Pat-helyzet
Pat-helyzet
  • 6
  • 36 913
Versek másképp, a dallamok hullámhosszán - a Fifti-Fifti zenekarral beszélgettünk
A Fifti-Fifti zenekar, vagyis Göbő Sándor és Tornóczi Tibor duója 2022 őszétől működik. Együttműködésük csupán örömzenélésnek indult, de idővel kiderült, hogy jóval több van bennük ennél. Első műsorukban a 2009-ben elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Cseh Tamás előtt tisztelegtek, a közelmúltban pedig megjelent a kizárólag saját megzenésítésű verseket tartalmazó, Versek másképp című új albumjuk. A lemez megszületésének körülményeiről, zenéről, tervekről beszélgettünk a formáció tagjaival.
Переглядів: 224

Відео

Zenei utazás Vida Igorral, a minőségi zene nagykövetével
Переглядів 430Рік тому
Vida Igor neve minden bizonnyal sokaknak ismerősen csenghet, hiszen sokoldalúsága és zenei ízlése igazán rendkívüli. Egy igazi szakértővel volt szerencsénk beszélgetni, aki a zenei tapasztalatait szívesen osztja meg a nagyvilággal. A beszélgetést ezúttal egy csodás hangulatú lemezboltban rögzítettük, ahol a lemezbolt tulajdonosa, Molnár Péter nagy lelkesedéssel mesélt a bolt megnyitásának körül...
Igenis van minőségi zene a Felvidéken! - José dalszerző-előadóval beszélgettünk
Переглядів 7232 роки тому
Felvidék sok tehetséges zenésszel büszkélkedhet, akik kitartóan próbálnak betörni a felvidéki vagy a magyarországi zenei piacra. Vendégünk ezúttal José, azaz Ropog József Komáromból indult dalszerző-előadó, aki szövegeiben, olyan társadalmi témákról mondja el a véleményét, amelyek sok esetben tabutémának számítanak. A "20-as évek" című legújabb dalában sincs ez másképp, annyi a különbség, hogy ...
Mitől lesz egy átlagos ember közismert youtuber? - OwnMcKendryvel beszélgettünk
Переглядів 29 тис.2 роки тому
Ezúttal egy külső helyszínről jelentkezünk, ugyanis a Dunaszerdahelyen megrendezett videós találkozón sikerült elcsípnünk egy interjúra Magyarország egyik legnépszerűbb youtuberét, OwnMcKendryt, aki több mint fél milliós követőbázissal és közel háromszáz millió megtekintéssel büszkélkedhet a youtubeon. A beszélgetés során betekintést nyerhetünk a youtuberek világába és néhány jó tanácsot is kap...
"Életem a szórakoztatás!" - Jáger Lacy sorozatszínésszel beszélgettünk
Переглядів 6632 роки тому
Hosszú kényszerszünet után jelentkezünk egy újabb adással, ezúttal is egy igazán figyelemreméltó fiatalembert, Jáger Lacit ismerhetitek meg, aki már gyermekkora óta színész szeretett volna lenni. Ez a gyermekkori álom négy évvel ezelőtt teljesült azzal, hogy a Sestričky című szlovák sorozatba elsőként válogatták be, azóta pedig már számos műsorban és sorozatban láthattuk őt. Laci a castingokon ...
Pat-helyzet: IPSE és ami mögötte van
Переглядів 6 тис.2 роки тому
Műsorunk első vendége IPSE, aki utánozhatatlan stílusával és humorával szinte felrobbantotta az internetet. Ezzel a beszélgetéssel talán egy kicsit közelebb kerülhetünk ahhoz az emberhez, aki nap mint nap mosolyt csal az arcunkra.

КОМЕНТАРІ

  • @estrophy
    @estrophy 4 місяці тому

  • @erikkiss-oq5rc
    @erikkiss-oq5rc Рік тому

    SZUPER

  • @hodzajazzman6139
    @hodzajazzman6139 Рік тому

    Bravo, Igor!

  • @gaborsmith
    @gaborsmith 2 роки тому

    Köszi az interjút! ❤

  • @pivodazoltan9181
    @pivodazoltan9181 2 роки тому

    Gratulálok - nagyon jó kis riport.

  • @edinanotar3601
    @edinanotar3601 2 роки тому

    Mi is nagyon szeretünk őszinte tiszta ember vagy egy 7 éves kislány és az anyukája 🥰

  • @kerenyiadam1
    @kerenyiadam1 2 роки тому

    🇭🇺♥️🙏🏻

  • @polgari81
    @polgari81 2 роки тому

    Nagyon jó kis riport, értelmes kérdések, szimpatikus válaszok!

  • @jose.felvidek
    @jose.felvidek 2 роки тому

    Köszönöm szépen a meghívást és a lehetőséget, nagyon jól éreztem magam! 🙏😊

  • @achillesbalogh9559
    @achillesbalogh9559 2 роки тому

    Hát ez mint a helyi televíziók amiket a kutya nem néz, adásonkét 30-50 néző.. A címre jöttek ennyien :)

    • @pat-helyzet
      @pat-helyzet 2 роки тому

      Három hónapja indultunk. Kezdésnek nem rossz! 🙃

  • @Maximum_Game_Hun
    @Maximum_Game_Hun 2 роки тому

    Szóval akkor Radics Péter a kedvence 😁 ilyenre én is eljönnék van több 200ezres meg 789ezres nezettségű videóm is ☺️

  • @Maximum_Game_Hun
    @Maximum_Game_Hun 2 роки тому

    Sose láttam még a sracot.. Mondjuk vagyunk ezzel így. Engem sem ismernek 🤣

  • @Blabla809-t1g
    @Blabla809-t1g 2 роки тому

    Én csaj vagyok abszolút nem vagyok gamer,mégis követem őt,kedvelem,általa még a tartalma is izgalmas!

  • @heywoodjablowme699
    @heywoodjablowme699 2 роки тому

    pety

  • @adaki150
    @adaki150 2 роки тому

    Én már 7 éve nézlek own és imádom a videoid csak így továb best

  • @XPLRxonedirection
    @XPLRxonedirection 2 роки тому

    16 vagyok Peti videóin nőttem fel és sok mindent köszönhetek neki <3

  • @makkfeju7935
    @makkfeju7935 2 роки тому

    El kell menni az Anikó showba és jön a hírnév...

  • @jinmao2
    @jinmao2 2 роки тому

    Csak gameplay videókat csinál vagy mást is ?

  • @pankaparag3084
    @pankaparag3084 2 роки тому

    Peti az egy brutál jó videos én már három éve nézem🙂😊

  • @gabrielladegesz4715
    @gabrielladegesz4715 2 роки тому

    👍❤

  • @kissdora10
    @kissdora10 2 роки тому

    én 8 éve nézlek peti mindik fel viditot a napomat soha ne hagyd aba :)

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 2 роки тому

    Amikor a 32 éves, elhízott, középkorú férfi 14 éves emó srácnak öltözik... Személyiségzavar befigyel.

    • @OwnMcKendry
      @OwnMcKendry 2 роки тому

      Ha egy személyiség ott kezdődik, ahogy te megnyilvánulsz, inkább leszek elhízott, középkorú emós srác.

    • @hshshsjyndjr6564
      @hshshsjyndjr6564 2 роки тому

      És az mióta a te dolgod?ez a stílusa,nem tehet róla,senki sem tökéletes.

    • @Bertalan14
      @Bertalan14 2 роки тому

      Ez nem emo ez STÍLUS

    • @hshshsjyndjr6564
      @hshshsjyndjr6564 2 роки тому

      @@kzl303 akkor talán ne nèzd és a megatív hozzászólásokat hanyagold mert senkit az ég világon nem érdekel a szaros véleményed Előre is köszi

    • @hshshsjyndjr6564
      @hshshsjyndjr6564 2 роки тому

      @@Bertalan14 sajnos ezt sok ember nem képes felfogni

  • @silence7359
    @silence7359 2 роки тому

    A csaj minimum 190cm 🤣

  • @lillasomorjai6195
    @lillasomorjai6195 2 роки тому

    Nagyon értelmes ember Own. A stílusa nagyon egyedi. Rengeteget nevetek, mindig felvidít.😁☺️

  • @balazs4615
    @balazs4615 2 роки тому

    A nő magas vagy Peti kicsi? 🤨🧐🧐

    • @pat-helyzet
      @pat-helyzet 2 роки тому

      Magas a "NŐ" és egy magas sarkú cipő is befigyel 😁

  • @zsanettmajor2369
    @zsanettmajor2369 2 роки тому

    Szia

  • @Best_zerotwo
    @Best_zerotwo 2 роки тому

    Te vagy a leges legjobb videós😁❤

  • @matepalkovics
    @matepalkovics 2 роки тому

    8-9 éve nézlek es te vagy a kedvec videosom vagy szertlek peti

  • @andrasmategulkai3750
    @andrasmategulkai3750 2 роки тому

    Köszönöm hogy ennyit meséltél magadról!

  • @Dlite73
    @Dlite73 2 роки тому

    Amint meglátom azonnal tíltom a gyerekeknek. Nézzenek youtubereket, videókat. De van egy szint ahová nem szabad egy szülőnek engedni a gyerekeket. Szülői felelősség, hogy ne nézzék a vinnyogását. Szomorú, hogy sok szülő nem figyel oda és az is hogy egyáltalán igény van erre a szintre.

    • @OwnMcKendry
      @OwnMcKendry 2 роки тому

      Savanyú ember lehetsz, sajnálom a gyerekeidet! Kiváncsi lennék kiket néznek akik nem károsak :3

    • @Dlite73
      @Dlite73 2 роки тому

      @@OwnMcKendry Doggy Andy, IceBlueBird. Nessaj, VR-os srácok. (meg sok más akiket hirtelen nem tudok, de ha csúnya beszéd, nem megfelelő tartalom meg idétlen vinnyogás van azonnal keresek mást nekik...) Utolsó kettő olyan értékrendet képvisel gondolkozásban is közel áll hozzám. Természetesen az igényeik még formálódnak, hisz gyerekek. Gyereket csak az tud tökéletesen nevelni akinek nincs, de törekedni kell rá. Engem nem zavar hogy sikeres vagy. Legyél. Keress sok pénzt, legyél népszerű. A környezetem amúgy kifejezetten humoros, pozitív embernek tart, akinél mindig félig tele a pohár. Hidd el, akinek nem tetszik a vinnyogásod nem feltétlenül savanyú.

    • @OwnMcKendry
      @OwnMcKendry 2 роки тому

      @@Dlite73 ebben az interjúban is vinnyogtam?

    • @Bertalan14
      @Bertalan14 2 роки тому

      @@Dlite73hol van own kommentje innen? Ha emlékszel írd le miket írt kérlek

    • @Dlite73
      @Dlite73 2 роки тому

      @@OwnMcKendry Nem. Lehet még változni is fogsz. De mint népszerű influenszernek azzal majd együtt kell élned, hogy mindig lesz olyan aki nem kedvel. De minden ismert emberrel így van ez. Ha belegondolsz nem is olyan rossz dolog ez. Egyrészt ugye ott van a szokásos közhely: "Rossz reklám, nem létezik". Másrészt egyszer egyik tanárom mondta nekem: "Mindegy milyen hatással vagy a nőkre, jó vagy rossz az a lényeg, hogy tudjanak rólad ne legyél semleges. Abból már ki lehet indulni." Látod én is "ismerlek" pedig tuti nem én vagyok a célközönséged. Lehet IRL tök jó fej vagy és ki tudja lehet lesznek/vannak olyan videóid amit megnézhetnek a gyerekek.

  • @Drawmix576
    @Drawmix576 2 роки тому

    Owen a legjobb ❤ 12 vagyok de az összes horrort megnéztem

  • @hajnalkamohacsi8592
    @hajnalkamohacsi8592 2 роки тому

    Te vagy a legjobb videós ❤️☺️

  • @zsomborgo4563
    @zsomborgo4563 2 роки тому

    én owennek köszönhetem hogy megismertem a five night at freddyst és hogy olyan játékokat játszok most amit owentől ismertem meg és én köszönöm owennek. én majdnem egy éve videózok és amit a végén owen mondott , arra csak az a válaszom köszönjük.

  • @lilibiro3409
    @lilibiro3409 2 роки тому

    Imádom Petit ő a legjobb 😊

  • @benjamind538
    @benjamind538 2 роки тому

    Egy ideje videókat tőltök fel a csatornámra! Még nem néz senki de igyekszem megfogadni amit Own mond, tisztelem mert jó példát mutatja nem nagyképű és nem tartja magát Istenek

    • @OwnMcKendry
      @OwnMcKendry 2 роки тому

      Sikerülni fog

    • @benjamind538
      @benjamind538 2 роки тому

      @@OwnMcKendry Köszönöm! Még nem tudok vágni, de tavaly mondta a barátom hogy egyre jobban megy nekem, lassan ujra elkezdem a vágást mert már egy ideje nem csináltam! Mostanában verseket írok és azokat teszem fel,

  • @xpdcapricorn
    @xpdcapricorn 2 роки тому

    Régebben kicsit depressziós voltam és Petit nézve folyton boldog voltam, néha annyira is röhögtem, hogy már a hasam fájt.

  • @Justagirl367
    @Justagirl367 2 роки тому

    MI?

  • @jazminbalogh189
    @jazminbalogh189 2 роки тому

    Tevagy a kedvencem ès te vagy a pèldakèpem

  • @masterofsarcasm7792
    @masterofsarcasm7792 2 роки тому

    Köszönjük az interjút! És Petinek is hogy van nekünk

  • @Black-wheels-club
    @Black-wheels-club 2 роки тому

    (A család a első) ki emlékszik erre?

  • @_furry_616_
    @_furry_616_ 2 роки тому

    Ownmckendy ő a kedvenc videosom és tisztelem a munkáságát Nagyon 😊😊😊😊☺️☺️

  • @nandorhorvath255
    @nandorhorvath255 2 роки тому

    Lassan már emberre sem hasonlít ez a bohóc.

    • @OwnMcKendry
      @OwnMcKendry 2 роки тому

      Senkit nem érdekel a véleményed rólam.

  • @zigabi_kis
    @zigabi_kis 2 роки тому

    11:05 Peti helyében hozzá tettem volna "jó tanácsként" ,hogy ne lopj külföldröl és ne gerjedjenek a nézőikre. Szeretünk petymety

    • @mannedorci
      @mannedorci 2 роки тому

      Ez nem tanács, hanem alapelv lenne, hogy nem lopunk a másiktól. Nincs azzal baj ha a néződdel közösülsz, csak mondjuk nem kiskorúval kéne tenni.

    • @jackyfx4655
      @jackyfx4655 2 роки тому

      #Iron_Channel Ugyan ez, de szerintem egyre gondolunk. :3

  • @simpleman05-1
    @simpleman05-1 2 роки тому

    nagy részt own-től tanultam angolul

  • @narancsitymarianna6561
    @narancsitymarianna6561 2 роки тому

    Én 5 éve nézlek és rengeteget köszönhetek neked Peti ... Szerintem mindenki nevében mondhatom azt,aki már több ideje néz,hogy a te videóidon nevelkdtünk fel .. Jövőre 18 leszek és imádom maga a személyiséged és azt is ,hogy ennyire szereted a nézőid . Köszönjük! ❤️

  • @Alice-nv9ou
    @Alice-nv9ou 2 роки тому

    Hihetetlenül büszke vagyok Petire, 8-9 éve nézve a munkásságát, és úgy felnőni, hogy őt néztem a legjobb volt. Személyiség alapozó a hozzáállása, stílusa, kisugárzása. Sokat köszönhetek neki<3 Volt szerencsém találkozni vele, kicsit tudtunk is beszélni, nagyon aranyos és alázatos egy ember. (beszolt a szakadt nadrágomra februárbanxD) jó nyilván nem úgy, de nagyon törődik a nézőivel valóban.

  • @zoranagy8095
    @zoranagy8095 2 роки тому

    Nagyon imádlak Peti (owen)

  • @kungfukacsa2377
    @kungfukacsa2377 2 роки тому

    Petinél jobb és kedvesebb videóst még nem láttam. Igazi példakép.❤

  • @n_ki_96nk66
    @n_ki_96nk66 2 роки тому

    Szia. Az eleje óta nézlek és most unokaöcsém is. Unokaöcsém anyukaja kedvel téged és voltak video találkozón is. Ne add fel a legjobb vagy 🎉🎉🎉

  • @zsuzsi._.2369
    @zsuzsi._.2369 2 роки тому

    Csak így tovább és ne add fel