Csoki itt mutatta meg az igazi arcát a "jólvanezígy" videókban. A 6lépésen nekem mindig túlságosan prolinak tűnt, a tájékozottsága és az intelligenciája valahogy nem tudott megmutatkozni. Ez a műsorformátum viszont nagyon jól áll neki, megtalálta szerintem a helyét. Nagyok jók a videók, soha nem hagyok ki egyet sem.
Igen, igen. Így kell bárkit is kiégetni. Elvárjuk, hogy mindig okosakat mondjon. A megfelelési kényszer majd megteszi a hatását. És a végén nem tudja kezelni, hogy nem tud mindent. Netalán egyenesen felszínes, sztereotip gondolatot fogalmaz meg. Te pedig egy olyan motivációs fogalmazványt írtál, amelyben nincs semmi konkrét dolog. Ebből Senki sem tudja meg, hogy milyen valójában Csoki. Ez a prolizás, nem mond semmit. Legfeljebb arra utal, hogy mások proliságànak haszonélvezője vagy. Esetleg te magad is proli környezetből származol és kompenzálsz. 😇 Nekem ez nem számít. Az viszont igen, hogy semmivel sem tudok többet az írásod elolvasása után, mert hiányzik belőle a konkrétum.
Egyre jobb a műsor srácok, gratula! A tüvárit már rég leléptétek csak azzal is, hogy nem egy neutrális "semmilyen" beszélgetés folyik. Sün is még mindig kiváló munkát végez, nagyon jó hogy ráesett a választás vágóként, az ő dinamikája szépen kiegészít benneteket.
Bevallom őszintèn, hogy amikor mentek a fókuszgolyòs rèszek ès bevontad Csoki haverod, nekem nagyon nem jött be az egèsz..de ez a formáciò nagyon jól alakul! Mèg 4.5 rèsz ès feliratkozom a màsik csatornàtokra is! Kösz mindkettőtöknek a kellemes percekèrt! Csak így tovàbb!
Sokáig nem tudta mi az a dübörgés amit hallok, ami baromira zavart. Felettem tesóm ugrál a szobájában? Aztán észrevettem, hogy ütitek az asztalt beszéd közben. :D
Már több cikket is boncolgattatok a she lifetól, úgy gondoltam felnézek már az oldalukra egy kis önszórakoztatás miatt. Most már a facebook is feldobálja😢🥹
Én csak azért nem értem mert tudtommal Trump vásárolta meg Orbánnak a Fidesz hirdetéseket Facebookra a választásoknál. Az egyik beszédébe meg is köszönte Trumpnak. Ez nem sérti Magyarország szuverenitását?
Közel a harminchoz hogy lehet valaki ennyire egy elkapatott, önimádó gyerek szintjén? Milyen burokban él ez? Miért kell rögtön a Borsószem kisasszonyt játszani, csak mert meglegyintette az élet szele? Láthatóan nem viselte jól az életbe való kilépést.
Amúgy jó hozzuk be Csabát, Csoki nyomja, Sün random beül néha, meg Borkát vissza a hátérbe valakinek szépnek is kell lennie, ez az Ádám gyerek meg nézhetné a kamerát, csak ne beszéljen.
az utolso topikhoz annyi hozza fuzni valom van, hogy rendszeresen visszatero pattanas van az orromban belul es rendkivul irritalo! koszi! csak igy tovabb! erdemes a kontent!
Csoki itt mutatta meg az igazi arcát a "jólvanezígy" videókban. A 6lépésen nekem mindig túlságosan prolinak tűnt, a tájékozottsága és az intelligenciája valahogy nem tudott megmutatkozni. Ez a műsorformátum viszont nagyon jól áll neki, megtalálta szerintem a helyét.
Nagyok jók a videók, soha nem hagyok ki egyet sem.
Igen, igen. Így kell bárkit is kiégetni. Elvárjuk, hogy mindig okosakat mondjon. A megfelelési kényszer majd megteszi a hatását. És a végén nem tudja kezelni, hogy nem tud mindent. Netalán egyenesen felszínes, sztereotip gondolatot fogalmaz meg.
Te pedig egy olyan motivációs
fogalmazványt írtál, amelyben nincs semmi konkrét dolog.
Ebből Senki sem tudja meg, hogy milyen valójában Csoki.
Ez a prolizás, nem mond semmit. Legfeljebb arra utal, hogy mások proliságànak haszonélvezője vagy. Esetleg te magad is proli környezetből származol és kompenzálsz. 😇
Nekem ez nem számít. Az viszont igen, hogy semmivel sem tudok többet az írásod elolvasása után, mert hiányzik belőle a konkrétum.
Ügyes a srác, messze van a prolitól.
Csoki eszmefuttatásait élmény hallgatni! Köszi a napi értelmes, humoros, elgondolkodtató videókat!
A csulázós poén pedig zseniális volt 😂😂😂
Köszi srácok, imádtam! 🥰 Intelligencia, humor, nagyon jó páros vagytok! Itt vihogtam palacsinta sütés közben 😄 Várom a hétfőt 😉
23:30 nál az a bevágás beütött.Zseniális Sün.
A részeket elnézve megnyugodtam, hogy jó lesz ez így!
Egyre jobb a műsor srácok, gratula! A tüvárit már rég leléptétek csak azzal is, hogy nem egy neutrális "semmilyen" beszélgetés folyik. Sün is még mindig kiváló munkát végez, nagyon jó hogy ráesett a választás vágóként, az ő dinamikája szépen kiegészít benneteket.
Kötelező algoritmus támogató komment! 🎉
Méééég
.
+1
Inkább fűzz valamit a videóban látottakhoz
Ez is! :)
Dèjá vu èrzèsem van. Ez az "újságíró" nem máltán volt vállalkozó ?
🤣🤣🤣
Ez a műsor, annyira jó koncepció!!!😀
Kicsit irigykedem, hogy nem èn találtam ki.. ..😉😎
Sírtam a röhögéstől az irígység cikken, sok sok ilyet kérünk!
Nagyon jó volt.köszi! király vágás is!
jó ez az új formátumú tartalom
MZP 2 milliárdján pörögnek amikor csak a Vodafone a 300szorosába került a bombás plakátok meg a 10-20 szorosába...
Nem érteeed...de ott legalább közpénzt égettek, nem a CIA pénzét, tudod...😁
She-life cikk = idézetek egy kamasz naplójából.Szegény Csoki :D Köszi srácok :)
❤️😊 Imádom Csokit. Annyira jó lett.
Az a csulázós poén nagyon ott volt.
Sokkal jobbak a cikkek lathatosaga, csak igy tovabb! Jo volt latni Tekit ismet, hiaba csak par percig a vegen!
23:28 XD Grat a vágónak :D
Tanulmány az irigységről , tetszett végre valakik akik nem szúk látó körűek :) Gratula :)
Csabát a népnek! :)
Az algoritmus legyen veletek🤞🙏
Bevallom őszintèn, hogy amikor mentek a fókuszgolyòs rèszek ès bevontad Csoki haverod, nekem nagyon nem jött be az egèsz..de ez a formáciò nagyon jól alakul! Mèg 4.5 rèsz ès feliratkozom a màsik csatornàtokra is! Kösz mindkettőtöknek a kellemes percekèrt! Csak így tovàbb!
Több Csabát a videókba :D
Remélem, hamarosan újra látjuk Csabát
Jól van ez így!
A shelife cikken, a reakcióitokkal együtt sírtam 😂😂😂 Még! Légyszi!
Nálunk a legirigyebb a hónaljmirigy. :D
imádom: "gondolatnak, gondolat..." :D
Jó van ez így
Kérdésekkel provokál a riporter 🤣🤣 már az első 5 mp-ben kiégtem 🤣😅
Volt az a sexy csaj, nem lesz máskor? Király lenne :D
Svájcban dolgozok nem 3% hanem 6% az infláció hivatalos bundesrat mai bejelentése szerint.
✌️
Sokáig nem tudta mi az a dübörgés amit hallok, ami baromira zavart. Felettem tesóm ugrál a szobájában? Aztán észrevettem, hogy ütitek az asztalt beszéd közben. :D
Algoritmus
top
Az a szomorú hogy ez a nő is azt mondhatja hogy újságíróként dolgozom 😂
Vonjátok majd be Csabát is :))
😊😊😊😊😊
27:30😂😂😂
(Jól van ez így)
🎉
26:48 🤣🤣🤣
Legjobb, fasza a vidmanes bögre 😅
Liberálfertő😂😂😂
Fan teory: a She lifes csaj szerintem egy troll koma, annyira túltolja :d
Algoritmus.
Most törhetem a fejem, mire legyek irigy 🙄😝
Mi volt az a zene az elején? Valaki?
Catiso - Zanobi, azért kösz.
7:53 ez a hang gyógyír a lelkemnek
Csaba is BACK?!? 😱
meglett war thunderben a tiger UHT -_-
Jezusom 😂😂😂😂
Csaba elvitte a showt a végén... :DD
Low effort emotional support for Csokker... shéjkeneszpreszóú
Kar h csak politika van,nekem az ilyen showmusorok kielemzese tetszik,pl nagy Ö ,valovilag stb
Már több cikket is boncolgattatok a she lifetól, úgy gondoltam felnézek már az oldalukra egy kis önszórakoztatás miatt. Most már a facebook is feldobálja😢🥹
Teki portré a háttérben :-)
Az még mindig a fiatal Vitya
@@zsofiaszilasi2166 nem az a Teki
Nem a könyve van a háttérben?
Teki mindenhol🐢
Csoki azzal a nyugalommal , le bontotta volna valamelyik Piramist :)
Srácok...Ti jók vagytok, jólvanezigy!. De amúgy nagyon nem van ez igy jól...
Nálunk úgy ennyi az infláció, hogy mesterségesen le van nyomva az ársapkákkal. Amint feloldják, nagyon megugrik majd.
Csoki bölcs, Ádám TANULHATNÁL CSOKITOL
Nem tetszik nekem a Csokker felvilágosultsága a politikával kapcs. Túlságosan vágja a fidesz taktikáját. Suspicious
Az a baj, hogy a feje is olyan fideszes 😢 srry
👆🏼
Viktor képe mögött melyik társas van?
Mekkora videó
Felcseperedett gyerek testté? Tényleg nem lehet neki könnyű :(
Algolitmusz
Erről a részről épp lemaradtam, nem biztos hogy meg érte be pótolni :(
Mégegy algoritmus támogató komment!🎉
Utolsó 1/3 szuper cringe xD
Csabát a népnek!
Nyertek le Debrecenbe bros
A rubel kereskedését beszüntették nem? Amúgy a 12% vicc. Orosz videókból nem 12% infláció jön le.
Én is úgy tudom ,az ukránoknál is sztem.
vettem 2 kg borsót....
majd később kifejtem.
Miért ül alacsonyabban a baloldal?
ez kurvajó
A külföldi pénz gáz!!!
Én csak azért nem értem mert tudtommal Trump vásárolta meg Orbánnak a Fidesz hirdetéseket Facebookra a választásoknál. Az egyik beszédébe meg is köszönte Trumpnak. Ez nem sérti Magyarország szuverenitását?
Algoritmus támogató komment
Alg. Támogató komment boi
Támogató komment
?
Közel a harminchoz hogy lehet valaki ennyire egy elkapatott, önimádó gyerek szintjén? Milyen burokban él ez? Miért kell rögtön a Borsószem kisasszonyt játszani, csak mert meglegyintette az élet szele? Láthatóan nem viselte jól az életbe való kilépést.
na
Támogató komm
Mégegy algoritmus támogató komment! csapassátok ;)
H
Szegény Csokker.
#18 szerintem elfáradt ez a csatorna.
@рiкаа ÖÖöööööööö a tegnapit lesz@rom, a világon nincs unalmasabb mint egy tegnapi hír.
@@silverlions Akkor javaslom a friss, pár perces híreket más hírportálokon.
Bővebben? Én nem így érzem.
Amúgy jó hozzuk be Csabát, Csoki nyomja, Sün random beül néha, meg Borkát vissza a hátérbe valakinek szépnek is kell lennie, ez az Ádám gyerek meg nézhetné a kamerát, csak ne beszéljen.
2 b uz i
az utolso topikhoz annyi hozza fuzni valom van, hogy rendszeresen visszatero pattanas van az orromban belul es rendkivul irritalo! koszi! csak igy tovabb! erdemes a kontent!
Nekem is, és annyira kellemetlen. :s