel lehet.a bunkó viszi az ásót és a kaszát.
doktorizott xddd
doktorált te majom :D segítek kicsit
"Doktorizott" hmm Doktorált.
Igazad van, családon belül rosszul használjuk ezért bele se gondoltam :D
@@P.B0209 +kötözködni+
Tök egyszerű a válasz! Szimplàn hülye volt a srác magas iq-val
Szerinted...
Egyet értek, és te alattam-felettem, akit majdnem ugyanúgy hívnak mint engem, tévedsz, ez a fickó ártott másoknak, azt a 3 pontot le is veheted a mondatod végéről, laszlotomasovszki. Azt ajánlom, gondold át ezt újra, fegyelmes válasz, statikus válasz, hihetetlenül átgondolt válaszadás, ahol nem a rosszak oldalán állunk, még nem ittam kávét, de ha iszok, akkor így fogalmazok, mert nem aludtam ma, program alkotás sorai voltak és végre sikerült.
Egyet értek, és te alattam-felettem, akit majdnem ugyanúgy hívnak mint engem, tévedsz, ez a fickó ártott másoknak, azt a 3 pontot le is veheted a mondatod végéről, laszlotomasovszki. Azt ajánlom, gondold át ezt újra, fegyelmes válasz, statikus válasz, hihetetlenül átgondolt válaszadás, ahol nem a rosszak oldalán állunk, még nem ittam kávét, de ha iszok, akkor így fogalmazok, mert nem aludtam ma, program alkotás sorai voltak és végre sikerült.
Egyet értek, és te alattam-felettem, akit majdnem ugyanúgy hívnak mint engem, tévedsz, ez a fickó ártott másoknak, azt a 3 pontot le is veheted a mondatod végéről, laszlotomasovszki. Azt ajánlom, gondold át ezt újra, fegyelmes válasz, statikus válasz, hihetetlenül átgondolt válaszadás, ahol nem a rosszak oldalán állunk, még nem ittam kávét, de ha iszok, akkor így fogalmazok, mert nem aludtam ma, program alkotás sorai voltak és végre sikerült.
Egyet értek, és te alattam-felettem, akit majdnem ugyanúgy hívnak mint engem, tévedsz, ez a fickó ártott másoknak, azt a 3 pontot le is veheted a mondatod végéről, laszlotomasovszki. Azt ajánlom, gondold át ezt újra, fegyelmes válasz, statikus válasz, hihetetlenül átgondolt válaszadás, ahol nem a rosszak oldalán állunk, még nem ittam kávét, de ha iszok, akkor így fogalmazok, mert nem aludtam ma, program alkotás sorai voltak és végre sikerült.
Ikon
Tegnap halt meg
2. Like
Ügyes vagy egyél egy kekszet 😉😉
@@gaborvaras1347 te meg igyál egy kakaót
Terrorista?
A 167 - es IQ nem egyenlő az intelligens emberrel!
Hanem, mivel, professzor úr?
@@laszlotomasovszki8681 Szerinted intelligens Ember az' Aki bombákat robbant' és mások halálát' szenvedését okozza ezzel?
Csak úgy kérdem Nagymester!
Ha így gondolod' akkor fordított világban élsz!
Szeretettel
HKL
@@krisztianlaszlohoflinger5292 Hát, kedves professzor úr... Az intellektus nem érzelmi kérdés, ilyen értelemben semmi köze az együttérzéshez, empátiához, humanitáshoz. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy az erőszakkal egyetértenék, sőt, éppen ellenkezőleg. Azonban, a világ nem így működik, elég csak kissé keletebbre tekinteni, ahol már cca. félmillió halott áldozata van egy teljesen értelmetlen háborúnak... Ha ezt nem látod, "ha, nem így gondolod", akkor élsz fordított világban... (szerintem). Ha szeretnél pontosabban tájékozódni, javaslom olvasd el a kiáltványát (Manifesto), a neten fenn van magyarul is. Nem akarok senkit sem meggyőzni semmiről, így téged sem. Még egy észrevétel mindössze: Mindössze három amerikai elnök (Bush, Clinton, Obama) 9 országot tett tönkre, 11 millió ember halálát eredményezve... szóval, ők is "unintelligens" értelmi fogyatékosok - szerinted? Utoljára: Én sem értek egyet emberek gyilkolásával, megnyomorításával! A Manifesto-ban kifejti, hogy miért kényszerült erre.
@Krisztián László Höflinger
Veled is egyet értek, mindkét válaszoddal, teljesen.
@@krisztianlaszlohoflinger5292 Igen az.
Ted Was Right
Érdekes ennyi év távlatából nézni. Tény hogy bizonyos dolgokat jól látott, bár a módszere szörnyű volt és nem is valami hatásos.
ted was wrong.