Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház
  • 39
  • 70 066
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház - Képes összefoglaló 2023.
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház - Képes összefoglaló 2023.
A Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház 2023-as tevékenysége és programjai magánszemély adományokból (pártoló tagdíj, részvételi díj), SZJA 1% felajánlásokból, továbbá a Csoóri Sándor Alap, a Baranya Kincsei Program, az NKA Halmos Béla Kollégium, az NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium programjainak keretei között valósultak meg, generációkon átívelően: szakmai-, és honismereti programok, alkotótáborok, táncházak, közösségfejlesztés, művelődéstörténeti foglalkozások, rendszeres próbatermi-, ill. műhelymunka, közösségi-, színpadi-, és ünnepi programok, közreműködések, nemzetközi vendégszereplések, színpadi viselet-, és jelmeztár bővítés, repertoár-fejlesztés, együttműködéses programok (nevelési-, és oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel), élőzenekari kíséret, zenei szerkesztés, stúdiómunkálatok, és jótékonysági programok.
Programhelyszínek: Pécs, Komló, Gödre, Budapest, Balatonlelle, Harkány, Szigetvár, Sellye, Mesztegnyő, Alsómocsolád, Erdély (Kolozsvár, Torockó, Magyarfenes, Miriszló, Válaszút), Szalánta, Csehország (Prága, Pisek), Kopács, Olasz, Siklós.
A képes összefoglalót, élménybeszámolót az együttes egyik táncosa állította össze: Hámori Gábor, Mánfai György, Tóth László, a programgazdák, és a táncosok fotóiból, a Csurgó zenekar hangfelvételére.
Köszönet a megtisztelő támogatásért és az együttműködési lehetőségekért!
#csoorisandoralap
#halmosbelaprogram
halmosbelaprogram.hu/
www.nka.hu/
#Petőfi200
ua-cam.com/video/VNvzJMKN7cM/v-deo.html
oksz.eu.com/petofi-200/
emet.gov.hu/
bacsodesign.hu/
www.pecsiipartestulet.hu/
Misina Kulturális és Táncegyesület
www.misinadance.hu
hu-hu. misinadance/
Adószám: 18324912-1-02
Tel: +36 20 9 137 370
Переглядів: 1 152

Відео

Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház, Pécs - Képes összefoglaló 2022.
Переглядів 1,5 тис.Рік тому
Képes összefoglaló 2022. #csoorisandoralap halmosbelaprogram.hu emet.gov.hu/ www.nka.hu/ A Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház 2022-es tevékenysége és programjai magánszemély adományokból, SZJA 1% felajánlásokból, továbbá a Csoóri Sándor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az NKA Halmos Béla Kollégium programjainak keretei között valósultak meg, generációkon átívelően: szakmai-, és hon...
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház - Dorottya c. táncjáték - Pécsi Nemzeti Színház 2022.06.04.
Переглядів 2 тис.Рік тому
Dorottya - táncjáték Csokonai Vitéz Mihály azonos című műve nyomán Pécsi Nemzeti Színház 2022.06.04. (esti előadás) Előadják: Misina Felnőttek, Misina Szenior Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus Zenei rendező: Cserta Balázs Koreográfus-rendező: Gálber Attila Művészeti munkatársak: Frim Levente, Horváth Judit, Szemesi-Kovács Krisztina, Szemesi László, Sajnovics Míra, Zsbán Máté Művészeti vezető: Koz...
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház - "Szeretetfa" c . műsor Pécsi Nemzeti Színház 2022.06.04.
Переглядів 4,9 тис.2 роки тому
Szeretetfa - többgenerációs szerkesztett folkórműsor Pécsi Nemzeti Színház 2022.06.04. (esti előadás) Előadják: Misina Aprók, Misina Kiscsikók, Misina Csikók, Misina Junior, Misina Felnőttek, Misina Szenior Élőzenei kíséret: Csurgó zenekar és Cserta Balázs Közreműködik: Horváth Adél és Szécsi Máté Koreográfiák: Kozmáné Schneider Mónika, Turi Endre, Gálber Attila Művészeti munkatársak: Frim Leve...
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház, Pécs - Képes összefoglaló 2021.
Переглядів 1,2 тис.2 роки тому
Képes összefoglaló 2021. #csoorisandoralap halmosbelaprogram.hu emet.gov.hu/ Misina Kulturális és Táncegyesület www.misinadance.hu ua-cam.com/channels/iVZ0Sz7UsF_RhrelDcXUrQ.htmlvideos Adószám: 18324912-1-02 A Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház 2021-es szakmai tevékenysége magánszemély adományokból, SZJA 1% felajánlásokból, továbbá a Csoóri Sándor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a...
"Ahogy lesz úgy lesz..." 1956-os forradalom 65. évforduló Pécs, 2021. 10.22
Переглядів 2,6 тис.2 роки тому
"Ahogy lesz úgy lesz..." 1956-os forradalom 65. évforduló, Pécs Ünnepi műsor - Baranya Megyei Önkormányzat 2021.10.22. Pécsi Református Kollégium Sportcsarnoka előadja: Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház zene: Csurgó zenekar - Neofolk - zenei montázs ének: Horváth Adél, Sajnovics Míra, tánckar harmonika: Oberhoffer Csenger koreográfia: Gálber Attila
"Idegen földre ne siess..." (Szilágyság)
Переглядів 5033 роки тому
"Idegen földre ne siess..." (Szilágyság) Az "Idegen földre ne siess..." című, kétfelvonásos folklórműsor második felvonásának első koreográfiája. előadja: A Misina Néptáncegyüttes Szenior Csoportja Pécsi Harmadik Színház, 2016. 04. 29. koreográfus: Gálber Attila élőzenei kíséret: Csurgó zenekar
"Nékünk is van kettő..." (Tardoskedd) - Misina néptáncegyüttes
Переглядів 2,5 тис.3 роки тому
"Nékünk is van kettő..." (Tardoskedd) előadja: A Misina Néptáncegyüttes Felnőtt Csoportja Pécsi Harmadik Színház, 2016. 04. 29. koreográfus: Majoros Róbert élőzenei kíséret: Csurgó zenekar
Recept - Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház
Переглядів 3433 роки тому
Recept - Koreográfia Szép Ernő versére előadja: a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház Felnőtt csoportja koreográfus: Gálber Attila zene: Dutar Zenekar (Ács Szilvia - ének, Kopeczky Péter - népi pengetős és fúvós hangszerek, Révész György - gitár, saz, tambura, Siptár Miklós - basszusgitár, cselló, tambura, Balogh Balázs - ütőhangszerek) A felvétel 2014-ben, a pécsi Kodály Központban készült.
Misina Néptáncegyüttes - Tipegő csoport
Переглядів 3694 роки тому
A felvételen a Misina Néptáncegyüttes Tipegők csoportja látható Pécsi Nemzeti Színház, 2019. április 27., 15 éves jubileumi műsor csoportvezetők: Horváth Judit, Kozmáné Schneider Mónika, Gálber Attila élőzene kíséret: Csurgó zenekar
"Kivilágosodik" (Magyarbőd)
Переглядів 14 тис.4 роки тому
előadja: Misina Néptáncegyüttes koreográfus, zenei szerkesztő: Gálber Attila „KIVILÁGOSODIK” - FOLKLÓRMŰSOR Pécsi Nemzeti Színház, 2018.04.28. (esti előadás) A válogatás a magyar nyelvterület református közösségeinek tánchagyományait, a reformáció tánctörténeti lenyomatát fűzi csokorba. Kísér: Csurgó zenekar Művészeti munkatársak: Horváth Judit, Kozmáné Schneider Mónika Művészeti vezető: Gálber...
Fogadott ünnep - Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház
Переглядів 2894 роки тому
Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház Fogadott ünnep (Báta - Sárköz) kísér: Csurgó zenekar koreográfus: Pék László - Gálber Attila Megvalósult a Csoóri Sándor Alap és a Halmos Béla Program támogatásával. Babits Mihály Kulturális Központ Szekszárd 2018.11.17. misinadance/ hu-hu. sarkozfolkdance/ hu-hu. halmosbelaprogram/
"Berzencei forgatag" (Somogy)
Переглядів 1,3 тис.4 роки тому
"Berzencei forgatag" (Somogy) előadja a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház Junior csoportja Pécsi Nemzeti Színház, 2019. április 27., 16:00, 15 éves jubileumi műsor koreográfia: Turi Endre - Simon Réka művészeti vezető: Gálber Attila élőzene kíséret: Csurgó zenekar
"Az az ózdi ügyes gyerek..." (Küküllő-mente)
Переглядів 3,2 тис.4 роки тому
"Az az ózdi ügyes gyerek..." (Küküllő-mente) előadja a Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház Felnőtt csoportja Pécsi Nemzeti Színház, 2019. április 27., 16:00, 15 éves jubileumi műsor koreográfus, művészeti vezető: Gálber Attila élőzenei kíséret: Csurgó zenekar
"Ki az úr a házban?"
Переглядів 2534 роки тому
előadják: a Felnőtt csoportjának tagjai koreográfus: Gálber Attila zene: Kalamajka A Misina Néptáncegyeüttes és Táncszínház műsora a Tánc Világnapja alkalmából 2013. 04. 18., Harmadik Színház, Pécs
"Este van, este van..." (Bodrogköz )
Переглядів 2,2 тис.4 роки тому
"Este van, este van..." (Bodrogköz )
Eozin csillagok 4. - Világkiállítás-tétel
Переглядів 6474 роки тому
Eozin csillagok 4. - Világkiállítás-tétel
Eozin csillagok 3. - Csontváry-tétel
Переглядів 5374 роки тому
Eozin csillagok 3. - Csontváry-tétel
Eozin csillagok 2. - Angster-tétel
Переглядів 4554 роки тому
Eozin csillagok 2. - Angster-tétel
Eozin Csillagok 1. - Zsolnay-tétel
Переглядів 6734 роки тому
Eozin Csillagok 1. - Zsolnay-tétel
"Életemben mindig szépet szerettem..." (Szatmári)
Переглядів 7114 роки тому
"Életemben mindig szépet szerettem..." (Szatmári)
"Kapud előtt..." (Szilágyság)
Переглядів 1,6 тис.4 роки тому
"Kapud előtt..." (Szilágyság)
"Rúg engem egy bolha..." (Mezőföld)
Переглядів 2,1 тис.4 роки тому
"Rúg engem egy bolha..." (Mezőföld)
"Fonóbéli huncutságok" (Kalotaszeg - Bogártelke)
Переглядів 2,3 тис.4 роки тому
"Fonóbéli huncutságok" (Kalotaszeg - Bogártelke)
Misina Néptáncegyüttes - Aprók csoport
Переглядів 6434 роки тому
Misina Néptáncegyüttes - Aprók csoport
"Öreg verbunk"
Переглядів 5474 роки тому
"Öreg verbunk"
"Édesanyám volt az oka..." (Mezőség)
Переглядів 1,9 тис.4 роки тому
"Édesanyám volt az oka..." (Mezőség)
Menyasszony-öltöztetés, Lakodalmas menet - részlet a Babás Szerkövek című táncjátékból
Переглядів 3674 роки тому
Menyasszony-öltöztetés, Lakodalmas menet - részlet a Babás Szerkövek című táncjátékból
"Béreslegény, liliom..." (Mezőföld)
Переглядів 1,6 тис.4 роки тому
"Béreslegény, liliom..." (Mezőföld)
"Báránykát hoztunk..." (Madocsa)
Переглядів 2864 роки тому
"Báránykát hoztunk..." (Madocsa)

КОМЕНТАРІ

  • @szilviacs3850
    @szilviacs3850 3 роки тому

    Oly rég vártam már ezt a felvételt, köszönöm! Szép emlék. :-) A többit is felrakjátok? "Még azt mondják...", "Apám hitte.."

  • @kincsokisgyorgy7015
    @kincsokisgyorgy7015 4 роки тому

    Nagyon jó volt nézni!!😍❤ Nagyon tetszett!❤