Arun elutazik

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 8 вер 2023
  • Arun, az ifjú ázsiai elefántbika a Budapesti Állatkertből a Szegedi Vadasparkba költözött. A fiatal hím elefántok idővel a természetben is elhagyták azt a csoportot, amelyben nevelkedtek, az elefántbikák ugyanis rendszerint magányosan élnek, vagy pedig a fiatal hímek kisebb legénycsapatokat alkotnak. A hatéves Arun életében is eljött az önállóvá válás ideje, annál is inkább, mert anyja, Angele már jó ideje elsősorban Arun öccse, a kis Samu nevelésével van elfoglalva. Arun szállítására egy speciális, kifejezetten elefántok szállítására kialakított járművel került sor, és természetesen daruzásra is szükség volt. Bár az ifjú elefánt számára ez a helyzet teljesen új volt, mégis példásan együttműködött a gondozókkal, illetve a költözés lebonyolításán dolgozó többi szakemberrel. A Budapesten vele foglalkozó gondozók közül ketten Arunnal tartottak Szegedre is, ahol az első néhány napon segítik az új környezetbe való beilleszkedést. A Tisza-parti városban Arunnak társasága is lesz két ugyancsak fiatal elefántbika személyében, akikkel megalakíthatják a maguk legénycsapatát.
  • Домашні улюбленці та дикі тварини

КОМЕНТАРІ • 19

  • @erikabaliganeheitler6736
    @erikabaliganeheitler6736 10 місяців тому +9

    Remélem minden rendben lesz! Sok sikert Arun! Nagyon nehéz lehet anyuka és tesó nélkül!

  • @katicaszoboszlai
    @katicaszoboszlai 10 місяців тому +7

    Hamarosan találkozunk Arun ❤🐘. Ne feledd Good boy Arun ❤️🐘

  • @katalintoth2787
    @katalintoth2787 10 місяців тому +4

    Arun költöztetése nagyon profi módon sikerült, gratulálok a csapatnak !
    A régi gondozóknak szomorú változás 😢, de Arunnak az a legjobb (Szegeden, vagy más állatkertben...), ahol boldog élete lesz !!!
    Ehhez kívánok sok sikert !
    🐘❤❤❤❤❤❤❤

  • @Gellert74
    @Gellert74 10 місяців тому +4

    Arun, üdvözlünk városunkban, Szegeden. 🐘

  • @mihalytorok4534
    @mihalytorok4534 5 місяців тому

  • @MagdiTakacs
    @MagdiTakacs 10 місяців тому

    Imádom őket, intelligens, családszerető állatok!Az emlékezetük páratlan!
    Bárhonnan származnak,Ázsiából vagy Afrikából, csodálatra méltóak !❤❤

  • @marikaschneider3192
    @marikaschneider3192 10 місяців тому +7

    Remélem, hogy Arun nem költözik tovább és véglegesen Szegeden marad.❤🐘❤

    • @rekaolx3483
      @rekaolx3483 10 місяців тому +3

      Neki az lenne a jobb, ha kapna családot... Kívánd neki a legjobbakat inkább

  • @veronikaszalaine1651
    @veronikaszalaine1651 10 місяців тому +2

    Mindenkinek gratulálunk 😊sok sikert tovább is🤗🤗

  • @alexandrahorvath7664
    @alexandrahorvath7664 10 місяців тому +1

    ❤❤❤ good boy Arun forever ❤️❤️❤️🐘🐘🐘🐘

  • @balaton444
    @balaton444 4 місяці тому

    Nagyon hiányzik Arun folyton sírok.🥺😔😭😭😭😭

  • @AngelsReinhard
    @AngelsReinhard 10 місяців тому

    Szegeden figyelni a viselkedését.Új hely új közeg.Az elefànt csak akkor tàmad,ha felmegy a tesztoszteron szintje./Állatorvosi/

  • @1subspace
    @1subspace 10 місяців тому

    Nekünk mindig csak "kicsi Arun" marad. ❤

  •  10 місяців тому +2

    Budapesti Állatkert ....az anya ezt hogy viseli ???

  • @billcarson7115
    @billcarson7115 9 місяців тому

    Ha egyszer elkészül a Biodom, akkor remélem Arunka visszakerül a családjához. Ott ugyanis lenne hely neki is.

  • @billcarson7115
    @billcarson7115 9 місяців тому

    A labdáját mikor külditek utána???

  • @Nadan589
    @Nadan589 10 місяців тому +4

    🥲

  • @mariapalotai6806
    @mariapalotai6806 10 місяців тому

    Nagyon szeretjuk az elefantokat Samukaert is aggodtunk Aronka jo utat es ne felj ahova mesz ott is jo kezekben leszel Maria es Veronika

  • @AngelsReinhard
    @AngelsReinhard 10 місяців тому

    Vizsgaanyag.Âllatok szàllitàsa.Víz,megfelelö levegőztetés,étel./officinàlis/