Omega Testamentum - Őrizzük a lángot (official video)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 20 сер 2024
  • Miért?
    A dal választ ad a miértekre, egy fajta ars poetica.
    Emellett, ahogy minden koncert is Debreczeni Ferenc "Ciki" és zenekara tisztelgése az OMEGA életműnek és az eltávozott zenésztársaknak.
    A hatvan éves legendás Omega együttes három tagja, Benkő László, Mihály Tamás, és Kóbor János nagy űrt hagyva maga után már az égi zenekarban zenél.
    Hogy az Omega öröksége ne merüljön feledésbe, a több, mint 50 éve Omega tag és szerzőtárs, Debreczeni Ferenc új zenekart szervezett Omega Testamentum néven. Így szeretné hordozni koncertről koncertre az Omega zenei örökségét, jelenlétével biztosítva a produkció, a sajátos stílusjegyek és az előadásmód eredetiségét, kvalitását.
    Őrizzük együtt a lángot! Tartsatok velünk!
    Élő ősbemutató 2024. február 23-án Budapesten, a Barba Negrában.
    Őrizzük a lángot (2024)
    zene: Omega Testamentum
    szöveg: Schrott Péter, Nagy Zsolt. Debreczeni Ferenc Ciki, Molnár Péter
    rendező: Molnár Péter
    operatőr: Farkas Christian
    vágó: Gerő András (Kill Monday Management)
    colorist: Simon Leila
    koncertszervezés: Molnár Péter tel: 06304204123
    Kescsák Hugi tel: 06209283240
    Őrizzük a lángot
    Itt vagyunk újra, és újra eljövünk míg láthatunk
    fényeket, színpadot, téged, új holnapot.
    De minden véget ér, megfakul, halványul a fény,
    ha nem óvjuk az örökséget, ránk borul a sötét.
    Hát égjen a láng égjen a láng addig lobog a tűz. Míg lobog a tűz, él a varázs.
    és bennünk él a csoda tovább.
    Élünk, szárnyalunk, és visszük tovább az álmot
    Itt leszünk míg élhetünk, őrizzük a lángot
    Léphetünk, eltévedünk, de minden tévút áldás
    Keressük, hol az igazság, és visszük tovább a zászlót.
    Kik a csillagok útját járják, hangjuk a szívünkből szól
    Pillangó fekete szárnya jövendöl a sorsról.
    Érezd! Mélyen legbelül beléd ég a kép.
    Fehér kövek üzenték vidd tovább a reményt.
    Hát égjen a láng égjen a láng addig lobog a tűz. Míg lobog a tűz, él a varázs.
    és bennünk él a csoda tovább.
    Élünk, szárnyalunk, és visszük tovább az álmot
    itt leszünk, el nem megyünk, őrizzük a lángot
    Minden ami rég volt, ránk bízta az ég.
    Őrizzük az álmot, szívünkben él.
    Élünk, szárnyalunk, és visszük tovább az álmot
    Itt leszünk míg élhetünk, őrizzük a lángot
    Léphetünk, eltévedünk, de minden tévút áldás
    Keressük, hol az igazság, és visszük tovább a zászlót.
    Új reményt kínál
    Új értelmet talál
    Új életeket vár.

КОМЕНТАРІ • 48

  • @yrkyrk3251
    @yrkyrk3251 24 дні тому +3

    Lengyel vagyok és voltam az Omega Testamentum koncerten Varsóban. Ezek a fiúk fantasztikus, szerintem voltak jobb mint Scorpions azon a napon! Üdvözlettel Lengyelországból!

  • @istvanromer2856
    @istvanromer2856 6 місяців тому +14

    Öreg OMEGÁS vagyok. Jó a csapat jó a nóta. Ez így mehet tovább legyen a dal mindenkié. Sok sikert.

  • @juliuspasztor1182
    @juliuspasztor1182 6 місяців тому +22

    Profi, hiteles, komoly és méltó - a nóta, a hangszerelés, a hangulat és a klip is. Nagyon örülök hogy vagytok és csináljátok. Találkozunk a Barbában !!

  • @sandorradly744
    @sandorradly744 6 місяців тому +19

    Fantasztikus zene! Gratulálok a csapatnak. Erő, lendület, dinamika, alkotó kedv. Szerintem van itt még ötlet bőven.

  • @2ironma
    @2ironma 6 місяців тому +13

    Szuper dinamikus profi megszólalás, le a kalappal.

  • @chubbyhorvath9296
    @chubbyhorvath9296 6 місяців тому +12

    FANTASZTIKUS a dal, izgalmas a dal felepitese, a felvetel es studio munka tiszta. Teljes szívemből gratulalok es sok sikert nektek! Meg több saját számot legyszi!!!!

  • @bignerkrisztian563
    @bignerkrisztian563 6 місяців тому +12

    Minden Tiszteletem..... 💯pont! Életfogytig Rock And Roll!!!

  • @sandorraduly5730
    @sandorraduly5730 6 місяців тому +7

    Nem mondhatom ,hogy nagy Omega rajongo voltam de ez a dal bivalyeros , Schrott Peter hangjat mar regota ismerem/kedvelem es egyszeruen szakit🤘

  • @v2intruder
    @v2intruder 3 місяці тому +2

    Ciki! Minden elismerésem ismét! Jó csapatot szedtél össze! Csak így tovább! Nyomjátok! Tetszik amit csináltok!

  • @janosjanos1957
    @janosjanos1957 2 місяці тому

    Azt gondolom nem csak Nektek kell ezt a lángot őrizni, ez egy zenei életérzés is egyben aki egyszer magába szívta az Omega szellemét ugyan úgy kötelessége mint az Omega Testamentumnak, nagyon köszönöm , így tovább - " Életfogytig rock and roll " !

  • @hugihorvath739
    @hugihorvath739 5 місяців тому +3

    Nagyon jó, köszönöm. Vigyétek tovább...... ❤

  • @janoseibeck3764
    @janoseibeck3764 4 місяці тому +1

    Voltam a koncertjükön Kaposváron ,fantasztikusan jó koncert volt ..Zenekar tagjai közül nekem szólógitáros srác nagyon tetszett ,,,zsír profi !

  • @user-qp2vz9zp1j
    @user-qp2vz9zp1j 6 місяців тому +5

    Gratulálok, várom a folytatást.

  • @deneshorcsin
    @deneshorcsin 6 місяців тому +5

    Jó érzés volt Veletek alkotni .....!

  • @ripbettercallhector1
    @ripbettercallhector1 6 місяців тому +8

    Nincs mit hozzáfűzni. Fantasztikus.

  •  5 місяців тому +3

    Csodálatos dal! Dinamikus, jó hangszerelés. Méltó az Omega láng tovább vitelére! Minden tag 100%-os teljesítményt nyújtott! Csak így tovább, és várom az újabb szerzeményeket! ❤️

  • @balazsnebudai
    @balazsnebudai 6 місяців тому +4

    Gratulálok, csodálatos. Köszönöm hogy hallhattam

  • @laszlosatorhelyi4031
    @laszlosatorhelyi4031 6 місяців тому +5

    Ez igen!!!!

  • @tamaskiss5410
    @tamaskiss5410 6 місяців тому +6

    Gratulálok, zseniális!

  • @gaborbak356
    @gaborbak356 6 місяців тому +6

    Remélem ez csak a kezdet❤

  • @benedekkorondi9932
    @benedekkorondi9932 4 місяці тому +3

    Ez nem Omega, csak tucat magyar rock a 80-90-es évekből. A világ már nagyon nem itt tart. Azért egy like-ot megér, és sok sikert is kívánok nektek.

    • @rr-vl7lu
      @rr-vl7lu 24 дні тому

      yes, but "filling" of Hungarian Rock of 70 & 80 is! THX from Cracow, where Omega was in concert with SBB in mid of '70

  • @balazsbaluerdos5947
    @balazsbaluerdos5947 4 місяці тому +2

    Nagyon jó. Benkő Lászlónak is tetszik oda fent és mosolyog

  • @istvanzadori8886
    @istvanzadori8886 6 місяців тому +6

    Kár volt kihagyni a következő zenészeket: Molnár György, Szekeres Tamás, Szöllösi Kati, Gömöri Zsolt. Nagyon sokat tettek az Omegáért ezek a zenészek.

    • @ripbettercallhector1
      @ripbettercallhector1 6 місяців тому +8

      Úgy tudom hogy a kezdetnél meg lett kérdezve mindegyik, de nemet mondtak. Szóval nem az ő hibájuk. Senkié.

    • @GyorgyGurban
      @GyorgyGurban 6 місяців тому +3

      @@ripbettercallhector1 Így van.

    • @sandorhegedus8893
      @sandorhegedus8893 5 місяців тому +1

      Kár !

  • @ivanvilcek8653
    @ivanvilcek8653 6 місяців тому +7

    Nagyon jó, köszi

  • @GyorgyGurban
    @GyorgyGurban 6 місяців тому +4

    Nagyon jó zene, gratula!

  • @Kenci1000
    @Kenci1000 5 місяців тому

    Tök jó! Profi munka!

  • @zsoltfeher679
    @zsoltfeher679 5 місяців тому +1

    Nagyon tetszik! Szuper dal lett, profi munka. Örülök hogy vagytok. Legyetek még sokáig!

  • @tiborflor7425
    @tiborflor7425 4 місяці тому

    TÖBB,MINT KORREKT!!!

  • @ferencmolnar2786
    @ferencmolnar2786 5 місяців тому +1

    Vannak zenekarok akik képviselnek egy adott szintet,ilyen az Omega is,ahhoz hogy hűek tudjanak maradni önmagukhoz,és a rajongókhoz is,akkor ha új zenészt,zenészeket kell bevenniük a zenekarba,a szintjüknek megfelelő szintről kell zenészt választani,itt sikerűlt,külön ki emelve Shroth Pétert....

  • @zoltangal5317
    @zoltangal5317 6 місяців тому +4

    SZÚÚÚÚÚÚÚPER

  • @sandormatyas9331
    @sandormatyas9331 6 місяців тому +4

    tetszik
    🙂

  • @arpadujhazi1331
    @arpadujhazi1331 6 місяців тому

    Tiszteletem, üdv Dèlvidèkről

  • @korbendallas4538
    @korbendallas4538 4 місяці тому

    Tök rég nem hallgatok magyar zenét mert …mert nem…..🙄
    De ez joooo!!!!🙏💪
    Gratula srácok!!!
    Találkozunk Warsóban A Europe/Scorpions bulin!!!🤗

  • @trollzoli
    @trollzoli 6 місяців тому +5

    ...💯Pontos,,, NO KOMMMMMMENT

  • @balazsbaluerdos5947
    @balazsbaluerdos5947 4 місяці тому +2

    Shrott Péter hangja kiváló nem próbálja utánozni Kóbor Janost hanem saját magát adta

  • @o.c.72
    @o.c.72 4 місяці тому +2

    Ez egy ixedik, masokéval azonos sémákkra épült , tipikus "magyar rock" banda akart lenni? Annak jó. A nóta is.
    Az Omegához semmilyen paraméterében sincs köze.
    😢 (erre a számra alapozva)
    De hajrá!

  • @djordjemilanko9237
    @djordjemilanko9237 6 місяців тому +1

    Pozdrav iz Srbije ,,samo napred,,,

  • @ernomihaly8762
    @ernomihaly8762 6 місяців тому

  • @user-cs4gq1mr2d
    @user-cs4gq1mr2d 6 місяців тому +6

    nem rossz. de olyan messze van az Omegától mint.....

    • @istvanromer2856
      @istvanromer2856 6 місяців тому +1

      Na igen... Őket nemlehet utánozni. Godolom nem is az a cél.

    • @bollokcs
      @bollokcs 6 місяців тому +3

      Nekem is ez jutott eszembe. Örülök, hogy Ciki a színpadon van és őrzi a lángot, de ez a dal semmiben sem emlékeztet az Omegára, ahogy a Testamentum is inkább Kóbor szólólemeze, semmint Omega soralbum.

    • @sandorradly744
      @sandorradly744 4 місяці тому +1

      Az Omegát nem lehet utánozni, de nem is ez volt a cél, hanem az Omega örökségét tovább vinni. Ez a csapat bizony nagyon jó, nagyon erős. Egy Omegával sok évet zenélt kedvencünk szerint ez a banda jobban adja elő a számokat, mit az igazi Omega az utolsó éveiben és rásegítések nélkül.