DúrMoll
DúrMoll
  • 4
  • 491 321
Rímbe szedett matematika (Ratkai Tibor)
Szöveg:
Műveleti sorrend örökké zöld téma,
Zárójel legelöl, készen áll a séma.
A szorzást és osztást végezzük el nyomban,
Plusz és mínusz jelek utolsók a sorban.
Nullával nem osztunk, hétpecsétes titok,
Ha mégis megteszed, érdemjegyed inog.
Kilenc négyzetgyöke mindösszesen három,
Kikötésre figyelj, a versszakot zárom.
Fontos megérteni, hogy mi is a prímszám,
Csak egy és önmaga fenn az osztólistán.
Az egy különcködik, nem tartozik ide,
Az ötös jó példa, zúgjon a bizibe.
Koordináta-rendszer, figyel Dékárt mester,
Által metszé egymást x, y tengely.
Az origó ténye középponti téma,
Rántsuk le a leplet, tanuljuk meg még ma.
Zárójelen belül rejtez kettő érték,
Felfedé a titkot, merre mennyit lépjél.
Másodfokú függvény felettébb szép látvány,
U betűre hajaz, mellőzése hátrány.
Orrunk alá borsot töre az egyenlet,
Vegyük elő nyomban a jó mérlegelvet.
Hogy ha átpakolunk szorzásból lesz osztás,
Keressük az x-et, beindul a zsongás.
90 a derék, négyszerese teljes,
Szögek irodalma igen terjedelmes.
a négyzet, b négyzet összeadogatva,
Átfogóra emelt c négyzetet adja.
Négyzet területe a szorozva a-val,
Ha ezt nem jegyzed meg, a bűntudat mardal.
Euklidész csáó!, Bolyai a király,
Végtelenben tali, párhuzamos irány.
Háromszög esetén kettő oldal hossza,
Harmadiknál nagyobb, tekereg a kobra.
Szinuszfüggvény képe: hullámhegyek, völgyek,
Kettő Pi difivel folyton ismétlődnek.
Csúcsok tömkelege, élvezetes élek,
A gráfelmélettől egyre jobban félek.
Kézfogós példánál figyelj mindig oda,
Ha kettővel osztasz, sikerül a doga.
Erdős Pál hírnevét aranyköpései,
Betonba ágyazzák, tréfálkozó zseni.
Teremtett világunk különleges gépe,
A matematikus kávéval jut révbe.
Másodfokú egyi, nullára rendezünk,
Zérushelyvizsgálat, nő a látóterünk.
Számláló, nevező fejtetőre állva,
Reciprokot adja, ki van ez találva.
Halmazok esetén minden egyes elem,
Ne húzzuk az időt, unió a nevem.
A metszet is fontos, térjünk reá gyorsan,
Közös elemeket nyerhetjük ki onnan.
A valószínűség kedvező/összes,
Guruljon a kocka, minden más mögöttes.
Következzék három faktoriálisa,
Háromszor kétszer egy, kizárva a hiba.
Képzavarral élve módosul a módusz,
Leggyakoribb elem, tavon ringó lótusz.
Hogy mi a medián? Középérték, látod,
Egy, kettő, háromnál kettes a barátod.
Tanárok rémeként dumál, lóg a ritmus
Múltjához hozzátesz babiloni, indus.
Az alsót emeljük valahányadikra,
Megkapjuk a felsőt, isteni a szikra.
Számokat ad össze Gausz egytől százig,
Körbe írott hárszög, derék Tálész játszik.
Négynek a négyzete tizenhatot ad ki,
Pitágorász vega, nyugodt lehet Bambi.
Tömött karikánál zárt az intervallum,
A Pi 180 fok, micsoda skandalum.
Egy liter folyadék egy köbdeciméter,
Legyél magabiztos, távozzon a kétely!
Переглядів: 11 954

Відео

Rímbe szedett fizika (Ratkai Tibor)
Переглядів 51 тис.Рік тому
Szöveg: Arkhimédész bácsi fürdőkádba csobban, "Heuréka!", "Megvan!", kiáltozza nyomban. Kiemelkedően csavaros eszével, Csigalassúságú kora előtt lépdel. Sebesség egyenlő út elosztva idő, A súrlódás végett elkopik a cipő. Közegellenállás beúszik a képbe, Süvítő szellőből vehetitek észre. Távcsövével babrál tudós Galilei, Mellyel a Jupiter holdjait figyeli. Pisa ferde tornya kísérleti terep, Zuha...
Rímbe szedett magyar történelem (Ratkai Tibor)
Переглядів 354 тис.3 роки тому
Rímbe szedett történelem: mek.oszk.hu/15600/15663/ Másik csatornánk: ua-cam.com/users/homokora Szöveg: Ratkai Tibor Zene: Kenry26 Animáció: Ungdani
Rímbe szedett történelem (Ratkai Tibor)
Переглядів 75 тис.6 років тому
Rímbe szedett történelem: mek.oszk.hu/15600/15663/ Másik csatornánk: ua-cam.com/users/homokora Szöveg: Ratkai Tibor Zene: Kenry26 Rajzok: Fox Videó: DØ

КОМЕНТАРІ

  • @Pista32
    @Pista32 10 днів тому

    Nagyon jó, jobb mint a töri órák 😅

  • @pingvinpeti
    @pingvinpeti 3 місяці тому

    Spotyra mikor jönn?

  • @sziabandika9601
    @sziabandika9601 5 місяців тому

    Bárcsak ezt a mai politikusok is hallanák😔

  • @Pisztaciaszevasztok
    @Pisztaciaszevasztok 5 місяців тому

    Dalszöveg: Megoldatlan rejtély származásunk titka , a felelet előtt számos kapu nyitva. Az urál vidékén születik a nemzet Ugoroktol búcsú megtörtént a kezdet. A vándorlás során külső behatások Példát nyújtó türkök, kazárok és szlávok. Verecke hágóján honfoglaló sereg kel át vakmerőn. biztatók a jelek. Vágtató paripák halált hozó nyilak, Európát dúlják a magyar hadfiak. A német lovagok megálljt parancsolnak, Alkonyát jelezvén ezen kalandoknak. Szent István kezeit nem köti a vérség, Koppány négy darabban krónikába vésték. Tíz falunként templom így szól a rendelet, Vadkan veszejté el Szent Imre herceget. Kunok vele győző törvényhozó László, Lopásra hajlónak akasztás az árszó. Továbbra is élő kedvelt a pogányság, Akit rajtakapnak egy ökör a váltság. Tatárok dúlják fel évszázadok művét, Mohón lakmározzák szőlőjének fürtjét. Béla király buzgó kivonultuk után, kő várakat épít mint például Budán. Károly Róbert pénzt ver firenzei módra, Csehet és lengyelt barátjának mondja. Túl megy minden ponton Nagy Lajos hatalma, Lengyel trónt örököl, olasz nyakán kardja. Bizánc elestével megrendítő módon Kitárul a kapu fenyeget is folyton. A Magyar Királyság pajzsként tör a jogra, Éles török handsár vércsöppeit ontja. Nándorfehérvárnál megesik a csoda, Támadók fejvesztve menekülnek tova. Megannyi évtized haladéka, bére, Hogy le küzdetett az áfiumnak mérge. Kolozsvár szülötte igazságos Mátyás, A magyarra nézve hihetetlen áldás. Páratlanul művelt azt mondja a fáma, Jeles bizonyíték Corvina könyvtára. Adóemelésre szólít a parancsa, Megszorításoknak lészen foganatja. Folyton erősíti a Végvári rendszert, Zsoldos sereget tart hisz a kincstár megtelt. Kezei közé jut Bécsnek büszke vára, Török ambíciók rohamait állja. Nagy hatalommá lesz becses királysága, Messzi vidékekről járnak csodájára. Többszörös túlerő, fejlettebb technika jellemzi az oszmánt, efelől nincs vita. Puskás janicsárok, ágyúk garmadája, Sajnos nem meglepő az állam pusztulása. Csatamező marad a nemzet színe java, Nem számít már többé a királynak szava. Félhold ragyog ránk 145 évig, Mátyás hagyatékát halálra ítélik. Három részre szakad a kivérzett ország, Az emésztő tüzet igen későn oltják. Német és török kéz Marakszik a koncon, Hogy a magyarnak csak elnyomatás jusson. Hasburg segítségre kiűzve a török, de az összefogás korán sem lesz örök. Ebek harmincadján vegetál a nemzet, A nyugati szomszéd teret alig enged. Szabadságharcra hív kurucok vezére, Hogy az elnyomásnak jöjjön el a vége. Rákóczi elbukik mégis eredményes, A császári udvar szája keserédes. Évtizedek múltán visszajár A kölcsön, A Magyarok szíve megesik egy hölgyön. Életünk és vérünk tiéd Terézia! Kalapos királyként tűnik elő fia. Haza és haladás telik meg az éter, A reformkor dicső nem fér hozzá kétely. A Dunán gőzhajó, mozdonyok és gyárak, Széchenyi pénzétől a kultúra árad. A legnagyobb magyar és Kossuth vitája, A Békés rendezést eleve kizárja. Pesti forradalom, világosi gyásznap, A bécsi Burg hálás Miklós orosz cárnak. Arad vérmezején teret nyer a bosszú, Haynau tábornok keze igen hosszú. Két évtized sem kell, áll a monarchia, A Magyar ajaknak lehet szólalnia. Trianon, Don-kanyar, Holokauszt, Gulag Tanyája végében retteghet a kulák. 56 nak őszén robognak a tankok, Budapest utcáin gépfegyverszó kattog. Sörös üvegeket rejteget a hűtő, Nyugati zenére bulizik a süldő. A munka ünnepén fő a bográcsgulyás, Vöröslő nyakkendő, virsli felvonulás.

  • @pistajoska5341
    @pistajoska5341 10 місяців тому

    A Királyok a házban sokkal jobb! 😁

  • @SzabadMagyarPolitika
    @SzabadMagyarPolitika 11 місяців тому

    Van ennek a zenének egy másik verziója, hallgattam régebben, de most nem találok, valaki le tudná írni nekem?

  • @rapidedu_hu
    @rapidedu_hu Рік тому

    legnagyobb! 🤘😎

  • @RosemaryGoat
    @RosemaryGoat Рік тому

    Nice! Hát ebből többet tanulok, mint törin...

  • @beatrix530
    @beatrix530 Рік тому

    Nagyon jó! Lehetne kémiával?

  • @zsuzsannapribeli7958
    @zsuzsannapribeli7958 Рік тому

    Lehet vármegyével is???

  • @zsuzsannapribeli7958
    @zsuzsannapribeli7958 Рік тому

    Lehet vármegyével is???

  • @zsuzsannapribeli7958
    @zsuzsannapribeli7958 Рік тому

    Lehet vármegyével is???

  • @zsuzsannapribeli7958
    @zsuzsannapribeli7958 Рік тому

    Lehet vármegyével is???

  • @zsuzsannapribeli7958
    @zsuzsannapribeli7958 Рік тому

    Lehet vármegyével is???

  • @renataszep8072maty
    @renataszep8072maty Рік тому

    Oqgidgqhfow fkgqoqv1 fowgfiwfcsd javsu#<÷😮uezedidgzesowzdutwu😮ejiefwudgwid😅ejfgwjev ejevwiwgw😢1hwgrueghrgirowu😊ejegudgu❤❤❤❤kejejgehezegrh3huegr3h😅ruehrurhwgdgegehjbybdhdbrhhdv😂🎉nebwhdjebfhbebebehdkdjdeie9r😊einruevrhehehvdhev2bebhrhwiebhevezrfr 1:56 2kbehwgeceie 1:58 1:58 1:58 1:58 1:59 1:59 1:59 1:59 1:59 2:00 2:00 2:00 g3uwfwbefw2😅😮😮😮😮33g277geiehrh22i2gi1gwihehrgeuegh3heiwhwiwgwuwhduiegwieueiheisgshwheiehh2h❤hwi❤❤j❤i❤h❤h❤h❤g❤ufs❤❤uy❤w❤z❤fsz❤❤txogdj❤gks❤tsj❤gdkzjsgksgkx❤gsk❤gxkxc❤gjx❤gjy❤tiy❤zix❤xtixzixzix❤zx❤zix❤zoc❤zof❤uoc❤zkc❤zckhkhkchk❤hkc❤❤er❤❤e❤se❤s❤s❤e❤s❤❤es❤e❤❤z❤z❤wt❤❤f❤2❤❤t❤❤gjyfuytuyp❤pusttupy570s❤79ty❤7tx0❤7r9y❤utx❤ruxutx9tupx❤xutp❤utxp❤gxuputxp❤pg i❤czi❤gxip❤xuzp❤fupc❤fcpszuwurjeuiwgdjvw. S wie. Ejebe vb ridbei eiegeidg eigdidgdjd digdjd sigdidhgdgsjs ishsodhid❤ 2:59 dkhsiddy❤❤❤❤❤❤ 3:06sigsisiudiejsjdg 3:08 ❤❤❤❤❤sjszzdfwgeiscz7cdxtis,todcxt7pzeoyzoeykstgskegkfhlsrzlyruprupazrosrzsotpsurzosszrzrourpy63oaezotwi6raezoazrosrzps47sp47sp3p7a5l8surlaurps47sp47s57pstdutdu

  • @jancsi678
    @jancsi678 Рік тому

    Ez kiràly

  • @gergelygrosz3181
    @gergelygrosz3181 Рік тому

    OMFG azt hittem kihalt a csatorna

  • @bozabalazs1488
    @bozabalazs1488 Рік тому

    Eszméletlen jó!:D

  • @ererVIN
    @ererVIN Рік тому

    Informatika❤

  • @balazstakacs9158
    @balazstakacs9158 Рік тому

    Szuper a dal! Imádom a többit is. Az egyenlet megoldásában viszont van egy kis hiba/elírás, ami zavaró. 5X = 10 /:2 itt nem kettővel hanem 5-tel kell osztani, hogy megkapjuk az X = 2 végeredményt.

  • @-gyulahun-239
    @-gyulahun-239 Рік тому

    Zseniális! Lehetne informatikával is

  • @Bluecsatorna
    @Bluecsatorna Рік тому

    ELSŐ 😈

    • @gundikaatm2629
      @gundikaatm2629 Рік тому

      Te ki vagy

    • @mujok
      @mujok Рік тому

      o csak egy nagyon jo ember!@@gundikaatm2629

    • @bundzsi
      @bundzsi Рік тому

      @@gundikaatm2629 Ezt nem hiszem el, ODA VAN ÍRVA!

    • @andrasszlivka375
      @andrasszlivka375 Рік тому

      Zseniális lángelme. Micsoda animálás. Pedig tudtam hogy jó vagy. De most túl szárnyaltad magad.

    • @kingatatar5180
      @kingatatar5180 11 місяців тому

      ​@@gundikaatm2629 Aki animálta a videót.

  • @pbaborman722
    @pbaborman722 Рік тому

    Nem is rósz! -Thevr Pisti

  • @jakabgipsz1665
    @jakabgipsz1665 Рік тому

    Első

  • @laciihasz4734
    @laciihasz4734 Рік тому

    Hat ez marha jo volt, gratula 👍

  • @sziabandika9601
    @sziabandika9601 Рік тому

    3:42 igazi libabőr és könnyek😔😔😔

  • @sziabandika9601
    @sziabandika9601 Рік тому

    Szomorú mivé vált az ország😿

  • @WhiteHatX
    @WhiteHatX Рік тому

    Ez nem blue?

  • @gabriellaibolyabarath5105

    Imádom😊

  • @sanyika3967
    @sanyika3967 Рік тому

    Imádom már 10edszerre is jó meghalgatni

  • @doraberes1346
    @doraberes1346 Рік тому

    kezdetnek egy jó kis magyar rondó asszem

  • @patriciabrnhart1013
    @patriciabrnhart1013 Рік тому

    Most megmentetted az életem.😂❤ Holnapra megtanulom.😂❤

  • @abigwhale1043
    @abigwhale1043 Рік тому

    Szöveg? ⬇️

  • @takacsemma6234
    @takacsemma6234 Рік тому

    Érettségi előtt 1 héttel 😅😂

  • @attilahuszka2589
    @attilahuszka2589 Рік тому

    WHO LET HIM COOOOOK

  • @farkasleevikekiss663
    @farkasleevikekiss663 Рік тому

    ez nagyon menö let 1:34 töl edig 1:41

  • @koppanysztankovits4964
    @koppanysztankovits4964 Рік тому

    Magyar történelem drill😎

  • @gaborkohut690
    @gaborkohut690 Рік тому

    :D

  • @laszloverner4949
    @laszloverner4949 Рік тому

    csinálh még többet kérleek nagyon nagy vagy. a töris is tetszett a fizikás is. csinálsz egy matekot vagy irodalmat?

    • @tiborratkai7789
      @tiborratkai7789 Рік тому

      Kedves László! Köszönöm az elismerő szavakat! Kulisszatitkokat nem árulhatok el, de minden jel arra utal, hogy lesz folytatása a sorozatnak😀

  • @laszloverner4949
    @laszloverner4949 Рік тому

    a tanárok idióták már nem azért. minek tanítanak 4 évig törit? elég lenne azt mondani hogy 2 hétig minden nap halgasd meg MINIMUM 5ör ezt. meg a gyerekek valszeg szivesebben is halgatnák

  • @dominikcsupor8252
    @dominikcsupor8252 Рік тому

    Ezt a töritanáromnak megmutatom az biztos

  • @Ozguryalnik
    @Ozguryalnik Рік тому

    I dont understand hungarian but I love this song. Greetings from Turkey as a Tengrist Turk

  • @tivadarodonvikkala8971
    @tivadarodonvikkala8971 Рік тому

    egy néni beleférhetett volna :D

  • @benedekungvari452
    @benedekungvari452 Рік тому

    szöveg:

  • @hYdRaCOPE69
    @hYdRaCOPE69 Рік тому

    Ungdani

  • @Inspiratio
    @Inspiratio Рік тому

    SlamPoetry fizika, hát ez szép munka volt. :D

  • @tamassarosi7258
    @tamassarosi7258 Рік тому

    Elkülditek nekem a háttérzenét? És nem a Johannes Brahms: 5. Magyar Táncra gondolok.

  • @axolotlasmr54
    @axolotlasmr54 Рік тому

    Most halgattam először nagyon ámulatba estem.

  • @agnesgal7603
    @agnesgal7603 Рік тому

    Látjátok az 116 a hütön

  • @goblinfing14
    @goblinfing14 Рік тому

    Így meg lehetett volna velem szerettetni a fizikát <3