Gratulálok, te nyerted a videóban szereplő sminkcsomagot! Kérlek írj egy emailt a szabohedike@gmail.com címre, hogy meg tudjuk beszélni a részleteket.🥳💕
Nagyon sokáig nem mertem megmutatni a saját ízlésem a világnak, mert féltem tőle, hogy ezzel kinéznek majd. Sok éve, amikor elsőre rádtaláltam, akkor döntöttem el, hogy itt az ideje magamat adnom! Így, ha a pinteresten kívül mondanom kellene valakit, aki öltözködés terén motivál, az te lennél! Köszönöm az önbizalmat amit adtál🥰
Számomra igazából bármi tud inspiráció lenni. Insta, pinterest, filmek, sorozatok, vagy akár egy random ember az utcán, teljesen mindegy. Általában mindig véletlenül szembejön velem valami, ami megtetszik, vagy csak úgy hirtelen kipattan a fejemből egy ötlet, és akkor azt megvalósítom a saját ízlésemnek megfelelően🥰🤗
Én nem szoktam ruhákat venni, szóval mindig az éppen rendelkezésemre álló ruhákból inspirálódom. Feltúrom a padlást, nagymamám ruháit, a régi ruhásszekrényem és ilyesmi. Eléggé eklektikus szettjeim szoktak lenni :D
Egyértelműen rólad inspirálódom! Egyszerűen imádom a stílusod, és mindig tudsz valami ujjat mutatni. Ha éppen nem tudom, hogy egy egyszerű ruhadarabot hogyan kombináljak valamivel, hogy kicsit merészebb, vagy kreatívabb legyen, csak felmegyek az instagram oldaladra és görgetek, amíg egy szimpatikus poszt, amiben hasonlót viselsz, nem kelti fel az érdeklődésemet!🤍
7:30, ezt tőlem is meg szokták kérdezni. 😁 Biciklis futár vagyok és hetente egy kutyát biztosan, de van hogy többet is találok random az utcákon, szóval én teljesen átérzem a helyzetet. 😅 Már odajutottam, hogy körülbelül két éve saját chip-leolvasót rendeltem Aliexpressről, ami azóta mindig nálam van. 🤭
Annyira imádom a szülinapi hetet😍 Általában ilyenkor válik kaotikussá az életem ezért jól esik a napi 1 videó ilyenkor hogy visszarázzon szóval nagyon köszönöm❤️ Én leginkább pinteresten inspirálódok de nem mindig csak a ruhákat veszem figyelembe, hanem 1-1 kép hangulatát. Illetve turiba ha úgy megyek hogy kimondottan semmit se keresek akkor az extrább cuccokból inspirálódok
Instagram, Tiktok, Pinterest, mindenhol idővel megtaláltam azokat az oldalakat, ahol olyan outfiteket látok, amik ténylegesen hozzám passzolnak stílusban, hangulatban és tudom, merem is hordani őket. ✨
Általában instagamról vagy UA-cam - ról inspirálódom öltözködés terén, de mindig annál lyukadok ki hogy Basic jól kombinálható darabokat viselek extrább/színesebb kiegészítővel, sminkkel. Mostanában nagyon érdekel a kapszula gardrób, örültem mikor te is készítettél videót a témában 🥰
Modellként sokat utazom, sok különleges emberrel találkozom, dolgozom együtt, ezek a kreatív emberek stílusa mindig sokat inspirál. Illetve az instagrammon is sok jó outfit jön velem szembe. Köszi szépen a nyereményjátékot🫶🏻
Általában a youtuberektől inspirálódom. Tőled , Linától, Ineztől néha B.NAgy réka szettjei is megfognak. :) Imádom, hogy változatosan olykor izgalmasan öltözködtök. Ha pedig egyszerű a szett feldobjátok egy frappáns kiegészítővel. Jó a változatosság :) CSak Így tovább Csajok!! :D
Évek óta nézem a csatornád egy részem veled nőtt fel így egy nagyon inspiráló személy vagy a mindennapjaiban.Illetve még anyukám régi fotós albuma inspirál , csak rá nézek a képekre és már is színek, ruhadarabok, divat,kiegészítők járnak a fejemben :) ✨🌟
Évek óta imádom a mit viseltem a héten videóid és a te stílusod is nagyban inspirál, illetve nyilván néhány másik tartalom gyártóé is, ami beilleszthető magába a számomra komfortosnak érzett ruhadarabokba! :D
Régen lelkes fast fashion ruhavásárló voltam, de ma már szinte teljesen átszoktam a turizásra, így minden ruhadarabomnak van egy önálló története. Én arra szoktam figyelni, hogy mindig valami olyan párosítás legyen rajtam, ami még nem volt korábban, így nem csak a jól bevált párosításokat hordom, hanem kipróbálok új dolgokat is. Valamint nyilván a közösségi média is hatással van rám, nagyon szeretem a tematikus öltözködéses videókat, pl fall outfit inspo video.🥰
Szia Hédi, nagyon szeretem a videóidat nézni. Leginkább az aktuális divatot követem. Nekem az is inspirációt ad, ha az utcán látok valakin egy szép darabot 🙂
Nagyon random helyekről szokott jönni az inspiráció. Egy régi kép,egy fotó a Pinterestről vagy akár egy UA-cam videó mindig jó inspirációs forrás. Emellett nagyon imponál számomra a dél-koreai divat így az ottani trendek is sokszor inspirálnak😊
Őszintén, senkitől nem merítek inspirációt szerintem. Nem annyira követem az új trendeket, olyat veszek meg, ami tetszik magamon, de sokszor a legújabb stílusokkal nagyon nem tudok azonosulni. Imádok turizni is, talán az onnan beszerzett különlegesebb darabok adják a szett további részéhez az inspót. ✨
Szia Hédi! Köszönjük ezt az érdekes vlog-ot, örülök, hogy a kutyus is hazatalált. Nagyon rendes volt tőletek, hogy utánajártatok az esetnek :) Inspirálódni, sokszor instagram-ról vagy az adott márka honlapján szoktam 😍
Szia! 😊 Öltözködésben és sminkelésbe is Pin-up adja ay inspirációt. Ezt egyszerűsítem és formálom magamra. Imádom felölteni azt a nőiességet és magabiztosságot amit ez a korszak-stílus képvisel. ❤
Nagyon tetszett a videó. Szuper volt a körmöd akkor. Boldogságos csatornaszülinapot! Szeretem ezt a hetet. 🤍🎂🥂 Kedvenc énekesek, színészek, youtuberek, insta meg tiktok.
Filmek, sorozatok érdekes karakterei által. Hosszú ideje már nagyon megtaláltam miben érzem jól magam, a kísérletezésekben pedig a turik nagyon sokat segítettek. 🤗
szia Hédi, én többnyire sorozatokból inspirálódom, most legutóbb a sandben kapott el nagyon, ami kifejezetten egy dark látványú, transzcendens sorozat, úgyhogy borzasztóan érdekes ezt a sötétséget a mindennapokban rekreálni és ötvözni:)
2 роки тому
Nagyon ragaszkodom a jól bevált szettekhez így általában a szekrényemből inspirálódom. :)
Általában elég nagy katyvasz, honnan szerzek inspirációt. Sok esetben Pinterest, Instagram vagy a UA-cam segítenek, így például a mit-viseltem?-vlogok is. 🤩🤩
Instán vagy pinterest vagy itt UA-cam videókban szoktam inspirálódni :) akár ruha vagy smink területén is . Nagyon régóta követelek , sok hasznos dolgot lestem már el ;)
igazából bárhonnan lehet szerintem inspirációt gyűjteni!! sokszor az utcán sétálva látom meg a legjobb ötleteket, de nyilván ott a pinterest, instagram, youtube!!
A tiktokon és az instán nagyon sokszor inspirálódom.✨ Pongor Barka például szerinten zseni a ruhák terén, ha ő jön szembe velem valahol, mindig kedvem támad színesebben öltözködni vagy csak simán kreatívkodni.😄
Nekem a legtöbb ruhám nagyon “alapdarab” így színes dolgokkal vagy egy-egy különleges darabbal szoktam feldobni. Legtöbbször a hangulatom a kiinduló pont, így leginkább ez inspirál a “szett” összeválogatására ☺️ De nagyon gyakran nézek Pinteresten szetteket. Különös esetekben egy város ahová utazom, filmek, zenék, videók tehát minden amit látok és tetszik vagy eszembe jut róla bármi inspirál 🥰
Engem nagyon inspirál anyukám régi stílusa. Imádom nézegetni az akkori képeket a szüleimről. Van, hogy egy smink inspirál, de a kedvem is sokszor befolyásoló tényező.✨
Szia Hédi! Én régebben még instán nézegettem a képeket és ott inspirálódtam... De! Amiót létezik a tiktok és beszippantott... 😅 Imádom nézegetni a GRWM videókat ❤️ + a különféle aesthetic videók is nagyon inspirálóak tudnak lenni😍
engem nagyon tud inspirálni a pinterest és az insta egyaránt, emellett barátnőmmel rendszeresen átbeszéljük hogy mit mivel és hogyan kombnálnánk és kikerjük egymás véleményét a szettjeinkről, nagyon szeretem ezeket nem mellesleg szeretek turkálókból vásárolni valamiért a turis ruhák nagyon megmozgatják a fantáziám és mindig kreatív szettet tudok összerakni belőlük💕
Imádok turkálóba járni, és mindíg borzasztó olcsón fogok ki ruhákat.Ha netán butikba,boltba keveredek, akkor is 50-70%-os akciókon vásárolok.A barátnőim szeretnek velem kincsvadászni,hihetetlen érzékem van ehhez. Képekről,filmekből,kb mindenhonnan inspirálódok.Szeretem az egyedi dolgokat!
Általában Instagram-ról és TikTok-ról veszem az ötleteket az outfit-jeimhez, és mindig próbálom a meglévő darabjaimat felhasználni ezekhez, mivel ritkán vásárolok ruhát ilyen szándékkal. 😊
Az esetek nagy részében találok valami kincset a turiban, meg persze a Pinterest, sokszor pedig simán az utca vagy egy random ember az aki inspirál. Összességében mégis saját magam és a hangulatom az ami meghatározza azt, hogy éppen mit viselek és mit szeretek viselni ☺ UI: Imádom a videóidat. Olyan jó látni, hogy szinte bármit fel mersz venni amit szeretnél, hogy van önbizalmad magadat adni az öltözködésedben is.
Mi a családommal csak second hand boltokban vásárolunk, ezzel is még egyedibbé tudjuk varázsolni a szettjeinket , számomra a legnagyobb inspirációm az öltözködésben a húgom akivel mindig megosztjuk egymás ruhadarabjait :)
Sajnos ritkán lépek ki a komfortzónámból, így leginkább ugyanazokat a szetteket viselem, de az ehhez hasonló videók azért inspirálnak, imádom nézni, hogy mennyire más ember lehetsz különböző színekkel/stílusokkal/kiegészítőkkel!
Szia! Nekem a legnagyobb inspirációm talán Jenny Mustard, aki egy svéd youtuber. A stílusa nagyon modern, erőteljes skandináv hatásokkal, a minimalizmusra törekedve. Imádom az ambivalenciát az öltözködésében, ahogy egyszerre letisztult, mégis nagyon vagány a megjelenése.:)
A kedvemtől függően öltözködöm, már rég nem vettem semmit, mert most teljesnek érzem a ruhatáramat, és vagy nagyon komfortos, vagy nagyon csinos szettet rakok össze
Én általában az aktuális trendet követem vagy csak azt, hogy épp milyen kedvem van 😄 De nagyon szeretem a Te outfit videóidat és Linánál is rendszeresen nézem ezeket, mindketten szoktatok inspirálni🥰
Legfőbb “inspiráló” erő a hangulatom.🤪 Ha boldog vagyok csak úgy szárnyalnak a színek, ha az ellenkezője akkor a jól bevált föld színekhez nyúlok.❤️🔥💝🤎🤍
Mivel imádom a 60-as, 70-es évek divatját, ezért alapvetően ez a korszak inspirál öltözködés terén😊 De sokszor csak a hangulatom, azt viselem amihez kedvem van. Sminkeket pedig általában Pinterestről szoktam kinézni és újraalkotni😊
Ha éppen van egy új ruhadarabom akkor az ad inpirációt és az köré építem a szettem, de általában bármi ami szembe jön velem pinteresten, instagramon vagy akár utcán és megtetszik akkor abból inspirálódom🤍 Te is inspiráltad már szettem, a kedvenc videófajtám tőled a mit viseltem a héten vlogok!
Általában azt veszem fel amihez hirtelen kedvem van, illetve az időjárástól függ, de az insta és a Pinterest jó inspiráció :) Ui: örülök, hogy meglett a kutya gazdája ❤️
zseniálisak ezek a szettek videóban, így most innen inspirálódtam picit. 😍 általában viszont insta, tiktok, pinterest felületek adják az öltözködési ötleteket. 🙂
Szia Hédi! Nagyon élveztem ezt a videód! 😊 leginkább az aktuális trendet követem,de sok egészen szuper szettet sikerült összehoznom anyukám hatására.. ❤
Aktuális hangulatom, programjaim, mindig vonalvezetők a színekben stílusokban. Ihletet pedig nagyon sokszor nyerek a Te videóidból, instaposztjaidból :D
Kedves Hédi! Eddig sosem jutott eszembe, hogy elgondolkozzak rajta, ki, vagy mi inspirálja az öltözködésem, így külön köszönet az ötletért! Elsősorban az határozza meg a választásom, hogy mit láttam, vagy olvastam az adott időszakban. Ezen kívül, ha találok egy új kedvenc darabot, akkor igyekszem pár napig azt előtérbe helyezni. Végül jobban belegondolva rájöttem, hogy a hormonjaim és a ciklusom is rendkívül befolyásolja, hogy éppen egyszerű sportos, vagy inkább kihívó ruhákat viselek az adott napon. 😃
Az mindig inspirál, és kedvet csinál ahhoz, hogy figyeljek az öltözködésemre, ha olyanokat látok az utcán, akik jól vannak öltözve, és azon kapom magam, hogy hosszasan nézem őket. Vagy ha olyas valakit látok stílusosan öltözni, aki hasonló alkat, mint én, az mindig meghozza a kedvem, mert ha ő jól néz ki, akkor magamról is jobban elhiszem. :)
Ha az öltözködésre és outfit ötletekre gondolok akkor elsősorban a Pinterest ugrik be ,viszont ha egy személyt kellene mondanom aki nagyon de nagyon inspirál az öltözködés terén az egyértelműen te lennél.Annyira csodálatos és egyben merész de kifinomult stílusod van ,hogy egyszerűen jó rád nézni és ez nem csak a stílusodnak ,hanem a személyiségnek is köszönhető .Annyira inspiráló és pozitív személy vagy ,hogy bátran merem állítani hogyha számomra a Pinterest egy személy lenne akkor az te lennél😊
Keller Adél tiktokon nagyon sokszor inspirál, továbbá megmutatja, hogy igen is merd felvenni azt amit szeretnél, bárki bármit is mond. Nagyon szeretem ezt a felfogását, és én is próbálom nap mint nap így összeállítani a szettjeimet. ❤️
Én tudatosan nézelődöm mikor a városban járok. Figyelem a járókelők ruháit, nem csak azért, hogy új darabokat találjak, amikre vágyhatok utána, hanem gyakran jó ötleteket kapok a meglévő egyszerű ruháim kombinálásához:))
A hangulatom szokta a szettjeimet inspirálni, általában ez a laza/kényelmes/sportos és a csajszis/elegánsabb között váltakozik😁 vagy a kettő ötvözése👀✨
Az utcáról random emberektől vagy Pinterestről is szívesen inspirálódom, egy tuti, mindig azt veszem fel, amilyen a hangulatom és amiben jól érzem magam!☺️
A mindennapi öltözködésemet csak és kizárólag a hangulatom inspirálja, de ha nagy ritkán új ruhadarabot kell vásárolnom, (amit utálok, és szeretem, ha egy ruhadarab sok, sok, sok évig kihúzza, csak akkor veszek új ruhát, ha valamim tönkremegy és kell helyette más), akkor napokig/hetekig figyelem az embereket az utcán/munkahelyen stb, és abból inspirálódóm. Emellett állandóan varrok, kötök, horgolok, ehhez többnyire ravelry-n keresek mintákat, ez is szokott inspirálni.
Szia Hédi! Én a kislányomnak szeretném megynyerni ezt az ajándékcsomagot,remélem örülne neki😃 Megkérdeztem és azt mondta, hogy általában mindig van egy ruhadarab ami eszébe jut és aköré épít fel egy szettet Szuper videós vagy mind a ketten nagy szeretettel szoktunk nézni😊
Leginkább Pinteresten szoktam inspirálódni, és turkálókban próbálok ahhoz hasonló dolgokat találni, meg rákeresek egy adott kedvencem képeire és tőlük is inspirálódok.☺️
Pinteresten szoktam a legtöbbet inspirálódni, illetve a kedvenc sorozataim mindig megihletnek engem. De szeretek saját magmtól is kitalálni egy-egy szetett elalvás előtt másnapra.. néha azok a fejemben jobban néznek ki😄
Általában próbálom az én stílusom, elképzelésem szerint öltözködni, de nagyon szeretek pinterestről és instagramról is oltozkodni. A Barátnőm is nagyon sok jó inspirációt ad. Nagyon jól el tudom sajátítani magamnak az outfitet
Őszintén megmondom, hogy én olyan későn kelek fel reggelente, hogy túl sok időm nincsen a gondolkodásra :D mindig azt veszem fel, ami épp tiszta, meg persze azért valamennyire passzol a napomhoz:)
Általában velem egykorú, szimpatikus hírességektől, influeszerektől instagramon, youtube videókból. 'Mit viseltem a héten' sorozatot kifejezetten szeretem :)
Szia Hédi! Én mostanában nagyon sokat inspirálódok tiktokról (pedig millennial vagyok), és mellette próbálok egy jól használható minimál ruhatárat kialakítani. ☺️
Szia Hédi! Én általában instagramról, tiktokról szoktam inspirálódni vagy még ha esetleg utcán, iskolában látok valakin valami olyan ruhadarabot ami tetszik akkor mindig elgondolkozom, hogy azt én mivel venném fel😅💖
Pinterest és sorozatok inspirálnak ilyen téren :D
Gratulálok, te nyerted a videóban szereplő sminkcsomagot! Kérlek írj egy emailt a szabohedike@gmail.com címre, hogy meg tudjuk beszélni a részleteket.🥳💕
@@hedinke köszönöm szépen! 🥰
Nagyon sokáig nem mertem megmutatni a saját ízlésem a világnak, mert féltem tőle, hogy ezzel kinéznek majd. Sok éve, amikor elsőre rádtaláltam, akkor döntöttem el, hogy itt az ideje magamat adnom!
Így, ha a pinteresten kívül mondanom kellene valakit, aki öltözködés terén motivál, az te lennél!
Köszönöm az önbizalmat amit adtál🥰
Számomra igazából bármi tud inspiráció lenni. Insta, pinterest, filmek, sorozatok, vagy akár egy random ember az utcán, teljesen mindegy. Általában mindig véletlenül szembejön velem valami, ami megtetszik, vagy csak úgy hirtelen kipattan a fejemből egy ötlet, és akkor azt megvalósítom a saját ízlésemnek megfelelően🥰🤗
Én nem szoktam ruhákat venni, szóval mindig az éppen rendelkezésemre álló ruhákból inspirálódom. Feltúrom a padlást, nagymamám ruháit, a régi ruhásszekrényem és ilyesmi. Eléggé eklektikus szettjeim szoktak lenni :D
Egyértelműen rólad inspirálódom! Egyszerűen imádom a stílusod, és mindig tudsz valami ujjat mutatni. Ha éppen nem tudom, hogy egy egyszerű ruhadarabot hogyan kombináljak valamivel, hogy kicsit merészebb, vagy kreatívabb legyen, csak felmegyek az instagram oldaladra és görgetek, amíg egy szimpatikus poszt, amiben hasonlót viselsz, nem kelti fel az érdeklődésemet!🤍
7:30, ezt tőlem is meg szokták kérdezni. 😁 Biciklis futár vagyok és hetente egy kutyát biztosan, de van hogy többet is találok random az utcákon, szóval én teljesen átérzem a helyzetet. 😅 Már odajutottam, hogy körülbelül két éve saját chip-leolvasót rendeltem Aliexpressről, ami azóta mindig nálam van. 🤭
Annyira imádom a szülinapi hetet😍
Általában ilyenkor válik kaotikussá az életem ezért jól esik a napi 1 videó ilyenkor hogy visszarázzon szóval nagyon köszönöm❤️
Én leginkább pinteresten inspirálódok de nem mindig csak a ruhákat veszem figyelembe, hanem 1-1 kép hangulatát. Illetve turiba ha úgy megyek hogy kimondottan semmit se keresek akkor az extrább cuccokból inspirálódok
Instagram, Tiktok, Pinterest, mindenhol idővel megtaláltam azokat az oldalakat, ahol olyan outfiteket látok, amik ténylegesen hozzám passzolnak stílusban, hangulatban és tudom, merem is hordani őket. ✨
Általában instagamról vagy UA-cam - ról inspirálódom öltözködés terén, de mindig annál lyukadok ki hogy Basic jól kombinálható darabokat viselek extrább/színesebb kiegészítővel, sminkkel. Mostanában nagyon érdekel a kapszula gardrób, örültem mikor te is készítettél videót a témában 🥰
Modellként sokat utazom, sok különleges emberrel találkozom, dolgozom együtt, ezek a kreatív emberek stílusa mindig sokat inspirál. Illetve az instagrammon is sok jó outfit jön velem szembe.
Köszi szépen a nyereményjátékot🫶🏻
Általában a youtuberektől inspirálódom. Tőled , Linától, Ineztől néha B.NAgy réka szettjei is megfognak. :) Imádom, hogy változatosan olykor izgalmasan öltözködtök. Ha pedig egyszerű a szett feldobjátok egy frappáns kiegészítővel. Jó a változatosság :) CSak Így tovább Csajok!! :D
Többek között te vagy az egyik inspiraciom! Ezért mindig örülök ha valamilyen stylingolos videóval rukkolsz elő 😀 😍
Évek óta nézem a csatornád egy részem veled nőtt fel így egy nagyon inspiráló személy vagy a mindennapjaiban.Illetve még anyukám régi fotós albuma inspirál , csak rá nézek a képekre és már is színek, ruhadarabok, divat,kiegészítők járnak a fejemben :) ✨🌟
Évek óta imádom a mit viseltem a héten videóid és a te stílusod is nagyban inspirál, illetve nyilván néhány másik tartalom gyártóé is, ami beilleszthető magába a számomra komfortosnak érzett ruhadarabokba! :D
Régen lelkes fast fashion ruhavásárló voltam, de ma már szinte teljesen átszoktam a turizásra, így minden ruhadarabomnak van egy önálló története. Én arra szoktam figyelni, hogy mindig valami olyan párosítás legyen rajtam, ami még nem volt korábban, így nem csak a jól bevált párosításokat hordom, hanem kipróbálok új dolgokat is. Valamint nyilván a közösségi média is hatással van rám, nagyon szeretem a tematikus öltözködéses videókat, pl fall outfit inspo video.🥰
Szia Hédi, nagyon szeretem a videóidat nézni. Leginkább az aktuális divatot követem. Nekem az is inspirációt ad, ha az utcán látok valakin egy szép darabot 🙂
Nagyon random helyekről szokott jönni az inspiráció. Egy régi kép,egy fotó a Pinterestről vagy akár egy UA-cam videó mindig jó inspirációs forrás. Emellett nagyon imponál számomra a dél-koreai divat így az ottani trendek is sokszor inspirálnak😊
Egyszerűn megvásárolom, ami tetszik, de nagyon sokszor inspirálódom tőled🤩
Őszintén, senkitől nem merítek inspirációt szerintem. Nem annyira követem az új trendeket, olyat veszek meg, ami tetszik magamon, de sokszor a legújabb stílusokkal nagyon nem tudok azonosulni. Imádok turizni is, talán az onnan beszerzett különlegesebb darabok adják a szett további részéhez az inspót. ✨
Instagramról és a fejemből szoktam inspirálódni, amibe biztos erősen közre játszik a tudatalatti 💫
Szia Hédi! Köszönjük ezt az érdekes vlog-ot, örülök, hogy a kutyus is hazatalált. Nagyon rendes volt tőletek, hogy utánajártatok az esetnek :) Inspirálódni, sokszor instagram-ról vagy az adott márka honlapján szoktam 😍
Leginkább a UA-cam inspirál, azon belül a haul videók👗🛍️
Szia! 😊 Öltözködésben és sminkelésbe is Pin-up adja ay inspirációt. Ezt egyszerűsítem és formálom magamra. Imádom felölteni azt a nőiességet és magabiztosságot amit ez a korszak-stílus képvisel. ❤
Az aktuális hangulatom az inspirációm, teljesen impulzív az öltözködésem. ☺️
Nagyon tetszett a videó. Szuper volt a körmöd akkor. Boldogságos csatornaszülinapot! Szeretem ezt a hetet. 🤍🎂🥂 Kedvenc énekesek, színészek, youtuberek, insta meg tiktok.
Filmek, sorozatok érdekes karakterei által. Hosszú ideje már nagyon megtaláltam miben érzem jól magam, a kísérletezésekben pedig a turik nagyon sokat segítettek. 🤗
szia Hédi,
én többnyire sorozatokból inspirálódom, most legutóbb a sandben kapott el nagyon, ami kifejezetten egy dark látványú, transzcendens sorozat, úgyhogy borzasztóan érdekes ezt a sötétséget a mindennapokban rekreálni és ötvözni:)
Nagyon ragaszkodom a jól bevált szettekhez így általában a szekrényemből inspirálódom. :)
Főleg instagramon szoktam inspirálódni, illetve a nagyon divatos barátnőm is szokott segíteni outfitet választani. Imádom egyszerűen a stílusát😍
Általában elég nagy katyvasz, honnan szerzek inspirációt. Sok esetben Pinterest, Instagram vagy a UA-cam segítenek, így például a mit-viseltem?-vlogok is. 🤩🤩
Én mindig pinterestről inspirálódom, vagy a kedvenc fashion influencerem instájáról✨
Általában magam kreálom a stilusom, de itt a youtube-on szoktam inspirálódni, mert jó ötletek vannak. Konkrét ember nincs, mindig más 😉😊
Instán vagy pinterest vagy itt UA-cam videókban szoktam inspirálódni :) akár ruha vagy smink területén is . Nagyon régóta követelek , sok hasznos dolgot lestem már el ;)
igazából bárhonnan lehet szerintem inspirációt gyűjteni!! sokszor az utcán sétálva látom meg a legjobb ötleteket, de nyilván ott a pinterest, instagram, youtube!!
Rengeteg minden inspirál a hétköznapokban , de nagyon hangulat függő :) Ami mostanság meglepő mód a zenék :)
A tiktokon és az instán nagyon sokszor inspirálódom.✨ Pongor Barka például szerinten zseni a ruhák terén, ha ő jön szembe velem valahol, mindig kedvem támad színesebben öltözködni vagy csak simán kreatívkodni.😄
Nekem a legtöbb ruhám nagyon “alapdarab” így színes dolgokkal vagy egy-egy különleges darabbal szoktam feldobni. Legtöbbször a hangulatom a kiinduló pont, így leginkább ez inspirál a “szett” összeválogatására ☺️ De nagyon gyakran nézek Pinteresten szetteket. Különös esetekben egy város ahová utazom, filmek, zenék, videók tehát minden amit látok és tetszik vagy eszembe jut róla bármi inspirál 🥰
Szuper videó lett! ❤️
Bomba szetteket raktál össze!
Engem a legjobban a turkálók inspirálnak. :D
A gardrób szelektálás/takarítás inspirál a legjobban. Viccesnek hangzik, de tényleg így van. Ilyenkor egy csomó régi cuccot újra felfedezek. 😁
Engem nagyon inspirál anyukám régi stílusa. Imádom nézegetni az akkori képeket a szüleimről. Van, hogy egy smink inspirál, de a kedvem is sokszor befolyásoló tényező.✨
Szia Hédi!
Én leginkább hangulatból öltözködöm. Ha nincs túl jó napon, egy jól eltalált outfit mégis sokat tud dobni rajta :)
Szia Hédi! Én régebben még instán nézegettem a képeket és ott inspirálódtam... De! Amiót létezik a tiktok és beszippantott... 😅 Imádom nézegetni a GRWM videókat ❤️ + a különféle aesthetic videók is nagyon inspirálóak tudnak lenni😍
Az inspirációm legfőbb forrása a youtube, instagram és a pinterest. Nagyon gyakran insirálódok az utcán látott szettekből is.😍
Ami igazából inspirál az saját magam. Ha nekem tetszik felveszem így legalább igazán egyedi lehetek 🤩🖤🍀
engem nagyon tud inspirálni a pinterest és az insta egyaránt, emellett barátnőmmel rendszeresen átbeszéljük hogy mit mivel és hogyan kombnálnánk és kikerjük egymás véleményét a szettjeinkről, nagyon szeretem ezeket nem mellesleg szeretek turkálókból vásárolni valamiért a turis ruhák nagyon megmozgatják a fantáziám és mindig kreatív szettet tudok összerakni belőlük💕
Én anyukámtól veszem az inspirációm, mert imádom a divatérzékét ❤️ nagyon jó videó lett
Imádok turkálóba járni, és mindíg borzasztó olcsón fogok ki ruhákat.Ha netán butikba,boltba keveredek, akkor is 50-70%-os akciókon vásárolok.A barátnőim szeretnek velem kincsvadászni,hihetetlen érzékem van ehhez.
Képekről,filmekből,kb mindenhonnan inspirálódok.Szeretem az egyedi dolgokat!
Általában Instagram-ról és TikTok-ról veszem az ötleteket az outfit-jeimhez, és mindig próbálom a meglévő darabjaimat felhasználni ezekhez, mivel ritkán vásárolok ruhát ilyen szándékkal. 😊
Az esetek nagy részében találok valami kincset a turiban, meg persze a Pinterest, sokszor pedig simán az utca vagy egy random ember az aki inspirál. Összességében mégis saját magam és a hangulatom az ami meghatározza azt, hogy éppen mit viselek és mit szeretek viselni ☺
UI: Imádom a videóidat. Olyan jó látni, hogy szinte bármit fel mersz venni amit szeretnél, hogy van önbizalmad magadat adni az öltözködésedben is.
Mi a családommal csak second hand boltokban vásárolunk, ezzel is még egyedibbé tudjuk varázsolni a szettjeinket , számomra a legnagyobb inspirációm az öltözködésben a húgom akivel mindig megosztjuk egymás ruhadarabjait :)
Sajnos ritkán lépek ki a komfortzónámból, így leginkább ugyanazokat a szetteket viselem, de az ehhez hasonló videók azért inspirálnak, imádom nézni, hogy mennyire más ember lehetsz különböző színekkel/stílusokkal/kiegészítőkkel!
Szia!
Nekem a legnagyobb inspirációm talán Jenny Mustard, aki egy svéd youtuber. A stílusa nagyon modern, erőteljes skandináv hatásokkal, a minimalizmusra törekedve. Imádom az ambivalenciát az öltözködésében, ahogy egyszerre letisztult, mégis nagyon vagány a megjelenése.:)
A kedvemtől függően öltözködöm, már rég nem vettem semmit, mert most teljesnek érzem a ruhatáramat, és vagy nagyon komfortos, vagy nagyon csinos szettet rakok össze
Szuper videó lett!!😍 Legfőképpen Pinteresten, instan, tiktokon vagy Adél Keller és Barabasi Liza videóikból szoktam inspirálodni.❤️🥰
Én általában az aktuális trendet követem vagy csak azt, hogy épp milyen kedvem van 😄
De nagyon szeretem a Te outfit videóidat és Linánál is rendszeresen nézem ezeket, mindketten szoktatok inspirálni🥰
Legfőbb “inspiráló” erő a hangulatom.🤪 Ha boldog vagyok csak úgy szárnyalnak a színek, ha az ellenkezője akkor a jól bevált föld színekhez nyúlok.❤️🔥💝🤎🤍
Mivel imádom a 60-as, 70-es évek divatját, ezért alapvetően ez a korszak inspirál öltözködés terén😊 De sokszor csak a hangulatom, azt viselem amihez kedvem van. Sminkeket pedig általában Pinterestről szoktam kinézni és újraalkotni😊
Ha éppen van egy új ruhadarabom akkor az ad inpirációt és az köré építem a szettem, de általában bármi ami szembe jön velem pinteresten, instagramon vagy akár utcán és megtetszik akkor abból inspirálódom🤍 Te is inspiráltad már szettem, a kedvenc videófajtám tőled a mit viseltem a héten vlogok!
Általában azt veszem fel amihez hirtelen kedvem van, illetve az időjárástól függ, de az insta és a Pinterest jó inspiráció :)
Ui: örülök, hogy meglett a kutya gazdája ❤️
zseniálisak ezek a szettek videóban, így most innen inspirálódtam picit. 😍 általában viszont insta, tiktok, pinterest felületek adják az öltözködési ötleteket. 🙂
Aaaannyira jól áll az egyenes haj és fufru. 😍😍 Imádom!!!!! Nagyon perfect a skin ebben a videóban. Csodás szettek👌
Szia Hédi! Nagyon élveztem ezt a videód! 😊 leginkább az aktuális trendet követem,de sok egészen szuper szettet sikerült összehoznom anyukám hatására.. ❤
Nagyon sokat inspirálódom a pinterestről,valamint különböző sorozatokból is😊 de ahogy hozza a kedvem😀
Aktuális hangulatom, programjaim, mindig vonalvezetők a színekben stílusokban. Ihletet pedig nagyon sokszor nyerek a Te videóidból, instaposztjaidból :D
Szia Hédi😊 Én mindig figyelem az aktuális trendet, imádom a te szettjeidet🥰 Azért én általában a kényelmes viseltre megyek.
Kedves Hédi! Eddig sosem jutott eszembe, hogy elgondolkozzak rajta, ki, vagy mi inspirálja az öltözködésem, így külön köszönet az ötletért! Elsősorban az határozza meg a választásom, hogy mit láttam, vagy olvastam az adott időszakban. Ezen kívül, ha találok egy új kedvenc darabot, akkor igyekszem pár napig azt előtérbe helyezni. Végül jobban belegondolva rájöttem, hogy a hormonjaim és a ciklusom is rendkívül befolyásolja, hogy éppen egyszerű sportos, vagy inkább kihívó ruhákat viselek az adott napon. 😃
Én általában az Instagramról és a Pinterestről szoktam inspirálódni, de van hogy az utcán sétálva látok szuper outfiteket, amik egyből megragadnak. ☺️
Az mindig inspirál, és kedvet csinál ahhoz, hogy figyeljek az öltözködésemre, ha olyanokat látok az utcán, akik jól vannak öltözve, és azon kapom magam, hogy hosszasan nézem őket. Vagy ha olyas valakit látok stílusosan öltözni, aki hasonló alkat, mint én, az mindig meghozza a kedvem, mert ha ő jól néz ki, akkor magamról is jobban elhiszem. :)
Ha az öltözködésre és outfit ötletekre gondolok akkor elsősorban a Pinterest ugrik be ,viszont ha egy személyt kellene mondanom aki nagyon de nagyon inspirál az öltözködés terén az egyértelműen te lennél.Annyira csodálatos és egyben merész de kifinomult stílusod van ,hogy egyszerűen jó rád nézni és ez nem csak a stílusodnak ,hanem a személyiségnek is köszönhető .Annyira inspiráló és pozitív személy vagy ,hogy bátran merem állítani hogyha számomra a Pinterest egy személy lenne akkor az te lennél😊
Keller Adél tiktokon nagyon sokszor inspirál, továbbá megmutatja, hogy igen is merd felvenni azt amit szeretnél, bárki bármit is mond. Nagyon szeretem ezt a felfogását, és én is próbálom nap mint nap így összeállítani a szettjeimet. ❤️
Én tudatosan nézelődöm mikor a városban járok. Figyelem a járókelők ruháit, nem csak azért, hogy új darabokat találjak, amikre vágyhatok utána, hanem gyakran jó ötleteket kapok a meglévő egyszerű ruháim kombinálásához:))
A hangulatom szokta a szettjeimet inspirálni, általában ez a laza/kényelmes/sportos és a csajszis/elegánsabb között váltakozik😁 vagy a kettő ötvözése👀✨
Az utcáról random emberektől vagy Pinterestről is szívesen inspirálódom, egy tuti, mindig azt veszem fel, amilyen a hangulatom és amiben jól érzem magam!☺️
Voltam szín- és stílustanácsadáson, így az ott tanultakból és anyukámtól inspirálódom ❤️
általában ami inspirál, hogy legyen kényelmes a szett, illetve a régi sorozatok/filmek (70es-80as-90es évek) szoktak nagy hatással lenni rám:)
Leginkább a barátaim, ismerőseim outfit-jeiből inspirálódom 😁
A mindennapi öltözködésemet csak és kizárólag a hangulatom inspirálja, de ha nagy ritkán új ruhadarabot kell vásárolnom, (amit utálok, és szeretem, ha egy ruhadarab sok, sok, sok évig kihúzza, csak akkor veszek új ruhát, ha valamim tönkremegy és kell helyette más), akkor napokig/hetekig figyelem az embereket az utcán/munkahelyen stb, és abból inspirálódóm. Emellett állandóan varrok, kötök, horgolok, ehhez többnyire ravelry-n keresek mintákat, ez is szokott inspirálni.
Nekem a legnagyobb inspirációm talán a mamám. Mindig kapok tőle régi ruhákat amiket annyira szeretek!
Szia Hédi!
Én a kislányomnak szeretném megynyerni ezt az ajándékcsomagot,remélem örülne neki😃
Megkérdeztem és azt mondta, hogy általában mindig van egy ruhadarab ami eszébe jut és aköré épít fel egy szettet
Szuper videós vagy mind a ketten nagy szeretettel szoktunk nézni😊
Leginkább Pinteresten szoktam inspirálódni, és turkálókban próbálok ahhoz hasonló dolgokat találni, meg rákeresek egy adott kedvencem képeire és tőlük is inspirálódok.☺️
Pinteresten szoktam a legtöbbet inspirálódni, illetve a kedvenc sorozataim mindig megihletnek engem. De szeretek saját magmtól is kitalálni egy-egy szetett elalvás előtt másnapra.. néha azok a fejemben jobban néznek ki😄
Leggyakrabban a hangulatom alapján próbálok inspirálódni, illetve sokszor látok jó ötleteket instán, vlogokban 😊
a ruhatáramból szoktam inspirálódni, amit általában a program jellege és az időjárás befolyásol :3
Általában próbálom az én stílusom, elképzelésem szerint öltözködni, de nagyon szeretek pinterestről és instagramról is oltozkodni. A Barátnőm is nagyon sok jó inspirációt ad. Nagyon jól el tudom sajátítani magamnak az outfitet
Őszintén megmondom, hogy én olyan későn kelek fel reggelente, hogy túl sok időm nincsen a gondolkodásra :D mindig azt veszem fel, ami épp tiszta, meg persze azért valamennyire passzol a napomhoz:)
Instagram, tiktok mindkettőn lehet fantasztikus, inspiráló öltözékeket találni. 😊🥰
Nagyon édes a kis Prücsök :) Hála az égnek, hogy találkozott veled!
Na jó! Azt a vágást imádom 24:04-től.
Itt youtubeon szoktam inspirálódni, főleg külföldi youtubereket nézek és téged 😁
Szuper video! 😍 Mar vartam a szulinapi hetet! Minden nap egy kis kikapcs, en ido!🤩
Inspiralodni altalaban pinterestrol szoktam!😊
Pinterestről szoktam a legtöbbet inspirálódni illetve, mit viseltem a hèten videókból 😍😉
Gyakran mászkálás, utazás közben tűnik fel valakin egy-egy nekem is tetsző ruhadarab/outfit, ami inspirál:)
pinterest/insta elmentett szettek az inspirációk számomra, vagy pedig hogy hogyan tudok új szettet kitalálni a meglévő cuccaimból 🙌
Leginkább a hangulatom inspirál :)
Általában velem egykorú, szimpatikus hírességektől, influeszerektől instagramon, youtube videókból. 'Mit viseltem a héten' sorozatot kifejezetten szeretem :)
Szia Hédi! Én mostanában nagyon sokat inspirálódok tiktokról (pedig millennial vagyok), és mellette próbálok egy jól használható minimál ruhatárat kialakítani. ☺️
A legtöbbször az utcán látok meg egy szuper szettet, amit aztán a saját stílusomra formálok😎
Szia Hédi!
Én általában instagramról, tiktokról szoktam inspirálódni vagy még ha esetleg utcán, iskolában látok valakin valami olyan ruhadarabot ami tetszik akkor mindig elgondolkozom, hogy azt én mivel venném fel😅💖
Én igazából a saját hangulatomból inspirálódom, illetve abból hogy éppen mi áll jól a testalkatomhoz😊
Pinterestről vagy outfites tiktok videókból szoktam inspirálódni. ☺