VÁRATLAN VENDÉG: A PA-DÖ-DŐ ÉS MEGLEPETÉS-VENDÉGEI, 1996. /// Friderikusz Archív 191.

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 8 вер 2024
  • A kilencvenes években a Friderikusz Show nagysikerű speciális sorozata volt a Váratlan vendég, melynek abban állt a lényege, hogy egy mindenki által ismert, népszerű emberhez vagy pároshoz (színészhez, énekeshez, sportolóhoz, stb.) teljesen váratlanul érkeztek a stúdióba életük meghatározó szereplői, azonban a várható vendégek névsorába előzetesen a fővendéget vagy fővendégeket természetesen nem avatták be a szerkesztők.
    Ezek közül a műsorok közül is az egyik legjobb hangulatú adás a Pa-dö-dő együttes két tagjával, Lang Györgyivel és Falusi Mariann-nal készült, amelyben a két énekesnőt - a többi között - meglepték gyerekkori szerelmeikkel, az egykori lépcsőházi dajkával, énektanáraikkal, egyikőjük főiskolai osztályvezető tanárával és osztálytársaival.
    Annak idején ez a műsor is olyan jól sikerült, hogy 5 és fél millióan nézték végig, erre való tekintettel ezúttal sem szemezgettünk a Váratlan vendég műsorszámaiból, hanem több mint egy órában közzé tesszük szinte a teljes adást, ezzel emlékezve a 66 éves korában pár napja, 2023. május 20.-án meghalt Lang Györgyire.
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    youtube: / friderikuszpodcast
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/frid...
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
    #FriderikuszPodcast

КОМЕНТАРІ • 121

  • @bobeerosne1163
    @bobeerosne1163 Рік тому +168

    Így kell búcsúzni Györgyitől. Sírtam és nevettem egyszerre. Köszönöm Friderikusz Úr.

  • @Magdolnamedhegyi
    @Magdolnamedhegyi Рік тому +75

    Ez a visszaemlekezes tokeletesen bemutatja miert kedvelte mindenki Gyorgyit.
    Gyorgyi, nagyon fogsz hianyozni, Isten veled!

    • @rap1df1r3
      @rap1df1r3 Рік тому +4

      Én nem kedveltem egyik bolsi zsírkocát sem, sőt, a hányinger kerülget, ha meglátom az ocsmány képüket.

    • @truffle_and_sony
      @truffle_and_sony Рік тому +3

      ​@@rap1df1r3 miért vagy itt?

    • @rap1df1r3
      @rap1df1r3 Рік тому

      @@truffle_and_sony Te miért?

  • @sandorkiss4100
    @sandorkiss4100 Рік тому +43

    Gyönyörű megemlékezés! Igazi, Györgyihez illő, bohókás és állandóan kacagós. Végtelenül hiányozni fog!

  • @attilavarga2497
    @attilavarga2497 Рік тому +49

    Komoly nosztalgiàk vannak itt. Köszönöm Friderikusz úr . Ez szép volt így a Győrgyi biztosan mosolyogva nézi odafent. Nyugodjon békében. ,,🙏

  • @madeleinemagdidavid4174
    @madeleinemagdidavid4174 Рік тому +26

    Amin felnottunk mind ahányan. Hiányzik ez a korszak. Hiányoznak ezek az emberek és felidézett sok szép emléket. Szülőket akik már nincsenek velünk. Köszönjük Friderikusz. Rip Györgyi 🖤

  • @katalinbalog8169
    @katalinbalog8169 Рік тому +23

    Méltó Györgyihez, a Pa-Dö-Dö-höz, F.Sándorhoz!
    Remek műsor. Köszönöm a megemlékezést.

  • @baloghakos8092
    @baloghakos8092 Рік тому +29

    Bàrmit megadnèk hogy vissza mehessek ebbe a korszakba nèha🤩Egy òràra most sikerült köszönöm szèpen ❤️ Isten nyugosztaljon Györgyi apukàm nagy kedvence voltàl õ sincs màr köztünk bàj bàj 😢

  • @Juvenilescamp2000
    @Juvenilescamp2000 Рік тому +26

    Kiváló műsorok voltak régen! Több ilyen műsor kéne ma is! Jó volt Györgyit újra látni fiatalon! Így kell rá emlékezni! Nyugodjék békében!

  • @agnesagnes9598
    @agnesagnes9598 Рік тому +36

    Aranyos műsor volt és ma is nagyon jó volt megnézni! Méltó megemlékezés Györgyire! Minden benne van, amiért szeretjük! És Mari Zsuzsit is jó volt ebben az állapotában látni!

  • @emesemajorossonnenberg
    @emesemajorossonnenberg Рік тому +72

    Csodálatos volt ! Hol sírtam , hol nevettem ! Imádtam Györgyit , isteni humora volt és tehetséges mint a Nap! Köszönöm ezt a szép adást Friderikusz Sándornak ! ❤

  • @doctorplant
    @doctorplant Рік тому +27

    Csak maga a Práter utcai kórus előadása önmagában zseniális volt. De a műsor fantasztikus! Köszönet Friderikusz Sándornak!

  • @sifikesifike2563
    @sifikesifike2563 Рік тому +92

    Kevesebb lesz a világ nélküle... 🕯

    • @mariakoszegi
      @mariakoszegi Рік тому +1

      😢😢😢😢🙏🏼🙏🏼🙏🏼🙏🏼

    • @erzsebetroth1760
      @erzsebetroth1760 Рік тому

      ​@@mariakoszegi ppppppppppppppppĺ😊

    • @rap1df1r3
      @rap1df1r3 Рік тому +2

      Ha máshogy nem is, súlyban mindenképpen.

  • @lorain9517
    @lorain9517 Рік тому +21

    Az osszes Fiderikusz Show-t vissza a tv-be a sok gagyi, idetlenseg helyett. Nagyon szerettem volna valamit keresni a Gyorgyirol a youtube-on a halala napjan. Orulok ennek a feltoltesnek.

  • @ChiliVonat
    @ChiliVonat Рік тому +54

    Nem tudom, hogy csak azért élveztem ennyire, mert ‘96-ban is láttam már a tv-ben amikor először lement, és nosztalgikus volt, vagy tényleg ennyivel jobb volt a tv anno? Friderikusz úr mondjuk zseni, sokáig műsorvezetői példaképként tekintettem rá, aztán rájöttem, hogy a nyomába sem érhetek soha 😅
    Elképesztő, hogy mi munka lehetett egy ilyen mögött. Benne vagyok a tartalomgyártásban, sokat láttam a tv hátteréből is, de ezt összehozni az WOW.
    Csak kár, hogy ennek most “kellett” előkerülnie 🖤

    • @zoli011
      @zoli011 Рік тому +30

      Megmondjam mit érzel? Azt a világot, amikor még mindenki szerette egymást, és nem volt az az általános utálat híres emberek felé, hanem büszkék voltunk sztárjainkra. Lang Györgyi és Falusi Mariann pedig igazi sztárok voltak, egy ország imádta őket, meg általába véve az akkori hírességeket. Ezt az életérzést érzed :)

    • @TuristaArcsi
      @TuristaArcsi Рік тому

      teged ismerlek, az a kékhaju csàvo vagy! el kéne beszélgetnünk!

    • @ilonastix3739
      @ilonastix3739 Рік тому +11

      @@zoli011 Ők nem hagyták magukat a világtól megváltoztatni ők maradtak önmaguk.

    • @irmapogonyi3462
      @irmapogonyi3462 Рік тому +1

      ❤Szerettem Őket❤❤❤ a
      mai napig is! Csodálatosak
      Voltak együtt! Fájó,hogy
      Györgyi meghalt😢 Isten
      nyugosztalja békében!😢😢😢

  • @evalorincz5642
    @evalorincz5642 Рік тому +15

    Édes csillag! Tündökölj tovább az égen! ❤

  • @olgivinceller5217
    @olgivinceller5217 Рік тому +10

    Ez szenzációs volt! Végtelen öröm, hogy rátaláltam! Györgyitől búcsúzni csakis így lehet és így méltó! Kevesebb lesz Nélküle a világ! 💖

  • @TheAgica82
    @TheAgica82 Рік тому +16

    Imádom őket😊😊köszönöm az újrafeltöltést! Azok a csodás 90es évek! Hiányozni fogsz Györgyi❤

  • @alexanderszekely8492
    @alexanderszekely8492 Рік тому +5

    A szivem szakadt meg Gyorgyi draga mindig jo kedved volt istenem elsem hisszem hogy mar nemvagy igy szeretnek rad mindig emlekezni

  • @wonderlustking
    @wonderlustking Рік тому +11

    Úristen az ilyen retro adások elökerülésekor veszi észre igazán az ember micsoda szégyenteljes mélyrepülést tett meg azóta a tv müsorok színvonala.

  • @akoscsonka6802
    @akoscsonka6802 Рік тому +53

    Ezekből az időkből az interjúkat úgy nézném rendesen a Tv-ben:) Bárcsak...

  • @MALFOXANALOGUE
    @MALFOXANALOGUE Рік тому +50

    Tisztelt Sándor! Mindenki nevében nagyon köszönöm, hogy feltöltötte, 2 napja erre a műsorra céloztam egy másik videojánál. Én szintén láttam 96-ban, most újra nézni hihetetlen élmény, főleg ilyen jó minőségben. Üdv!

  • @Erika-sx1cb
    @Erika-sx1cb Рік тому +7

    Bárhol jártok, bármit csináltok, mindenkor, mindenfelé szeretetet árasztotok és hagytok magatok után!.. Ezek TI vagytok kedves PA-DÖ-DÖ! Jó utat Neked Györgyi!

  • @ujhegyieva2184
    @ujhegyieva2184 Рік тому +18

    Egy drága embert vesztettünk el vele. Még senki nem nevettetett meg a halála másnapján. 😢❤

  • @ritaelohazi6503
    @ritaelohazi6503 Рік тому +12

    Fantasztikus megemlékezés volt!Köszönöm Friderikusz úr!👏Drága Györgyi, egy fantasztikus embert ismerhettünk meg benned!Nyugodjál békében!🙏🖤

  • @nikolettbudahazi2764
    @nikolettbudahazi2764 Рік тому +5

    Istenem,mennyire jó volt nézni,én még csak általánosba jártam,de nagyon szeretten őket. Mennyivel másabb volt a tv,sokkal jobb,visszasírom!!

  • @tamasnevarkonyi6148
    @tamasnevarkonyi6148 Рік тому +9

    Nagyon szép és sok élményt adó műsor , méltó emlékezés! Köszönöm!

  • @bodagabriella6979
    @bodagabriella6979 Рік тому +6

    Köszönjük szépen ezt a megemlékezést én is így fogok emlékezni Györgyire az örök optimistára aki mindig vidám volt az biztos h bárhol van most Györgyi ott biztosan nagyon jó a hangulat.

  • @tundemullner1548
    @tundemullner1548 Рік тому +13

    Nagyon fogsz hiányozni, Györgyi! 😭😭

    • @tundemullner1548
      @tundemullner1548 Рік тому +3

      Így jó rá emlékezni! Őszinte részvétem, Mariann! 😭 😥

  • @alexandrakovacs9113
    @alexandrakovacs9113 Рік тому +7

    Sohasem követtem a munkásságát,de ez müsort követöen már sajnálom! Legyen könnyü a föld 😢😢

  • @szilviakovats4879
    @szilviakovats4879 Рік тому +2

    Jó volt ez a műsor! Köszönöm a feltöltést. Fiatalok, egészségesek, vidámak. Sándor is milyen jól érezte magát a Pa-Dö-Dő társaságában. Felszabadult, jókedvű műsorvezetés volt. És Mary Zsuzsi is milyen csinos, fiatal volt itt.

  • @FeroxX_Gosu
    @FeroxX_Gosu Рік тому +4

    Boldog naív, ártatlan 90-es évek. Gyerekkorom

  • @rieszrobin
    @rieszrobin Рік тому +5

    Fantasztikus ez a videó. Igazi Nosztalgiautazás volt ez nekem.

  • @sarareginacseke
    @sarareginacseke Рік тому +18

    Köszönjük szépen a feltöltést! Még még még sok ilyen régi műsorfelvételt kérünk szépen! 😊

  • @csillamathe705
    @csillamathe705 Рік тому +15

    Hálásan köszönjük! Szívet melengető volt látni,közben az ember szíve szakad meg,miért kellett elmennie?😪❤🖤

  • @krisztinavarga-nagy8073
    @krisztinavarga-nagy8073 Рік тому +11

    Nagyon szep megemlekezes ❤

  • @katalgon
    @katalgon Рік тому +2

    Köszönöm Friderikusz Úr a megemlèkezèst Györgyiről. hogy feltette ezt a műsort Róla, Vele. Igazi pozitív szemèlyiség volt,aki tanította viselkedèsével az őszinteséget és a könnyedséget. Köszönöm, hogy felelevenítette az emlékeket azokból az időkből. Nagyon színvonalas műsor volt,most is ilyenekre lenne szükség! ❤

  • @ahaxxagi
    @ahaxxagi Рік тому +2

    Ez valami csoda! Zseniális volt az egész, teljesen magával ragadott, én is nevettem és sirtam 😍

  • @andras5019
    @andras5019 Рік тому +4

    Köszönjük ezt a csodálatos megemlékezést! Örülnék, ha Györgyi egy másik oldalát is bemutató, a Békítő show is felkerülne, amiben szintén szerepelt.

  • @Mihuka
    @Mihuka Рік тому +5

    Sándor! Lelket fogó megemlékezés volt, köszönjük szépen! ❤

  • @juhaszneelvira
    @juhaszneelvira Рік тому +4

    Köszönet érte nagyon tetszett.

  • @MsHella01
    @MsHella01 Рік тому +4

    Köszönöm szépen, hogy feltette ismét nagyon jól szórakoztam!!!!❤❤ 0:00 ❤❤❤

  • @tubicaantal3209
    @tubicaantal3209 Рік тому +2

    Könnyek, és libabőr!!! Kedves Sándor! Maximális tisztelet, es köszönet minden egyes régebbi, és új műsoráért!

  • @agnesgrabant1778
    @agnesgrabant1778 Рік тому +7

    Imádtam ezt most (is) nézni. Köszönöm szépen az élményt. 🥰
    Györgyi 🖤

  • @evaszucs7492
    @evaszucs7492 Рік тому +5

    Emlékszem erre a részre és ez Mari Zsuzsinál ugrott be, akit addig nem ismertem, de nagyon tetszett.
    Jól esett újra nézni az egészet.😇😍

  • @arpadnegyori166
    @arpadnegyori166 Рік тому +5

    ❤ Ettől szebb emlekezés nem lehett volna cdodalatos ❤❤❤ Nyugodjon békében 😢

  • @katiseres2761
    @katiseres2761 Рік тому +1

    Kedves Friderikusz Sándor !Nagyszerű műsort készített ! A könnyeimen keresztül néztem. Györgyi egy tüneményes ember volt.

  • @sandornefrank2364
    @sandornefrank2364 4 місяці тому

    Imádom őket nagyon jó volt vissza nézni köszönöm.❤❤

  • @alexadamant9455
    @alexadamant9455 Рік тому +10

    1:05-nél , a hosszu hajú táncoslányba mindenki szerelmes volt anno.Mjadnem minden klipükben szerepelt.Kiváncsi lennék vele vajon mi van:-)

  • @roody6775
    @roody6775 Рік тому +2

    milyen sokan nem èlnek màr közülük,nagyon szomorù

  • @annaokal431
    @annaokal431 7 місяців тому

    Fantasztikus volt ez az emlekezed .
    İgy kell emlekezni . Vidamsagokkal , Györgyinek iş igy tetszett ebben biztos vagyok .
    Jo hogy ITT voltal közöttünk Györgyi . Folytasd utadat az örök letben 🙏🙏🙏💙💙💙✴🌙🌞

  • @anikohillender5597
    @anikohillender5597 Рік тому +1

    Drága Györgyi nagyon szeretem, imádni való Drága lélek, Isten nyugtassa! ❤

  • @katalingluck822
    @katalingluck822 Рік тому +4

    Hát ez isteni volt! Köszönöm!

  • @istvanneszeleczki3039
    @istvanneszeleczki3039 Рік тому +5

    Nagyon szép volt!! Köszönöm!!!!❤

  • @barbibubu8750
    @barbibubu8750 Рік тому +1

    Egy Igaz szívű,őszinte emberrel kevesebb ...De jó volt ezt látni... így kell búcsúzni...

  • @papjuditka
    @papjuditka Рік тому +8

    Szuper jó volt! ❤

  • @istvannebirinyi9265
    @istvannebirinyi9265 Рік тому +5

    Köszönöm szépen nagyon nagyon jo volt

  • @veghvirag5095
    @veghvirag5095 Рік тому +2

    Fantasztikus volt! Köszönjük szépen!

  • @margitballa9199
    @margitballa9199 9 місяців тому

    Imádom, ezeket az ismétléseket ❤

  • @klarafuzesi7792
    @klarafuzesi7792 4 місяці тому

    Kis koromban imádtam ezt a felvételt(is), a Padödö is egy mindig vidám hangulatot adott, tesómmal sokszor megnéztük ezt video kazin, úgyhogy nagyon jó volt nosztalgiázni egy ilyen igényes műsorral❤️ sajnos folytatását ennek az adásnak nem találtam, hiányolom🥹

  • @agnesfatul5212
    @agnesfatul5212 Рік тому +5

    Köszönöm ❤❤❤

  • @juligarbacz
    @juligarbacz Рік тому

    Nézem ezt a majdnem 30 éves műsort, és teljesen megfeledkezem a mai világról... Fantasztikus! Miért nincsenek már ennyire szórakoztató műsorok?!

  • @tiborbertalangosi819
    @tiborbertalangosi819 Рік тому +1

    Nagyon Köszönöm a feltöltést! 🎉 Így kell emlékezni Györgyire! 😊 Üdv:Tibi

  • @ibolyabezi9092
    @ibolyabezi9092 Рік тому +4

    Nyugodjon es pihenjen bekeben ISTEN SZERETETEBEN es FENYEBEN!!!Legyen konyu afold szamara!!

  • @anitatar3664
    @anitatar3664 Рік тому

    Fantasztikus műsor, fantasztikus műsorvezető,fantasztikus vendégek ❤Köszönöm az élményt🙏

  • @kativarga9697
    @kativarga9697 Рік тому

    Köszönöm ezt a csodálatos megemlékezést! Szinte el sem hiszem, hogy nincs többé. Nyugodjon békében. 🥲🖤 Köszönöm Friderikusz Úr.

  • @PMagdi
    @PMagdi Рік тому +3

    Köszönöm :)

  • @beatrixbarnanekozma7816
    @beatrixbarnanekozma7816 Рік тому +1

    Isten nyugosztaljon téged. 🖤

  • @gingin51
    @gingin51 Рік тому +3

    Györgyi, Györgyi, GYÖRGYI :( :):) :( ....Szeretünk!

  • @barnabaskomlati3633
    @barnabaskomlati3633 Рік тому +3

    Megszakad a szív! 😢

  • @juditjamnik7373
    @juditjamnik7373 Рік тому +2

    Györgyi! 💔❤️🖤

  • @geografi11
    @geografi11 11 місяців тому

    De jó volt :) köszönöm

  • @ilonamajor4292
    @ilonamajor4292 Рік тому

    ❤ imádom őket

  • @ilonamajor4292
    @ilonamajor4292 Рік тому

    Nagyon szépen köszönöm ez igazán a Györgyi😢😢❤❤❤❤

  • @gabikiss3849
    @gabikiss3849 Рік тому +6

    Óriási

  • @viktordani8470
    @viktordani8470 Рік тому +2

    De jó volt még akkor!!!

    • @viktordani8470
      @viktordani8470 Рік тому +2

      No még annyit, hogy anno minden Friderikuszt néztem!
      Erre a PA-DÖ-DÖs' különkiadásra nagyvonalakban emlékeztem...
      ...Mary Zsuzsira, hogy csinos kisszoknyában énekli a Mamát, hogy Kazimír "prutyikám"-nak nevezte a tanítványokat, és letegezték a közönséget mondván, hogy "mindenki fiatal"!
      Igazi családias légkör jött létre a műsorban!
      A végén mikor az osztállyal énekeltek, férfi létemre bizony sírva fakadtam...
      Köszi PA-DÖ-DÖ és Friderikusz Sándor.

  • @Angelflower83
    @Angelflower83 Рік тому

    Nagyon Szépen Köszönöm a Videó Feltöltését!☘️🙏😇
    Nyugodjék Békében Lang Györgyi!☘️🙏😇

  • @monikaluptakova5812
    @monikaluptakova5812 Рік тому

    Úr Isten de jó volt...
    Köszönöm ❤❤❤❤❤❤❤

  • @hogyankell8612
    @hogyankell8612 Рік тому +8

    Fridi milyen jól érezte magát itt..! Ma már szomorú inkább.

    • @istvanfarmerama5217
      @istvanfarmerama5217 Рік тому +1

      Háát, a megnövekedett nehézkedésierő + az a pár év megteszi a hatását. Fiatalon és soványan könnyen viháncol az ember, főleg, ha az a bizonyos szekér még fut is velünk.

    • @hogyankell8612
      @hogyankell8612 Рік тому +3

      @@istvanfarmerama5217 most se panaszkodhat azért. a súly meg az edzettség rajta múlik.

  • @gaborvoros7354
    @gaborvoros7354 Рік тому +2

    Isten nyugosztaljon Györgyi 😢

  • @palfabian9949
    @palfabian9949 9 місяців тому

    Nagyon tetszik.😂😂😂

  • @TideM324
    @TideM324 Рік тому

    Köszönöm.

  • @lucahortobagyi
    @lucahortobagyi Рік тому

    😢 Szegény Györgyi nagyon jó ember volt a Mariannal együtt a régi iskolámba jártak fellépni de most nyugodjon békében 🖤😢😢

  • @foldonkivuli4743
    @foldonkivuli4743 Рік тому +1

    Ma már csak romlott villag maradt nekünk 😢

  • @agnesasztalos4918
    @agnesasztalos4918 Рік тому +1

    ❤❤❤

  • @erikabalogh9508
    @erikabalogh9508 Рік тому +1

    😍😍😍😍😍

  • @tiborneangyal2178
    @tiborneangyal2178 Рік тому

    ♥♥♥

  • @sylwiap3970
    @sylwiap3970 Рік тому +1

    🖤🖤💝

  • @tundegreznevics7030
    @tundegreznevics7030 Рік тому

  • @beabaranyi2502
    @beabaranyi2502 Рік тому +1

    RIP Györgyi 😢

  • @gyorgyinyikos9374
    @gyorgyinyikos9374 Рік тому

    🥀🖤

  • @andrealauter7258
    @andrealauter7258 Рік тому +1

    😢😢😢😢😢😢

  • @lesliem47
    @lesliem47 Рік тому +1

    Milyen fura az élet és sors szerű,amikor Fridi azt mondja- "Téged még kocsiban toltak? Miért nem tudtál járni?" És később sajnos a betegsége miatt tényleg így volt.😢 Sajnálom Györgyit!

  • @1Rigoka
    @1Rigoka Рік тому

    hála

  • @margitbite2791
    @margitbite2791 Рік тому

    Istyeni a musor koszike.

  • @SpikeDiloNapiszar
    @SpikeDiloNapiszar Рік тому +4

    Jó látni milyen boldogok családias emberek voltak..Nagyon pozitív jó lekkű emberek. < 3 Isten veled Györgyi:(

  • @csabanepoka8671
    @csabanepoka8671 Рік тому +1

    ❤❤❤❤

  • @kitta0411
    @kitta0411 Рік тому

  • @user-jz1up9jw2c
    @user-jz1up9jw2c Рік тому

    ❤❤❤

  • @KatinkaSzabo
    @KatinkaSzabo Рік тому

    ❤❤❤❤