metal hellsinger Egy elveszett lélek, akit egyszerűen „Az ismeretlennek” hívnak, vissza akarja szerezni ellopott hangját. Ki kell szabadulnia a poklok börtönéből, és meg kell küzdenie, hogy szembenézzen a pokol uralkodójával, a Vörös Bíróval. [6]Elkíséri Paz, egy beszélő koponya, aki a játék narrátoraként működik. A Bíró elhatározta, hogy megakadályozza saját megjövendölt végzetét, ezért a pokol seregeit küldi, hogy állítsák meg az Ismeretlent. Később a játék során kiderül, hogy a Vörös Bíró és Paz is arkangyalok, akik összeesküdtek, hogy elrejtse az ismeretlent a pokolban, mivel túl veszélyes volt, és hogy a Vörös Bíró tudta, hogy a pokolok megfosztják az emlékétől, és elrejtik a terveit elől. önmaga. A játék a kreditek utáni jelenetben egy sziklán akasztón távozik, amint az látható, hogy Paz a halandó világba utazott, és újra megpróbálja megtalálni az Ismeretlent, mielőtt az ismeretlenhez hasonló árnyas figura belép ugyanabba az épületbe, mint ő.
(Vérmágia főcím regény) A vérmágia egy történet ami az ezeregy éj titokzatos kripta világában a felhők felet és a földön a jövőben ahol a mennyország és a pokol a földdel egyesült és ezáltal megszünt létezni az egyensúly a mennyországban a pokolban és a földön és a világ földön és ezáltal a világot az elbukott király uralkodot a vérmágiával és az elbukott királyok a tiltott rendszert és az ürességet irányítják egy titokzatos rejtett világába a jövőben ahol csak az erősek és a halhatatlanok élik túl egy ismeretlen jövőben ez a vérmágia. Ez egy fantasy sci fi kaland történet de nem tudom hogyan tovább?
Ez egy hasznos video volt. Èpp az utóbbi időbe gyűröm a diablo 2-3t(jelenleg èpp malthael ellen kèszülök) ès így legalább szerèny angol tudásom ellenère is helyère került a sztori. Meghát mindjárt itt a 4. rèsz
Szia! Köszönöm ezt a videót, egész idáig tévhitben voltam azzal kapcsolatban például hogy ki kicsoda lehet, és mennyi idő telik el 2 játék között Ez a videó rávilágított sokmindenre abból amiket nem értettem Szépen fel van építve ez a story, és még folyamatban van a 4-nek a kijátszása (mivel elég lassan haladok vele így még csak Act 2-nél tartok ahol megcsináltam az első küldetés sorozatot) de már most olyan jó a story telling hogy érdekel mi lesz ezután Na persze nehéz ellenálni annak hogy ne álljak le Altarokat keresni meg mellék küldiket csinálni (amik között szintén van pár érdekes is) Remélem lesz majd egy videód a D4 komplett story összefoglalójáról is, mert biztos vagyok benne hogy rengeteg dolog fölött elsiklik az agyam És jobb magyarul nézni mint angolul hogy tényleg teljesen tiszta legyen Na mindegy ennyit a brainstormról, mégegyszer köszi ezt a videót, feliratkoztam és ment a like is, csak így tovább!!! ;)
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és bizalmat is! :) Természetesen szeretném majd folytatni a Diablo 4-el de először szeretném magam is végigjátszani aztán pedig jöhet a sztori felépítés,addig is jó játékot vándor! :D
Szuper összegzés volt, köszönöm! :) Néhány kérdésre válasz/Teória :) Miért nem tudta megsebezni Tyrael Malthael? Reaper of souls küldi a végén, ha végig hallgatjuk a "mestereink szellemeitől" hogy nem tudjuk megsebezni Őt & hogyan tudjuk ezt a képességet megszerezni...annyira nem tetszett mert egy 5perces küldi után hopp már tudod is! Malthael szándéka igazságos volt? Szerintem igen, nagyonis! Hiszen az összes gonoszt & a poklot el akarta pusztítani a világban, meg akarta szüntetni minden áron, azért akarta a követ felhasználni. Miért nem hagyták? Ugye az angyalok és a démonok leszármazottjaiban van démon vagyis "gonoszság" ezért aprította az embereket is Malthael. Hiszen az összes démon, gonosz elpusztításával az emberiséget is kiirtotta volna. Amit ugye nem hagyhatott a Nephalem a játékban. Miért nem ölte meg Malthael Tyraelt? Ő egy tisztavérű angyal, Őt nem volt érdeke bántani. Diablo 4 teória számomra: Lilith, egy Anya nem akarhatja a gyermekeit elpusztítani, remélem a legfőbb enemy boss Inarius lesz aki előbb Imperiussal fog végezni, hogy vissza vegye a Valor címet. Mellékküldi aminek örülnék: Tyrael vissza változtatássa angyallá mint Igazság Arkangyala Deckard Cain lenne pedig az új bölcsesség Arkangyala
Már eléggé rég volt hogy végig vittem a D3 kiegjét, de én úgy emlékszem hogy Malthael valamiért sérthetetlen volt. Tehát nekünk is a karakterunkkel valamilyen erőt meg kellett szerezni hogy egyáltalán meg tudjuk karcolni. De természetesen elképzelhető hogy rosszul emlékszem vagy hogy félre értettem valamit.
Szia Sylandor! Már számtalanszor megnéztem ezt a videót, gyermekkorom hatalmas kedvence volt a D2. Hála neked végre ismerem a történetét. Ha majd időd engedni egyszer kiegészíted a negyedik rész történéseivel? Sajnos felnőttként nem úgy hozta az élet, hogy legyen időm játszani, de attól még ezt a történetet nem engedtem el az életemből.
Köszönöm szépen a kedves szavakat, természetesen ezzel még van egy köröm hogy a 4.részt is megcsinálom, kicsit én is idő szűkében vagyok, de igyekszem ahogy tudok, további szép napot és kitartást! 😊😄
Üdv Sylandor! A kérdésed, hogy Tyrael miért nem tudta megsebezni Malthaelt elgondolkoztatott engem is, és a következőre jutottam. Malthaelnek elege lett a konfliktusokból, és tényleg csak békét akart, amiért bármit megtett volna. Ezért is jutott arra a döntésre, hogy akkor kiírtja az összes démont és leszármazottjaikat. És ebben hitt mindvégig, hogy ez a helyes cél. A békére való törekvés meg egy nemes cél, csak a módszerei szélsőségesek.
Tetszik az elképzelésed El'druin kardjáról. Szerintem csak mert tiszta szívű, még nem biztos, hogy helyesen cselekszik. Így hintették el easter egg gyanánt, hogy Maltael mélyebb karakter. De erre végeredményben nem igazán fókuszált rá a kiegészítő :D Amit én nem értettem az a Diablo IV bétájából Rathma. Úgy tudtam, ő még a Sin War-ban kezdte a pályafutását, és vallást alapítottak a nevével. A D3-ban és a kevés magyarul megjelent könyvekben emlegetik. Akkor ő most halhatatlan volt, vagy ez valamiféle következetlenség?
Rathma az első generációs Nephalem volt és a nevét az ő rendjének első nekromantájaként ismerik,viszont és most spoilerezni fogok akkor,a Diablo 4 bétában megtudjuk hogy Rathma meghalt és ő volt aki őrizte a Pokol Kapujának kulcsát amit Lilith megtalál.
@@sylandor4491 Azt tudom, hogy meghalt, csak nem értettem, hogy akkor ő most egy évezredig őrizte azokat a kulcsokat? Fura volt, hogy sem a követői nincsenek jelen, csak egyedül elhéderezget, abban a bazi nagy katakombában. Ráadásul baromi fiatalos külsővel.
@@tamasfekete2626 a nephalenek első generációja az az úgynevezett ősök. Ők halhatatlanok voltak, illetve nem sebezhetettlenek, csak halhatatlanok volnak.
Nekem van 2 elméletem hogy az Eldruin miért nem sértette meg Maltahel-t 1: Tyrael halandó alakban van. Ez gondolom kihatással van a kardra is 2: Maltahel azért akarja elpusztítani az emberiséget, mert megundorodott tőle. NADE ennek oka is van! A felszedhető könyvekben és a játékmenetben kiderül 2 tény: Egyfelől amit te is mondtál (szabad akaratukból fordulhatnak a jó és vagy a rossz felé). Másfelől az emberekben még mindig van démoni és angyali esszencia, és a démoni van többségben, Maltahel és csapatai démonokat látnak. Ebből a nézőpontból igazságosan cselekszik Maltahel
@@sylandor4491 akkor jó, hogy nem toltam sokat :) viszont kedvet kaptam újra a régiekhez, és a 3. részhez is úgyhogy most meg is vettem :D köszi, pacsi
Jó összefoglaló viszont azt nem említetted hogy a főbb s kissebb gonoszokat nem lehet vèglegesen elpusztítani s ezèrt kell mindig kőbe stb be zárni őket mindig
De ha a Diablo Lore volt az első világ amilétre jött a földön a pokolba és a mennyországban mitörtént amikor végetért a Diablo Lore világa és hogyan tovább?
@dexter44215 ennek a világnak a szépsége, hogy örök körforgásban van. Akár egy angyal is lehet könyörtelen és gonosz szóval az ellenségekből sose fogynak ki.
A Diablo 1-ben a kánon szerint Aidan herceg a főszereplő a Warrior class.A másodikban tudomásom szerint konkrétan nincs ilyen de legtöbb esetben a Paladinra és a Nekrora tippelnek az emberek.A háromban pedig ténylegesen random a dolog de ott pedig a Nekrora tippelnek a kánon szerint :)
Kulle Zoltun az úr becsületes neve, de kiejtés alapján igen ahogy mondod 😆 Meglepő hogy ez a világ rengeteg magyar nevet tartalmaz amit át lehet fordítani vagy éppen fordítva 😄
Most akkor a doom metal - metal hellsinger és a diablo IV egy világban játszódnak vagy csak a diablo játékok után játcodik a Doom metal - metal hellsinger ???? (Vagy a Dante's Inferno ami ugyan abban a világban játszódik?), vagy hasonló játékok ????.....
@@sylandor4491 ez érdekes és érthető vagy mint más hasonló játékok ez jó, és a metal hellsinger érdekes történet lehet hogy ha ennyire jó játék, lehetne róla egy videó?
@@sylandor4491 Akkor a kezdet kezdetén a Diablo Iore volt az első földi világ ami létrejött, a pokolba és a mennyországban bár akkor a metal hellsinger meg a két világ között játszódik a földön és a túlvilágon és a dante's inferno meg a keresztes lovagok világában a metál hellsinger után játszódik csak az emberek világában a kezdet kezdetén játszódik a történet?
mert még angyal de gondolom te is játszotál a játékal nem? szoval az aszt jelenti hogy melfaled az nem a jó utat járja és mert angyal szoval ezért nem sebezte meg vagy a másik hogy egy másik erőrt szerzet ami nem hat rá az angyal fegyverekre
Valójában is-is. Vázlat szerűen dolgozom, amik fontosak azokat össze írom, minden nem mehet fejből 😄 Aztán ahogy tudom saját szavaimmal és a vázlat segítségével pedig elmondom 😊 Szóval egyszerre a kettő 😊
Sokadjára újrahallgatva pár aprócska részlet nem igazán tiszta Legfőképp inkább a kezdeteknél Hogy végsősoron az volt ugyebár hogy Anu és Tathamet elpusztították egymást és emiatt történt a Pandemonium (igazából maga a teremtés) Miután ezt elmesélted rögtön áttértél az Eternal Conflict témára Ami viszont nem igazán tiszta az az hogy Diabloék hogyan lettek a Prime Evil-ök "bossai" végülis Miért pont ők, ők hogyan keletkeztek/teremtődtek/ilyesmi Angyali oldalon szintén felvetődik a kérdés hogy mégis ki és miért lett a pozíciójára állítva, így jöttek e létre hogy már ez volt Tyrael naturally úgy "született" hogy az igazság angyala, vagy valaki rábízta még az elején a feladatot? Jó tippem volt az hogy Anu és Tathamet operált mindkét oldalon, de rájöttem hogy várj már azok kinyírták egymást, szóval akkor basically a Pandemonium automatikusan úgy hozta létre a dolgokat ahogy? Ja meg végsősoron még mindig azon a bizonyos Gyöngyön belül történik minden, azt úgy kell elképzelni mint egy galaxist? Na mindegy, nem biztos hogy ezekre van úgymond válasz, lehet ki sincs ennyire dolgozva Csak felmerült bennem pár agymenős kérdés :D
Néhány kérdésre tudom a választ szóval hogy is születtek a Prime Evilek és Angyalok: Tathamet ábrázolása egy hét fejű sárkány volt és ezek a fejek halálakor saját életre keltek ezek voltak a Prime és a Lesser Evil-ök számszerint. Az angyalok hasonló módon születtek Anu halálakor.Valószínűleg születésükkor a személyiségek amik valaha egy testből származtak maguk választatották ki mi mellett is állnak igazán,gondolom Tyraelnek az igazság érzete erősebb volt mint bármelyik másik testvérének. Igen a Gyöngy konkrétan a nagy semmiben lebegett mielőtt szétváltak volna, és elkezdtek volna háborúzni egymás ellen. :)
Én mondjuk valahogy sosem értettem azokat az a embereket akik a sztori miatt játszanak a Diablo franchise-al. Nekem ez sztori miatt nézem a pornót kategória jut eszembe. Azért valljuk be a sztori elég hitvány. No offense 😂
Hát nem tudom, a maga módján azért eléggé komplex, főleg hogy nincs minden az orrodra kötve hogy "Helló én vagyok a srác aki miatt történik valami". Főként ha nem csak a felszínes részét kutatod a sztorinak.A magam részéről szeretem a jó sztorikat és ez is közéjük tartozik, de nyilván ez magán vélemény 😄
Ez amúgy azért érdekes mert én meg éppen az ellenkezője vagyok. Sosem tudtak megfogni a játékok hosszútávon de a világa és a történetei a karaktereivel együtt nagyon is megfogtak. :D
Annyira jó volt végre teljesen összeszedve a lore, remélem lesz majd diablo 4-ről még gameplay és egyaránt lore videód.
Nagyon jó lett, szép munka :D
Millió hála! Több ezer óra játék után ideje volt nekem is megérteni hogy hogy függnek össze a dolgok. Biztos sok munka volt vele, nagyon köszönjük!
Kicsit több mint 1 hónap de úgytűnik megérte, köszönöm! :)
Az elég nagy baj, ha "több ezer óra" játék után nem áll össze a kép (:
metal hellsinger
Egy elveszett lélek, akit egyszerűen „Az ismeretlennek” hívnak, vissza akarja szerezni ellopott hangját. Ki kell szabadulnia a poklok börtönéből, és meg kell küzdenie, hogy szembenézzen a pokol uralkodójával, a Vörös Bíróval. [6]Elkíséri Paz, egy beszélő koponya, aki a játék narrátoraként működik. A Bíró elhatározta, hogy megakadályozza saját megjövendölt végzetét, ezért a pokol seregeit küldi, hogy állítsák meg az Ismeretlent. Később a játék során kiderül, hogy a Vörös Bíró és Paz is arkangyalok, akik összeesküdtek, hogy elrejtse az ismeretlent a pokolban, mivel túl veszélyes volt, és hogy a Vörös Bíró tudta, hogy a pokolok megfosztják az emlékétől, és elrejtik a terveit elől. önmaga. A játék a kreditek utáni jelenetben egy sziklán akasztón távozik, amint az látható, hogy Paz a halandó világba utazott, és újra megpróbálja megtalálni az Ismeretlent, mielőtt az ismeretlenhez hasonló árnyas figura belép ugyanabba az épületbe, mint ő.
Véééégre barátom! Ez megint egy olyan Sztori amit csak Tőled vártam kb :D Köszönjük!!
Én köszönöm a figyelmet! 😊
@@sylandor4491 lehetne egy metal hellsinger történet videót csinálni. ????
@@dexter44215 utána járok mit lehet róla tudni 😊
Köszönjük a minőségi videót 😁
Uhh ez most sokat segített 🙏 nagyon jól sikerült ! Várom a 4. rész kiegészítésével 😁
Én köszönöm a figyelmet :)
@@sylandor4491 én pedig köszönöm a tartalmas munkádat!!! Like ,harang minden ment 😁
Nagyon király! Köszi, hogy ezt összehoztad!
Örülök hogy az 1 hónap kutatás megérte a fáradtságot :)
Köszi a videót és a belefektetett munkát!
Tökéletes időzítés, fent tartja a hypeot a 4. Resz előtt.😊 ment a like 😇
Ez is volt a terv,köszönöm szépen! :)
A 4.nek van âllítólag a legèrdekesebb sztorija s az eddigi legrèszletesebb árnyaltabb karakterekkel
@@FilmGamerHUN Úgy legyen :)
Igazán remek összefoglalás volt! Köszönöm a szuper videót!
Jó volt köszi szépen! Tömör, lényegretörő, könnyen érthető! Remélem majd kiegészíted a 4.rész sztoryát
Én köszönöm a figyelmet, ez csak természetes! 😊
(Vérmágia főcím regény)
A vérmágia egy történet ami az ezeregy éj titokzatos kripta világában a felhők felet és a földön a jövőben ahol a mennyország és a pokol a földdel egyesült és ezáltal megszünt létezni az egyensúly a mennyországban a pokolban és a földön és a világ földön és ezáltal a világot az elbukott király uralkodot a vérmágiával és az elbukott királyok a tiltott rendszert és az ürességet irányítják egy titokzatos rejtett világába a jövőben ahol csak az erősek és a halhatatlanok élik túl egy ismeretlen jövőben ez a vérmágia.
Ez egy fantasy sci fi kaland történet de nem tudom hogyan tovább?
Nagyon jó kis összefoglaló volt, köszönjük szépen!! :))
Én köszönöm a figyelmet :)
Nagyon jól lett a video. Gratula hozzá és köszönjük. Igy hogy már megjelent a Diablo 4 jöhet a kiegészítése a storynak 😃
Ez csak természetes :)
Nekem mindig elég katyvasznak tűnt a Diablo története, de itt most nagyon szépen összefoglaltad, szerintem hiánypótló videó 👍
AZ első ember! Aki végre összefoglalta az egészet. Imádlak syl 😇
Én köszönöm a figyelmet :)
Ez nagyon nagyon jó lett
Ez egy hasznos video volt. Èpp az utóbbi időbe gyűröm a diablo 2-3t(jelenleg èpp malthael ellen kèszülök) ès így legalább szerèny angol tudásom ellenère is helyère került a sztori. Meghát mindjárt itt a 4. rèsz
Köszi! Régóta várt sztori! Király lett a videó hozzá! 😈
Aztamindenségit! Na ez igen! Köszönöm! 🥳🙏
nagyon jó. kellemes hang. szal tökéletes.
Na ez kellett nekem. Köszönöm 😁 esetleg ha arról van szó, és lehetséges, akkor külön a karakterek ről is szivesen látnék videót.
Természetesen :)
köszönöm, nagyon jó videó!
Szia!
Köszönöm ezt a videót, egész idáig tévhitben voltam azzal kapcsolatban például hogy ki kicsoda lehet, és mennyi idő telik el 2 játék között
Ez a videó rávilágított sokmindenre abból amiket nem értettem
Szépen fel van építve ez a story, és még folyamatban van a 4-nek a kijátszása (mivel elég lassan haladok vele így még csak Act 2-nél tartok ahol megcsináltam az első küldetés sorozatot) de már most olyan jó a story telling hogy érdekel mi lesz ezután
Na persze nehéz ellenálni annak hogy ne álljak le Altarokat keresni meg mellék küldiket csinálni (amik között szintén van pár érdekes is)
Remélem lesz majd egy videód a D4 komplett story összefoglalójáról is, mert biztos vagyok benne hogy rengeteg dolog fölött elsiklik az agyam
És jobb magyarul nézni mint angolul hogy tényleg teljesen tiszta legyen
Na mindegy ennyit a brainstormról, mégegyszer köszi ezt a videót, feliratkoztam és ment a like is, csak így tovább!!! ;)
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat és bizalmat is! :) Természetesen szeretném majd folytatni a Diablo 4-el de először szeretném magam is végigjátszani aztán pedig jöhet a sztori felépítés,addig is jó játékot vándor! :D
@@sylandor4491 Viszont kívánom, testvér! :D
Annyira jók ezek a sztorik a hangodon
Ahw köszönöm szépen :)
Köszönöm hogy megnézhettem!
Én köszönöm a figyelmet 😄
Szuper összegzés volt, köszönöm! :)
Néhány kérdésre válasz/Teória :)
Miért nem tudta megsebezni Tyrael Malthael?
Reaper of souls küldi a végén, ha végig hallgatjuk a "mestereink szellemeitől" hogy nem tudjuk megsebezni Őt & hogyan tudjuk ezt a képességet megszerezni...annyira nem tetszett mert egy 5perces küldi után hopp már tudod is!
Malthael szándéka igazságos volt?
Szerintem igen, nagyonis! Hiszen az összes gonoszt & a poklot el akarta pusztítani a világban, meg akarta szüntetni minden áron, azért akarta a követ felhasználni. Miért nem hagyták? Ugye az angyalok és a démonok leszármazottjaiban van démon vagyis "gonoszság" ezért aprította az embereket is Malthael. Hiszen az összes démon, gonosz elpusztításával az emberiséget is kiirtotta volna. Amit ugye nem hagyhatott a Nephalem a játékban.
Miért nem ölte meg Malthael Tyraelt?
Ő egy tisztavérű angyal, Őt nem volt érdeke bántani.
Diablo 4 teória számomra:
Lilith, egy Anya nem akarhatja a gyermekeit elpusztítani, remélem a legfőbb enemy boss Inarius lesz aki előbb Imperiussal fog végezni, hogy vissza vegye a Valor címet.
Mellékküldi aminek örülnék:
Tyrael vissza változtatássa angyallá mint Igazság Arkangyala
Deckard Cain lenne pedig az új bölcsesség Arkangyala
Köszöntem a visszajelzést :)
Én nem vagyok nagy diablos. De ez a videó szuper lett. Grat
Nagyon komoly tartalom! Köszönjük szépen!
Én köszönöm szépen! :)
Hat ebbe tok veletlen futottam bele a D4 tartalmak miatt es baromira orulok neki! Megy a kovetes es varom a tovabbiakat! 🎉💪
Köszönjük, nagyon jó összefoglaló. :)
Ez kurva jó lett haver!
Köszönöm szépen! :)
Helló és jó lett a videó! A Diablo-széria artifactjaiból lesz sorozat?
Feltérképezem a lehetőségeket 😄
@@sylandor4491 oké és ez 1 ötlet volt a részemről!
Már eléggé rég volt hogy végig vittem a D3 kiegjét, de én úgy emlékszem hogy Malthael valamiért sérthetetlen volt. Tehát nekünk is a karakterunkkel valamilyen erőt meg kellett szerezni hogy egyáltalán meg tudjuk karcolni. De természetesen elképzelhető hogy rosszul emlékszem vagy hogy félre értettem valamit.
Szia Sylandor! Már számtalanszor megnéztem ezt a videót, gyermekkorom hatalmas kedvence volt a D2. Hála neked végre ismerem a történetét. Ha majd időd engedni egyszer kiegészíted a negyedik rész történéseivel?
Sajnos felnőttként nem úgy hozta az élet, hogy legyen időm játszani, de attól még ezt a történetet nem engedtem el az életemből.
Köszönöm szépen a kedves szavakat, természetesen ezzel még van egy köröm hogy a 4.részt is megcsinálom, kicsit én is idő szűkében vagyok, de igyekszem ahogy tudok, további szép napot és kitartást! 😊😄
GG szép munka!
Köszönöm szépen! :)
Ahh man... now I want to play Diablo again... T ~T
Üdv Sylandor! A kérdésed, hogy Tyrael miért nem tudta megsebezni Malthaelt elgondolkoztatott engem is, és a következőre jutottam. Malthaelnek elege lett a konfliktusokból, és tényleg csak békét akart, amiért bármit megtett volna. Ezért is jutott arra a döntésre, hogy akkor kiírtja az összes démont és leszármazottjaikat. És ebben hitt mindvégig, hogy ez a helyes cél. A békére való törekvés meg egy nemes cél, csak a módszerei szélsőségesek.
Akkor hasonló volt a teóriánk😄
Remek köszönöm :)
Ment a feliratozás 🎉
Szupe vidi
Köszönöm szépen! :)
Tetszik az elképzelésed El'druin kardjáról. Szerintem csak mert tiszta szívű, még nem biztos, hogy helyesen cselekszik. Így hintették el easter egg gyanánt, hogy Maltael mélyebb karakter. De erre végeredményben nem igazán fókuszált rá a kiegészítő :D
Amit én nem értettem az a Diablo IV bétájából Rathma. Úgy tudtam, ő még a Sin War-ban kezdte a pályafutását, és vallást alapítottak a nevével. A D3-ban és a kevés magyarul megjelent könyvekben emlegetik. Akkor ő most halhatatlan volt, vagy ez valamiféle következetlenség?
Rathma az első generációs Nephalem volt és a nevét az ő rendjének első nekromantájaként ismerik,viszont és most spoilerezni fogok akkor,a Diablo 4 bétában megtudjuk hogy Rathma meghalt és ő volt aki őrizte a Pokol Kapujának kulcsát amit Lilith megtalál.
@@sylandor4491 Azt tudom, hogy meghalt, csak nem értettem, hogy akkor ő most egy évezredig őrizte azokat a kulcsokat? Fura volt, hogy sem a követői nincsenek jelen, csak egyedül elhéderezget, abban a bazi nagy katakombában. Ráadásul baromi fiatalos külsővel.
@@tamasfekete2626 a nephalenek első generációja az az úgynevezett ősök. Ők halhatatlanok voltak, illetve nem sebezhetettlenek, csak halhatatlanok volnak.
@@biacsilaci1261 Köszi, ez az infó kimaradt, valahogy átsiklottam felette.
Nekem van 2 elméletem hogy az Eldruin miért nem sértette meg Maltahel-t
1: Tyrael halandó alakban van. Ez gondolom kihatással van a kardra is
2: Maltahel azért akarja elpusztítani az emberiséget, mert megundorodott tőle. NADE ennek oka is van! A felszedhető könyvekben és a játékmenetben kiderül 2 tény: Egyfelől amit te is mondtál (szabad akaratukból fordulhatnak a jó és vagy a rossz felé). Másfelől az emberekben még mindig van démoni és angyali esszencia, és a démoni van többségben, Maltahel és csapatai démonokat látnak. Ebből a nézőpontból igazságosan cselekszik Maltahel
johet a 4-nek a storya is. :D Mostmár :D
jó összefoglaló lett.
a diablo immortalt miért hagytad ki?
Valójában annak oka van,mivel 3 mondatban összetudtam volna foglalni és sokat nem tesz hozzá Lore-hoz,ezért nem is gondoltam fontosnak :)
@@sylandor4491 akkor jó, hogy nem toltam sokat :) viszont kedvet kaptam újra a régiekhez, és a 3. részhez is úgyhogy most meg is vettem :D köszi, pacsi
@@puruttyaaa Köszi pacsi! :)
Jó összefoglaló viszont azt nem említetted hogy a főbb s kissebb gonoszokat nem lehet vèglegesen elpusztítani s ezèrt kell mindig kőbe stb be zárni őket mindig
2:05 nél az a sereg most ember vagy mi? És hogyan/ miért vannak a pokolba? :D
De ha a Diablo Lore volt az első világ amilétre jött a földön a pokolba és a mennyországban mitörtént amikor végetért a Diablo Lore világa és hogyan tovább?
Egyszerű, még nem ért véget, a Diablo 4-el folytatódik :)
@@sylandor4491 na és ha végetér Diablo 4 világa mi lesz akkor hogyan tovább?
@dexter44215 ennek a világnak a szépsége, hogy örök körforgásban van. Akár egy angyal is lehet könyörtelen és gonosz szóval az ellenségekből sose fogynak ki.
Starcraft lore videót nem tervezel? Vagy lemaradtam róla?
Őszintén szólva még nincs,de erősen gondolkozom rajta,hihetetlenül remek sztorija és főleg a Protoss népnek,ezt még átgondolom ^-^
Szuper! De még mindig nem jöttem rá sajnos hogy kit irányítunk a játékban?!
A Diablo 1-ben a kánon szerint Aidan herceg a főszereplő a Warrior class.A másodikban tudomásom szerint konkrétan nincs ilyen de legtöbb esetben a Paladinra és a Nekrora tippelnek az emberek.A háromban pedig ténylegesen random a dolog de ott pedig a Nekrora tippelnek a kánon szerint :)
Cool Zoltán? Frankón ez a karakter neve?
Mint egy vidéki lakodalmas zenész😂
Kulle Zoltun az úr becsületes neve, de kiejtés alapján igen ahogy mondod 😆
Meglepő hogy ez a világ rengeteg magyar nevet tartalmaz amit át lehet fordítani vagy éppen fordítva 😄
De még MINDIG NEM ÉRTEM NEYRELLE MIÉRT LÉPETT LE A KIBASZOTT UTÁLAT SÁTÁNJÁVAL EGYEDÜL
Most akkor a doom metal - metal hellsinger és a diablo IV egy világban játszódnak vagy csak a diablo játékok után játcodik a Doom metal - metal hellsinger ????
(Vagy a Dante's Inferno ami ugyan abban a világban játszódik?), vagy hasonló játékok ????.....
Ha engem kérdezel ebben a tényben szerintem maximum csak hasonlítanak,a világ amit köréjük tettek erősen hajaznak egymásra. :)
@@sylandor4491 ez érdekes és érthető vagy mint más hasonló játékok ez jó, és a metal hellsinger érdekes történet lehet hogy ha ennyire jó játék, lehetne róla egy videó?
@@dexter44215 Persze,utána nézek :)
@@sylandor4491 ezer kösz. :)
@@sylandor4491 Akkor a kezdet kezdetén a Diablo Iore volt az első földi világ ami létrejött, a pokolba és a mennyországban bár akkor a metal hellsinger meg a két világ között játszódik a földön és a túlvilágon és a dante's inferno meg a keresztes lovagok világában a metál hellsinger után játszódik csak az emberek világában a kezdet kezdetén játszódik a történet?
Ha kijön a Diablo 4 arról is csinálsz egy teljes sztori mesélőt ?
Természetesen 😊
@@sylandor4491 Köszönjük 😁
Diablo 4 story-t is kapunk?
Természetesen, de előbb szeretném végigjátszani 😊
mert még angyal de gondolom te is játszotál a játékal nem? szoval az aszt jelenti hogy melfaled az nem a jó utat járja és mert angyal szoval ezért nem sebezte meg vagy a másik hogy egy másik erőrt szerzet ami nem hat rá az angyal fegyverekre
Magyarul Nefilimnek és Bálnak vagy Baálnak ejtik ezeket a neveket. Értem hogy angolból így jött át de ezek bibliai eredetű nevek.
Amúgy még mindig egy dolog érdekel te ezt felolvasód vagy saját szavaiddal mondod el . Ezt már a warcraft sztoriknál is meg akartam kérdezni.
Valójában is-is.
Vázlat szerűen dolgozom, amik fontosak azokat össze írom, minden nem mehet fejből 😄
Aztán ahogy tudom saját szavaimmal és a vázlat segítségével pedig elmondom 😊
Szóval egyszerre a kettő 😊
Na akkor még tudtam ezt is. Köszönöm a választ.
Itt arról a Tirell- ről van szó aki a Trónok Harcá- ban is szerepelt?
Nem. Az másik Tirell. A Diabloban Tyrael arkangyal szerepel.
Sokadjára újrahallgatva pár aprócska részlet nem igazán tiszta
Legfőképp inkább a kezdeteknél
Hogy végsősoron az volt ugyebár hogy Anu és Tathamet elpusztították egymást és emiatt történt a Pandemonium (igazából maga a teremtés)
Miután ezt elmesélted rögtön áttértél az Eternal Conflict témára
Ami viszont nem igazán tiszta az az hogy Diabloék hogyan lettek a Prime Evil-ök "bossai" végülis
Miért pont ők, ők hogyan keletkeztek/teremtődtek/ilyesmi
Angyali oldalon szintén felvetődik a kérdés hogy mégis ki és miért lett a pozíciójára állítva, így jöttek e létre hogy már ez volt
Tyrael naturally úgy "született" hogy az igazság angyala, vagy valaki rábízta még az elején a feladatot?
Jó tippem volt az hogy Anu és Tathamet operált mindkét oldalon, de rájöttem hogy várj már azok kinyírták egymást, szóval akkor basically a Pandemonium automatikusan úgy hozta létre a dolgokat ahogy?
Ja meg végsősoron még mindig azon a bizonyos Gyöngyön belül történik minden, azt úgy kell elképzelni mint egy galaxist?
Na mindegy, nem biztos hogy ezekre van úgymond válasz, lehet ki sincs ennyire dolgozva
Csak felmerült bennem pár agymenős kérdés :D
Néhány kérdésre tudom a választ szóval hogy is születtek a Prime Evilek és Angyalok: Tathamet ábrázolása egy hét fejű sárkány volt és ezek a fejek halálakor saját életre keltek ezek voltak a Prime és a Lesser Evil-ök számszerint. Az angyalok hasonló módon születtek Anu halálakor.Valószínűleg születésükkor a személyiségek amik valaha egy testből származtak maguk választatották ki mi mellett is állnak igazán,gondolom Tyraelnek az igazság érzete erősebb volt mint bármelyik másik testvérének. Igen a Gyöngy konkrétan a nagy semmiben lebegett mielőtt szétváltak volna, és elkezdtek volna háborúzni egymás ellen. :)
@@sylandor4491 Óóóh értem, köszi szépen a válaszokat 😁
Diablo akkor végül nem halt meg ugye?
Nem halt meg,biztos vagyok benne hogy a Diablo 4-be viszont látjuk :)
@@sylandor4491 Így legyen. Nehogy már a főgonosz meghaljon 😀
A Prime evileket S a kissebbeket is lehetetlen vèglegesen megölni ezèrt kellenek kövek Void stb
Kimaradt az immortal!
Az Immortal túl sokat nem rak a lorehoz, ezért sincs benne 😊
@@sylandor4491 jah ertem. Na nem baj
Én mondjuk valahogy sosem értettem azokat az a embereket akik a sztori miatt játszanak a Diablo franchise-al. Nekem ez sztori miatt nézem a pornót kategória jut eszembe. Azért valljuk be a sztori elég hitvány. No offense 😂
Hát nem tudom, a maga módján azért eléggé komplex, főleg hogy nincs minden az orrodra kötve hogy "Helló én vagyok a srác aki miatt történik valami". Főként ha nem csak a felszínes részét kutatod a sztorinak.A magam részéről szeretem a jó sztorikat és ez is közéjük tartozik, de nyilván ez magán vélemény 😄
Ez amúgy azért érdekes mert én meg éppen az ellenkezője vagyok. Sosem tudtak megfogni a játékok hosszútávon de a világa és a történetei a karaktereivel együtt nagyon is megfogtak. :D
@@daminguez Szintúgy :D
Az igaz de azèrt idèn pl a Baldurs Gate sorozat 3. rèsze picit jobb storyval rendelkezik majd. Az 1-2. rèsz is klasszikus lett RPG K közt
Diablo 4?
Amikor készült a videó még nem volt :D
Lassan de készül :)
@@sylandor4491 cool