A NagyŐ-t úgy csinálnám meg, hogy egy csóró, de nagyon jóképű fiatal aranyásó fickóért küzdene egy rakás tehetős 50-es nő, hogy ki tartsa el. Virítanák a nagy lóvékat, kényeztetnék a csávót. 😀
Az hogy Dinnyés Geri itt van, szomorúvá tesz, mert emlékeztet arra hogy milyen ritkán van itt. 😢 Bárcsak többször lenne. ❤ Még az egyre szaporodó politikai hangvételű részeket is meghallgatnám🎉
Én a kb. 30%-ba tartozó női nézőitek közé tartozom. Úgy gondolom, hogy műsorfogyasztás tekintetében nehezen befolyásolható vagyok. A nagy Ő műsorokat például egyáltalán nem követem. Nektek viszont köszönöm a mindig aktuális és érdekes tartalmakat!
A progresszív adózás azért sokkal igazságosabb, mint az arányos, mert a gazdagság egyre magasabb szintjein az újabb és újabb vagyonok megszerzésének könnyebbsége nem lineárisan, hanem exponenciálisan nől. Ugyanígy a szegénység egyre alacsonyabb szintjeivel az abból való felemelkedés esélye, ugyanolyan erőfeszítéssel is nem lineárisan, hanem exponenciálisan csökken. Bizonyos szint alatt már gyakorlatilag lehetetlen. Akinek egy buszjegyre sincs pénze, egy normális cipője, egy nadrágja és egy kabátba van, annak a hétköznapokban a puszta túlélésért is nagyon sokat kell dolgoznia. Pl. tudjátok milyen nehéz úgy élni, hogy valakinek nincs pl. mosógépe? Egy kis mosdókagylóban mosni a ruháidat milyen nehéz? Mosdó megtölt, mosószer bele (ha van, vagy szappan) kézzel ruhát csavargatva mosni, aztán kiszedni, vizet leengedni, tisztavizet engedni a mosdóba, a ruhát abban kiöblíteni, megint kézzel kicsavarni. Nyilván kézzel nem lehet annyira kicsavarni, mint egy centrifugával, ezért akár egy vagy két napig is száradhat. Télen ha nincs fűtés két napig is. Ha van valami fűtés akkor meg nagy pára lesz és penészedik az amúgy is szigeteletlen hideg fal. És a szegény ember fél nap keményen dolgozott egy mosással, a végére elfáradt, már nincs kedve semmihez és ez így megy minden mással is. Arról nem is beszélve, hogy ha csak egy ruhája van, amíg az meg nem szárad nem tud el menni sehová gyalog sem. És akár egy középosztálybeli szemében nem csinált semmit, nem dolgozott semmit, hiszen neki eszébe sem jut, hogy milyen helyzetek adódnak a szegénységből. A vagyonadó és az örökösödési illeték sem ördögtől való. Hiszen, hogy is lehetne egyenlő esélyekről beszélni, ha valaki semmit sem örökölt, más meg eleve gazdagságba született. Az öröklés gyakorlatilag egy entitásként kezeli az embereket a felmenőivel, mintha a korábbi vagyon is az ő erőfeszítésének és szerencséjének gyümölcs elenne, pedig semmi érdeme nincs benne. A Monopoly játék nagy hazugsága, hogy mindenki azonos mennyiségű pénzzel kezd és ugyanonnan. De a valóságban egyáltalán nem így van. Az valószerű Monopoly játék úgy kezdődne, hogy a különböző játékosok az előző Monopoly játék végeredményével indulnának, vagyis lenének, akiknek filléreik vannak és semmi másuk és vannak akik hatalmas vagyonnal kezdenek és szállodalánccal.
Az egyik összekukázott Nagy Ő-ért versenyző asszonynak "elájult a szava" mikor készítettek róluk egy karikatúrát Párizsban. Szerencsére nem elállt a szava, mint másnak, mert akkor kihalna a mémgyár.
Az adózás elkerülésének megakadályozása remek ötlet, habár szerintem a milliárdosoknak n/sem erkölcsi programjuk. Az viszont lényeges hozzájárulás lenne a közjóhoz, ha reformálnák és/vagy csökkentenék a vagyonszerző környezetkárosító tevékenységüket.
Végre jók a műsorok és nem egymás vegzálásáról szól.. ami a leggazdagabb hogy nem kell mindig baszam a hang nívót 🎉 Csak lazán, kulturáltan, legyen tánc, legyen gúny és irónia mert más stílus nagyon nehezen bírja ezt a típusú tartalmat, mert annyira kínosak a témák hogy csak a gúny és az irónia bírja, .. sajnos .. szóval legyen tánc mert a kurva lehangoló valóságon avagy az igazságokon amit hozzánk basztok nap mint nap nem lehet változtatni csak a hozzáállás hoz..
Dinnyés Geri nagyon jól rátapintott a lényegre: a középosztályt két oldalról darálja le az elit, a demokráciával és a polgári társadalommal együtt. Első körben közvetlenül ő maga, másodsorban pedig az egyre gyarapodó szegények tömege. Ha valaki szeretne képet kapni arról, hogy mi fog kisülni ebből, ajánlom, hogy nézze meg az 1870 és 1914 közti időszakot (Gilded Age/ Belle Époque a neve). Ott ugyanez történt, és végül világháborúkhoz, totalitarizmushoz és népirtáshoz vezetett. A pusztítást csak a bombákkal tudták megfékezni 45-ben. Most mi fog kelleni hozzá?
A "szegények tömege" nem gyarapodik, igazából egyre jobban él mindenki, csak ennek óriási ára van: a klímaváltozás. Az ökoszisztéma (aminek az emberiség is része, bármennyire is szeretné azt hinni, hogy nem) kb. fele ennyi embert tud kezelni, vagyis az emberiség fele így vagy úgy, de el fog tűnni 100 éven belül. Ez lehet születésszabályozással, mint pl. Kínában, de valószínűbb, hogy három dolog kombinációja fogja megfékezni a folyamatokat: 1. A világ népességének a fele nagyon kis területen él Dél-Kelet Ázsiában, jórészt szigeteken és tengerparti városokban, illetve a Himalája oldalában. A klímváltozás miatt a jég iszonyat gyorsan fog elolvadni két helyen, Grönlandon, ami megemeli pár méterrel (legrosszabb esetben 7-el) a világóceán vízszintjét, illetve a Himalája gleccserei fognak vízzé válni, ehhez elég kb. egy olyan hőhullám, ami eltart ezeken a helyeken pár hétig és vége, 100 milliók fognak megfulladni nagyon gyorsan. 2. Fegyveres konfliktus: jelenleg Afrikában 1,5 milliárd ember él, ha nem vonja ki a fejlett világ a gyógyszer- és élelmiszersegélyeket, ez nagyon gyorsan 3 milliárd lesz. Azt garantálom, hogy ha ennek csak a 10%-a, 300 millió ember elindul Európa felé, azok vagy nagyon jó fegyverekkel jönnek, vagy nem fognak élve átkelni a Földközi-tengeren (nem vagyok fideszes migránsgyűlölő, ez a jéghideg valóság). 3. A születésszabályozás kínai modellje vagy jóléti állami modellje, ez biztos tud működni pár helyen, Indiában is lassul már a növekedés, de ez az egy faktor nem lesz elég. Szóval a lényeg: nekünk itt Európában sok bajunk nem lesz (pár tengerparti várost kivéve), csak készülni kell a brutális mészárlásra, vagy eltolni az afrikai menekülteket Oroszország felé, ott van bőven hely és ha melegszik a klíma, termőföld is egyre több lesz... Mondjuk hogy az oroszok befogadják-e őket, az eléggé kétséges, vagy akkor ők elvégzik a mészárlást a Fekete-tengeren...
Nálunk ez az időszak volt az egyik legprosperálóbb (1870 és 1914) a mai ismert Budapest akkor alakult ki, virágoztak a vidéki nagyvárosok, amelyeket utána elszíkítottak tőlünk.
7:13 (Puzsér) A Loyal Apples' Club zenekar tagja megadja gábor - gitár, vokál, és demeter szilárd - basszusgitár is. Jut eszembe. Erről a megadjáról van szó, ugye?
Az áfa is rablás, adózott jövedelmemből fizetem. Én a béremből. A vállakozó meg nem fizet adót, kedvezményt meg támogatást kap, röhög a markába. De használja az infrastruktúrát, ami adóforintból épült
Szerintem, A Nagy Ő-vel kapcsolatban az a megfejtés, hogy sokkal könnyebb a nyilvános versengéshez kellőképpen ostoba és exhibicionista nőket találni, akik az örökös veszekedéseikkel meg a magamutogatásukkal (nem véletlenül nyáron vannak a felvételek minden évben, amikor miniruha- meg bikiniszezon van) nézettséget hoznak. Ezt tizennyolc férfival nem lehetne megcsinálni, nem hiszem, hogy lennének használható jelentkezők vagy hogy sokakat érdekelne, ahogy rivalizálnak egy nőért. Ráadásul, egy olyan macho társadalomban, mint a magyar, igazán sikeres/gazdag egy férfi tud lenni, az pedig vonzza az ilyen (ál-)reality-kbe a kalandor (jórészt személyiségzavaros) versenyzőket.
Gondolom megvannak azok a típusú emberek, akik mindenre is jelentkeznek... Lehetett épp valami stand up komikus kerestetik is az életébe... Amúgy afro-amerikai származású a csaj, vagy csak azt mondjuk? Mert az is egy fura dolog, hogy ezeket a polkorrektnek szánt kifejezéseket is az amcsiktól kell honosítanunk! Miközben nálunk nem egyértelmű, hogy ha egy olyan bőrszínnel rendelkezik valaki, annak bármi köze lenne Amerikához, sőt inkább valószínűleg az a ritkább...
Még ha vicceskedés is volt a műsor eleje, jó, hogy ti magatok is rögzítettétek, hogy Dinnyés legutóbb valóban relativizáló kijelentéseket tett a hamasszal és Stalinnal kapcsolatban. Ami nagy csalódás volt.
17:52 Nem, a kvízműsoroknak semmi közük a műveltéghez. Vágó István egyik legkártékonyabb hatása az volt, hogy elhitette az országgal, hogy értelmetlen adatok bemagolása és tudása az műveltséggel egyenlő és a műveltség pedig az intelligenciával egyenlő és az intelligencia az mindig a valamihez jobban értést jelenti.
Ezt ilyen szépen, én sose tudtam volna megfogalmazni, pedig nem gondolom magam butának! Már csak ezért megérte beleolvasnom a hozzászólásokba! Köszönöm Neked!🙏🏻🙂
Szerintem az ilyen jellegű műsorokkal azt üzenik egyrészt a férfiak-fiuknak,hogy ne akarjatok magatoknak egy valamire való normális nőt,ha már egy milliárdos is csak ilyenekből válogathat. A nőknek-lányoknak pedig,hogy legyetek nyugodtan aranyásók,mert majd jön nektek is a nagy ő. Nem beszélve arról,hogy ez mekkora agymosás egyébként is.
Sajnos, ha a „halál” lenne az, aki az igazságot szolgálná, akkor nem oda és nem akkor menne, ahogy látjuk ezt a valóságban. Ráadásul, ha így lenne, most nagyon kevesen lennénk ezen a földön ...
33:00 "Mindent megtesznek a cégek, hogy ne legyen nyereségük" mert nem is nagyon van. A gazdaság 99%-át kis és középvállalkozások adják, amelyeknek a nagy része a túlélésért küzd. Idén szeptemberben rekordarányban zártak be cégek. Erről miért nem beszéltek? A gazdagok vagyona amúgy nem valós pénzösszeg csak egy virtuális szám, ami az illető tulajdonában lévő javak értéke. Nem egy földalatti páncélszekrényben lévő pénzeszsák, amit csak el kell venni és akkor majd mindenkinek jó lesz. Jó lenne ha a belpesti értelmiség nem a Kacsamesékből tanulná a közgazdaságtant.
Hogy lehet enyire túl misztifikálni azt hogy az ember magának épiti fixit :D Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy bele sürititek az összes negativ, sztereotipiát egy megoldásba és az megy 15 percig :D Ez a hipszter dolog 5 éve volt felfutóban...
1:20:11 én a málna szörppel jártam így volt valódi gyümölcsből készült kiváló minőség, és finom volt 2 éve nem ittam szinte semennyi málna szörpöt akkoriban heti 1 üveg szörp ell let fogyasztva, lassanként néha inni a pocsék rozszab minőségből, ritkán. Ellen példa: az új rémes árak mellet, rászoktam a olcsó és két csokira, a milka után mert annak az árából 2 olcsóbb penis csikki is kifér és nekem mindkettő most már jó sőt az olcsóbb csokiból pár meg finomabb is néha :D Választás kérdése ez is.
Viva lengyel ellenállás. Nem 199 nyamvadt hely van, és utána is lehet összefogni. Itt is ez jönne, ha nem költenének annyit a nagy ő- re(Orbán),a szabályokra,és a rabra.( Feri)😅
Halló egy 20 - 30% női néző b@szátok meg.😂 Bírom a műsort nagyon. Amúgy a Jákob Zolinak miért nem 20 és 40 közötti pasikat mutatnak be na akkor lenne őszintébb a műsor.🫢🫢🫢🫢
Jákob Zoltán egy nagy spíler. Ő egyrészt olyan mint egy nagy gyerek. Hülyére vesz minden "felnőttet", aki hagyja, hogy ezt tegyék vele, másrészt miért ne élvezhetné ki az ezzel járó röhögést. Mert neki ez az egész nem szól másról. Megérdemli mindenki.😅
Azért abban mégis megegyezhetnénk, hogy a starbucksban és costában jobb minőségű/nagyobb kínálat van a kávéban, nem? Vagy csak annyi kell a kávézáshoz, hogy áruljanak valamit, amit így hívnak? Gondolom akkor puzsi csak az ördögkatlanba jár, ha be akar ülni egy sörre. Ott is árulnak italt, nem kell mindenféle fenszi helyre menni fogyasztani!! 😊
Ezek nem minőségi kávézók és nem is mondanám túl fenszinek őket. Van egy erős brandingjük és drágák. De sokkal minőségibb és igényesebb kávézók vannak itthon ezeknél.
@@eg4514 a választék szélesebb de a kávé minősége nem jobb, sőt a mekié a jobb. Volt pár éve egy összehasonlító kutatás pont erről, hogy meki vs híres láncok kávé összetétele.
@@fannibolla6598 Akkor egészségedre a mekis kávéhoz. 😊 Nem különösebben értem hogy miért rossz az, ha inkább egy costába óhajtok bemenni és meginni egy bögre ízesített kávét (ugyanis azt kívánom éppen), ahelyett hogy egy olajszagú sültkrumplis helyen igyak egy sima cappuccinot. Nem szoktam kávézókba járni, de ha éppen szeretnék, akkor a costát választanám vagy tamp&pull-t a meki helyett (biztos van jobb, de valószínűleg abból kevesebb is van az országban). Köszi hogy aggódsz a pénzemért, de meg fogom oldani hogy beleférjen. 🙂
A jelek szerint ez a csatorna nem igazán kormánypropaganda kompatibilis , ha nők vadásznak a körömlakkos csávóra vagy a sztárnézettségű ginyervázós műsor ahol a nő férfi is meg fordítva is .
Dinnyés Gergely szemlélete a gazdagokat, vagyonosokat tekintve elképesztően primitív és szánalmas. Mintha minden gazdag csalással érte volna el az adott állapotát. Az ész, a logika, a kockázatválalás értéke fel sem merűl a szűkös agyában.
Az senkiben sem merült fel, hogy a Romanovokat kiirtották és erősen kétlem, hogy vannak leszármazottaik. Bezzeg az hogy feleséget szeretne Zoli az biztos kamu. 😅😅😅
Vannak Romanov leszármazottak, többeket még mindig számon tartanak trónigény szempontjából. Nyilván nem a cári család közvetlen tagjai, hanem nagynénik, nagybácsik leszármazottai. Találtam egy külföldi oldalt, ahol felsoroltak számos rokont. Mondjuk Zoé nem volt közöttük és nem is hiszem, hogy bármelyikük Magyarországon ragadt volna, de mindegy, messziről jött ember azt mond, amit akar. A lányoknak fogalmuk nem volt róla, kik is a Romanovok, Jakob meg elhitte, hogy arisztokrata.
46:50 Ez ma már csak részben igaz, két olyan módszer is létezik amivel 120-160 év felé tolható ki az életkor teljes egészségben. A természetes őssejt termelődés újraindítása és a monoatomos arany (alias a bibliai "manna") terápia ami megállítja az öregedést és visszafordítja a biológiai órát. Egy vastagabb boríték ellenében mindkettőhöz van kontaktom. 🤡
@@balgaadrian4046 Az egyik kínai módszert már több mint 10 millió esetben kipróbálták ahol a saját őssejttermelődést újraindítják; a tolókocsiból fel lehet állni 2 hónap után, eddig gyógyíthatatlan betegségeket úgy fúj el a szél mintha nem is lettek volna. Egészen elképesztő.
Az ember bemegy egy boltba és akárhova nyúl, szemetet vesz le. Semmisem az, aminek látszik. Nagyiéknak volt jó. Csak sóért, meg petróleumért mentek a boltba. Amit ettek, valódi volt. Sztárban sztár zsűrije, tahóságból jeles. Valaki szólhatna nekik, hogy nagyon gagyik.
Elképesztő, hogy mennyire hülyék vagytok az adóval kapcsolatos kérdésekhez, de különösen a cégautóadóhoz 😀😀😀 Cégautóadót minden, maximum 8 személyes személygépkocsi után fizetni kell, mindegy, hogy megveszi magának a cég vagy bérli. Ti az ÁFA-ról akartok beszélni, annak a visszaigénylési lehetőségeiben van különbség attól függően, hogy bérli vagy nyílt végű lízingbe veszi a cég a személyautót ahhoz képest, mintha megveszi magának saját tulajdonba. A gazdasági kérdések mindig kifognak rajtatok, én nem értem, minek mentek bele. Robi, a vagyonadót meg értjük, hogy ellenzed, mert neked is van vagyonod, pár ingatlanod, de már miért ne lenne igazságos megadóztatni mondjuk magyar viszonyok között az 1 mrd Ft fölötti vagyonokat??? Az nem a középosztályt érintené! És nem, nem lölőt meg a vejt, ők bűncselekmények útján szerezték a vagyonukat, azt 100%-ban el kell koboznia az államnak, ők nem gazdag emberek, mivel a "gazdag" kifejezést arra kellene használni, aki legálisan szerezte (legnagyobb részben) a vagyonát. Amúgy aki veri magát a pénzére (és ez Jákob Zoltánra különösen igaz), az azért nevetséges, mert ott van a másik oldal is, aki megvette a termékeit, ebben az esetben a társadalom kevéssé kulturált és vagyonos része, én még értemes nőt nem láttam műkörömmel... A gazdagság és a pénz csak társadalmi összefüggésekben értelmezhető, egyedül az erdőben még senki nem lett gazdag, hiába ő a világ legjobb favágója, azt a fát is el kell adnia egy másik embernek, hogy pénzt keressen belőle...
@@0Bumbi Igen, ezért bűncselekmény, ahogy írtam... A csuti annyira hülyének nézi a magyarokat (és a magyarok ennyire hülyék is), hogy egy analfabéta strómanra íratja ki a vagyont, mintha az "nyerne" bármilyen tendert 😀😀😀 Elképzelem, ahogy lölő összeállít egy tenderanyagot, felelősséggel átnézi, hogy mi van benne, majd pedig aláírja 😀😀😀 Miközben szerintem azt sem tudja elolvasni, ami a Hell Latte címkéjén van... Sajnos a legtöbb magyar sem, szerintem ebben az országban az a becslés, hogy 40% funkcionális analfabéta, nagyon optimista, van az 80% is...
Én fizetnék ha láthatnám a nagy Ő-t Robival.
A NagyŐ-t úgy csinálnám meg, hogy egy csóró, de nagyon jóképű fiatal aranyásó fickóért küzdene egy rakás tehetős 50-es nő, hogy ki tartsa el. Virítanák a nagy lóvékat, kényeztetnék a csávót. 😀
ZSeniális a Dinyés, legyen mar állandó
Az hogy Dinnyés Geri itt van, szomorúvá tesz, mert emlékeztet arra hogy milyen ritkán van itt. 😢 Bárcsak többször lenne. ❤ Még az egyre szaporodó politikai hangvételű részeket is meghallgatnám🎉
Én is nagyon hiányolom Dinnyés Gerit :/
Dinnyés és Csunderlik jöhetne minden nap
Én a kb. 30%-ba tartozó női nézőitek közé tartozom. Úgy gondolom, hogy műsorfogyasztás tekintetében nehezen befolyásolható vagyok. A nagy Ő műsorokat például egyáltalán nem követem. Nektek viszont köszönöm a mindig aktuális és érdekes tartalmakat!
Csatlakozom 😘
Még egy nő jelen, mindig ✌️
Csak miattuk belenéztem 5 percre, kiégett az agyam 😅
@@plumeria1978😂😂😂
Hát mit mondjak...., nagyon jól szórakoztam ismét! 😂 Puzsér Robinak külön köszönet a rendkívül világos meglátásaiért....! Szuper jó!
A Nagy Ő ellentéte a kicsi én? 😊
Kis Ű. 🙂
Egy millió dollár
A progresszív adózás azért sokkal igazságosabb, mint az arányos, mert a gazdagság egyre magasabb szintjein az újabb és újabb vagyonok megszerzésének könnyebbsége nem lineárisan, hanem exponenciálisan nől. Ugyanígy a szegénység egyre alacsonyabb szintjeivel az abból való felemelkedés esélye, ugyanolyan erőfeszítéssel is nem lineárisan, hanem exponenciálisan csökken. Bizonyos szint alatt már gyakorlatilag lehetetlen. Akinek egy buszjegyre sincs pénze, egy normális cipője, egy nadrágja és egy kabátba van, annak a hétköznapokban a puszta túlélésért is nagyon sokat kell dolgoznia. Pl. tudjátok milyen nehéz úgy élni, hogy valakinek nincs pl. mosógépe? Egy kis mosdókagylóban mosni a ruháidat milyen nehéz? Mosdó megtölt, mosószer bele (ha van, vagy szappan) kézzel ruhát csavargatva mosni, aztán kiszedni, vizet leengedni, tisztavizet engedni a mosdóba, a ruhát abban kiöblíteni, megint kézzel kicsavarni. Nyilván kézzel nem lehet annyira kicsavarni, mint egy centrifugával, ezért akár egy vagy két napig is száradhat. Télen ha nincs fűtés két napig is. Ha van valami fűtés akkor meg nagy pára lesz és penészedik az amúgy is szigeteletlen hideg fal. És a szegény ember fél nap keményen dolgozott egy mosással, a végére elfáradt, már nincs kedve semmihez és ez így megy minden mással is. Arról nem is beszélve, hogy ha csak egy ruhája van, amíg az meg nem szárad nem tud el menni sehová gyalog sem. És akár egy középosztálybeli szemében nem csinált semmit, nem dolgozott semmit, hiszen neki eszébe sem jut, hogy milyen helyzetek adódnak a szegénységből.
A vagyonadó és az örökösödési illeték sem ördögtől való. Hiszen, hogy is lehetne egyenlő esélyekről beszélni, ha valaki semmit sem örökölt, más meg eleve gazdagságba született. Az öröklés gyakorlatilag egy entitásként kezeli az embereket a felmenőivel, mintha a korábbi vagyon is az ő erőfeszítésének és szerencséjének gyümölcs elenne, pedig semmi érdeme nincs benne. A Monopoly játék nagy hazugsága, hogy mindenki azonos mennyiségű pénzzel kezd és ugyanonnan. De a valóságban egyáltalán nem így van. Az valószerű Monopoly játék úgy kezdődne, hogy a különböző játékosok az előző Monopoly játék végeredményével indulnának, vagyis lenének, akiknek filléreik vannak és semmi másuk és vannak akik hatalmas vagyonnal kezdenek és szállodalánccal.
👍👍👍
Dinnyés Gergely helyett meghívtuk Dinnyés Gergelyt. Ez nagyon jó.
Remek adás volt... jó ez a trió! 😎
Ennyi fért mára a Ridikül műsorába. Köszönjük a figyelmüket!
Romanov.Aha,persze.En meg a Bukigham Palotaban lakom.😅😅😅
Buckingham-palota
Na jó!
Puzsért nagy ô-nek!!!!!!
Ezt meg kell tenni, nincs mese😃
Ő maximum "nagy Ó" lehetne.
Robi rajzaiból lesz kiállítás?
Az egyik összekukázott Nagy Ő-ért versenyző asszonynak "elájult a szava" mikor készítettek róluk egy karikatúrát Párizsban. Szerencsére nem elállt a szava, mint másnak, mert akkor kihalna a mémgyár.
Nőként,, nézem minden adásotokat💪
Én csak hallgatni szoktam.
@@etebev Én meg a tv.n rá.is nezek pl. Főzés közben. Persze van amikor telefonon hallgatom ...
Vagyunk itt páran... 🙃
@@enikoszocs6638 Szerencsére 👍
Jó témák, jól mulattam, köszi 😊
Robi rajzszakkörös munkáiból készül majd NFT?
várom én is egy ideje ... :)
Adózzanak a gazdagok részhez: Mindenki a saját szintjén nyomorog.
Az adózás elkerülésének megakadályozása remek ötlet, habár szerintem a milliárdosoknak n/sem erkölcsi programjuk. Az viszont lényeges hozzájárulás lenne a közjóhoz, ha reformálnák és/vagy csökkentenék a vagyonszerző környezetkárosító tevékenységüket.
Imadlak benneteket
Ki kérem magamnak én 37 éves nő vagyok, mi együtt hallgatjuk mindig a pàrommal!
Robinak szuper a kabátja 😍
Végre jók a műsorok és nem egymás vegzálásáról szól.. ami a leggazdagabb hogy nem kell mindig baszam a hang nívót 🎉 Csak lazán, kulturáltan, legyen tánc, legyen gúny és irónia mert más stílus nagyon nehezen bírja ezt a típusú tartalmat, mert annyira kínosak a témák hogy csak a gúny és az irónia bírja, .. sajnos .. szóval legyen tánc mert a kurva lehangoló valóságon avagy az igazságokon amit hozzánk basztok nap mint nap nem lehet változtatni csak a hozzáállás hoz..
Dinnyés Geri nagyon jól rátapintott a lényegre: a középosztályt két oldalról darálja le az elit, a demokráciával és a polgári társadalommal együtt. Első körben közvetlenül ő maga, másodsorban pedig az egyre gyarapodó szegények tömege. Ha valaki szeretne képet kapni arról, hogy mi fog kisülni ebből, ajánlom, hogy nézze meg az 1870 és 1914 közti időszakot (Gilded Age/ Belle Époque a neve). Ott ugyanez történt, és végül világháborúkhoz, totalitarizmushoz és népirtáshoz vezetett. A pusztítást csak a bombákkal tudták megfékezni 45-ben. Most mi fog kelleni hozzá?
A "szegények tömege" nem gyarapodik, igazából egyre jobban él mindenki, csak ennek óriási ára van: a klímaváltozás. Az ökoszisztéma (aminek az emberiség is része, bármennyire is szeretné azt hinni, hogy nem) kb. fele ennyi embert tud kezelni, vagyis az emberiség fele így vagy úgy, de el fog tűnni 100 éven belül. Ez lehet születésszabályozással, mint pl. Kínában, de valószínűbb, hogy három dolog kombinációja fogja megfékezni a folyamatokat: 1. A világ népességének a fele nagyon kis területen él Dél-Kelet Ázsiában, jórészt szigeteken és tengerparti városokban, illetve a Himalája oldalában. A klímváltozás miatt a jég iszonyat gyorsan fog elolvadni két helyen, Grönlandon, ami megemeli pár méterrel (legrosszabb esetben 7-el) a világóceán vízszintjét, illetve a Himalája gleccserei fognak vízzé válni, ehhez elég kb. egy olyan hőhullám, ami eltart ezeken a helyeken pár hétig és vége, 100 milliók fognak megfulladni nagyon gyorsan. 2. Fegyveres konfliktus: jelenleg Afrikában 1,5 milliárd ember él, ha nem vonja ki a fejlett világ a gyógyszer- és élelmiszersegélyeket, ez nagyon gyorsan 3 milliárd lesz. Azt garantálom, hogy ha ennek csak a 10%-a, 300 millió ember elindul Európa felé, azok vagy nagyon jó fegyverekkel jönnek, vagy nem fognak élve átkelni a Földközi-tengeren (nem vagyok fideszes migránsgyűlölő, ez a jéghideg valóság). 3. A születésszabályozás kínai modellje vagy jóléti állami modellje, ez biztos tud működni pár helyen, Indiában is lassul már a növekedés, de ez az egy faktor nem lesz elég. Szóval a lényeg: nekünk itt Európában sok bajunk nem lesz (pár tengerparti várost kivéve), csak készülni kell a brutális mészárlásra, vagy eltolni az afrikai menekülteket Oroszország felé, ott van bőven hely és ha melegszik a klíma, termőföld is egyre több lesz... Mondjuk hogy az oroszok befogadják-e őket, az eléggé kétséges, vagy akkor ők elvégzik a mészárlást a Fekete-tengeren...
Nálunk ez az időszak volt az egyik legprosperálóbb (1870 és 1914) a mai ismert Budapest akkor alakult ki, virágoztak a vidéki nagyvárosok, amelyeket utána elszíkítottak tőlünk.
semmi, mert nem lesz ilyen.
Bocsi, nem az Oszkárt akartam... hanem a "vendéget": Dinnyés Gergely - Őt nem értem..... sorry
Tudod szerkeszteni a kommentjeidet.
7:13 (Puzsér) A Loyal Apples' Club zenekar tagja megadja gábor - gitár, vokál, és demeter szilárd - basszusgitár is. Jut eszembe. Erről a megadjáról van szó, ugye?
Én látok rosszul, vagy Robi kajak rajzolgat, miközben a többiek beszélnek? 😂😂
Rajzol, firkál jobb agyféltekével, miközben a ballal tökéletesen figyel a beszélgetésre, hozzászól, érvel 🤯🧠😅
Az áfa is rablás, adózott jövedelmemből fizetem. Én a béremből. A vállakozó meg nem fizet adót, kedvezményt meg támogatást kap, röhög a markába. De használja az infrastruktúrát, ami adóforintból épült
Megjegyezném, hogy a Romanovok ma is léteznek, a bolsevikok csak a család főágát irtották ki. De azt teljesen.
Azért jó ezt hallgatni, mert végig nem itélkezik senki, nem úgy mint a gazdagok. Főleg Dinnyés nem itélkezik.
Írországban az adó 20-40 százalék munkavállalók számára és 30-50 vállalkozók számára. Egyedül a cégek adózása alacsony.
- Jobb lett, rosszabb lett, vagy nem változtatott?
- Vigyázz, nemváltoztatásról nem beszélhetünk a rádióban. 😂😂😂
Szerintem, A Nagy Ő-vel kapcsolatban az a megfejtés, hogy sokkal könnyebb a nyilvános versengéshez kellőképpen ostoba és exhibicionista nőket találni, akik az örökös veszekedéseikkel meg a magamutogatásukkal (nem véletlenül nyáron vannak a felvételek minden évben, amikor miniruha- meg bikiniszezon van) nézettséget hoznak. Ezt tizennyolc férfival nem lehetne megcsinálni, nem hiszem, hogy lennének használható jelentkezők vagy hogy sokakat érdekelne, ahogy rivalizálnak egy nőért. Ráadásul, egy olyan macho társadalomban, mint a magyar, igazán sikeres/gazdag egy férfi tud lenni, az pedig vonzza az ilyen (ál-)reality-kbe a kalandor (jórészt személyiségzavaros) versenyzőket.
- Harminchat? Harminchat? Velem együtt??
- Akkor harminchét…
az afro-amerikai csaj pár éve az X-faktorban volt énekes, itt meg stand up komikust írtak a nevéhez, de ő maga stewardessként mutatkozott be Jákobnak
Gondolom megvannak azok a típusú emberek, akik mindenre is jelentkeznek... Lehetett épp valami stand up komikus kerestetik is az életébe...
Amúgy afro-amerikai származású a csaj, vagy csak azt mondjuk? Mert az is egy fura dolog, hogy ezeket a polkorrektnek szánt kifejezéseket is az amcsiktól kell honosítanunk! Miközben nálunk nem egyértelmű, hogy ha egy olyan bőrszínnel rendelkezik valaki, annak bármi köze lenne Amerikához, sőt inkább valószínűleg az a ritkább...
Még ha vicceskedés is volt a műsor eleje, jó, hogy ti magatok is rögzítettétek, hogy Dinnyés legutóbb valóban relativizáló kijelentéseket tett a hamasszal és Stalinnal kapcsolatban. Ami nagy csalódás volt.
A megoldas: a befizetett szemelyi jovedelemadot le lehessen vonni a vagyonadobol
17:52 Nem, a kvízműsoroknak semmi közük a műveltéghez. Vágó István egyik legkártékonyabb hatása az volt, hogy elhitette az országgal, hogy értelmetlen adatok bemagolása és tudása az műveltséggel egyenlő és a műveltség pedig az intelligenciával egyenlő és az intelligencia az mindig a valamihez jobban értést jelenti.
Ezt ilyen szépen, én sose tudtam volna megfogalmazni, pedig nem gondolom magam butának! Már csak ezért megérte beleolvasnom a hozzászólásokba! Köszönöm Neked!🙏🏻🙂
Nagy Ö, nagy ègő műsor. 🤣
34:52
A körömrágás A természetes, nem az olló meg nem a csipesz.
13:21 Volt ilyen Robi 20éve.Mikor kamu volt a vőlegény.A csaj meg nem tudta.A viasaton ment.Amcsi volt.
Szerintem az ilyen jellegű műsorokkal azt üzenik egyrészt a férfiak-fiuknak,hogy ne akarjatok magatoknak egy valamire való normális nőt,ha már egy milliárdos is csak ilyenekből válogathat. A nőknek-lányoknak pedig,hogy legyetek nyugodtan aranyásók,mert majd jön nektek is a nagy ő.
Nem beszélve arról,hogy ez mekkora agymosás egyébként is.
Sajnos, ha a „halál” lenne az, aki az igazságot szolgálná, akkor nem oda és nem akkor menne, ahogy látjuk ezt a valóságban. Ráadásul, ha így lenne, most nagyon kevesen lennénk ezen a földön ...
33:00 "Mindent megtesznek a cégek, hogy ne legyen nyereségük" mert nem is nagyon van. A gazdaság 99%-át kis és középvállalkozások adják, amelyeknek a nagy része a túlélésért küzd. Idén szeptemberben rekordarányban zártak be cégek. Erről miért nem beszéltek?
A gazdagok vagyona amúgy nem valós pénzösszeg csak egy virtuális szám, ami az illető tulajdonában lévő javak értéke. Nem egy földalatti páncélszekrényben lévő pénzeszsák, amit csak el kell venni és akkor majd mindenkinek jó lesz. Jó lenne ha a belpesti értelmiség nem a Kacsamesékből tanulná a közgazdaságtant.
Hogy lehet enyire túl misztifikálni azt hogy az ember magának épiti fixit :D Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy bele sürititek az összes negativ, sztereotipiát egy megoldásba és az megy 15 percig :D Ez a hipszter dolog 5 éve volt felfutóban...
Lehetne egy Oszi , Puzsér , Magyar Dávid , Tasnádi , Gödri , Dinnyés állandó brigád.🙂🙂
1:20:11 én a málna szörppel jártam így volt valódi gyümölcsből készült kiváló minőség, és finom volt 2 éve nem ittam szinte semennyi málna szörpöt akkoriban heti 1 üveg szörp ell let fogyasztva, lassanként néha inni a pocsék rozszab minőségből, ritkán.
Ellen példa: az új rémes árak mellet, rászoktam a olcsó és két csokira, a milka után mert annak az árából 2 olcsóbb penis csikki is kifér és nekem mindkettő most már jó sőt az olcsóbb csokiból pár meg finomabb is néha :D
Választás kérdése ez is.
Viva lengyel ellenállás.
Nem 199 nyamvadt hely van, és utána is lehet összefogni.
Itt is ez jönne, ha nem költenének annyit a nagy ő- re(Orbán),a szabályokra,és a rabra.( Feri)😅
19:50
1:02:30 Puzsér-papírszájharmonika😂😂
Halló egy 20 - 30% női néző b@szátok meg.😂 Bírom a műsort nagyon. Amúgy a Jákob Zolinak miért nem 20 és 40 közötti pasikat mutatnak be na akkor lenne őszintébb a műsor.🫢🫢🫢🫢
👍🤣
@@-gr4phon545 ✌️😉🤭🤭🤭🤭
Szerintem is az operatőrrel vagy az egyik produkciós asszisztens sráccal fog elmenni a végén😂
Jákob Zoltán egy nagy spíler. Ő egyrészt olyan mint egy nagy gyerek. Hülyére vesz minden "felnőttet", aki hagyja, hogy ezt tegyék vele, másrészt miért ne élvezhetné ki az ezzel járó röhögést. Mert neki ez az egész nem szól másról. Megérdemli mindenki.😅
Azért abban mégis megegyezhetnénk, hogy a starbucksban és costában jobb minőségű/nagyobb kínálat van a kávéban, nem? Vagy csak annyi kell a kávézáshoz, hogy áruljanak valamit, amit így hívnak?
Gondolom akkor puzsi csak az ördögkatlanba jár, ha be akar ülni egy sörre. Ott is árulnak italt, nem kell mindenféle fenszi helyre menni fogyasztani!! 😊
Ezek nem minőségi kávézók és nem is mondanám túl fenszinek őket. Van egy erős brandingjük és drágák. De sokkal minőségibb és igényesebb kávézók vannak itthon ezeknél.
@@fannibolla6598 de a mekinél azért jobbak, vagy szerinted nem?
@@eg4514 a választék szélesebb de a kávé minősége nem jobb, sőt a mekié a jobb. Volt pár éve egy összehasonlító kutatás pont erről, hogy meki vs híres láncok kávé összetétele.
@@fannibolla6598 Akkor egészségedre a mekis kávéhoz. 😊
Nem különösebben értem hogy miért rossz az, ha inkább egy costába óhajtok bemenni és meginni egy bögre ízesített kávét (ugyanis azt kívánom éppen), ahelyett hogy egy olajszagú sültkrumplis helyen igyak egy sima cappuccinot.
Nem szoktam kávézókba járni, de ha éppen szeretnék, akkor a costát választanám vagy tamp&pull-t a meki helyett (biztos van jobb, de valószínűleg abból kevesebb is van az országban). Köszi hogy aggódsz a pénzemért, de meg fogom oldani hogy beleférjen. 🙂
13:35 en azt hittem ez mar a "komedia" verzio ami most megy. Bar eleg szanalmas inkabb
A jelek szerint ez a csatorna nem igazán kormánypropaganda kompatibilis , ha nők vadásznak a körömlakkos csávóra vagy a sztárnézettségű ginyervázós műsor ahol a nő férfi is meg fordítva is .
Dolgoztam ennek az embernek. Életem eddigi legrosszabb munkahelye volt. Geri: igazad van, nem érdemli meg.
a munkahely volt szar, vagy a pali?
Gazdagodjanak az adózók..
Dinnyés Gergely szemlélete a gazdagokat, vagyonosokat tekintve elképesztően primitív és szánalmas. Mintha minden gazdag csalással érte volna el az adott állapotát. Az ész, a logika, a kockázatválalás értéke fel sem merűl a szűkös agyában.
Az senkiben sem merült fel, hogy a Romanovokat kiirtották és erősen kétlem, hogy vannak leszármazottaik. Bezzeg az hogy feleséget szeretne Zoli az biztos kamu. 😅😅😅
Vannak Romanov leszármazottak, többeket még mindig számon tartanak trónigény szempontjából. Nyilván nem a cári család közvetlen tagjai, hanem nagynénik, nagybácsik leszármazottai. Találtam egy külföldi oldalt, ahol felsoroltak számos rokont. Mondjuk Zoé nem volt közöttük és nem is hiszem, hogy bármelyikük Magyarországon ragadt volna, de mindegy, messziről jött ember azt mond, amit akar. A lányoknak fogalmuk nem volt róla, kik is a Romanovok, Jakob meg elhitte, hogy arisztokrata.
Belga: telitalálat.
Miért kell ezt az Horváth Oszkár figurát eröltetni?
46:50 Ez ma már csak részben igaz, két olyan módszer is létezik amivel 120-160 év felé tolható ki az életkor teljes egészségben. A természetes őssejt termelődés újraindítása és a monoatomos arany (alias a bibliai "manna") terápia ami megállítja az öregedést és visszafordítja a biológiai órát. Egy vastagabb boríték ellenében mindkettőhöz van kontaktom. 🤡
😂😂
@@balgaadrian4046 Az egyik kínai módszert már több mint 10 millió esetben kipróbálták ahol a saját őssejttermelődést újraindítják; a tolókocsiból fel lehet állni 2 hónap után, eddig gyógyíthatatlan betegségeket úgy fúj el a szél mintha nem is lettek volna. Egészen elképesztő.
Az ember bemegy egy boltba és akárhova nyúl, szemetet vesz le. Semmisem az, aminek látszik. Nagyiéknak volt jó. Csak sóért, meg petróleumért mentek a boltba. Amit ettek, valódi volt. Sztárban sztár zsűrije, tahóságból jeles. Valaki szólhatna nekik, hogy nagyon gagyik.
Vagyonadó azért jogos, mert hihetetlen vagyonok keletkeztek a semmiből és adócsalással 😂
Galéna barátnőm grófnő!
Ezt jegyeztem, egy rossz pont nektek. Egy nő .
Nálam ez a Dinnyés Geri a legutóbbi szereplésével sajnos elásta magát.
Vajon Puzsér Róbert valaha megbékél saját zsidó származásával?
Nem a zsidó genetikájával van gondja, hanem muszlim mivoltja okoz diszkomfort érzést.
Elképesztő, hogy mennyire hülyék vagytok az adóval kapcsolatos kérdésekhez, de különösen a cégautóadóhoz 😀😀😀 Cégautóadót minden, maximum 8 személyes személygépkocsi után fizetni kell, mindegy, hogy megveszi magának a cég vagy bérli. Ti az ÁFA-ról akartok beszélni, annak a visszaigénylési lehetőségeiben van különbség attól függően, hogy bérli vagy nyílt végű lízingbe veszi a cég a személyautót ahhoz képest, mintha megveszi magának saját tulajdonba. A gazdasági kérdések mindig kifognak rajtatok, én nem értem, minek mentek bele. Robi, a vagyonadót meg értjük, hogy ellenzed, mert neked is van vagyonod, pár ingatlanod, de már miért ne lenne igazságos megadóztatni mondjuk magyar viszonyok között az 1 mrd Ft fölötti vagyonokat??? Az nem a középosztályt érintené! És nem, nem lölőt meg a vejt, ők bűncselekmények útján szerezték a vagyonukat, azt 100%-ban el kell koboznia az államnak, ők nem gazdag emberek, mivel a "gazdag" kifejezést arra kellene használni, aki legálisan szerezte (legnagyobb részben) a vagyonát. Amúgy aki veri magát a pénzére (és ez Jákob Zoltánra különösen igaz), az azért nevetséges, mert ott van a másik oldal is, aki megvette a termékeit, ebben az esetben a társadalom kevéssé kulturált és vagyonos része, én még értemes nőt nem láttam műkörömmel... A gazdagság és a pénz csak társadalmi összefüggésekben értelmezhető, egyedül az erdőben még senki nem lett gazdag, hiába ő a világ legjobb favágója, azt a fát is el kell adnia egy másik embernek, hogy pénzt keressen belőle...
Az nem a lölö pénze, hanem a főnié.
@@0Bumbi Igen, ezért bűncselekmény, ahogy írtam... A csuti annyira hülyének nézi a magyarokat (és a magyarok ennyire hülyék is), hogy egy analfabéta strómanra íratja ki a vagyont, mintha az "nyerne" bármilyen tendert 😀😀😀 Elképzelem, ahogy lölő összeállít egy tenderanyagot, felelősséggel átnézi, hogy mi van benne, majd pedig aláírja 😀😀😀 Miközben szerintem azt sem tudja elolvasni, ami a Hell Latte címkéjén van... Sajnos a legtöbb magyar sem, szerintem ebben az országban az a becslés, hogy 40% funkcionális analfabéta, nagyon optimista, van az 80% is...
Haha irigyek
22 perc erre a fosra az elején?
Nem tudom megjegyezték e, de Tiborcz kastélyában vették fel.