Péter Utasi
Péter Utasi
  • 24
  • 125 398
AZ ÉV UTOLSÓ VERSENYE!🔥
Ebben a videóban a DMP sorozat Poznani fordulóján vettünk részt. Nagyon vártam ezt a versenyt, mert ez az egyik kedvenc pályám. A kvalin 6. a versenyen pedig 5. helyet sikerült elérnünk. Ebben a szezonban ez volt az utolsó versenyünk, de ez nem azt jelenti hogy nem fogunk még idén autóba ülni. Nagyon sok tapasztalattal és rutinnal lettünk többek ismét és remélem jövőre minden idén szerzett tapasztalatot eredményre tudunk váltani.
Переглядів: 1 329

Відео

Pajta leletből VERSENYAUTÓ?!
Переглядів 18 тис.Місяць тому
Sziasztok! Ebben a videóban a drift autó építési szintes sorozatomnak a második alanyáról lesz szó. Azon túl hogy ezzel az autóval fogom a második szintet prezentálni, számos más szerepe is lesz ennek az autónak a csatorna életében. Ebben a részben az autó feltámasztását fogjátok látni.
Megint összetörtem az s13-at?🫣
Переглядів 4,4 тис.Місяць тому
Ebben a videóban az idei utolsó magyar versenyünket követhetitek végig. Az autó sok mindent változtattunk hogy felhasználó barátabb legyen. A változtatások nagyon jót tettek az autó fizikájának és ez a körökön is látszottak. Van még mit szokni rajta és még finomítani is kell pár dolgon, de az irány jó. A verseny eredményeit tekintve, a kvalin és a versenyen is a 2.helyet szereztük meg.
24 ÓRA TÖRÉS, ZÚZÁS ÉS SZERELÉS!🏁☠️
Переглядів 3,7 тис.Місяць тому
Ebben a videóban bepillanthattok,, abba hogyan telt számunkra a keceli 24 órás verseny. Mikkel küzdöttünk és hogy hogy éreztük magunkat. De vajon teljesítettük a 24 órát?
Az új edzős autóm?! #missile
Переглядів 9 тис.2 місяці тому
Sziasztok! Ez az 1. része egy 5 videóból álló sorozatnak, ahol a drift autó építési szintjeit vesszük végig. Ebben a részben a legelső szinttel fogunk foglalkozni, az amatőr kategóriával vagyis az úgynevezett "csapatóssal". Ez az a szint ahol "kis" költségvetésből tudjuk magunkat nagyon jól érezni és az autón elvégzendő átalakítások nagy része is könnyű szerrel kivitelezhető akár otthon is. Rem...
Hadak útján II TRACKWOOD 2024
Переглядів 6 тис.3 місяці тому
Ez a videó a 2024 -es TRACKWOOD-ról szól. A cím árulkodik arról ,hogy voltak azért nehézségeink, de összességében egy nagyszerű hétvége volt.
Hogy áll az F22?! 😬
Переглядів 3,1 тис.3 місяці тому
Sziasztok! Ebben a videóban, egy kis rövid helyzetjelentést láthattok az F22-ről. Nagyon küzdős időszak ez számunkra, de hamarosan meg lesz az eredménye.
Az szezon ELSŐ nemzetközi versenye II DMP-Slomczyn 2024
Переглядів 3,3 тис.3 місяці тому
Részt vettünk a DMP második fordulóján Slomczyn-ban. Ez volt az idei szezonunk első nemzetközi versenye. Az autón, szokásosan volt mit csinálni, de összességében tette amit kellett. Egy remek, tapasztalat gazdag versenyhétvégét tudhatunk magunk mögött. Végeredményként a 10. helyen zártuk a versenyt.
Újra az s13-al versenyzek?! II Lóerők Éjszakája 2024💥
Переглядів 4,8 тис.4 місяці тому
Ebben a videóban bepillanthattok ,hogyan és milyen hangulatban telt számunkra a 2024-es lóerők éjszakája. Ez a verseny mindig egy kihagyhatatlan állomása a verseny napurunknak. A hangulat mint mindig ,most is fergeteges volt. Tekintve ,hogy az f22 még továbbra is épülés alatt van, de ezt az eseményt ki nem hagytuk volna, a fiúk éjt nappallá téve dolgoztak az s13-on és 6 nap alatt össze rakták a...
S13 padolás és helyzetjelentés😤
Переглядів 3,9 тис.4 місяці тому
A mai részben, egy rég nem látott autó lesz. Mivel az f22-n továbbra is folynak a munkálatok, így a B tervhez kellett folyamodnunk. Az s13 alapvetően is azzal a szándékkal lett megtartva, hogy az ilyen eseteknél is legyen mivel rajthoz állni. Az autó éppen felújítás alatt volt még, viszont a fiúk bámulatos 3 nap alatt autót varázsoltak belőle, így lesz lehetőségünk a lóerők éjszakáján rajthoz á...
F22 ELSŐ TESZT🤯
Переглядів 12 тис.4 місяці тому
Sziasztok! Megtörtént az F22 első éles tesztje. Tejes egészében nem sikerült mindent kipróbálni és megérezni azt hogy mit tud az autó, de egy biztos....kegyetlen lesz!🥵 Van még pár orvosolni való dolog, de minden megteszünk hogy lóerők éjszakájáig elkészüljön az autó.
Milyen erős lett az F22?
Переглядів 10 тис.4 місяці тому
Ebben a videóban megtörtént az F22 LSR Compressor-nak az erő mérése a HUBDYNO BUDAPEST-nél. A jelenlegi eredmények nem tekinthető végleges eredménynek, mivel még kísérleti stádiumba van az autó és a Compressor kissé alul lett méretezve. Minden estre a jelenlegi eredményekkel sem kell szégyenkezni. Reméljük a teszteken minden rendben lesz majd.
F22 LSR Compressor ELSŐ INDÍTÁS🔥
Переглядів 6 тис.5 місяців тому
Sziasztok! Eljött az LSR első indításának ideje. Nagyon régóta vártunk erre, és hatalmas öröm végre hallani a hangját. Remélem számotokra is az lesz majd a pálya széléről!
AMTS 2024
Переглядів 4,3 тис.6 місяців тому
Sziasztok! Ebben a videóban egy számomra felejthetetlen hétvége történéseibe kaphattok betekintést, ami a 2024-es Unix AMTS-ről szól. Nagyon kemény pár nap volt, de megérte az éjszakázást és fáradozást, mert elhoztuk az 1. helyet is! Hálás vagyok mindenkinek, akinek része volt ebben.
Az új ÁLOM MOTOROM!🔥
Переглядів 4,8 тис.7 місяців тому
Sziasztok! Ebben a videóban szeretném megmutatni nektek az új motoromat. 4 év 2jz-vel való versenyzés után vissza térünk az alapokhoz és újra v8 lesz a géptető alatt. Remélem nektek is tetszik majd, én már alig várom hogy tesztelhessem. 🤩 Szeretném nagyon megköszönni a csapatomnak és egyben a barátaimnak, a rengeteg tervezéssel töltött órát. Köszönöm Dokinak a szakmai segítséget. Köszönöm Róna ...
FIA MOTORSPORT GAMES 2022 | UTASI PÉTER | DRIFT
Переглядів 2,4 тис.Рік тому
FIA MOTORSPORT GAMES 2022 | UTASI PÉTER | DRIFT
UTASI PÉTER | HUNGARY | VÉGSŐ ÖSSZECSAPÁS | 2022
Переглядів 4 тис.2 роки тому
UTASI PÉTER | HUNGARY | VÉGSŐ ÖSSZECSAPÁS | 2022
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | Lóerők Éjszakája 2022
Переглядів 1,7 тис.2 роки тому
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | Lóerők Éjszakája 2022
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | DRIFT GAMES 2022
Переглядів 4,6 тис.2 роки тому
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | DRIFT GAMES 2022
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | Sebesség Fesztivál 2022
Переглядів 7 тис.2 роки тому
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | Sebesség Fesztivál 2022
Utasi Péter | Egy kis szezonváró.....
Переглядів 1,8 тис.2 роки тому
Utasi Péter | Egy kis szezonváró.....
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | Végső Összecsapás 2021
Переглядів 5 тис.2 роки тому
UTASI PÉTER | DRIFT | HUNGARY | Végső Összecsapás 2021
UTASI PÉTER| DRIFT | HUNGARY | TRACKWOOD 2021
Переглядів 2,4 тис.3 роки тому
UTASI PÉTER| DRIFT | HUNGARY | TRACKWOOD 2021
Utasi Péter | Drift | Hungary | LÓERŐK ÉJSZAKÁJA 2021
Переглядів 1,2 тис.3 роки тому
Utasi Péter | Drift | Hungary | LÓERŐK ÉJSZAKÁJA 2021

КОМЕНТАРІ

  • @davidpap2548
    @davidpap2548 9 днів тому

    Hajrá Petya, nagyon tehetséges vagy! Király pilóta ès csapat!! 😁😁 Sok sikert! 😎

  • @hp_works
    @hp_works 9 днів тому

    Nagyon top, nagyon szimpatikus, mikor lathatunk mar Masters-ben?!

  • @balazsantal9047
    @balazsantal9047 10 днів тому

    Nagyon szép volt Petya, így tovább, nagyon szépen szólt a vas 🤘✌️

  • @yung_kuku
    @yung_kuku 10 днів тому

    Azér królnak oda verted a tempót rendesen😉 nézett egy nagyot az bisztos!

  • @karolyszappanos3643
    @karolyszappanos3643 10 днів тому

    Bbbbbb közép ❤❤❤❤

  • @bagaati
    @bagaati 12 днів тому

    Retek

  • @szarvasbogárműhely
    @szarvasbogárműhely 24 дні тому

    BMW Amúgy is bontőszökevény gyárilag

  • @adrianello92
    @adrianello92 25 днів тому

    ha lehet ilyen kérdésem akkor túrbos lesz ?

  • @bencet9074
    @bencet9074 Місяць тому

    tokeletes tartalom

  • @CsongolomCOX
    @CsongolomCOX Місяць тому

    Még még még :))

  • @akoskisgergely3371
    @akoskisgergely3371 Місяць тому

    Nagyon jó lett a Videó Gratulálok

  • @markszerencse5877
    @markszerencse5877 Місяць тому

    Jó tartalom!

  • @ImreMiliczki
    @ImreMiliczki Місяць тому

    Ezt a remegést nekem M52 is ugyanígy csinálta, ugyanez volt a tünet, a főtengely jeladó kábele volt rossz.

  • @akoskisgergely3371
    @akoskisgergely3371 Місяць тому

    Nagyon jó lett a Videó Gratulálok csak így tovább

  • @Unshakenbyfaithandstoicism
    @Unshakenbyfaithandstoicism Місяць тому

    Sziaa. Hol remdezték ezt a versenyt, és hogy lehet indúlni?

  • @matefazekas8173
    @matefazekas8173 Місяць тому

    Szép menetel volt, gratula a 2. helyhez is, eszeveszett tempód volt egész hétvégén :D Videó pedig informatív, szóval azért is jár a pacsi ;)

  • @davidkalincsak240
    @davidkalincsak240 Місяць тому

    Gratulalunk igy is az eredmenyhez Peti volt szerencsenk elobe is ott lenni es vegig nezni a csatakat , hatalmasakat autoztal es pont arrol beszeltuk hogy de megneznenk egy Utasi-Billik csatat🙏🏾 ha neked nincs a baleset Bercinek meg nincs technikai problemaja (Berci is hatalmasat ment hozza teszem) akkor ti dontoztetek volna de igy is Gratulalok mindenkinek , a csapatnak is !🙏🏾

  • @robertnagy4337
    @robertnagy4337 Місяць тому

    Brutál jó csatáid voltak, gratulálok!

  • @Powaa00x
    @Powaa00x Місяць тому

    masterba kellene menned, ott fejlődnél mégjobban igazán! ügyes vagy!

  • @asd213145124412
    @asd213145124412 Місяць тому

    Zavarba gyüttem 🤣🤣 Kedvencem vagy a Magyarokból. Csak így tovább!!✌

  • @peterutasi585
    @peterutasi585 Місяць тому

    Köszönöm, mindenkinek!🙏😊

  • @danieltoth7707
    @danieltoth7707 Місяць тому

    Lelke van az autónak, győzelem vagy halál! Jó mondjuk a stílus is rá tesz egy lapáttal, de így teljes az összkép! Király vagy Petya!

  • @veromos2102
    @veromos2102 Місяць тому

    Egy uj auto egy jo szponzor egy nyomas a masterbe 😎 szerintem megallnad a helyed

  • @balazsantal9047
    @balazsantal9047 Місяць тому

    Mindent bele Peti😊✌️🤘

  • @nandortorok7609
    @nandortorok7609 Місяць тому

    Minden tiszteletem a tied. 🎉🎉

  • @FirePenta
    @FirePenta Місяць тому

    Nem tudom melyik nő volt az angol kommentár. De ott kint élőben kibaszott idegölő volt

  • @csabi4102
    @csabi4102 Місяць тому

    Szia Péter, először is gratulálni szeretnék a második helyért, nagyon tetszett ahogy mentél én először voltam kint tökölön először láttam driftelést és nagyon megfogott, nagyon ügyes vagy csak így tovább, sok sikert a továbbiakban is.

  • @_mk4zotya518
    @_mk4zotya518 Місяць тому

    Zseniális ahogy amit művelsz azzal az S13al👌🏽 Gratulálok👏🏽

  • @ferencbujka5622
    @ferencbujka5622 Місяць тому

    Gratulálok 👍👍👍

  • @danielantal7965
    @danielantal7965 Місяць тому

    Mi is szívtunk mint a torkosborz pacsi a pegott 205-ös csapat :D

  • @peterbessenyey4511
    @peterbessenyey4511 Місяць тому

    Szia! Először is gratulálok, nagyot mentetek! Egy kérdésem lenne. Sajnos nekünk nem jött össze idén a belső, viszont valamit virítanunk kellene a Speedzone adásban mégiscsak. Esetleg felhasználhatjuk forrásmegjelöléssel a belsőtöket, ahol mi látszunk, ahogy megyünk előttetek?

  • @benceehxd._
    @benceehxd._ Місяць тому

    Gratula srácok, nézni is hatalmas poén volt 🎉😂

  • @robertlakatos4489
    @robertlakatos4489 Місяць тому

    Ez az autó elmebeteg ...brutális ... És még sorolhatnám ....

  • @robertlakatos4489
    @robertlakatos4489 Місяць тому

    huh bárcsak minden hasonló tartalmakat gyártó srác hasonloan alázatos lenne ....

  • @marcellambrusz9523
    @marcellambrusz9523 2 місяці тому

    Nem okoz teljesítménycsökkenést, hogy a direktszűrő a motor meleg levegőjét szívja?

  • @adambalatoni88
    @adambalatoni88 2 місяці тому

    Nagyon jó lett a videó, gratulálok és sok sikert a további tartalmak gyártásához is. Izgatottan várjuk! 🤝😊

  • @akoskisgergely3371
    @akoskisgergely3371 2 місяці тому

    Nagyon jó lett a videó gratulálok

  • @CsongolomCOX
    @CsongolomCOX 2 місяці тому

    Hali! Király lett a videó, ha megkérlek szépen tudsz pár infót, melyik biztosítékokat kellene kiszedni? Előre is köszi!!🙏

  • @ferencbalazs8999
    @ferencbalazs8999 2 місяці тому

    Belépő szint:locsold fel a térkövet vízzel 😂😂

  • @szaborallyteam
    @szaborallyteam 2 місяці тому

    Ez a kedvenc csak a bontos pusztulat. Haverokkal lemegyünk pl egy Kalocsa 3-4 autó lehet mokázni ha össze ér akkor simcs semmi megyünk tovább. Legnagyobb buli szerintem.

  • @petergilian4139
    @petergilian4139 2 місяці тому

    Hello! Szerinted egy 318, 20i-vel is el lehet kezdeni csuszkálni meg játszos autónak megcsinálni? Vagy inkább 25,28,30i?

    • @janatm4661
      @janatm4661 2 місяці тому

      16i is megy keresztbe rovid attetellel.

    • @petergilian4139
      @petergilian4139 2 місяці тому

      @@janatm4661 Melyik Difivel? (Milyen áttétellel ? ) 4, xx ?

    • @kondorD
      @kondorD 2 місяці тому

      ​@@petergilian4139 E36 ba a 16i egész élhető kezdésnek egy 4.44 difivel és kis kerekekkel

  • @ChipHazard.
    @ChipHazard. 2 місяці тому

    🤜🤛😈

  • @marci_assetto
    @marci_assetto 3 місяці тому

    Szia Peti! Te ki fogsz nézni az idei máriapócsi mastersre?

  • @viktororosz8046
    @viktororosz8046 3 місяці тому

    Te nyomtad a legszebb csatákat

  • @bencebartha4274
    @bencebartha4274 3 місяці тому

    Ohh de hazavittem volna azt a kezifekkart 😌

  • @johnTsiapourisDriftTeam
    @johnTsiapourisDriftTeam 3 місяці тому

    very good keep going.....hello from greece

  • @laszlosoregi8620
    @laszlosoregi8620 3 місяці тому

    Az egész pro mezőnyből senki nem követett olyan közelről, mint te. A zónákat is mélyen, közel a falhoz csináltad, edzésen is. Ez a teljesítmény első helyre is elég lehetett volna a falérintés meg a kézifék hiba nélkül.

  • @adambalatoni88
    @adambalatoni88 3 місяці тому

    Akár melyik autódba ülsz, a kimagasló teljesítményed az egyértelműem látszik. Ahogy az el is hangzott a videó végén, nem az s13-ra voltatok "berendezkedve". Mindentől függetlenül egy egyéniség vagy a pályán! 😊🤝🏆

  • @Adeszlfs
    @Adeszlfs 3 місяці тому

    Peti! Előbb-utóbb ez a sok munka befog érni! Remélem a Drift Masters Máriapócsi futamon ott leszel az F22 fedélzetén, ott a helyed! 🙂

  • @adambalatoni88
    @adambalatoni88 3 місяці тому

    Akár az s13-al akár az f22-vel, de kívánom hogy dobogós helyezést érj el Peti, mert kivételes pilóta vagy! 🤝🤞