dalszöveg: Inez (Refrén): (talán feladom..) Nem kellett volna hazudjál talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem! Nekem is ugyanúgy fáj talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem! Raul: Körülöttünk minden szét ég, nem mondtam ki mindent én még, szomorú vagyok hogy a szám a vég, gondoltam hogy fogod fel a szavam mint én! Elbeszélünk egymás mellett, férfiből vagyok és nem felejtek! Inez: Hova figyelsz mikor hozzád beszélek? Nem érzem én magam teljesen egésznek! Elbeszélünk egymás mellett, nőből vagyok és nem felejtek! Raul: Hova figyelsz mikor hozzád beszélek? nem érzem így magam teljesen egésznek! Talán még olyan lehetne minden mint rég. Inez: Nem kellett volna hazudjál talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem! Nekem is ugyanúgy fáj talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem! Mentem hozzád közelebb! aztán jött egy üzenet. Így okoztál sebeket, Nem volt őszinte szemed Raul: Mond meg miért vádolsz engem, milyennek kéne lennem, mond miért nem bízol bennem, semmit nem rejtegetek. Mérges vagy , nincs okod rá. Mondd meg hogy a szíved hol jár, azért már kine dobjál mert hogy más rólunk pletykál. Fáj amit a vita adott, pipa vagyok hogy már vissza nem kapjuk a napot, de azt érzem hogy előre csak is veled haladok, azért veled maradok de ennél többet akarok! Inez: Nem kellett volna hazudjál talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem! Nekem is ugyanúgy fáj talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem! bocsi ha hiba van benne like hogy Inez lássa
Ez nagyon jól sikerült Inez😍! Jól passzol a hangotok, van mondanivalója a zenének, jó a dallam. És a hangod..... Ahh❤️ Gyönyörű a hangod, és te is! Nagyon motiváló ember vagy! 2017-2016 óta nézek videókat youtubeon, és te voltál az egyik első akit elkezdtem nézni! Egyszerre vagy erős és törékeny, vicces, de ha kell komoly. Rengeteget fejlődtél, büszke vagyok rád!😊 Szeretünk Inez! ❤️
Ezt még most néztem meg..igen tudom lemaradtam...😆Egyszerűrn fantasztikus lett...csodásak vagytok együtt!!Bár én már nem vagyok 20 éves de ez elképesztően jó lett🙂Grat🥰
Igazából szerintem nagyon szuperül kitaláltátok ezt az egészet, a dallam nagyon tetszik, a szöveg is passzol , a ruhák is nagyon jók , a háttér is jól van megcsinálva... össze foglalva : nagyon szuper lett ! 😍
Dalszöveg: Nem kellett volna hazudjál, talán feladom , feledem pedig te vagy az esetem. Nekem is ugyanúgy fáj, talán feladom , feledem pedig te vagy az esetem. Körülöttünk minden szét ég, nem mondtam ki mindent én még, szomorú vagyok hogy a szám a fék gondoltam úgy fogod fel a szavam mint én. Elbeszélünk egymás mellett, férfiből vagyok de nem felejtek Hova figyelsz mikor hozzád beszélek? Nem érzem én magam teljesen egésznek. Elbeszélünk egymás melett, nőből vagyok és nem felejtek. Hova figyelsz mikor hozzád beszélek, nem érzem így magam teljesen egésznek. Talán még olyan lehetne minden mint rég. Nem kellett volna hazudjál, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem. Nekem is ugyanúgy fáj, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem. Mentem hozzád közelebb aztán jött egy üzenet. Így okoztál sebeket. Nem volt őszinte szemed. Mond meg miért vádolsz engem, milyennek kéne lennem, mond miért nem bízol bennem, semmit nem rejtegetek. Mérges vagy , nincs okod ra. Mondd meg hogy a szíved hol jár, azért már ki ne dobjál mert hogy más rólunk pletykál. Fáj amit a vita adott, pipa vagyok hogy már vissza nem kapjuk a napot, de azt érzem hogy előre csak is veled haladok, azért veled maradok de ennél többet akarok! Nem kellett volna hazudjál, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem. Nekem is ugyanúgy fáj, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem. (Bocsi ha valami hiba van benne, próbálkoztam😅) Like hogy felül legyen👇🏻
Nagyon jó lett 🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍫🍫🍫🍨
Úristen ááá ez nagyon brutális lett az Inez hangja meg a Raul-e nagyon jó és ehez nincsenek szavak Inez én teljes szívemből azt kívánom folytasd ezt a karriert mert ez a hang ez gyönyörű!
Nem volt jó hangja. Orrból énekel, az s betűket nem tudja kimondani rendesen. Szóval ez a Úristen Inez milyen jól énekelsz és ehhez hasonló kommentek sajnos nem a valóságot tükrözik
@@zoltankrisztofernemeth510 egy percre nem mondtam,hogy jobb egy éneklésnél vagy tőkéletes a hangja én azt mondtam,hogy hozzá képest úgy hogy nem zenész csak csináltak egy zenét jó...anyira birom,hogy kifigurázzák amit írok!
@@bodorboglarka3926 Ne értsd félre ez nem feltétlenül neked szólt. Mert igen nem ezt írtad ezt tudom, szóval ne haragudj ha magadra vetted, nem neked szólt
@@zoltankrisztofernemeth510 akkor meg miért az enyém alatt írtad jaj ugyan már persze nem neked akartam....csak nem hitted el h válaszolok rá!...vagy minden ilyen koment alatt ezt írtad??
Gyönyörű munka! 😍 Borzongás, bizsergés, lubabőr... és egy kis sírás járt át. Annyira érzem ezt a számot, hogy benne vagytok, Inez és Raul ☺ Sok sikert a továbbiakban! 💖
Nagyon jó lett❤️Inez gyönyörű hangod van, meghallgattam már vagy 100szor. Nekem ahogy néztem és hallgattam Mabel jutott rólad eszembe😍❤️Fantasztikus lett!!!!
Először nem értettem a szöveget de utána rájöttem hogy nagyon sok fontos mondanivalója van mert ez így ahogy van az egész igaz!❤️🥰🔥 Imádom ezt a dalt mind a zene mind a szöveg tökéletes!😍❤️ Ezt nagyon odatettétek !!❤️❤️🥳💜🤙✌️😍🥰
@@adorjanmilan7950 Fun fact az autotune a szar hangból nem csinál jót, de azért remélem most jobban érzed magad, hogy leszóltál egy nagyon kedves, szép hangú lányt. Am milyen rossz életed lehet, hogy neked ez okoz örömöt😂
Imádlak lehet hogy ez lesz a csengő hangom 100000 puszi még egyszer megtanulom a zenészeket mert imádom már fejből is tudom és még a barátaimnak is megmutattam És el is énekel
@Hornyak Alexandra A zene egy művészeti irányzat, nem mindenkinek tetszik. Sajnos ez ilyen. Lehet benne fejlődni, de szegény Inez hangja sajnos nem az én világon. Egyébként hasonló kaliberű dalt nem olyan nehéz írni, már csak azért sem, mert minden második számnak a mai magyar zeneiparban kb ugyanez a téma a szövege, borzasztó primitív ritmussal, rímpárokkal. Az megint egy másik kérdés, hogy nem a zene az én utam, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet véleményem, nem hallhatom, hogy mennyire komplex és minőségi szerzemény. Nem jó dal, borzasztó buta és igénytelen sajnos, Inez pedig nem énekel szépen. Én sem, de nem is éneklek.
szuper volt együtt dolgozni🤍
A dal is szuper lett😀
A dal szuper.❤️
A dal is szuper
Meglepett Inez hangja, nagyon jól állt ez neki! Jöhet a kövi. Már csak a mozgásra kellene picit rá dolgozni 🙂🙂😍
Nagyon passzol a hangotok 👍
Wow! Ez volt az első ami eszembe jutott! Gratulálok Inez, nagyon szuper vagy! ♥
Köszönöm szépen!🙏🏼❤️
Nagyon jó lett. és amúgy nagyon nagy rajongója
imádlak inez. ❤️❤️❤️❤️🏳️🌈🏳️🌈🏳️🌈🏳️🌈👍👍👍
ja és az én nevem. Számel Nikolett Dóra 🌼
Love nagyon jó imádlak lesz vofi val is legyen vidi
🤏vagyok ahhoz,hogy elküldjem az exemnek,hogy ez a helyzet. Nagyon megérintett. Elképesztő!❤️
@Attila The HUNgarian hogyne✌️
Hogyne küldel ha ez a helyzet😀😀
Ne is mond engem is
Valaki 2024?😊
JELEN !!!!!
Jelen❤
Jelen😊
Jelen 🎉
Én míg élek hallgatni fogom 😂🙂
Nagyon sokáig volt egy kedvenc dalom, de ez még annál is sokkal jobb ♥️♥️♥️
Annyi a sok a negatív komment szóval most itt egy pozitív,NEKEM NAGYON TETSZIK!! Annyira jó a hangod Inez! IMADOM!❤
Inez, le a kalappal! Olyan kellemes hangod van, öröm hallgatni! Raul hangja nagyon passzol a tiédhez! Gratulálok!❤️
Remélem Inez lesz még dalod! Amióta ki jött azóta ezt hallgatom! 💖
Teljesen meg vagyok hallva a zenéért. Imádom. Nagyon rongyosra fogom hallgatni a zenét 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
dalszöveg:
Inez (Refrén):
(talán feladom..)
Nem kellett volna hazudjál
talán feladom, feledem
pedig te vagy az esetem!
Nekem is ugyanúgy fáj
talán feladom, feledem
pedig te vagy az esetem!
Raul:
Körülöttünk minden szét ég,
nem mondtam ki mindent
én még, szomorú vagyok
hogy a szám a vég,
gondoltam hogy fogod fel
a szavam mint én!
Elbeszélünk egymás mellett,
férfiből vagyok és nem felejtek!
Inez:
Hova figyelsz mikor hozzád beszélek?
Nem érzem én magam teljesen egésznek!
Elbeszélünk egymás mellett,
nőből vagyok és nem felejtek!
Raul:
Hova figyelsz mikor hozzád beszélek?
nem érzem így magam teljesen egésznek!
Talán még olyan lehetne minden mint rég.
Inez:
Nem kellett volna hazudjál
talán feladom, feledem
pedig te vagy az esetem!
Nekem is ugyanúgy fáj
talán feladom, feledem
pedig te vagy az esetem!
Mentem hozzád közelebb!
aztán jött egy üzenet.
Így okoztál sebeket,
Nem volt őszinte szemed
Raul:
Mond meg miért vádolsz engem,
milyennek kéne lennem,
mond miért nem bízol bennem,
semmit nem rejtegetek.
Mérges vagy , nincs okod rá.
Mondd meg hogy a szíved hol jár,
azért már kine dobjál
mert hogy más rólunk pletykál.
Fáj amit a vita adott, pipa vagyok
hogy már vissza nem kapjuk a napot,
de azt érzem hogy előre csak is veled haladok,
azért veled maradok de ennél többet akarok!
Inez:
Nem kellett volna hazudjál
talán feladom, feledem
pedig te vagy az esetem!
Nekem is ugyanúgy fáj
talán feladom, feledem
pedig te vagy az esetem!
bocsi ha hiba van benne
like hogy Inez lássa
Tatatatatatatata
Mért nem írtad hogy rürürür
@@erikaerika3716 tutururuturu tuturururu tutururururu tuturururu tururuturu tururururu 😅😂
Köszike
@@erikaerika3716 oda lett irva bocsi ha hiba van benne...
Ez nagyon jól sikerült Inez😍!
Jól passzol a hangotok, van mondanivalója a zenének, jó a dallam.
És a hangod..... Ahh❤️
Gyönyörű a hangod, és te is!
Nagyon motiváló ember vagy!
2017-2016 óta nézek videókat youtubeon, és te voltál az egyik első akit elkezdtem nézni!
Egyszerre vagy erős és törékeny, vicces, de ha kell komoly.
Rengeteget fejlődtél, büszke vagyok rád!😊
Szeretünk Inez! ❤️
0:09 Jujj de jó hangod van😮❤
Olyan szép hangod van Inez! Remélem lesz több dalod is! Csak így tovább!
Nagyon jó zene, ezt hallgatjuk a műszakban : )
Nah jó, kirázott a hideg és végig sírtam az egészet. Inez gyönyörű hangja és Raul rappelése nagyon összepasszol. Imádom😍❤️
Én is akárhányszor végig hallgatom bőgök😭😭 És az a durva, hogy pont illik a mostani helyzethez ami van velem😭
Elég alacsony az ingerküszöböd 😆
Uristen XDDDDD
@@johnnyowt70 manapság ez menő. Fogyaszt, ürít, eldob 🤷
Nagyon fülbemászó gyönyörű a hangod Inez! Nem tudok vele betelni!!!!!
Nagyon szeretem Inezt! ❤️ Mindkét előadó profi ! A dal is az lett! ✌️
Fkggkgvmd,tkcgls 🍬🍬🍬🍬🍬🍭🍭🍭🍭🍭🍭😪😪😪😭😭😭😭d,fcmfnfmsmbkvg
Ezt még most néztem meg..igen tudom lemaradtam...😆Egyszerűrn fantasztikus lett...csodásak vagytok együtt!!Bár én már nem vagyok 20 éves de ez elképesztően jó lett🙂Grat🥰
Ez az új kedvenc dalom🥺❤ nagyon nagyon nagyon szép a hangod Inez
Ráz a hideg, annyira jó, pedig nálam nagyon ritka amikor egy zenétől libabőrős leszek. 😍 Nagyon kellemes hangod van Inez.
ilyen izlessel nemcsodalom hogy ritka.
Kinek mi. 🙂
Inez nagyon szép hangod van! Meg te is gyönyörű vagy!❤👑 Raul te is nagyon jól nyomod! Gratulálok!🎧❤
Nagyon jó! Csinálj több ilyen tökéletes zenét!!!! Hajrá!!!😀
Nagyon jó lett Inez ez a kedvenc zeném amióta meghallottam
ez nagyon jo lett nem gondoltam hogy ilyen jo hangja van ineznek
Annyira jól hangzott ez a dal.😍 Gyönyörűen énekelsz Inez.🤩
Szuper jó lett ez a dal imádom!!! Gyönyörű hangod van inez! 🙂
A hangod eszméletlen Inez! Nagyon ügyes vagy mindenben! Imádlak Gurll
Igazából szerintem nagyon szuperül kitaláltátok ezt az egészet, a dallam nagyon tetszik, a szöveg is passzol , a ruhák is nagyon jók , a háttér is jól van megcsinálva... össze foglalva : nagyon szuper lett ! 😍
Első dalodhoz képest nagyon jó lett gratulálok
Dalszöveg:
Nem kellett volna hazudjál, talán feladom , feledem pedig te vagy az esetem. Nekem is ugyanúgy fáj, talán feladom , feledem pedig te vagy az esetem.
Körülöttünk minden szét ég, nem mondtam ki mindent én még, szomorú vagyok hogy a szám a fék gondoltam úgy fogod fel a szavam mint én.
Elbeszélünk egymás mellett, férfiből vagyok de nem felejtek
Hova figyelsz mikor hozzád beszélek? Nem érzem én magam teljesen egésznek.
Elbeszélünk egymás melett, nőből vagyok és nem felejtek.
Hova figyelsz mikor hozzád beszélek, nem érzem így magam teljesen egésznek.
Talán még olyan lehetne minden mint rég.
Nem kellett volna hazudjál, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem. Nekem is ugyanúgy fáj, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem.
Mentem hozzád közelebb aztán jött egy üzenet. Így okoztál sebeket. Nem volt őszinte szemed.
Mond meg miért vádolsz engem, milyennek kéne lennem, mond miért nem bízol bennem, semmit nem rejtegetek.
Mérges vagy , nincs okod ra. Mondd meg hogy a szíved hol jár, azért már ki ne dobjál mert hogy más rólunk pletykál.
Fáj amit a vita adott, pipa vagyok hogy már vissza nem kapjuk a napot, de azt érzem hogy előre csak is veled haladok, azért veled maradok de ennél többet akarok!
Nem kellett volna hazudjál, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem. Nekem is ugyanúgy fáj, talán feladom, feledem pedig te vagy az esetem.
(Bocsi ha valami hiba van benne, próbálkoztam😅)
Like hogy felül legyen👇🏻
Ez hosszu lett
Köszi❤
😻🙏🏻
.
Szomorú vagyok hogy a szám a fék gondoltam..
Nagyon jó lett remélem még csináltok közös dalokat!❤️❤️
Ggghhg
@@viragramonakiss6582 l
Qqp
Nagyon jó lett többet kéne együtt szerepelnetek
P0p
Réka eggyet értek veled
1hete ezt a számot kerestem miután meghallottam tiktokon, és végre meg lett. IMÁDOM!!😍😍🔥
ZrksjhkajHknhke
ANikò
Sika
😻
™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️™️👈👈👈👉👉👉👈👈👈👈👈👉👉👉👉
Ma már sokadjára halgatom ezt a dalt! Nagyon király lett! A hangotok is nagyon jó! Remélem lesz még!
Ugyanez nálam!!
Hajrá Inez X Raul
ugzaney
Szerintem nagyon jó lett nem kell foglalkozni a negatív értékelésekkel
Ah ki ráz a hideg a hangjáról inez nagyon ügyes vagy és nagyon jó csinálj még többet nagyon jó ♥️♥️♥️ teljesen éled a zenét
Inez! Fantasztikus vagy! 😍 Nagyon jó lett! Remélem a jövőben lesz még közös munkátok. 🥺😍
Nagyon jó lett!
Na jó!
ISZONYÚ SZÉP A HANGOOOOD!❤️❤️❤️
Fojtása tovább az éneklést mert nagyon jól megy👍👍❤️
Ez maga az autotune
Nagyon ügyesek vagytok.Te vagy a legjobb videós.
Ez igen!!!! 💪💪💪
Nagyon megfogott engem is
Gratulálok 🎖️🎖️🎖️💪💪💪💪
Nagyon rég óta követlek Inez 🎖️💪
Na ez nagyon ott van!! Egyszerűen imádom!
Szuper let ez a dal 💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💜💜💜💜💜💜💜💜💜💜🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤🖤💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩🤩
Inez nagyon jó lett . Ès már tudom a szöveget. Ja és jó a hangod ❤️
Jj
szia inez nagyon fülbemászó a szöveg és megnyugtat a ritmus . Ezek mellé nagyon jóóóó hangod van
Nagyon jó lett 🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍨🍫🍫🍫🍨
Úúú! Már megvan a kedvenc zeném! Nagyon jó lett!
😄😘💝
Szerintem nagyon király lett❤️
Szerintem jó az Inez hangja❤️
Kérlek legyen még zenéd. ❤️
Kérlek
Nagyon jó lett!!
Gratulálok!
Folytassátok!!!!
🔥🔥
Nagyontetszik🥰❤️🧡💛💚
Minden reggel ezzel a dallal kezdem a napot. És napjában többször meg hallgatjuk mert az 5 éves kislányom imádja, mellesleg ő mutatta nekem🤣🥰.
szuper nagyon tetszik meg tanultam a dalszöveget
Libabőr. Káprázatos lett. ♥️
Hrrueirriq
@@enikodajka9410 ?
A Kisfiam kommentálta🤦🏽♀️ A klip is a zene is szuper,szoktam hallgatni, így fèrhetett hozzá Gábriel 🤣 Elnézést ❤️🙏🏻
@@enikodajka9410 Látom nemcsak az én fiam ilyen 🤣🤣🤣
🤣🤣Most lesz 2 éves 🤦🏽♀️🤷🏻♀️🥰
Nagyon jó a hangod❤ és együtt a hangotok is nagyon szúper😍
Ugye! 😀
Nagyon kellemes hangotok van.
Szeretlek Inez🥰
Gratulálok nagyon szupi lett Inez és Raul.
OMG! Inez!
Olyan vagy mint egy énekesnő 😲
Garatula a zenéhez 😀
Nagyon jó hangod van Inez! Remélem lesz még sok dalod!❤️🎶 Nagyon jó ez a dal!🥰💖
Nekem nagyon tetszik!!!
Szép hangod van Inez!
Gyönyörű, nagyon illik hozzád. ❤️
Úristen ááá ez nagyon brutális lett az Inez hangja meg a Raul-e nagyon jó és ehez nincsenek szavak Inez én teljes szívemből azt kívánom folytasd ezt a karriert mert ez a hang ez gyönyörű!
Nagyon jó lett Inez , èn bíztam benned
tudtam hogy szuper lesz
Istenem de jól nyomtátok👏👏👏👏🥺🥺🥺🥺❤️❤️❤️❤️❤️
Gyönyörű hangod van Inez🥺👑❤️❤️
Kekfkkckdlogob
Lfnxkkkslkvnlxmflbmg bükk
Amióta megjelent ez a chill-es zen3m köszönöm Inez És Raul.♥️♥️
Hát ez elképesztő lett meg mondom őszintén Inez nem gondoltam amikor megláttam h ilyen jó hangod lesz benne,imádom💜
Nem volt jó hangja. Orrból énekel, az s betűket nem tudja kimondani rendesen. Szóval ez a Úristen Inez milyen jól énekelsz és ehhez hasonló kommentek sajnos nem a valóságot tükrözik
@@zoltankrisztofernemeth510 egy percre nem mondtam,hogy jobb egy éneklésnél vagy tőkéletes a hangja én azt mondtam,hogy hozzá képest úgy hogy nem zenész csak csináltak egy zenét jó...anyira birom,hogy kifigurázzák amit írok!
@@bodorboglarka3926 Ne értsd félre ez nem feltétlenül neked szólt. Mert igen nem ezt írtad ezt tudom, szóval ne haragudj ha magadra vetted, nem neked szólt
@@zoltankrisztofernemeth510 akkor meg miért az enyém alatt írtad jaj ugyan már persze nem neked akartam....csak nem hitted el h válaszolok rá!...vagy minden ilyen koment alatt ezt írtad??
Uuuuuu Inez de jó hangod van és annyira gyönyörű vagy gratulálok brutál jó lett a klip remélem lesz még ;) ;) ;)
nem értem miért de naponta hallgatom :D
Inez ez a kedvenc dalom lett gratulálok🎉🎊 így tovább ❤🥺nagyon szeretlek ❤🥺💝
Szívembe hatolt a dalszöveg. Rongyosra hallgatom.🎶🎵 ❤️
Csinálom a körmöm mondom ki ez a lány aki énekel egyáltalán nem ismerős aztán felnezek mondom, INEEZ, milyen jó hangja van😍😍
Nagyonjó imádom az egyik kedvenc zeném lett
Gyönyörű munka! 😍 Borzongás, bizsergés, lubabőr... és egy kis sírás járt át. Annyira érzem ezt a számot, hogy benne vagytok, Inez és Raul ☺
Sok sikert a továbbiakban! 💖
Nagyon jó a hangod!
Szuper a dal!
Gyönyörű hangod van Inez!❤
Szerintem is!!!
Szerintem is
Szerintem is
Igen, de azért egy kis autotune (nem biztos hogy így kell írni) tuti van benne
Ennyi autotune-nal még a döglött macskámé is szépen szól.
Úristen nagyon jok vagytok együtt remélem még lesz zenétek együtt millio puszii😍😘😘már fejböl is tudom a szöveget😍😍😍
Én is tudom fejből
@@rebeka3374 az jó😊
Király 100. - diktá halgat om és imádom Inez Raul nagyon jó Perfect
A kedvenc zeném lett egész nap ezt hallgatam nagyon jó a hangod Inez valami gyönyörű es nagyon jó lett❤😍😍
Nagyon jó lett❤️Inez gyönyörű hangod van, meghallgattam már vagy 100szor. Nekem ahogy néztem és hallgattam Mabel jutott rólad eszembe😍❤️Fantasztikus lett!!!!
Olyan szép hangod van! ÚRISTEN ❤️
Először nem értettem a szöveget de utána rájöttem hogy nagyon sok fontos mondanivalója van mert ez így ahogy van az egész igaz!❤️🥰🔥
Imádom ezt a dalt mind a zene mind a szöveg tökéletes!😍❤️
Ezt nagyon odatettétek !!❤️❤️🥳💜🤙✌️😍🥰
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó hangod van, Inez! 😊
Autotune:)
Szia Inez! Uristen nagyon jo lett, es a hangod is nagyon gyonyoru ❤️😍
@@adorjanmilan7950 Fun fact az autotune a szar hangból nem csinál jót, de azért remélem most jobban érzed magad, hogy leszóltál egy nagyon kedves, szép hangú lányt.
Am milyen rossz életed lehet, hogy neked ez okoz örömöt😂
@@adorjanmilan7950 Most van az az utána te balfék💁🏻♀️
Utána* már ha a többi hibáktól eltekintünk.
Úristeen,nagyon nagyon szép hangod van Inez,nagyon jó lett a Videóklipp,így tovább!🥰💗
Csodálatos hangod van Inez, nagyon jó lett!❤️
Nem gondoltam hogy valaki sofiektol jobb számot készít de mégis hajrá nagyot össze hoztatok 💓💓
Én a zenét háromszor néztem meg annyira jó lett
Szuper lett a dal gratulálok Inez
Wow
Azta ez nagyon jó meghalgatom vissza tekem már kb 1 órája😂😍😍😍😍😘😘😘
Jeee végre 👍✌️🙂😉már az eleje király ✌️👍Gratula Inez és Raul👏🎶🎵
Gyönyörű a hangod! Nagyon tetszik az új dal
Nagyon jó lett !!!
Omg ez a dal valami fantasztikus mint klipben mint mondanivalója és a hangod Inez wow reméljük majd még lesz zenéd❤❤
Gyönyörű lett gratulálok hozzá a szöveg is jó lett! 😊
Imádom Ezt a Zenét Ezt Szeretném Hallgatni❤
Jiu6ijmjea1d rács sqswaadsäevecw1r3q22435221345erefesswsxsps.pss.s0 soOo9imjuzmj6iojzunhbkjui kmmnmmk,o😘😘
Imádlak lehet hogy ez lesz a csengő hangom 100000 puszi még egyszer megtanulom a zenészeket mert imádom már fejből is tudom és még a barátaimnak is megmutattam És el is énekel
Inez Nagyon gyönyörű hangod! van az egyik kedvenc zeném lett. Csak így tovább ❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Fülbe mászó ez a dal! Hát ilyen jó zenét rég hallottam!
Megvan az új kedvencem!! Csodaszép a hangod!😍🥰❤❤❤
Juj, ez nagyon kellemetlen.
@Hornyak Alexandra Miért ne?
@Hornyak Alexandra A zene egy művészeti irányzat, nem mindenkinek tetszik. Sajnos ez ilyen. Lehet benne fejlődni, de szegény Inez hangja sajnos nem az én világon. Egyébként hasonló kaliberű dalt nem olyan nehéz írni, már csak azért sem, mert minden második számnak a mai magyar zeneiparban kb ugyanez a téma a szövege, borzasztó primitív ritmussal, rímpárokkal. Az megint egy másik kérdés, hogy nem a zene az én utam, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet véleményem, nem hallhatom, hogy mennyire komplex és minőségi szerzemény.
Nem jó dal, borzasztó buta és igénytelen sajnos, Inez pedig nem énekel szépen. Én sem, de nem is éneklek.
@@Fujimi 𝕤𝕫𝕖𝕣𝕚𝕟𝕥𝕖𝕞 𝕚𝕤, 𝕚𝕘𝕒𝕫𝕒𝕕 𝕧𝕒𝕟
Uuuuuuuu ez nagyon jó lett
Nagyon jó lett.