Élni jó - Dunai Tamás és Égető Endre (Klubrádió)
Вставка
- Опубліковано 17 лют 2023
- Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiUA-cam
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
Az Élni jóban megpróbálunk utánajárni annak, hogy miért jó élni. Merthogy minden időszakos nehézsége, problémái ellenére érdemes és jó dolog. A műsor első felében mindig közismert gondolkodókkal, eleven és eredeti észjárású értelmiségiekkel keresem majd a válasz az élet pozitív értelmére. Elsősorban a filozófiájuk, az életszemléletük, az ő saját látószögük érdekel.
Ezt követően hétköznapi, boldog embereket kérdezek. Megható, szívderítő és bizakodó történetekben nem lesz hiány.
Nem valamiféle hamis életigenlést, vagy folytonos műderűt és optimizmust várok vendégeimtől. Vendégeimet korábban sokszor meg is gyötörte az élet. De pontosan ez adja majd az o hitelüket. Aligha hiszem ugyanis, hogy az élet szépségét meggyőzően tudja példázni egy olyan ember, akit meg nem igazán tett próbára a sors
Annyira kedves, szelíd ember. Köszönet Endre, hogy talán az utolsó komoly interjút elkészítette nekünk. Nagyon nagy veszteség. Nyugodjék békében.
Nem is gondolná az ember, hogy pár nap múlva Dunai Tamás nincs többé... Isten nyugosztalja!
De milyen kedves, hogy még egyszer mi is láthattuk Tamást, mielőtt element erre a nagy útra!
Köszönjük.
Nyugodjék Békében!
Milyen kegyetlenül vágott megint a sors egyet rajtunk!! Élni jó után-halál.. Nagyon profán.. 🖤Drága Dunai Tamás, Nyugodjon Békében.. 🙏😇
Mekkora veszteség egy ilyen igaz ember hála! Nyugodjon békében!
🖤Hihetetlen! Őszinte részvétem a családnak! Nyugodjon békében Dunai Tamás! 🖤
Másodszor. hallgattam. meg. ezt az. Interjút február 18- an és. most is megdöbbentő ami.tortent. Nyugodjon. békében
🖤Így kell élni, az utolsó lélegzetünkig derűsen és életigenlően. Nyugodjon békében! 🖤
Köszönöm Endre, hogy kíváncsi voltál RÁ! Így még mi is kaphattunk Belőle valami őszintét és tisztát. Ennek az interjúnak köszönhetően, ezzel a friss élménnyel tudunk majd Rá úgy emlékezni, ahogyan Ő azt érdemli. Nyugodjon békében a tiszta lelkű, nagyon tehetséges Dunai Tamás! Egyre kevesebben vannak már Ők, a nagybetűs színészek. :(
Égető Endre, hatalmas szabadság lehet ilyen őszintén és nyíltan beszélni mindezekről. Örülök, hogy sikerült kimászni ebből a mély gödörből.
Két napja még Őt halgattam. Isten nyugosztalja a csodálatos Dunai Tamást 😢
Nincsenek véletlenek! Ennek a beszélgetésnek meg kellett születnie! Ezt a Sors akarta így. Döbbenetes, ahogy az Eszmélet bizonyos versszakát idézni, amely a halálról szól, majd öt nap múlva távozik az élők sorából. Nagyon kedves évfolyamtársam volt a szegedi egyetemen. Nyugodj békében, Tamás! Isten Veled!
Ma értesültem Dunai Tamás haláláról, megdöbbentem és sírva fakadtam! Nagyon szerettem őt, és ennek a csodálatos, varázslatos beszélgetésének Kadarkai Endrével- fantasztikus , elementáris, szinte "túlvilági" üzenete volt! Boldogságomra akkor és annyiszor nézem végig, ahányszor csak akarom!Felfoghatatlan a halála! Jónéhány mondatát, gondolatát szinte döbbenetes volt hallani, mintha üzenet lett volna "odaátról"! Drága , szeretett Dunai Tamás nyugodj békében!🖤
Tegnap hallgattam meg a műsort. Közben arra gondoltam, hogy ez az életvidám, friss ember egészen biztosan 98 évesen is így fog beszélni. Ezt kívántam neki. És most olvasom a döbbenetes hírt. Elszomorodtam. A világ egy nagyon jó embert veszített.
Égető Endre története nagyon tanulságos, köszönet a témáért és az őszinteségéért! Le a kalappal előtte.
Kedves Endre! Azt hiszem sokunk nevében köszönhetem meg,hogy fáradhatatlan és szebbé ,értékesebbé teszi nekünk a mindennapokat ezekkel a " méghallgatnám " beszélgetésekkel :)
+ Dunai Tamás nyugodjék békében! 🙏❤️
Sokkolt a hír. Valószínűleg nálad adott interjút utoljára. Isten nyugosztalja!
Egy nagyon értékes, bölcs ember távozott. Nyugodjon békében!🖤
Ezt nem tudom elhinni, örülök hogy ismerhettelek, szeretettel gondolok mindig rád, nem feledlek🖤
Nem ismertem ezt a József Attila idézetet, de nagyon megfogott!
"Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek."
Köszönöm! 🥰🙏
Ez József Attila:
ESZMÉLET cimu verseben van a 10. versszak
@@klaraantal6738 igen, rákerestem a műsor után ☺️ A Google a barátom 😉
Nyugodj békében Dunai Tamás,nagyszerű ember, és szinész voltál!Sosem feledünk!
Egy nagyszerű Művèsz ment el Dunai Tamás nyugodjon békében 🖤
Draga Dunai Tamas! A legszebb eletszemleletet hagyta maga utan ebben a musorban! Koszonom 🥺🙏
😢csak nézünk magunk elé, tényleg …nincs jobb kifejezés erre a helyzetre
Dunai Tamás nagyon szerethető, intelligens, csupaszív művész, ember!!
Köszönöm szépen!!
10 évesen nagy kedvencem volt az Isaura sorozat. Abban, Isaura szerelme, Tóbias hangja volt Dunai Tamás. Annyira szerettem ezt a kedves, kellemes szeretettel teli férfi hangot, hogy elkezdtem keresni, figyelni a szerepeit, a televízióban a színházi szerepeit. Azóta volt nagy kedvencem. Ennek már 37 éve. Isten nyugosztalja Őt! Nagyon megrendített a halála!
Nem ez az első alkalom, hogy a második, kevésbé ismert szereplő története- számomra - "ütősebb", elgondolkodtatóbb. Égető Endre elemző mondatait hallgatva, valószínűleg kiváló segítője lesz függő társainak. Követve a UA-cam számos podcastját, ahol az ismert emberek "körforgásban" váltják egymást, az Élni jóban Kadarkai Endre üdítő újdonsággal szolgál az ismeretlenebb vendégek bevállalt megszólaltatásával. Gratulálok, remek munka!
Csodás Művész, Csodás Ember volt! Nagyon sajnálom! Többször vissza fogom nézni, mert sok elgondolkodtató mondata nagyon mély nyomott hagy bennem!
Drága Dunai Tamás nyugodjon békében! 🖤
Nagyon nagyon sajnálom.
Hihetetlen😢
Megdöbbenten hallom, hiszen most élvezhettük szerethető intelligens társaságát. Nyugodjon békében. " Örülni kell, hogy még itt vagyok..."
🖤🖤🖤🖤
Most mondta be a rádió hogy meghalt Dunai Tamás!😢😢R.I.P.😢 Most újra meghallgatom, nézem és nem akarom elhinni!!!!
Mennyi fontos gondolat hangzott el ebben a beszélgetésben. Azt hiszem, érdemes többször is visszahallgatni! Ki tudta, hogy ez lesz az utolsó útmutatás, milyen jó, hogy sor került a vele való beszélgetésre!🖤
Döbbentes ezt így nézni, hogy tudjuk, mi történt. Köszönünk mindent.
Nagyon jó , hogy van ez a műsor ! Ezt , csak köszönni lehet ! Olyan nagyon szépen beszél és nagyon
szerettem és nagyon sajnálom , hogy már nincs ! Köszönöm kedves Endre !
Őszinte részvétem a családnak !
Tegnap láttam ezt a hihetetlenül felemelő beszélgetést a művész úrral, ma meg az imént tudtam meg a szörnyű hírt 💔🖤😥🙏
Az hang, az arckifejezése, páratlan
Nagyon sajnálom 😭
Vigyázzanak rá az angyalok 🖤🙏🕯️
Köszönöm 🖤
Hihetetlen , hogy pár nap múlva ez a rengeteg csoda amit ad és mond…. És már nem adhatja és mondhatja.
Nyugodjon békében, és köszönök mindent 🖤
Csodálatos ember Dunai Tamás. Általa lehetünk többek... minden szava megmarad. Köszönöm, hogy hallhattunk.
Égető Endrének szép életet kívánok és maradjon ilyen normális és jó Ember !
Köszönöm , hogy hallhattam Őt !
Dunai Tamás=Humánum Művészet, Bölcsesség!! ❤️
Még hétvégén meghallgattam, és nem hittem volna hogy utoljára látom Dunai művész urat! Nagyon értékes ember távozott el közülünk! 🤍
Égető Endre egy csodálatos ember. Köszönöm a riportot
Mindig lehet merítkezni ezekből a beszélgetésekből! Köszönöm
Épp tegnap hallgattam meg a beszelgetest. Miindig is szerettem Dunai Tamást. Nagyon-nagyon sajnálom. 😭
Kedves Endre ! Teljesen rákattantam a beszélgetésekre, amiket folytat , legalább napi kettőt meghallgatok. Ne hagyja abba , kérem 🙏🏼.
Ez a beszélgetés is nagyon lenyűgöző , becsülöm azokat az embereket , akik ilyen őszintén tudnak beszélni emberi mivoltukról❤
Nyugodjon békében,Tamás 😢🖤 csodálatos volt meghallgatni,nem sejtettem,hogy utoljára 🩶
Most olvastam, nem gondoltam, hogy utoljára hallottam, így kell élni, utolsó pillanatig derűsen, öszinte részvétem a családnak!
Ez megdöbbentő, pár napja néztem meg ezt az interjút, ma pedig olvasom Dunai Tamás halálhírét. Erre nincsenek szavak.
Ismét szuper volt!Dunai Tamás nagyon szimpatikus életszemléletű ember,sok bölcsességgel.Endrének pedig köszönet,hogy elmesélte a történetét,mert ezzel erőt adhat sok függőségben szenvedő embernek ahhoz,hogy érdemes meghozni a döntést egy jobb élet reményében.
Elment a Művész úr, nagyon-nagyon sajnálom! Megint szegényebb lett a Világ.
Dunai Tamás tragikus hirtelenséggel elhunyt. 2023 02, 22.-én 4 nappal ez a riport megjelenése után.
Kegyetlen az élet. Nyugodjon békében.
Hm...vagy kegyes a sors.
Hihetetlen hogy már nincs köztünk a művész úr! 💔 Egyúttal csodálatos, Endre, hogy néhány nappal a halála előtt még beszélgettél vele! Köszönjük!
Köszönet!Bölcsesség,egyszerűség,életigenlés!Tanítani kellene!Nyugodjon békében!
Egyszerűen felfoghatatlan, hogy pár napja még hallhattuk ahogy gyönyörűen, meginditóan beszélt a családjáról, a szakmájáról. Szerényen, bölcsen de szenvedélyesen. Csodálatos ,sokoldalú embert, művészt veszítettünk el! Köszönöm a sok csodálatos élményt amit adott a közönségnek.
Őszinte részvétem a családnak, Isten nyugosztalja! 🖤
Hihetetlen! :(
Tamás!
Ismertem személyesen. Nagyon rendes ember volt, alázatos, nagytudású, végtelenül kedves. Ezt a beszélgetést hamarosan meghallgatom... Nagyon fog hiányozni.
Kecskeméten is mikor erre járt, biciklivel... köszöntünk, megállt, váltott néhány szót és mentünk tovább. Volt mikor szavalhattam neki... de fog hiányozni! Tamás, Tamás! :(
Kedves Endre, csodálatos ez az interjú, egy hihetetlenül bölcs, szerény és életigenlő ember vallomása. Drága Dunai Tamás, nyugodj békében! 😌❤️
nagyon sajnálom, és nagyon örülök, hogy aez a beszélgetés még épp megszületett. egyszer közelről szűk körben láttam Bősze Ádámnál, és olyan szimpatikus volt abban a közegben is, mint amilyen itt ebben a beszélgetésben. Klarinétozott is persze.
Endre, fantasztikus munkát végez, minden elismerésem! Nagyon fontos, hogy megismerhetjük az életútját, példája segíthet, erőt adhat másoknak is.
köszönjük, hogy ez a beszélgetés az emlékezés része lehet
Nyugodjon békében drága Dunai Tamás! Hihetetlen hogy miközben ezt néztük tegnap, Õ épp meghalt.
Csodálatos interjú! Dunai művész úr utolsó publikus üzenetei, jótanácsai...milyen jó lenne, ha mindannyian megfogadnánk!
Nyugodjon békében!😢
🖤😢 Ilyen hirtelen.. ez nem igazság. Részvétem a családnak, nagyon sokat adott a közönségnek, megnyugtató hangjával, bölcs lényével. Angyalok kísérjék útján.
Mélyen őszinte válaszok Dunai Tamástól. Köszönjük.
Hatalmas igazságokat mond , most is adott, mint megannyi éven át pályafutásában..
Köszönöm!
Isten legyen vele!
Isten nyugosztalja! Remek ember volt! 🖤🕯️
Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a beszélgetést hallhattam Dunai Tamástól, nekem sokat segített, felnézek rá!
Kedves Endre! Köszönöm értékes műsorainak minden pillanatát! Gratulálok az egyenletes szinvonalhoz, kérem, folytassa! A Dunai Tamással készült beszélgetése egy döbbenetes véletlen! '22.09.17.-én 257 km-t utaztam Bpestre, hogy láthassam a Nagymező utcában a Halhatatlanokat! A Művész Úr kedves közvetlenséggel, mint ,,szívtyű" hagyta ott a lábnyomát, és utolsó találkozás lett!
Ma olvasom a szomorú hírt. Nyugodjék békében Művész Úr!
Köszönöm a beszélgetéseket,!nagyon szeretem hallgatni, Endre a műsorait,!elgondolkoztató,mindenki levonhatja a saját életébe a tapasztalatokat,tanulságokat,példaértékűek a meghívott emberek,hogy élni igenis jó, mi döntjük el😀❤
Nagyon nagyon jó beszélgetések voltak! Dunai Tamást nagyon szeretem,Endrének minden tiszteletem.Nagy utat tett meg !
Szóhoz sem jutok ... Isten áldja....🙏🖤
Nagyon szerettem hallgattam Dunai Tamást, Endre előtt pedig fejet hajtok. Nagyon sok munka van a múltjában, hosszú ideig kitartóan és előre mutatóan dolgozik magán, a családján, és még segítői munkát is ellát vagyis mások rá is gondol Nekem mindez komoly és érett személyiségre vall. További szép életet kívánok!
🖤Legyen neki könnyű a föld.🖤 Isten nyugosztalja Dunai Tamást. Talán az utolsó interjúja volt...
Élmény volt hallgatni, nagyon sajnálom.
Nagyon kedves,jó ember volt.Köszönjük hogy ezt az interjút elkészítette!!Hihetetlen!Őszinte részvétem a családnak!Nyugodjon békében Dunai Tamás!!🖤
Kedves Endre!
Nagyon tanulságos és megindító volt számomra Endre megnyílása. Minden tiszteletem az övé.
Köszönet Önnek is a csodás riportért.
Üdv.
Békési Julianna
Hihetetlen, hogy ma már csak emlék! Legyen számára könnyű a föld. Angyalok vigyázzanak rá. 😥
koszonomEndre mindket beszelgetest! Nagyon sok megszivlelendo es tanulsagos momentummal tuzdelt , nagyszeru kerdesekre adott megelt valaszok. koszonom. Nagyon szeretnek egy fantasztikus beszelgetest "Palferi" atyaval is!👍♥ Sajnalatos hogy azota elhunyt Dunai Tamas egy nagyszeru szinesz es ember. Nyugodjon bekeben🖤🖤🖤
Köszönöm a beszélgetéseket! Végighallgatva mindkettőt , elgondolkodtató! sokat adó! ❤️🙏
Nyugodjék békében, nagyon szerettem!🖤
pár napja elkezdtem megnézni a beszélgetést - nem gondoltam volna, hogy talán az egyik utolsó beszélgetése... nyugodjon békében!
Sajnalom. Isten nyugosztalja Dunai Tamast. Jo ember volt, nagy veszteseg.
Hálás köszönet minden egyes beszélgetésért. Emberek, életek, jellemek, harcok, kudarcok, sikerek, tapasztalások, fájdalmak, önmarcangoláson keresztül vezető utak a belátáshoz, elfogadáshoz, önmagunkkal és a világgal való megbékéléshez. Ezek az élettörténetek nagy tanításul szolgálnak mindannyiunknak, akik keressük az élet értelmét, lényegét.
❤
Most jött a hír … nem hiszem el …🖤
Mintha gyomron vágtak volna, amikor hallottam a hírt. Nem akarom elhinni, elfogadni 😢
Nagyon érdekes volt a függő pasi!
Pótolhatatlan,hihetetlen,végtelenül sajnálom😪😪😪
Őszinte részvétem 🖤🖤
Őszinte részvétem a családnak! Nagyon kedveltem a művész urat.
Szörnyű veszteség Dunai Tamás!! Kiváló színművész volt!! Nyugodjon békében! 😢🖤
Dunai Tamás! Csodálatos beszélgetés, Köszönöm szépen!
Köszönöm az èlményt újra meg újra Endre! “Okozott” ❤ Dunai Tamás sugarzó nyugodtsága és életszeretete tényleg megmutatta, hogy neki “tènyleg jó élni” ❤
A qrvaeletbe Tamas! Ilyen hirtelen! Minden egyutt toltott percet koszok, halas vagyok erte! !! Nyugodj bekeben, talalkozunk meg egy koncertre, hiszem!
Ez a másik beszélgetés is nagyon megható volt!Gratulálok,Önnek és a partnerének is!🤩👏
Dunai Tamas csodálatos, megnyugtató hangját, bölcsességgel teli derűs élet szeretetét meg nagyon sokáig tudnám hallgatni. Egy élmény volt! Köszönöm!
Nagy példakép, nagyon szerethető, Istenhívő, ami nagyon fontos. Kadarkai úr köszönöm, nagyon szeretem ezeket az embereket, aki sokat tud az életről, fontos filozófia az övé és tele van szeretettel. Természetesen Dunai Tamásról beszéltem.
Köszönöm, hogy láthattam és hallhattam a művész urat, nagy élmény volt. Az Endrének meg kívánok kitartást, erőt, nyugalmat a családjával együtt. Tudom, hogy milyen szenvedély beteggel élni, majd 8 évig szenvedtem vele, de hála Istennek, hogy elvitte őt egy szenvedélyes szerelem, onnan a játékgép mellől.
Sajnos kórházban vagyok, ott hallgattam de kifáradtam! Mire folytattam volna Dunai Tamás meghalt!
Lehetetlen !!
Most folytatom de másképpen hallgatom.
Istenem!
Még csak most van időm meghallgatni..,
Nyugodjon békében! 🖤
Egyutterzesem...reszvetem a Családnak..😢🖤
Egy nagyon értékes, bölcs ember távozott. Béke Vele! Őszinte részvétem a családnak, barátoknak!
Nagyon emberi volt, nagy fájdalom az elvesztése a családjának, és a színésztársadalomnak is. Nyugodjon békében!
Köszönöm a beszélgetést. Drága Tamás, nyugodjon békében.
Őszinte részvétem a családnak és barátainak. 😥
Megható beszélgetés volt. Fantasztikus. Végtelen örömmel töltött el.
Hallgatom az interjút, lenézek a telefonomra és olvasom, hogy meghalt Dunai Tamás...
Meghalt
@@zsuzsagyori3041 köszönöm
Ismét fenomenális embereket hallgathattunk meg,Nagyszerű volt.
Élni jó, de ő most mégis elment. Hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő. A nagy kedvenceink sorra intenek búcsút a földi létnek. Nyugodjék békében. Köszönjük drága Tamás, hogy annyi kellemes pillanatot szerzett nekünk!