Élet&Stílus magazin
Élet&Stílus magazin
  • 65
  • 135 839
Nagy László intró
Épít házat, rendezvényközpontot, hotelt, sportcentrumot, zsinagógát. Utóbbit a közösségnek. Sárbogárdon él feleségével, négy gyermekével, három unokájával és Istennel szoros kötelékben. Életük darabjai, mint lego-gyűjteményének kockái épülnek egymásra, bizalomban és szeretetben.
Vezeti a helyi sportegyesületet és vallási gyülekezetének kulturális alapítványát. Hiszi, hogy az adott szó mindennél fontosabb. Erre tanítja gyermekeit és ezt mutatja munkatársainak is, három cégében.
Переглядів: 29

Відео

Nagy László interjú előzetes
Переглядів 1345 місяців тому
Épít házat, rendezvényközpontot, hotelt, sportcentrumot, zsinagógát. Utóbbit a közösségnek. Sárbogárdon él feleségével, négy gyermekével, három unokájával és Istennel szoros kötelékben. Életük darabjai, mint lego-gyűjteményének kockái épülnek egymásra, bizalomban és szeretetben. Vezeti a helyi sportegyesületet és vallási gyülekezetének kulturális alapítványát. Hiszi, hogy az adott szó mindennél...
Nagy László interjú
Переглядів 7405 місяців тому
Épít házat, rendezvényközpontot, hotelt, sportcentrumot, zsinagógát. Utóbbit a közösségnek. Sárbogárdon él feleségével, négy gyermekével, három unokájával és Istennel szoros kötelékben. Életük darabjai, mint lego-gyűjteményének kockái épülnek egymásra, bizalomban és szeretetben. Vezeti a helyi sportegyesületet és vallási gyülekezetének kulturális alapítványát. Hiszi, hogy az adott szó mindennél...
Windt Gábor intró
Переглядів 68Рік тому
Három-három gyermeket hozott házasságába a két művész, Windt Gábor, a japán harcművészet és Léber Barbara, a divattervezés magyar nagymestere. Két unoka teszi teljessé a családot, amelynek feje hét évtizeddel a háta mögött mesélt magazinunknak mindarról, amit a hozzá közelállókról, és persze saját magáról tudni érdemes, és - tudni szabad...
Windt Gábor interjú előzetes
Переглядів 138Рік тому
Három-három gyermeket hozott házasságába a két művész, Windt Gábor, a japán harcművészet és Léber Barbara, a divattervezés magyar nagymestere. Két unoka teszi teljessé a családot, amelynek feje hét évtizeddel a háta mögött mesélt magazinunknak mindarról, amit a hozzá közelállókról, és persze saját magáról tudni érdemes, és - tudni szabad...
Windt Gábor interjú
Переглядів 515Рік тому
Három-három gyermeket hozott házasságába a két művész, Windt Gábor, a japán harcművészet és Léber Barbara, a divattervezés magyar nagymestere. Két unoka teszi teljessé a családot, amelynek feje hét évtizeddel a háta mögött mesélt magazinunknak mindarról, amit a hozzá közelállókról, és persze saját magáról tudni érdemes, és - tudni szabad...
Rónai Gábor intró
Переглядів 54Рік тому
Alapvetően kozmopolita üzletember, aki büszkeséggel gondol vissza szüleire és különösen büszke a családjára. Zsidó származásáról éppúgy vall, mint a felesége, Alexandra inspirálta istenhitének megtalálásáról, és végigjárjuk életének főbb állomásait, a kormánytolmácsolástól kezdve a Forma-1-hez, világsztárokhoz, művészekhez, vezető politikusokhoz és üzletemberekhez fűződő kapcsolatain keresztül ...
Rónai Gábor interjú előzetes
Переглядів 219Рік тому
Alapvetően kozmopolita üzletember, aki büszkeséggel gondol vissza szüleire és különösen büszke a családjára. Zsidó származásáról éppúgy vall, mint a felesége, Alexandra inspirálta istenhitének megtalálásáról, és végigjárjuk életének főbb állomásait, a kormánytolmácsolástól kezdve a Forma-1-hez, világsztárokhoz, művészekhez, vezető politikusokhoz és üzletemberekhez fűződő kapcsolatain keresztül ...
Rónai Gábor interjú
Переглядів 955Рік тому
Alapvetően kozmopolita üzletember, aki büszkeséggel gondol vissza szüleire és különösen büszke a családjára. Zsidó származásáról éppúgy vall, mint a felesége, Alexandra inspirálta istenhitének megtalálásáról, és végigjárjuk életének főbb állomásait, a kormánytolmácsolástól kezdve a Forma-1-hez, világsztárokhoz, művészekhez, vezető politikusokhoz és üzletemberekhez fűződő kapcsolatain keresztül ...
Tímár Milán intró
Переглядів 11Рік тому
A nap energiájának okos felhasználására szakosodott napelemes cégek között jó ideje a szűk élbolyban van a hatvan embert foglalkoztató dunaújvárosi ST Solar Kft., amelynek irányítóival, Kovács Zoltán cégtulajdonos ügyvezetővel és Tímár Milán értékesítési- és marketingvezetővel diskuráltunk - korántsem csak szakmai témákat érintve.
Tímár Milán interjú előzetes
Переглядів 18Рік тому
A nap energiájának okos felhasználására szakosodott napelemes cégek között jó ideje a szűk élbolyban van a hatvan embert foglalkoztató dunaújvárosi ST Solar Kft., amelynek irányítóival, Kovács Zoltán cégtulajdonos ügyvezetővel és Tímár Milán értékesítési- és marketingvezetővel diskuráltunk - korántsem csak szakmai témákat érintve.
Tímár Milán interjú
Переглядів 260Рік тому
A nap energiájának okos felhasználására szakosodott napelemes cégek között jó ideje a szűk élbolyban van a hatvan embert foglalkoztató dunaújvárosi ST Solar Kft., amelynek irányítóival, Kovács Zoltán cégtulajdonos ügyvezetővel és Tímár Milán értékesítési- és marketingvezetővel diskuráltunk - korántsem csak szakmai témákat érintve.
Tóth István intró
Переглядів 13Рік тому
Nagyon sok embert megkérdeztem már, miért is hívják hetedik földrésznek, mert igaz több mint 60 évvel ezelőtt a földrajz órákon mi csak hat földrészről tanultunk, de pontos és megnyugtató választ eddig senkitől nem kaptam. Földrajztudós nem lévén, kénytelen vagyok ezt a megállapítást elfogadni. - elmélkedett nagy utazónk, Dr. Tóth István, aki az Antarktisszal feltette az i-re a pontot és szó sz...
Tóth István interjú előzetes

Tóth István interjú
Переглядів 69Рік тому

Várhelyi Tibor interjú
Переглядів 97Рік тому
Várhelyi Tibor interjú
Várhelyi Tibor interjú előzetes
Переглядів 39Рік тому
Várhelyi Tibor interjú előzetes
Várhelyi Tibor intró
Переглядів 22Рік тому
Várhelyi Tibor intró
Álomesküvő - Alexa & Kevin
Переглядів 157Рік тому
Álomesküvő - Alexa & Kevin
Husvéth Lóránt intró
Переглядів 362 роки тому
Husvéth Lóránt intró
Husvéth Lóránt interjú előzetes
Переглядів 412 роки тому
Husvéth Lóránt interjú előzetes
Husvéth Lóránt interjú
Переглядів 1752 роки тому
Husvéth Lóránt interjú
Batta András intró
Переглядів 192 роки тому
Batta András intró
Batta András interjú előzetes
Переглядів 602 роки тому
Batta András interjú előzetes
Batta András interjú
Переглядів 2492 роки тому
Batta András interjú
Pocsalyi Júlia interjú
Переглядів 2032 роки тому
Pocsalyi Júlia interjú
Pocsalyi Júlia interjú előzetes
Переглядів 52 роки тому
Pocsalyi Júlia interjú előzetes
Pocsalyi Júlia intro
Переглядів 132 роки тому
Pocsalyi Júlia intro
Varró Zoltán - intro
Переглядів 352 роки тому
Varró Zoltán - intro
Dr. Kiss Gergely - intro
Переглядів 362 роки тому
Dr. Kiss Gergely - intro

КОМЕНТАРІ

  • @ÁrpádTóth-x9c
    @ÁrpádTóth-x9c 3 місяці тому

    Na végre! Béla bácsi a kovidosok kedvence! Balfasz!

  • @palbosze3843
    @palbosze3843 4 місяці тому

    Nem tökéletes a Hit gyüli.de ezt az Embert hallgatva érdemes a kritikusoknak elgondolkodni hogy a saját jellemükben lenne talán változtatni való.

  • @kovacsmagdolnajulia
    @kovacsmagdolnajulia 4 місяці тому

    Nem illene neki már élnie...

  • @akosistvanposta8323
    @akosistvanposta8323 6 місяців тому

    Friss interjú Rubint Rékával: ua-cam.com/video/rFXovJTVdB0/v-deo.html

  • @olgaszabo5967
    @olgaszabo5967 6 місяців тому

    🥰

  • @LajosToth-w4b
    @LajosToth-w4b 6 місяців тому

    OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Rubint Reka 1978.-2024. 45.-46. Eves Sport Budapest 2024. Budapest 2024. Budapest 2024.....❤❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😮😮😮😮😮😮😮😮😊😊😊😊😊😊😊

  • @LajosToth-w4b
    @LajosToth-w4b 6 місяців тому

    OK. Viva Europa: Magyarorszag: Budapest: Rubint Reka 1978.-2024. 45.-46. Eves es Schobert Norbert 1971.-2024. 52.-53. Eves Sport Budapest 2024. Budapest 2024. Budapest 2024.......❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😮😮😮😮😮😮😮😊😊😊😊😊😊😊

  • @angelakiss9364
    @angelakiss9364 9 місяців тому

    Sokmindenben egyetértek! De adni mindenki szeretne,ha lenne annyi rá, de sajnos olyan világot élünk, hogy az emberek nagyrésze a hónapról hónapra él. Ezért utálják sokan őket!

  • @kovacsmagdolnajulia
    @kovacsmagdolnajulia 10 місяців тому

    Oltatlan a mai napig... egy csomó ismerősöm a vakcina óta beteg.

  • @sitizsu
    @sitizsu Рік тому

    Az egész egy nagy kamu, kirakat élet, dollár jelek a szemükben, a kölkeik is ugyanilyen életet élnek, hazudik, képmutató, hiteltelen gagyi, felpumpált csöccsel, aszott testtel, ezeknek más gondjuk nincs, mint egész nap ugri bugrizni. A gyerekeikből is idiótát csináltak, de nem sajnálom azokat sem, miért hagyják, majmolni ezeket a senkiket...

  • @jozsefnenyiro2052
    @jozsefnenyiro2052 Рік тому

    Nagyon rendes embert ismertem meg , jó volt hallani az élettörténetét. Edit&István

  • @adamzadori7977
    @adamzadori7977 Рік тому

    Imádás van Anna. (Egy majdnemnzenészdobos🤣)

  • @ildikomunkacsi6428
    @ildikomunkacsi6428 Рік тому

    Ennyi makogás... mondjuk ez az alanyt minősítí.

  • @torokrobert2508
    @torokrobert2508 Рік тому

    Szerintem ez egy őszinte és szuper interjú, nekem tetszik.

  • @Kthulh
    @Kthulh Рік тому

    Látszik is rajta, hogy milyen komolyan veszi a sportot. Hiteles.

  • @veronikatorok2057
    @veronikatorok2057 Рік тому

    Azért mutogatja magát a lányod Ja szép példa ez akkor Én úgy felpofoznàlak aztán mutatnám ne félj a példát Norbi meg szép apa én mondom Ahogy vagytok selejt !

  • @haram313
    @haram313 Рік тому

    Dolgozni nem próbálnál? Életedben először valami hasznosat is csinálni?

  • @magdolnatoth
    @magdolnatoth Рік тому

    Most olvasom az interneten a Tonerin nagyszerű,életmentő hatásait,amit a tisztelt Prof.Úr arcával reklámoz ,mint az ereink tisztító csodaszere,melyet a neten keresztül lehet megrendelni.Gyakran hallunk leépítő kritikákat a különböző gyógyszerek netes terjesztéséről.és híres tudósok arcával reklámozva!Ilyen Prof.Dr.Merkely Béla kardiológus orvos professor is.Remélem ez nem a neten terjedő kamu hírdetés,biztonsággal megrendelhetem-e,ez a kérdésem Prof.Úr felé?

  • @attilakoos2301
    @attilakoos2301 2 роки тому

    Bele kell szeretni.

  • @dyna0401
    @dyna0401 2 роки тому

    Gyereket nem nevelni kell hanem példát kell mutatni...hát igen..Lara 14 évesen rakta ki magáról az első tangás képet... jó példa vagy Réka ..a magamutogatás csakis jó példa 🤢

  • @attilaczirmes3016
    @attilaczirmes3016 2 роки тому

    Még van benned egy pár év! Marad a pornó!

  • @katharinaheller1289
    @katharinaheller1289 2 роки тому

    Hany foggal többet kaptal a fogorvostol ,kiharapod a pokot a sarokbol.

  • @anitabarsony4816
    @anitabarsony4816 2 роки тому

    “Az a fajta tisztelet és szeretet a nők felé ez maximálisan megvan a Norbiban” mi van?!?! Akkor hogy nyilatkozhat meg Norbi olyan megvetéssel a (kövér) nőkről?! Ez egy másik valóság, amiben a Réka él! ;(

    • @enikomarton1127
      @enikomarton1127 8 місяців тому

      Tök nem érték veled egyet. Norbi az igénytelenség ellen kelt ki.

  • @dontlettheworldgounder7975
    @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

    Nagyon jó szögből veszi a kamera és az indexképet is jól választották ki a UA-cam-ra. Így nem látszik az idegroncs bagoly tikkelő, kiforduló szeme, azaz lelkének tükre...

  • @CHCMusic2013
    @CHCMusic2013 2 роки тому

    A Zene Az életem. Ok, én "csak macskásulok (dorombolok)" de ...

  • @krisztinahernold4145
    @krisztinahernold4145 2 роки тому

    Közhelyek..-!

  • @tsz374
    @tsz374 2 роки тому

    Folyamatos ,sulykoló ön es kornyezete-dicseret,rejtett de feszito dicsekvés- hivalkodas, igen stabil snobizmussal. Rossz rezgés. Farasztó hallgatni

  • @nagybence2126
    @nagybence2126 2 роки тому

    Volt hogy reggel 8tól délután 4-ig ezeken a gömbökön dolgoztam a tanáraimmal és osztálytársaimmal, de ezt a nőt nem is láttam. Ha a diákok nevét nem is jegyezte meg, legalább annyinak utánnanézhetett volna hogy a Szolnoki ÉPFA szakiskola nevét megjegyzi ha már mi készítettük el a munka 80-90%-át

  • @robertvidak148
    @robertvidak148 2 роки тому

    Én végig ott dolgoztam ezen, de ezt a nőt nem is láttam.

  • @kutyajokutyaiskola
    @kutyajokutyaiskola 2 роки тому

    Fantasztikus energia és pozitív erő árad Rékából, köszönöm hogy hallhattam <3

  • @dontlettheworldgounder7975
    @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

    A vén bagoly rámozdult Orosz Barbira. A DVD Schadlnél van, az idegroncs tikkelő bagoly pedig inkább eltűnt a színről

  • @lilladomotor613
    @lilladomotor613 2 роки тому

    Minden mozdulata, gesztikulációja csupa görcs, idegesség... Őszinte, de sík ideg és feszültség ez a nő.

  • @dontlettheworldgounder7975
    @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

    A legjobb Merkely interjú: ua-cam.com/video/vEr0ihWQYtc/v-deo.html

  • @rosegarden2079
    @rosegarden2079 2 роки тому

    ennyi irigy, rosszmaju embert aki itt megszolal.... erdekes....nem irigyelni, meg utalni kell, hanem UTANA CSINALNI... A MUNKAT... A BEFEKTETEST SZIVVEL LELEKKEL...

  • @dontlettheworldgounder7975
    @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

    A képernyőfüggő tikkelő idegroncs kövér bagoly nemsokára megy a börtönbe! És még hálát adhat, hogy nem a fehér csempézett szobába, ahol a helye lenne.

  • @dontlettheworldgounder7975
    @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

    A tikkelő idegroncs bagoly nemsokára megy a börtönbe! És még hálát adhat, hogy nem a fehér csempézett szobába, ahol a helye lenne.

  • @zsoltklima6924
    @zsoltklima6924 2 роки тому

    Tökéletes példakép Csaba! Le a kalappal előtte!

  • @enin7212
    @enin7212 2 роки тому

    😡🤮🤮🤮

  • @dontlettheworldgounder7975
    @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

    A szeme állandó tikkelése árulkodik arról, hogy mennyire súlyosan neurotikus állattal állunk szemben.

  • @dontlettheworldgounder7975
    @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

    Milyen agresszióval hajtja végre a programot. Fals adatok, alkalmatlan PCR teszt, hamis statisztikák, erőltetett injekció egy kísérleti génterápiás gyógyszerrel (mert ez nem vakcina) Szégyen ez az ember, nem orvos.

  • @xyyzx4
    @xyyzx4 2 роки тому

    Maga pont nem úgy néz ki, mint aki valaha is sportolt! Nézzen a hasára! Egy orvostól egy hatalmas szégyen!!!

    • @zoltanprukker9849
      @zoltanprukker9849 2 роки тому

      A szégyen te vagy !

    • @dontlettheworldgounder7975
      @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

      @@zoltanprukker9849 Vannak itthon emberek akik annyira Orbán segglyukában vannak, hogy nem látni hol kezdődik Orbán Viktor és hol érnek véget ők. Ezek az emberek általában a kultúra legalját járják be, a Bayeri-Goebbelsi kommunikációra hajazva. Ha röviden kellene összefoglalnom ezeket az individuumnak semmiképpen nem nevezhető egyedeket, hozzá a saját nyelvezetüket alkalmazva, hogy biztosan megértsék, nos akkor annyit mondanék, hogy: hányok ezektől a patkányoktól. Bayer még biztos hozzá tenné - ha egyszer leadná a 9. sorszámú Fidesz pártkönyvét és felébredne végre - hogy: legyen akkora a f@szuk, mint Lölőé. ...és akkor ez még egy kulturált átok lenne a magyar Goebbels-től. Borkain és Szájeren már fogott is...

  • @tommyweiszlemlein9241
    @tommyweiszlemlein9241 3 роки тому

    bla, bla, bla bejartuk a felvilagot es annyira unalmas az életem hogy mindig annal a bunko ferjemnel kotok ki.

  • @mrgabormiklos
    @mrgabormiklos 3 роки тому

    Nagyon jó lett Judit,gratulálok!🔝😊♥️

  • @attilanagy-jarvas9453
    @attilanagy-jarvas9453 3 роки тому

    ua-cam.com/video/We2NnIJ0YnY/v-deo.html

  • @lilinagy3279
    @lilinagy3279 3 роки тому

    Hazug, empátiahiányos, zavarodott család! Értékrend sehol a pénz minden 👎

  • @juditz12
    @juditz12 3 роки тому

    Rengeteg ember èletèt megmentette,köszönjük szèpen!

    • @gabrielmihaly1303
      @gabrielmihaly1303 3 роки тому

      Most meg rengeteg embert beszéli rá az oltásra. Ezzel rengeteg embert tesz tönkre és személyesen vesz részt egy globális diktatúra kialakításában.

    • @dontlettheworldgounder7975
      @dontlettheworldgounder7975 2 роки тому

      A "megmentette" szót biztos az android automatikus szöveg javítása írta el ilyen csúnyán. Gondolom eredetileg "megrontotta" akart volna lenni. Így már rendben van a kommentje!

  • @melindaevahalasz3385
    @melindaevahalasz3385 3 роки тому

    Azon a szörmén en is meglepődtem. Ismert ember ne adja ilyesmihez az arcat. Nem ertem Zseda ezzel nem volt tisztaban. Fura. Utólag szabadkozik. Pedig bevállalta. No mindegy.

  • @mzperx8759
    @mzperx8759 3 роки тому

    Kubaban oktobertol aprilisig van jo, azaz elviselheto ido, nem nyaron.. Amugy most is vannak orszagok, ahova teszt se kell, siman lehet utazni, pl Mexico, Kanari szk, Costa Rica stb

  • @MsShahbana
    @MsShahbana 3 роки тому

    45 minutes bullshit straight.

  • @editszilagyi883
    @editszilagyi883 3 роки тому

    Basszus! Eddig néztem, most ki is lépek. Pàr percnél tartok... Ilyen " nagy" munkàval Rékànak ennyit sikerült Norbiból kihozni. De ìgy is ő a tökéletes férfi... Van még min dolgozni. Norbi, aki " racionàlisan" alkotott véleményt màr oly sokszor. 😂