Elfogadtam ezt a helyzetet, az oldás után sokkal nyugodtabb, türelmesebb vagyok. Tudom hogy odafent a legjobbat akarják és minden Isteni időzítés alapján működik. Köszönöm hogy Rád találtam, nyilván ez nem véletlen. Mert tudjuk véletlenek nincsenek ❤❤
Szerintem akik már itt vannak eléggé tudatosak ahhoz, hogy ezt a birtoklás részét már ne kövessék el az életükben többet, én például ezt nem is nagyon követtem el, pont az ellenkezője voltam után a szabadság volt nekem kicsit jobban a függőség... tudjuk hogy a szabad akarat a legfontosabb azt meghagyni a másik és a magunk részére és a teljes szeretet alapja... 🙏❤️😇 Teljesen rezonál mindenben, kivéve nálunk annyi, hogy mi tartjuk a kapcsolatot csak nagyon keveset tudunk találkozni... 🙏😇🤔 Én is nagyon örülök neki, hogy már az oldásokkal eljutottam arra a szintre, hogy még tudtam tényleg nyugodni és nem vok már türelmetlen, nem volt könnyű mivel már 50 évesek vagyunk és az elme abba a csapdába tudja vinni az embert, hogy lemaradunk vmiről... Főleg úgy ahogy az ének esetemben is van, hogy Sajnos nekem eddig az életem szinte egyedül telt. 🤔🤔🤔
Nincs egyedül, felszedett megint 1 nőt, csetelgetnek már korán reggel a kigyoval osszehoztak sok mindent, ahhoz ragaszkodik, soha nem hagyja ott! Én így látom, köszonom!
Hálás szívvel köszönöm. Tökéletesen rezonál jelentkezett de úgy érzem még időre van szüksége. Mi már két éve csetelünk ő közénk jött és őt választotta. Amit mégbánt.Nem az tudom magam sehol jól érezni senkivel sem. Itthol vagyok állandóan. Legtöbbet a Yutun. Szívből köszönöm szépen kedves Nila! ❤❤❤
Nem tudok megnyugodni! Olyan gyönyörűen mondod( kos), vagyok! Ezt a leckét nem tudom! Azt a sportot nem találták ki, amin részt vennék! A tanácsot köszönöm. A tankönyvedet várom előre is! A várakozást nem bírom! Kérem. Kegyelmet magmért!!!! Istenanyától, a szent szellemtől! Mindenkitől! Nem vagyok képes harcolni valakiért! Eddig is hagytam!😢 nem hiszem el, mibe keveredtem.
Nekem (is) szólt. Szeretettel hallgattam, néztem - bár ugyanazt az életet nem tudom már élni, tudatosan "gyakorolom" a türelmet. Ezen a héten két egymást követő napon kaptam üzenetet Lug mestertől (kitartás), madár - egy gyönyörű szarka - is hozott jó hírt (az udvaromban élő nyírfám legfelső ágára ült, onnan cserregett, egy fehér, pihés tollát ejtette le nekem) és ma hajnalban is üzenetre ébredtem...és még Te is... Hinnem kell ebben. Köszönöm szépen❣💞 Isten áldjon.🙏
Csodálatos vagy!A 25gyönyörű ève együtt lèvő párját választotta.Gyenge,gyáva,szarnak tartom őt is,meg az "okos" nőjèt is.Nèzne magába ha mind egyek vagyunk"Tát vám aszú"mit okoz másoknak, isten bocsásson meg neki.Áldás Rád,Isten ajándèka vagy Nila.Jó hallgatni.😊😊
Drága Nila! Annyira jól látod, a helyzetünket, teljes mértékben így van... Bár ő még nincs egyedül, ott a kígyó mellette... igen, szelídnek mutatja magát megvezeti... 🤔🙏😵💫
Köszönõm Nila. Magaménak èrzem az olvasàsodat. Sokat segítesz abban h megèrtsem mi zajlik benne, és ìgy kõnnyebb elfogadnom ezt az időszakot. Élem az életem, de ahogy mondtad elengedni nem tudom, de béke van bennem. Bízom benne és szívből kívánom neki h mielőbb megtalàlja önmagát.
Ez valami csodás volt ... Ő skorpió . Nem mer választani engem , mert nagy a korkülönbség . Állandó kifogásokat keres . Nagy az egója . Külvilágnak él . Pedig az édesanyja elfogadott és szeret engem . Hálás köszönetem ! 😇🙏♥️
Köszönöm szépen kedves Nila, nagyon csodálatos volt ez a kártya üzenet minden igaz ahogy az Égiek megirták fájdalmas így látni őt de azt is tudom hogy tanulni fejlődni kell neki is ahoz hogy mi egypár lehessünk. Imádkozom érte!
Csodálatos szép napot kívánok !!! Hálásan köszönöm , hogy Rád találtam ! Nagyon örülnék már , hogy ha valóban a férfi energia szeretne mondani valamit őszintén , nagyon boldoggá tenne vele , az biztos .Várom az új kezdetet feltétel nélküli szerelemmel , szeretettel ! Vállalom a kockázatot , bátor leszek , küzdök , ha ez szükséges a pozitív változáshoz és a becsületességhez, boldogsághoz ! A BOLDOGSÁG , BOLDOGSÁGOT VONZ !!! Szuper , nagyon nagyon ügyes vagy , gratulálok hozzá szívből !Egy ember három életszakasza , az én meglátásom szerint . Valóban nem vagyunk már fiatalok, igen 50-esek , társra vágyunk , harmóniára , biztonságra .Értettem nem agyalok , Ő sem agyaljon , ne vivodjon ,ne legyen bizalmatlan , mozduljon ki, legyen kedves az elméjéből, hálásan köszönöm ! Áldás Fantasztikusan pozitív ember vagy , hatalmas bizalommal vagyok irántad és bízom benne ,hogy az iker tükörláng párom érzéseit , gondolatait csatornáztad nekem ,! Ő most saját magától fosztja meg magát érzelmileg , amiatt , hogy ahol most van jelenleg fizikailag nagyon felhúzzák és kihasználják , befolyásolják . Egozik folyamatosan és a külsőségekre ad . Ő nyilas mérleg aszcendens kos hold , én vízöntő vagyok nyilas aszcendens bak holddal . Szerelem volt első látásra , még a levegő is megállt mikor megláttuk egymást , még a falevél sem mozdult akkor a fán 2023.08.23-án .Váratlan találkozás volt , mindketten egy nehéz periódusban voltunk akkor éppen, a jó Isten intézte ezt a találkozást !Teljesen felfordult az életünk , nem lehetett ellenállni , nem volt idő még gondolkodni sem , annyira forró volt a levegő , az érzéseink .Meglepetés volt mindkettőnk számára , ez az egész szituáció , látszott is rajtunk szerintem , nagyon impulzív volt és gyors , egyik pillanatról a másikra . Áldás Isteni elrendeltetés volt a találkozásunk !Maga a Csoda !!! Égben köttetett kapcsolat a miénk , ez idáig még nem tudott kiteljesedni Isteni ajándék számomra , hálásan köszönöm ! Békességgel , megbocsátva Mindenkinek ! Legyen szárnyalásunk , könnyedségünk , békességünk , szeretetünk , alázatunk mindenhez ! Nagyon optimista vagyok és várom önzetlen tiszta szerelemmel vissza .Feltétel nélkül szeretem és úgy érzem , hogy ő is engem . Mindig azt mondta , hogy ilyennel még nem találkozott , mint amilyen én vagyok , azt szokta mondani . írni , hogy szeret , imád , oda van értem ,nőnek még ennyit nem udvarolt , az ő elmondása szerint ... Szenvedély is megvolt köztünk és a tiszta szerelem .Velem tudott kiteljesedni és én vele tudtam , a fény hoztuk egymás életébe , bármilyen hihetetlen is volt akkor számunkra és egyben csodálatos érzés . Berobbanunk egymás életébe ! Próbára vagyunk téve az biztos.....Hatalmas volt a lendület az érzések , hihetetlenül boldogok voltunk együtt ! Ő munkamániás , erős , határozott ,férfias, sármos jó ember ,segítőkész , konok, makacs , hirtelen haragú , igen és rengeteget dolgozik és egozik , sajnos . Tényleg szenved , fél sajnos a saját érzéseitől főként, tüzes jegy . Valóban falat húzott maga köré és nem engedi az érzéseit , a szívére nem hallgat egyenlőre .Távolról érezzük egymást kölcsönösen , én úgy érzem .Nagyon vissza van húzódva az bizonyos . A gyerekem szerint először a lábamba lett szerelmes , igaz első találkozáskor már szóvá tette , hogy milyen szép és formás lábaim vannak , imádja a lábaimat és nézegetni is szereti . sok esetben , ha egymás mellett sétáltunk , néha egy fél lépéssel hátra maradt tőlem és azt nézte , hogy megyek és mosolygott , annyira tetszett neki a lábam igen .Ez a lábfétis ? Ezek szerint igen . Igen sokkot kaptam szinte , mikor elfordult tőlem , egyik pillanatról a másikra , hirtelen , minden átmenet nélkül , váratlanul ősszel október végén és decemberben letiltotta a kommunikációt is velem . Az exe a gyermekei édesanyja próbálja befolyásolni , zsarolni a gyerekein keresztül , de már évek óta nem élnek együtt .Neki az első házasságában , sajnos nem született gyermeke és nagyon szereti a lányait ezáltal , ami teljesen természetes szép és jó , hogy ilyen , de ezzel a lányai édesanyja vissza is él sajnos ....Nem kicsit , teljesen a befolyása alatt tartja , a hölgy gyermekpszichológus , tud manipulálni rendesen , a szomorú csak az ebben , hogy a saját lányait használja fel ehhez ..... Ő akkor azt mondta mikor elment tőlem hirtelen , hogy egyszer jövök hozzád ! Most napok óta ezt hallom vissza Optimista vagyok , hiszek bennünk , várom , ha itt lesz úszni fogok az árra és bízni fogok benne , tudom , hogy ez egy feltétel nélküli szeretet , hatalmas szerelem Ő ! Ettől ijedt meg ennyire , ettől a hatalmas érzelmi robbanástól , ami okoztunk , kiváltottunk egymásból anno ? Szerelmi sokkot kapott és én is . Teljes tagadásban van , úgy érzem a saját érzései ellen . Most távol vagyunk egymástól sajnos . Nagyon szeretem és ő is engem , várom vissza őszinte szerelemmel hűségesen, jöhet a fellángolása igen ! Remélem már közel van !? Meg tudunk beszélni mindent , az a tökéletes megoldás szerintem ! Dolgozom magamon és szerintem ő is most, tükrözünk valóban rendesen , nyomkodjuk a pontokat . Meg tudok bocsátani Neki , ettől nem kell félnie és ő is bocsásson meg nekem , nagyon hiányzik , folyamatosan rá gondolok érzem, úgy érzem ő is rám gondol és érez . Szerintem mi már az előző életeinkben ( akár többben is ) is voltunk együtt , innen is jöhet , ez az érzés . Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk . Áldás Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet ! Hálásan köszönöm a tanácsokat amiket mondasz nekem !Áldás érte Még május végén írtam számára emailben ( ott nem tiltott , le hála Istennek, ebben bíztam ! ) üzenetet , bizva , hogy jobban van már egészségügyileg ! Válaszolt is hamar , sajnos egészségügyileg nincs jól , a veserák sajnos kétszer több pöttye lett és kétszer akkora , mint amikor novemberben utoljára volt vizsgálaton , nagyon bizom a gyógyulásában ! Segítséget nem igazán fogad el , sajnos ! Mindig azt írja , hogy én ebben nem tudok segíteni neki , szerintem viszont igen ,csak ő még nem hagyja , sajnos . Sőt szinte a legrövidebb módon válaszol , de legalább így , ha keveset is , de végre újra kommunikál , a letiltásom után .Személyes dolgokat kerüli , arra vár , hogy műteni fogják , én viszont folyamatosan azt írom neki , hogy meg fog gyógyulni , minden rendben lesz és nem kell műteni szerintem .Lelkileg nagyon mélyen van és pesszimista most sajnos ! 2023.augusztustól novemberig nem nőttek a pöttyök a vesében , amíg napi szinten több órát beszéltünk , írtunk egymásnak folyamatosa és találkoztunk személyesen , mindig arra próbáltam vezetni , hogy az öngyógyítás csodákra képes és a gondolat ereje . Küldöm felé a feltétel nélküli szerelmet , szeretetet , pozitív gondolatokat , hogy gyógyuljon minél előbb és jobban legyen , térjen vissza a valós önmagához és hozzám ! Tegnap kétszer is írt , úgy tünik elindul egy pozítiv változás , az Isteni időzítsben bizom . Várom a már korábban számomra beígért éneklést , ő szeret énekelni , én még nem hallottam , sajnos , de nagyon várom , hogy énekeljen nekem és boldogok , önfeledtek legyünk újra ! Áldás Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet ! Nem tudom, mit érzel velünk kapcsolatban? Én azt érzem, hogy minden rendben lesz és jönni fog, mint egy kis Angyal, csak az elhatározás nincs meg benne jelenleg. Ő hallgat és titkolja az érzéseit, egozik, most is több, mint négy hete nem írt, de ki várom türelmesen és feltétel nélküli szerelemmel, szeretettel! Tisztában van ő is azzal, hogy mellettem jól volt anno és nem volt a vese eredménye rossz, sőt jó, most hogy nem kommunikált velem sajnos nagyon rosszul alakult az egészsége. Hatalmas nagy szeretettel és őszintén, tiszta szívvel szeretnék neki segíteni, hogy gyógyuljon! De ezt csak akkor tudom megtenni, ha ő is ezt szeretné, természetesen! Ehhez két ember kell... Személyes dolgokat kerüli , arra vár , hogy műteni fogják , én viszont folyamatosan azt írom neki , hogy meg fog gyógyulni , minden rendben lesz és nem kell műteni szerintem .Lelkileg nagyon mélyen van és pesszimista most, sajnos ! Én küldöm a pozitív energiákat minden nap, és imádkozom érte, hogy minél előbb gyógyulj és tűnjenek el onnan azok a pöttyök a veséjéből! Küldöm felé a feltétel nélküli szerelmet , szeretetet , pozitív gondolatokat , hogy gyógyuljon monnék előbb és jobban legyen , térjen vissza a Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet ! Csodálatos szép hetet, jó egészséget kívánok, sok szeretettel ! Szeretettel ölellek , üdv.: Erika Hálásan köszönöm ! Áldás
Köszönöm szépen! O valasztotta azt az utat akkor menjen tovabb rajta! En csak orulok neki , narciztikus ember! Ne is jojon vissza! Fel ev utan most talalok ujra magamra! Beket nyugalmat szeretnek! ❤🥰🙏
Hálásan köszönöm. Áldás legyen a munkádon. 🙏❤Minden igaz. És tényleg nem tudom, hogy miért ragaszkodom hozzá. Ha kitörlöm a beszélgetésünket, akkor tuti hogy rám ír.
Köszönöm Drága Lélek!...Eddig még nem éreztem, amit most!...A Teremtő-Mindenható Atyának és Neked köszönöm, hogy megnyugodtam... Megfogadom a Tanácsokat és türelmes leszek...
Köszönöm szépen drága Nila Szerbiából nézem! Csodalatosan rezonál 2 éve csetelünk és idő alatt ismerte meg ezt a hölgyet egy éve és őt választotta! Mi soha nem találkoztunk. De jó barátok voltunk.Hideg és álarcot viselt bár tudtam hogy nem őszinte. De Meg szerettem őt! Első pillanattól kezdve!Hálásan köszönöm drága Nila! ❤❤😢
Hálásan köszönöm minden szavad igaz drága Nila 18 hónap hosszú idö ! Talán újra egymásra találunk ! Remélem így lesz! Hát igen a szerelem helyett nem harcot választotta hanem a pénzt 18 hónappal ezelőtt! Legyen szép a napod ❤
Koszonom az ertekes magyarazatot .Nagyon szep keresekkel erositetted a haladas alakulasat.Szep volt engem ez lelkileg nagyon erintett,s a biztatasok es tanacsokat nagyon ertekelem mert tovabb mutatnak.Szamomra ez az igazsag ,mertigaz.Isten aldjon Teged .
Drága Nila! Csodás volt ez a kirakás! Igen, megértettem. Valóban ez a helyzet... Van hitem és bizalmam...Tudom, hogy összetartozunk. Ikerlángok vagyunk. Igen, türelmesnek kell lennem, hogy ő lépjen felém önszántából... Végtelenül köszönöm a munkád! Nagyon sokat segítesz. Legyen rajtad és a munkád áldás!!! 🙏😌🪷💗🤗🦋🙏
Csodalatos Hálásan köszönöm drága Nila,a kedves segédet és a sok segítséget. A Jo Isten Aldasa legyen veled is.Tovabbi kellemes Vasárnap délutáni időtöltést kívánok ❤❤❤
Köszönöm szépen a kedves üzenetet, ezt most hallanom kellett, nehéz időszak van mögöttünk remélem rendeződik a kapcsolatunk, sajnos nála az anyukája van rá rossz hatással nincs más kapcsokata, sakkban tartja a vagyonnal kapcsolatban, sajnos ő inkább a pénzt választotta, 2 hónapja nem beszéltünk, egyik napról a másikra, remélem javul a helyzet. Rák+skorpió kapcsolat
Nagyon szép kirakás útmutatást és gondolatok. mennek a napok de nincs unatkozás.. mert tartalmassa teszem, és türelem szeretet meg is érkezik át a váratlan öröm is bármikor 😊 Isten Áldás nagyon szép útmutatást köszönöm szépen
Köszönöm szépen a csodálatos isteni üzenetet. Túpontos kirakós. Hálaneked és Istenanyának. Szeretném a kártyát megvenni. Hol lehet megrendelői. Szeretnèm megvàsàrolni. Isten áldása legyen veled.❤❤❤
Édes Csillagocska köszönöm szépen neked ezeket a szép gondolatokat, potyog a könnyem 💔😭🙏 Hálás vagyok neked minden kedves szavadert 🤍🤍🤍 13 éves korom óta erre vágyom csak rá nem kérek mást az élettől... Hiszek bennünk 😘 Aldassek az Úr hatalma, hogy ha ezt megengedi az ég nekünk 🙏🙏🙏
Szia Nila! 14 éve várom. 2008-ban ismerkedtünk meg. Hírtelen szakított velem. Én nagy szívfájdalommal élek azóta de tudom vissza fog jönni. Ő 2016-ban hírtelen megnősült. De tudom, hogy egyek vagyunk. 7800 km távolságra van tőlem. Minden igaz! Skorpió! Elég volt a sok fájdalomból és szenvedésből. Akikbe a legjobban bíztam.Kitagadott minden családi kötelékem! Már 3x megpróbáltak elveszíteni egész drasztikusan. Létezik ilyen? Mennék de nem tudom hova. teljesen magamra maradtam.
Nagyon szépen köszönöm, Minden, szó, igaz, Jóisten Aldasa, legyen, veled, Draga, NILA, Áldás, Hála Áldás Hála ❤ ❤ ❤ ❤ ❤
Hálásan köszönöm minden ŕezonál aranyos vagy türelmesen szépen el mondod köszönöm így.van legyen szép estéd ❤❤
Nagyon köszönöm fantasztikus amit elmondása ❤❤❤Hálásan vagyok mindenért köszönöm áldás mindenkinek köszönöm ❤❤❤
Elfogadtam ezt a helyzetet, az oldás után sokkal nyugodtabb, türelmesebb vagyok. Tudom hogy odafent a legjobbat akarják és minden Isteni időzítés alapján működik. Köszönöm hogy Rád találtam, nyilván ez nem véletlen. Mert tudjuk véletlenek nincsenek ❤❤
Köszönöm szépen így legyen Istenre bízom 🙏 minden legyen így ahogy még van írva 🙏🙏🙏❤❤❤
Ez egy nagyon kemény helyzet.
Nagyon köszönöm, hála🙂😃😺😻🧡✌️👌👍🙌🌷🌸
Szerintem akik már itt vannak eléggé tudatosak ahhoz, hogy ezt a birtoklás részét már ne kövessék el az életükben többet, én például ezt nem is nagyon követtem el, pont az ellenkezője voltam után a szabadság volt nekem kicsit jobban a függőség... tudjuk hogy a szabad akarat a legfontosabb azt meghagyni a másik és a magunk részére és a teljes szeretet alapja... 🙏❤️😇 Teljesen rezonál mindenben, kivéve nálunk annyi, hogy mi tartjuk a kapcsolatot csak nagyon keveset tudunk találkozni... 🙏😇🤔
Én is nagyon örülök neki, hogy már az oldásokkal eljutottam arra a szintre, hogy még tudtam tényleg nyugodni és nem vok már türelmetlen, nem volt könnyű mivel már 50 évesek vagyunk és az elme abba a csapdába tudja vinni az embert, hogy lemaradunk vmiről... Főleg úgy ahogy az ének esetemben is van, hogy Sajnos nekem eddig az életem szinte egyedül telt. 🤔🤔🤔
Nincs egyedül, felszedett megint 1 nőt, csetelgetnek már korán reggel a kigyoval osszehoztak sok mindent, ahhoz ragaszkodik, soha nem hagyja ott! Én így látom, köszonom!
Hálás szívvel köszönöm. Tökéletesen rezonál jelentkezett de úgy érzem még időre van szüksége. Mi már két éve csetelünk ő közénk jött és őt választotta. Amit mégbánt.Nem az tudom magam sehol jól érezni senkivel sem. Itthol vagyok állandóan. Legtöbbet a Yutun. Szívből köszönöm szépen kedves Nila! ❤❤❤
Nem tudok megnyugodni! Olyan gyönyörűen mondod( kos), vagyok! Ezt a leckét nem tudom! Azt a sportot nem találták ki, amin részt vennék! A tanácsot köszönöm. A tankönyvedet várom előre is! A várakozást nem bírom! Kérem. Kegyelmet magmért!!!! Istenanyától, a szent szellemtől! Mindenkitől! Nem vagyok képes harcolni valakiért! Eddig is hagytam!😢 nem hiszem el, mibe keveredtem.
Kôszônôm..rezonált nagyon..Vajdaságbol nézlek❤
Sziasztok! Texasból!❤
Nekem (is) szólt. Szeretettel hallgattam, néztem - bár ugyanazt az életet nem tudom már élni, tudatosan "gyakorolom" a türelmet. Ezen a héten két egymást követő napon kaptam üzenetet Lug mestertől (kitartás), madár - egy gyönyörű szarka - is hozott jó hírt (az udvaromban élő nyírfám legfelső ágára ült, onnan cserregett, egy fehér, pihés tollát ejtette le nekem) és ma hajnalban is üzenetre ébredtem...és még Te is... Hinnem kell ebben. Köszönöm szépen❣💞 Isten áldjon.🙏
Csodálatos vagy!A 25gyönyörű ève együtt lèvő párját választotta.Gyenge,gyáva,szarnak tartom őt is,meg az "okos" nőjèt is.Nèzne magába ha mind egyek vagyunk"Tát vám aszú"mit okoz másoknak, isten bocsásson meg neki.Áldás Rád,Isten ajándèka vagy Nila.Jó hallgatni.😊😊
Drága Nila! Annyira jól látod, a helyzetünket, teljes mértékben így van... Bár ő még nincs egyedül, ott a kígyó mellette... igen, szelídnek mutatja magát megvezeti... 🤔🙏😵💫
Hálásan köszönöm az ùtmutatast 🙏❤️ én eltünok az eletöböl és soha többé nem fog látni 🙏❤️
Köszönõm Nila. Magaménak èrzem az olvasàsodat. Sokat segítesz abban h megèrtsem mi zajlik benne, és ìgy kõnnyebb elfogadnom ezt az időszakot. Élem az életem, de ahogy mondtad elengedni nem tudom, de béke van bennem. Bízom benne és szívből kívánom neki h mielőbb megtalàlja önmagát.
Ez valami csodás volt ... Ő skorpió . Nem mer választani engem , mert nagy a korkülönbség . Állandó kifogásokat keres . Nagy az egója . Külvilágnak él . Pedig az édesanyja elfogadott és szeret engem .
Hálás köszönetem !
😇🙏♥️
Köszönöm szépen kedves Nila, nagyon csodálatos volt ez a kártya üzenet minden igaz ahogy az Égiek megirták fájdalmas így látni őt de azt is tudom hogy tanulni fejlődni kell neki is ahoz hogy mi egypár lehessünk. Imádkozom érte!
Hálásan Köszönöm! csodálatos üzenetet kapunk,teljesen rezonál velem.🥰🥰🥰❤❤❤
Köszönöm.igaz.minden.meglatasod.kigyoval.el.esfel.tole.beteg.lett
Köszönöm szépen. A sokadik kirakás, ami pontosan illik, a kígyótól a skorpióig. Türelmesen várok, mert tudom a vége happy end lesz. 🎉❤
Csodálatos szép napot kívánok !!!
Hálásan köszönöm , hogy Rád találtam !
Nagyon örülnék már , hogy ha valóban a férfi energia szeretne mondani valamit őszintén , nagyon boldoggá tenne vele , az biztos .Várom az új kezdetet feltétel nélküli szerelemmel , szeretettel ! Vállalom a kockázatot , bátor leszek , küzdök , ha ez szükséges a pozitív változáshoz és a becsületességhez, boldogsághoz ! A BOLDOGSÁG , BOLDOGSÁGOT VONZ !!! Szuper , nagyon nagyon ügyes vagy , gratulálok hozzá szívből !Egy ember három életszakasza , az én meglátásom szerint . Valóban nem vagyunk már fiatalok, igen 50-esek , társra vágyunk , harmóniára , biztonságra .Értettem nem agyalok , Ő sem agyaljon , ne vivodjon ,ne legyen bizalmatlan , mozduljon ki, legyen kedves az elméjéből, hálásan köszönöm ! Áldás Fantasztikusan pozitív ember vagy , hatalmas bizalommal vagyok irántad és bízom benne ,hogy az iker tükörláng párom érzéseit , gondolatait csatornáztad nekem ,!
Ő most saját magától fosztja meg magát érzelmileg , amiatt , hogy ahol most van jelenleg fizikailag nagyon felhúzzák és kihasználják , befolyásolják .
Egozik folyamatosan és a külsőségekre ad .
Ő nyilas mérleg aszcendens kos hold , én vízöntő vagyok nyilas aszcendens bak holddal . Szerelem volt első látásra , még a levegő is megállt mikor megláttuk egymást , még a falevél sem mozdult akkor a fán 2023.08.23-án .Váratlan találkozás volt , mindketten egy nehéz periódusban voltunk akkor éppen, a jó Isten intézte ezt a találkozást !Teljesen felfordult az életünk , nem lehetett ellenállni , nem volt idő még gondolkodni sem , annyira forró volt a levegő , az érzéseink .Meglepetés volt mindkettőnk számára , ez az egész szituáció , látszott is rajtunk szerintem , nagyon impulzív volt és gyors , egyik pillanatról a másikra . Áldás Isteni elrendeltetés volt a találkozásunk !Maga a Csoda !!! Égben köttetett kapcsolat a miénk , ez idáig még nem tudott kiteljesedni Isteni ajándék számomra , hálásan köszönöm !
Békességgel , megbocsátva Mindenkinek ! Legyen szárnyalásunk , könnyedségünk , békességünk , szeretetünk , alázatunk mindenhez !
Nagyon optimista vagyok és várom önzetlen tiszta szerelemmel vissza .Feltétel nélkül szeretem és úgy érzem , hogy ő is engem .
Mindig azt mondta , hogy ilyennel még nem találkozott , mint amilyen én vagyok , azt szokta mondani . írni , hogy szeret , imád , oda van értem ,nőnek még ennyit nem udvarolt , az ő elmondása szerint ... Szenvedély is megvolt köztünk és a tiszta szerelem .Velem tudott kiteljesedni és én vele tudtam , a fény hoztuk egymás életébe , bármilyen hihetetlen is volt akkor számunkra és egyben csodálatos érzés . Berobbanunk egymás életébe ! Próbára vagyunk téve az biztos.....Hatalmas volt a lendület az érzések , hihetetlenül boldogok voltunk együtt ! Ő munkamániás , erős , határozott ,férfias, sármos jó ember ,segítőkész , konok, makacs , hirtelen haragú , igen és rengeteget dolgozik és egozik , sajnos . Tényleg szenved , fél sajnos a saját érzéseitől főként, tüzes jegy . Valóban falat húzott maga köré és nem engedi az érzéseit , a szívére nem hallgat egyenlőre .Távolról érezzük egymást kölcsönösen , én úgy érzem .Nagyon vissza van húzódva az bizonyos .
A gyerekem szerint először a lábamba lett szerelmes , igaz első találkozáskor már szóvá tette , hogy milyen szép és formás lábaim vannak , imádja a lábaimat és nézegetni is szereti . sok esetben , ha egymás mellett sétáltunk , néha egy fél lépéssel hátra maradt tőlem és azt nézte , hogy megyek és mosolygott , annyira tetszett neki a lábam igen .Ez a lábfétis ? Ezek szerint igen .
Igen sokkot kaptam szinte , mikor elfordult tőlem , egyik pillanatról a másikra , hirtelen , minden átmenet nélkül , váratlanul ősszel október végén és decemberben letiltotta a kommunikációt is velem . Az exe a gyermekei édesanyja próbálja befolyásolni , zsarolni a gyerekein keresztül , de már évek óta nem élnek együtt .Neki az első házasságában , sajnos nem született gyermeke és nagyon szereti a lányait ezáltal , ami teljesen természetes szép és jó , hogy ilyen , de ezzel a lányai édesanyja vissza is él sajnos ....Nem kicsit , teljesen a befolyása alatt tartja , a hölgy gyermekpszichológus , tud manipulálni rendesen , a szomorú csak az ebben , hogy a saját lányait használja fel ehhez .....
Ő akkor azt mondta mikor elment tőlem hirtelen , hogy egyszer jövök hozzád ! Most napok óta ezt hallom vissza Optimista vagyok , hiszek bennünk , várom , ha itt lesz úszni fogok az árra és bízni fogok benne , tudom , hogy ez egy feltétel nélküli szeretet , hatalmas szerelem Ő ! Ettől ijedt meg ennyire , ettől a hatalmas érzelmi robbanástól , ami okoztunk , kiváltottunk egymásból anno ? Szerelmi sokkot kapott és én is . Teljes tagadásban van , úgy érzem a saját érzései ellen . Most távol vagyunk egymástól sajnos . Nagyon szeretem és ő is engem , várom vissza őszinte szerelemmel hűségesen, jöhet a fellángolása igen ! Remélem már közel van !? Meg tudunk beszélni mindent , az a tökéletes megoldás szerintem ! Dolgozom magamon és szerintem ő is most, tükrözünk valóban rendesen , nyomkodjuk a pontokat . Meg tudok bocsátani Neki , ettől nem kell félnie és ő is bocsásson meg nekem , nagyon hiányzik , folyamatosan rá gondolok érzem, úgy érzem ő is rám gondol és érez . Szerintem mi már az előző életeinkben ( akár többben is ) is voltunk együtt , innen is jöhet , ez az érzés . Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk . Áldás Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet ! Hálásan köszönöm a tanácsokat amiket mondasz nekem !Áldás érte
Még május végén írtam számára emailben ( ott nem tiltott , le hála Istennek, ebben bíztam ! ) üzenetet , bizva , hogy jobban van már egészségügyileg ! Válaszolt is hamar , sajnos egészségügyileg nincs jól , a veserák sajnos kétszer több pöttye lett és kétszer akkora , mint amikor novemberben utoljára volt vizsgálaton , nagyon bizom a gyógyulásában ! Segítséget nem igazán fogad el , sajnos ! Mindig azt írja , hogy én ebben nem tudok segíteni neki , szerintem viszont igen ,csak ő még nem hagyja , sajnos . Sőt szinte a legrövidebb módon válaszol , de legalább így , ha keveset is , de végre újra kommunikál , a letiltásom után .Személyes dolgokat kerüli , arra vár , hogy műteni fogják , én viszont folyamatosan azt írom neki , hogy meg fog gyógyulni , minden rendben lesz és nem kell műteni szerintem .Lelkileg nagyon mélyen van és pesszimista most sajnos ! 2023.augusztustól novemberig nem nőttek a pöttyök a vesében , amíg napi szinten több órát beszéltünk , írtunk egymásnak folyamatosa és találkoztunk személyesen , mindig arra próbáltam vezetni , hogy az öngyógyítás csodákra képes és a gondolat ereje . Küldöm felé a feltétel nélküli szerelmet , szeretetet , pozitív gondolatokat , hogy gyógyuljon minél előbb és jobban legyen , térjen vissza a valós önmagához és hozzám ! Tegnap kétszer is írt , úgy tünik elindul egy pozítiv változás , az Isteni időzítsben bizom .
Várom a már korábban számomra beígért éneklést , ő szeret énekelni , én még nem hallottam , sajnos , de nagyon várom , hogy énekeljen nekem és
boldogok , önfeledtek legyünk újra ! Áldás Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet ! Nem tudom, mit érzel velünk kapcsolatban? Én azt érzem, hogy minden rendben lesz és jönni fog, mint egy kis Angyal, csak az elhatározás nincs meg benne jelenleg. Ő hallgat és titkolja az érzéseit, egozik, most is több, mint négy hete nem írt, de ki várom türelmesen és feltétel nélküli szerelemmel, szeretettel!
Tisztában van ő is azzal, hogy mellettem jól volt anno és nem volt a vese eredménye rossz, sőt jó, most hogy nem kommunikált velem sajnos nagyon rosszul alakult az egészsége. Hatalmas nagy szeretettel és őszintén, tiszta szívvel szeretnék neki segíteni, hogy gyógyuljon! De ezt csak akkor tudom megtenni, ha ő is ezt szeretné, természetesen! Ehhez két ember kell... Személyes dolgokat kerüli , arra vár , hogy műteni fogják , én viszont folyamatosan azt írom neki , hogy meg fog gyógyulni , minden rendben lesz és nem kell műteni szerintem .Lelkileg nagyon mélyen van és pesszimista most, sajnos ! Én küldöm a pozitív energiákat minden nap, és imádkozom érte, hogy minél előbb gyógyulj és tűnjenek el onnan azok a pöttyök a veséjéből! Küldöm felé a feltétel nélküli szerelmet , szeretetet , pozitív gondolatokat , hogy gyógyuljon monnék előbb és jobban legyen , térjen vissza a Megoldásokat , Isteni kegyelmet , önuralmat ,önszeretetet , felemelkedést , szellemi erőt ,világosságot ,jóindulatot , függetlenséget , magabiztosságot , védelmet , ártatlanságot , támogatást kérünk .Vezessen a szeretet !
Csodálatos szép hetet, jó egészséget kívánok, sok szeretettel !
Szeretettel ölellek , üdv.: Erika
Hálásan köszönöm ! Áldás
Sok-sok erőt , kitartást és beteljesült boldogságot Neked!! ❤❤ Nila
Hálásan Köszönöm Áldás Àmen Köszönöm szépen Úgy Legyen 😇🙏❤🤗🥰⚘⚘⚘Úgy legyen ,tenyleg Gyönyörű Àldàs 🙏❤
Nagyon szeretem őt. Minden igaz amit mondtál. Köszönöm ❤❤❤❤❤❤
Drága Níla, tiszta ❤ből köszönöm neked ezt a gyönyörű kirakást! Erős rezonalast érzek, rendkívül tehetséges vagy! Üdv, Eli 😊
Köszönöm szépen! O valasztotta azt az utat akkor menjen tovabb rajta! En csak orulok neki , narciztikus ember! Ne is jojon vissza! Fel ev utan most talalok ujra magamra! Beket nyugalmat szeretnek! ❤🥰🙏
Hálásan köszönöm önnek szép napot kívánok szeretettel ❤❤❤❤
Köszönöm szépen szép napot kívánok neked ❤😊
Koszonom, csoda volt. Most mar ertem: husz ev utan is felebredhet valaki.
Én Budapesten élek és onnan követem a csodás munkádat 🌺🙏🤍
Köszönöm, hogy rád találtam🙏🙏🙏
Hálásan köszönöm. Áldás legyen a munkádon. 🙏❤Minden igaz. És tényleg nem tudom, hogy miért ragaszkodom hozzá. Ha kitörlöm a beszélgetésünket, akkor tuti hogy rám ír.
Köszönöm Drága Lélek!...Eddig még nem éreztem, amit most!...A Teremtő-Mindenható Atyának és Neked köszönöm, hogy megnyugodtam... Megfogadom a Tanácsokat és türelmes leszek...
Köszönöm szépen drága Nila Szerbiából nézem! Csodalatosan rezonál 2 éve csetelünk és idő alatt ismerte meg ezt a hölgyet egy éve és őt választotta! Mi soha nem találkoztunk. De jó barátok voltunk.Hideg és álarcot viselt bár tudtam hogy nem őszinte. De Meg szerettem őt! Első pillanattól kezdve!Hálásan köszönöm drága Nila! ❤❤😢
Hálásan köszönöm minden szavad igaz drága Nila 18 hónap hosszú idö ! Talán újra egymásra találunk ! Remélem így lesz! Hát igen a szerelem helyett nem harcot választotta hanem a pénzt 18 hónappal ezelőtt! Legyen szép a napod ❤
Igen ❤❤❤❤❤
Közsi
Koszonom az ertekes magyarazatot .Nagyon szep keresekkel erositetted a haladas alakulasat.Szep volt engem ez lelkileg nagyon erintett,s a biztatasok es tanacsokat nagyon ertekelem mert tovabb mutatnak.Szamomra ez az igazsag ,mertigaz.Isten aldjon Teged .
Hálásan köszönöm drága Úgy legyen Áldás 🙏😇❤️🤗🥰🤩⚘️
Drága Nila! Csodás volt ez a kirakás! Igen, megértettem. Valóban ez a helyzet... Van hitem és bizalmam...Tudom, hogy összetartozunk. Ikerlángok vagyunk. Igen, türelmesnek kell lennem, hogy ő lépjen felém önszántából... Végtelenül köszönöm a munkád! Nagyon sokat segítesz. Legyen rajtad és a munkád áldás!!! 🙏😌🪷💗🤗🦋🙏
Fantasztikus! Minden egybevág az életemmel! Nagyon köszönöm a megnyugtatást!! Mintha személyes olvasás lett volna.
Köszönöm ❤❤❤
Hálásan köszönöm! ❤️
❤❤❤❤❤❤köszönöm szèpen
Csodalatos Hálásan köszönöm drága Nila,a kedves segédet és a sok segítséget. A Jo Isten Aldasa legyen veled is.Tovabbi kellemes Vasárnap délutáni időtöltést kívánok ❤❤❤
Szép napot köszönöm hogy ijen szép energiát olvastál ma de már nem tudom hogy mit tegyek mert fotón el utasít egem és nem mogyad hogy mirt 🙏🫶
Hálásan köszönöm! Rezonált minden egyes kártya! Egy csoda vagy Nekünk! ❤❤❤
Köszönöm szépen legyen Áldás a munkádra . Legyen szép napod szia 🙏😘❤️
Tökéletesen pontos a teljes kép! EZ ÍGY VAN!!!
Köszönöm szia❤😊
Köszönöm szépen a kedves üzenetet, ezt most hallanom kellett, nehéz időszak van mögöttünk remélem rendeződik a kapcsolatunk, sajnos nála az anyukája van rá rossz hatással nincs más kapcsokata, sakkban tartja a vagyonnal kapcsolatban, sajnos ő inkább a pénzt választotta, 2 hónapja nem beszéltünk, egyik napról a másikra, remélem javul a helyzet. Rák+skorpió kapcsolat
❤❤❤❤ nagyon köszönöm
Hálásan köszönöm ❤
Köszönöm❤
Köszönöm szépen ezt a csodálatos kirakást lészen anyai üzenetet minden amit hallgattam nagyon igaz. Meleg üdvözlettel Szerbiából ❤❤❤❤❤❤❤❤
ÁLDÁS Drága ez Csodálatos volt, legyen igy 🙏❤
Drága Nila ! Hálás szívvel köszönöm. Nagy szeretettel hallgattam , sokat segített. A jó Isten áldjon meg érte 🙏❤
Köszönöm szépen nagyon rezonàlt❤
Köszönöm ez a kirakás ez nekem szól úgy érzemÁldás ránk🙏🤍
Igen pontosan nekem szol
Boldoggá tesz amikor ez beteljesül!!!🙏
❤hàlàs köszönet ❤
Kedves Csilla!
Hálásan köszönöm!!!❤️🥰😘🙏
Hálásan köszönöm. Áldás legyen a munkádon. 🙏❤
Úgy legyen! Nagyon szépen köszönöm a munkádat ❤
Áldás!!!
Köszönöm szépen 🙏💝🥰
🌸🥰💓😍🌸
Köszönöm szépen Nila! Ez így van! 🙏❤️🌹
Veszprembol nézem 100% rezonal várom őt írok neki is olvassa és gondolkodik
Nagyon szép kirakás
útmutatást és gondolatok.
mennek a napok de nincs unatkozás.. mert tartalmassa teszem, és türelem szeretet meg is érkezik át a váratlan öröm is bármikor 😊 Isten Áldás nagyon szép útmutatást köszönöm szépen
🙏🙏🙏
Köszönöm 💗
❤ Kõszõnõm Szépen
Nagyon szépen köszönöm!!❤
Minden szó igaz köszönöm szépen 😇🙏❣️
Hálásan köszönömÁldás a munkádra🙏🙏🙏🤍
Pontosan itt tartunk. Köszönöm.❤
Hálásan köszönöm áldás ❤️🙏😇
Csodálatos hálás szívvel köszönöm szépen
Hàlàsan köszönöm ezt a kirakást. ❤😊❤
Köszi szèpen ❤ Ez nagyon sokat segített
Így van pontosan! Köszönöm ❤
Nagyon szépen köszönöm ezt a kirakást én 64-éves ő 62éves
Köszönöm szépen a csodálatos isteni üzenetet. Túpontos kirakós. Hálaneked és Istenanyának. Szeretném a kártyát megvenni. Hol lehet
megrendelői. Szeretnèm megvàsàrolni. Isten áldása legyen veled.❤❤❤
Petit Lenormand Louise Oracle a neve, neten keress rá! ❤Nila
@@tarotnila108 köszönöm szépen.
KEDVES NILA NAGYON-NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!🙏🫶. 🥀🌹🌷🌺🌸🪷
Köszönöm szépen.
Hálásan köszönöm! 🙏
Hálásan köszönöm az üzenetet ❤❤❤
Nagyon szeretlek hallgatni
❤
Köszönöm! 🙏❤️
❤🙏❤😇
Szia hàlàsan köszönöm neked vàrom szerelem kedvesem Richard ❤❤😢
♥
❤❤❤😘
O csinálta maganak, nem más, ezért neki kell megenni ❤😊
❤🙏🙏🙏❤
Édes Csillagocska köszönöm szépen neked ezeket a szép gondolatokat, potyog a könnyem 💔😭🙏
Hálás vagyok neked minden kedves szavadert 🤍🤍🤍
13 éves korom óta erre vágyom csak rá nem kérek mást az élettől... Hiszek bennünk 😘
Aldassek az Úr hatalma, hogy ha ezt megengedi az ég nekünk 🙏🙏🙏
Hálás köszönet!❤🎉
Kőszőnőm szèpen hàllàs szivel dràga 🙏🙏♥️
Amíg ő jó érzi,magát a nőjével addig türelmessen várjak? Badarság! Ki mit fözöt egye meg!
Koszonom😢❤❤❤
Szia Nila! 14 éve várom. 2008-ban ismerkedtünk meg. Hírtelen szakított velem. Én nagy szívfájdalommal élek azóta de tudom vissza fog jönni. Ő 2016-ban hírtelen megnősült. De tudom, hogy egyek vagyunk. 7800 km távolságra van tőlem. Minden igaz! Skorpió! Elég volt a sok fájdalomból és szenvedésből. Akikbe a legjobban bíztam.Kitagadott minden családi kötelékem! Már 3x megpróbáltak elveszíteni egész drasztikusan. Létezik ilyen? Mennék de nem tudom hova. teljesen magamra maradtam.
:((( érdemes lenne dolgoznod ezen