❤Te félelmetes vagy,mert úgy néz ki hogy tisztán látod a dolgokat,de búcsúzni csak szépen szabad,már úton vagyok Teremtő Atyámmal,késéssel,mert az embernek rendet kell hagyni maga mögött,tiszta lélekkel tudok lépni Neked nagyon hálás vagyok,áldás kísérje munkádat! Köszönöm!❤
Nem találok szavakat, tökéletesen igaz. Mintha elmeseltem volna a történetemet, Te tényleg különleges képességgel rendelkezel. Isten ajándéka vagy. Igen büszke vagyok magamra, mert rajottem ki is ő valójában, s tulleptem illetve elfogadtam azt, hogy nem lesz része az életemnek. Nincs harag felé, s én lényegesen jobban vagyok. A veteseid segítettek egyébként sokat, megerősiteseket kaptam, hogy jó úton haladok. Köszönöm, nagyon köszönöm.❤
Szuper üzenet! Pontosan nem húz le, hanem meglepően inspiráló a helyzet! Fájdalmas, de én már csak annyit szeretnék, hogy elmondhassam neki, ki is ő. Jóindulattal, nem haraggal. Hálásan köszönöm! ✨✨
Vivi ez tűpontos.! A komfort zónámba kevés embert engedek be. És hinni már csak magamban tudok. De azt is érzem,hogy nagy változás előtt állok.Mert az égiek velem vannak.❤😊😊
Ha el akarunk érni egy célt akkor határozottnak kell lenni! Egy éve döntés elé állítottam valaki miatt! Azóta ébredezik . Az Égiek gondoskodnak arról , hogy rávilágítsák a valóságra a család lényegére és az élet értelmére ! Szeptember végén egy találkozón elhangzott egy mondat ami nagyon megérintette ! Úgy tűnik mintha elindult volna egy helyesebb irányba! Így működnek az Égiek. HÁLA Istennek 🙏❤👋 Köszönet a munkádért, Hála a kitartásodért 🙏 Elismerés a tudásodért! Áldás a segítségedért!❤❤❤❤❤❤❤❤🙏👋🙏👋🙏👋🙏👋
Ez egy felülmulhatatlan vetés! Tökéletes üzenet megerősítés részemre ! Köszönet képpen fogadd ❤ből jövő szeretetteli ölelésem ❣️🙏🤗👋♍ Még csak annyit, hogy én megprobáltam jobb útra , belátásra terelni a család érdekében. Ő ♊ pedig mint " férfi" maradt a rossz döntéseinél ! Egy idő után hagytam hadd csináljon amit akar a csendért . Már nem veszekszek ( felesleges )probálok gyógyulni és megérteni, belátni és fejlődni! Majd az Égiek megmutatják a helyes utat ❣️ Egyszer " majd csak" haza talál ! Neked Égi Ajándék , Hála és Áldás 🙏❤️🙏❤️🙏❤️
Nagyon igaz minden szó amit közvetített. Óriási keserűséget, fájdalmat okozott, éveken át, amiben kerültem. Akire gondolok mások elvárásinak tett eleget, velem időnként, nagyon durván bánt, amit meg ele'geltem..A lelkem nagyon fáj, de ezt kellett tennem. Sok sok ember fordult ellenem. Méltatlan módon, amit szinte elképzelhetetlennek hittem. Remélem vége lesz ennek a rém álomnak. Köszönöm a szép fogalmazást, és a reményt.
Draga Vivi!❤ Elképesztő a tudásod, az intuíciód, az, ahogyan közvetíted az üzeneteket!😇😇😇 A történet: Megalázott, elzárkóztam= önvizsgálat, megértés, depresszió, feltámadás, elfogadás, szeretlek mert szeretlek, de az utunk ketté válik! Nagyon szépen köszönöm ! Legyen áldott az utad, a munkád az életed!😇😇😇🙏🙏🙏
16 év után 4 hónap én még próbálom feldolgozni még ki kellett mennem hozzá a maradék dolgaimért ő már mint kiderült 1hétre egyutt van valakivel oda is koltozott 2 nap utan nem birtam es elmondtam milyen enbernek tartom hogy ennyire gyava h meg csak ezt sem merte ott elmondani h mi van ahogy eveken is at az erzelmeit sem megsertodott orvoshoz kuldott mondtam neked van surgosen szukseged ra ahogy sz emberekkel bansz es maszkot hord ezzel levis zartam tele vagyok tervekkel meg is valositom ha tudunk beszeljunk Vivi ha adsz lehetoseget koszonom
Vivien. Nem tudom szavakba önteni mennyire hálás vagyok ezért a videóért. Minden szava igaz. Kos jegyében születettem, Anyám mérleg. 50 éve tart ez a küzdelem 😢 köszönöm a szavaid.❤ Pontosan ezeket élem meg a napokban...
Jesszusom...nincs 5 perce, hogy" rá pirítottam a fejére "!!! Pontosan erről van szó!!! Pontosan erről!! Minden szavad tökéletesen rezonál velem. 👌👌👌👌 Számomra Vivien te vagy az etalon ❣️
❤🙏 teljesen 100%ban rezonált, beleragadt egy szerepbe amiből nem tud kikeveredni, egyre rosszabbul van, anyagilag teljesen tönkrement(ünk), felesége vagyok papíron, de 1 hét múlva elköltözöm egy szomszédos városba. belefáradtam, hogy egyet elöre kettőt visszalép. Van egy közös 11 évesünk, teljesen nem tudok róla leválni. Mártírszerepben van. Nem tud öszinte lenni, ahogy mondod.kiverte a biztositêkot. Jelenleg stabil vagyok, nem hagyom magam kibillenteni. Határozott és kiegyensúlyozott vagyok-:Neki bosszantóan. mondja is, hogy ő azt a nőt akarja visszakapni akit feleségül vett.😅De hálás vagyok neki is és magamnak is hogy elindultam befelé.
Kedves Vivien ez sajnos így van .Aki a szemej az a fiam aki párkapcsolatban él és sajnos a pocsojaban le láncolva topog .Nagy Isteni segítségre van szüksége hogy újra ön maga tudjon lenni Sajnos ez a szomorú igazság Köszönöm a biztatást
Hálás vagyok neked! Nagyon jól elemezted a helyzetet. Elfogadás, megértés, és nem kívánok tovább küzdeni, sem semmit tenni. A tovább-lépés új utakra visz, megújult erővel. KÖSZÖNÖM!!! Hála érte.
Kedves Vivien ! Bámulatos a Te vetésed , engem ez annyira megszólít. Furcsa helyzetben kell megállni a helyem és valóban nagyon büszke vagyok magamra.❤ Számomra Nr.1.✨💎🥇
Hálásan köszönöm a lelkiismeretes segítséget nagyon régóta éreztem, hogy ennek így kell lennie ❤❤❤ahogy döntést kell hozni mert így tartom helyesnek ❤❤❤Nagyon köszönöm ahogy kinyitott. szemmel láthatóan járjak ebben sok segítséget erőt kapok tőled ❤❤❤
Szia Vivien! Teljesen pontosan ez történik velem! Minden szavad igaz! A választásom hogy elktoltozok más országba! Minél messzebb legyek! Hálásan köszönöm a mondataidat! Profin érted a munkádat! Szia ❤❤❤
Kedves Vivien! Nagyon Köszönöm! Pontosan minden igy van, mindig mindent igy mond , aztàn ezt ugy àlitja be az enberek szemèben, hogy öt mindenki kedvesnek aranyosnak tart , ès persze a màsik fèlt nem , adot esetben most akàr engem, vagy èppen akit kibeszèl ! Engem ez most emelt, sokkat fejlödtem ebben a kapcsolatban, ès ha kell hogy jöjön egy harmadik szemèly az èn èletemben , hàt befogadom ❤❤ Hàlàs vagyok neked Köszönöm szèpen
Szívből köszönöm!! Szóról szóra... az, hogy lúdbőr effekt, Rám most duplán érvényes, volt, hogy megállítottam a videót, hogy feldolgozzam a hallottakat/látottakat! ❤
Ahh, tegnap este tettem ezt épp a tini lányommal és ez zajlik mostanában fokozottan. A 3.személy pedig a most alakuló kapcsolatom. Kiráz a hideg...köszönöm szépen!❤
❤ " NEM LEHET HOGY MEGÚSSZA!" ..... ❤❤❤❤
Hiszek a karmában.
❤Te félelmetes vagy,mert úgy néz ki hogy tisztán látod a dolgokat,de búcsúzni csak szépen szabad,már úton vagyok Teremtő Atyámmal,késéssel,mert az embernek rendet kell hagyni maga mögött,tiszta lélekkel tudok lépni Neked nagyon hálás vagyok,áldás kísérje munkádat! Köszönöm!❤
Ez egy nagyon profi elemzés volt.
Minden szava korrekt megoldás
irányába vezetett, hálás köszönet!
Köszönöm Vivien puszika ❤🎉❤🎉❤❤
Köszönöm szépen Vivien Nagyon ❤🎉
Vivien teljesen igazad van,ez csak tovabb erősít engem.Aki nem akar fejlődni,/narcisztikus/ azt nem lehet ugyse rábeszélni!!Koszonom neked!!😊
❤❤❤koszonom szepen❤❤❤⭐️⭐️⭐️❤❤❤
Köszönöm szépen! Pontosan ez a helyzet
Nem találok szavakat, tökéletesen igaz. Mintha elmeseltem volna a történetemet, Te tényleg különleges képességgel rendelkezel. Isten ajándéka vagy.
Igen büszke vagyok magamra, mert rajottem ki is ő valójában, s tulleptem illetve elfogadtam azt, hogy nem lesz része az életemnek. Nincs harag felé, s én lényegesen jobban vagyok.
A veteseid segítettek egyébként sokat, megerősiteseket kaptam, hogy jó úton haladok. Köszönöm, nagyon köszönöm.❤
Szuper üzenet! Pontosan nem húz le, hanem meglepően inspiráló a helyzet! Fájdalmas, de én már csak annyit szeretnék, hogy elmondhassam neki, ki is ő. Jóindulattal, nem haraggal. Hálásan köszönöm! ✨✨
Köszönöm szépen 🦋
Atompontossss!Minden szó!Szerintem ez csak nekem szólt! Hálás szívvel köszönöm kedves!🫂😘💞💞💞💞💞💞🙏🕉🦋🐞🧚♂️
Ez nagyon durva!!!!!!! Szavakba öntötted az érzéseimet.. Köszönöm szépen! 🙏🏻
Telitalálat!Köszönöm a tisztánlátást!🥺
❤Ámen Úgy lesz!Vivi ! Kiválö vagy ! Köszönôm !❤
Vivi ez tűpontos.! A komfort zónámba kevés embert engedek be. És hinni már csak magamban tudok. De azt is érzem,hogy nagy változás előtt állok.Mert az égiek velem vannak.❤😊😊
Àldàs ❤
❤❤❤❤
KOSZONET.EZ CSAK ROLAM SZOLT.MEG A DILEMMA IS.NAGYONSZEPEN.KOSZONOM.ONNEK.!!!
Ha el akarunk érni egy célt akkor határozottnak kell lenni! Egy éve döntés elé állítottam valaki miatt! Azóta ébredezik . Az Égiek gondoskodnak arról , hogy rávilágítsák a valóságra a család lényegére és az élet értelmére ! Szeptember végén egy találkozón elhangzott egy mondat ami nagyon megérintette ! Úgy tűnik mintha elindult volna egy helyesebb irányba! Így működnek az Égiek. HÁLA Istennek 🙏❤👋 Köszönet a munkádért, Hála a kitartásodért 🙏 Elismerés a tudásodért! Áldás a segítségedért!❤❤❤❤❤❤❤❤🙏👋🙏👋🙏👋🙏👋
Köszönom szépen, felborult az életem, nyugtalan a lelkem, szorongok, talajtalan vagyok! Köszönöm szépen! ❤
Ez egy felülmulhatatlan vetés! Tökéletes üzenet megerősítés részemre ! Köszönet képpen fogadd ❤ből jövő szeretetteli ölelésem ❣️🙏🤗👋♍ Még csak annyit, hogy én megprobáltam jobb útra , belátásra terelni a család érdekében. Ő ♊ pedig mint " férfi" maradt a rossz döntéseinél ! Egy idő után hagytam hadd csináljon amit akar a csendért . Már nem veszekszek ( felesleges )probálok gyógyulni és megérteni, belátni és fejlődni! Majd az Égiek megmutatják a helyes utat ❣️ Egyszer " majd csak" haza talál ! Neked Égi Ajándék , Hála és Áldás 🙏❤️🙏❤️🙏❤️
Drâga Vivikém Hâlâs szivvel nagyon szépen köszönöm!Legyen csodâlatos estéd a jòisten âldâsâval!🙏🍀😇❤️😘
Köszönöm szépen ez super kirakás,Áldás munkádhoz 🙏 Erőt egêszséget kívánok neked szia jó éjszakát kívánok neked 😘❤️
Köszönöm szépen Vivi🙏💖
Köszi! Ez a vetés rólam, és a helyzetemről szólt...sokat segítettél, legfőképpen abban, hogy jól látom miben vagyok...
Köszönöm, pontosan ez történik. 🙏
Nagyon igaz minden szó amit közvetített. Óriási keserűséget, fájdalmat okozott, éveken át, amiben kerültem. Akire gondolok mások elvárásinak tett eleget, velem időnként, nagyon durván bánt, amit meg ele'geltem..A lelkem nagyon fáj, de ezt kellett tennem. Sok sok ember fordult ellenem. Méltatlan módon, amit szinte elképzelhetetlennek hittem. Remélem vége lesz ennek a rém álomnak. Köszönöm a szép fogalmazást, és a reményt.
Mindent elmondtál rólam és a helyzetről! Köszönöm! Látó vagy !
Köszönöm szépen 😢❤🤔 sók igazság van benne köszönöm 🤔🤔❤️🙏
Köszönöm szépen Vivien! Már vártam egy ilyen...vagyis ezt a tartalmú vetést! 🙏🏼😌
Megint rengeteget segitettél az érzéseim feldolgozásában! Csodálatos képességed van!! Nagyon köszönöm!!❤️❤️❤️
Vivienne Köszönöm ez annyira igaz!!! Hihetetlen!
Draga Vivi!❤
Elképesztő a tudásod, az intuíciód, az, ahogyan közvetíted az üzeneteket!😇😇😇
A történet:
Megalázott, elzárkóztam= önvizsgálat, megértés, depresszió, feltámadás, elfogadás, szeretlek mert szeretlek, de az utunk ketté válik!
Nagyon szépen köszönöm ! Legyen áldott az utad, a munkád az életed!😇😇😇🙏🙏🙏
Minden szavak Igaz ❤⭐️❤Isten Aldjon meg ❤⭐️❤
Köszönöm szépen Vivi! Ez vmi fantasztikus érzés volt.....😊
Hálás köszönet.Nagy űgyes vagy Minden igaz.
Hàlàsan köszönöm ♥️🙏
Nagyon szépen köszönöm ❤❤❤❤❤
Köszönöm szépen 😊Vizöntő vagyok a fèrjem oroszlán, most ez van,amit itt elmondasz🫣😞!
💥Isten Áldjon 💥
🙏🙏🙏
Köszönöm ❤olyan,mintha személyesen nekem beszéltél volna .Rezonál minden szavad.
Hálásan köszönöm ❤
Köszönöm .🦁☀️🫶🏻🙏🏻
Hálásan köszönöm Neked❤
Nagyon nagy igazságokat hoztál le, köszönöm. A harcos beindul. Áldás legyen Rád!
Nagyon igaz köszönöm szépen!😢
16 év után 4 hónap én még próbálom feldolgozni még ki kellett mennem hozzá a maradék dolgaimért ő már mint kiderült 1hétre egyutt van valakivel oda is koltozott 2 nap utan nem birtam es elmondtam milyen enbernek tartom hogy ennyire gyava h meg csak ezt sem merte ott elmondani h mi van ahogy eveken is at az erzelmeit sem megsertodott orvoshoz kuldott mondtam neked van surgosen szukseged ra ahogy sz emberekkel bansz es maszkot hord ezzel levis zartam tele vagyok tervekkel meg is valositom ha tudunk beszeljunk Vivi ha adsz lehetoseget koszonom
Drága Vivien, ez van most nálunk, .köszönöm 😇😇😇💖
❤Köszönöm,hogy ennyire pontosan a tudásodon,segítségeddel a égiek megerősítenek. ❤
Köszönöm szépen💙🙏
Végtelen hálával köszönöm. Áldás-
Vivien köszönöm szépen ❤🎉❤❤
Köszönöm kedves Vivi❤ felnyitottad a szememet🌹
❤Te is büszke lehetsz magadra!!ezzel a vetéseddl,köszönöm neked!!!!❤❤
Nagyon köszönöm! Ez alatt végre azt éreztem, megért valaki..❤ ..és pár pillanatig nem vagyok teljesen egyedül az utamon...
Nagyon szépen köszönöm Áldás rád igy igaz!❤❤🙏🙏
Nagyon szépen köszönöm a segítséget kedves Vivien ♥️ Légy Áldott!😇❤️
Ez döbbenet, sokkot kaptam, hogy micsoda tudàsod van. Ez hihetetlen!!! Köszönöm
Igen ,igen sokat segítettél ezzel,ill.megerősített sok sok dolog ezzel kapcsán ❤
Ámulok és bámulok...😉👌meginnnnnt....😊köszi🙏❤
Vivien. Nem tudom szavakba önteni mennyire hálás vagyok ezért a videóért. Minden szava igaz. Kos jegyében születettem, Anyám mérleg. 50 éve tart ez a küzdelem 😢 köszönöm a szavaid.❤ Pontosan ezeket élem meg a napokban...
❤❤❤ Vivi ez 100 %-ban tűpontos. Köszönöm.😊
Köszönöm ez teljesen illik rám. Magamra ismertem. Köszönöm szépen,hogy hallgathattam
Jesszusom...nincs 5 perce, hogy" rá pirítottam a fejére "!!!
Pontosan erről van szó!!!
Pontosan erről!!
Minden szavad tökéletesen rezonál velem.
👌👌👌👌 Számomra Vivien te vagy az etalon ❣️
Nagyon köszönöm !
❤🙏 teljesen 100%ban rezonált, beleragadt egy szerepbe amiből nem tud kikeveredni, egyre rosszabbul van, anyagilag teljesen tönkrement(ünk), felesége vagyok papíron, de 1 hét múlva elköltözöm egy szomszédos városba. belefáradtam, hogy egyet elöre kettőt visszalép. Van egy közös 11 évesünk, teljesen nem tudok róla leválni. Mártírszerepben van. Nem tud öszinte lenni, ahogy mondod.kiverte a biztositêkot. Jelenleg stabil vagyok, nem hagyom magam kibillenteni. Határozott és kiegyensúlyozott vagyok-:Neki bosszantóan. mondja is, hogy ő azt a nőt akarja visszakapni akit feleségül vett.😅De hálás vagyok neki is és magamnak is hogy elindultam befelé.
Nagyon szépen köszönöm
Isteni Tálentum vagy! 💚
Hálásan köszönöm.❤
Kedves Vivien ez sajnos így van .Aki a szemej az a fiam aki párkapcsolatban él és sajnos a pocsojaban le láncolva topog .Nagy Isteni segítségre van szüksége hogy újra ön maga tudjon lenni Sajnos ez a szomorú igazság Köszönöm a biztatást
Köszönöm, rólam szólt, teljesen rezonált velem.
Nagyon szépen köszönöm kedves Vivi, ez rezonált, tehát ű pontos!❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Köszönöm!🙏😇🌺
Köszönöm szépen a segítséget!🙏❤❤❤
❤Hálásan köszönöm ❤
Szívből és hálásan köszönöm ❤️🙏
Hálás vagyok neked! Nagyon jól elemezted a helyzetet. Elfogadás, megértés, és nem kívánok tovább küzdeni, sem semmit tenni. A tovább-lépés új utakra visz, megújult erővel. KÖSZÖNÖM!!! Hála érte.
Nagyon szépen köszönöm önnek szép napot kívánok önnek szeretettel ❤️❤️❤️
Kedves Vivien! Nagyon sokat segítettél, köszönöm szépen!❤❤❤❤❤❤❤
Nagyon szépen köszönöm drága Vivien!❤
Nagyon köszönöm. Ez így volt. Haladok tovább rengeteg tapasztalattal. ❤
Halasan🙏 koszonom❤❤
Vivien ez a kirakas betalalt ram talalt.
Szo szerint ez tortenik .
Aldas❤
Köszönöm szépen az útmutatást eléggé érdekes, de pont benne vagyok. Hezitálok hogyan tovább❤
Nagyon szèpen köszönöm ❤️
Kèpessègedet nagyra èrtèkelem!
Amit elmondtàl,csodàlatos,így igaz!
❤️😇🤗❤️🙏🏻🍀😘
❤ķöszönöm szépen!❤😊🥀🤔🌷🌻🎈🌼🌹🤗💐❤
Köszönöm szépen! Pontosan ezeken a frekvenciákon mozgok és igyekszem őket tudatosítani, jól esnek a visszajelzések, melyeket közvetítesz.
Köszönöm szépen.🙏😇♥️
Hihetetlen! Pontosan ez van. Hálásan köszönöm ❤
Hihetetlen,!!!specifikus,teljes mèrtèkben ràm illik!!!isteni adomàny a tehetsèged!!!❤❤❤❤köszönöm szèpen 🍀 🙏 😇 ❤️ 💯
Köszi szépen!
Nagyon pontosan elmondod az életemet. 🙂😔❤️
Kedves Vivien ! Bámulatos a Te vetésed , engem ez annyira megszólít. Furcsa helyzetben kell megállni a helyem és valóban nagyon büszke vagyok magamra.❤ Számomra Nr.1.✨💎🥇
❤😊 Nagyon szépen köszönöm.
Koszike minden szavad.igaz❤❤
köszönöm ez tűpontos, ebben vagyok jelenleg :(
Kedves Vivi ! Teljesen igaz a kirakás és az elemzésed ! Sokat segítettél. Nagyon szépen köszönöm ! 🤩🥰🤗🤍❣💓🙏
Nagyon szépen köszönöm.most mindent meg értettem ami most velem történik nagyon pobtosan tudod elmondani köszönet érte❤!
Nagyon köszönöm, hálás vagyok.Tökéletes a vetés.
Áldalak, hogy miértünk dokgozol.🙂❤️🍀💰🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
Köszönöm 💗 . Egyik mondatod nagyon sziven talált ,jó értelemben .Onnantól tudtam,hogy nekem is szól ,ennek tudatában ismét meghallgatom 💗 .
Hálásan köszönöm a lelkiismeretes segítséget nagyon régóta éreztem, hogy ennek így kell lennie ❤❤❤ahogy döntést kell hozni mert így tartom helyesnek ❤❤❤Nagyon köszönöm ahogy kinyitott. szemmel láthatóan járjak ebben sok segítséget erőt kapok tőled ❤❤❤
Csak gratulálni tudok neked!!!
Nagyon köszönöm Vivien!😇😇😇
Puszillak.❤❤❤
Szia Vivien! Teljesen pontosan ez történik velem! Minden szavad igaz! A választásom hogy elktoltozok más országba! Minél messzebb legyek! Hálásan köszönöm a mondataidat! Profin érted a munkádat! Szia ❤❤❤
Kedves Vivien! Nagyon Köszönöm! Pontosan minden igy van, mindig mindent igy mond , aztàn ezt ugy àlitja be az enberek szemèben, hogy öt mindenki kedvesnek aranyosnak tart , ès persze a màsik fèlt nem , adot esetben most akàr engem, vagy èppen akit kibeszèl ! Engem ez most emelt, sokkat fejlödtem ebben a kapcsolatban, ès ha kell hogy jöjön egy harmadik szemèly az èn èletemben , hàt befogadom ❤❤ Hàlàs vagyok neked Köszönöm szèpen
Szívből köszönöm!! Szóról szóra... az, hogy lúdbőr effekt, Rám most duplán érvényes, volt, hogy megállítottam a videót, hogy feldolgozzam a hallottakat/látottakat! ❤
Ahh, tegnap este tettem ezt épp a tini lányommal és ez zajlik mostanában fokozottan. A 3.személy pedig a most alakuló kapcsolatom.
Kiráz a hideg...köszönöm szépen!❤