Gyerekek, QQQrrrva lylylylyóóók vagytok !!!!!! Ritka jó hangú az énekes, - felét nekem is adhatná! - ez még ezt a kis gyerek-dalt is feldobja, GRATULÁLOK !!! Valamint, a zene is minden szempontból tökéletes !!! ( mint én ! ) - ha-ha ! Csak véletlenül találtalak meg benneteket, de nagyon nem bánom ! Üdv. , Sándor bátyátok.
Nem is a mostra gondoltam, hanem még amikor ez a presszó rock mizéria elindult, vagyis kb. a 80-as évek vége és a 90-es évek eleje. Amikor is igazából ez elindult az akkor még Jugoszláviának mondott valamiből kezdve a 3+2-vel, illetve a vetélytársnak létrehozott Sógor együttessel. Azt mondom létrehozott, mert ezt az akkori Jugoszláv televízió berkein belül találták ki, látván mekkora sikere is volt a Bugyi féle zenekarnak. És ha hisz, ha nem, a tagok mindegyike zeneakadémiát végzett zenész volt. A színvonal kifejezést erre értettem, nem igazán magára a műfajra. Ami később aztán jól fel is hígult. Én sem ezt hallgattam, csak akkoriban ez is hozzátartozott a hangulathoz, Jugoszláv tv által közvetített műsorok videokazettán történő terjesztésével..
🎉Csodás minden daluk köszönöm szépen
🎉tetszik ez a zenekar jó számokat játszanok
Remek zene, kiváló énekessel !Gratulálok !!
Nagyon szep dal es egy csodalatos hang !!😍👍
Hamarosan egy fergeteges muskátli bulis estet rendezek privát otthonomban Temerinben !!!
Gyerekek, QQQrrrva lylylylyóóók vagytok !!!!!! Ritka jó hangú az énekes, - felét nekem is adhatná! - ez még ezt a kis gyerek-dalt is feldobja, GRATULÁLOK !!! Valamint, a zene is minden szempontból tökéletes !!! ( mint én ! ) - ha-ha ! Csak véletlenül találtalak meg benneteket, de nagyon nem bánom ! Üdv. , Sándor bátyátok.
Kedves kis dal, jól adja elő és kedves a hangja
Aki tud, az tud.! szuper...
Igy van Attila mi Érsekvadkertiek tudjuk mik az igazi értékek! Jánost kérjük újra a médiába!!
Nagyon jò!🙋🙋🙋
Szép volt János
Nekem is ok voltak a kedvenceim.
Ugyis olyan retro hangulat van,miert ne terhetnenek vissza.
Sokkal magasabb a szinvonaluk,mint a mostani bandake.
A zene az zene.
Szinvonal akkor van ha ilyesmit nem hallgat az ember :-)
Nem is a mostra gondoltam, hanem még amikor ez a presszó rock mizéria elindult, vagyis kb. a 80-as évek vége és a 90-es évek eleje. Amikor is igazából ez elindult az akkor még Jugoszláviának mondott valamiből kezdve a 3+2-vel, illetve a vetélytársnak létrehozott Sógor együttessel. Azt mondom létrehozott, mert ezt az akkori Jugoszláv televízió berkein belül találták ki, látván mekkora sikere is volt a Bugyi féle zenekarnak. És ha hisz, ha nem, a tagok mindegyike zeneakadémiát végzett zenész volt. A színvonal kifejezést erre értettem, nem igazán magára a műfajra. Ami később aztán jól fel is hígult. Én sem ezt hallgattam, csak akkoriban ez is hozzátartozott a hangulathoz, Jugoszláv tv által közvetített műsorok videokazettán történő terjesztésével..
ez egy jó banda volt ...
NAGYON HELYTÁLLÓ , MINDEN SZEMPONTBÓL A ZENÉJÜK. Tudnak.- Öröm hallgatni. Sok zenekar példát vehetne róluk. Kár,hogy szétvált ez a zenekar. :-(