Ibizán huszonévesen voltunk egy hetet. 2 buli volt betervezve, kedd-szombat. De emellett robogót béreltünk és körbejártuk a sziget számtalan szép részét. Falvak- strandok-szép helyek. Akkor változott nekem is a véleményem olyanná mint a Tiéd, hogy sokkal több mint csak a buli a sziget, szuper nyaralás volt! :) 😊
Tavaly szeptemberben jártam a Cabrera sziegetén hajóval. Kikötni tilos volt viszont előre le kellett foglalni egy bólyát, az öbölben a horgonyzás tilos volt. Ha jól emlékszem 200 eurót kértek egy éjszakára ami közönséges rablás szerintem. A partra gumicsónakkal ki lehetett menni, meglátogattuk az erődöt, más látnivaló nem volt a közelben. Van ott egy étterem, tapas-t vacsoráztunk ami finomnak is mondható. Elég sok hajó látogatja, estére szinte az összes bólyán lógott már egy hajó. Sötétedés után tértünk vissza a hajóra, sajnos a napszemüvegem az éttermi szék támláján felejtődött, betudható a finom Spanyol bornak ami hatására csoda hogy visszataláltunk a ladikunkhoz és nem afrikai menekültként szedtek össze minket a tengeren hánykolódva. Nosztalgikus volt számomra ez a videó, köszönet a fáradozásért!
Ezt akartam írni én is. Kíváncsi lennék például az ottani turista helyzetre és a személyes kedvencemre az őslakos guancs kultúrára. Talán tudna valami újat mondani 😊
24 évvel ezelőtt voltunk Mallorcán, már akkor is full bulis volt minden ( nekünk már túlzóan is ), gondolom ez azóta mégjobban berobbant, főleg a németek miatt. Nekem ha egy német munkatársam megy a nyári szabadságra már rá is vágom, hogy remélem Mallorcára mész😂😂 és válaszol igen hova máshova😂😂
Csak annyit akik január környékén járnak Mallorcán vigyázzanak, mert 5 nap alatt kétszer rámolták ki a kocsit. Egyedül voltunk turisták a szigeten kb., úgyhogy nagyon nem volt miből/kiből válogatniuk:)
Szia! Nem tudom volt-e már róla szó, de hogyhogy mostanában egyedül jársz felfedezni??
Nagyszerű összefoglaló videó ez . A szerkesztése , logikus informatív és lényegre törő . Csak köszönni tudom . Üdv : Anti .
Pont az 1000-dik likeot toltam... Jó volt az összegzés köszi! Nekem Menorcához volt szerencsém, és tényleg úgy van, jó kis sziget! 😃👍
Pont ma gondoltam rá,hogy vajon lesz e ilyen összefoglaló.
Gondolatolvasógongókirály vagy 🍻👌🏻
Ibizán huszonévesen voltunk egy hetet. 2 buli volt betervezve, kedd-szombat. De emellett robogót béreltünk és körbejártuk a sziget számtalan szép részét. Falvak- strandok-szép helyek. Akkor változott nekem is a véleményem olyanná mint a Tiéd, hogy sokkal több mint csak a buli a sziget, szuper nyaralás volt! :) 😊
Szia Marcello. Nagyon klasszul csinálod. Csak is tovább. 👍🏻👍🏻👍🏻
Tavaly szeptemberben jártam a Cabrera sziegetén hajóval. Kikötni tilos volt viszont előre le kellett foglalni egy bólyát, az öbölben a horgonyzás tilos volt. Ha jól emlékszem 200 eurót kértek egy éjszakára ami közönséges rablás szerintem.
A partra gumicsónakkal ki lehetett menni, meglátogattuk az erődöt, más látnivaló nem volt a közelben.
Van ott egy étterem, tapas-t vacsoráztunk ami finomnak is mondható.
Elég sok hajó látogatja, estére szinte az összes bólyán lógott már egy hajó.
Sötétedés után tértünk vissza a hajóra, sajnos a napszemüvegem az éttermi szék támláján felejtődött, betudható a finom Spanyol bornak ami hatására csoda hogy visszataláltunk a ladikunkhoz és nem afrikai menekültként szedtek össze minket a tengeren hánykolódva.
Nosztalgikus volt számomra ez a videó, köszönet a fáradozásért!
Remekül beszélsz németül, vinnyogtam, ahogy utánoztad őket 🤣 üdv Ausztriából 🤟
Köszönjük a sok-spk infót!
EJJHAA!! Baromi jó videó lett! Én mindet megnézném! 🙂
milyen romantikus a finoman eláztatott speizekarte :D (Z)
Baromi klassz lett, Marcelo! Esetleg a Kanári-szigetekre is kimész? Lesznek ott is hasonló videók?
Ezt akartam írni én is. Kíváncsi lennék például az ottani turista helyzetre és a személyes kedvencemre az őslakos guancs kultúrára. Talán tudna valami újat mondani 😊
24 évvel ezelőtt voltunk Mallorcán, már akkor is full bulis volt minden ( nekünk már túlzóan is ), gondolom ez azóta mégjobban berobbant, főleg a németek miatt.
Nekem ha egy német munkatársam megy a nyári szabadságra már rá is vágom, hogy remélem Mallorcára mész😂😂 és válaszol igen hova máshova😂😂
17:17 4X4 Gongooo a háttérbe 😁😁
jó videó lett :)
Marcello,imádom szeretem a videóidat, full reálisan látod a dolgokat,de.... fogytál rendesen, minden oké?
2 kiloval vagyok kevesebb mint indulaskor. Nincs baj 🙂
jó lett :)
Köszi az összegzést! 🤝👌
Szívesen
Szia Marcello. Köszönjük ezt az összefoglalót. Mikor lesz folytatása az “utazós kalandok meg sztoriknak”?
@@csongorcsernak9980 hamarosan erkezik ujabb epizód
Csak annyit akik január környékén járnak Mallorcán vigyázzanak, mert 5 nap alatt kétszer rámolták ki a kocsit. Egyedül voltunk turisták a szigeten kb., úgyhogy nagyon nem volt miből/kiből válogatniuk:)
5:45 minden férfi desztinációja
5:45 itt minden van amit csak akarsz.. 😅
Lényeg: 5:46
🤣🤣🤣😂😂😂🤣🤣🤣
giga like
👍👍👍👍👍
🤟
Adventi vasar arak 😊
Szia!Idén Mallorcán voltunk,de csak egy hetet.Jövőre szintén ide jövünk!Utánna jöhet Menorca🙂
Aztán meg a maradék kettő 🙃
@marcelloontour Ámen🙂!
Remélem lesz rá lehetőségünk!
Add el az alfát. Úgy könnyebb lesz nyaralásra gyűjteni😂
@@N-td4lp Az Alfát??Eladni😂??Hátt...olyan élethelyzetet most nem nagyon tudok elképzelni,hogy ez eszembe jusson🙂!
Akkor most jonnek a Kanari szigetek?
Le lett cserélve a Kangoo vagy nem kented be naptejjel és kiszívta a nap? 😊
@@tamasmagyar6792 😅😅😁, a második opció
Akajakot hányszor hasz náltad a szigetek körül?
@@arpadkovacs1463 sokszor elő lett véve, bár nen mindegyik alkalomrol készült videó
...na de hová tűnt Columbo.né?
Nálam Formentera a nyerő.
Korai vagyok
tàmogató komment
Nem tervezed elhagyni Európa földjét? Egy Dél-Amerikai, vagy Ázsiai túra kocsival sokkal izgalmasabb lenne. Persze egy Észak-Amerikai is jöhetne.
Kis türelmet es lesz olyan is
@marcelloontour na ez már beszéd a javából!
Ahogy már megszokhattuk; minőségi tartalom lett ez is.
Komment
Mindegyiket , a lényeg tenger, tenger, 😂, meleg ennyi..