Imádom ezt a filmet! De, a Bibliában hol van utalás a Vatikánról?! A Vatikán - szimplán túrista szemmel nézve - bálványimádás! Jézus és Isten szemével nézve maga az ördög!
a vatikán szó nem szerepel benne,mint a nagypapa szó sem,pedig Ábrahám az lett idővel,és nem csak ő... viszont Krisztus EGYázáról van említés..... nyílván a hallelújások,és szektásoknak az első számú ellensége,mert ezt Krisztus alapította,és nem Luter,vagy a Németh Sanyi.... meg a többi tévtanító... :)
@@JánosNagy-o2v A Biblia szerint a pápaság maga az antikrisztus! És nem Jézus alapította. PÉTER SOHA nem volt pápa! Vilaguralomra törekszik és véghez is viszi világi állam segítségével. De hála Istennek Jézus visszajövetele ennek véget vet. És persze az uralmának is.
Az, hogy a Biblia és Jézus nem említi a Vatikánt, de az egyházat és Rómát igen, jól mutatja, hogy Isten szabadságot adott az apostoloknak, hogy olyan egyházzal hirdessék Jézus tanítását, amilyennel szeretnék. Az apostolok Rómát választották központnak, itt halt meg Péter és Pál is. A mai Vatikán ennek egy aktuális központi formája, valóban nem lényegi elem. Ha ezer év múlva állni fog még a világ, Vatikán talán nem lesz, de katolikus egyház biztosan.
Megszünésre van ítélve a befolyásuk a világra.! Őket is pénz és a hatalom élteti.! Végre kiderült az igazsag a tevékenységük rő.! A pápai kiátkozás nonszensz.! A pénz az ő istenük nekik is.!
Krisztusnak egyik Pápa sem volt de nem is lesz soha!Valahogy ez helytelenül gondolják az emberekJézus soha sem kímélte az ilyen gazdag, fennkölt helytartókat, nem volt soha közös ügyük!De a faireziusi papok is támadták, és n is ismerték el Jézu
Nem is ismerték el soha abban az időben mint Isten fiát!Hiába idézett az írásokból nekoi, hiába okította őket, dorgálta, kiigazítootta"tudásokat".Pedig kihangsúlyozta neki, hogy ő nem e világból való!És nem akar király lenni, gazdag lenni, feleséget se akar magának a fölről.Apapok azt hitték hiteles, nagytudásúak.És legfőképp helyesen ismerik a törvényeket!Jézussal vitáztak nemegyszet , nem is törvényről!Jézus sokkal magasztosabb , nagasabb , és létfontosságú ügyben jött a.földre.Megváltani az emberek bűneit a saját élete árán!Jött, küldték!!!❤❤❤❤❤❤😊😊😊😢😢
Drága barátom, itt semmi sem bizonyított tény, ugyanúgy mint szűz mária,vagy bár mi más,csak félemlítik az embereket,hogy minél jobban kezelhetőek legyenek!!!mert a rettegést a félelmet táplálták az emberekbe,hogy jobban kezelhetőek legyenek!!! Párhuzamot tudnék vonni az orvosokkal kapcsolatban is ,akik letették a hippokratészi esküt és mégis pénzt kérnek!!!miért is??? jólét a fontos??? Igen!!!De minden számára!!!hiszen azért dolgozunk,hogy szebb jövőt építsünk,és ennek révén mi is szebb életet élhessünk,Vágod ezt a bágyakozást????😂😂😂😂
A világ leg gazemberebb helye,minden a pénzről szól,szevasz jótékonyság ....csak szólnék h a világéhínség megállitása évi 2 milliárd dollárba kerülne ....
@@EditFrank-si2xbCsak attól amit Isten által szenteltek meg. Vagyis Istentől való pap. A mitológiai isteneket mikor imádták valójában a bukott angyalok leszármazottjait imádták mert ők játszották el hogy istenek. Nekik tömjéneztek meg szenteltek vizet. Persze nem Isten nevében hanem a bálványimádó pap csinálta a ceremóniát. A Sátán így hiteti el az emberekkel hogy a szenteltviz meg a tömjén tőle ered. Velem is elhitette évekig. Aztán évek múlva valahogy nehezen rájöttem hogy a szenteltviz és tömjén Istentől való és a Sátán gúnyt űzött belőlük mikor a bálványszobroknak csináltak ezeket. Az Ördög először azt akarja hogy ne Istennek tulajdonisd a tömjént, Szenteltvizet, utána eltávolít az egyházból, utána meg mint megmentő bevesz a leendő hamis egyházába mikor teljesen elforditott Istentől. Isten Által Felszentelt Tömjéntől És Szenteltviztől retteg az ördög.
Az ómori idők után csak latinul lehetett olvasni a bibliát, és nem mindenkinek volt szabad, és nem mindenkinek volt , vagylehetett bibliája!(Bibliám, könyvek égetése!Hallott már erről akorról valamit??
Nem Bibliat egettek, hanem evangeliumokat. A Magyaroknak Evangeliuk volt, ezt egettek el, utana jott a Biblia, amit ok szerkesztettek ossze. Ezt-azt kihagyva, mast beirva.
Ajánlok valamit, szellemi ezető segíségével ismerd meg a Károli Gáspár féle Bibliát!Nagyon , nagyon nagy katyvaszban vagy , legalábbis én így látom!NMevered , nem tudod melyik eseményt időben hova tegyél, kevered az időket!A mitoszokat, a biblia dolgokkal!Kérj segítséget!
Nekem már hatodikos koromban feltűnt hogy a katolikus egyház nem rendes. 1. A Biblia Izráelbe játszódik akkor a pápa aki állítólag Krisztus helytartója mit keres Rómában ami Európa? Nem Izraelbe kéne legyen? 2. A rómaiak üldözték a legádázabbul a keresztényeket akik Keletről erednek. Nekem nagyon gyanus hogy a keresztényüldöző latin nyelvű Róma átkonvertálta magát az egyetemes katolikus keresztény vallásra amit mindenkinek hinni kell. Addig a császárt imádtad, ezután a pápát kell. Addig az isteneket imádták ezután bevezették a szenteket. Az embereknek nem magyarázták el hogy a mitológiai istenek valójában démonok ( bukott angyalok leszármazottjai) és hogy a Szenteket nem imádni kell hanem tisztelni. A katolikusok kezébe van a tudás de nem adták át az embereknek. Én 10 éves koromban rájöttem kik is voltak igazából a mitológiai istenek. Aztán később anyu ( szintén református mint én) azt mondta a szenteket közbenjárásra ,, használják,,. De nekem az is túlzás hogy a szentekhez imadkoznak meg a mariologia túlmegy a határon. A katolikusok maguk alatt ássák a sirt. Maguk hitetik el a világgal hogy bálványimádók. Én hiába mondom hogy a szentek meg Mária csak közvetítők mert mivel tudnám bizonyitani? Az ordodoxok csak Istenhez imadkoznak és nincs rózsafüzér. Az ember tisztelettel gondol Szűz Máriára de nem tudom elgondolni hogy imádkozni kéne hozzá. Se a többi szenthez. Mária nagyobb mint minden serafim meg heruvim de nem birom el se gondolni hogy rózsafüzér meg ima kene. Esetleg megcsókolni Mária ikonját es vágysz valamire és azt esetleg Mária megkéri hogy adja meg az Isten mert megpusziltad az ikont. A református megint nem jó mert elveti a Szenthagyományt mert túl katolikus nekik. Valami van a romai katolikus egyházzal ami nem stimmel es hatodikos korom óta érzem. Valamit érzek benne ami nem igazi. Az Ortodox egyházat érzem igaznak. Csak az Ortodoxt mint református vallású. Amúgy hallom igen hogy latinul beszélnek a videoban.
ugyanez ,gyerekkoromtol érzem h a temlom nem szent hely, epp ellenkezoleg... soha nem terdeltem le nem imadoztam ott es hálas vagyok h meg sem kereszteltek anyamek! igy lehetek pogany is;)pogany- videki -istenes ember -aki a dombokon hegyen csucsokon a természetben érzi isten közelséget :)aki nem a csillogasban aranyban, puccos ,masoktol összelopkodott vagyontol fenylo tempolmban keresi istent hanem a fűszalban viragban fakban kovekben egy madárban napban mindenhol és barhol mashol a legtöbb 18 sz i teplomban a rablast latom a vagyon szerzest masok kifosztasat ,uzsorát .aki nem ezt latja az komplett idiota! vak sötet ,megvezetett halalra itélt !
12 apostol volt. Mivel Péter volt a vezető ezért a pápa csak Inter Per Alia vagyis Első Az Egyenlők Között. Nem Helytartó. Ha úgy lenne akkor Jézusnak csak Péter lett volna a tanítványa akinek ,,az utódai,, a helytartója lett volna rá nem vett volna meg 11 embert maga mellé. Fel se merül a katolikusokba hogy ha a pápa a helytartó akár Péter akkor miért volt 12 tanítványa Jézusnak és miért nem csak Péter.
@@istvanpalko1666 ennyi hazug disznó!🧕🤳 milessz a világ rendkívüli mèly szegènysègben tengődőlyèvel??? rájuk te sem gondolsz????? önző disznó vagy te is!!!!!
@@istvanpalko1666 Áá.....nem. a Pátriárkák. 12 pátriárka volt. Gondolkozz el, Izraelnek 12 ága volt, ez elő vetítette hogy Jézusnak 12 tanítványa lesz. Na vajon miért volt 12 és nem egyetlenegy ha Krisztusnak földi helytartó kell. Azért mert a 12 nemzet a későbbi 12 tanítványát Jézusnak akik a kereszténység őspátriárkái lettek. Péter első az egyenlők közt így a pápa is. Judás nem azért lett a kárhozat fia mert elárulta Jézust hanem azért mert a Satan kísértéseinek engedett mindig ami azt jelenti,azt vetítette előre hogy a keresztény egyházban mindig lesz egy valaki a vezetők közül aki bomlást okoz egyházon belül. Jézus árulása az egyházon belüli bomlást vetíti előre.
Köszönjük,hogy a béke hírnökei. Isten az út az igazság és az élet.
Jó bevétel az a pápai áldás.
Imádom ezt a filmet! De, a Bibliában hol van utalás a Vatikánról?! A Vatikán - szimplán túrista szemmel nézve - bálványimádás! Jézus és Isten szemével nézve maga az ördög!
Az
a vatikán szó nem szerepel benne,mint a nagypapa szó sem,pedig Ábrahám az lett idővel,és nem csak ő... viszont Krisztus EGYázáról van említés..... nyílván a hallelújások,és szektásoknak az első számú ellensége,mert ezt Krisztus alapította,és nem Luter,vagy a Németh Sanyi.... meg a többi tévtanító... :)
@@JánosNagy-o2v
A Biblia szerint a pápaság maga az antikrisztus! És nem Jézus alapította.
PÉTER SOHA nem volt pápa!
Vilaguralomra törekszik és véghez is viszi világi állam segítségével. De hála Istennek Jézus visszajövetele ennek véget vet. És persze az uralmának is.
@@JánosNagy-o2v Csak a Bibliai instrukciókat ismerem el! Nem érdekel németh és az összes bohóc!
Az, hogy a Biblia és Jézus nem említi a Vatikánt, de az egyházat és Rómát igen, jól mutatja, hogy Isten szabadságot adott az apostoloknak, hogy olyan egyházzal hirdessék Jézus tanítását, amilyennel szeretnék. Az apostolok Rómát választották központnak, itt halt meg Péter és Pál is. A mai Vatikán ennek egy aktuális központi formája, valóban nem lényegi elem. Ha ezer év múlva állni fog még a világ, Vatikán talán nem lesz, de katolikus egyház biztosan.
Megszünésre van ítélve a befolyásuk a világra.! Őket is pénz és a hatalom élteti.!
Végre kiderült az igazsag a tevékenységük rő.! A pápai kiátkozás nonszensz.! A pénz az ő istenük nekik is.!
Aljas hazudozó mind😝😎😎😎😎👹👹👹👹
Egyetértünk! A Vatikánban működik a Világ legnagyobb Maffia Bankja! A Vatikán, az ÖRDÖG Zsinagógája!
Nincs megszűnésre ítélve, Európán kívül mindenhol nő a katolikus egyház befolyása
Soha sem szűnik meg.
Krisztusnak egyik Pápa sem volt de nem is lesz soha!Valahogy ez helytelenül gondolják az emberekJézus soha sem kímélte az ilyen gazdag, fennkölt helytartókat, nem volt soha közös ügyük!De a faireziusi papok is támadták, és n is ismerték el Jézu
Nem is ismerték el soha abban az időben mint Isten fiát!Hiába idézett az írásokból nekoi, hiába okította őket, dorgálta, kiigazítootta"tudásokat".Pedig kihangsúlyozta neki, hogy ő nem e világból való!És nem akar király lenni, gazdag lenni, feleséget se akar magának a fölről.Apapok azt hitték hiteles, nagytudásúak.És legfőképp helyesen ismerik a törvényeket!Jézussal vitáztak nemegyszet , nem is törvényről!Jézus sokkal magasztosabb , nagasabb , és létfontosságú ügyben jött a.földre.Megváltani az emberek bűneit a saját élete árán!Jött, küldték!!!❤❤❤❤❤❤😊😊😊😢😢
Senki, meg Jezus sem valtja meg senki bunet!! Nem ezert jott! Buneinkert sajat magunknak kell elszamolni!
Drága barátom, itt semmi sem bizonyított tény, ugyanúgy mint szűz mária,vagy bár mi más,csak félemlítik az embereket,hogy minél jobban kezelhetőek legyenek!!!mert a rettegést a félelmet táplálták az emberekbe,hogy jobban kezelhetőek legyenek!!! Párhuzamot tudnék vonni az orvosokkal kapcsolatban is ,akik letették a hippokratészi esküt és mégis pénzt kérnek!!!miért is??? jólét a fontos??? Igen!!!De minden számára!!!hiszen azért dolgozunk,hogy szebb jövőt építsünk,és ennek révén mi is szebb életet élhessünk,Vágod ezt a bágyakozást????😂😂😂😂
😮😮😮😮😮Sajnállak!
Mennyi ingyen élő.😢
A világ leg gazemberebb helye,minden a pénzről szól,szevasz jótékonyság ....csak szólnék h a világéhínség megállitása évi 2 milliárd dollárba kerülne ....
Akkor nézd meg ismét a videónak a jótékonyságról szóló részét, szerepel benne a pápa alamizsnása is.
@@istvanpalko1666 Hagyd a hülyeséget ...
A zene szuper.
Le kell cserélni 5évenként az apálcákat, meghalok, milyen átlátszóak😂mindig fiatal pipik kell nekik, és még elmondják😂
A Vatikán 2000 év alatt változott ahogy, mi, és a világunk, úgyhogy mi volna jobb úgy legyen mint Krisztus idejében .
Az ördög zsinagógája.
Az maga izrael állam... illetve a kiszolgálói,illetve a páholyok tagjai....
Az Ördög fél a szenteltvíz től és a tömjénfüstöl.
Ez akkor most egy zsidózás volt? 😅
@@EditFrank-si2xbCsak attól amit Isten által szenteltek meg. Vagyis Istentől való pap.
A mitológiai isteneket mikor imádták valójában a bukott angyalok leszármazottjait imádták mert ők játszották el hogy istenek. Nekik tömjéneztek meg szenteltek vizet. Persze nem Isten nevében hanem a bálványimádó pap csinálta a ceremóniát.
A Sátán így hiteti el az emberekkel hogy a szenteltviz meg a tömjén tőle ered. Velem is elhitette évekig. Aztán évek múlva valahogy nehezen rájöttem hogy a szenteltviz és tömjén Istentől való és a Sátán gúnyt űzött belőlük mikor a bálványszobroknak csináltak ezeket. Az Ördög először azt akarja hogy ne Istennek tulajdonisd a tömjént, Szenteltvizet, utána eltávolít az egyházból, utána meg mint megmentő bevesz a leendő hamis egyházába mikor teljesen elforditott Istentől.
Isten Által Felszentelt Tömjéntől És Szenteltviztől retteg az ördög.
@@EditFrank-si2xb es az igaz magyaroktol!
JELENLEG A KERESZTÉNYEK GYILKOSA!!!!!!!!!!
Gyilkosa? Miért is?
Kedves Acina!A Te ismereted keveredik "a minden a mindennel!Bibliát emlegetsz, aztán a mitológia
Arra azért kíváncsi vagyok, hányszor dobja fel a youtube ezt a filmet újnak.
Az ómori idők után csak latinul lehetett olvasni a bibliát, és nem mindenkinek volt szabad, és nem mindenkinek volt , vagylehetett bibliája!(Bibliám, könyvek égetése!Hallott már erről akorról valamit??
Nem Bibliat egettek, hanem evangeliumokat. A Magyaroknak Evangeliuk volt, ezt egettek el, utana jott a Biblia, amit ok szerkesztettek ossze. Ezt-azt kihagyva, mast beirva.
Ajánlok valamit, szellemi ezető segíségével ismerd meg a Károli Gáspár féle Bibliát!Nagyon , nagyon nagy katyvaszban vagy , legalábbis én így látom!NMevered , nem tudod melyik eseményt időben hova tegyél, kevered az időket!A mitoszokat, a biblia dolgokkal!Kérj segítséget!
UA-cam on mar nem titok ))
Az ortodox egyháztól óvnálak, intenélek, hogy nehogy azt gondoj amit gondolsz!(írst róla!
Nekem már hatodikos koromban feltűnt hogy a katolikus egyház nem rendes.
1. A Biblia Izráelbe játszódik akkor a pápa aki állítólag Krisztus helytartója mit keres Rómában ami Európa? Nem Izraelbe kéne legyen?
2. A rómaiak üldözték a legádázabbul a keresztényeket akik Keletről erednek. Nekem nagyon gyanus hogy a keresztényüldöző latin nyelvű Róma átkonvertálta magát az egyetemes katolikus keresztény vallásra amit mindenkinek hinni kell. Addig a császárt imádtad, ezután a pápát kell. Addig az isteneket imádták ezután bevezették a szenteket. Az embereknek nem magyarázták el hogy a mitológiai istenek valójában démonok ( bukott angyalok leszármazottjai) és hogy a Szenteket nem imádni kell hanem tisztelni. A katolikusok kezébe van a tudás de nem adták át az embereknek.
Én 10 éves koromban rájöttem kik is voltak igazából a mitológiai istenek. Aztán később anyu ( szintén református mint én) azt mondta a szenteket közbenjárásra ,, használják,,. De nekem az is túlzás hogy a szentekhez imadkoznak meg a mariologia túlmegy a határon. A katolikusok maguk alatt ássák a sirt. Maguk hitetik el a világgal hogy bálványimádók.
Én hiába mondom hogy a szentek meg Mária csak közvetítők mert mivel tudnám bizonyitani?
Az ordodoxok csak Istenhez imadkoznak és nincs rózsafüzér. Az ember tisztelettel gondol Szűz Máriára de nem tudom elgondolni hogy imádkozni kéne hozzá. Se a többi szenthez. Mária nagyobb mint minden serafim meg heruvim de nem birom el se gondolni hogy rózsafüzér meg ima kene. Esetleg megcsókolni Mária ikonját es vágysz valamire és azt esetleg Mária megkéri hogy adja meg az Isten mert megpusziltad az ikont.
A református megint nem jó mert elveti a Szenthagyományt mert túl katolikus nekik.
Valami van a romai katolikus egyházzal ami nem stimmel es hatodikos korom óta érzem. Valamit érzek benne ami nem igazi. Az Ortodox egyházat érzem igaznak. Csak az Ortodoxt mint református vallású. Amúgy hallom igen hogy latinul beszélnek a videoban.
ugyanez ,gyerekkoromtol érzem h a temlom nem szent hely, epp ellenkezoleg... soha nem terdeltem le nem imadoztam ott es hálas vagyok h meg sem kereszteltek anyamek! igy lehetek pogany is;)pogany- videki -istenes ember -aki a dombokon hegyen csucsokon a természetben érzi isten közelséget :)aki nem a csillogasban aranyban, puccos ,masoktol összelopkodott vagyontol fenylo tempolmban keresi istent hanem a
fűszalban viragban fakban kovekben egy madárban napban mindenhol és barhol mashol
a legtöbb 18 sz i teplomban a rablast latom a vagyon szerzest masok kifosztasat ,uzsorát .aki nem ezt latja az komplett idiota! vak sötet ,megvezetett halalra itélt !
Napelem-hidrogeneràtor
Atomerőművük nincs mèg?
Botrànyos ez a rongyràzàs
Az 1800-as években készült el, védi a teremtett környezetet. Nem a rongyrázás a célja.
Nem is nézem tovább mert behányok
Ez volt nekem is...
A nagy vallás, hit...
Elmennek a picsába
Egy ördögtől ez nem csoda 😂
@@istvanpalko1666 te melyik judeo kereszteny meleg fasznak vagy az ágyasa /segglyuka?
én el sem kezdtem.. elég a cim..a vatikan szóra is vilag és ember undorom lesz
Hehehe 😅 @@istvanpalko1666
Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!
12 apostol volt. Mivel Péter volt a vezető ezért a pápa csak Inter Per Alia vagyis Első Az Egyenlők Között. Nem Helytartó. Ha úgy lenne akkor Jézusnak csak Péter lett volna a tanítványa akinek ,,az utódai,, a helytartója lett volna rá nem vett volna meg 11 embert maga mellé. Fel se merül a katolikusokba hogy ha a pápa a helytartó akár Péter akkor miért volt 12 tanítványa Jézusnak és miért nem csak Péter.
@@istvanpalko1666
bla...bla...bla
@@istvanpalko1666
ennyi hazug disznó!🧕🤳
milessz a világ rendkívüli mèly szegènysègben tengődőlyèvel???
rájuk te sem gondolsz?????
önző disznó vagy te is!!!!!
@@Aculina-cf1vw Felmerül. A többi apostol utódai a püspökök.
@@istvanpalko1666 Áá.....nem. a Pátriárkák. 12 pátriárka volt. Gondolkozz el, Izraelnek 12 ága volt, ez elő vetítette hogy Jézusnak 12 tanítványa lesz. Na vajon miért volt 12 és nem egyetlenegy ha Krisztusnak földi helytartó kell.
Azért mert a 12 nemzet a későbbi 12 tanítványát Jézusnak akik a kereszténység őspátriárkái lettek. Péter első az egyenlők közt így a pápa is. Judás nem azért lett a kárhozat fia mert elárulta Jézust hanem azért mert a Satan kísértéseinek engedett mindig ami azt jelenti,azt vetítette előre hogy a keresztény egyházban mindig lesz egy valaki a vezetők közül aki bomlást okoz egyházon belül. Jézus árulása az egyházon belüli bomlást vetíti előre.
Úgytudom régebben volt közfelkiáltással való választás is
@VirágUtazás
belterjes tenyèsztès folyik a vatikánban
biblia sehol nem tesz említèst vatikánról😢
pedofil satinsta papok gyulekezete
Na is lakik az òrdog
Beltenyészet...