S. Freund - a legismertebb lélekelelemző - mondta:" A magyarok fejében valami baj van! A legokosabb vezetőjüket (Tisza Kálmán) lelövik, a legbutábbat (Károlyi Mihály) megválasztják." Na, erre szeretném felhívni a figyelmet Magyar Péter kapcsán!
Orbán kiöregedett, ráadásul látványosan paranoiás: szégyenletesen gyáván végezte a "kampányolását", ha azt egyáltalán annak lehetett nevezni! Nem mer kimenni a magyar nép közé! Két ciklusnál többet nem szabadba egy vezetőnek sem a hivatalában maradnia.
Egy biztos, hogy amennyiben (feltéve, de meg nem engedve hogy mégis Karácsony nyer) mi lesz Karácsonnyal, aki eddig a Gyurcsány-féle többségre hagyta Budapestet. De Gyurcsánynak nincs már többsége. Karigeri a maga semmilyenségével, karizma nélküliségével be fog szarni. Már most belengette, hogy ő új választást is el tud képzelni.
Jóval kevesebb támogatója lesz. Most csak dumál: abszolút tét és felelősség nélkül szövegel. Mostantól lesz felelőssége. Az atv-ben máris meg kellett hátrálnia, mert vég nélkül nem lehet mindenkit fikázni, ordibálni, meghazudtolni következmények nélkül mindenkit. Bár Karácsony Gergely mintha megtehetné ezt is. Mindenesetre nem számítok ehhez képest előretörése, kivéve, ha államférfivá válik. De jelen helyzetben egy tehetséges , de hisztis és egoista kölyök Magyar Péter. Nem ő győzte le az ellenzéket egyedül. Legalább annyira kinyírta magát az idióta baloldal.
@@frankdrebin763 ... Ő államférfivá soha nem válik!! ... egyrészt nem nőtt még fel... nem is fog.. ... Pszichésen gyenge, egoista nárcisztikus vonásokkal.. ... ebből következik észbeli képességei gyengék.. .... most meglátjuk milyen víziói lesznek🤣🤣🤣🤣
Tisztelettel kérdezem: Mi indokolja a (ráadásul) rossz helyesírással megjelentetett feliratozást? (Lásd: Bethlen helyett: "betlen", milyen olyan helyett: "milyenan") - és hosszan sorolhatnánk.) Bizonyos értelemben komolytalanná teszi ezeket a komoly és rendkívül fontos beszélgetéseket.
Nem ember feliratozza, hanem egy gép. A jobb felső sarokban megjelenő fogaskerék bal felől látható CC ikonra nyomva be-, illetve kikapcsolható, gépileg generált feliratozásról van szó. Nem gyors- és gépírókat alkalmaznak a UA-cam-nál.
@@timp.4915 Köszönöm. Bár továbbra is romboló hatásúnak látom a jelenséget: Amíg a gépi program nem képes a magyar helyesírást alkalmazni, mi haszna van...
Tisztelt szakértő elemzők! Azért azt be kellene látnotok, hogy ami az EP választást illeti a Fidesz előzőző EP választoson szerzett mandátumaihoz képest mégis csak elvesztett kettőt. Tudjátok a fociban sem a nézők száma, hanem gólok száma jelenti a győzelem mértékét.
@@tamasszovak1305Előző EP választás eredménye gólban kifejezve 13:8 a mostani pedig 11:10. Azért a győzelem 'mértéke' mégis csak csökkent. Erre akartam utalni.
@@frankdrebin763 Igen csökkent, ez tény. Viszont én pont most néztem a telexen Fábián Tamás által készített interjút, ahol az állítólag független és objektív újságíró úr szó szerint történelmi vereségként aposztrofálta a Fidesz eredményét. A valóság ilyen szintű tagadása nem a Fidesznek árt, hanem az ellenzéknek.
G. Fodor Gábor nagyon jó oldalról közelíti meg a 2026- os kihívásokat. Érdekes beszélgetés volt😊
Már egész kedvet kaptam Karigeri ismételt főpolgármesterségéhez!😎
S. Freund - a legismertebb lélekelelemző - mondta:" A magyarok fejében valami baj van! A legokosabb vezetőjüket (Tisza Kálmán) lelövik, a legbutábbat (Károlyi Mihály) megválasztják."
Na, erre szeretném felhívni a figyelmet Magyar Péter kapcsán!
Orbán kiöregedett, ráadásul látványosan paranoiás: szégyenletesen gyáván végezte a "kampányolását", ha azt egyáltalán annak lehetett nevezni! Nem mer kimenni a magyar nép közé! Két ciklusnál többet nem szabadba egy vezetőnek sem a hivatalában maradnia.
nem a magyarokkal van a baj ... hanem a jöttment betelepülőkkel .... nna, EZÉRT nem kérünk semmiféle migráncsból ... főleg a közelkeletről nem ...
Nem Tisza Kálmánt, hanem a fiát, Gróf Tisza Istvánt lőtték le bolsevik bérgyilkosok. Majd azért nézz utána. Üdv.
*Freud
a Békés felettese a G. Fodornak?
Egy biztos, hogy amennyiben (feltéve, de meg nem engedve hogy mégis Karácsony nyer) mi lesz Karácsonnyal, aki eddig a Gyurcsány-féle többségre hagyta Budapestet. De Gyurcsánynak nincs már többsége. Karigeri a maga semmilyenségével, karizma nélküliségével be fog szarni. Már most belengette, hogy ő új választást is el tud képzelni.
2 hónapos Tisza párt összehozott 1,3 milliót. Mi lesz 2 év múlva? :)
Mit hozott össze? 😮
@@paradicsom8034 választót a parlamenti választáson.
Jóval kevesebb támogatója lesz. Most csak dumál: abszolút tét és felelősség nélkül szövegel. Mostantól lesz felelőssége. Az atv-ben máris meg kellett hátrálnia, mert vég nélkül nem lehet mindenkit fikázni, ordibálni, meghazudtolni következmények nélkül mindenkit. Bár Karácsony Gergely mintha megtehetné ezt is. Mindenesetre nem számítok ehhez képest előretörése, kivéve, ha államférfivá válik. De jelen helyzetben egy tehetséges , de hisztis és egoista kölyök Magyar Péter. Nem ő győzte le az ellenzéket egyedül. Legalább annyira kinyírta magát az idióta baloldal.
@@frankdrebin763
... Ő államférfivá soha nem válik!!
... egyrészt nem nőtt még fel... nem is fog..
... Pszichésen gyenge, egoista nárcisztikus vonásokkal..
... ebből következik észbeli képességei gyengék..
.... most meglátjuk milyen víziói lesznek🤣🤣🤣🤣
Az ő személye lesz az akadály...
Tisztelettel kérdezem: Mi indokolja a (ráadásul) rossz helyesírással megjelentetett feliratozást? (Lásd: Bethlen helyett: "betlen", milyen olyan helyett: "milyenan") - és hosszan sorolhatnánk.) Bizonyos értelemben komolytalanná teszi ezeket a komoly és rendkívül fontos beszélgetéseket.
😂😂😂😂😂
Nem ember feliratozza, hanem egy gép. A jobb felső sarokban megjelenő fogaskerék bal felől látható CC ikonra nyomva be-, illetve kikapcsolható, gépileg generált feliratozásról van szó. Nem gyors- és gépírókat alkalmaznak a UA-cam-nál.
@@timp.4915 Köszönöm. Bár továbbra is romboló hatásúnak látom a jelenséget:
Amíg a gépi program nem képes a magyar helyesírást alkalmazni, mi haszna van...
🚘 Feri bá vajon hány hét alatt fogja átültetni Petike 10 emberét? Vagy csak megfizeti majd, hogy az ő szája íze szerint szavazzanak??
most varrják a tisza nyakába a ballik roncsait .... hahaha,,,, a választók meg csak pisloghatnak ...
Sztem fletó most inkább konkurenciát lát petiben.Pillanatnyilag nem őt tolja cia.🤣Kiesett az "aranykanál" a szájábóp.😉
😂😂😂 nem is nagyon kell hogy a kormány propaganda kimossa az agyatokat elég birkák vagytok alapból is 😂😂😂😂
... van annyira rafinált, mindent meg fog tenni...
Szerintem Petitől jobban félnek mint Feritől. XD
Sajnálom hogy a MHM csak 1 mandátumott szerzet de még ott van 6 millió alvó magyar következökor jobb kesz ,köszi a feltöltést.
😂😂😂💩💩💩💩 tóth elvtàrs megy brüsszelbe.... 💩💩
@@meggi963szavasztál
👍👍👍
Tisztelt szakértő elemzők!
Azért azt be kellene látnotok, hogy ami az EP választást illeti a Fidesz előzőző EP választoson szerzett mandátumaihoz képest mégis csak elvesztett kettőt. Tudjátok a fociban sem a nézők száma, hanem gólok száma jelenti a győzelem mértékét.
Mert gólokban nem magasan verték a mezőnyt? XD
@@tamasszovak1305Előző EP választás eredménye gólban kifejezve 13:8 a mostani pedig 11:10. Azért a győzelem 'mértéke' mégis csak csökkent. Erre akartam utalni.
@@laszlocsajbok244 Melyik csapatnak is van 10?
Értjük, mit mondasz és igazad van. Szeretem én is objektíven nézni a dolgokat. Objektíven: nyert a fidesz, de arányaiban csökkent az előnye
@@frankdrebin763 Igen csökkent, ez tény. Viszont én pont most néztem a telexen Fábián Tamás által készített interjút, ahol az állítólag független és objektív újságíró úr szó szerint történelmi vereségként aposztrofálta a Fidesz eredményét. A valóság ilyen szintű tagadása nem a Fidesznek árt, hanem az ellenzéknek.
Dani meg mindig szopod a viktort
Vasmegye orszagunknak az a szegyene
seggnyaló gnómok beszélgetése....
A partizanra gondoltal ugye?
oszetevesztetted a csatornadat
Mint telex,444,hvg.🤣🤣🤣🤣
... te mi vagy visszafelé? Te szopsz is... 😂
De te is ezt nèzed ...😅 💩ügy ....😂