Mert ez nem interjú, hanem beszélgetés. Nagyon érezhetö, mennyire örül Gálvölyi úr, aki, gondolom, elég ritkán beszélget egy igazan jót olyan valakivel, akivel igazán élvezi, akit igazán szeret (nekem elég zártnak és nagyon introvertáltnak tünik), hogy talált egy barátot, akit szeret és akinek a tevékenysége igazán tetszik. Olyan mint egy apa-fia beyszélgetés. Nekem bejött.
@@1gykakukk sajnálom, de én is inkább ezt érzem 8(. felette elmúlt az idő. a generáció, aki kedvelte, lassan kihal. s hogy vmennyire reflektorfényben legyen, ilyen ifjoncokat interjúztat, mert nincs jobb. az ő hátterével sztem nyugodtal elégedett lehet(ne). nem kell ifjú titánok babérjai után vágyni... volt több jó évtizede.
Gálvölgyi rajongóként még mielőtt belehallgattam volna, olvastam a kommenteket vele kapcsolatban, látom az oltásokat és felhúztam magam. Aztán elkezdtem hallgatni és tényleg :( 4 percig bírtam, iszonyat kellemetlen. Ez történik, amikor olyan csinál interjút, akinek nem az a szakmája. Plusz még Gálvölgyi egója, plusz Tibi szerénysége. Fájt hallgatni.
Szerintem Gálvölgyit nem azért kérték fel, hogy szürke egérként kérdezgessen. Ez egy beszélgetés, nem pedig interjú. Itt a Gálvölgyi legalább olyan lényeges elem, mint a vendég. Nem mondom, hogy ájultan hallgatom a stílusát, de hogy 20.000.000 hang közül és stílus közül is tudnám, hogy őt hallom, na szóval az valami! Bödőcs zseniális!
Annyira szomorú hallgatni ahogy Gálvölgyi nyomja magát ebben az interjúban. Kiről is szòl ez most? Tényleg a riportalany harcoljon azért, hogy elmondja amit elvileg kérdeznek tőle? Nagyon erősen az látszik, hogy nincs rendben magával Gálvölgyi...
A Reggeli Ötös a Klubrádión nem riportműsor, hanem beszélgetős műsor. A koncepcó az, hogy 5 napon keresztül karakteresebb emberek beszélgetnek más emberekkel, vagy a saját mondandójukat mondják, ha van olyanjuk. (Pl. Paránál a Jön a TIgris nevű blokkot ő vezeti, mások filmes szekciót vezetnek.)
Állj , vagy ülj a reggeli sminkes asztaloddal szemben - Tükörkép . ? - ( Tégy vagy csinálj ! Grimaszt , mert a sok pofázást nem csak felolvasni , hanem , ... - nem megjátszani hanem az élet ritmusát visszaadni - ' NEM HOFI Stílusát mert sokan hiszik , és csak a markukban , - nem nyíltan nevetni ,,, - ( RÖHÖGNI ) TIBI ?! A mai idők legfaszább gyermeke vagy ... !
@@heyimrobee te ezért pénzt kapsz, hogy hatvanhatszor bemásold? Képzeld, hogy tudjuk mindezt, de ettől még G. rátenyerelt a beszélgetésre. Egy betonkeverő nem ilyen nehézkes, mint ez a kérdezgetés.
Lätvänyos hogy a kerdezö nem riporter. Igyekeztem finom maradni. Tisztelet Tibinek! Oriäsi igazsäg hogy egy jo humorista kivälo intelligenciäval rendelkezik.
Gálvölgyi nem riporter és a Reggeli Ötös sem riportműsor, hanem beszélgetős műsor amiben érződik az összes beszégetőpartner és a műsorvezető karaktere is. Ez a műsor koncepciója.
A kozepszer ne probalja interjuolni a nagyszert, mert ez sul ki belole. De Galvolgyit azert szeretem a maga kategoriajaban. Bodocs urat pedig 1 uj magyar zseninek tartom.😎
Gálvölgyi teljesen lejáratta magát, de ő ezt nem veszi észre. Nem csak arról van szó, hogy egyszerűen nem alkalmas riporteri szerepre, hanem ráadásul fennhéjázó, nagyképű, túl sokra tartja magát, odaszúrogat a fiataloknak, Bödőcsnek is. Ez az "anti-interjú" iskolapéldája. Így nem szabad. A cipész maradjon a kaptafánál.
Ezt az interjút hallgattad? Nekem sosem volt a szívem csücske Gálvölgyi, de itt nem hogy nem szúrogat, hanem kifejezetten dicsér. Persze az se feltétlenül riporteri feladat.
@@martamihalik8666 Az csak jó, mert mint mondtam: a dicsérete sem a feladata. Egyébként ha egy humoristának árthatna bármilyen szurkálódás, akkor az nem volna humorista. A humorista pálmának a szurkálódás az a teher, amitől nő. Nem akarok itt szexista lapokat a pakliba keverni, de két férfi között a barátság egymás szívatásának rövid időszakokra megszakított sorozata. Nők között ez az örihari biztos záloga volna. Ezért nem könnyű azt megérteni, hogy itt csupán annyi történt, hogy egy, az élete csúcsán messze túllévő szószátyár szakmabeli csevegett az élete csúcsa felé tartó, önmagát még kontrollálni képes, az előbbinek tetsző szakmabelivel. Se több, se kevesebb. Ahogy Freud mondta (vagy nem mondta): előfordul, hogy egy cigaretta csupán egy cigaretta.
Gálvölgyi nem riporter és ez a Reggeli Ötös című műsor a Klubrádión, ami beszélgetős vagy kulturális műsor, aminek 5 napon keresztül más a műsorvezetője. Ennek a koncepciónak az a lényege, hogy erős karakterű műsorvezetők szerepelnek és maguk intézhetik a műsoruk tartalmát. Vagy meghívnak embereket, vagy beszélnek egy X témáról. Tehát ne riporterként tekints Gálvölgyire, hanem színházi /vagy szórakoztató emberre, aki a szakmájáról (is) beszélget a meghívottakkal.
Szerintem ez nem interjú, inkább beszélgetés. És ha láttad, hallottad Bödöcsöt tv-ben akkor tudhatod, hogy láthatóan nem kedveli ezt az "interjú" dolgot, sokszor látványosan feszeng. ua-cam.com/video/BjD5wF-3hGQ/v-deo.html
Valahogy mégis Havas szintre tudta hozni az interjút Gálvölgyi, annak ellenére, hogy ettől akarta megóvni a közönséget- nem sikerűlt. Bödöcs Tibor egy zseni és inteligens ember.
Gálvölgyin érződött az irigység, szeretett volna Bödöcs fölé kerekedni...ezenkívül rátelepedett a műsorra, önmagát helyezte előtérbe, ez otrombaság volt, leszerepelt, nem volt egy intelligens húzás...
Housewolf, pontos a diagnosztikád. Belevágott a szavába túl sokszor. Két külön világ találkozása, két külön korszak, két külön közönségnek különböző hangon nevettetve. Ott derül ki igazan, amikor Gálvölgyi azt kérdi: "profi vagy te?"... valasz: "Nem tudom. Az mit jelent?" Szerintem Bödöcsnek nem kell semmit sem erőlködnie, hogy színész legyen. Amit eddig alkotott, az már maga a stílus. Ő egy jelenség. A "profik" csak tanulók mögötte.
" Ma már mindenki stand up-os " " Nekem volt egész estés műsorom 80as években " " Falkában voltatok... nem nagyon követtem.... " pffff... öreg korára full full lejáratta magát Gálvölgyi
Valaki be tudná linkelni azt a pár pillanatot, ahol Bödőcs végig tud mondani egy mondatot? Az is biztos izgalmas, h Gálvölgyinek volt 80-ban önálló estje, meg h letolja a nadrágját... csak közben az alany nem tud befejezni 1 gondolatot sem az állandó múltba való révedezés és Gálvölgyi önmagára való hivatkozása mellett... az interjúkészítés egy szakma...
Gálvölgyin lehet érezni, hogy valoban komplexusos. Nem egoizmusbol beszél annyit magárol, hanem pontosan érzi, hogy Bödöcs azon kivul hogy humoros, olvasott és érzi, ismeri az irodalmat. Ez egy szinhazi embernek mint Gálvölgyi elismerésre méltó, és hát könnyen lehet, hogy valoban igyekezett "felérni hozzá", es ha magában osszehasonlitja a pályáját bödöcsével, pontosan látja a különbséget: ö amikor a pénzt lehetett választani, azt választotta,mert a szart is megcsinalta es a nevét adta hozzá, ahelyett,hogy elállt volna a szerzödestol (lásd Gálvölgyi Show)
Emberek,ne felejtsük el azt,hogy Gálvölgyi mindig is ilyen volt! Én személy szerint szerettem őt annak idején.. Tibi viszont túlzottan intelligens,és megadja neki a tiszteletet. Pusztán erről van szó!
Elárulom, hogy miért nevezik (vagy nevezték?) Kishofinak. Semmi bonyolult nincs benne. Hofinak szinte minden mondatán röhögni lehetett, és Bödőcsnél szintén ez a helyzet. Az a közös bennük, hogy jó a humoruk. Ennyi.
karoly laky viszont ez szinte semmilyen összefüggésben nincs azzal, milyen rádióműsort tud készíteni Bödőccsel. Semmilyet sajnos, mert annyira kell róla szólnia ennek a műsornak, hogy már a kérdésekre sem tud koncentrálni, nemhogy Bödőcs válaszára. Az exhibicionizmus rettenetesen fontos a szakmájában, anélkül nincs színészet. De ez egy másik szakma.
@@vikukeldaniel8975 A Reggeli Ötös a Klubrádión öt karakteres emberről szól, akikre rá van bízva a blokk, Gálvölgyi az egyik. Tehát a műsor róla is szól, a hallgatók ezt szeretik. Sok szó esik általában színházról, kultúráról és gasztronómiáról és sok emléket tapasztalatot osztanak meg a beszélgetőpartnerek. De ez a blokk nem riportműsor, hanem személyesebb hangvételű beszélgetőműsor.
Humorra termett Bödőcs, még ha nem mond semmit az arca is beszél .Műsorait megkönnyezem annyira nevetek, minden szava humoros.Végre egy vérbeli humorista!!!
Gálvögyi felett eljárt az idő,nincs hozzászokva hogy van versenytárs.A komcsi időben csak őt nyomták ,de el kell ismerni a tehetséget azt gondolom ez még egy Gálvölgyinek is belefér.
Gálvölgyi ego centrikus, élvezhetetlen az interjúja. Tisztelem, hogy Tibi ezt eltűrte, nem könnyű úgy riport alanynak lenni, hogy a riportert nem érdekli a válaszod, csak a saját dolgát fújja. Hatalmas intellektuális különbség van a 2 ember között. Bödőcsnél kezdődik a HUMOR. A Galvolgyi érdemei itt nem tudtak kijönni. Sőt...
Gálvölgyi úgy indította az interjút, hogy ő maga nem akar beszélni, inkább Bödőcsöt hagyja megnyilvánulni. :) ehhez képest ez lett belőle :) 100 mondatából 99 "én"-nel keződik. :D amúgy tisztelettel és mindvégig Tibort méltatva folyt az interjú. Az igazat megvallva B.T. is sokszor közbevágott, de valóban egyértelműen az jött át, hogy Gálvölgyi magáról beszél, hogy mekkora sztár is volt ő valaha.
áhhh... végre egy érdekes vélemény, ami furamód nem gálvölgyiről szól. sztem igazad van, rohadtul gyors - de nem hiszem, h a sztendápot lehet másképp manapság. lőni kell, s gyorsan, s a gyorsnál gyorsabban: poént, s poént a poén hátára. mert ha nem elég gyors, unjuk... 8(
a sok Gálvölgyit "fikázónak".. aki ismeri a klubrádiót,az tudja h. ez a műsora is BESZÉLGETŐS műsor, nem puszta kérdezz felelek... ez 1 klassz kötetlen beszélgetés volt... szrintm...
nem kell mindig hofihoz hasonlitani barkit is.mert nem is lehet.hofi az hofi.teljesen mas szemelyiseg,mas stilus.bodocs az bodocs.mindketten hatalmas szemelyisegek.
Nem kellene meghallgatni a riport alanyt? Időt adni neki arra, hogy válaszoljon, és befejezze a mondandóját? “Profi vagy te, Tibor?” Te jó ég .... “Profi vagy te, János?” ??????
Gálvölgyi nem riporter és a Reggeli Ötös sem riportműsor, hanem beszélgetős műsor amiben érződik az összes beszégetőpartner és a műsorvezető karaktere is. Ez a műsor koncepciója. (Öt napon keresztül öt karaketeresebb ember vezeti a műsort)
nem lehet, hogy GJ simán be volt baxva? nem mondanám, hogy olajozott a nyelve. "el tussz te szakadni Búcsúszenlászlótól?" persze lehet, hogy csak a protkója csúszkál...
Gálvölgyi miért beszél magáról annyit egy másik emberről szóló beszélgetés/interjú alatt. Ráadásul sokszor elhadar szó végeket, aki egy színésztől gáz....
Ez egy személyes hangvételű műsor. Ő nem riporterként funkcionál, hanem beszélgetőpartnerként. A műsor koncepciója a Klubrádión (Reggeli Ötös), hogy 5 napon keresztül karakteres személyek vezetik a reggeli blokkot, amiben ők maguk dönthetik el a műsor tartalmát. Ha akarják, akkor végigbeszélhetik az egészet, vagy meghívnak vendégeket. Gálvölgyi színházi /kulturális és gasztronómiai témákkal vezeti az ő blokkját, tehát ez a műsor részben róla is szól, így nem csoda, hogy a saját tapasztalatait is megosztja.
@@heyimrobee akkor is kínos. olyan, mintha gálvölgyi pedzegetné a gyereket, hogy hogy a faszba lehetsz te vicces, mert eddig ő vót az ország viccesembere...hát na.
Szükség van az "EGO-k Harcára" mert ez a mai elvárás(elképzelés) a Férfiasságról😇😈 . Nekik a "Szájuk a Kardjuk" . Csak ezáltal kristályosodik ki ,hogy KI van JELEN.
Azt mondja Gálvölgyi művész úr 22. 25 -nél, hogy még rengeteg érdekes dolog lesz, ha eszébe jut egyáltalán ? Hát ő nem készül egy ilyen műsorra, előre kérdésekkel, stb. Le ül egy meghívott vendéggel beszélgetni, akinek az élet útjáról kellene hogy faggassa és a műsor fele ő róla szól ? Nem rögtönözve saját magáról kellene beszélni, ha nem a meghívottat kellene faggatni. Hátha kíváncsi lenne őrá is valaki. Nem ? Ezt hívják egoizmusnak. Nem igazán érdekli hogy Bödöcs szóhoz jut-e, csak ő mesél magáról !!!
Gàlvölgyit nem kell cseszegetni! Az egyik legnagyobb színhàzi színész akit valaha láttam. Màs kèrdès, hogy mindig elfelejti, màr megtapsoltàk ès meghajolt.
akkor te nagyon kevés színészt láttál, az igazán nagyok,sajnos már nem élnek, de azért a nevük álljon itt: Páger Antal, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Mensáros László,Somogyvári Rudolf, és még hosszan lehetne sorolni.
pontosan így fest a kezdő rádiózás és rádiós műsorvezetés. Meglévő interjúkból, cikkekből ismert kérdéseket idéz fel Gálvölgyi és visszakérdez, hogy "valóban parodizáltál?" ...fuck milyen választ várunk? "nem, nem csak ott éppen azt kellett mondani"??? no mind1... 8:59 ennyi pont elég volt
Bödöcs még elmegy, de Gálvölgyi már régóta lejtmenetben van. Persze egy olyan népszerű embernek, mint ő, rohadt nehéz lehet megélni, hogy most NEM ő van középpontban. Szinte lehetetlen. Neki abszolút nem sikerült. ☹️😣
Ha a riportot Bödőcs is kínosnak érezte, szerintem a következő anyagában biztosan lesz valamilyen utalás erre a borzalomra, amit Gálvölgyi produkált :D
Miert kell mindig tulbeszelni a Tibort.Micsoda ehes interviewers ragaszkodnak ahoz hogy oket ismerjuk meg. Miert? Amikor a Bodocs megindul akkor nem szabad ot megszakitani.
Ez nem riport. Ez Gálvölgyi farokméregetése... Szeretem Gálvölgyit, de nem ő neki kéne riporternek lennie. Látni hogy Gálvölgyi felvág, vagy lehet csak túlságosan bele éli magát a beszélgetésbe, nem tudom.
9 percig birtam hallgatni.galvolgyi ennyi erovel beszelgethetett volna sajat magaval.de ami a legundoritobb,mar par perc elteltevel a politikara terelte a szot.
örömteli egy csöppet megtudni a népszerű komikusról. mert hát a mi kutyánk kölke, nem betelepült, nem gyüttenyt, echte zalai. (olyan megyéről beszélünk, ahol volt "gyülevész" és "nekeresd" nevű helység, ma már mind2 csak helységrész. ma már be kell érnünk olyan unalmas önálló helységnevekkel, mint babosdöbréte, hagyárosbőrönd - vagy gutorfölde. 8) gálvölgyi nem jó kérdező. türtőzteti magát, de nehezen, h ne beszéljen magáról többet, mint kérdezzen interjúalanyától. értem én: 3-4 évtizedig a legismertebb és -népszerűbb komikusok közé tartozott. mondjon ez valamit róla: bár nem szerettem, de soha sem utáltam... bödőcs meg télleg remek. hogy télleg ő lenne-e hofi második eljövetele - nos, sztem nem. az átlagnál kevesebbet tán, de hallgatgattam 3-4-5 hazai sztendápost (vki találjon már ki erre vmi jó vengerszkij szót, plz!), nem jobb, nem rosszabb. én naon élvezem. a bölcsészdiplomával kapcsolatban pedig: nem tudom meg lett-e végül. sztem mazsinak sem lett meg egy se 1-másfél évtized pécsi tanulmány után. nekem sincs. de az ik-es igéket mégis tudom heJesen használni. (pussz, és bosszú a bölcsészes beszólásokért, amiket értek innen, a reáloldalról is 8).
ok. 2/3ig hallgattam becsülettel. gálvölgyi állandó közbeugatásait, bödőcs visszafogott próbálkozásait, h válaszoljon a kérdésre. bödőcsöcsöt cikiztem, mert x év magyarszak után sem tanulta meg az ik-es igéket heJesen használni pl. erre gvölgyi (s ha nem hallom, el sem hiszem!): "valamiben tehetséges vagyok, igen, humorral ne foglalkozzaK" - 47:15 hát, ne. se semmivel, ami a magyar nyelvvel kapcsolatos. én a szockóval nem volta kibékülve. famíliám mind2 ága rendszerellenes volt. de egy jót nem lehetett elvenni a korszaktól: ha kijött egy nyomorult könyv, NYOMTATÁSBAN!, olyanok lektorálták, akik tudtak magyarul! (viccesen, jórészt zsidók... 8) ---ööö G Pista, azt az ikes igét, izé, tedd mán helyre. vagy nemtom. Sajnálom. Nem tegeződünk, de csak azért, mert Ön a Gálvölgyi, magyarul tán kéne tudni. Ez igaz Önre is, Mr Bödőcs, de Önnek elnézzük, mert zalai paraszt 8).
Ha az ember tudja - és elfogadja -, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett riport, akkor nincs baj Gálvölgyivel. De első hallásra tényleg szörnyű, ha azt hiszed, hogy a "vendégem Bödőcs Tibor" egy interjút takar. Ami nem volt szimpatikus egyáltalán, hogy Gálvölgyi folyamatosan okádta le a standupos réteget, és még kevésbé tetszett, hogy Bödőcs meg lelkesen helyeselt mellé többször is. Pontosan értem/érzem, hogy milyen különbség van az ő munkája és egy másodvonalas standupos között, de ez a lenézés cseppet sem tetszik. Egyébként George Carlin is meghalt pár éve sajnos.
Én végighallgattam, s néztem a kommenteket is. Nos kinek mi? Gálvölgyi kétségkívül nem volt a helyzet magaslatán, mint kérdezőbiztos. De ezt Bödöcs nem éreztette vel. 1-részt attól sokkal intelligensebb, másrészt, szerintem kora végett tiszteli. Úhho elfogadható a dolog.
Hát nem értem mi bajotok van, én élveztem ahogy két kedvencem beszélget. Ha bajotok van Gálvölgyivel hát talán meg se kellett volna nyitnotok az oldalt, nem hogy itt még nyekeregni!
@@szabolcsszoke6845 Nagyon eredeti a válaszod a felét én írtam... "Gálvölgyi János vendége Bödőcs Tibor humorista." ez nem egy riport ahol van egy kérdező és egy válaszoló hanem beszélgetés, így hát mit vártál? én annyit hogy két ember beszélget, és jé ez is történt... a jelenlegi 10.660 megtekintésből van 11 hülye aki nem érti mért nem csak Tibort lehet hallani, mmm, végül is ez nem is olyan rossz arány...
@@WalintHUN Riportról senki nem is beszélt, legtöbben interjúra számítottunk. Ezt a 11 hülyét honnan veszed? A kommenteket nézd végig, hogy hány %-uknak tűnt fel, hogy a kérdező többet beszél, mint az interjú alany. Vagy te nem vetted észre, hogy többször is egyszerre beszélnek mondatokon keresztül? Nem tűnt fel, hogy Bödöcsnek erőszakosnak kell lennie, hogy legalább a kérdésre válaszoljon?
@@szabolcsszoke6845 Az vált számomra nyilvánvalóvá amit el is mondott régóta készült erre és a műsoridő nem végtelen. Egyébként a magyar nyelv lehetővé teszi az egymás szavába vágását, nyilván ismeretlenek egymás közt illetlenség megtenni, de ismerősöknek nem ha ezt elfogadják egymástól mert a szórend nem kötött a másikat hallgató fél értheti mit mond a másik a mondat befejezte nélkül. Azt látom hogy túl sok itt a hiperérzékeny erre meg a félig tele pohár nyilván félig üres számukra... Süt a beszélgetésből hogy Gálvölgyi mélységesen tiszteli és szereti Bödőcsöt de a műsoridő az véges! Inkább tapasztalatot akart átatadni egyúttal ha már találkoztak nem magát fényezni hogy ő anno bezzeg... Nyilván 3. félnek nehéz hallgatni egy ilyen intenzívebb beszélgetést, de semmi gond itt, vissza lehet tekerni ha valamit vki nem értett, nem kell rögtön idegeskedni meg anyázni. Amúgy meg én 11 trollkodó kommentet számoltam, lehet nem néztem végig az összeset, de már bocs annyira nem is érdekel mások véleménye van nekem saját életem is mint hogy itt lógjak.
Gálvölgyiből sokkal kevesebb elég lett volna. Itt most a vendége a fontosabb. Bezzeg Bósza Gábort hetente hagyja affektálni. Ahogy meghallom a színházi "kritikátor" hangját, takarékosra kattintom a készüléket. Az a férfiatlan hang, stílus zavar, bosszant. Inkább olvasok, vagy főzök.
Ezt a baloldali világlátást én sosem fogom megérteni. De Bödőcs tényleg tehetség. Azt viszont nagyon aláírom, hogy a politika valláspótlék. Vagy lehet az is.
Köszönjük az interjút. Végre megismerhettük Gálvölgyit
😄
Hát-igen, a vendég csak ürügy!
Imádom Bödöcst,de Gálvölgyi már akkor ilyen népszerű volt mint most Tibi mikor te még répa voltál!!
@@noebabi652 AKKOR igen 8)
@@noebabi652 ümmm, mijeza répa? ezt itt másodjára láttam - lehet, h te is az voltál 8). SZÓVAL és tettel: mijaza répa?
okos-muvelt-szerény-nyílt-őszinte Bodocs Tibor
Jól van ez így... Gálvölgyi monológ, csekély Bödöcs beütéssel :-) Szeretjük öket!
Szeretem Gálvölgyit, de ezt nem sikerült megoldania. Sok volt, ez nem őróla szólt.
Bödöcsöt is szeretem. Türelemből, alázatból jeles!
Azt hittem csak engem zavart.
Mert ez nem interjú, hanem beszélgetés. Nagyon érezhetö, mennyire örül Gálvölyi úr, aki, gondolom, elég ritkán beszélget egy igazan jót olyan valakivel, akivel igazán élvezi, akit igazán szeret (nekem elég zártnak és nagyon introvertáltnak tünik), hogy talált egy barátot, akit szeret és akinek a tevékenysége igazán tetszik. Olyan mint egy apa-fia beyszélgetés. Nekem bejött.
Apa-fia? Ugyan, G. szinte fuldoklik a tehetetlen irigységtől.
@@1gykakukk sajnálom, de én is inkább ezt érzem 8(. felette elmúlt az idő. a generáció, aki kedvelte, lassan kihal. s hogy vmennyire reflektorfényben legyen, ilyen ifjoncokat interjúztat, mert nincs jobb. az ő hátterével sztem nyugodtal elégedett lehet(ne). nem kell ifjú titánok babérjai után vágyni... volt több jó évtizede.
Gálvölgyi rajongóként még mielőtt belehallgattam volna, olvastam a kommenteket vele kapcsolatban, látom az oltásokat és felhúztam magam. Aztán elkezdtem hallgatni és tényleg :( 4 percig bírtam, iszonyat kellemetlen. Ez történik, amikor olyan csinál interjút, akinek nem az a szakmája. Plusz még Gálvölgyi egója, plusz Tibi szerénysége. Fájt hallgatni.
Szerintem jó volt az interjú
@@belabalog4090 nem vagyok se g rajongó, sem gyűlölő. de télleg csöppet ciki volt. maradjunk annyiban, h tegye uezt cípész a kaptafával 8).
Bödőcsre nagyon kiváncsi lettem volna. Gálvögyi szánalmas. :( 10 percig bírtam.
én 3p-ig.
@@alajosdombi Ha nem hallgattad végig, akkor miről beszélsz?????
Ha nem hallgattad végig, miról beszélsz??????
Szuper volt! Köszonom!
A két kedvencem. Az első Gálvölgyi . A második Bödőcs.
Szerintem Gálvölgyit nem azért kérték fel, hogy szürke egérként kérdezgessen. Ez egy beszélgetés, nem pedig interjú. Itt a Gálvölgyi legalább olyan lényeges elem, mint a vendég. Nem mondom, hogy ájultan hallgatom a stílusát, de hogy 20.000.000 hang közül és stílus közül is tudnám, hogy őt hallom, na szóval az valami! Bödőcs zseniális!
6:20- ig bírtam hallgatni. Gálvölgyi ezt megteszi egésznap. :-) :-) :-DDDD
Nem hallgattam végig, nagyon irritáló Gálvölgyi egoizmusa!
Le a kalappal Tibor előtt! 👍👍👍
Annyira szomorú hallgatni ahogy Gálvölgyi nyomja magát ebben az interjúban. Kiről is szòl ez most? Tényleg a riportalany harcoljon azért, hogy elmondja amit elvileg kérdeznek tőle? Nagyon erősen az látszik, hogy nincs rendben magával Gálvölgyi...
A Reggeli Ötös a Klubrádión nem riportműsor, hanem beszélgetős műsor. A koncepcó az, hogy 5 napon keresztül karakteresebb emberek beszélgetnek más emberekkel, vagy a saját mondandójukat mondják, ha van olyanjuk. (Pl. Paránál a Jön a TIgris nevű blokkot ő vezeti, mások filmes szekciót vezetnek.)
Állj , vagy ülj a reggeli sminkes asztaloddal szemben - Tükörkép . ? - ( Tégy vagy csinálj ! Grimaszt , mert a sok pofázást nem csak felolvasni , hanem , ... - nem megjátszani hanem az élet ritmusát visszaadni - ' NEM HOFI Stílusát mert sokan hiszik , és csak a markukban , - nem nyíltan nevetni ,,, - ( RÖHÖGNI ) TIBI ?! A mai idők legfaszább gyermeke vagy ... !
@@heyimrobee te ezért pénzt kapsz, hogy hatvanhatszor bemásold? Képzeld, hogy tudjuk mindezt, de ettől még G. rátenyerelt a beszélgetésre. Egy betonkeverő nem ilyen nehézkes, mint ez a kérdezgetés.
Lätvänyos hogy a kerdezö nem riporter. Igyekeztem finom maradni. Tisztelet Tibinek! Oriäsi igazsäg hogy egy jo humorista kivälo intelligenciäval rendelkezik.
Gálvölgyi nem riporter és a Reggeli Ötös sem riportműsor, hanem beszélgetős műsor amiben érződik az összes beszégetőpartner és a műsorvezető karaktere is. Ez a műsor koncepciója.
Nagyon jó volt! Le a kalappal a srác előtt!
Úgy előttem van, ahogy a gálvölgyi család összeadja a 4000.- forintot egy könyvre...
🤣
A kozepszer ne probalja interjuolni a nagyszert, mert ez sul ki belole. De Galvolgyit azert szeretem a maga kategoriajaban. Bodocs urat pedig 1 uj magyar zseninek tartom.😎
0
"Nem vagyok egy Havas Henrik" -mondja Gálvölgyi, de pont úgy viselkedik.
Szegény Gálvölgyi. Burn out!!! Meg kell tanulni abbahagyni, amikor màr nem megy. Remélem Bödöcs nem igy öregszik meg:)
Gálvölgyi teljesen lejáratta magát, de ő ezt nem veszi észre. Nem csak arról van szó, hogy egyszerűen nem alkalmas riporteri szerepre, hanem ráadásul fennhéjázó, nagyképű, túl sokra tartja magát, odaszúrogat a fiataloknak, Bödőcsnek is. Ez az "anti-interjú" iskolapéldája. Így nem szabad. A cipész maradjon a kaptafánál.
Ezt az interjút hallgattad?
Nekem sosem volt a szívem csücske Gálvölgyi, de itt nem hogy nem szúrogat, hanem kifejezetten dicsér. Persze az se feltétlenül riporteri feladat.
@@lxathuNekem a dicsérete sem őszinte.
@@martamihalik8666 Az csak jó, mert mint mondtam: a dicsérete sem a feladata.
Egyébként ha egy humoristának árthatna bármilyen szurkálódás, akkor az nem volna humorista. A humorista pálmának a szurkálódás az a teher, amitől nő.
Nem akarok itt szexista lapokat a pakliba keverni, de két férfi között a barátság egymás szívatásának rövid időszakokra megszakított sorozata. Nők között ez az örihari biztos záloga volna. Ezért nem könnyű azt megérteni, hogy itt csupán annyi történt, hogy egy, az élete csúcsán messze túllévő szószátyár szakmabeli csevegett az élete csúcsa felé tartó, önmagát még kontrollálni képes, az előbbinek tetsző szakmabelivel. Se több, se kevesebb.
Ahogy Freud mondta (vagy nem mondta): előfordul, hogy egy cigaretta csupán egy cigaretta.
Gálvölgyi nem riporter és ez a Reggeli Ötös című műsor a Klubrádión, ami beszélgetős vagy kulturális műsor, aminek 5 napon keresztül más a műsorvezetője. Ennek a koncepciónak az a lényege, hogy erős karakterű műsorvezetők szerepelnek és maguk intézhetik a műsoruk tartalmát. Vagy meghívnak embereket, vagy beszélnek egy X témáról. Tehát ne riporterként tekints Gálvölgyire, hanem színházi /vagy szórakoztató emberre, aki a szakmájáról (is) beszélget a meghívottakkal.
Szerintem ez nem interjú, inkább beszélgetés. És ha láttad, hallottad Bödöcsöt tv-ben akkor tudhatod, hogy láthatóan nem kedveli ezt az "interjú" dolgot, sokszor látványosan feszeng. ua-cam.com/video/BjD5wF-3hGQ/v-deo.html
Valahogy mégis Havas szintre tudta hozni az interjút Gálvölgyi, annak ellenére, hogy ettől akarta megóvni a közönséget- nem sikerűlt. Bödöcs Tibor egy zseni és inteligens ember.
Gálvölgyi olyan, mint Fiala: azt mondja, nem beszél, és folyton pofázik, mintha róla szólna a műsor.
Egy fos riport volt nagyot csalódtam Gálvölgyiben, remélem Bödőcs többet nem hagyja magát
Minden estre 1 gyerek? Hihihaha Józsf Attila? Hihihaha Köszönöm szépen, hogy eljöttél. Köszönöm szépen, hogy eljöttem. Hihihaha?...
Három gyerek, de jó...
en mar regen csalodtam galvolgyiben.regen fantasztikus volt,de ez a galvolgyi show..finoman szolva is szemet.
repinful enigmák
Gálvölgyin érződött az irigység, szeretett volna Bödöcs fölé kerekedni...ezenkívül rátelepedett a műsorra, önmagát helyezte előtérbe, ez otrombaság volt, leszerepelt, nem volt egy intelligens húzás...
1housewolf ez nem riport volt, hanem egy kellemes beszélgetés.
Ja, azért készült rá fél évig...., 1. nem volt kellemes , 2. nem volt beszélgetés.... Én éreztem kényelmetlenül magam Bödőcs helyett.
@@eliza6055
Housewolf, pontos a diagnosztikád. Belevágott a szavába túl sokszor. Két külön világ találkozása, két külön korszak, két külön közönségnek különböző hangon nevettetve. Ott derül ki igazan, amikor Gálvölgyi azt kérdi: "profi vagy te?"... valasz: "Nem tudom. Az mit jelent?" Szerintem Bödöcsnek nem kell semmit sem erőlködnie, hogy színész legyen. Amit eddig alkotott, az már maga a stílus. Ő egy jelenség. A "profik" csak tanulók mögötte.
@@eliza6055 egyáltalán nem volt kellemes, kínos volt.
Tibor Németh nekem, tevagy szerfölott kínos.
" Ma már mindenki stand up-os "
" Nekem volt egész estés műsorom 80as években "
" Falkában voltatok... nem nagyon követtem.... "
pffff... öreg korára full full lejáratta magát Gálvölgyi
Valaki be tudná linkelni azt a pár pillanatot, ahol Bödőcs végig tud mondani egy mondatot? Az is biztos izgalmas, h Gálvölgyinek volt 80-ban önálló estje, meg h letolja a nadrágját... csak közben az alany nem tud befejezni 1 gondolatot sem az állandó múltba való révedezés és Gálvölgyi önmagára való hivatkozása mellett... az interjúkészítés egy szakma...
ua-cam.com/video/2b0qhdsC8uI/v-deo.html
Te mit néztél???
Mindketto szuper!
HAJRA BODOCS!
Gálvölgyi jobb szeretett volna vendég lenni ...
:( Gálvölgyi miért nem saját magát hívja meg?
Mert nem egonista, mint Te.
@@sandorcseplo710 "egonista", az... :D
@@1gykakukk EGOISTA. Csak, hogy nyugodjál meg. Igazad van.
végig nem tudtam eldönteni, hogy ez az egész kiről szólt? Na ezért utálom a pökhendi, észosztó Gálvölgyi rabbit...
Gálvölgyin lehet érezni, hogy valoban komplexusos. Nem egoizmusbol beszél annyit magárol, hanem pontosan érzi, hogy Bödöcs azon kivul hogy humoros, olvasott és érzi, ismeri az irodalmat. Ez egy szinhazi embernek mint Gálvölgyi elismerésre méltó, és hát könnyen lehet, hogy valoban igyekezett "felérni hozzá", es ha magában osszehasonlitja a pályáját bödöcsével, pontosan látja a különbséget: ö amikor a pénzt lehetett választani, azt választotta,mert a szart is megcsinalta es a nevét adta hozzá, ahelyett,hogy elállt volna a szerzödestol (lásd Gálvölgyi Show)
Emberek,ne felejtsük el azt,hogy Gálvölgyi mindig is ilyen volt!
Én személy szerint szerettem őt annak idején..
Tibi viszont túlzottan intelligens,és megadja neki a tiszteletet.
Pusztán erről van szó!
Ez a kedvenc kommentem.
Sokat kerestem....Megtaláltam 👌👍😊
Elárulom, hogy miért nevezik (vagy nevezték?) Kishofinak. Semmi bonyolult nincs benne. Hofinak szinte minden mondatán röhögni lehetett, és Bödőcsnél szintén ez a helyzet. Az a közös bennük, hogy jó a humoruk. Ennyi.
Ejnye mán, Jani bá'!!! Rivális van a láthatáron?
Végighallgatam. Gálvölgyi tényleg nem bírt elfeledkezni magáról. :(
Gálvölgyiben csalódtam:/
A "vájtfülüek😂" úgy is hallják a JÁTSZMÁZÁST😉
karoly laky viszont ez szinte semmilyen összefüggésben nincs azzal, milyen rádióműsort tud készíteni Bödőccsel. Semmilyet sajnos, mert annyira kell róla szólnia ennek a műsornak, hogy már a kérdésekre sem tud koncentrálni, nemhogy Bödőcs válaszára. Az exhibicionizmus rettenetesen fontos a szakmájában, anélkül nincs színészet. De ez egy másik szakma.
@@vikukeldaniel8975 A Reggeli Ötös a Klubrádión öt karakteres emberről szól, akikre rá van bízva a blokk, Gálvölgyi az egyik. Tehát a műsor róla is szól, a hallgatók ezt szeretik. Sok szó esik általában színházról, kultúráról és gasztronómiáról és sok emléket tapasztalatot osztanak meg a beszélgetőpartnerek. De ez a blokk nem riportműsor, hanem személyesebb hangvételű beszélgetőműsor.
Humorra termett Bödőcs, még ha nem mond semmit az arca is beszél .Műsorait megkönnyezem annyira nevetek, minden szava humoros.Végre egy vérbeli humorista!!!
Gálvögyi felett eljárt az idő,nincs hozzászokva hogy van versenytárs.A komcsi időben csak őt nyomták ,de el kell ismerni a tehetséget azt gondolom ez még egy Gálvölgyinek is belefér.
Gálvölgyi ego centrikus, élvezhetetlen az interjúja. Tisztelem, hogy Tibi ezt eltűrte, nem könnyű úgy riport alanynak lenni, hogy a riportert nem érdekli a válaszod, csak a saját dolgát fújja. Hatalmas intellektuális különbség van a 2 ember között. Bödőcsnél kezdődik a HUMOR. A Galvolgyi érdemei itt nem tudtak kijönni. Sőt...
minden interjúján!
Galvolgyi borzalom!!
Gálvölgyi úgy indította az interjút, hogy ő maga nem akar beszélni, inkább Bödőcsöt hagyja megnyilvánulni. :) ehhez képest ez lett belőle :) 100 mondatából 99 "én"-nel keződik. :D amúgy tisztelettel és mindvégig Tibort méltatva folyt az interjú. Az igazat megvallva B.T. is sokszor közbevágott, de valóban egyértelműen az jött át, hogy Gálvölgyi magáról beszél, hogy mekkora sztár is volt ő valaha.
Ezt a beszédtempót szeretném hallani az előadásaiban.Sokan a hadarás miatt nem követik.Próbálkozzon önmagával.A trágárság sem előny!
áhhh... végre egy érdekes vélemény, ami furamód nem gálvölgyiről szól. sztem igazad van, rohadtul gyors - de nem hiszem, h a sztendápot lehet másképp manapság.
lőni kell, s gyorsan, s a gyorsnál gyorsabban: poént, s poént a poén hátára.
mert ha nem elég gyors, unjuk... 8(
Én-én-én-én-Gálvölgyi.
Akár Havas....katasztrofálisan szörnyű és szánalmasan kínos.
Tibor Tibor pont most nincs Dumaszinhazban eloadasod 🤣🤦🏼♂️ egy evben egyszer megyek haza :(
a sok Gálvölgyit "fikázónak".. aki ismeri a klubrádiót,az tudja h. ez a műsora is BESZÉLGETŐS műsor, nem puszta kérdezz felelek... ez 1 klassz kötetlen beszélgetés volt... szrintm...
En sem birtam vegighalgatni pedig pedig megorultem a videonak
Szerintem Gálvölgyi renden van. Tiszteleg elötte.
Összenő, ami összetartozik. ☺️
A másik Bödöcs , nem Hofi utód Ő a Bödöcs és ennyi .
nem kell mindig hofihoz hasonlitani barkit is.mert nem is lehet.hofi az hofi.teljesen mas szemelyiseg,mas stilus.bodocs az bodocs.mindketten hatalmas szemelyisegek.
Nem kellene meghallgatni a riport alanyt? Időt adni neki arra, hogy válaszoljon, és befejezze a mondandóját?
“Profi vagy te, Tibor?” Te jó ég ....
“Profi vagy te, János?” ??????
Gálvölgyi nem riporter és a Reggeli Ötös sem riportműsor, hanem beszélgetős műsor amiben érződik az összes beszégetőpartner és a műsorvezető karaktere is. Ez a műsor koncepciója. (Öt napon keresztül öt karaketeresebb ember vezeti a műsort)
nem lehet, hogy GJ simán be volt baxva? nem mondanám, hogy olajozott a nyelve. "el tussz te szakadni Búcsúszenlászlótól?" persze lehet, hogy csak a protkója csúszkál...
egyszer volt...
Gálvölgyi miért beszél magáról annyit egy másik emberről szóló beszélgetés/interjú alatt. Ráadásul sokszor elhadar szó végeket, aki egy színésztől gáz....
Ez egy személyes hangvételű műsor. Ő nem riporterként funkcionál, hanem beszélgetőpartnerként. A műsor koncepciója a Klubrádión (Reggeli Ötös), hogy 5 napon keresztül karakteres személyek vezetik a reggeli blokkot, amiben ők maguk dönthetik el a műsor tartalmát. Ha akarják, akkor végigbeszélhetik az egészet, vagy meghívnak vendégeket. Gálvölgyi színházi /kulturális és gasztronómiai témákkal vezeti az ő blokkját, tehát ez a műsor részben róla is szól, így nem csoda, hogy a saját tapasztalatait is megosztja.
@@heyimrobee akkor is kínos. olyan, mintha gálvölgyi pedzegetné a gyereket, hogy hogy a faszba lehetsz te vicces, mert eddig ő vót az ország viccesembere...hát na.
Szükség van az "EGO-k Harcára" mert ez a mai elvárás(elképzelés) a Férfiasságról😇😈 . Nekik a "Szájuk a Kardjuk" . Csak ezáltal kristályosodik ki ,hogy KI van JELEN.
Azt mondja Gálvölgyi művész úr 22. 25 -nél, hogy még rengeteg érdekes dolog lesz,
ha eszébe jut egyáltalán ? Hát ő nem készül egy ilyen műsorra, előre kérdésekkel, stb.
Le ül egy meghívott vendéggel beszélgetni, akinek az élet útjáról kellene hogy faggassa
és a műsor fele ő róla szól ? Nem rögtönözve saját magáról kellene beszélni, ha nem a
meghívottat kellene faggatni. Hátha kíváncsi lenne őrá is valaki. Nem ?
Ezt hívják egoizmusnak. Nem igazán érdekli hogy Bödöcs szóhoz jut-e, csak ő mesél magáról !!!
A Gálvőlgyi az Gálvőlgyi, Bödőcs az Bödőcs nem szabad összekeverni a két humoristát, mert ég és föld, azaz más a stílusuk.
Gàlvölgyi nem nagyon hagyta szóhoz jutni Bödöcsöt. Nem igazán tetszett.
Ami nem megy nem kell erőltetni. Sajnos Gálvölgyi többet beszél, mint az interjú alany.
Gàlvölgyit nem kell cseszegetni! Az egyik legnagyobb színhàzi színész akit valaha láttam. Màs kèrdès, hogy mindig elfelejti, màr megtapsoltàk ès meghajolt.
az oké. de akkor nem kellett volna ez a riport...ultra gáz.
akkor te nagyon kevés színészt láttál, az igazán nagyok,sajnos már nem élnek, de azért a nevük álljon itt: Páger Antal, Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Mensáros László,Somogyvári Rudolf, és még hosszan lehetne sorolni.
pontosan így fest a kezdő rádiózás és rádiós műsorvezetés. Meglévő interjúkból, cikkekből ismert kérdéseket idéz fel Gálvölgyi és visszakérdez, hogy "valóban parodizáltál?" ...fuck milyen választ várunk? "nem, nem csak ott éppen azt kellett mondani"??? no mind1... 8:59 ennyi pont elég volt
Gálvölgyi nem riporter, ez egy beszélgetős műsor és nem riport.
Bödöcs még elmegy, de Gálvölgyi már régóta lejtmenetben van.
Persze egy olyan népszerű embernek, mint ő, rohadt nehéz lehet megélni, hogy most NEM ő van középpontban. Szinte lehetetlen.
Neki abszolút nem sikerült. ☹️😣
Ezért nem hagyja szóhoz jutni Bödőcsöt :D
@@rasborapokchop1967 Pedig biztosan megérné!
Nem lejtmenet ez, csak simán 71 éves, ez az élet rendje, ezt kéne elfogadnia.
tisztelem Gálvölgyit. Oké. De itt nagyon nem jó, szinte kínos. Vártam egy Gálvölgyi-paródiát Bödőcstől :P
Ha a riportot Bödőcs is kínosnak érezte, szerintem a következő anyagában biztosan lesz valamilyen utalás erre a borzalomra, amit Gálvölgyi produkált :D
Rémes a Gálvölgyi!!!!!!! Idegesitő beszélgetés......nem érdemes végig hallgatni! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
János, ennyire kevés a nyugdíj? Ezt az interjút legalábbis nem kellett volna elvállalnia.
Miert kell mindig tulbeszelni a Tibort.Micsoda ehes interviewers ragaszkodnak ahoz hogy oket ismerjuk meg. Miert? Amikor a Bodocs megindul akkor nem szabad ot megszakitani.
Ez nem riport. Ez Gálvölgyi farokméregetése... Szeretem Gálvölgyit, de nem ő neki kéne riporternek lennie. Látni hogy Gálvölgyi felvág, vagy lehet csak túlságosan bele éli magát a beszélgetésbe, nem tudom.
Szegény Tibi! Nem fogja megélni, hogy "BÁRKI" is csináljon vele egy épkézláb interjút... ami szomorúbb, hogy MI sem!!! ...
D. Tóth Kriszta
A Marci csinált egy jót , tényleg jó , nézd meg .
Ezt még a Bödöcs miatt sem lehet hallgatni!
Ez a Janibácsi egy bábu.......
Soha nem is volt más!
9 percig birtam hallgatni.galvolgyi ennyi erovel beszelgethetett volna sajat magaval.de ami a legundoritobb,mar par perc elteltevel a politikara terelte a szot.
örömteli egy csöppet megtudni a népszerű komikusról.
mert hát a mi kutyánk kölke, nem betelepült, nem gyüttenyt, echte zalai. (olyan megyéről beszélünk, ahol volt "gyülevész" és "nekeresd" nevű helység, ma már mind2 csak helységrész. ma már be kell érnünk olyan unalmas önálló helységnevekkel, mint babosdöbréte, hagyárosbőrönd - vagy gutorfölde. 8)
gálvölgyi nem jó kérdező. türtőzteti magát, de nehezen, h ne beszéljen magáról többet, mint kérdezzen interjúalanyától. értem én: 3-4 évtizedig a legismertebb és -népszerűbb komikusok közé tartozott. mondjon ez valamit róla: bár nem szerettem, de soha sem utáltam...
bödőcs meg télleg remek. hogy télleg ő lenne-e hofi második eljövetele - nos, sztem nem. az átlagnál kevesebbet tán, de hallgatgattam 3-4-5 hazai sztendápost (vki találjon már ki erre vmi jó vengerszkij szót, plz!), nem jobb, nem rosszabb. én naon élvezem.
a bölcsészdiplomával kapcsolatban pedig: nem tudom meg lett-e végül. sztem mazsinak sem lett meg egy se 1-másfél évtized pécsi tanulmány után. nekem sincs. de az ik-es igéket mégis tudom heJesen használni. (pussz, és bosszú a bölcsészes beszólásokért, amiket értek innen, a reáloldalról is 8).
ok. 2/3ig hallgattam becsülettel. gálvölgyi állandó közbeugatásait, bödőcs visszafogott próbálkozásait, h válaszoljon a kérdésre.
bödőcsöcsöt cikiztem, mert x év magyarszak után sem tanulta meg az ik-es igéket heJesen használni pl.
erre gvölgyi (s ha nem hallom, el sem hiszem!):
"valamiben tehetséges vagyok, igen, humorral ne foglalkozzaK" - 47:15
hát, ne. se semmivel, ami a magyar nyelvvel kapcsolatos.
én a szockóval nem volta kibékülve. famíliám mind2 ága rendszerellenes volt.
de egy jót nem lehetett elvenni a korszaktól: ha kijött egy nyomorult könyv, NYOMTATÁSBAN!, olyanok lektorálták, akik tudtak magyarul! (viccesen, jórészt zsidók... 8)
---ööö G Pista, azt az ikes igét, izé, tedd mán helyre. vagy nemtom.
Sajnálom. Nem tegeződünk, de csak azért, mert Ön a Gálvölgyi, magyarul tán kéne tudni. Ez igaz Önre is, Mr Bödőcs, de Önnek elnézzük, mert zalai paraszt 8).
Ha az ember tudja - és elfogadja -, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett riport, akkor nincs baj Gálvölgyivel. De első hallásra tényleg szörnyű, ha azt hiszed, hogy a "vendégem Bödőcs Tibor" egy interjút takar.
Ami nem volt szimpatikus egyáltalán, hogy Gálvölgyi folyamatosan okádta le a standupos réteget, és még kevésbé tetszett, hogy Bödőcs meg lelkesen helyeselt mellé többször is. Pontosan értem/érzem, hogy milyen különbség van az ő munkája és egy másodvonalas standupos között, de ez a lenézés cseppet sem tetszik.
Egyébként George Carlin is meghalt pár éve sajnos.
Én végighallgattam, s néztem a kommenteket is. Nos kinek mi? Gálvölgyi kétségkívül nem volt a helyzet magaslatán, mint kérdezőbiztos. De ezt Bödöcs nem éreztette vel. 1-részt attól sokkal intelligensebb, másrészt, szerintem kora végett tiszteli. Úhho elfogadható a dolog.
Miért haragszik az Aranyosira?
Hát nem értem mi bajotok van, én élveztem ahogy két kedvencem beszélget. Ha bajotok van Gálvölgyivel hát talán meg se kellett volna nyitnotok az oldalt, nem hogy itt még nyekeregni!
@@szabolcsszoke6845 Nagyon eredeti a válaszod a felét én írtam... "Gálvölgyi János vendége Bödőcs Tibor humorista." ez nem egy riport ahol van egy kérdező és egy válaszoló hanem beszélgetés, így hát mit vártál? én annyit hogy két ember beszélget, és jé ez is történt... a jelenlegi 10.660 megtekintésből van 11 hülye aki nem érti mért nem csak Tibort lehet hallani, mmm, végül is ez nem is olyan rossz arány...
@@WalintHUN Riportról senki nem is beszélt, legtöbben interjúra számítottunk. Ezt a 11 hülyét honnan veszed? A kommenteket nézd végig, hogy hány %-uknak tűnt fel, hogy a kérdező többet beszél, mint az interjú alany. Vagy te nem vetted észre, hogy többször is egyszerre beszélnek mondatokon keresztül? Nem tűnt fel, hogy Bödöcsnek erőszakosnak kell lennie, hogy legalább a kérdésre válaszoljon?
@@szabolcsszoke6845 Az vált számomra nyilvánvalóvá amit el is mondott régóta készült erre és a műsoridő nem végtelen. Egyébként a magyar nyelv lehetővé teszi az egymás szavába vágását, nyilván ismeretlenek egymás közt illetlenség megtenni, de ismerősöknek nem ha ezt elfogadják egymástól mert a szórend nem kötött a másikat hallgató fél értheti mit mond a másik a mondat befejezte nélkül. Azt látom hogy túl sok itt a hiperérzékeny erre meg a félig tele pohár nyilván félig üres számukra... Süt a beszélgetésből hogy Gálvölgyi mélységesen tiszteli és szereti Bödőcsöt de a műsoridő az véges! Inkább tapasztalatot akart átatadni egyúttal ha már találkoztak nem magát fényezni hogy ő anno bezzeg... Nyilván 3. félnek nehéz hallgatni egy ilyen intenzívebb beszélgetést, de semmi gond itt, vissza lehet tekerni ha valamit vki nem értett, nem kell rögtön idegeskedni meg anyázni. Amúgy meg én 11 trollkodó kommentet számoltam, lehet nem néztem végig az összeset, de már bocs annyira nem is érdekel mások véleménye van nekem saját életem is mint hogy itt lógjak.
@@WalintHUN ok
2:37-ig bírtam, rossz Gálvölgyi
Gálvölgyiből sokkal kevesebb elég lett volna. Itt most a vendége a fontosabb. Bezzeg Bósza Gábort hetente hagyja affektálni. Ahogy meghallom a színházi "kritikátor" hangját, takarékosra kattintom a készüléket. Az a férfiatlan hang, stílus zavar, bosszant. Inkább olvasok, vagy főzök.
Ezt a baloldali világlátást én sosem fogom megérteni. De Bödőcs tényleg tehetség. Azt viszont nagyon aláírom, hogy a politika valláspótlék. Vagy lehet az is.
Ez nem Galvölcsi surrol szole? Me Tibort szepen lehurota sokszor! Es Galvölcsi tanulhatna, türelmet, szerenyseget!
Tehát ez borzalmas....Bödöcs miatt hallgattuk volna, de a 15percben feladtuk
Ezt nem kellett volna....
nokia telefon...hm...doboza is van...?...?
Okos emberek beszélgetnek.
иштван салаь
Galvolgyi ( fuggetlenul hogy mi a politikai nezete ) a legnagyobbak egyika, hacsak nem o a legnagyobb. Tibike... erosnek erzem a Hofi parhuzamot