Sziasztok. Múlt kedd óta(amikor én erre reagáltam) rengeteg minden történt és azóta is sok minden fogalmazódott bennem a téma kapcsán. Jövő kedden ezt, a merch dropot és a "Rolifox" jelenséget is alaposan megvitatjuk Twitch-en! Köszi és további szép napot!🐳
Miért van az hogy dancso konkrét cancert kapott amiért azt mondta hogy a nincs depi csak kevés a kondi, kds ugyan ezt mondja:"semmi baj fiatalok, nem tudnak fogalmazni."
Csak kérlek ne kezdd el te is fikázni a 2okost mint az összes többi youtuber. Annyira lesül az emberekről az irigység. Sikeres fiatalok, akik jól értenek a marketinghez és építettek egy közösséget. Több órás streamekből par mp-es kivágott klipekk alapjan minősíteni nem túl releváns.
Ennyi erővel ide lehet hozni zsozeeatya, thevr es a tobbieket is. Nem a 2okos fogja tonkretenni a magyar alfa generacios tarsadalmat, barmennyire is konnyu lehet rajuk fogni. Mi anno puruttyát néztünk megse lettem aberalt vagy pszichopata. Pedig ott sokkal sulyosabb kontent volt.
Whisperton sokkal elviselhetőbb, ha nem egy tiktok videót csinál. Nem ripacskodik, nincs szétvágva, és amúgy tök okosakat tud mondani. Nem értek egyet vele mindenben, de jól beszél.
Ton egyik legjobb videója! Emberileg kedvelem, azt nem annyira amit a videóiban csinál, de most teljesen egyet értek minden egyes szavával ebben a videóban.
Bálna azt is nézd kérlek, hogya gyerekek is *szó szerint* vesznek mindent, ők nem tudják azt hogy esetleg csak rosszul fogalmaztak, stb.. felnőtt fejjel és furcsa volt ezt nézni, sajnos így veszik ki az emberekből az érték.. hogy ilyenek lesznek a gyerekek.. felnőtt fejjel lehet máshogy gondoljuk, de szerintem a gyerekekre nézve valóban káros ez a 2okos.. nem vagyok Tonnal sem, bár én így 30 felé már lehet idősnek számítok, hogy megértsem a mai fiatalokat.
Ez így van. Azok a gyerekek, akik a 2okost követik, valószínűleg nincsenek tisztában olyan dolgokkal, mint az irónia, önreflexió, árnyalt gondolkodás stb. Ha a 2okos azt mondja, hogy a depresszió egy nem létező dolog, amit a p*nci férfiak találtak ki, akkor a gyerekek jó eséllyel ezt fogják megérteni belőle, hogy a depresszió egy nem létező dolog, amit a p*nci férfiak találtak ki. Sőt, sokszor a FELNŐTTEK is olyanok, hogy szó szerint értelmezik a dolgokat.
Eleve nem értem, miért gondolja Bálna mindenáron azt, hogy ez a két srác csak rosszul fogalmazza meg a mondandóját. Miért nem lehetséges, hogy ezek tényleg komolyan gondolják azt a sok f.szságot, ami elhagyja a szájukat? :/ Szerintem inkább erről van itt szó, nem pedig "csak nem tudják jól megfogalmazni"... -.-
Szerintem ezzel csak az gondnak Bálna, hogy Te ezeket a kijelentéseket/véleményeket a saját értelmi szinteden értelmezed. Igen, ezek a megnyilvánulások primitívek vagy épp rosszul vannak megfogalmazva és ha árnyalva volna, nem pedig a végletekbe hajló ostoba kinyilatkoztatások lennének, nem tartanám annyira károsnak. Viszont figyelembe kell venni azt is, hogy ezeket az embereket nagyrészt tizenévesek követik és azokból is inkább az alsó egyharmada. El nem tudom képzelni azt, hogy a követőbázisuk nagy része nem szó szerinte értelmezi ezeket a kinyilatkoztatásokat. Biztos van köztük olyan is, aki végig gondolja, értelmezi és összeveti az ő értékrendjével és le tud szűrni valami konklúziót, ami pozitívan formálja őt. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy nagyon sok embert elérnek és ha annak az 5-10 százaléka 1:1-be átveszik ezeket a véleményeket, az igenis roncsolja a társadalmat (ami amúgy sem annyira fasza :/ ).
Bálna, nekem ez a videó egy csalódás. Ahogy egy kommentelő is írta: amit 1:02:05 - nél mondasz, az eléggé szomorú, ha tényleg így gondolod. Lehet kritizálni Tont, de én akkor se tolerálom az olyan véleményeket, amik ok nélkül bántják az embereket olyan dolog miatt, amiről nem tehetnek (és ilyen "vélemények" 2okos részéről gyakran elhangzanak)
Azon én is fogtam a fejem. Legalább mondanak véleményt... De mégis ilyet? A két csávó klasszikus példája a "ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna" mondásnak. Az igaz, hogy Ton nagyon ritkán nyitja ki a száját, hogy valami komoly témában mondjon véleményt, de akkor legalább értelmes és jóindulatú dolgokat fogalmaz meg, miközben ez a két srác tucatjában böfögi ki magából az agresszív felhangú, gyűlöletkeltő, káros és védhetetlen kijelentéseket. Ha van két tartalomgyártó, akik közül az egyik általában nem nyilatkozik komoly témákban, a másik meg rendszeresen olyan dolgokat állít, hogy "nem létezik a depresszió", akkor az utóbbinak a tevékenysége tízszer pusztítóbb hatású.
A depressziós részig tudtam nézni ott már nagyon szánalmas volt ahogy mentegeted a 2okost. Mi az, hogy nem úgy érti meg nem kell szó szerint érteni? Azt mondja a depresszió nem létezik ezt állítja, hogy a francba kell ezt érteni mi ennek a mondatnak a második értelmezése segíts kérlek . Ötször elmondod, hogy nem ismered személyesen, de mentegeted, hogy ezt nem úgy érti csak tudnám mire alapozod, hogy mit hogyan ért ha nem ismered őt. Milyen kemény voltál mikor a szerencsejátékos streamerekbe kellett bele állni most meg hirtelen az ördög ügyvédjét játszod. Nevetséges lett ez a videó, és talán azért Whisperton csinálta meg ezt a rent videót, mert neki volt töke beléjük állni ami látszólag neked nincs meg hozzá.
Nem gondoltam volna, hogy eljön az a nap, amikor WhisperTonnal fogok egyetérteni valamiben, de ide is elérkeztünk, mert igen, egyedül ő volt elég tökös hozzá, hogy beleálljon ebbe a pusztítóan káros nézeteket terjesztő duóba, mindezt úgy, hogy értelmesen kifejtette az érveit és valós számokat és történelmi tényeket hozott mellé. Respect Antalnak, remélem, máskor is készít majd ilyen jellegű tartalmat, sokkal jobban áll neki, mint a konzumidióta tiktok videók. Viszont Bálnában csalódnom kellett. Sokkal határozottabban állt bele még a 2okosnál kevésbé káros dolgokat elkövető/állító influenszerekbe is, de most, hogy itt van ez a két csávó, akik csak úgy ontják magukból a védhetetlen, káros kijelentéseket, Bálna a relativizálás és mentegetés koronázatlan királyává avanzsált, és még a legprimitívebb, ignoránsabb és rosszindulatúbb állításoknál is előhúzza a "nem úgy értette", "rosszul fejezte ki magát", "nem szó szerint kell érteni", "kiforgatták a szavait", "rosszul fogalmazott" szövegeket. Itt Bálna az, aki nem hajlandó számításba venni a teljes kontextust, azt, hogy nem egy-két szerencsétlenül elejtett mondatért kritizálta Antal a 2okost, hanem azért, mert ennek a párosnak az egész netes "karriere" erre az agresszív, primitív, másokat alázó, gyűlöletkeltő mentalitásra és viselkedésre épül. A koruk meg nem mentség. A 2 "okos", Antal és én is ugyanabba a korosztályba tartozunk, és 20-22 évesen már bőven kellene lennie annyi empátia és értelem egy felnőttben, hogy nem böfög ki rendszeresen ilyen hajmeresztő, védhetetlen dolgokat a nagyvilágba.
Imádom mikor azt mondják nincs depressió, nekik legyen ilyen kevés szerotonin az agyukban mint egy depressziósnak, ők lennének a következő emó rapperek
Eddig csak véletlenül akadtam bele ennek a 2"okos"nak a tartalmába. ordítozás, értelmetlenség, ócska minőség, élvezhetetlen tartalom...ezek jutnak eszembe róluk..ezután sem fogom őket követni az fix :D
Ja hát nem nekünk szól. Tény hogy nagy a felelősségük,mert a követő bázisuk 14 éven aluli. Amire mi azt mondjuk faszság,az egy kisgyereknek szentírás lehet sajna.
Általában a videóiddal 95%-ban egyet szoktam érteni Bálna, de ez most nagyon nem így van. Nem tudom megérteni hogy miért szeretnéd annyira ezt az arany középutat megtartani, mikor a mérleg egyértelműen nincs egyensúlyban. Persze Tóni is támadható, de azzal 'védeni' Ice-t, hogy túl őszinte, túl nyers vagy csak rosszul fejezi ki magát és lusta azt megmagyarázni rendesen szerintem nevetséges. Legalábbis számomra nagyon az jön le, hogy persze Ice szerepet játszik, persze ahhoz hogy fenntartsa a hypeot folyamat mennie kell a polgárpukkasztásnak, de szerintem bőven tisztában van vele hogy miket is mond. Látszik rajta ha olyat mondd, hogy érzi ő is, és belemagyaráz ("érted chat?") nehogy túl lőjjön teljesen a célon. Ezek elég tudatos lépések és nem a mondanivaló satnya közvetítése. Pénz van és lesz belőle, hírnév valószínűleg, de ki tudja meddig lehet húzni ezt a megosztó karaktert.
Andrew Tate koppintások ezek a fiúk. Whisperton se annyira szimpatikus az influenszer karrierjével, de az tény és való, milliószor nagyobb érzelmi intelligenciával rendelkezik, mint a 2okosok. Én nem tudnám őket védeni azzal, hogy "nem tudja jól kifejezni magát". Pontosan tudja, mit beszél, és hogyan, ezért beszél úgy, mint Andrew Tate. Ha ezzel keresi a milliókat, az nem véletlen, inkább azt mondanám, hogy direkt vették át ezt a stílust, mert látják, hogy mennyi fiú ki van éhezve ezekre a tartalmakra a mai világban. És miért? Pont a wokeizmustól menekülnek ebbe a táborba a fiatal srácok, egy ilyen hímsoviniszta, 200 évvel ezelőtti konzervatív(?) ideológiát képviselni, ahol a nőket és a fogyatékkal élőket nem tekintjük egyenlőnek.
Amikor Ice száját elhagyta, hogy "2/10" ott tudtam, hogy Andrew Tate kopi a két srác. Viszont Wispertont is nehéz komolyan venni, mikor erre válaszul felmondja a woke kézikönyvét. Bálna igyekszik megkeresni az arany középutat, és ez kellett ebbe a diskurzusba, mert semmire se megyünk azzal, hogy a 2okos telekiabálja a netet a Tate-től vett ökörségekkel, Ton meg "kritikaiként" ráhányja a szivárványt.
abban kijavítanálak, hogy a fiatalok nem menekülnek wokeizmus elől, fogalmuk sincs a világról, ez egyértelműen kirajzolódik a korosztályból akik követik a 2okost, ők egy példaképet vagy többes számban példaképeket keresnek, mert otthon nincs jelen egy normális felnőtt kép, vagy épp nem tudnak a szülök a fiatalok nyelvn beszélni ezért támaszkodnak azokra a megmondó emberekre akik *kis fiatalosan* elmondják hogy hogyan működik a világ, vagy hogy hogyan kéne, andrew tate is biztosan véletlenül húzta fel a lúzer iskoláját (hustle university) pont egy discord szerverre, mert azt ugye az idősek használják nem pedig a ~10-20 évesek túlnyomó többségben
Egy önálló gondolatuk nincs... Összelopkodják különféle külföldi megmondóemberek gondolataiból ami nekik szimpatikus, aztán előadják a 10 éveseknek, mintha a sajátjuk lenne. A kedvencem az volt, mikor Balázs Rúgásoknál beszéltek a veganizmusról, és előadták szóról szóra ugyanazt a sztorit, amit Piers Morgan, mikor egy vegánnal vitatkozott. 😂
bálna , itt az baj hogy ezeket a videokat amiket kirakott Ton azokat a 2 okos nezői csinálták és beirták a videoba hogy real , emelett nagyon sokszor elmentél , terjesztik a rossz gondolkodást a magyar fiataloknál. Hibás szerintem annyival ellintézni hogy ton tulreagalja vagy hogy ton kiragadja a videobol ...a buzizos videonál látszot szerintem hogy ez neked nem esettle
Egyetértek. Azért nem jó az érvelés hogy “csak rosszul fogalmaznak” mert egész biztos hogy ŐK MAGUK tudják hogy mit AKARTAK mondani, és még akár el is hiszem hogy nem így gondolják ( amivel Bálna is próbál érvelni ) de a nézők viszont pont azt hallják ki belőle amit Whisperton mond.Szóval nem értem hogy az mitől lenne érv valaki mellett hogy “biztos nem úgy gondolta”. Az is tök mellékes ha egy 4 órás műsorban csak 2-3 ilyen van.Ez az egész valami “biztonsági játék” volt Bálna részéről, csak nem jött be.
@@LaszloMaurer nem tudom azt elképzelni hogy bálna megúszni akarja, pedig minden jel arra utal, biztos vagyok benne hogy az élő miatt nem tudta így megfogalmazni
Ekkora követőbázissal rendelkező influencerek stb mint pl a 2okos szerintem ha nem tudják kifejezni magukat akkor inkább ne mondják... főleg ha nemrég történt eset, hogy egy kisfiú öngyilkos lett mert a súlya miatt bántották az osztálytársai. Nem azt mondom, hogy mindenkinek kötelező pcnek lennie de főleg streamben átgondolhatná, hogy mit mondd. Szerintem meg Ice lehet így gondolja lehet úgy, lehet nem is ért egyet a kimondott dolgokkal de a balhé miatt így mondja, hogy dagadtak csúnyák mert easyn több lesz a nézettség és kész.
A baj sokszor nem az, amit mondanak, hanem az, akiknek mondják. Az idősebb korosztály helyén tudja ezeket a megszólalásokat kezelni, érti az iróniát (legalábbis egy része, szerintem). Viszont tudasulhatna bennük, hogy őket túlnyomó többségben általános iskolás gyerekek, fiatal középiskolások nézik, akiknek vagy most, vagy még ki sem fejlődött a személyisége. Rájuk pedig vélhetően elég nagy hatással van a két srác szava. Ezek a gyerekek ugyan olyan faék egyszerű módon, és szó szerint értelmezik amit mondanak nekik, mint ahogy a 2okos is kifejezi magát ezekben a témákban. Az ő fejlődő személyiségükben tudnak ezekkel kárt okozni, mégha nem is szándékos a dolog.
Ezt ugyan úgy el lehet mondani egy Radics Petire vagy Zsozéatyára, vagy bárkire aki hasonló dolgokat mond, még ha csak poénból is. Radics hatására biztosan sok gyerek el kezdett káromkodni gátlások nélkül, de ez ellen nem tud ő mit csinálni, nem is nekik szólt a contentje. Még ha realizálná is a 2Okos, a gyerekek úgy is azt fogják csinálni és nézni ami nekik tetszik. Nem minden probléma megoldható sajnos. Hány buta tinédzsert (vagy felnőttet) láttunk ahogy hülyeségeket csinálnak, csak a magyar UA-camon? Ettől a jelenségtől nem igazán lehet megszabadulni, aki idősebb az tudja hogyan kell visszafogottnak lenni, de őket meg a kicsik nem érdeklik annyira. Igazából ezért nem tudom komolyan venni az erről szóló vitákat, mert az okozók és az elszenvedők is reménytelen esetek :D Ez egy ördögi kör, folyamatosan megismétlődik újra meg újra. De végül is miből tanulnának, ha nem ebből?
Ezt ugyan úgy el lehet mondani egy Radics Petire vagy Zsozéatyára, vagy bárkire aki hasonló dolgokat mond, még ha csak poénból is. Radics hatására biztosan sok gyerek el kezdett káromkodni gátlások nélkül, de ez ellen nem tud ő mit csinálni, nem is nekik szólt a contentje. Még ha realizálná is a 2 okos, a gyerekek úgy is azt fogják csinálni és nézni ami nekik tetszik. Nem minden probléma megoldható sajnos. Hány buta tinédzsert (vagy felnőttet) láttunk ahogy butaságokat csinálnak, csak a magyar UA-camon? Ettől a jelenségtől nem igazán lehet megszabadulni, aki idősebb az tudja hogyan kell visszafogottnak lenni, de őket meg a kicsik nem érdeklik annyira. Igazából ezért nem tudom komolyan venni az erről szóló vitákat, mert az okozók és az elszenvedők is reménytelen esetek :D Ez egy ördögi kör, folyamatosan megismétlődik újra meg újra. De végül is miből tanulnának, ők és a nézők is, ha nem ebből?
Ezt ugyan úgy el lehet mondani egy Radics Petire vagy Zsozéra, vagy bárkire aki hasonló dolgokat mond, még ha csak poénból is. Radics hatására biztosan sok gyerek kezdett csúnyábban beszélni, de ez ellen nem tud ő mit csinálni, nem is nekik szólt a kontentje. Még ha realizálná is a 2 okos, a gyerekek úgy is azt fogják csinálni és nézni ami nekik tetszik. Nem minden probléma megoldható sajnos. Hány buta tinédzsert (vagy felnőttet) láttunk ahogy lejáratták magukat, és ezt csak a magyar UA-camon? Ettől a jelenségtől nem igazán lehet megszabadulni, aki idősebb az tudja hogyan kell visszafogottnak lenni, de őket meg a kicsik nem érdeklik annyira. Igazából ezért nem tudom már komolyan venni az erről szóló vitákat, mert az okozók és az elszenvedők mindketten aktívan részt vesznek benne. Ez egy ördögi kör, folyamatosan megismétlődik újra meg újra. A fiatal kontent kreátor balhézik, a gyerek nézői megvédik őt, felnéznek rá, az okosabbak meg csak fogják a fejüket. De végül is miből tanulnának, ők és a nézők is, ha nem ebből?
@@tamas9554 Igazad van, de azért érezzük a különbséget a Radics és Zsozé miatt csúnyán beszélni kezdő, és a 2okos által megfogalmazott álláspontokkal a fenti témákkal kapcsolatban. Azért szerintem van egy jelentős különbség az "anyázás" között, és pl a Tate filozófia terjesztése között. :D
Dancsó elég sok videót csinált róla és a komment szekció megdöbbentő. Nyilvánvaló, hogy a feliratkozók szeretik Dancsót, de csak akkor érzik jól magukat, ha belerúghatnak Tóniba. Én nem vagyok a rajongója, de elég sok munkát beletett a csatornáiba és alapvetően senkit sem bántott eddig. Nem isctudom elképzelni őt egy civil állásban, jó, hogy megtalálta a helyét és meg is tud élni belőle. Remélem, több ilyen komolyabb tartalma lesz a jövőben, szerintem ez pozitív változás. Számomra kifejezetten vicces a 2 Okos csatorna neve, és hogy pont ők nem értik miért van a csúnya nőknek nagyobb önbizalma, mikor ők az élő példák arra, hogy minél butább valaki, annál okosabbnak hiszi magát.
A vege akkorát csattant majd leesetem a székről! Nagyon jól megfogalmaztad! Az az igazság hogy a szépség tényleg relatív, rengeteg embertől hallottam mar hogy undorító vagyok, es szinten rengetegtől hogy milyen szép vagyok , szép arc, szemek stb.. A nagy száj egy nőnél szerintem nem a külső miatt alakul ki, ez karakter kérdése, de persze az önbizalomhiány is jatszik sokaknál, ezt nem tagadom. Rólam mindig azt hiszek elsőre hogy egy atom tahó vagyok, de aki hagy kis időt hogy megismerjen az tudja hogy nagy szívem van, es mindig számíthatnak ram. Unalmasnak találom hogy 2024-ben meg mindig a külsöröl kell ilyen senkiknek okoskodniuk.. arról ne is beszeljünk hogy a depresszió egy nagyon durva betegség sok embernél, kortizol szintre stb ki sem terek mert ennek a 2 baromnak úgyse lenne mar fogalmuk sincs ezekről csak nyomjak a műsorukat hogy megéljenek belőle.
Nem vagyok sem 2 okos, sem Whisperton fan, egy dolgot viszont váltig állítok: a kimondott szavaidért te felelsz. Lehet, hogy a 2 srác nem szó szerint arra gondolt, mint amit kimondtak, viszont teljesen az ő felelősségük a saját mondanivalójukat normálisan megfogalmazni. Főleg annak fényében, hogy - mint amit többen is leírtak - kisgyerekek fogyasztják ezeket a tartalmakat, ők pedig 1/1 fogják értelmezni a hallottakat, nem egy felnőtt, kritikusan gondolkodó személy szintjén. Persze bele lehet látni a valódi üzenetet, de nem biztos, hogy egyezne a valósággal. - ebben a kontextusban pedig sajnos/nem sajnos Tonnak van igaza. A kimondott szavakra reagált, nem fordította ki őket, a valódi formájukban értelmezte őket.
"kisgyerekek fogyasztják ezeket a tartalmakat" A 11 éves kislányra gondolsz aki a 8. sráccal van "kapcsolatban", meg otthon ujjazgatja magát? :D Vagy a beképzeld pöcsköszörűre gondolsz, aki attól, hogy gyerek, nyugodtan jól meg kell taposni a kis g@cit ha nagy a pofája. Nem m1 ezeknek már? Olyan Szodomai Gomorai döglés lesz itt, beszarsz:D
Valamiért azt éreztem, hogy túl elnéző voltál ezekkel a gyerekekkel. Én sem kedvelem Whisperton stílusát, nem vagyok semmilyen átlagtól eltérő beállítottságú, de hiszek a szabadságban és az egyenjogúságban, és szerintem borzasztóan káros amit ezek a gyerekek leművelnek. Bőven megérdemlik a rantet, "mint egy atyai pofont ami talán jobb belátásra térítheti őket"
Milyen gyerekekkel?! Huszonéves (elvileg) felnőtt emberekről beszélünk. Végtelenül elkeserítőnek tartom, ha manapság a 20 évesek még "gyerek" kategória... -.-
@@blablanka4853 nem a koruk hanem a viselkedésük, gondolkodásuk, megnyilvánulásuk alapján azok. Szerencsére akad bőven ellenpélda is aki akár már 16-18 évesen is érettebb náluk.
Ne haragudj meg Bálna, de szerintem kissé elfogultan reagálsz erre a videóra. Mindkét oldalhoz vannak felvetéseim, mindkettőnek megvannak a maga problémái. Ugyanakkor szerintem azzal érvelni, hogy "nem tudják úgy megfogalmazni", "nincsenek olyan érzelmi szinten" és hogy te mögé látsz az Ice véleményének meg hogy "túl nyersek, túl őszinték", nem gondolom egy jogos kritikának. Értelmesnek tűnnek? Hol? Pontosan ugyanilyen karakterű osztálytársaim voltak gimiben, akik vagy pedagógiára vagy teológiára mentek tovább. Olyan, akik a gyűlöletet keltenek, utálatot hírdetik, a bántalmazást találják megoldásnak és akkor a többit nem is említettem. És nem elég, hogy ezeknek az embereknek a gondolatait legitimizáljuk, de még tanítjuk is a kisebb korosztályoknak. Ezekből lesznek azok a fajta szülők, akiknek a gyerekei nem fogják elmondani/megbeszélni a szüleivel ha baj van. Mert bőven elég neki a bántás amit suliban van nincs kedve ahhoz hogy még a szüleitől is ezt hallja (tapasztalat). Szomorú azt látni, hogy a videó nézése közben, ugyan próbálsz közép utat találni, szerintem nem igazán így jött át a videó. Értem valahol a te mondani valódát, de Bálna. Az hogy máshol is vannak ugyanilyen káros vagy károsabb tartalmak..és? Mit érdekel engem az, hogy máshol vannak ugyanilyen és hasonlóan káros vagy károsabb tartalmak, ha jelenleg most ők azok, akik aktuálisan a legnagyobb nézettséget érnek el és vannak a legnagyobb befolyással hazai szinten. Nyílván az is gáz, de náluk az elérés nagyságával van a probléma. Még mindig azt mondom, hogy inkább nézzen meg egy gyerek egy újabb Whisperton "hol utaztam" "mit vásároltam" mint sem hogy "így árnyékoltam, mikor a kis köcsög megakart verni".
Nos ez picit hosszú vélemény de erre azt mondanám: egy ponton egyet is értek. Én magam is voltam bántva, nem is egyszer. De tonnal is hatalmas problémák vannak(ahogy azt te is írtad bár nem pont ebben a megfogalmazásban.) De az, hogy ton a kissebbik rossz, nem jelenti hogy nem rossz. Az inkább ezt ,mint azt gondolkodás az azt jelenti van 2 rossz opciód és beletörődsz a saját értékeid által jobban preferáltabb oldalba. A 2 okos nem csinál mást, mint olyan dologkat közvetít fiatalok között amit, nem csak ők gondolnak úgy, ahogy. Sőt ezek nem is az ő gondolataik. Ez egy imidzs amit magukköré húztak. Egy amúgy is trendi viselkedés formát továbbítanak. Az, hogy ton ugyanazt csinálja , amit az összes lmbtq propagandagyáros. Minden a bodyshaming meg a nemi identitás megvédéséről szól. Mindíg azok az első szempont. Érdekes az egyik legjobb barátom meleg, de egyátalán közel sincs azon a konklúzión, mint te vagy a Tónika. Szerintem nagyobb férfi, mint én valaha leszek meleg létére. Sóval az sem opció, hogy attól, hogy a férfiakat szereted, viselkedj is úgy ,mint akinek nyílása van lent és azt reprezentálod( pontosan ugyanúgy friss tiniknek akik 12-16 évesek) hogy minden a melegek ellen van és azonnal meg kell őket védeni, holott az áldozatkártyát akkor is előhúzzák ,ha valami butaságot, vagy offfenzívet mondanak, de őket tilos megsérteni. A két okos az esetek felében faszságot mond. A másikban pedig igazságot, rosszul megfogalmazva. Az itelligens gyerek szindróma, mikor nem lennél te buta de űgyérzed az emberek megkövetelik, hogy úgy tegyél, mint aki az. Jobban el van ez a 2 srác veszve , mint a ton. De Ton meg nem tudja min sértődjön meg és hidd el a rossz következtetéslevonás tanítása amit Ton akarva akaratlanul nagyon is képvisel, az még offenzívabbá teszi az embereket és így a fanjai könnyebben inzultálódnak arra is ,hogy rájukfújnak. Szóval nem, az érzékenyítés népszerűsítése egy dekával nem jobb, mint az inzultalások trendiségének népszerűsítése. Példaként mint mikor mondta "mindíg a kövér lányok a legnagyképűbbek/csúnya lányok" itt a "mindíg"-el van a baj. De tény én magam is ismerek nem egy ducibb lányt aki nem ,nem pajzsmirigyes vagy egyéb de a delúzió mögé bújik hogy ő még szebb is , mint pl. a legszebb lány a suliban, a többi csaj meg teszi is alá a lovat ,hogy igen slay meg ilyenek és mikor szembemegy a csaj azzal ,hogy egy fiú lekövérezi, akkor jobban fáj neki, mert olyan álomba ringatják ami egyátalán nem igaz. Ha ebbe belegondolsz, amit írtam pontosan lehet látni ebben az igazságot. Itt az egyetlen valós probléma, hogy megjátszák magukat és AHOGYAN megnyilvánulnak és táplálják az amúgy is túl hamar, túl sokat de nem eleget megtudó fiatalok szereotípiákba és sémakba beilleszkedni akarását, amivel kiölik az egyéniséget és bizony ton és a két okos pontosan ugyanilyen.
Meg van az esély rá, hogy kedves Suttogó Antal kontextusból vett ki jeleneteket, illetve az, hogy tényleg csak megjátsza Ice magát. Bálna inkább ebből az irányból közelítette meg, nem vette konkrétumnak azt amit Ice mond, végül is tényleg nem tudhatjuk hogy nem csak rosszul fogalmaz és szórakoztatásnak szánja, illetve hogy a nézői sem gondolják komolyan. Bálna egy teljesen semleges állást akart felvenni, azóta biztos sok mindent máshogy lát, nem lehet azonnal kifinomult véleményt alkotni egy ilyen esetről. Én szerintem Icenak őszinte megnyilvánulása az amit a képernyőn látunk, neki valóban ez a világképe, viszont ezt biztosra én sem tudom megmondani. Szerintem a gyerek nézői is komolyan gondolják amit mond, és 100%-ban egyetértenek vele. És valóban egy discount Andrew Tate színvonalához hasonló az amit mond :D
@@coal7100 Nyílván a kontextussal és a velejáró woke kultúrával én sem értek teljesen egyet ahogyan 2 okosék kialakított imidzsében sem. Értem mit mondasz, Ton videója nézéde közben én is elgondolkoztam arról ahogyan beszélt és kiragadott kontextusokról amiket érintett. Abban egyetértek ugyanakkor Tonnal, hogy az érzékenyítéssel sincsen baj, de szerintem egészen addig, amig nem tesszük kötelezővé filmekben. Azt is megértem valahol amit 2 okos mond. Megértem a nyerséget is valahol énis ilyennek tartom magam, de tudom azt, hogy mikor, hol mit illik vagy nem illik. Több százer ember előtt nem szabad arról beszélni (szerintem), hogy depresszió nincsen és hogy edz inkább helyette mert azzal azt generálod a gyerekben, ahogy idősödik, hogy nyomja el a problémáit, amik később akár pánikrohamokhoz vagy még rosszabb szituációkhoz vezethet (tudom milyen, közvetlen környezetemben van/vannak olyan emberek, akik depresszióval és pánikrohammal szenvednek). Őszintén szólva nekem szomorú látni azt, hogy ez egy trend lett. Wokenak is vannak olyan részei, amiket nem értek és próbálok valahol a két nézet szerint maradni, lehet nekem sem megy úgy ahogy szeretném, de számomra az a fajta viselkedés és megnyilvánulás taszítóbb, amit 2 okos képvisel.
@@tamas9554 Persze én ezt értem, hogy de nem tudhatjuk a valós gondolatokat mögötte, de mint ahogy te is mondtaf rengeteg embert ér el, csakugyan mint Ton. Mindkét végletben van káros dolog és nyílván valahol kettő között van az aranyközép út. Csak kérdés hogy hol pontosan.
16:52 "Tanárnak tanul? Nem jelent semmit. Az nem jelent semmit." "magyar tanár? Angol tanár...? Hát az... Kell egy második szak asszem." Köszönjük szépen ezt a magasröptű okfejtést, szépen példázza az oktatási rendszer hibáit. Amihez nem értesz Bálna, abban nem szükséges megnyilvánulnod. Hosszú perceken keresztül mentegeted az ostobaságot.
Az hagyján... Isten óvja a gyermekeinket egy ilyen primitív,agresszív ès nem utolsó sorban bántalmazó magatartást viselő tanártól. Nem lennèk nyugodt,ha a gyerekemet tanítaná.
Ne haragudj, Bálna, de nem nagyon értettem veled egyet a mai videódban. Szerintem éppen Whisperton látta helyesen a helyzetet. Természetes, hogy te harmincvalahány éves fejjel felismered, hogy valami őszinte, vagy csak egy performance, viszont a 11-12 éves gyerekek, de gyanítom, a náluk pár évvel idősebbek zöme sem ismeri fel, hanem szó szerint veszi. A gyerekek szövegértelmezése szerint reagált Whisperton, te pedig elemezgetni kezdted érett, felnőtt fejjel, hogy mennyire valós, mennyire színház, amit mondanak. Tudod, az a gáz, hogy teljesen mindegy, ők milyen szándékkal mondják, amit mondanak, ugyanis a lényeg az, hogy a közönségük, a tizenéves kiskölykök hogyan képesek értelmezni. Hidd el, nem harmincéves fejjel. Ők sokkal egyszerűbben képesek még gondolkodni, még nem teljesen fejlettek. Agyilag sem. Nem a szellemi képességeikről, hanem az emberi biológiáról beszélek. Az ő korukban kb. 80%-ban van készen az agyműködésük, a maradék 20% - nevezetesen a homloklebenyük - a felnőttkorig fejlődik ki teljes mértékben. Ezért mondjuk, hogy a gyerekek fejlődésben vannak. Mert még nem kész a szervezetük a felnőtt működésre, ez vonatkozik az agyműködésre is. Csodálkozom, hogy te ezeknek a fiúknak a tevékenykedésében semmi kártékonyat nem látsz, viszont azok a gyerekek, akik ezt nézik, bizony, szó szerint vesznek mindent. Az egyik legfogékonyabb korszakukban alaposan beléjük is ivódik, aztán majd ugyanilyen nézeteket valló felnőttek lesznek belőlük és terjedni fog nemcsak a hülyeség, hanem a kártékony nézetek és ebből fakadó viselkedések is. Lehet - legalábbis reménykedem -, hogy nem mindegyik gyerek fogja ezeket a gondolatokat teljes mértékben beépíteni a felnőtt gondolkodásába, de lesznek ilyenek bőséggel. Javaslom, szánj rá egy fél órát és keress a kamaszkori agy működésével, fejlődésével kapcsolatos cikkeket a neten. (Például magyarul a pszichoforyou oldalon találsz ilyet, de más autentikus cikkek is vannak fent akár angolul is.)
@@cicatv5059 Köszönöm a dicséretet, de nem érdemlem meg. Miután magyar az anyanyelvem és jártam iskolába, így alap, hogy képes vagyok érthető mondatokat összeállítani jó helyesírással.
Az a súlyos, aggasztó probléma, hogy őket tizenéves kamaszok nézik/hallgatják. Nagy részük igaznak véli azokat a gondolatokat, amik szerinted csak a live miatti rossz megfogalmazások, általánosítások. 30 éves fejjel persze, hogy másképp (is) lehet értelmezni az elhangzottakat, de tindézserek számára ez igenis káros tartalom.
Nem sokat tudtam a Pumped Gabóról,mert tudatosan kerültem eddig. Viszont a Probléma Hajóssal és Márkóval cimű podcastben megnéztem,amikor vendég volt,mert nagyon kedvelem azt a műsort. Hát pozitív csalódás a srác. Kiábrándult ebből az életmódból, ha jól érzékeltem vallásos lett, nagy álma hogy visszzavonuljon a világtól, csak hát ugye valamiből meg kell élni. Toronymagasan az Ogli felett van szellemileg,meg hozzáálásban.
Én 2 éve, a választások idején csalódtam benne pozitívan, amikor a Fertő tónál korteskedett a környezetvédelem ügye, vagy éppen a tanárok nagyobb megbecsülése mellett.👌
ne haragudj bálna, de 20 percnél tovább nem tudtam tovább nézni a videót, nem tudok neked igazat adni. A 2okos által közölt vélemények lehet, hogy rosszul lettek megfogalmazva, de nem szabad elfelejteni, hogy több ezer gyerek nézi őket. Hiába még fiatal az ice, ez nem mentség, hogy ennyire rossz példát mutasson. Még ha te mögé is látsz a fiúk trágár mondani valójuk mögé, egy 12 éves kisgyerek annyit szűr le, hogy "csúnya lány nem érdemli meg a figyelmet". Ton szerintem is kicsit már túl érzékenyül fogadta a megszólalásokat, de az ő véleménye jobban helyén álló még mindig, mint a fiúk folytonos gyűlölködése. Ha a videó további felében tényleg máshogy vélekedsz, nyugodtan javítson ki bárki!
Rossz megfogalmazás mellett az sem állja meg a helyét a -védelemben-, hogy ezek egy live stream-ben hangzottak el, nem mondjuk egy külön tiktok-ban, mert "hű az már durva lenne!". Nem változtat rajta semmit.
Nem, ez a magyarázom a 2okos bizonyítványát stílus megy végig az egész videón. Sajnos hiába próbáltuk többen is felhívni erre Balna figyelmét stream közben, nem igazán talált befogadásra. Számomra csalódás volt az élő most, nem igazán volt interakció vagy vita a csettel sem, csak próbálta a lehető legPCbb módon lereagálni Bálna az egész videót...
Mindenhogy próbálod őket védeni de ezt én nem tudom hova tenni. Kiskorú nézői vannak akik szó szerint veszik minden mondatukat majd bólogatnak és tapsolnak nekik. Ha valami probléma van ők gyáván , feltartott kézzel állnak hogy csak vicc/irónia volt
@@Betti3 Nem baj, első havitól ivarérett, magyarországon a belegyezési korhatár pedig 14év+1 nap. Az összes csicsk@ amelyik mások által megb@szott rib@ncal van együtt. :D Mert egynél több f@sz=kuka Onnantól jön a kövi és a kövi f@sz, nincs megállj, aztán nem is érti a rib@nca mért tart mindössze párhónapig a rendívűl "komoly" kapcsolatai. Teljesen természetes a dolog, hogy másokálltal megrakott picsát "NŐT" XD csak meg{szásra kell tartani, ha az ember elkötelezni kívánja magát 20-30 év korközött 14-16 éves szűzet kell az embernek a "hóna alá csapnia" Én teljesen elégedett és boldog is vagyok a kis csibével. :) Csak az enyém, egy egészséges férfinál az a minimum, hogy csak és kizárólag magának akarja a nőt. Na hajrá hajrá, van még f@sz meg egyéjszakázásra lehetőség, szóval hajrá.
@@Mr.M9323 megnevetettél ezzel a kommenttel. Senkit nem érdekel hány éves a párod, nem mellesleg 18 éves korodtól vagy cselekvőképes felnőtt, nem 14. (Ha már itt okoskodsz.)
2okosék tényleg beszűkülten látják a világot, rosszul reagálnak a világ változásaira. De szerintem Ton se mérlegeli feltétlen jól a változásokat, trendeket. Mindkét oldal mintha feketefehérben nézné a történéseket. És szntem se 2okos se Ton egyes kontentjei nincsenek jó hatással a fiatalokra és az internetes kultúránkra.
Lehet hogy fekete-fehéren látják a világot, de a káros hatásuk nem összehasonlítható. Míg Ton privilegizált, túlfogyasztó amerikai életmódja igenis rossz hatással van a fiatalokra, addig a 2okos szemmel látható (és saját bőrön tapasztalható) veszélyes "rabbit hole"-okba taszítják a tinédzser fiúkat.
Alapvetően egyetértek. Ha lenne gyerekem, és választanom kéne, hogy a 2 okos stream-jeit vagy Whisperton tiktok videóit nézze, azt mondanám, hogy leginkább egyiket sem. De nem elhanyagolható tényező, hogy Ton a mostani videójában teljesen félretette a konzumidióta, ripacs perszónáját, és a mondandóját értelmesen kifejtve és érveket hozva illette kritikával a két srácot. És őszintén szólva, ha mérlegre teszem a két tartalomgyártót, akkor egy ripacskodó, mindenből túl sokat vásárló, magát sminkelő és fura ruhákban járó fiú még mindig kevésbé káros, mint egy duó, akik olyan nézeteket hirdetnek, hogy a depresszió nem létezik, egy feltűnőbben kinéző meleget meg kéne verni, a nőknek az a dolga, hogy kiszolgálják a férfiakat, a legjobb gyereknevelési módszer a testi fenyítés stb., és ezek az állításaik csak egy kis szelete mindazoknak a nézeteknek, amikkel eddig mérgezték a társadalmat. Ton egy idegesítő, túlfogyasztó, elkényeztetett fiú, de ő legalább nem akarja egy erőszakos, nőket elnyomó, gyerekeket verő, melegeket üldöző, és en bloc minden szerintük "normálistól" bármiben is eltérő embert megalázó és eltaposó hellyé formálni a társadalmat.
@@sdhng5441 Valóban. Kommentemmel véletlenül sem védeni próbátam a 2okost, ezek a gondolataik tényleg károsak. Csak mindkét oldal mérlegelő vizsgálatának fontosságára hívtam fel a figyelmet.
Szerintem elpícískedted a témát. Nem vetted figyelembe, hogy a 2 okost nem 35-40 éves családapák nézik, hanem tizen pár éves általános iskolás vagy éppenhogy gimis, befolyásolható, még éretlen, kiforratlan személyiségü fiatalok. Úgy gondolom Ton is túltolta a biciklit, mégis relevánsabb dolgokat tudott elmondani mint az a mentegetőzés amit te hozzátettél. Sajnálom, hogy a csetet nem, vagy csak mérsékelten követted az élő sztrímben, sok érdekes és akár vitára érdemes komment érkezett, ami csak elszállt megint az éterbe. Kedvellek Bálna és a munkásságodat is, de nem látom be miért lehet oly könnyedén beleállni ha Szandimékápp téveszti meg, veri át vagy befolyásolja baromságokkal a gyerek nézőit, mint ha ezt a 2okos teszi, csak nem is hajnal3as szpúki videókkal hanem pl a videóban is említett dolgokkal. Most nem értek egyet veled ebben a kérdésben! 💜
@@MarcellMolnar-vc2ek tehát a te álláspontod szerint én azzal vagyok pc h szerintem a 2 okosnak igenis felelősséget kellene vállalnia a tartalmaikban történtekért, legyen az tett vagy szó, mivel őket befolyásolható gyerekek nézik legfőképp és baromira nem oké amiket a videóban is láthattunk. Bálna meg azért nem volt az, mert szerinte a srácok igazából nem is úgy gondolták ahogy azt Ton kiemelte... Nem érzed ebben az ellentmondást? 😅 Az pedig hogy Csokiék hogy jönnek ide, végképp nem tudom...
Ki lennél készülve egy régi 6lepes livetól, mikor adamek d__adt g_cztek huszas éveikben sisuval, de tudom hogy most berajongasz minden reggel, csak nevetséges ez már
@@monti4play fogalmam sincs továbbra sem hogy Ádámék hogy keveredtek ide ebbe a beszélgetésbe, de oké, akkor menjünk bele. Valamiért borzalmas törést okozhatott benned/bennetek, hogy más tartalomgyártók sztrímjeit is követem és néhány ilyen közösségnek aktívabb tagja is vagyok. Nem tudom milyen "berajongásaim" lehetnek, mikor általában csak délután van időm visszahallgatni a sztrímet, ritkán vagyok ott élőben reggelente. Valóban, korai Fókuszcsoportos követö vagyok, 6lépést csak néhányat láttam. Ha elhangzottak a fentiek, az ugyan úgy nem oké mintha bárki más mondta volna. Ahogy az sem oké h most a 2okos tette. Értettem továbbá az utalást, hogy én csak azért fogalmaztam meg a fenti véleményem mert Ádáméktól böfögöm vissza a tutit. Hát ezesetben én vagyok Nostredamus, mert Bálna sztrímje 5 nappal ezelőtt este ment le, ahol többedmagammal ugyan ezeket élőben is leírtuk cseten, Ádámék pedig másnap reggel dolgozták fel Ton videóját. Ezesetben vagy Ádámék másoltak minket akik a cseten voltunk előző este, vagy... uhh... durva lesz: lehet, hogy hasonló véleménye van több különböző embernek egy azon témáról. Brutális gondolat nem? Ki hitte volna... Nem mellékesen megjegyezném, hogy én Bálnát nem bántottam, kedvelem őt, ahogy fentebb írtam is, szimplán csak ebben a kérdésben nem értek vele egyet. Nyugi, Bálnát nem kell tőlem megvédenetek, felnőtt ember, egészséges egóval, fel fogja dolgozni ezt, ebben biztos vagyok. Egyébként érdekes h miért nálam veritek a palávert, mikor alattam sokan leírták az enyémhez hasonló véleményüket... Maradok tisztelettel aktív tagja Bálnának és a Cérnagyárnak is, remélem nincs harag 💜
Hmm, most, hogy Ton nem vergődik, ripacskodik és pazarol éppen, egész értelmes dolgok is kijöttek a száján. Nem teljesen értettem egyet, de többször kéne így viselkednie és még akármi is lehetne.
a gyerekekre a szüleik a károsak, mert lusták megvédeni ettől a szeméttől, mint amit Tóni és a 2okos is nyomat... ugyanaz a szemét mindkettő, csak most tóni szemétbuborékjába beleért 2okos szemétbuborékja és ezen tóni kiakadt... Majd akkor fogom Tóni véleményét komolyan venni, ha nem csak a saját kis világát védi vele... addig nálam ez az egész "a két részeg veszekszik a kocsmában" ingerküszöböt éri el... ja és az is ciki szerintem, ha valaki ezt komolyan elkezdi elemezgetni, ahogy az is gáz, ha valaki a két részeg vitáját elemezgeti a kocsma előtt, hogy melyik részegnek van igaza - úgy mintha ő különb lenne, mert ő nincs éppen a kocsmában...
Érdekes videó... felszínesen, névről ismerem csak a résztvevőket, viszont a 2okos munkássága az ebben a videóban látott eddigi 10 perc alapján nagyon visszatetsző és toxikus így 35 éves fejjel. Whispertont IG reelekben láttam, ott a tartalom számomra annyira nem kifogásolható, személyes élményem, hogy zavar az affektálása és a "túlmozgása". Nagyon nem értem itt mi volt a Bálna szándéka, engem leginkább ez lepett meg az egészben, hogy szerintem helyenként erőltetetten "próbálja" megmagyarázni és LEGITIMÁLNI a 2ostoba performanszát, pedig szerintem nehezen menthető, ugyanazok miatt, mint amiket más hozzászólásokban olvastam. 34 perc környéke, a depressziós téma... "teoretikus, kreált bölcsességek" ? -- ez épp az sajnos, amit fél perccel utána mondasz, hogy "okosakat mondjak". Ha több információd van az életről, társadalomról, pszichológiáról, nehezen hiszem, hogy jól használod, ha ennek a két gyökérnek egy másodpercét is "véded"... kicsit kiábrándító - ha nem is értékeled te magad úgy, leginkább véded őket azzal, hogy magyarázatot teszel a viselkedésük mögé
@@YamahaDTItalkit Ennek nem néztem utána sajnos, elismerem. De utólag könnyebb magyarázkodni, mint elsőre helyesen cselekedni... Ha ezt a modijukkal is csinálták, mit gondolhatnak a hasonló bajban szenvedő emberek? 😐 Nem kötekedni szeretnék, de szerintem van sok olyan dolog, amit ténylegesen túltolnak. Holmi adakozással pedig ezt nem lehet helyrehozni.
Azt hittem hogy csak nekem estek meg a kritikák a 2okos felé, nem tudtam elképzelni hogy miért nem beszél senki sem róluk negatív szemlélettel, örülök hogy sokakkal egyezik az álláspontunk a komment szekcióban.
1. Én láttam az eredeti videót, láttam egy reakcióvideót, láttam pár tiktokot (ez mellékes), meglett a saját véleményem és én ezen vélemény tudatában néztem meg a tiédet, Bálna és hát azt kell mondanom hogy Mindennel egyet kell értenem! Semmi olyan nem volt benne ami bennem nem lett volna meg mint vélemény, vagy amit esetleg meg tudnék támadni, legjobb reakciód szerintem eddig. 2. Megértem miért nem nézted végig, de kicsit sajnálom, kíváncsi lettem volna.😢 3. 28:16 bocsi, nem tudom mondta-e már valaki, de Ton jól mondta!
Megjegyzés: ha te azt mondod, hogy tanárnak készülsz, fejben eldöntötted meg minden, akkor mégis miért érzed azt, hogy így kell megnyilvánulnod? Az interneten mindennek nyoma marad. Lényegtelen, hogy milyen szakos tanárnak készül, mint leendő pedagógus (már ha tényleg komolyan gondolja) így nem viselkedik, pláne nem nyilvánosan.
Tetszik a videó címe! Keményen helyre teszi őket! Valóban? Nem csak egy bosszúról van szó? Nekem inkább ez jön le a sztoriból! Vajon Whisper Tont ki teszi már helyre? De nagyon keményen! Azt gondolom, hogy rá talán jobban ráférne! Sztem ő sokkal károsabb jelenség, ami a videóiból nézőként átjön! 😢
Bocsánat, hogy betrollkodok ebbe a fórumba, de nem bírtam szó nélkül hagyni! Próbáltam a Whisper Ton videóhoz írni, de nem tetszett a készítőjének és letiltotta a hozzászólásokat... Az ismerőseim beszélgettek a 2 okos jelenség címet kapó Whisper Ton videójáról és róla. Felkeltették az érdeklődésem, zavart, hogy nem tudok hozzászólni, fogalmam se volt, hogy miről beszélnek. Utólag... nem sokat veszítettem. De elérték, hogy kíváncsi lettem rá és a másik 2 fiúra. Így az elmúlt 2 hétben megnéztem néhány videójukat. Úgy megdöbbentem, hogy úgy érzem, hogy muszáj írnom! Persze olvastam a hozzászólásokat is. Ami nekem lejött ebből a játszmából. Whisper Ton berág azon, hogy a 2 srác az adásaiban, finoman kifejezve se szépen emlegette a nevezzük megjelenését, értékrendjét. Ezért bosszút forralva, ki ill. összevagdosta a 2 másik youtuber videóiból a negatív megnyilvánulásokat. A videóban pedig ezeket a negatív dolgokat kiemelve próbálja a rossz hírüket kelteni és hatni a nézőkre és a kiskorúak szüleire, hogy ne engedjék nézni őket, mert károsak!!! Eddig ez rendben is volna! Bizonyára megnyugodott, hogy jól beolvasott nekik! Még támogatói is akadtak, tehát gondolom ez kellő " kielégülést " jelentett számára! Valóban láttam olyan videókat a 2 sráctól, ami nekem se volt szimpi. De az is igaz, hogy azon vettem magam, hogy jókat mosolygok vagy nevetek a bohóckodásaikon. El kellett ismernem, hogy vannak olyan videóik, amelyek tényleg jól szórakoztatnak. Jó néhány videóban motiválók is stb. Persze még fel kell nőniük a feladathoz és jobban kell kezelniük a gyorsan jött ismertséget és tudatosabban kell majd venniük, hogy ez mekkora felelősséggel jár. Ha ez sikerül nekik, akkor még nézhetőbbek lesznek, mert őszintén szólva kell az embereknek a vidámság és ez a fajta bevállalós stb. stílus. De az is igaz, hogy némi visszafogottsággal és kevésbé bántón mások számára. Whisper Ton videójának a címe: A " 2 okos " jelenség. Találó cím. De mi lenne, ha készülne egy olyan videó, amelynek az lenne a címe: A Whisper Ton jelenség. Ebben a videóban vajon mit lehetne megmutatni? Egy fiatalembert, hapsit, srácot, aki 2011-ben kezdte a videóit feltölteni a youtubra? Sok feliratkozója lett az elmúlt évek alatt. Vannak akik azért nézik, mert számukra szórakoztató dolgokat csinál, vannak akik azért mert megdöbbennek és megbotránkoznak, hogy ilyet is lehet szabadon feltölteni. Hatalmas a változás a kezdetektől, számomra a negatív irányba, talán mert nem nőtt még ő se fel erre a feladatra és nem tudatosult még benne se, hogy mekkora a felelőssége! Egyre morbidabb videók követik egymást, még a személyisége is teljesen átalakult. Ő vajon miért készíti ezeket a videókat? Polgárpukkasztás? A youtuberen befolyó pénzért / ami gondolom már milliós nagyságrendű /? Milyen értéket akar közvetíteni? Mi a célja ezekkel? A szórakoztatás!? Bizonyos rétegnél ez meg is történik, mert elég sok a feliratkozója. Vajon vannak közte kiskorúak? Ha vannak, akkor azoknak vajon tud róla a szülő? Megnézve jó néhány videóját, melyekben nem beszél trágár szavakkal, talán nem mond olyanokat, melyeket negatívként kiemelt a 2 okosnál, és megis KÁROSABB mind a kiskorúakra, mind a felnőttekre nézve, mint ők!!! Nézve a videóit az jutott az eszembe, hogy ez szánalmas! Szegény gyerek inkább pszichológusra költené a pénzét, mert nagy szüksége lenne egy jó szakemberre!!! Ami a legszomorúbb, hogy amit képvisel, kezdve az értékrendjétől a megváltozott megjelenéséig még reklámozza is!!! Ez az ő magánügye! Éljen ahogy akar, csináljon amit akar! DE NE fertőzze a fiatalabbakat! És ez sok más embernek is a véleménye. Szerinte Ő felelősségteljesebb a 2 okos nevű formációnál? A videói nagy részét be kellene tiltani!!! Ha lenne gyerekem, ami nincs, akkor természetesen se a 2 másik srácot, se őt nem engedném, hogy nézze. De azt hiszem, hogy Whisper Ton nagyobb károkat okozna benne, mint a youtuberes vetélytársai!!! Jó lenne ha ő is elgondolkodna ezeken!!! Persze a PÉNZ az nagyúr, ami befolyhat neki a youtuberes csatornájából, amiért érdemes továbbra is erkölcstelen videókat gyártania és tovább fertőznie! Természetesen én a jövőben egyikőjüket se kívánom nézni! Most is kár volt, csak sok hasznos percet loptam el magamtól, de ezeket a gondolatokat muszájnak éreztem leírni, épp úgy, ahogy Whisper Ton is muszájnak érezte azt a videót elkészíteni!😢 Jaaa és azért írtam ide is, mert a szóban forgó videónál kikapcsolta a megjegyzési funkciót. Gondolom bosszantotta, hogy nem mindenki ért egyet az ő gondolataival! 😢
A Videóidat Mannin egyik videója után dobta fel. Megnéztem párat, és szerintem nagyon jó dolog amit csinálsz. Nem fikázol embereket, (vagy csak néha) hanem inkább építő kritikát adsz nekik. Ezért jár a respect. örülök hogy rád találtam!
Nem pont azért érdekes ez, mert Whisper Ton is fiatal? (Vagy rosszul tudom, hogy kb egy korosztály?) Csak arra gondolok, hogy talán nem csak a kifejezőkészség fejlődik a korral, hanem az is, hogy egy adott dolog miképp csapódik le valakiben. Minden ember más nyilván, de azért az, hogy "gyerekfejjel/kamaszként/fiatalfelnőttként" milyen két okost nézni is egy külön dolog. Sztem nem fogják ezeket mélységeiben vizsgálni.
Tonnal az a baj, hogy nem néz utána a kontextusnak. Tiktok editeket látott és ő csak ebből tájékozódik. Jókat mond, egyébként igaza van, a véleménye korrekt. Az más kérdés, hogy nagyon szélsőségesen gondolkodik, de összességében nem mond rosszat, ha a 2okos ezeket tényleg komolyan gondolná, akkor igenis nagyon súlyos és komoly a baj velük. Csak hát... két 20 éves fiatalról beszélünk, akik annyira nagynak érzik magukat mert szert tettek egy kis hírnévre. Polgárpukkasztó, én ennyivel tudnám jellemezni őket. Persze ha előveszik őket, akkor természetesen nem úgy gondolták. Itt a legnagyobb probléma valóban azzal van, hogy a követőtáboruk 10-15 éves, akár kevesebb között van. Ezek a gyereket tényleg imádatig tisztelik őket. Ezzel pedig, ha tudatosan ha nem, elég erősen visszaélnek. Ezek a gyerekek elhiszik amit mondanak és szent szónak veszik. Mert befolyásolhatóak. Innentől pedig annyira mindegy, hogy mit mennyire gondolnak komolyan. Ha a kisgyerek készpénznek veszi, akkor elindul a hate-lavina. Elkezdik shamingelni a lányokat, akik nekik nem tetszik bántalmazzák és a többi és a többi. (Nyílván most én is elég szélsőségesen nézem, de most csak példálózok) Ez ellen pedig a 2okos nem tesz semmit. Én ebben látom a káros dolgot.
Nem, engem nem érdekel, hogy élő adásban mondanak ilyeneket vagy vágott videóban, hogy poénból vagy komolyan, akkor se mondjanak ilyeneket, ez nem mentség! Főleg ne a gyerekek előtt, akik nézik őket, mert lehet hogy nem fogják ezt gondolni utána, de mindenképp befolyásolja őket semmiképp se pozitív irányba!
Ilyen erővel mindentől 25 év alattit el kellene tiltani mindenfelé internetes szerepléstől/interntettől vagy legyen betiltva minden a fiatalok számára mert más megsértődik, poénkodni rossz, csúnyát mondtak stb. A fiatalok ne nézzenek semmit csak teletabit mert felnőttként rosszak lesznek.
@@BerylliumToxicity De ez nem erről szól... Nézhetnek sok féle dolgot a gyerekek, pl különféle emberek véleményét is, ha az normálisan van előadva, de az szerintem nem okés ha folyamatosan olyat néznek ami tele van különféle aggresszív és gyűlölködő megnyilvánulásokkal...
Nem tudom, hány emberhez jut el ez a komment, de többször is megnéztem ezt a hosszú videót, mert próbáltam elemezni, ki hogyan fogalmazza meg a mondanivalóját. Ton, ahogy látom, a nyugati értékrendet képviseli, viszont gyakran kontextusból kiragadott példákat hoz fel, és hajlamos túlreagálni vagy felnagyítani dolgokat - legalábbis az én meglátásom szerint. Ha így nézzük, hasonló elvek alapján Nessaj régi stílusát vagy akár Zsoze-t is könnyen lehetne diszkriminálni. Abban egyetértek veled, hogy a 2 okos egyik tagja, Ice, sokszor hirtelen, átgondolatlanul mond ki dolgokat, amelyek támadási felületet hagynak maguk után, és ezek a megnyilvánulások valóban civilizálatlannak tűnhetnek. Őszintén szólva, nem érdekel, ki kicsoda vagy milyen véleményen van a másikról (a videóban lejátszódó helyzettel kapcsolatban). Ami számomra igazán problémás, az az, hogy ha a modern normák tényleg arról szólnak, hogy mindenki elfogadott, egyenlő és szabad legyen - és hogy senkit sem lehet fizikailag vagy verbálisan bántani -, akkor ezeket az elveket Ton is megsérti. Hiszen a videójában diszkriminálja Ice-t, egy régimódi, agresszív, homofób személynek állítva be, és még Andrew Tate-hez is hasonlítja. Ez számomra ellentmondásos, mert ha az elfogadás és az egyenlőség az alapelv, akkor Ice véleményét is el kellene fogadni - még akkor is, ha az nem felel meg a modern normáknak. Amit fontos hozzátenni, hogy Ton ugyan bemutatja, milyen károsak lehetnek ezek a felfogások és viselkedések, és gyakran előhozza az elfogadás fontosságát, de közben ő sem képes elfogadni, hogy sokak számára éppen az általa képviselt nézőpont az, ami ártó és sértő lehet a jövő szempontjából. Ez az ellentét az, ami ezt az úgymond nézeteltérést vagy vitát a végtelenségig elnyújthatja.Én meglátásom szerint mindkettő oldal ugyan azon a szellemi szinten van. És ezért is tisztellek, mert te ezt a videóban világosan elmondtad, és nagyon okosan mutattad ki az álláspontodat.
Szia Bálna! Sziasztok! Szerintem nagyon jól megfogalmaztad a mondanivalódat és remekül megtaláltad a középutat! Véleményem szerint az a baj hogy a 2 okosnak van egy közöseége akik értik és értékelik ezt a megnyilvánulást és nem feltétlen beszélünk arról, hogy amiket mondanak így gondolják nagyrésze irónia de szerintem az egész élőadásokat nézve látszik is szinte minden stream mint ahogy ők is többször elmondják a szórakoztatást helyezi előtérbe és ezáltal szerintem úgy gondolják hogy beleférnek a szélsőségesebb viccek vagy gondolatmenetek is ha ezzel megnevettetik a nézőket vagy éppen felvidítják. Nyílván nem védeni szeretném őket én nem vallom hogy ez bármennyire is egy követendő példa lenne de sok vizet az én szemszögemből nem zavarnak igazából nem kell komolyan venni és valaki nem csak attól lesz érett hogy látja hogy nem jó amit csinálnak hanem helyén is tudja azt kezelni amit te remekül csinálsz Bálna! Whisperton érvelése viszont szerintem azért nem igazán helytálló mert nyílván nem mond hülyeséget, de az érveit nagyon meggyengíti az hogy rövid kivágásokra alapoz és a nézők kivágott tiktok videóira építi az érveit ami számomra komolytalanná teszi az egészet mert kicsit olyan hangulata lesz a dolognak mintha nem járt volna eléggé utánna vagy ahogy te is mondtad csak nem szeretné a többi részét meglátni az igazságnak. Köszönöm Bálna ezt a videót is imádom a munkásságodat csak így tovább!
@@petersallai9967 csak a mérték nem mindegy. Tény, hogy tonton felerősít minden létező meleg sztereotípiát, amitől csak nő az ellenszenv az LMBTQ-emberek iránt, ami így is megvan sajnos, és a pénzszórós videóival sem mutat jó példát, de legalább nem árad belőle a rossz indulat. Meg legalább neki tényleg van szókincse és egyéb eszköztára ahhoz, hogy tudjon normális(abb) tartalmat csinálni. Míg ennek a 2fogykosnak csak a szar folyik a szájukból és hála nekik csak még jobban erősödik az online zaklatás, kb hasonlóan, mint amikor Dancsó az Udvardy Peti nevű kissrácot macerálta, hogy milyen "sajtkukac". Dancsó nélkül is kapta az ifjabbik névrokon az ívet rendesen a kortársaktól, de erre csak ráerősített az 1 millió subos "magyar csoda".
Most, hogy így mondod lehet kerítés szeretnék lenni. 🙃Egész nap rettegnék a kerítés szaggató pálinkától, mert jobb félni, mint megijedni. 😉 Azért lássuk be ha két nő az ágyadba smárol az rendben van. 😂😂
Én úgy gondolom, hogy Ice direkt fogalmaz ilyen primitiven és leegyszerűsitve, mivel ők is pontosan tudják, hogy a nézőik nagy része fiatal és "ez kell nekik" a leegyszerűsitett "élet igazságok". Szerintem jó pár dologban egyezne a véleményetek, ha leülnétek egyszer beszélgetni. Viszont ha úgy mondaná el, ahogyan te, akkor fele ennyi hype és nézettségük lenne és "nagyot" kell ahhoz mondani, hogy fent tudják tartani a figyelmet hosszú távon is.
Nem találom jónak a 2Okos jelenséget, ahogy Ton ál cukormázas világát sem. De kíváncsi lennék, miért is jó, ha legalább nekik van véleményük? Ha valamilyen témát nem jártál még körbe, nem néztél utána, csak valamit kihánysz magadból, ami véleménynek számít? Az én értékrendem szerint az ilyen emberek a legostabábbak. És sajnos sokszor láttam, ahogy gonoszságba torkollik. 😢
Kifejezetten sok dologban igazat adok Tonnak (bár én nem követem a munkásságát) de nyilván neki sincs mindenben igaza. De ez a “2 okos” nem egy pozitív kép a mi korosztályunknak.
Ha már véleménykifejtés videoban, hiányzik Fanmademaker összeszedettsége, témák mögé látni akarása (Szabyest rant videó). Itt konkrétan Ton TikTok videokra reagált egy oldarra fókuszálva. Nyilván van ahova fejlödjön a 2okos is vélemény nyilvánítás terén, kifejezésben. Talán ami a legfontosabb az, hogy a közönség legyen kritikus és ne helyezzenek előtérbe senkit, habár ez úgy tűnik lehetetlen.
Szia! Sajnos az a rész, amit mondtál, hogy senki nem gondolná komolyan, ha azt mondanák, hogy verje meg a testvérét bármivel, lehet hogy ez egy szélsőséges példa volt, viszont a mai generációban nagyon is komolyan vennék. Amikor én voltam 12 (ami 13 éve volt) akkor is viccesnek találták, hogy a másikat kibuktassunk a lépcsőn lefelé, vagy lökdössünk hátha leesik, mert az milyen vicces. Vagy lökdössük egymást a radiátornak, mert akkora alfák vagyunk (ennek azóta is viselem a nyomát, természetesen nem lett semmi következménye a bántóimnak, még én lettem lecseszve, hogy miért létezem). A mai generáció ebben sokkal rosszabb, ezt azért tudom, mert az öcsém elmeséli. Az a menő, hogy a nőket/lányokat lealacsonyítsuk, bánjunk úgy velük mint a rabszolgákkal és a tanárokat se tiszteljük semmiképp. Sajnos ez az én időmben is ugyanígy volt, de legalább volt egy bizonyos mérce, a mai világban már nem érzem, hogy lenne. Tonnal egyetértettem, bár nem mindenben. A te álláspontoddal szintén egyetértek. Úgy gondolom, ha már csinálunk egy csatornát, aminek a neve 2okos, akkor érdemes lenne intelligensen fogalmazni és nem úgy, mint egy gettóból szabadult kistini, mert így a név eléggé más jelentést fog adni. Én egyáltalán nem is csípem őket, mert sok megnyílvánulásuk undorító és primitív. Nem tudom ki mit tapasztalt és mit gondol erről.
A mai "generáció" oviban 6 évesen "kapcsolatban" vannak, 10-11 évesen ujjazzák magukat, meg hokiznak esetleg b@sznak is. Engedd el, Szodoma és Gomora. [Ja de kötelező az "ovi" ahova beküldöd a sök korcs közé az utódod.]
Hát pedig igazán lényeges hogy tanárnak készül, mert pl engem nagyon sokszor tanárok aláztak meg a kinézetem miatt... Nem, egy tanár nem lehet ilyen... Bálna.. Most nagyon nem értettem veled egyet ebben a videóban. Védje meg magát a 2okos, de te ne feltételezd, hogy "mire gondolhatott a költő.." Mert nem tudhatod. Egymás után jöttek a kompromittáló anyagok, ezen nincs mit szépíteni. TÉNYLEG káros mert itt lehet bármit mondani, mit akartak mondani, de a gyerekek ezeket pontosan úgy fogják látni, ahogy Ton mondta.... és itt pont ez a lényeg.... Felcs*sztem az agyam én is ezeken a tiktok videókon, amit tényleg "rajongók" készítenek "real" felirattal, konkrétan elhisznek mindent nekik..... Húú de felhúzott ez.
Egyetértek. Az én fejemben is megszólalt a vészcsengő, amikor meghallottam, hogy a srác pedagógus pályára készül menni. Enyhén kirázott a hideg, amikor elképzeltem, hogy egy ilyen alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező, önmagát értelmesen és kulturáltan kifejezni majdhogynem képtelen, felszínes és előítéletes mentalitású, és igen, gyűlölködő gondolatokat terjesztő (mert kár tagadni, hogy ezt csinálja, mindegy, hogy Tate-et másolja vagy csak polgárpukkasztani akar, a tényen nem változtat) személy fog magasabb hatáskörű, tekintélyű mentor figuraként szerepet játszani befolyásolható gyerekek életében. Bár már így is épp elég általános iskolás gyerekbe ültethette át ezeket a káros nézeteket, azzal, hogy a tartalmait ennyi idős gyerekek nézik, akiknek a szüleiknek sokszor fogalmuk sincs, miket néz a gyerekük napi szinten. Az, hogy ilyen világnézettel legyen valaki tanár... rendkívül szomorú jövőkép. Felesleges Bálnának lépten-nyomon mentegetni őket, mert egy 20 évesnek már lehetne annyi esze, hogy nem böfög ki tucatjával ilyen káros, primitív dolgokat.
Az a baj, hogy ez a vita 2 külön szinten zajlik. A 2okos kvázi Andrew Tate szinten egy társadalmi züllesztést csinál. A másik oldalon meg Whisperton orvosi WHO-s statisztikákkal dobálózik, meg szándékosan komolyabban veszi a 2okos-t mint amennyire kellene őket venni. Az a baj, hogy erre a stílusra amit a 2okos tol, főleg elmagányosodó férfiak körében valós igény van. A Whisperton által preferált kurzus meg kvázi nem ismeri azt a szituációt, ahol bármiféle attrocitásnak egy férfi az elszenvedője. Pont emiatt a jelenség miatt a beszélgetés sosem találkozik, mindig elbeszélnek egymás mellett, és Whisperton érvelése inkább karaktergyilkolásba megy át. Azzal egyetértek, hogy hihető, hogy Whisperton tényleg így gondolkodik, és tényleg felháborodott, viszont a tényleges diskurzusnak ő is pontosan ugyanannyira árt mint a 2okos.
Ironikus, hogy szerinted Whisperton még soha nem találta magát olyan helyzetben, aminek egy férfi volt az elszenvedője, sőt, még csak nem is látott soha olyat... miközben ő is húszon egynéhány éve él már fiúként/férfiként a világon. Szóval nem tudom, milyen alapon mered kijelenteni, hogy Tonnak fogalma sincs arról, hogy milyen férfiként élni és atrocitásokat elszenvedni, amikor ő maga is egy fiatal férfi. Ha pedig ennyire a szívügyednek érzed a férfiak problémáit, magányát, mentális egészségét, akkor valószínűleg nem a 2okos oldalára kéne beállni ebben a vitában, mivel ők voltak azok, akik kijelentették, hogy "depresszió nem létezik, csak p*nci férfi van", és a mentális problémákkal küszködő férfiak számára annyi volt a tanácsuk, hogy "menjenek el dolgozni". Persze, lehet azt mondani, hogy nem gondolták komolyan, vicceltek, nem úgy értették... de rendkívül ironikus, hogy mint férfiak mentális egészségéért aggódó állampolgár, pont a 2okos ajtaján kopogtatsz, akik ilyen hajmeresztő állításokat ontanak magukból, miközben Tonnal szemben olyan dizmisszív vagy, hogy szerinted soha semmilyen negatív hatás nem érte még az életében, és fogalma sincs a férfi lét problémáiról, miközben ő maga is egy fiatal férfi.
Egy dolog mellett nem tudok elmenni. Az egyik srác pedagógus-hallgató. A képzés része, hogy gyakorlatra kell menni különböző oktatási intézményekbe. Ez a srác ezzel az internetes tevékenységgel hol és hogyan fog tanítási gyakorlatra menni? Lesz olyan oktatási intézmény, ahol fogadják majd egyáltalán? Hogyan fogja összeegyeztetni a véleményét, nézeteit a valósággal, ami az első óráján arcul fogja csapni? Hogy bír ilyeneket mondani a gyerekek fegyelmezéséről, miközben tanul pszichológiát pl., tehát tisztában kellene, hogy legyen a tudományos háttérről? Miért ment egyáltalán erre a szakra? Ha már továbbtanult, miért akar olyat tanulni, aminek a végkimeneteléhez emberi lényekkel kell foglalkoznia? Csomó másfajta egyetemi tanulmányt folytathatna, amihez nagyon kell angolul tudni...
Érdekes téma. Nyilvánvaló, hogy van rájátszás bőven, viszont én néztem őket élőben, hosszú tartalom formájában egy bő hónapon keresztül, még mielőtt ez a dráma elkezdődött volna igazából, szóval fogalmam sem volt, hogy a 2okos ennyire konzervatív beállítottságú, de az egy hónapnyi megtekintés alatt hamar nyilvánvalóvá vált. Természetesen mindenkinek lehet önálló véleménye, valószínűleg egy felnőtt ember el tudja vonatkoztatni a fikciót a valóságtól... egy serdülő/tini korban lévő gyerek nem biztos. És nem gondolom, hogy a konzervativizmus, a konkrét degradálás és ítélkezés népszerűsítése egy olyan dolog, ami felett lapozni lehet. Főleg, hogy azon kívül, hogy erős hímsovinizmus jellemeit produkálják, a hipokrita hozzáállás is rendkívül jellemző. Noryna káros, mert felgyújtotta a haját. (nyilván) Beszélgettek vele, hogy gondolja már át, mit csinál a média felületén... de, akkor ők miért nem ezt teszik?
Annyira eroltettek. A beszed stilus, ez az orrhangon ize meg hasonlo szavak hasznalata , hogy zsozes legyen. Zsoze sem egy kovetendo pelda, de legalabb egy sajat stilus. Volt sajat szemelyisege. Ezeknek az a szerencsejuk, h a mai fiataloknak nagyon keves kell. Nem kell szókincs, Karizma, semmi. Zeneket , ha hallgat az ember, amik a felkapottak es figyeli a szoveget , akkor lehet hallani, a szoveget engedjuk el inkabb az elso rim, (ha rimmel) autotune es kesz a zene. Sokszor ha vki mutat valamit es latjak, h nézi a Haver, akkor ok is nezik. Feliratkoznak olyanokra, mint pl mc isti csak azert, mert ez lett a mai generacio. Ertelmetlen tartalmak , utanzas , flexeles es hasonlok , amikkel megfoghatoak. Tanar sem lehetne egy 15 evvel ezelott, nem h sorba alljanak a cuccaikert.. Utanzas, butasag sut a ket okosrol minden okfejtesnel. Sokszor ott helyben mond vmit vágod?, amikor ize eszebe jut, hogy ize, mert fogalma sincs vagod? Hogy mit akar ize mondani, mert őő ize probal okosnak tunni, mert ize ő tanar lesz vagod? Amugy biztos nem lesz tanar. Miert lenne az? Megszedik magukat es ha vki vigyazza a penzuket, akkor nem lesznek gondban. Igen feltekeny vagyok.🙄 mert nekm dolgoznom kell, az egeszsegem es az eletem kockaztatom munka cimen, hogy masokon segítsek hogy megerjek a holnapot ha az elet ugy hozna , meg az ilyeneken is. Azokat is, akik bedrogozva embert oltek, mert erre eskudtem fel
A két srác elég alpári, a veszett nagy b-zizás főleg. Tök mindegy mi a kontextus ott, mert az úgy védhetetlen. Ahogy az is hogy visszasírják hogy a tanár nem verheti a gyerekeket. Az legalja. Az első videónál fontos viszont hogy miről beszélnek, mert szerintem ott bizonyos típusú videókra reagáltak. Jogos hogy sem a nők, se a férfiak ne értékeljék túl magukat. A kövér/csúnya nő tudja hogy ő nem 10/10-es, ahogy a vékony, törpe, vagy dagadt férfi se gondolja úgy hogy ő akkora Chad jóképű izomtibor Alfahím.Az egészséges önértékelésben ne legyen kisebbségi komplexus, de önimádat sem. 🙂
A body shaming meg a betegségek margórája. Én is autóimmun pajzsmirigy beteg vagyok, és eléggé el voltam hízva. Igaz a betegség okozhat hízásra hajlamot, de én azért zabáltam is mint a disznó, mellé mozgásszegény életmódot éltem. Aztán mikor elkezdtem nagyon aktívan mozogni, és diétázni konzisztensen 1-2 év alatt valahogy csak legurult 25 kiló. Szóval ez az elhízást betegségre fogni, szerintem csak extrém ritka esetekben valid és helytálló...
Hát vajon miért zavarja ezt a 2 srácot, ha vki jól érzi magát a bőrében, annak ellenére, hogy nem topmodel? Nyilván mert még ők is kölykök, minden bajuk van magukkal nekik is, pont ahogy az összes kölyöknek. Mert ők is azt látják/hallják, hogy 1000 külsőség miatt kéne szégyelniük magukat. De fiatalabb közönséggel lehetnének ők az okosabbak és ha így is gondolják, legalább ne 12 éveseknek mondják el, hanem egymásnak egy baráti beszélgetésben vagy idősebbeknek, akik ki tudják őket rángatni ebből a mindsetből. Whispertonnak nagyon is igaza van most.
Kortól, nemtől, politikai beállítottságtól stb bő 90% azt mondja a világ bármely táján, hogy aki kövér az kövér és fogyjon le. Ez eddig is így volt és ezután is így lesz. Aki kövér az se akar az lenni csak lusta és ez a túlnyomó többség. Kevés az olyan aki egy betegség miatt kövér.
Ó és hozzátenném, nem egyszer hallottam fiataloktól, hogy nem mernek elmenni konditerembe vagy csoportos edzésre, mert félnek, hogy kinézik őket. És el kell nekik magyarázni, hogy ilyen helyeken a kutya se fog foglalkozni velük, mert mindenki saját magával van elfoglalva. És igen, léteznek olyan hülyék, mint ez a 2 "okos", de ők még náluk is nyomorultabbak: nekik az kell ahhoz, hogy kicsit jobban érezzék magukat, hogy lássák, hogy más se tökéletes. Nem kell velük foglalkozni, majd szereznek ők is saját, önálló önbizalmat, önbecsülést idővel.
először megláttam őket Twitchen, hogy léteznek már a nevük is nagyképűnek tűnt, hogy majd ők megmondják.. ahogy megláttam őket azóta nem szimpatikusak. Ha nem akarom is bármilyen live-ba meg volt említve ez a 2 gyökér, ha nem akarom is hallok róluk.. VR-t se kedvelem de inkább ők mint ezek, ott legalább van mit nézni ha csak Jani streamel nagy ritkán
Nem értem nekem melyik kijelentésem támogatta a bántalmazást vagy az abuzálást. Összetettebb a probléma annál, hogy ennyivel elintézzük ez a 2okos dolgot. Ha valamit nem értesz meg, nem is tudsz tenni ellene.
2okos akkor nem okos ha meg sem tudják normálisan fogalmazni a gondolataikat...engem bennük pl bennük nem ezek zavarnak,mert én is kövér és csúnya vagyok 😂 de tisztában vagyok vele és nem veszem magamra, mert nem mondom magam 10/10-nek. Nekem csak azért irritáló a 2 okos efféle "beszéde", mert gyermekek nézik... Rajonganak értük. Milyen értékrendet fognak ők követni? Az a baj, hogy ezt még jónak is tartják és ők tartják magukat 10/10-nek menőségben főleg. Nagyon nagy az arcuk és be sem ismerik, ha hibáznak... Ez a szomorú. Valszeg nem tett jót, hogy őt bántalmazták gyermekkorában...
Először whisperton videóját néztem és vele értek egyet jobban. Lehet mondani a 2okosra, hogy a véleményüket mondják el, de a vélemény megmondás túllépett egy határt náluk. Az lehet vélemény, hogy például a testmozgást támogatja, de az már nem vélemény ha kijelenti, hogy aki nem megy pl.: edzőterembe az akkor egy rossz, értéktelen ember és csak az a "jó" aki az ő elvei szerint él. Ez még egy hát fiatal serdülő társaságba elmegy, de azért felnőttként ez felfogás hát inkább fura. A másik fele bár ez inkább a társadalom hát szégyene, hogy ilyen negatív, agresszív, stb tartalommal miliomossá tettek 2 embert aki hülyeségek, agresszív, lenéző nézeteket terjeszt erre sok fiatal vevő. Persze lehet a fiatalok is hibásak, de lehet egy kicsit magába kéne nézni a társadalomnak, hogyan lehettek ilyenek mint a 2"okos" meg az mobilfox-os csávó milliók kedvence, véleményvezére. Amit bálna mond az egy ideig nekem is eszembe jutott, de van az a szint amit nem lehet védelmezni és ők azok. Értem én, hogy nem akar egyik szélsőséghez sem tartozni, de ez tényleg úgy tűnik mintha most őket próbálná mosdatni.
Naív vagy :ccccc nagyon sok vidéki iskolában mai napig van fizikai fenyítés. Én waldorfba jártam és mindkét helyen a felettem lévő osztályfőnöke fizikailag bántotta a gyerekeket. De elég sok ismerősöm számolt be fizikai bántalmazásról tanár részéről "büntetés" gyanánt... Szóval ja... ez sajnos nincs így.
Azt magyarázza el nekem valaki légyszíves, hogy mi ez a “w”? Akárhányszor valahol téma a 2 okos mindig látom a kommentekbe, de fogalmam sincs mi ez, honnan jött, mit jelent stb. Köszönöm a választ!
@@dominikoalexander3872 Annyira elbutul minden következő / újabb generáció, hogy fél napig ülnek a twitch előtt és nyomkodnak 1 betűt a chat-re. Hálás vagyok, hogy én még az előző generációban születtem.
Lehet, hogy nem jól fogalmaztak, Ton pedig túl szó szerint értette. De a kisikolás közönség is szó szerint fogja érteni, ráadásul útmutatásnak veszik. Szóval teljesen jogos Ton kritikája akkor is, ha nagyon lovagol a szavakon. Azzal teljesen egyetértek, hogy a sz.r életmódból és lustaságból fakadó túlsúlyt ne legitimáljuk. De mikor pl. "ronda" csajokról beszél az némileg más tészta szerintem. Egyrészt az adottság. Ehhez képest azt sugallja a fiúknak, hogy szarba se nézzék azokat a lányokat, akik az ő ízlésük szerint nem szépek. Másrészt meg teljesen szubjektÍv kérdés, hogy ki kit tart szépnek. És aki neki csak 2/10, az másnak lehet, hogy sokkal több. Bálna te egy felnőtt értelmes ember vagy, úgy gondolom, tudod árnyaltan értelmezni az elhangzottakat. Ez alapján "véded" őket. Viszont mivel a srácok közönsége tizenéves leginkább, akik még máshogy reagálnak az ilyesmire, most teljesen Ton oldalán vagyok, és nem helyeslem a két "okos" mentegetését. Mondom ezt úgy, hogy alapveteőn nem igazán nkedvelem Tont. Ez a két gyerek konkrétan káros. Az meg végképp, hogy meg is élnek abból, hogy károsak.
Nagyon úgy éreztem, hogy a pártjukat akarod fogni és ez meg is történt. Talán most nem a Whispertonba kellett volna belekötni, meg abba, hogy hogyan ragozza a legitim szót. You missed the whole point.
Csalódott vagyok ezzel a videóval kapcsolatban. Az egészet felnőtt fejjel nezted Bálna. Hogy TE mint felnőtt ember nem veszed őket komolyan mert nem lehet őket komolyan venni. Viszont abba egy pillanatig nem gondoltál bele hogy a nagyon fiatalok ezeket nem poénnak veszik. Menj be egy iskolába csak hallgasd egy kicsit hogy hogy beszelnek a gyerekek egymassal. Ugyan ezeket a szövegeket fogod vissza hallani amit ez a 2idiota mond. Gyerekek egymást bántjak lelkileg és fizikailag az ilyen undorító viselkedés terjesztése miatt. Pont neked kene a legjobban tudni hogy a gyerekek mennyire élnek halnak azért a híres emberért aki a neten bármilyen formában is jelen van. Ton azért nézett mindent szó szerint mert a gyerekek is így értelmezik…. Felnőtt fejjel persze hogy nem úgy látod mint egy tini.
Sziasztok. Múlt kedd óta(amikor én erre reagáltam) rengeteg minden történt és azóta is sok minden fogalmazódott bennem a téma kapcsán. Jövő kedden ezt, a merch dropot és a "Rolifox" jelenséget is alaposan megvitatjuk Twitch-en! Köszi és további szép napot!🐳
Az ezres dobálásról is lesz szó?🐳👹
Miért van az hogy dancso konkrét cancert kapott amiért azt mondta hogy a nincs depi csak kevés a kondi, kds ugyan ezt mondja:"semmi baj fiatalok, nem tudnak fogalmazni."
Csak kérlek ne kezdd el te is fikázni a 2okost mint az összes többi youtuber. Annyira lesül az emberekről az irigység.
Sikeres fiatalok, akik jól értenek a marketinghez és építettek egy közösséget. Több órás streamekből par mp-es kivágott klipekk alapjan minősíteni nem túl releváns.
@@babity0806 És közben károsítanak több ezer fiatalt. Ezt is tedd hozzá.
Ennyi erővel ide lehet hozni zsozeeatya, thevr es a tobbieket is.
Nem a 2okos fogja tonkretenni a magyar alfa generacios tarsadalmat, barmennyire is konnyu lehet rajuk fogni.
Mi anno puruttyát néztünk megse lettem aberalt vagy pszichopata. Pedig ott sokkal sulyosabb kontent volt.
Whisperton sokkal elviselhetőbb, ha nem egy tiktok videót csinál. Nem ripacskodik, nincs szétvágva, és amúgy tök okosakat tud mondani. Nem értek egyet vele mindenben, de jól beszél.
épp filmeket keresgéltem de amint megláttam a videót, na mondom, erre fogom megenni az utolsó sajtos popcorn-t.
Ton egyik legjobb videója! Emberileg kedvelem, azt nem annyira amit a videóiban csinál, de most teljesen egyet értek minden egyes szavával ebben a videóban.
Szintén
Nem akarok beszólni bálna, de ezt védeni not cool, főleg nem 1 órán keresztül.
SZERINTEM nem védte, csak látta, hogy a hülye gyerek nem tud fogalmazni.
23:13
23:13
Azt a kurva. Keményen nyomod mester
Bálna azt is nézd kérlek, hogya gyerekek is *szó szerint* vesznek mindent, ők nem tudják azt hogy esetleg csak rosszul fogalmaztak, stb.. felnőtt fejjel és furcsa volt ezt nézni, sajnos így veszik ki az emberekből az érték.. hogy ilyenek lesznek a gyerekek.. felnőtt fejjel lehet máshogy gondoljuk, de szerintem a gyerekekre nézve valóban káros ez a 2okos.. nem vagyok Tonnal sem, bár én így 30 felé már lehet idősnek számítok, hogy megértsem a mai fiatalokat.
Ez így van. Azok a gyerekek, akik a 2okost követik, valószínűleg nincsenek tisztában olyan dolgokkal, mint az irónia, önreflexió, árnyalt gondolkodás stb. Ha a 2okos azt mondja, hogy a depresszió egy nem létező dolog, amit a p*nci férfiak találtak ki, akkor a gyerekek jó eséllyel ezt fogják megérteni belőle, hogy a depresszió egy nem létező dolog, amit a p*nci férfiak találtak ki. Sőt, sokszor a FELNŐTTEK is olyanok, hogy szó szerint értelmezik a dolgokat.
Eleve nem értem, miért gondolja Bálna mindenáron azt, hogy ez a két srác csak rosszul fogalmazza meg a mondandóját. Miért nem lehetséges, hogy ezek tényleg komolyan gondolják azt a sok f.szságot, ami elhagyja a szájukat? :/ Szerintem inkább erről van itt szó, nem pedig "csak nem tudják jól megfogalmazni"... -.-
@@blablanka4853 igen egyetértek, úgy látszik ez a pasik vagyunk tartsunk össze elv :D
Sajnos itt jön a szülői felelősség! Miért nézhet egyáltalán ilyet egy gyerek? Sőt, az is lehet, hogy együtt nézik 😢
Szerintem ezzel csak az gondnak Bálna, hogy Te ezeket a kijelentéseket/véleményeket a saját értelmi szinteden értelmezed. Igen, ezek a megnyilvánulások primitívek vagy épp rosszul vannak megfogalmazva és ha árnyalva volna, nem pedig a végletekbe hajló ostoba kinyilatkoztatások lennének, nem tartanám annyira károsnak. Viszont figyelembe kell venni azt is, hogy ezeket az embereket nagyrészt tizenévesek követik és azokból is inkább az alsó egyharmada. El nem tudom képzelni azt, hogy a követőbázisuk nagy része nem szó szerinte értelmezi ezeket a kinyilatkoztatásokat. Biztos van köztük olyan is, aki végig gondolja, értelmezi és összeveti az ő értékrendjével és le tud szűrni valami konklúziót, ami pozitívan formálja őt. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy nagyon sok embert elérnek és ha annak az 5-10 százaléka 1:1-be átveszik ezeket a véleményeket, az igenis roncsolja a társadalmat (ami amúgy sem annyira fasza :/ ).
Bálna, nekem ez a videó egy csalódás. Ahogy egy kommentelő is írta: amit 1:02:05 - nél mondasz, az eléggé szomorú, ha tényleg így gondolod. Lehet kritizálni Tont, de én akkor se tolerálom az olyan véleményeket, amik ok nélkül bántják az embereket olyan dolog miatt, amiről nem tehetnek (és ilyen "vélemények" 2okos részéről gyakran elhangzanak)
Azon én is fogtam a fejem. Legalább mondanak véleményt... De mégis ilyet? A két csávó klasszikus példája a "ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna" mondásnak. Az igaz, hogy Ton nagyon ritkán nyitja ki a száját, hogy valami komoly témában mondjon véleményt, de akkor legalább értelmes és jóindulatú dolgokat fogalmaz meg, miközben ez a két srác tucatjában böfögi ki magából az agresszív felhangú, gyűlöletkeltő, káros és védhetetlen kijelentéseket. Ha van két tartalomgyártó, akik közül az egyik általában nem nyilatkozik komoly témákban, a másik meg rendszeresen olyan dolgokat állít, hogy "nem létezik a depresszió", akkor az utóbbinak a tevékenysége tízszer pusztítóbb hatású.
A depressziós részig tudtam nézni ott már nagyon szánalmas volt ahogy mentegeted a 2okost. Mi az, hogy nem úgy érti meg nem kell szó szerint érteni? Azt mondja a depresszió nem létezik ezt állítja, hogy a francba kell ezt érteni mi ennek a mondatnak a második értelmezése segíts kérlek . Ötször elmondod, hogy nem ismered személyesen, de mentegeted, hogy ezt nem úgy érti csak tudnám mire alapozod, hogy mit hogyan ért ha nem ismered őt. Milyen kemény voltál mikor a szerencsejátékos streamerekbe kellett bele állni most meg hirtelen az ördög ügyvédjét játszod. Nevetséges lett ez a videó, és talán azért Whisperton csinálta meg ezt a rent videót, mert neki volt töke beléjük állni ami látszólag neked nincs meg hozzá.
Nem gondoltam volna, hogy eljön az a nap, amikor WhisperTonnal fogok egyetérteni valamiben, de ide is elérkeztünk, mert igen, egyedül ő volt elég tökös hozzá, hogy beleálljon ebbe a pusztítóan káros nézeteket terjesztő duóba, mindezt úgy, hogy értelmesen kifejtette az érveit és valós számokat és történelmi tényeket hozott mellé. Respect Antalnak, remélem, máskor is készít majd ilyen jellegű tartalmat, sokkal jobban áll neki, mint a konzumidióta tiktok videók. Viszont Bálnában csalódnom kellett. Sokkal határozottabban állt bele még a 2okosnál kevésbé káros dolgokat elkövető/állító influenszerekbe is, de most, hogy itt van ez a két csávó, akik csak úgy ontják magukból a védhetetlen, káros kijelentéseket, Bálna a relativizálás és mentegetés koronázatlan királyává avanzsált, és még a legprimitívebb, ignoránsabb és rosszindulatúbb állításoknál is előhúzza a "nem úgy értette", "rosszul fejezte ki magát", "nem szó szerint kell érteni", "kiforgatták a szavait", "rosszul fogalmazott" szövegeket. Itt Bálna az, aki nem hajlandó számításba venni a teljes kontextust, azt, hogy nem egy-két szerencsétlenül elejtett mondatért kritizálta Antal a 2okost, hanem azért, mert ennek a párosnak az egész netes "karriere" erre az agresszív, primitív, másokat alázó, gyűlöletkeltő mentalitásra és viselkedésre épül. A koruk meg nem mentség. A 2 "okos", Antal és én is ugyanabba a korosztályba tartozunk, és 20-22 évesen már bőven kellene lennie annyi empátia és értelem egy felnőttben, hogy nem böfög ki rendszeresen ilyen hajmeresztő, védhetetlen dolgokat a nagyvilágba.
Imádom mikor azt mondják nincs depressió, nekik legyen ilyen kevés szerotonin az agyukban mint egy depressziósnak, ők lennének a következő emó rapperek
Először végignéztem Ton videóját.
Aztán a Tiéd.
Aludtam rá egyet.
Bálna, ez a két srác minden csak nem értelmes 😂😂
Eddig csak véletlenül akadtam bele ennek a 2"okos"nak a tartalmába. ordítozás, értelmetlenség, ócska minőség, élvezhetetlen tartalom...ezek jutnak eszembe róluk..ezután sem fogom őket követni az fix :D
Ja hát nem nekünk szól. Tény hogy nagy a felelősségük,mert a követő bázisuk 14 éven aluli. Amire mi azt mondjuk faszság,az egy kisgyereknek szentírás lehet sajna.
Akkor ez egy két okos felnyaló videó? Értem. Nos nem is pazarlom az időm, pedig nagyon jól meg vágott rövid összefoglaló video lett
Igen
Általában a videóiddal 95%-ban egyet szoktam érteni Bálna, de ez most nagyon nem így van. Nem tudom megérteni hogy miért szeretnéd annyira ezt az arany középutat megtartani, mikor a mérleg egyértelműen nincs egyensúlyban. Persze Tóni is támadható, de azzal 'védeni' Ice-t, hogy túl őszinte, túl nyers vagy csak rosszul fejezi ki magát és lusta azt megmagyarázni rendesen szerintem nevetséges. Legalábbis számomra nagyon az jön le, hogy persze Ice szerepet játszik, persze ahhoz hogy fenntartsa a hypeot folyamat mennie kell a polgárpukkasztásnak, de szerintem bőven tisztában van vele hogy miket is mond. Látszik rajta ha olyat mondd, hogy érzi ő is, és belemagyaráz ("érted chat?") nehogy túl lőjjön teljesen a célon. Ezek elég tudatos lépések és nem a mondanivaló satnya közvetítése. Pénz van és lesz belőle, hírnév valószínűleg, de ki tudja meddig lehet húzni ezt a megosztó karaktert.
úgymond centrista agyrohadás
Teljesen egyetertek veled! Ezek szanalmasak..
Nem értelek Bálna. Az ilyeneket te is szét szoktad kapni most meg csak mosdatod őket és relativizálsz. Miért?
igen ez nagyon jó kérdés, én is ezt éreztem :) leeht az ilyen *pasik vagyunk tartsunk össze mentalitás*
Igen ,feltünően a 2okos felé hajlik . Én Whispertont sem szeretem de kivételesen nagyon igaza van .
Andrew Tate koppintások ezek a fiúk. Whisperton se annyira szimpatikus az influenszer karrierjével, de az tény és való, milliószor nagyobb érzelmi intelligenciával rendelkezik, mint a 2okosok. Én nem tudnám őket védeni azzal, hogy "nem tudja jól kifejezni magát". Pontosan tudja, mit beszél, és hogyan, ezért beszél úgy, mint Andrew Tate. Ha ezzel keresi a milliókat, az nem véletlen, inkább azt mondanám, hogy direkt vették át ezt a stílust, mert látják, hogy mennyi fiú ki van éhezve ezekre a tartalmakra a mai világban. És miért? Pont a wokeizmustól menekülnek ebbe a táborba a fiatal srácok, egy ilyen hímsoviniszta, 200 évvel ezelőtti konzervatív(?) ideológiát képviselni, ahol a nőket és a fogyatékkal élőket nem tekintjük egyenlőnek.
Ezt nagyon jól megfogalmaztad. Teljesen egyetértek.
Amikor Ice száját elhagyta, hogy "2/10" ott tudtam, hogy Andrew Tate kopi a két srác. Viszont Wispertont is nehéz komolyan venni, mikor erre válaszul felmondja a woke kézikönyvét. Bálna igyekszik megkeresni az arany középutat, és ez kellett ebbe a diskurzusba, mert semmire se megyünk azzal, hogy a 2okos telekiabálja a netet a Tate-től vett ökörségekkel, Ton meg "kritikaiként"
ráhányja a szivárványt.
abban kijavítanálak, hogy a fiatalok nem menekülnek wokeizmus elől, fogalmuk sincs a világról, ez egyértelműen kirajzolódik a korosztályból akik követik a 2okost, ők egy példaképet vagy többes számban példaképeket keresnek, mert otthon nincs jelen egy normális felnőtt kép, vagy épp nem tudnak a szülök a fiatalok nyelvn beszélni ezért támaszkodnak azokra a megmondó emberekre akik *kis fiatalosan* elmondják hogy hogyan működik a világ, vagy hogy hogyan kéne, andrew tate is biztosan véletlenül húzta fel a lúzer iskoláját (hustle university) pont egy discord szerverre, mert azt ugye az idősek használják nem pedig a ~10-20 évesek túlnyomó többségben
Egy önálló gondolatuk nincs... Összelopkodják különféle külföldi megmondóemberek gondolataiból ami nekik szimpatikus, aztán előadják a 10 éveseknek, mintha a sajátjuk lenne. A kedvencem az volt, mikor Balázs Rúgásoknál beszéltek a veganizmusról, és előadták szóról szóra ugyanazt a sztorit, amit Piers Morgan, mikor egy vegánnal vitatkozott. 😂
Meg millióval nagyobb abberációval is rendelkezik
bálna , itt az baj hogy ezeket a videokat amiket kirakott Ton azokat a 2 okos nezői csinálták és beirták a videoba hogy real , emelett nagyon sokszor elmentél , terjesztik a rossz gondolkodást a magyar fiataloknál. Hibás szerintem annyival ellintézni hogy ton tulreagalja vagy hogy ton kiragadja a videobol ...a buzizos videonál látszot szerintem hogy ez neked nem esettle
Egyetértek. Azért nem jó az érvelés hogy “csak rosszul fogalmaznak” mert egész biztos hogy ŐK MAGUK tudják hogy mit AKARTAK mondani, és még akár el is hiszem hogy nem így gondolják ( amivel Bálna is próbál érvelni ) de a nézők viszont pont azt hallják ki belőle amit Whisperton mond.Szóval nem értem hogy az mitől lenne érv valaki mellett hogy “biztos nem úgy gondolta”. Az is tök mellékes ha egy 4 órás műsorban csak 2-3 ilyen van.Ez az egész valami “biztonsági játék” volt Bálna részéről, csak nem jött be.
@@LaszloMaurer nem tudom azt elképzelni hogy bálna megúszni akarja, pedig minden jel arra utal, biztos vagyok benne hogy az élő miatt nem tudta így megfogalmazni
Ekkora követőbázissal rendelkező influencerek stb mint pl a 2okos szerintem ha nem tudják kifejezni magukat akkor inkább ne mondják... főleg ha nemrég történt eset, hogy egy kisfiú öngyilkos lett mert a súlya miatt bántották az osztálytársai. Nem azt mondom, hogy mindenkinek kötelező pcnek lennie de főleg streamben átgondolhatná, hogy mit mondd. Szerintem meg Ice lehet így gondolja lehet úgy, lehet nem is ért egyet a kimondott dolgokkal de a balhé miatt így mondja, hogy dagadtak csúnyák mert easyn több lesz a nézettség és kész.
A baj sokszor nem az, amit mondanak, hanem az, akiknek mondják. Az idősebb korosztály helyén tudja ezeket a megszólalásokat kezelni, érti az iróniát (legalábbis egy része, szerintem).
Viszont tudasulhatna bennük, hogy őket túlnyomó többségben általános iskolás gyerekek, fiatal középiskolások nézik, akiknek vagy most, vagy még ki sem fejlődött a személyisége. Rájuk pedig vélhetően elég nagy hatással van a két srác szava. Ezek a gyerekek ugyan olyan faék egyszerű módon, és szó szerint értelmezik amit mondanak nekik, mint ahogy a 2okos is kifejezi magát ezekben a témákban. Az ő fejlődő személyiségükben tudnak ezekkel kárt okozni, mégha nem is szándékos a dolog.
Ezt ugyan úgy el lehet mondani egy Radics Petire vagy Zsozéatyára, vagy bárkire aki hasonló dolgokat mond, még ha csak poénból is. Radics hatására biztosan sok gyerek el kezdett káromkodni gátlások nélkül, de ez ellen nem tud ő mit csinálni, nem is nekik szólt a contentje. Még ha realizálná is a 2Okos, a gyerekek úgy is azt fogják csinálni és nézni ami nekik tetszik.
Nem minden probléma megoldható sajnos. Hány buta tinédzsert (vagy felnőttet) láttunk ahogy hülyeségeket csinálnak, csak a magyar UA-camon? Ettől a jelenségtől nem igazán lehet megszabadulni, aki idősebb az tudja hogyan kell visszafogottnak lenni, de őket meg a kicsik nem érdeklik annyira. Igazából ezért nem tudom komolyan venni az erről szóló vitákat, mert az okozók és az elszenvedők is reménytelen esetek :D
Ez egy ördögi kör, folyamatosan megismétlődik újra meg újra. De végül is miből tanulnának, ha nem ebből?
Ezt ugyan úgy el lehet mondani egy Radics Petire vagy Zsozéatyára, vagy bárkire aki hasonló dolgokat mond, még ha csak poénból is. Radics hatására biztosan sok gyerek el kezdett káromkodni gátlások nélkül, de ez ellen nem tud ő mit csinálni, nem is nekik szólt a contentje. Még ha realizálná is a 2 okos, a gyerekek úgy is azt fogják csinálni és nézni ami nekik tetszik.
Nem minden probléma megoldható sajnos. Hány buta tinédzsert (vagy felnőttet) láttunk ahogy butaságokat csinálnak, csak a magyar UA-camon? Ettől a jelenségtől nem igazán lehet megszabadulni, aki idősebb az tudja hogyan kell visszafogottnak lenni, de őket meg a kicsik nem érdeklik annyira. Igazából ezért nem tudom komolyan venni az erről szóló vitákat, mert az okozók és az elszenvedők is reménytelen esetek :D
Ez egy ördögi kör, folyamatosan megismétlődik újra meg újra. De végül is miből tanulnának, ők és a nézők is, ha nem ebből?
Ezt ugyan úgy el lehet mondani egy Radics Petire vagy Zsozéra, vagy bárkire aki hasonló dolgokat mond, még ha csak poénból is. Radics hatására biztosan sok gyerek kezdett csúnyábban beszélni, de ez ellen nem tud ő mit csinálni, nem is nekik szólt a kontentje. Még ha realizálná is a 2 okos, a gyerekek úgy is azt fogják csinálni és nézni ami nekik tetszik.
Nem minden probléma megoldható sajnos. Hány buta tinédzsert (vagy felnőttet) láttunk ahogy lejáratták magukat, és ezt csak a magyar UA-camon? Ettől a jelenségtől nem igazán lehet megszabadulni, aki idősebb az tudja hogyan kell visszafogottnak lenni, de őket meg a kicsik nem érdeklik annyira. Igazából ezért nem tudom már komolyan venni az erről szóló vitákat, mert az okozók és az elszenvedők mindketten aktívan részt vesznek benne.
Ez egy ördögi kör, folyamatosan megismétlődik újra meg újra. A fiatal kontent kreátor balhézik, a gyerek nézői megvédik őt, felnéznek rá, az okosabbak meg csak fogják a fejüket. De végül is miből tanulnának, ők és a nézők is, ha nem ebből?
@@tamas9554 Igazad van, de azért érezzük a különbséget a Radics és Zsozé miatt csúnyán beszélni kezdő, és a 2okos által megfogalmazott álláspontokkal a fenti témákkal kapcsolatban. Azért szerintem van egy jelentős különbség az "anyázás" között, és pl a Tate filozófia terjesztése között. :D
@@bencevarga1672egyetértek
Dancsó elég sok videót csinált róla és a komment szekció megdöbbentő. Nyilvánvaló, hogy a feliratkozók szeretik Dancsót, de csak akkor érzik jól magukat, ha belerúghatnak Tóniba. Én nem vagyok a rajongója, de elég sok munkát beletett a csatornáiba és alapvetően senkit sem bántott eddig. Nem isctudom elképzelni őt egy civil állásban, jó, hogy megtalálta a helyét és meg is tud élni belőle. Remélem, több ilyen komolyabb tartalma lesz a jövőben, szerintem ez pozitív változás. Számomra kifejezetten vicces a 2 Okos csatorna neve, és hogy pont ők nem értik miért van a csúnya nőknek nagyobb önbizalma, mikor ők az élő példák arra, hogy minél butább valaki, annál okosabbnak hiszi magát.
A vege akkorát csattant majd leesetem a székről! Nagyon jól megfogalmaztad! Az az igazság hogy a szépség tényleg relatív, rengeteg embertől hallottam mar hogy undorító vagyok, es szinten rengetegtől hogy milyen szép vagyok , szép arc, szemek stb.. A nagy száj egy nőnél szerintem nem a külső miatt alakul ki, ez karakter kérdése, de persze az önbizalomhiány is jatszik sokaknál, ezt nem tagadom. Rólam mindig azt hiszek elsőre hogy egy atom tahó vagyok, de aki hagy kis időt hogy megismerjen az tudja hogy nagy szívem van, es mindig számíthatnak ram. Unalmasnak találom hogy 2024-ben meg mindig a külsöröl kell ilyen senkiknek okoskodniuk.. arról ne is beszeljünk hogy a depresszió egy nagyon durva betegség sok embernél, kortizol szintre stb ki sem terek mert ennek a 2 baromnak úgyse lenne mar fogalmuk sincs ezekről csak nyomjak a műsorukat hogy megéljenek belőle.
Az utolsó mondatod kiváló.
Nem vagyok sem 2 okos, sem Whisperton fan, egy dolgot viszont váltig állítok: a kimondott szavaidért te felelsz. Lehet, hogy a 2 srác nem szó szerint arra gondolt, mint amit kimondtak, viszont teljesen az ő felelősségük a saját mondanivalójukat normálisan megfogalmazni. Főleg annak fényében, hogy - mint amit többen is leírtak - kisgyerekek fogyasztják ezeket a tartalmakat, ők pedig 1/1 fogják értelmezni a hallottakat, nem egy felnőtt, kritikusan gondolkodó személy szintjén. Persze bele lehet látni a valódi üzenetet, de nem biztos, hogy egyezne a valósággal. - ebben a kontextusban pedig sajnos/nem sajnos Tonnak van igaza. A kimondott szavakra reagált, nem fordította ki őket, a valódi formájukban értelmezte őket.
"kisgyerekek fogyasztják ezeket a tartalmakat"
A 11 éves kislányra gondolsz aki a 8. sráccal van "kapcsolatban", meg otthon ujjazgatja magát? :D
Vagy a beképzeld pöcsköszörűre gondolsz, aki attól, hogy gyerek, nyugodtan jól meg kell taposni a kis g@cit ha nagy a pofája.
Nem m1 ezeknek már? Olyan Szodomai Gomorai döglés lesz itt, beszarsz:D
Valamiért azt éreztem, hogy túl elnéző voltál ezekkel a gyerekekkel. Én sem kedvelem Whisperton stílusát, nem vagyok semmilyen átlagtól eltérő beállítottságú, de hiszek a szabadságban és az egyenjogúságban, és szerintem borzasztóan káros amit ezek a gyerekek leművelnek. Bőven megérdemlik a rantet, "mint egy atyai pofont ami talán jobb belátásra térítheti őket"
Milyen gyerekekkel?! Huszonéves (elvileg) felnőtt emberekről beszélünk. Végtelenül elkeserítőnek tartom, ha manapság a 20 évesek még "gyerek" kategória... -.-
@@blablanka4853 nem a koruk hanem a viselkedésük, gondolkodásuk, megnyilvánulásuk alapján azok. Szerencsére akad bőven ellenpélda is aki akár már 16-18 évesen is érettebb náluk.
Ne haragudj meg Bálna, de szerintem kissé elfogultan reagálsz erre a videóra.
Mindkét oldalhoz vannak felvetéseim, mindkettőnek megvannak a maga problémái. Ugyanakkor szerintem azzal érvelni, hogy "nem tudják úgy megfogalmazni", "nincsenek olyan érzelmi szinten" és hogy te mögé látsz az Ice véleményének meg hogy "túl nyersek, túl őszinték", nem gondolom egy jogos kritikának. Értelmesnek tűnnek? Hol? Pontosan ugyanilyen karakterű osztálytársaim voltak gimiben, akik vagy pedagógiára vagy teológiára mentek tovább. Olyan, akik a gyűlöletet keltenek, utálatot hírdetik, a bántalmazást találják megoldásnak és akkor a többit nem is említettem. És nem elég, hogy ezeknek az embereknek a gondolatait legitimizáljuk, de még tanítjuk is a kisebb korosztályoknak. Ezekből lesznek azok a fajta szülők, akiknek a gyerekei nem fogják elmondani/megbeszélni a szüleivel ha baj van. Mert bőven elég neki a bántás amit suliban van nincs kedve ahhoz hogy még a szüleitől is ezt hallja (tapasztalat). Szomorú azt látni, hogy a videó nézése közben, ugyan próbálsz közép utat találni, szerintem nem igazán így jött át a videó. Értem valahol a te mondani valódát, de Bálna. Az hogy máshol is vannak ugyanilyen káros vagy károsabb tartalmak..és? Mit érdekel engem az, hogy máshol vannak ugyanilyen és hasonlóan káros vagy károsabb tartalmak, ha jelenleg most ők azok, akik aktuálisan a legnagyobb nézettséget érnek el és vannak a legnagyobb befolyással hazai szinten. Nyílván az is gáz, de náluk az elérés nagyságával van a probléma. Még mindig azt mondom, hogy inkább nézzen meg egy gyerek egy újabb Whisperton "hol utaztam" "mit vásároltam" mint sem hogy "így árnyékoltam, mikor a kis köcsög megakart verni".
Nos ez picit hosszú vélemény de erre azt mondanám: egy ponton egyet is értek. Én magam is voltam bántva, nem is egyszer. De tonnal is hatalmas problémák vannak(ahogy azt te is írtad bár nem pont ebben a megfogalmazásban.) De az, hogy ton a kissebbik rossz, nem jelenti hogy nem rossz. Az inkább ezt ,mint azt gondolkodás az azt jelenti van 2 rossz opciód és beletörődsz a saját értékeid által jobban preferáltabb oldalba. A 2 okos nem csinál mást, mint olyan dologkat közvetít fiatalok között amit, nem csak ők gondolnak úgy, ahogy. Sőt ezek nem is az ő gondolataik. Ez egy imidzs amit magukköré húztak. Egy amúgy is trendi viselkedés formát továbbítanak. Az, hogy ton ugyanazt csinálja , amit az összes lmbtq propagandagyáros. Minden a bodyshaming meg a nemi identitás megvédéséről szól. Mindíg azok az első szempont. Érdekes az egyik legjobb barátom meleg, de egyátalán közel sincs azon a konklúzión, mint te vagy a Tónika. Szerintem nagyobb férfi, mint én valaha leszek meleg létére. Sóval az sem opció, hogy attól, hogy a férfiakat szereted, viselkedj is úgy ,mint akinek nyílása van lent és azt reprezentálod( pontosan ugyanúgy friss tiniknek akik 12-16 évesek) hogy minden a melegek ellen van és azonnal meg kell őket védeni, holott az áldozatkártyát akkor is előhúzzák ,ha valami butaságot, vagy offfenzívet mondanak, de őket tilos megsérteni. A két okos az esetek felében faszságot mond. A másikban pedig igazságot, rosszul megfogalmazva. Az itelligens gyerek szindróma, mikor nem lennél te buta de űgyérzed az emberek megkövetelik, hogy úgy tegyél, mint aki az. Jobban el van ez a 2 srác veszve , mint a ton. De Ton meg nem tudja min sértődjön meg és hidd el a rossz következtetéslevonás tanítása amit Ton akarva akaratlanul nagyon is képvisel, az még offenzívabbá teszi az embereket és így a fanjai könnyebben inzultálódnak arra is ,hogy rájukfújnak. Szóval nem, az érzékenyítés népszerűsítése egy dekával nem jobb, mint az inzultalások trendiségének népszerűsítése. Példaként mint mikor mondta "mindíg a kövér lányok a legnagyképűbbek/csúnya lányok" itt a "mindíg"-el van a baj. De tény én magam is ismerek nem egy ducibb lányt aki nem ,nem pajzsmirigyes vagy egyéb de a delúzió mögé bújik hogy ő még szebb is , mint pl. a legszebb lány a suliban, a többi csaj meg teszi is alá a lovat ,hogy igen slay meg ilyenek és mikor szembemegy a csaj azzal ,hogy egy fiú lekövérezi, akkor jobban fáj neki, mert olyan álomba ringatják ami egyátalán nem igaz. Ha ebbe belegondolsz, amit írtam pontosan lehet látni ebben az igazságot. Itt az egyetlen valós probléma, hogy megjátszák magukat és AHOGYAN megnyilvánulnak és táplálják az amúgy is túl hamar, túl sokat de nem eleget megtudó fiatalok szereotípiákba és sémakba beilleszkedni akarását, amivel kiölik az egyéniséget és bizony ton és a két okos pontosan ugyanilyen.
Meg van az esély rá, hogy kedves Suttogó Antal kontextusból vett ki jeleneteket, illetve az, hogy tényleg csak megjátsza Ice magát. Bálna inkább ebből az irányból közelítette meg, nem vette konkrétumnak azt amit Ice mond, végül is tényleg nem tudhatjuk hogy nem csak rosszul fogalmaz és szórakoztatásnak szánja, illetve hogy a nézői sem gondolják komolyan. Bálna egy teljesen semleges állást akart felvenni, azóta biztos sok mindent máshogy lát, nem lehet azonnal kifinomult véleményt alkotni egy ilyen esetről.
Én szerintem Icenak őszinte megnyilvánulása az amit a képernyőn látunk, neki valóban ez a világképe, viszont ezt biztosra én sem tudom megmondani. Szerintem a gyerek nézői is komolyan gondolják amit mond, és 100%-ban egyetértenek vele. És valóban egy discount Andrew Tate színvonalához hasonló az amit mond :D
Szerintem meg inkább nézzenek 2okost mint Tont. Én a túltolt érzékenységet nagyobb rossznak látom.
@@coal7100 Nyílván a kontextussal és a velejáró woke kultúrával én sem értek teljesen egyet ahogyan 2 okosék kialakított imidzsében sem. Értem mit mondasz, Ton videója nézéde közben én is elgondolkoztam arról ahogyan beszélt és kiragadott kontextusokról amiket érintett. Abban egyetértek ugyanakkor Tonnal, hogy az érzékenyítéssel sincsen baj, de szerintem egészen addig, amig nem tesszük kötelezővé filmekben. Azt is megértem valahol amit 2 okos mond. Megértem a nyerséget is valahol énis ilyennek tartom magam, de tudom azt, hogy mikor, hol mit illik vagy nem illik. Több százer ember előtt nem szabad arról beszélni (szerintem), hogy depresszió nincsen és hogy edz inkább helyette mert azzal azt generálod a gyerekben, ahogy idősödik, hogy nyomja el a problémáit, amik később akár pánikrohamokhoz vagy még rosszabb szituációkhoz vezethet (tudom milyen, közvetlen környezetemben van/vannak olyan emberek, akik depresszióval és pánikrohammal szenvednek).
Őszintén szólva nekem szomorú látni azt, hogy ez egy trend lett. Wokenak is vannak olyan részei, amiket nem értek és próbálok valahol a két nézet szerint maradni, lehet nekem sem megy úgy ahogy szeretném, de számomra az a fajta viselkedés és megnyilvánulás taszítóbb, amit 2 okos képvisel.
@@tamas9554 Persze én ezt értem, hogy de nem tudhatjuk a valós gondolatokat mögötte, de mint ahogy te is mondtaf rengeteg embert ér el, csakugyan mint Ton. Mindkét végletben van káros dolog és nyílván valahol kettő között van az aranyközép út. Csak kérdés hogy hol pontosan.
,,az igazság a kettő között van" mondatoddal egyetértek nagyon. Bár egyik tartalomgyártó sem az én világom a kettő közül
16:52 "Tanárnak tanul? Nem jelent semmit. Az nem jelent semmit."
"magyar tanár? Angol tanár...? Hát az... Kell egy második szak asszem."
Köszönjük szépen ezt a magasröptű okfejtést, szépen példázza az oktatási rendszer hibáit. Amihez nem értesz Bálna, abban nem szükséges megnyilvánulnod. Hosszú perceken keresztül mentegeted az ostobaságot.
Az hagyján... Isten óvja a gyermekeinket egy ilyen primitív,agresszív ès nem utolsó sorban bántalmazó magatartást viselő tanártól. Nem lennèk nyugodt,ha a gyerekemet tanítaná.
Ne haragudj, Bálna, de nem nagyon értettem veled egyet a mai videódban. Szerintem éppen Whisperton látta helyesen a helyzetet.
Természetes, hogy te harmincvalahány éves fejjel felismered, hogy valami őszinte, vagy csak egy performance, viszont a 11-12 éves gyerekek, de gyanítom, a náluk pár évvel idősebbek zöme sem ismeri fel, hanem szó szerint veszi. A gyerekek szövegértelmezése szerint reagált Whisperton, te pedig elemezgetni kezdted érett, felnőtt fejjel, hogy mennyire valós, mennyire színház, amit mondanak.
Tudod, az a gáz, hogy teljesen mindegy, ők milyen szándékkal mondják, amit mondanak, ugyanis a lényeg az, hogy a közönségük, a tizenéves kiskölykök hogyan képesek értelmezni. Hidd el, nem harmincéves fejjel. Ők sokkal egyszerűbben képesek még gondolkodni, még nem teljesen fejlettek. Agyilag sem. Nem a szellemi képességeikről, hanem az emberi biológiáról beszélek. Az ő korukban kb. 80%-ban van készen az agyműködésük, a maradék 20% - nevezetesen a homloklebenyük - a felnőttkorig fejlődik ki teljes mértékben. Ezért mondjuk, hogy a gyerekek fejlődésben vannak. Mert még nem kész a szervezetük a felnőtt működésre, ez vonatkozik az agyműködésre is.
Csodálkozom, hogy te ezeknek a fiúknak a tevékenykedésében semmi kártékonyat nem látsz, viszont azok a gyerekek, akik ezt nézik, bizony, szó szerint vesznek mindent. Az egyik legfogékonyabb korszakukban alaposan beléjük is ivódik, aztán majd ugyanilyen nézeteket valló felnőttek lesznek belőlük és terjedni fog nemcsak a hülyeség, hanem a kártékony nézetek és ebből fakadó viselkedések is. Lehet - legalábbis reménykedem -, hogy nem mindegyik gyerek fogja ezeket a gondolatokat teljes mértékben beépíteni a felnőtt gondolkodásába, de lesznek ilyenek bőséggel.
Javaslom, szánj rá egy fél órát és keress a kamaszkori agy működésével, fejlődésével kapcsolatos cikkeket a neten. (Például magyarul a pszichoforyou oldalon találsz ilyet, de más autentikus cikkek is vannak fent akár angolul is.)
@@cicatv5059 Köszönöm a dicséretet, de nem érdemlem meg. Miután magyar az anyanyelvem és jártam iskolába, így alap, hogy képes vagyok érthető mondatokat összeállítani jó helyesírással.
Az a súlyos, aggasztó probléma, hogy őket tizenéves kamaszok nézik/hallgatják.
Nagy részük igaznak véli azokat a gondolatokat, amik szerinted csak a live miatti rossz megfogalmazások, általánosítások. 30 éves fejjel persze, hogy másképp (is) lehet értelmezni az elhangzottakat, de tindézserek számára ez igenis káros tartalom.
Nem sokat tudtam a Pumped Gabóról,mert tudatosan kerültem eddig. Viszont a Probléma Hajóssal és Márkóval cimű podcastben megnéztem,amikor vendég volt,mert nagyon kedvelem azt a műsort. Hát pozitív csalódás a srác. Kiábrándult ebből az életmódból, ha jól érzékeltem vallásos lett, nagy álma hogy visszzavonuljon a világtól, csak hát ugye valamiből meg kell élni. Toronymagasan az Ogli felett van szellemileg,meg hozzáálásban.
Én 2 éve, a választások idején csalódtam benne pozitívan, amikor a Fertő tónál korteskedett a környezetvédelem ügye, vagy éppen a tanárok nagyobb megbecsülése mellett.👌
ne haragudj bálna, de 20 percnél tovább nem tudtam tovább nézni a videót, nem tudok neked igazat adni. A 2okos által közölt vélemények lehet, hogy rosszul lettek megfogalmazva, de nem szabad elfelejteni, hogy több ezer gyerek nézi őket. Hiába még fiatal az ice, ez nem mentség, hogy ennyire rossz példát mutasson. Még ha te mögé is látsz a fiúk trágár mondani valójuk mögé, egy 12 éves kisgyerek annyit szűr le, hogy "csúnya lány nem érdemli meg a figyelmet". Ton szerintem is kicsit már túl érzékenyül fogadta a megszólalásokat, de az ő véleménye jobban helyén álló még mindig, mint a fiúk folytonos gyűlölködése.
Ha a videó további felében tényleg máshogy vélekedsz, nyugodtan javítson ki bárki!
Rossz megfogalmazás mellett az sem állja meg a helyét a -védelemben-, hogy ezek egy live stream-ben hangzottak el, nem mondjuk egy külön tiktok-ban, mert "hű az már durva lenne!". Nem változtat rajta semmit.
A másik, ha igaz, hogy pedagógusnak készül bármelyik is, akkor pont nem védhetőek azzal, hogy nem fejezte ki magát jól :D .
Zoe
Kvin vagy
Nem, ez a magyarázom a 2okos bizonyítványát stílus megy végig az egész videón. Sajnos hiába próbáltuk többen is felhívni erre Balna figyelmét stream közben, nem igazán talált befogadásra. Számomra csalódás volt az élő most, nem igazán volt interakció vagy vita a csettel sem, csak próbálta a lehető legPCbb módon lereagálni Bálna az egész videót...
Az ebben a videóban szereplő személyek közül nekem Bálna a kedvencem. 😎
Mindenhogy próbálod őket védeni de ezt én nem tudom hova tenni. Kiskorú nézői vannak akik szó szerint veszik minden mondatukat majd bólogatnak és tapsolnak nekik. Ha valami probléma van ők gyáván , feltartott kézzel állnak hogy csak vicc/irónia volt
Komolyan megvéded a 2 okost? Nagyon elfogult vagy velük. 10 - 15 éves nézőik vannak.
14 éveskortól már nem gyerek :D 25 évesen a párom 16, azt ne mond hogy még "kicsi" lol.
@@Mr.M9323Mi? 14 éves kortól még bőven gyerek…18 év felett számít felnőttnek…..
@@Betti3 Nem baj, első havitól ivarérett, magyarországon a belegyezési korhatár pedig 14év+1 nap.
Az összes csicsk@ amelyik mások által megb@szott rib@ncal van együtt. :D Mert egynél több f@sz=kuka
Onnantól jön a kövi és a kövi f@sz, nincs megállj, aztán nem is érti a rib@nca mért tart mindössze párhónapig a rendívűl "komoly" kapcsolatai.
Teljesen természetes a dolog, hogy másokálltal megrakott picsát "NŐT" XD csak meg{szásra kell tartani, ha az ember elkötelezni kívánja magát 20-30 év korközött 14-16 éves szűzet kell az embernek a "hóna alá csapnia" Én teljesen elégedett és boldog is vagyok a kis csibével. :) Csak az enyém, egy egészséges férfinál az a minimum, hogy csak és kizárólag magának akarja a nőt.
Na hajrá hajrá, van még f@sz meg egyéjszakázásra lehetőség, szóval hajrá.
@@Betti3szegény összekeverte a beleegyezési korhatárt a felnőttkorral😂😂😂
@@Mr.M9323 megnevetettél ezzel a kommenttel. Senkit nem érdekel hány éves a párod, nem mellesleg 18 éves korodtól vagy cselekvőképes felnőtt, nem 14. (Ha már itt okoskodsz.)
2okosék tényleg beszűkülten látják a világot, rosszul reagálnak a világ változásaira. De szerintem Ton se mérlegeli feltétlen jól a változásokat, trendeket. Mindkét oldal mintha feketefehérben nézné a történéseket. És szntem se 2okos se Ton egyes kontentjei nincsenek jó hatással a fiatalokra és az internetes kultúránkra.
Lehet hogy fekete-fehéren látják a világot, de a káros hatásuk nem összehasonlítható. Míg Ton privilegizált, túlfogyasztó amerikai életmódja igenis rossz hatással van a fiatalokra, addig a 2okos szemmel látható (és saját bőrön tapasztalható) veszélyes "rabbit hole"-okba taszítják a tinédzser fiúkat.
@@moomoony_art igen Ton talán tényleg kevésbé szűkíti a gondolkodást 👍
@@moomoony_art meg jah ez az Andrew Tate féle mindset nagyon kártékony lehet
Alapvetően egyetértek. Ha lenne gyerekem, és választanom kéne, hogy a 2 okos stream-jeit vagy Whisperton tiktok videóit nézze, azt mondanám, hogy leginkább egyiket sem. De nem elhanyagolható tényező, hogy Ton a mostani videójában teljesen félretette a konzumidióta, ripacs perszónáját, és a mondandóját értelmesen kifejtve és érveket hozva illette kritikával a két srácot. És őszintén szólva, ha mérlegre teszem a két tartalomgyártót, akkor egy ripacskodó, mindenből túl sokat vásárló, magát sminkelő és fura ruhákban járó fiú még mindig kevésbé káros, mint egy duó, akik olyan nézeteket hirdetnek, hogy a depresszió nem létezik, egy feltűnőbben kinéző meleget meg kéne verni, a nőknek az a dolga, hogy kiszolgálják a férfiakat, a legjobb gyereknevelési módszer a testi fenyítés stb., és ezek az állításaik csak egy kis szelete mindazoknak a nézeteknek, amikkel eddig mérgezték a társadalmat. Ton egy idegesítő, túlfogyasztó, elkényeztetett fiú, de ő legalább nem akarja egy erőszakos, nőket elnyomó, gyerekeket verő, melegeket üldöző, és en bloc minden szerintük "normálistól" bármiben is eltérő embert megalázó és eltaposó hellyé formálni a társadalmat.
@@sdhng5441 Valóban. Kommentemmel véletlenül sem védeni próbátam a 2okost, ezek a gondolataik tényleg károsak. Csak mindkét oldal mérlegelő vizsgálatának fontosságára hívtam fel a figyelmet.
Szerintem elpícískedted a témát. Nem vetted figyelembe, hogy a 2 okost nem 35-40 éves családapák nézik, hanem tizen pár éves általános iskolás vagy éppenhogy gimis, befolyásolható, még éretlen, kiforratlan személyiségü fiatalok. Úgy gondolom Ton is túltolta a biciklit, mégis relevánsabb dolgokat tudott elmondani mint az a mentegetőzés amit te hozzátettél. Sajnálom, hogy a csetet nem, vagy csak mérsékelten követted az élő sztrímben, sok érdekes és akár vitára érdemes komment érkezett, ami csak elszállt megint az éterbe.
Kedvellek Bálna és a munkásságodat is, de nem látom be miért lehet oly könnyedén beleállni ha Szandimékápp téveszti meg, veri át vagy befolyásolja baromságokkal a gyerek nézőit, mint ha ezt a 2okos teszi, csak nem is hajnal3as szpúki videókkal hanem pl a videóban is említett dolgokkal.
Most nem értek egyet veled ebben a kérdésben! 💜
Nem tudod mit jelent a pc, pont te csinálod azt. Bálna meg fel merte vállalni a véleményét, nem csokiéktól szedi a sajátját
@@MarcellMolnar-vc2ek tehát a te álláspontod szerint én azzal vagyok pc h szerintem a 2 okosnak igenis felelősséget kellene vállalnia a tartalmaikban történtekért, legyen az tett vagy szó, mivel őket befolyásolható gyerekek nézik legfőképp és baromira nem oké amiket a videóban is láthattunk.
Bálna meg azért nem volt az, mert szerinte a srácok igazából nem is úgy gondolták ahogy azt Ton kiemelte...
Nem érzed ebben az ellentmondást? 😅
Az pedig hogy Csokiék hogy jönnek ide, végképp nem tudom...
Ki lennél készülve egy régi 6lepes livetól, mikor adamek d__adt g_cztek huszas éveikben sisuval, de tudom hogy most berajongasz minden reggel, csak nevetséges ez már
@@papucsorranpamutbojt az nem polkorrekt vélemény hogy tud azonosulni egy résszel, csak ő máshogy fogalmaz a mert olvasott ember
@@monti4play fogalmam sincs továbbra sem hogy Ádámék hogy keveredtek ide ebbe a beszélgetésbe, de oké, akkor menjünk bele. Valamiért borzalmas törést okozhatott benned/bennetek, hogy más tartalomgyártók sztrímjeit is követem és néhány ilyen közösségnek aktívabb tagja is vagyok.
Nem tudom milyen "berajongásaim" lehetnek, mikor általában csak délután van időm visszahallgatni a sztrímet, ritkán vagyok ott élőben reggelente.
Valóban, korai Fókuszcsoportos követö vagyok, 6lépést csak néhányat láttam. Ha elhangzottak a fentiek, az ugyan úgy nem oké mintha bárki más mondta volna. Ahogy az sem oké h most a 2okos tette.
Értettem továbbá az utalást, hogy én csak azért fogalmaztam meg a fenti véleményem mert Ádáméktól böfögöm vissza a tutit. Hát ezesetben én vagyok Nostredamus, mert Bálna sztrímje 5 nappal ezelőtt este ment le, ahol többedmagammal ugyan ezeket élőben is leírtuk cseten, Ádámék pedig másnap reggel dolgozták fel Ton videóját. Ezesetben vagy Ádámék másoltak minket akik a cseten voltunk előző este, vagy... uhh... durva lesz: lehet, hogy hasonló véleménye van több különböző embernek egy azon témáról.
Brutális gondolat nem? Ki hitte volna...
Nem mellékesen megjegyezném, hogy én Bálnát nem bántottam, kedvelem őt, ahogy fentebb írtam is, szimplán csak ebben a kérdésben nem értek vele egyet.
Nyugi, Bálnát nem kell tőlem megvédenetek, felnőtt ember, egészséges egóval, fel fogja dolgozni ezt, ebben biztos vagyok.
Egyébként érdekes h miért nálam veritek a palávert, mikor alattam sokan leírták az enyémhez hasonló véleményüket...
Maradok tisztelettel aktív tagja Bálnának és a Cérnagyárnak is, remélem nincs harag 💜
Hmm, most, hogy Ton nem vergődik, ripacskodik és pazarol éppen, egész értelmes dolgok is kijöttek a száján. Nem teljesen értettem egyet, de többször kéne így viselkednie és még akármi is lehetne.
2 okos borzasztóan káros a gyerekekre nézve sajnos.
wisper tóni is.
@@ferencv.9197de ez a sulytala rak a legkarosabb az osszes kozul
a gyerekekre a szüleik a károsak, mert lusták megvédeni ettől a szeméttől, mint amit Tóni és a 2okos is nyomat... ugyanaz a szemét mindkettő, csak most tóni szemétbuborékjába beleért 2okos szemétbuborékja és ezen tóni kiakadt... Majd akkor fogom Tóni véleményét komolyan venni, ha nem csak a saját kis világát védi vele... addig nálam ez az egész "a két részeg veszekszik a kocsmában" ingerküszöböt éri el... ja és az is ciki szerintem, ha valaki ezt komolyan elkezdi elemezgetni, ahogy az is gáz, ha valaki a két részeg vitáját elemezgeti a kocsma előtt, hogy melyik részegnek van igaza - úgy mintha ő különb lenne, mert ő nincs éppen a kocsmában...
@@mezgageza2688 látszik, hogy milyen értetlen és éretlen vagy ebből az egy mondatodból.
@@ed3nwv ezt erdemlitek ezt kapjatok
Érdekes videó... felszínesen, névről ismerem csak a résztvevőket, viszont a 2okos munkássága az ebben a videóban látott eddigi 10 perc alapján nagyon visszatetsző és toxikus így 35 éves fejjel. Whispertont IG reelekben láttam, ott a tartalom számomra annyira nem kifogásolható, személyes élményem, hogy zavar az affektálása és a "túlmozgása". Nagyon nem értem itt mi volt a Bálna szándéka, engem leginkább ez lepett meg az egészben, hogy szerintem helyenként erőltetetten "próbálja" megmagyarázni és LEGITIMÁLNI a 2ostoba performanszát, pedig szerintem nehezen menthető, ugyanazok miatt, mint amiket más hozzászólásokban olvastam. 34 perc környéke, a depressziós téma... "teoretikus, kreált bölcsességek" ? -- ez épp az sajnos, amit fél perccel utána mondasz, hogy "okosakat mondjak". Ha több információd van az életről, társadalomról, pszichológiáról, nehezen hiszem, hogy jól használod, ha ennek a két gyökérnek egy másodpercét is "véded"... kicsit kiábrándító - ha nem is értékeled te magad úgy, leginkább véded őket azzal, hogy magyarázatot teszel a viselkedésük mögé
Pedig érdemes lett volna eltekerned a tolószékes részig... Gusztustalanok! 😔
Az megvan hogy PETICCS a moderátorukkal szórakoztak? Totál irónia az egész😂
@@YamahaDTItalkit
Ennek nem néztem utána sajnos, elismerem.
De utólag könnyebb magyarázkodni, mint elsőre helyesen cselekedni... Ha ezt a modijukkal is csinálták, mit gondolhatnak a hasonló bajban szenvedő emberek? 😐
Nem kötekedni szeretnék, de szerintem van sok olyan dolog, amit ténylegesen túltolnak. Holmi adakozással pedig ezt nem lehet helyrehozni.
Wake up new súlytalan videó🔥🔥🔥
Én egyébként Whisperton-t eddig nagyon elitéltem de ez most meggyőzőtt.
Sajnálom ha megsértettem valakit
Azt hittem hogy csak nekem estek meg a kritikák a 2okos felé, nem tudtam elképzelni hogy miért nem beszél senki sem róluk negatív szemlélettel, örülök hogy sokakkal egyezik az álláspontunk a komment szekcióban.
Én azt gondolom hogy a 2Okos pont annyira káros a fiatalokra mint az OTL (kurvára)
Nagyon véded a 2 okost?!
1. Én láttam az eredeti videót, láttam egy reakcióvideót, láttam pár tiktokot (ez mellékes), meglett a saját véleményem és én ezen vélemény tudatában néztem meg a tiédet, Bálna és hát azt kell mondanom hogy Mindennel egyet kell értenem! Semmi olyan nem volt benne ami bennem nem lett volna meg mint vélemény, vagy amit esetleg meg tudnék támadni, legjobb reakciód szerintem eddig.
2. Megértem miért nem nézted végig, de kicsit sajnálom, kíváncsi lettem volna.😢
3. 28:16 bocsi, nem tudom mondta-e már valaki, de Ton jól mondta!
Megjegyzés: ha te azt mondod, hogy tanárnak készülsz, fejben eldöntötted meg minden, akkor mégis miért érzed azt, hogy így kell megnyilvánulnod? Az interneten mindennek nyoma marad. Lényegtelen, hogy milyen szakos tanárnak készül, mint leendő pedagógus (már ha tényleg komolyan gondolja) így nem viselkedik, pláne nem nyilvánosan.
Nehéz lehet úgy nyomatni a polgárpukkasztást, ha az ember követőinek jelentős része még kiskorú. Btw. Kada a Mátrixban?
Amúgy van benne igazság de a nagytöbbség tiktokon ezeket a clippeket nézi meg. Ezáltal ilyen lesz a világképük mivel ez a "menő" a mai generációnak...
ilyet még viccből sem kéne mondani😢
elöbb vártam volna egy ilyen videot viszkok fruzsitol mint whispertol ezt nem láttam jönni
Tetszik a videó címe! Keményen helyre teszi őket! Valóban? Nem csak egy bosszúról van szó? Nekem inkább ez jön le a sztoriból! Vajon Whisper Tont ki teszi már helyre? De nagyon keményen! Azt gondolom, hogy rá talán jobban ráférne! Sztem ő sokkal károsabb jelenség, ami a videóiból nézőként átjön! 😢
Bocsánat, hogy betrollkodok ebbe a fórumba, de nem bírtam szó nélkül hagyni! Próbáltam a Whisper Ton videóhoz írni, de nem tetszett a készítőjének és letiltotta a hozzászólásokat...
Az ismerőseim beszélgettek a 2 okos jelenség címet kapó Whisper Ton videójáról és róla. Felkeltették az érdeklődésem, zavart, hogy nem tudok hozzászólni, fogalmam se volt, hogy miről beszélnek. Utólag... nem sokat veszítettem. De elérték, hogy kíváncsi lettem rá és a másik 2 fiúra. Így az elmúlt 2 hétben megnéztem néhány videójukat. Úgy megdöbbentem, hogy úgy érzem, hogy muszáj írnom! Persze olvastam a hozzászólásokat is. Ami nekem lejött ebből a játszmából. Whisper Ton berág azon, hogy a 2 srác az adásaiban, finoman kifejezve se szépen emlegette a nevezzük megjelenését, értékrendjét. Ezért bosszút forralva, ki ill. összevagdosta a 2 másik youtuber videóiból a negatív megnyilvánulásokat. A videóban pedig ezeket a negatív dolgokat kiemelve próbálja a rossz hírüket kelteni és hatni a nézőkre és a kiskorúak szüleire, hogy ne engedjék nézni őket, mert károsak!!! Eddig ez rendben is volna! Bizonyára megnyugodott, hogy jól beolvasott nekik! Még támogatói is akadtak, tehát gondolom ez kellő " kielégülést " jelentett számára! Valóban láttam olyan videókat a 2 sráctól, ami nekem se volt szimpi. De az is igaz, hogy azon vettem magam, hogy jókat mosolygok vagy nevetek a bohóckodásaikon. El kellett ismernem, hogy vannak olyan videóik, amelyek tényleg jól szórakoztatnak. Jó néhány videóban motiválók is stb. Persze még fel kell nőniük a feladathoz és jobban kell kezelniük a gyorsan jött ismertséget és tudatosabban kell majd venniük, hogy ez mekkora felelősséggel jár. Ha ez sikerül nekik, akkor még nézhetőbbek lesznek, mert őszintén szólva kell az embereknek a vidámság és ez a fajta bevállalós stb. stílus. De az is igaz, hogy némi visszafogottsággal és kevésbé bántón mások számára. Whisper Ton videójának a címe: A " 2 okos " jelenség. Találó cím. De mi lenne, ha készülne egy olyan videó, amelynek az lenne a címe: A Whisper Ton jelenség. Ebben a videóban vajon mit lehetne megmutatni? Egy fiatalembert, hapsit, srácot, aki 2011-ben kezdte a videóit feltölteni a youtubra? Sok feliratkozója lett az elmúlt évek alatt. Vannak akik azért nézik, mert számukra szórakoztató dolgokat csinál, vannak akik azért mert megdöbbennek és megbotránkoznak, hogy ilyet is lehet szabadon feltölteni. Hatalmas a változás a kezdetektől, számomra a negatív irányba, talán mert nem nőtt még ő se fel erre a feladatra és nem tudatosult még benne se, hogy mekkora a felelőssége! Egyre morbidabb videók követik egymást, még a személyisége is teljesen átalakult. Ő vajon miért készíti ezeket a videókat? Polgárpukkasztás? A youtuberen befolyó pénzért / ami gondolom már milliós nagyságrendű /? Milyen értéket akar közvetíteni? Mi a célja ezekkel? A szórakoztatás!? Bizonyos rétegnél ez meg is történik, mert elég sok a feliratkozója. Vajon vannak közte kiskorúak? Ha vannak, akkor azoknak vajon tud róla a szülő? Megnézve jó néhány videóját, melyekben nem beszél trágár szavakkal, talán nem mond olyanokat, melyeket negatívként kiemelt a 2 okosnál, és megis KÁROSABB mind a kiskorúakra, mind a felnőttekre nézve, mint ők!!! Nézve a videóit az jutott az eszembe, hogy ez szánalmas! Szegény gyerek inkább pszichológusra költené a pénzét, mert nagy szüksége lenne egy jó szakemberre!!! Ami a legszomorúbb, hogy amit képvisel, kezdve az értékrendjétől a megváltozott megjelenéséig még reklámozza is!!! Ez az ő magánügye! Éljen ahogy akar, csináljon amit akar! DE NE fertőzze a fiatalabbakat! És ez sok más embernek is a véleménye. Szerinte Ő felelősségteljesebb a 2 okos nevű formációnál? A videói nagy részét be kellene tiltani!!! Ha lenne gyerekem, ami nincs, akkor természetesen se a 2 másik srácot, se őt nem engedném, hogy nézze. De azt hiszem, hogy Whisper Ton nagyobb károkat okozna benne, mint a youtuberes vetélytársai!!! Jó lenne ha ő is elgondolkodna ezeken!!! Persze a PÉNZ az nagyúr, ami befolyhat neki a youtuberes csatornájából, amiért érdemes továbbra is erkölcstelen videókat gyártania és tovább fertőznie! Természetesen én a jövőben egyikőjüket se kívánom nézni! Most is kár volt, csak sok hasznos percet loptam el magamtól, de ezeket a gondolatokat muszájnak éreztem leírni, épp úgy, ahogy Whisper Ton is muszájnak érezte azt a videót elkészíteni!😢 Jaaa és azért írtam ide is, mert a szóban forgó videónál kikapcsolta a megjegyzési funkciót. Gondolom bosszantotta, hogy nem mindenki ért egyet az ő gondolataival! 😢
Alig várom már a következő részt🍿
Szia Bálna! Fun fact, ahogy visszagondolok én akkor hallottam először a "2okos" nevet, amikor egy 8 hónappal ezelőtti reakcióvideódat néztem róluk.
Elég erősen érződik itt az Andrew Tate mentality
Whisperton bármilyen, sokkal okosabb mint te. Nem is tudsz értelmesen reagálni a videójára Tonnak. Szerintem ezt engedd el.
A Videóidat Mannin egyik videója után dobta fel. Megnéztem párat, és szerintem nagyon jó dolog amit csinálsz. Nem fikázol embereket, (vagy csak néha) hanem inkább építő kritikát adsz nekik. Ezért jár a respect.
örülök hogy rád találtam!
Köszi, igyekszem rászolgálni a bizalmadra!
@@sulytalanbalna Megtiszteltél a válaszoddal. Köszönöm, ezért megérdemelt a feliratkozás!
Ez igaz
Nem pont azért érdekes ez, mert Whisper Ton is fiatal? (Vagy rosszul tudom, hogy kb egy korosztály?) Csak arra gondolok, hogy talán nem csak a kifejezőkészség fejlődik a korral, hanem az is, hogy egy adott dolog miképp csapódik le valakiben. Minden ember más nyilván, de azért az, hogy "gyerekfejjel/kamaszként/fiatalfelnőttként" milyen két okost nézni is egy külön dolog. Sztem nem fogják ezeket mélységeiben vizsgálni.
Amúgy nem a 2okossal 2 tagjával van baj, mármint persze van velük is, de itt főleg ICE a probléma.
Plusz szülők miatt Fidesz-KDNP-snek kell lennie, ahol egy tök jó üzenet amit közvetít sajnos 😢
2 napja vártam a reakciód Bálna, épp nézem, jól indul
Én nem szeretem a véleményeiket a 2okosnak, de az vitathatatlan, hogy az irl kontentjeik zseniálisak, és imádom őket.
Tonnal az a baj, hogy nem néz utána a kontextusnak. Tiktok editeket látott és ő csak ebből tájékozódik. Jókat mond, egyébként igaza van, a véleménye korrekt. Az más kérdés, hogy nagyon szélsőségesen gondolkodik, de összességében nem mond rosszat, ha a 2okos ezeket tényleg komolyan gondolná, akkor igenis nagyon súlyos és komoly a baj velük. Csak hát... két 20 éves fiatalról beszélünk, akik annyira nagynak érzik magukat mert szert tettek egy kis hírnévre. Polgárpukkasztó, én ennyivel tudnám jellemezni őket. Persze ha előveszik őket, akkor természetesen nem úgy gondolták.
Itt a legnagyobb probléma valóban azzal van, hogy a követőtáboruk 10-15 éves, akár kevesebb között van. Ezek a gyereket tényleg imádatig tisztelik őket. Ezzel pedig, ha tudatosan ha nem, elég erősen visszaélnek. Ezek a gyerekek elhiszik amit mondanak és szent szónak veszik. Mert befolyásolhatóak. Innentől pedig annyira mindegy, hogy mit mennyire gondolnak komolyan. Ha a kisgyerek készpénznek veszi, akkor elindul a hate-lavina. Elkezdik shamingelni a lányokat, akik nekik nem tetszik bántalmazzák és a többi és a többi. (Nyílván most én is elég szélsőségesen nézem, de most csak példálózok)
Ez ellen pedig a 2okos nem tesz semmit. Én ebben látom a káros dolgot.
4:40 W prodigy
Nem, engem nem érdekel, hogy élő adásban mondanak ilyeneket vagy vágott videóban, hogy poénból vagy komolyan, akkor se mondjanak ilyeneket, ez nem mentség!
Főleg ne a gyerekek előtt, akik nézik őket, mert lehet hogy nem fogják ezt gondolni utána, de mindenképp befolyásolja őket semmiképp se pozitív irányba!
Ilyen erővel mindentől 25 év alattit el kellene tiltani mindenfelé internetes szerepléstől/interntettől vagy legyen betiltva minden a fiatalok számára mert más megsértődik, poénkodni rossz, csúnyát mondtak stb. A fiatalok ne nézzenek semmit csak teletabit mert felnőttként rosszak lesznek.
@@BerylliumToxicity De ez nem erről szól... Nézhetnek sok féle dolgot a gyerekek, pl különféle emberek véleményét is, ha az normálisan van előadva, de az szerintem nem okés ha folyamatosan olyat néznek ami tele van különféle aggresszív és gyűlölködő megnyilvánulásokkal...
Nem tudom, hány emberhez jut el ez a komment, de többször is megnéztem ezt a hosszú videót, mert próbáltam elemezni, ki hogyan fogalmazza meg a mondanivalóját. Ton, ahogy látom, a nyugati értékrendet képviseli, viszont gyakran kontextusból kiragadott példákat hoz fel, és hajlamos túlreagálni vagy felnagyítani dolgokat - legalábbis az én meglátásom szerint. Ha így nézzük, hasonló elvek alapján Nessaj régi stílusát vagy akár Zsoze-t is könnyen lehetne diszkriminálni.
Abban egyetértek veled, hogy a 2 okos egyik tagja, Ice, sokszor hirtelen, átgondolatlanul mond ki dolgokat, amelyek támadási felületet hagynak maguk után, és ezek a megnyilvánulások valóban civilizálatlannak tűnhetnek.
Őszintén szólva, nem érdekel, ki kicsoda vagy milyen véleményen van a másikról (a videóban lejátszódó helyzettel kapcsolatban). Ami számomra igazán problémás, az az, hogy ha a modern normák tényleg arról szólnak, hogy mindenki elfogadott, egyenlő és szabad legyen - és hogy senkit sem lehet fizikailag vagy verbálisan bántani -, akkor ezeket az elveket Ton is megsérti. Hiszen a videójában diszkriminálja Ice-t, egy régimódi, agresszív, homofób személynek állítva be, és még Andrew Tate-hez is hasonlítja. Ez számomra ellentmondásos, mert ha az elfogadás és az egyenlőség az alapelv, akkor Ice véleményét is el kellene fogadni - még akkor is, ha az nem felel meg a modern normáknak.
Amit fontos hozzátenni, hogy Ton ugyan bemutatja, milyen károsak lehetnek ezek a felfogások és viselkedések, és gyakran előhozza az elfogadás fontosságát, de közben ő sem képes elfogadni, hogy sokak számára éppen az általa képviselt nézőpont az, ami ártó és sértő lehet a jövő szempontjából. Ez az ellentét az, ami ezt az úgymond nézeteltérést vagy vitát a végtelenségig elnyújthatja.Én meglátásom szerint mindkettő oldal ugyan azon a szellemi szinten van.
És ezért is tisztellek, mert te ezt a videóban világosan elmondtad, és nagyon okosan mutattad ki az álláspontodat.
Szia Bálna! Sziasztok! Szerintem nagyon jól megfogalmaztad a mondanivalódat és remekül megtaláltad a középutat! Véleményem szerint az a baj hogy a 2 okosnak van egy közöseége akik értik és értékelik ezt a megnyilvánulást és nem feltétlen beszélünk arról, hogy amiket mondanak így gondolják nagyrésze irónia de szerintem az egész élőadásokat nézve látszik is szinte minden stream mint ahogy ők is többször elmondják a szórakoztatást helyezi előtérbe és ezáltal szerintem úgy gondolják hogy beleférnek a szélsőségesebb viccek vagy gondolatmenetek is ha ezzel megnevettetik a nézőket vagy éppen felvidítják. Nyílván nem védeni szeretném őket én nem vallom hogy ez bármennyire is egy követendő példa lenne de sok vizet az én szemszögemből nem zavarnak igazából nem kell komolyan venni és valaki nem csak attól lesz érett hogy látja hogy nem jó amit csinálnak hanem helyén is tudja azt kezelni amit te remekül csinálsz Bálna! Whisperton érvelése viszont szerintem azért nem igazán helytálló mert nyílván nem mond hülyeséget, de az érveit nagyon meggyengíti az hogy rövid kivágásokra alapoz és a nézők kivágott tiktok videóira építi az érveit ami számomra komolytalanná teszi az egészet mert kicsit olyan hangulata lesz a dolognak mintha nem járt volna eléggé utánna vagy ahogy te is mondtad csak nem szeretné a többi részét meglátni az igazságnak. Köszönöm Bálna ezt a videót is imádom a munkásságodat csak így tovább!
Hát, Bálna, aki a Sil(l)ó Pistával bratyizik, nem fogja belátni, hogy amit csinálnak, az rossz irány...
Amikor a tüdőgyulladás vitatkozik a Coviddal hogy ki is a károsabb
De szeretem az olyan embereket mint te 🥹
tized annyire se karos whisperton mint a 2 wannabe tat andras
@@yujiyujix whisperton létezése is káros
@@petersallai9967 miert is?
@@petersallai9967 csak a mérték nem mindegy. Tény, hogy tonton felerősít minden létező meleg sztereotípiát, amitől csak nő az ellenszenv az LMBTQ-emberek iránt, ami így is megvan sajnos, és a pénzszórós videóival sem mutat jó példát, de legalább nem árad belőle a rossz indulat. Meg legalább neki tényleg van szókincse és egyéb eszköztára ahhoz, hogy tudjon normális(abb) tartalmat csinálni. Míg ennek a 2fogykosnak csak a szar folyik a szájukból és hála nekik csak még jobban erősödik az online zaklatás, kb hasonlóan, mint amikor Dancsó az Udvardy Peti nevű kissrácot macerálta, hogy milyen "sajtkukac". Dancsó nélkül is kapta az ifjabbik névrokon az ívet rendesen a kortársaktól, de erre csak ráerősített az 1 millió subos "magyar csoda".
Most, hogy így mondod lehet kerítés szeretnék lenni. 🙃Egész nap rettegnék a kerítés szaggató pálinkától, mert jobb félni, mint megijedni. 😉 Azért lássuk be ha két nő az ágyadba smárol az rendben van. 😂😂
Én úgy gondolom, hogy Ice direkt fogalmaz ilyen primitiven és leegyszerűsitve, mivel ők is pontosan tudják, hogy a nézőik nagy része fiatal és "ez kell nekik" a leegyszerűsitett "élet igazságok". Szerintem jó pár dologban egyezne a véleményetek, ha leülnétek egyszer beszélgetni. Viszont ha úgy mondaná el, ahogyan te, akkor fele ennyi hype és nézettségük lenne és "nagyot" kell ahhoz mondani, hogy fent tudják tartani a figyelmet hosszú távon is.
Nem találom jónak a 2Okos jelenséget, ahogy Ton ál cukormázas világát sem. De kíváncsi lennék, miért is jó, ha legalább nekik van véleményük? Ha valamilyen témát nem jártál még körbe, nem néztél utána, csak valamit kihánysz magadból, ami véleménynek számít?
Az én értékrendem szerint az ilyen emberek a legostabábbak. És sajnos sokszor láttam, ahogy gonoszságba torkollik. 😢
Kifejezetten sok dologban igazat adok Tonnak (bár én nem követem a munkásságát) de nyilván neki sincs mindenben igaza. De ez a “2 okos” nem egy pozitív kép a mi korosztályunknak.
Szeva. Igaz, hogy festették magukat, de nem úgy, hogy nőnek nézzenek ki! :D
fú nem tudom mibe vagy Bálna... de ez a vélemény most megért egy leíratkozást 👋🏼
Ha már véleménykifejtés videoban, hiányzik Fanmademaker összeszedettsége, témák mögé látni akarása (Szabyest rant videó). Itt konkrétan Ton TikTok videokra reagált egy oldarra fókuszálva. Nyilván van ahova fejlödjön a 2okos is vélemény nyilvánítás terén, kifejezésben. Talán ami a legfontosabb az, hogy a közönség legyen kritikus és ne helyezzenek előtérbe senkit, habár ez úgy tűnik lehetetlen.
Szia! Sajnos az a rész, amit mondtál, hogy senki nem gondolná komolyan, ha azt mondanák, hogy verje meg a testvérét bármivel, lehet hogy ez egy szélsőséges példa volt, viszont a mai generációban nagyon is komolyan vennék. Amikor én voltam 12 (ami 13 éve volt) akkor is viccesnek találták, hogy a másikat kibuktassunk a lépcsőn lefelé, vagy lökdössünk hátha leesik, mert az milyen vicces. Vagy lökdössük egymást a radiátornak, mert akkora alfák vagyunk (ennek azóta is viselem a nyomát, természetesen nem lett semmi következménye a bántóimnak, még én lettem lecseszve, hogy miért létezem). A mai generáció ebben sokkal rosszabb, ezt azért tudom, mert az öcsém elmeséli. Az a menő, hogy a nőket/lányokat lealacsonyítsuk, bánjunk úgy velük mint a rabszolgákkal és a tanárokat se tiszteljük semmiképp. Sajnos ez az én időmben is ugyanígy volt, de legalább volt egy bizonyos mérce, a mai világban már nem érzem, hogy lenne. Tonnal egyetértettem, bár nem mindenben. A te álláspontoddal szintén egyetértek. Úgy gondolom, ha már csinálunk egy csatornát, aminek a neve 2okos, akkor érdemes lenne intelligensen fogalmazni és nem úgy, mint egy gettóból szabadult kistini, mert így a név eléggé más jelentést fog adni. Én egyáltalán nem is csípem őket, mert sok megnyílvánulásuk undorító és primitív. Nem tudom ki mit tapasztalt és mit gondol erről.
A mai "generáció" oviban 6 évesen "kapcsolatban" vannak, 10-11 évesen ujjazzák magukat, meg hokiznak esetleg b@sznak is. Engedd el, Szodoma és Gomora. [Ja de kötelező az "ovi" ahova beküldöd a sök korcs közé az utódod.]
elturni elkell, de ha egy video nem jol van fokuszalva azt is kritikaval illeted, az izlestelenseg ugyanez
Hát pedig igazán lényeges hogy tanárnak készül, mert pl engem nagyon sokszor tanárok aláztak meg a kinézetem miatt... Nem, egy tanár nem lehet ilyen... Bálna.. Most nagyon nem értettem veled egyet ebben a videóban. Védje meg magát a 2okos, de te ne feltételezd, hogy "mire gondolhatott a költő.." Mert nem tudhatod. Egymás után jöttek a kompromittáló anyagok, ezen nincs mit szépíteni. TÉNYLEG káros mert itt lehet bármit mondani, mit akartak mondani, de a gyerekek ezeket pontosan úgy fogják látni, ahogy Ton mondta.... és itt pont ez a lényeg.... Felcs*sztem az agyam én is ezeken a tiktok videókon, amit tényleg "rajongók" készítenek "real" felirattal, konkrétan elhisznek mindent nekik..... Húú de felhúzott ez.
Egyetértek. Az én fejemben is megszólalt a vészcsengő, amikor meghallottam, hogy a srác pedagógus pályára készül menni. Enyhén kirázott a hideg, amikor elképzeltem, hogy egy ilyen alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező, önmagát értelmesen és kulturáltan kifejezni majdhogynem képtelen, felszínes és előítéletes mentalitású, és igen, gyűlölködő gondolatokat terjesztő (mert kár tagadni, hogy ezt csinálja, mindegy, hogy Tate-et másolja vagy csak polgárpukkasztani akar, a tényen nem változtat) személy fog magasabb hatáskörű, tekintélyű mentor figuraként szerepet játszani befolyásolható gyerekek életében. Bár már így is épp elég általános iskolás gyerekbe ültethette át ezeket a káros nézeteket, azzal, hogy a tartalmait ennyi idős gyerekek nézik, akiknek a szüleiknek sokszor fogalmuk sincs, miket néz a gyerekük napi szinten. Az, hogy ilyen világnézettel legyen valaki tanár... rendkívül szomorú jövőkép. Felesleges Bálnának lépten-nyomon mentegetni őket, mert egy 20 évesnek már lehetne annyi esze, hogy nem böfög ki tucatjával ilyen káros, primitív dolgokat.
Az a baj, hogy ez a vita 2 külön szinten zajlik. A 2okos kvázi Andrew Tate szinten egy társadalmi züllesztést csinál. A másik oldalon meg Whisperton orvosi WHO-s statisztikákkal dobálózik, meg szándékosan komolyabban veszi a 2okos-t mint amennyire kellene őket venni. Az a baj, hogy erre a stílusra amit a 2okos tol, főleg elmagányosodó férfiak körében valós igény van. A Whisperton által preferált kurzus meg kvázi nem ismeri azt a szituációt, ahol bármiféle attrocitásnak egy férfi az elszenvedője. Pont emiatt a jelenség miatt a beszélgetés sosem találkozik, mindig elbeszélnek egymás mellett, és Whisperton érvelése inkább karaktergyilkolásba megy át. Azzal egyetértek, hogy hihető, hogy Whisperton tényleg így gondolkodik, és tényleg felháborodott, viszont a tényleges diskurzusnak ő is pontosan ugyanannyira árt mint a 2okos.
Ironikus, hogy szerinted Whisperton még soha nem találta magát olyan helyzetben, aminek egy férfi volt az elszenvedője, sőt, még csak nem is látott soha olyat... miközben ő is húszon egynéhány éve él már fiúként/férfiként a világon. Szóval nem tudom, milyen alapon mered kijelenteni, hogy Tonnak fogalma sincs arról, hogy milyen férfiként élni és atrocitásokat elszenvedni, amikor ő maga is egy fiatal férfi. Ha pedig ennyire a szívügyednek érzed a férfiak problémáit, magányát, mentális egészségét, akkor valószínűleg nem a 2okos oldalára kéne beállni ebben a vitában, mivel ők voltak azok, akik kijelentették, hogy "depresszió nem létezik, csak p*nci férfi van", és a mentális problémákkal küszködő férfiak számára annyi volt a tanácsuk, hogy "menjenek el dolgozni". Persze, lehet azt mondani, hogy nem gondolták komolyan, vicceltek, nem úgy értették... de rendkívül ironikus, hogy mint férfiak mentális egészségéért aggódó állampolgár, pont a 2okos ajtaján kopogtatsz, akik ilyen hajmeresztő állításokat ontanak magukból, miközben Tonnal szemben olyan dizmisszív vagy, hogy szerinted soha semmilyen negatív hatás nem érte még az életében, és fogalma sincs a férfi lét problémáiról, miközben ő maga is egy fiatal férfi.
Algoritmus támogató komment🫶
Egy dolog mellett nem tudok elmenni. Az egyik srác pedagógus-hallgató. A képzés része, hogy gyakorlatra kell menni különböző oktatási intézményekbe. Ez a srác ezzel az internetes tevékenységgel hol és hogyan fog tanítási gyakorlatra menni? Lesz olyan oktatási intézmény, ahol fogadják majd egyáltalán? Hogyan fogja összeegyeztetni a véleményét, nézeteit a valósággal, ami az első óráján arcul fogja csapni? Hogy bír ilyeneket mondani a gyerekek fegyelmezéséről, miközben tanul pszichológiát pl., tehát tisztában kellene, hogy legyen a tudományos háttérről? Miért ment egyáltalán erre a szakra? Ha már továbbtanult, miért akar olyat tanulni, aminek a végkimeneteléhez emberi lényekkel kell foglalkoznia? Csomó másfajta egyetemi tanulmányt folytathatna, amihez nagyon kell angolul tudni...
Egy új 1 órás videó, let's go
whisperton idegesítően intellektuális
Érdekes téma. Nyilvánvaló, hogy van rájátszás bőven, viszont én néztem őket élőben, hosszú tartalom formájában egy bő hónapon keresztül, még mielőtt ez a dráma elkezdődött volna igazából, szóval fogalmam sem volt, hogy a 2okos ennyire konzervatív beállítottságú, de az egy hónapnyi megtekintés alatt hamar nyilvánvalóvá vált. Természetesen mindenkinek lehet önálló véleménye, valószínűleg egy felnőtt ember el tudja vonatkoztatni a fikciót a valóságtól... egy serdülő/tini korban lévő gyerek nem biztos. És nem gondolom, hogy a konzervativizmus, a konkrét degradálás és ítélkezés népszerűsítése egy olyan dolog, ami felett lapozni lehet. Főleg, hogy azon kívül, hogy erős hímsovinizmus jellemeit produkálják, a hipokrita hozzáállás is rendkívül jellemző. Noryna káros, mert felgyújtotta a haját. (nyilván) Beszélgettek vele, hogy gondolja már át, mit csinál a média felületén... de, akkor ők miért nem ezt teszik?
Annyira eroltettek. A beszed stilus, ez az orrhangon ize meg hasonlo szavak hasznalata , hogy zsozes legyen. Zsoze sem egy kovetendo pelda, de legalabb egy sajat stilus. Volt sajat szemelyisege. Ezeknek az a szerencsejuk, h a mai fiataloknak nagyon keves kell. Nem kell szókincs, Karizma, semmi. Zeneket , ha hallgat az ember, amik a felkapottak es figyeli a szoveget , akkor lehet hallani, a szoveget engedjuk el inkabb az elso rim, (ha rimmel) autotune es kesz a zene. Sokszor ha vki mutat valamit es latjak, h nézi a Haver, akkor ok is nezik. Feliratkoznak olyanokra, mint pl mc isti csak azert, mert ez lett a mai generacio. Ertelmetlen tartalmak , utanzas , flexeles es hasonlok , amikkel megfoghatoak. Tanar sem lehetne egy 15 evvel ezelott, nem h sorba alljanak a cuccaikert.. Utanzas, butasag sut a ket okosrol minden okfejtesnel. Sokszor ott helyben mond vmit vágod?, amikor ize eszebe jut, hogy ize, mert fogalma sincs vagod? Hogy mit akar ize mondani, mert őő ize probal okosnak tunni, mert ize ő tanar lesz vagod? Amugy biztos nem lesz tanar. Miert lenne az? Megszedik magukat es ha vki vigyazza a penzuket, akkor nem lesznek gondban. Igen feltekeny vagyok.🙄 mert nekm dolgoznom kell, az egeszsegem es az eletem kockaztatom munka cimen, hogy masokon segítsek hogy megerjek a holnapot ha az elet ugy hozna , meg az ilyeneken is. Azokat is, akik bedrogozva embert oltek, mert erre eskudtem fel
Már vártam, hogy erre a videóra reagálj.
12:37 Amit Te mondasz, és amit a kis srác mond a videóban az két külön dolog, nem pedig fogalmazásbeli különbség.
A két srác elég alpári, a veszett nagy b-zizás főleg. Tök mindegy mi a kontextus ott, mert az úgy védhetetlen. Ahogy az is hogy visszasírják hogy a tanár nem verheti a gyerekeket. Az legalja. Az első videónál fontos viszont hogy miről beszélnek, mert szerintem ott bizonyos típusú videókra reagáltak. Jogos hogy sem a nők, se a férfiak ne értékeljék túl magukat. A kövér/csúnya nő tudja hogy ő nem 10/10-es, ahogy a vékony, törpe, vagy dagadt férfi se gondolja úgy hogy ő akkora Chad jóképű izomtibor Alfahím.Az egészséges önértékelésben ne legyen kisebbségi komplexus, de önimádat sem. 🙂
A body shaming meg a betegségek margórája. Én is autóimmun pajzsmirigy beteg vagyok, és eléggé el voltam hízva. Igaz a betegség okozhat hízásra hajlamot, de én azért zabáltam is mint a disznó, mellé mozgásszegény életmódot éltem. Aztán mikor elkezdtem nagyon aktívan mozogni, és diétázni konzisztensen 1-2 év alatt valahogy csak legurult 25 kiló. Szóval ez az elhízást betegségre fogni, szerintem csak extrém ritka esetekben valid és helytálló...
Hát vajon miért zavarja ezt a 2 srácot, ha vki jól érzi magát a bőrében, annak ellenére, hogy nem topmodel? Nyilván mert még ők is kölykök, minden bajuk van magukkal nekik is, pont ahogy az összes kölyöknek. Mert ők is azt látják/hallják, hogy 1000 külsőség miatt kéne szégyelniük magukat. De fiatalabb közönséggel lehetnének ők az okosabbak és ha így is gondolják, legalább ne 12 éveseknek mondják el, hanem egymásnak egy baráti beszélgetésben vagy idősebbeknek, akik ki tudják őket rángatni ebből a mindsetből. Whispertonnak nagyon is igaza van most.
Kortól, nemtől, politikai beállítottságtól stb bő 90% azt mondja a világ bármely táján, hogy aki kövér az kövér és fogyjon le. Ez eddig is így volt és ezután is így lesz. Aki kövér az se akar az lenni csak lusta és ez a túlnyomó többség. Kevés az olyan aki egy betegség miatt kövér.
Ó és hozzátenném, nem egyszer hallottam fiataloktól, hogy nem mernek elmenni konditerembe vagy csoportos edzésre, mert félnek, hogy kinézik őket. És el kell nekik magyarázni, hogy ilyen helyeken a kutya se fog foglalkozni velük, mert mindenki saját magával van elfoglalva. És igen, léteznek olyan hülyék, mint ez a 2 "okos", de ők még náluk is nyomorultabbak: nekik az kell ahhoz, hogy kicsit jobban érezzék magukat, hogy lássák, hogy más se tökéletes. Nem kell velük foglalkozni, majd szereznek ők is saját, önálló önbizalmat, önbecsülést idővel.
először megláttam őket Twitchen, hogy léteznek már a nevük is nagyképűnek tűnt, hogy majd ők megmondják.. ahogy megláttam őket azóta nem szimpatikusak. Ha nem akarom is bármilyen live-ba meg volt említve ez a 2 gyökér, ha nem akarom is hallok róluk.. VR-t se kedvelem de inkább ők mint ezek, ott legalább van mit nézni ha csak Jani streamel nagy ritkán
Nem Bálna nem! Én nem akarom olyan iskolába járatni a gyermekem ahol abuzalják, bántalmazzák, stb stb.... bro, majd a tiédet😅
??
@@sulytalanbalna kérdőjel kérdőjel. Csak szerettem volna a te nyelveden is beszélni.
Nem értem nekem melyik kijelentésem támogatta a bántalmazást vagy az abuzálást. Összetettebb a probléma annál, hogy ennyivel elintézzük ez a 2okos dolgot. Ha valamit nem értesz meg, nem is tudsz tenni ellene.
Whisperton még nem találkozott VR fanboikkal... Kappa
2okos akkor nem okos ha meg sem tudják normálisan fogalmazni a gondolataikat...engem bennük pl bennük nem ezek zavarnak,mert én is kövér és csúnya vagyok 😂 de tisztában vagyok vele és nem veszem magamra, mert nem mondom magam 10/10-nek. Nekem csak azért irritáló a 2 okos efféle "beszéde", mert gyermekek nézik... Rajonganak értük. Milyen értékrendet fognak ők követni? Az a baj, hogy ezt még jónak is tartják és ők tartják magukat 10/10-nek menőségben főleg. Nagyon nagy az arcuk és be sem ismerik, ha hibáznak... Ez a szomorú. Valszeg nem tett jót, hogy őt bántalmazták gyermekkorában...
Először whisperton videóját néztem és vele értek egyet jobban. Lehet mondani a 2okosra, hogy a véleményüket mondják el, de a vélemény megmondás túllépett egy határt náluk. Az lehet vélemény, hogy például a testmozgást támogatja, de az már nem vélemény ha kijelenti, hogy aki nem megy pl.: edzőterembe az akkor egy rossz, értéktelen ember és csak az a "jó" aki az ő elvei szerint él. Ez még egy hát fiatal serdülő társaságba elmegy, de azért felnőttként ez felfogás hát inkább fura. A másik fele bár ez inkább a társadalom hát szégyene, hogy ilyen negatív, agresszív, stb tartalommal miliomossá tettek 2 embert aki hülyeségek, agresszív, lenéző nézeteket terjeszt erre sok fiatal vevő. Persze lehet a fiatalok is hibásak, de lehet egy kicsit magába kéne nézni a társadalomnak, hogyan lehettek ilyenek mint a 2"okos" meg az mobilfox-os csávó milliók kedvence, véleményvezére. Amit bálna mond az egy ideig nekem is eszembe jutott, de van az a szint amit nem lehet védelmezni és ők azok. Értem én, hogy nem akar egyik szélsőséghez sem tartozni, de ez tényleg úgy tűnik mintha most őket próbálná mosdatni.
Naív vagy :ccccc nagyon sok vidéki iskolában mai napig van fizikai fenyítés.
Én waldorfba jártam és mindkét helyen a felettem lévő osztályfőnöke fizikailag bántotta a gyerekeket.
De elég sok ismerősöm számolt be fizikai bántalmazásról tanár részéről "büntetés" gyanánt...
Szóval ja... ez sajnos nincs így.
Azt magyarázza el nekem valaki légyszíves, hogy mi ez a “w”? Akárhányszor valahol téma a 2 okos mindig látom a kommentekbe, de fogalmam sincs mi ez, honnan jött, mit jelent stb. Köszönöm a választ!
Külföldi streamerek is előszeretettel használják régóta, nem ők alkották meg. W = win, azaz jó dolog.
Azt jelenti hogy valami "jó/menő" véleményt mond amivel egyetértenek. A win rövidítve
@@sulytalanbalna kicsit le vagyok maradva ezzel a témával. Köszi a választ!
@@dominikoalexander3872 Annyira elbutul minden következő / újabb generáció, hogy fél napig ülnek a twitch előtt és nyomkodnak 1 betűt a chat-re. Hálás vagyok, hogy én még az előző generációban születtem.
"W" mint angol szónál a "Win". nyerést jelent. Például Ice mond valamit vagy csinál valamit akkor az valaki szerint "W".
Lehet, hogy nem jól fogalmaztak, Ton pedig túl szó szerint értette. De a kisikolás közönség is szó szerint fogja érteni, ráadásul útmutatásnak veszik. Szóval teljesen jogos Ton kritikája akkor is, ha nagyon lovagol a szavakon.
Azzal teljesen egyetértek, hogy a sz.r életmódból és lustaságból fakadó túlsúlyt ne legitimáljuk. De mikor pl. "ronda" csajokról beszél az némileg más tészta szerintem. Egyrészt az adottság. Ehhez képest azt sugallja a fiúknak, hogy szarba se nézzék azokat a lányokat, akik az ő ízlésük szerint nem szépek. Másrészt meg teljesen szubjektÍv kérdés, hogy ki kit tart szépnek. És aki neki csak 2/10, az másnak lehet, hogy sokkal több.
Bálna te egy felnőtt értelmes ember vagy, úgy gondolom, tudod árnyaltan értelmezni az elhangzottakat. Ez alapján "véded" őket. Viszont mivel a srácok közönsége tizenéves leginkább, akik még máshogy reagálnak az ilyesmire, most teljesen Ton oldalán vagyok, és nem helyeslem a két "okos" mentegetését. Mondom ezt úgy, hogy alapveteőn nem igazán nkedvelem Tont.
Ez a két gyerek konkrétan káros. Az meg végképp, hogy meg is élnek abból, hogy károsak.
29:35 anyám kollégája az anyukádnak🤣
Btw:engem is tanít
andrew tate a példaképük, mit vár az ember
Nagyon úgy éreztem, hogy a pártjukat akarod fogni és ez meg is történt. Talán most nem a Whispertonba kellett volna belekötni, meg abba, hogy hogyan ragozza a legitim szót. You missed the whole point.
Csalódott vagyok ezzel a videóval kapcsolatban.
Az egészet felnőtt fejjel nezted Bálna. Hogy TE mint felnőtt ember nem veszed őket komolyan mert nem lehet őket komolyan venni. Viszont abba egy pillanatig nem gondoltál bele hogy a nagyon fiatalok ezeket nem poénnak veszik. Menj be egy iskolába csak hallgasd egy kicsit hogy hogy beszelnek a gyerekek egymassal. Ugyan ezeket a szövegeket fogod vissza hallani amit ez a 2idiota mond. Gyerekek egymást bántjak lelkileg és fizikailag az ilyen undorító viselkedés terjesztése miatt. Pont neked kene a legjobban tudni hogy a gyerekek mennyire élnek halnak azért a híres emberért aki a neten bármilyen formában is jelen van. Ton azért nézett mindent szó szerint mert a gyerekek is így értelmezik….
Felnőtt fejjel persze hogy nem úgy látod mint egy tini.